Pest Megyi Hírlap, 1973. november (17. évfolyam, 264-280. szám)

1973-11-11 / 264. szám

1973. NOVEMBER 11., VASÄRNAP m» MfCTEI Költő a Vasút utcában Falu Tamás, a Pest megyében, Öcsán élő neves költő, a Nyugat nagy nem­zedékének képviselője, tegnap töltötte be 92. életévét. Lapunk felkérésére, eb­ből az alkalomból írta Simon István Kossuth-díjas költő, a Magyar Írók Szö­vetségének titkára az alábbi cikket. I——r akarok hinni az emlékezetemnek, I Alig | amikor számolgatom: hány éve _ is, hogy először találkoztam Falu Tamással? Akkor maradtam ki az elemi isko­lából, tehát tizenkét éves koromban lehetett az a fullasztóan meleg nyár, amikor — meg nem tudnám mondani kinek a jóvoltából — a harmincas évek Pesti Hírlapjának néhány évkönyve a kezembe került az istenhátamö- götti kis Bakony alji faluban. A testes kalen­dáriumokban az <5 versei is szerepeltek. A versek fölött a költő fényképe, de a rövid életrajzból is kiderült, hogy már akkor jócs­kán az öregkor küszöbéhez érkezett. A versek — a sárguló búzamezők, végtelen kék nyári egek, trillázó pacsirták édes han­gulatát árasztva —, nagyon megragadtak. Olyannyira, hogy máig emlékszem néme­lyikre, méghozzá úgy, hogy emlékezetből el tudnám mondani. A számomra furcsa nevű község, ahol élt, ugyancsak izgatta a fantá­ziámat. Hol lehet az az Öcsa és hogyan lehet valaki költő is, amikor azt olvasom róla, hogy közjegyző? A rejtély most oldódik meg, jut eszembe, ahogy a hajdani kérdéstől tevés után har­mincöt évvel a végtelennek tetsző Vasút ut­cán baráti kalauzolással a költő háza felé himbálódzom a kényelmes kocsiban. Szívszo­rongató az idő múlásának ilyeténti tetten érése is. Személyesen ugyanis most találko­zom először gyerekkori kedvenc poétámmal, akiben akkor az öregapámat láthattam s íme, már az én fejem is vastagon deresedik. A meglepetés azonban más irányból ér, mint vártam. Szikáran szép aggastyán ölel át a szoba közepén s már üdvözlés közben vil- lódzó gondolatai, sziporkázóan szellemes él- cei ejtenek ámulatba. így folytatódik a de­rűje az asztal mellett is. I----------.---------- érdekel. Irigylem azokat, | — Minden akik öreg korukra meghü- ---------------------- lyülnek, mert lagalább bol­dogok. Engem meg minden izgat, fölkavar — mondja. — Még naponta megírok egy verset! S szép lassan kiszálazódik visszafelé az élete. A kettős, de mégis egy-élete. Harminc­éves korában, 1911. január elsején jelent meg az első verse a Hét-ben, Kiss József híres lapjában. Két hónap híján hatvanhárom esz­tendeje. A felesége biztatására küldte el a kéziratot s nyomban meg is jelent. És azóta versek százai, több kötete, a leg­utóbbi, a Télikikötő 1967-ben. — Nem akartam ón mindenáron költő len­ni — nyugtat meg. — Jogot végeztem, ügy­védi vizsgát tettem s tizenegy évig köz­jegyzőhelyettes voltam itt a szomszédban, Monoron. Na, akkoriban igazi hitbizomány volt ez az állás, csak képviselők meg alispá­nok lehettek közjegyzők. S ha nem jön a pol­gári forradalom s Vázsonyi Vilmos nem csi­nál nekünk utat, másképp alakult volna ta­lán az én sorsom is. 1918-ban lettem közjegy­ző Nagyrőcén; ötvenkét községemből ötven­négy szlovák volt s így meg kellett tanul­nom a nyelvüket is, hogy betölthessem az állást. Akkoriban a nemzetiségi vidékeken ez kötelező volt. Az a rész aztán Csehszlová­kiához került s négy év után haza kellett jönnöm. így kerültem ide Öcsára. Tizenkét évvel ezelőtt mentem nyugdíjba, még nem kellett volna, de már igen nyüzsögtek körü­löttem a fiatalok — teszi hozzá nevetve. . ____________ éves korában hagyta hát I Nyolcvan | abba a munkát dr. Balassa--------------------Lajos, a közjegyző, hogy cs ak az írásnak élhessen Falu Tamás, a köl­tő, aki naponta ír egy verset. És akit soha­sem zavartak a körülmények lírikusi áhíta­tában; sem az ügyfelek, se a vidéki magány. Sőt, így érlelődött igazán sajátos hangú lí­rikussá. A csöndes szemlélődés, a tűnődő bölcselkedés, a természet iránti áhitat, a kisemberek sorsáért érzett szomorkás részvét volt