Pest Megyi Hírlap, 1973. december (17. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-02 / 282. szám
1973. DECEMBER 8., VASÁRNAP '"‘‘kJCMop 5 /- Egyezség N em kötötte meg senki, pontosabban csak a józan ész diktálta érveket fogadták el az érintettek hallgatólagosan, becsülendő tárgyilagossággal. Ott kezdődött, hogy Vácott és a váci járásban rengeteg az építenivaló, s a már megkezdett beruházások némelyike sem valami gyors tempóban épül. Ugyanakkor a városban működik a Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalat központja; kézenfekvőnek tűnt az elképzelés, miszerint legyen a cégből városi vállalat, vagy ha nem, akkor alakulhasson egy városi építőipari egység. Kézenfekvő, s hozzátehetjük, tetszetős elképzelés volt ez, hiszen akad-e olyan, sokat építő város, amely ne szeretne a maga hatáskörében tudni egy vállalatot, mégpedig építővállalatot?! Történtek is lépések az ügyben — taglalásuk a végeredmény ismeretében szükségtelen —, de végül a város vezetői belátták: ami első megítélésre jónak tűnt, az alaposabb mérlegelés után már kétséges következményekkel járhat. Letettek szándékukról, de ugyanakkor — s ebben igazuk van — azt kérték: a vállalat munkája ne ap- rózódjék fel, szabjon annak határt a váci járás, s azon belül is elsősorban a város. Mert úgy látják, túl sok építőszervezet tevékenykedik ebben a körzetben, munkájuk egyeztetése, számonkérése nehéz, sőt akadnak esetek, amikor szinte lehetetlen, hiszen nem a megyében székelő, ide csak „véletlenül” eljutott vállalatok ezek. A váci cég viszont épített — így hangzik az indok — például Halásztelken, dolgozik Visegrádon... Ne bonyolódjunk bele érvek és ellenérvek csatájába, hanem e küzdelemből ragadjuk ki azt, ami korántsem egyedi, hanem általános. Ez pedig az építési tevékenység szervezettebbé tétele, a helyi és az általánosabb beruházási érdekek egyeztetése. P est megyében — s a gondok forrása alapvetően itt keresendő — mind az építési igényekhez, mind a ténylegesen végzett építési-szerelési munkákhoz mérten csekély a saját kivitelezési erő, ahogy emlegetni szokták, a kapacitás. Különösen igaz ez a tanácsi építőipar esetében, hiszen tavaly a teljes építőipari termelés tizenöt százaléka jutott a tanácsi vállalatokra, ami kevés, a többi megyéhez mérten legalábbis aránytalanul kis rész ez. Aminek szűkében vagyunk, azért érthetően nagy a tülekedés; hosszú éveken át az építőipari kapacitásokért is sorban álltak a megrendelők, a beruházók. Ennek viszont sokféle — leginkább kedvezőtlen következménye támadt. Növekedtek az árak, az elfogadhatónál jóval nagyobb volt a megkezdett építmények száma, ám emiatt nem lehetett betartani az átadási határidőket ... Érthető, ha a váciak úgy vélték gondjaikat megoldani, hogy szereznek vagy szerveznek egy „saját” vállalatot? Érthető, s nincs benne semmi meghökkentő. Nem véletlen, hogy a tanácsi költségvetési üzemek a községekben, a városgazdálkodási vállalatok a városokban. néhány év alatt gyorsan fejlődtek, tekintélyes mennyiségű feladatnak tettek eleget. A megyében elsősorban nem az a baj, hogy nincs egy hatalmas — évente egymilliár- dot vagy többet termelő — építőipari vállalat, hanem az, hogy nem fejlődtek ki, nem fejlődhettek ki a kisebb építőipari szervezetek, amelyek kielégítik a helyi igényeket, amelyek elvállalják a lakóházak felépítését is, a tatarozást is, a száz-kétszázezer forintra rúgó kisebb bővítéseket is, amikért egy nagyobb vállalat a kisujját sem mozdítja. Ezeknek a szervezeteknek — legyen akár tanácsi vállalat, építőipari szövetkezet, termelőszövetkezeti önálló építőipari közös vállalkozás a nevük — a hiányát érzik a váciak,----------------------------1" s persze, nemcsak ők, hanem az egész megye. A zt, hogy a váci tanácsi vállalat sok szép feladat megoldására képes, jól bizonyítja a közelmúltban átadott Naszály Áruház a város lakói előtt, de arról a város népe már aligha tud, hogy a vállalat rendkívül mostoha körülmények, adottságok között dolgozik, gépekkel, más eszközökkel való ellátottsága nem mérhető össze a minisztériumi építőiparral, a követelmények viszont sűrűn ugyanakkorák. A vállalatnak is érdeke lenne — mind a gazdaságosság szemszögéből, mind a követelményként megszabott koncentráció megteremtése érdekében — a kivitelezés alatt álló építmények számának, területi szétszórtságának mérséklése, de bizonyos megyei feladatoknak is meg keld felelnie. Évente 550—600 között van a megyében átadott, illetve megkezdett létesítmények száma, s maga ez az egyetlen adat sokat mond mind az igényekről, mind a dilemmáról, amivel az építőipar szembenézni kényszerül. A többet csak szervezettebb munkával lehet létrehozni, a szervezettség első feltétele viszont a munkahelyek számának csökkentése, az egy munkahelyre jutó dolgozók csoportjának növelése, a gépek, eszközök jobb kihasználása, ami megint csak megköveteli a koncentráltabb építést. A váciak belátták, nem az a megoldás, hogy külön utat kezdenek járni, hanem az, hogy a maguk eszközeivel elősegítik a föntebb vázoltak megvalósítását. Mert ez az ésszerű egyezség az alap ahhoz, hogy a helyi meg a megyei igények közelebb kerüljenek egymáshoz, hogy a beruházói követelmények és a kivitelezői érdekeltségek ne csak elvben, hanem a gyakorlatban is azonosak legyenek. Mészáros Ottó velem, esetleg már lesz egy gyerekünk is ... Na látja, volt egy engedélyem, s nem volt aki elvegyen. Anyám elmondott mindenfajta libának, hiá- b i tiltakoztam, veszekedtem, elcipelt az orvoshoz, hogy nem vagyok-e terhes, azt hittem, elsüllyedek szégyenemben, mert képtelen lakatot tenni a szájára, töviről hegyire elmondta az orvosnak, hogy mi történt velem, az orvos meg mosolygott, csitította anyámat, megvizsgált, s megmondta, amit az anyám nekem nem hitt el, mármint, hogy lány vagyok. Erre persze az anyám akart összecsuklani, hogy így édes kislányom, meg úgy édes gyerekem, én mindig tudtam... Ebből nekem elegem volt, hazaértünk, összepakoltam a holmim, kétszer fordultam, eljöttem ide, mert itt lett volna a helyünk esküvő után, mondtam a háziaknak, hogy kettőt vártak, egy lett belőle, erre ők leengedték a négyszázötvenes bért háromszázra, hát nem rendesek? Pest megyében tavaly tizennégy házasságot kötöttek meg úgy, hogy a férj még nem töltötte be a tizennyolcadik életévét. A 18—19 éves férfiak — férfiak? fiúk? — az összesen 8949 házasságból 834 esetben álltak választottjukkal anyakönyvvezető elé. Ennél jóvá# nagyobb a fiatalkprú feleségek száma; 975 tizennyolc éven aluli lány mondott igent tavaly a megye kilenc járásában és hat városában, s a már nem fiatalkorú, de még mindig csak 18— 19 év közötti lányok táborából 2916 feleség került ki. A házasságot kötött 8949 nő közül ezek szerint több mint 43 százalékot tesz ki azok csoportja, akik tizenkilenc évnél fiatalabbak voltak a házassági anyakönyv aláírásakor. Forgolódik, megkeveredik, kétszer-háromszor ugyanazon a helyen megy el az ember, míg megleli Pilisen a Homokiszőlőket, s ott is azt a dűlőt, ahol csak néhány hete fénylik a villany, ahol a házakban — föl nem adott megszokásból? biztonságból? — még ott állnak a petróleumlámpák. Más világ ez, mint amit a nagyközség főutcája alapján gondolni lehetne. Zártabb, bizalmatlanabb, de nyersességében is őszintébb. — Péter meg én egészen kis korunktól ismerjük egymást, együtt játszottunk, jártunk iskolába, olyan ez. mint a könyvekben, filmekben, de, persze, ott minden szép, a valóságban meg minden más. Odahaza én nem nagyon vol- 'tam ’ól, mert mostohám van, édesanyám meghalt, amikor egyéves voltam, s édesapám újra nősült. Nem volt nekem semmi bajom a mostohámmal, hazudnék, ha azt mondanám, hogy bántott, szidott. arról meg szó sem volt, hogy megverjen. de biztos tetszik ismerni azt az érzést, amikor az ember rájön, csak udvariasak vele. nem szeretik igazán. Született két féltestvérem, jóba voltunk, apánk nagyon igyekezett, nehogy úgy érezzük, hogy az egyik ilyen, a másik olyan gyerek, de amikor odaálltam elé, hogy édesapám, én elköltözöm, elmegyek a Péterekhez, nem ütött meg, nem szólt egy szót sem, csak nézett, nézett, láttam, fáj neki valami belül, talán akkor érezte meg, hogy valamikor mi elveszthettük egymást, s ma már kár lenne kutatni, mikor, miért. Monorra jártam gimnáziumba akkor, egyik nap, a tanítás után, bementem a tanácshoz, hogy megkérdezzem, mi kell a szabályos házasságkötéshez, mert akkor Péterrel mi már megegyeztünk, hogy megesküszünk. egy nagyon kedves elvtársnő beszélt velem, de úgy, mint egy beteggel. Tetőzik ismerni azt az érzést, hogy az embert nem veszik komolyan, s így is volt, mert az az elvtársnő azt mondta, jöjjön csak be nyugodtan a nővéred, nincs azon semmj titkolnivaló, hogy férjhez megy, miért küld téged? Jobb ezt személyesen intézni, s mehettem, persze, említeni sem mertem, hogy én mennék férjhez, nekem kelle' volna a felvilágosítás. Elmeséltem az egészet Péternek, nevetett, annyi baj legyen, nem ez a fontos, ő különben is otthon megbeszélte, hogy amíg ő odalesz — mert már várta a katonai behívóját — náluk lakom, az édesanyja beteges, segítsek a háznál. mert ott hajnalban elmegy mindenki Pestre, estére jön haza, s főzni, mosni, állatokat etetni kell, a mamája nagyon örülne a segítségnek. A nyakába ugrottam, legyen, ahogyan te gondoltad, s este. ahogy az előbb mondtam, odaálltam apám elé. Így történt. Péter most katona, én k HEGESZTŐ TITKÁR Ember áll a kétágú létra tetején, szemén sötét üveg, mint a kvarcotoknak, s keze nyomán kékesfényű, parányi üstökös-szikrák röpködnek szerteszét. Vastag pufajkája egyszerre védi hidegtől és a szikraesőtől. — Valami kényes munka lehet — jegyzi meg a kísérőm —, ha Tóth Andrásra bízták. Tóth András ugyanis a Mechanikai Művek hegesztő csoportvezetője, a vállalat kétszeres kiváló szocialista brigádjának tagja, az energia és karbantartási főosztály műhelybizottsági titkára. A sok közül összesen két szocialista brigád nyerte el eddig a vállalatvezetéstől a megtisztelő kiváló címet, az egyik épp a hegesztőké: a Március 15 brigád. „...Ahogy a csillag megy az égen...” — Nem hiszem, hogy sokra megy velem — szabadkozik később, az irodábaá, beszélgetésünk kezdetén —, az én életem csak küzdelmes volt, de semmiképp sem érdekes. Leveszi a sapkáját, hátrasimítja sötétszőke haját. — Ilvet, mint én, százával talál az üzemben: falusi fiúból lett ipari munkást. A különbség legfeljebb annyi, hogy ahol kevesebb volt a gyerek, valamivel nagyobb darab jutott egynek-egynek a kenyérből, ahol hét nevelkedett, mint nálunk is, ott kisebb volt a porció. Földünk annyi volt, amennyi a virágcserépbe kellett, felesbe-harmadába bérelt földön dolgoztunk az apámmal, míg be nem vonultam. Tulajdonképpen ekkor kezdődött Tóth András új élete. Leszerelése után nem tért vissza falujába, lakatosipari tanulónak szegődött egy pesti kisiparoshoz. — Két évre szólt a szerződés, le is dolgoztam becsülettel, de mire szabadulhattam volna, bezárta a mester a műhelyt. Épp a legrosszabbkor: esztendeje nősültem, jött a gyerek, kellett a pénz; arról, hogy másnál folytassam a tanulóidőt, szó sem lehetett. így kerültem — 1959-ben — betanított lakatosnak a Mechanikai Művekbe. Szerencsém volt, jó helyre jöttem: egy év múlva letehettem az általános lakatos és hegesztő szakmunkás- vizsgát. Ekkor alakult a brigádunk is. A tmk-műhely falát díszítő, .hatalmas, nyitott könyvet ábrázoló táblára mutat: ott sorakoznak a szocialista brigádok nevei, megalakulásuk dátumával. Ebben a műhelyben minden ember részt vesz a munkaversenyben, a nyolc szocialista, vagy a négy munkabrigád valamelyikében. A nyitott könyv mottója József Attila- idézet: „Dolgozni csak ponto— ez volt az egyetlen nagy gyengeségem — abbahagytam a gimnáziumot, majd estin vagy levelezőn akarom folytatni, persze, akkor, ha Péter leszerel, és meglesz az esküvőnk ... Néha benézek apá- mékhoz is, ők a faluban laknak, kedvesek, kérdezik, jól vagyok-e, a mostohámtól sem hallottam semmi megjegyzést, néhány lánnyal, akikkel együtt voltam a gimnáziumban. tartom a kapcsolatot, s ők állandóan azt durúzsolják a fülembe, hogy majd meglátjuk, mi lesz az én esküvőmből, s én ilyenkor legszívesebben összekarmolnám a képüket. A monori járásban tavaly száztizenkét 16—18 év közötti lány kért és kapott a gyámlia- töságtól házassági engedélyt. Kilenc olyan kérelmező volt, r(ki a hozzájárulást nem nyerte el, különböző megfontolások, indokok alapján. A gyámhatóságnál 18 évnél fiatalabb fiú nem jelentkezett házasságkötési engedélyért. Tizenhat, tizenhét, tizennyolc évesen kimondott igen? Életre szólóan? Tudják ezek a gyerekek, mire vállalkoznak? Tudják, mi az „élet rendje”? Coak ők nem tudják? És mi felnőttek, mit tudunk róluk? És mit tudunk a saját igenünkről? 1972-ben Magyarországon 97 710 házasságot kötöttek. Tavaly Magyarországon 24 190 esetben mondták ki a házasság felbontását. M. O. san, szépen / Ahogy a csillag megy az égen, / Ügy érdemes.” József Attila szavainak itt reális értéke van: ebből a műhelyből került ki a vállalat mindkét kiváló szocialista brigádja. Másik műszak — lakásért , — A magánéletem nem alakult olyan jól, mint az üzemi pályafutásom. A házasságom felbomlott, magamra maradtam. A munka lett mindenem. Hatvanhétben a vállalat irányításával társasházépítkezés kezdődött Budaörsön. Legalább otthonom legyen, gondoltam, s én is jelentkeztem egy másfél szobás lakásra. Megalakult az építőközösség, engem is beválasztottak a háromtagú vezetőségbe. A szabályzat kimondta, hogy a leendő lakástulajdonosok 500 órát kötelesek az építkezésen dolgozni, amit tízforintos órabérrel, leszámítanak * a lakás árából. Pénzem, az kevés volt, időm annál több, hát ráhajtottam egy kicsit: én vezettem a lakatosipari szakmunkákat. Megcsináltam a kazánszerelést. a lépcsőházi korlátokat, s az úgynevezett függönyfalat: az erkélyeket. — Mennyit dolgozott összesen? — Egy másik műszakot naponta. Reggel hattól délután kettőig a gyárban, aztán este tízig az építkezésen. Legtöbbször ott aludtam, a felvonulási épületben, onnan jártam reggelente a gyárba. Megérte: 22 000 forintot spóroltam a lakás árából. — Ez 2200 óra munkát jelent! — Olyanformán — hagyja helyben Tóth András. — Mire elkészült a lakás, az életem is rendbe jött. Megházasodtam, van egy tizennégy éves fiam és egy hároméves lányom. A feleségem itt dolgozik a Fáko-szervizben. A fiunk is idekerül, ha végez: első éves villanyszerelő szakmunkástanuló, 250 forint ösztöndíjat kap az üzemtől. Az irodában, ahol beszélgetünk, néhány cserép évelő növény nyújtózkodik a neonfény felé. Tóth András fellazítja az egyik cserép földjét: — Át kellene már ültetni — jegyzi meg —, itt az ideje. — Kertészkedik is? — Házi használatra — mondja nevetve. — Csináltam a lakásba meg a lépcsőházunkba néhány kovácsoltvas virágtartót, aztán szereztem hozzá egypár cserép növényt: filodendront, fikuszt, datolyapálmát. Most már magam ültetem, szaporítom őket. Szeretem is a virágot, meg jól is mutatnak a modern bútorok között. Ismerkedésből — barátság — Látja, mondtam, hogy az én életem nem túl érdekes, írjon inkább a brigádunkról. Vagy a műhely bizottságról. Nem azért mondom, de kevés olyan aktív műhelybizottságot talál az üzemben, mint a mienk. Mind a hét tagja úgy dolgozik, mintha azért kapná a fizetést! Mi nem szeretjük az olyan embereket, akik elvállalják a tisztséget, aztán nem csinálnak semmit. Nálunk mindenkinek megvan a feladata: Pénzes Imréné gaz- gasági felelős, Kovács Károly a tömegszervezeti oktatás, Deák Árpád a társadalmi tulajdon felelőse, Prim János bérfelelős, Bozda László termelési felelős, Gergely Pál pedig munkavédelmi felelős. Én a műhelybizottsági titkári tisztség mellett tagja vagyok a vállalati szakszervezeti bizottságnak, szűkebb reszortom az agitációs-propaganda munka. Tempós mozdulattal cigarettát vesz elő. Az elsőt beszélgetésünk kezdete óta. — Megszoktam, hogy munka közben sem lehet akármikor rágyújtani. Arról a marcali kirándulásról szeretnék még valamit mondani. Tudja, a gyáregységek dolgozói között rendszerint nincs semmiféle kapcsolat. A vezetők még találkoznak időnként a műszaki konferenciákon, összevont vállalati értekezleteken, de a dolgozók soha. Bántott ez engem. Akármilyen . baj, probléma adódott, köoperá- ciós zökkenő, év végi hajrá, veszélyben a tervteljesítés s vele a nyereség, minden gyáregység dolgozói a másikat hibáztatták. Ez a helyzet adta az ötletet a megismerkedésre. Egy napon felkerekedtünk, és elmentünk Marcaliba. A találkozás jól sikerült, folytatása nálunk következett. Erre az alkalomra zománcozott hamutartókat csináltunk, s minden vendéget megajándékoztunk eggyel. Ha hiszi, ha nem, azóta semmi bajunk egymással, mindenki megértette, hogy mi együtt sírunk, együtt nevetünk. Kéretlenül segítenek Tóth András visszamegy a magasba, hegeszteni, jómagam pedig körülnézek kissé a tmk-műhelyben. Az első, ami szembetűnik: a rend. — Újságcikk lesz? — érdeklődik egy kék köpenyes férfi. Meg sem várva a választ, hozzáteszi: — Tóth Andrásról nyugodtan írhat, jó munkás, és mindig kiáll az emberekért. Keresve sem találhattunk volna jobb szakszervezeti vezetőt a műhelynek. Itt ha valaki bajba kerül, kéretlenül segítenek, rajta, legyen az anyagi gond vagy betegség. Olyan se volt még az üzemben, mint amit Tóth Andrásék szerveztek: öreg és fiatal szakmunkásak találkozója. — Vagy az idős szaki esete — szól közbe egy lakatos. — Lakástűz volt az otthonában. mindene kiégett. Szegény feje, még fel sem ocsúdott, a műhelybizottság máris rendkívüli segélyt adott neki, meg annyi finnládát, amiből megcsináltathatta a kiégett padlóját. Nem volt ám ez így azelőtt! Csak amióta Tóth Andris a titkár, valahogy összetartóbbak lettünk ... Nyíri Éva KESSES A JAHMVVEXETOK1EÖX A gépjárművek műszaki felülvizsgálatakor a járművek tulajdonosai kérdőívet kapnak. Ez az utak fejlesztéséhez szükséges adatok összegyűjtésére szolgál. Kérünk mindenkit, akinek a járműve megfelelt a műszaki vizsgán, hogy a járművére és az utazásaira vonatkozó adatokat írja be a kérdőív rovataiba, majd a már megcímzett kérdőívet szíveskedjék nekünk beküldeni, postán, bélyeg felragasztása nélkül. Az adatszolgáltatás minden járművezető érdeke, mert a közutak fejlesztését, a jobb közúti közlekedést segíti. KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI TUDOMÁNYOS KUTATÓ INTÉZET ) * ♦ /