a jellemző verseire. Érzéseiből mindig annyit markölt a költészetébe, amennyit iga­zán hitelesnek és mélynek érzett s ezért is oly tiszták a szavai. S oly természetesen üdék a természeti képei. Szinte mindegyik strófája egy-egy sóhajtás. — Sohase érdekeltek a divatok. Azt csinál­tam, amit tudtam és amit jónak éreztem — hagyja jóvá ezirányú célzásainkat. — Mikor Juhász Gyula otthagyta a Hét hasábjait, én léptem a helyébe. Ha nem említené Juhászt, 'akkor is ő jutna az ember eszébe. Táj verseik kétségívül ro­konságot mutatnak. S beszélgetés közben minduntalan az jár az eszemben: milyen nagy költői nemzedék' mellett nőtt föl Falu Tamás. Századunk nagy klasszikusai — Ba­bits, Juhász Gyula, Kosztolányi, Tóth Árpád —, olvasták az ő verseit már az első világ­háború előtt is. A beszélgetés közben hol Lajos, hol Tamás bácsinak szólított egykori társuk, aki mindegyiküknél előbb született, valahogy szerényen megélegedett a maga szemsugarával is átfogható világgal — majd­nem azt mondhatnám, az Öcsát körülvevővei — s abból épített költői világot. Hiteleset, humánusát, tisztát. De inkább a modernizált néppemzeíi iskolához csatlakozott. Varga Gyuha fiatalabb társaként. __ ezt a költői világot még ma is, I S q>jti ! holnap is, holnap után is,---------"—• ameddig csak lehet, téglánként, na ponta eéiy-egy verssel. S itt ül köztünk, akik kilencvenkettedik születésnapján poha­rat emelünk a további szép terveire és sike­reire. Ö is iszik egy kupicával — igen, ebből az alkalomból föltótien. És emlékezik, mesél a hajdanvolt világban: történt eseteiről. — 1922-ben Küszöb című regényemmel megnyertem az Athenaeum pályázatát — 5000 aranykoronát! Na, éppen elég lesz egy világ körüli útra, gondoltam még odaát, Csehszlo­vákiában. S ahogy hazatelepültem, épp tom­bolt az infláció. A pályadíjból a Nyugatitól egy szakaszjegyre futotta! Ez volt az én világ körüli utam. Persze sokat utaztam azért — a sarkkörtől a Szaharáig — sokfelé jártam a világban. Nem ültem csak itthon Öcsán —, lelkesedik föl a hajdani úti élményeket mesélve. _________csak tágas élet volt az övé a' I M égis | ócsai központtal, tűnődöm a sor- ------------- sán. Az volt, lám, térben is, ér­zésekben is, ahogy — Feszti Árpádtól, Bró-_ dyig, Juhász Gyuláig terjedő — széles körű levelezése bizonyítja s az utóbbit meg versei. -Időben pedig? Máris hatalmas a betöltött ki­lencvenkettedik évvel. S aki szép gondolatai­val, szívünkbe lopódzott verseivel a jövő hajójára szállt, az emlékezet tengerén is na­gyon sokáig úton lesz. De addig még sok-sok verset meg kell írni, Tamás bácsi. Ehhez kí­vánok szívből erőt, egészséget itt a szobában a megénekelt téli kikötődben. SI MON ISTVÁN FALU TAMÁS VERSEI: Magam vagyok Magam vagyok, mindentől távol, a csillag nem nekem vllágol, a nap az égen nem nekem süt, csak árnyaival vagyok együtt. Az élet engem nem kérdez már, és kérdést tőlem már ő sem vár, nincsen más dolgom a világon, csak hallgatom a hallgatásom. Esti szemle Melyik házban gyújtják fel most az első lámpát? Sóhajtás a tetőkön melyik házból száll át? Melyik házból leng meleg az utca sarkáig, melyik ház az, amelyik befűtve is fázik? Melyik ház a boldog most és melyik az árva, ahol a szegény szív ég tovább, mint a lámpa? Utoljára Nevemet egyszer valaki majd utoljára mondja ki. Azután többé a nevem nem hangzik már el sohasem. Tán rokon lesz, tán idegen, elmúlik nyelvén a nevem. A nyelv elejt, fel nem emel, és egy lélekzet temet el. Bizalmas vallomás Ö, robogó vonatok, kis és nagy állomások, szívemet lobogtatva, most közöttetek állok. Búcsúként fogadjátok szomorú vallomásom: Minden vonatra vártam, mindegyik állomáson. Jegygyűrűmhöz Gyűrűm, ha legurulsz ujjamról, keresd utad, a végtelent, mert aranyba formált köröd is jelképes végtelent jelent. Hű társad régen elgurult már, sok, sok bús évvel ezelőtt, gurulj az idők távolába, amíg csak el nem éred őt. \ Azután' guruljatok együtt át földi s égi téreken, jegyezze el veletek egymást az örök és a végtelen. Pilisvörösvári táj fills voKös.'S'hit rÁ3­/ó'Mf. h'4-t’T 9t3 T. Tóth Tibor metszete CSESZE IMRE: Vallomás a városról T7alaki azt mondta: az éj- ’ fél után átaludt órák éle­tünk elveszett órái. Ha így lenne, a pékek, az ápolónők, az anyák, az állandó éjszakai műszakban dolgozók s a pia­ci kofák lennének sárgolyónk matuzsálemei. És persze — a költők, írók, akik madárfüty- työt hallgatni, nappal szemez­ni, hajnali csillagokkal be­szélgetni, kelnek útra, rétek, hegyek közé. A pékek ... Láttam a sütő­ipar hadnagyainak, a sütemé­nyesüzem fehér uniformisai-1 nak verejtéktől ráncos arcát. Fiatal emberek még, a ke­mence lehelete mégis öreges­re csókolja arcukat. Az ápolónők__A beteg so­ha nem látja az igazi, a fáradt mosolyt, az éjfél utáni, nap­kelte előtti talpalást. A beteg csak frissen érkezett lelki és testi barátot, rokoni látogatót érez a tegnap este fésült és fürdött „aranyom”-ban. Az anyák... Melyik férfi tudna úgy aludni, hogy érez­ze gyermeke érzéseit, a cse­csemő riadt mozdulatát, a fel­nőtt fiú gondjait? Az anyák álmokat szőnek örömük szá­laiból, s az állandó sorsféltés az anyák arcára feszíti pók­hálóit. Az éjfél utáni ébredé­sek, fölriadások ráncait. Az éjszakai műszakban dol­gozók ... Éjfélkor még nevet­nek: — Ez a nap is elmúlt. Éjjel kettőkor azt hiszik, mu­száj a gépre, asztalra, szalag­ra bukni. Háromkor sóhajta­nak: — Ez a nap is jól kez­dődik. Az éjszakai alvást nem pótolja, a nappali szundítás, a család nyüzsög, a magány ko­pogtat az ajtón, s a tudat, hogy este tízkor kezdődik az egész, álmatlanságot okoz. A kofák ... Koravén asszo- nyok, dagadt szemű fér­fiak próbálnak túladni azon, amit előző nap késő estig szedtek, kapáltak, szüreteltek, kiraktak. Próbálnak kedvesen árusítani, de a leendő vevő is majdnem akkor ugrott ki az ágyból, mikor ők — mindket­ten a másiktól várják a fillé­res-forintos hasznot, az éjfél utáni órák friss gyümölcsét. Az írók, költők ... Láttam költőt hajnali háromkor egy fa tövében, csillagokkal fele­selt, fűszállal fogott kezet — boldog volt. Hallottam íróról, aki éjjelenként szalonnát sü­tött a határban, egy másik kartárs félni tanult az éjjeli erdő fái között, tudok olyan­ról, aki könnyező szemmel kiáltotta a napnak: — Te győztél, nem bírom tovább nézni fényedet! A harmincon innen távoztak közülünk csil­lagok, nap és fény közé. Es mégis... Az álmosságot legyűri a kíváncsiság, rette­gés, szeretet, fájdalom, akarat, munka. Ha őszinte sajnálat fakad bennem az éjfél után átaludt órák. miatt, Cegléden köny- nyebb, szebb és boldogabb a világ. Városom. Tudom szerelmét, ismerem ellenségeit, szeretem csendjét és nyugalmát, akarom szor­galmát és szeretetét. Tudom az itt lakók munká­jának titkát, ismerem a Szőcs-telep jelenét, szeretem az újváros múltját, akarom a felhőkkel parolázó toronyépü­letek jövőjét. A pék, az ápolónő, az ál- landó éjszakás, az író s az almát tenyeréből kínáló kofa — valamennyien azt akarják: ismerjük, szeressük azt a várost, mely Dózsa és Kossuth szavára épült, s ami számunkra épül tovább. TÁBORI OTTO: Komoly elhatározásból összecsomagoltam legutálatosabb arckifejezéseimet rájuk kötöttem legnehezebb éveimet a kész tehert a legmagasabb partról a legmélyebb vízbe vetettem mire észbe kaptam meglógták szivemmel most járhatok szívtelen KISS DÉNES: Arany „Vadat űzni feljövének” szólt a magyar Vejnemöjnen Ősi nyolcas ütemére dúdolják hány ezer éve? Engem is visz ez a vágta ködbevesző ingoványba Sok jó lovam-szavam hátán járok álmok héthatárán „Hős fiai szép Enéhnek” Napkeletről száll az ének s ha visszazeng napnyugatról Oka Káma belesajdul Nincs még vége a galoppnak írom Juvan Sesztalovnak ki szívében kölyök-sámán rokon forrás gyöngye száján Regebeli messze tájon ahol csak az ég a sátram s Tejút-öltés idő-férce feszül át a múlt ködébe „Vadat űzni feljövének” el ne múljon ez az ének Szívünk mélyi tág időben születik új Vejnemöjnen. Duna-parti csónakos Kiss Attila rajza \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom