Pest Megyi Hírlap, 1973. november (17. évfolyam, 264-280. szám)
1973-11-14 / 266. szám
Mesterek, mo torkerékpáron Olajkárát, hűtőkamrát javítanak Három járás — egy részleg A legforgalmasabb ügyintéző hivatalban sincsen nagyobb forgalom, mint ezekben a napokban a ceglédi Vasipari Elektromos és Műszerész Ktsz Puskaporos utcai részlegének irodájában, ahol egymásnak adják a kilincset azok, akik elrofhlott olajkályhájuk, hűtőgépük miatt keresik fel a javítórészleget. Rossi Nándor részlegvezető íróasztalán a telefonkészülék mellé készített jegyzettömb arról tanúskodik, hogy nemcsak személyes, hanem a telefonon bejelentett hibákat is feljegyzik. E feljegyzések sorában az olajkályhák javítása szerepel már az első helyen. A műhelyben egész sor kályha várakozik, mindegyikre rá lehetne írni: sürgős!, hiszen kinek nem lenne az, lévén hideg odakint. — Tizennégy szakmunkás foglalkozik velük, a javítórészleg állandó munkásgárdája — mondta a részlegvezető. — A létszám ilyenkor kevésnek bizonyul. Nemcsak az ideszállí- tott olaj kályhákat, hűtőgépeket javítjuk, hanem azokat is, amelyeket csak a helyszínen lehet rendbehozni. Hozzánk tartozik a ceglédi járáson kívül a monori és a nagyhutai is, valamint az üzemek, boltok, közétkeztetéssel foglalkozó konyhák nagy teljesítményű hűtőkamráinak karbantartása, garanciális javítása. Sajnos, ilyenkor a vállalási időt meg kell hosszabbítanunk, hiszien a tizennégy szakmunkás közül csak négy-öt dolgozik itt, a többi a járásokból jelzett igényeknek tesz eleget. Két gépkocsink van, azokkal járnak, de a kettő ebben az időszakban kevés. Volt már rá példa, hogy ha sürgős a munka, akár esik. akár fúj, motorkerékpárral érnek csak célba a tájolóügyeletre beosztott mesterek. Nem lenne gondunk, ha ,főleg az olajkályha- fulajdomosok, nem a fűtési idény kezdetekor, hanem jóval előbb próbafűtéssel vizsgálnák meg kályhájukat. Így a vállalási időt, amely általában kéthárom nap, ilyenkor nem kellene még annyival megtoldanunk. Több mint tíz éve a ceglédi, a monori és a nagykátai járásban ez az egyetlen javítórészleg, amely a lakosság ilyen irányú igényét kielégíti. Dolgozói toldozott-foldozott, ba- rakszerű épületben végzik munkájukat. Dicséretükre mondhatjuk, a lakosság megelégedésére. A panaszkönyv üres lapjai is ezt bizonyítják. Cs. I. XV. ÉVFOLYAM, 266. SZÄM 1973. NOVEMBER 14., SZERDA Növekedett az ÁFÉSZ kiskereskedelmi forgalma ÍGÉRET - BÉRRENDEZÉSRE IRÁNY: GEMENC Szorosabbá vált ■ a kapcsolat az iskola és a szülök között Kipirult arcú gyerekek és izgatott felnőttek várakoztak kora reggel a maglódi központi iskola előtt: tanulmányi kirándulásra indultak. Kellemes látványt nyújtott az öt piros autóbusz, amely egymást követve, vitte boldog utasait. Pakson állt meg először a karaván: ragyogó napsütés és a csodálatos Duna-part fogadta az autóbuszból kiszállókat. A következő megállóhely és egyben a végcél Szekszárd, illetve a rezervátumba szállító kisvasút indulási helye volt. Egy óra hosszáig vitte zakatolva a kisvonat utasait. A látvány, az őszi erdő pompázó színei, a fák között fel-felbukikanó őzek és szarvasok egy-egy csoportja felejthetetlen élményt nyújtott. A decsi népművészeti házban, a szekszárdi Béri Balogh Ádám múzeumban látottak szintén tetszettek mindenkinek. Hazafelé a csoport Pakson kellemes órát töltött el, halvacsorával: ez volt a nap záróprogramja. E kirándulással még szorosabb kapcsolatba kerülj egymással az iskola és a szülői ház, Schmidt Lászlóné A Maglód és Vidéke ÁFÉSZ dolgozóinak összevont termelési tanácskozásán Kovács Pál igazgatósági elnök részletesen értékelte a három negyedév gazdasági eredményeit, kitérve a hiányosságokra és a feladatokra is. A szövetkezet legnagyobb üzemágának, a kiskereskedelemnek háromnegyedévi áruforgalma 79 millió 600 ezer forint, az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva csaknem 22 százalékkal magasabb összegű. A vas- és műszaki bolt, a 8-as számú TÜZÉP-telep, a ruházati boltok forgalomnövekedése volt a legjelentősebb. A vendéglátóipari üzemág forgalma szintén emelkedett az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva, csaknem 9 százalékkal; meleg ételből 33, fagylaltból 17, kávéból 8 százalékkal többet adtak el. Ha viszont egységenként vizsgáljuk a forgalom alakulását, a kép korántsem ilyen kedvező. Lanyhult a felvásárlási tevékenység, csökkent az ipari üzemek árbevétele. Ez utóbbi okait a szövetkezet vezetősége feltárta, s megtette a szükséges intézkedéseket, amelyek kedvező hatása máris érződik. Az igazgatósági elnök kitért a készletgazdálkodási mutatókra, a vagyonvédelmi munkára. Bár a leltárhiányosan elszámolt egységek száma emelkedett, a hiány összege csőiéként: az elmúlt évi 118 ezer forinttal szemben, ez év hasonló időszakában 59 ezier forint volt. A szövetkezet összesítő gazdasági tevékenységének fő Akadozik az olajé!látás Üllőn Akár éjjel is átvenné a szállítmányt Üllőn a fűtőolajellátás az utóbbi időben nem kielégítő: az olajkút előtt sorban állnak az emberek, s amikor a várakozók fele megkapta a szükséges olajat, kiderül, hogy a többinek már nem jut: elfogyott. Akiknek járművük van, ilyenkor elindulnak a szomszéd községbe, mert hideg léCsábítö alkalom Őr a répafö A sülyi Virágzó Tsz egyik legjobban megművelt szántó- területe az igen forgalmas 31-es műút mellett terül el. A szorgalmas tsz-tagok éppen ezekben a napokban szedik ki a földből a sárgarépát. A műúton száguldó gépkocsik egy része ezen a szakaszon lelassít, némelyik pedig meg-megáll egy percre. Egyes gépkocsivezetők és utasaik kedvtelve nézegetnek ki az ablakon: bizony, nehéz a ládákból kikandikáló, formás sárgarépák csábításának ellenállni. A tsz vezetősége a feljelentést természetesen megtette. Nem kétséges, hogy a forgalmi rendszám ismeretében, az érzékeny tolvaj hamarosan elnyeri büntetését. A gavallér gépkocsivezelő A következő eset a hajnali órákban, ötven méterrel távolabb történt. Az FD 47—31. számú műhelykocsiból két személy szállt ki, s a szántóföldről mindösz- sze egy láda répát tett a kocsira, aztán tovdrobogott. A mezőőr épp akkor fordult a sápi bekötő útról a 31-es műútra. Nyomban a gépkocsi után eredt, s motorkerékpárjával hamarosan beérte, bátran elébevágott és megállásra kényszerítette. A gépkocsivezető azonnal kiugrott a kocsiból, s először kemény szavakat használt, majd megenyhült. — Nézze — mondta szelíden —, értsünk szót. Én világéletemben gavallér ember voltam. Bár ennyit nem ér a répa, fogadja el tőlem ezt az ajándékot! Benyúlt a zsebébe és egy százast nyújtott át a mezőőrnek, aki azonban csak megve- tőleg nézett rá. — Még ilyet sem láttam! — dühöngött a másik, és felült társa mellé a kocsira. — Különben nem számít — tette hozzá pökhendi hangon —, ezért úgysem akasztanak fel! / És mint a szélvész, elvihar- zott. Egy kis kiférő Másnap délután három óra felé egy vadonatúj személy- gépkocsi állt meg, csaknem ugyanazon a helyen. Az autóból egy jól öltözött férfi és egy rendkívül csinos nő lépett ki. Az érzékeny tolvaj A napokban, déltájban, kis TEFU állt meg ezen a tájékon. A kocsiból 25 év körüli fiatalember szállt ki. Óvatosan körülnézett, s örömmel tapasztalta, hogy nincs senki a láthatáron. Sebtiben két műtrá- gyás zsákot csapott a hóna alá, és egy szerelővassal egymás után fordította ki a földből a fejlett sárgarépákat, melyekkel megtömte a két zsákot, és gyorsan az autóra tette. Nem volt azonban szerencséje, mert az utolsó pillanatban motorkerékpárjával megérkezett a mezőőr, aki nyomban elővette jegyzetfüzetét, s a TEFU-kocsi forgalmi rendszámát felírta: — FJ 94—46 — dünnvögte hangosan majd felszólította a gépkocsivezetőt, hogy a lopott sárgarépát azonnal emelje le a kocsiról. A fiatalember felháborodott. — Méghogy én lopok! Épp az előbb ment erre a tsz-elnök, majd utána a gyömrői rendőrök haladtak el mellettem — hazudta szemrebbenés nélkül —, valamennyien jól megnéztek, de egyikük sem kifogásolta magatartásomat. Vajon mit akarhat ezek után tőlem maga? Ezzel a fiatalember felugrott a gépkocsira és elszáguldott. Negyven méternyire, a gyenge papsütésben, három láda sárgiarépa mosolygott feléjük. — Nézd, micsoda klassz répák! — kiáltott a nő elragadtatva —, mi lenne, ha egyet elemelnénk belőlük? — Egyáltalán semmi! — szólt a férfi, s az elegáns házaspár máris megindult a répa felé. A személyautó közelében, egy nagy bokor mögül figyelt a mezőőr: minden szót jól hallott, s csak a kedvező pillanatot várta a beavatkozásra. Ezalatt a férfi és a nő kedélyesen sétált a szántóföldön. Eleinte könnyedén, de később, az átázott terepen eeyre nehezebb volt lépdelniük. A nőn fekete lakkcipő volt, m~ ■'■as sarokkal, amely bizony, alaposan belemélyedt a talajba, néhol fel is fröccsent a sár. Ennek ellenére, most már makacsul, csak azért is meneteltek tovább. Mire a ládához értek, a nő egyre jobban kezdett hasonlítani a szalamandrához : nylonharisnyáját már szabálytalan alakú foltok tarkították. A fiatalasszony magasra emelt egy vastag sárgarépát, de ekkor a mezőőr búvóhelyéről felemelkedett, és így kiáltott: — Nana! Az. elegáns pár szégyenkezve csúszkált visszafelé. A mezőőr eközben odament az autóhoz, amelynek rendszámát felírta, majd szóba elegyedett a sofőrrel, aki elmondta, hogy nemrég még Jászberényben szüreteltek, és most hazafelé tartanak Tatabányára. A házaspár eközben sárosán a műútra érkezett, szó nélkül beült az autóba és tovarobogott. K. L. vén, a fűtőolaj nem nélkülözhető. Amint megtudtuk, olaj van, csali megfelelő szállítóeszköz nincsen. — Az olajkút három éve működik Üllőn. Az első évben semmi zavar nem volt, a másodikban már észleltünk némi fennakadást, de az idén máris zavarokkal küzdünk, pedig a tél még csak ezután kezdődik. A heti forgalom 50 ezer liter, de csupán 15 ezret kapunk, amely egy napig tart. Míg Csepelről hozták az olajat, az ellátást biztosítani tudtuk, de mióta Ócsán létesítettek töltő- állomást és onnét szállítják. rendszertelenül érkezik. Állítólag csak négy tartálykocsijuk van, ezért mindenhova nem tudnak eljutni. Naponta telefonálok, kérem a szállítást, de csak ígéretet kapok, pedig hajlandó lennék akár éjjel is átvenni a küldeményt. Azok jártak jól, akik még a nyáron, májusban és júniusban, kedvezményes áron beszerezték szükségletüket. Akkor elfogyott 250 ezer liter — mondotta Kovács Jánosné, az olajkút kezelője. Értesülésünk Szerint az ellátás megjavítása érdekében a tanács is intézkedett. (em) meghatározója a nyereség, hiszen az fedezi a szövetkezet részesedési, fejlesztési és érdekeltségi alapját. 1973. három negyedévében az összes nyereség 3 millió 191 ezer forint, jelentősen magasabb az előző év hasonló időszakáénál. Végezetül a bérszínvonal alakulásáról tájékoztatta a termelési tanácskozás résztvevőit Kovács Pál. Elmondotta, kiemelt feladatnak tekintették a bérrendezést már csak azért is, mert a tavalyi tévedés következményeként — az eredményes gazdálkodás ellenére sem kaptak a dolgozók nyereségrészesedést —, volt mit helyrehozni. E termelési tanácskozáson 100 ezer forint összegű pénzjutalom került kiosztásra, s a szövetkezet igazgatósága nevében Kovács Pál ígéretet tett arra, hogy amennyiben az utolsó negyedév is sikeresen zárul, további jutalmazásra, nyereségrészesedésre, a későbbiekben pedig bérrendezésre is sor kerül. (jandó) Jutalomkirándulás Párttaggyűlésen értékelték a termelőszövetkezet munkáját A nyáregyházi Egyetértés Termelőszövetkezet pártalap- szervezete, mely a minap tartott taggyűlésén értékelte a közös gazdaság idei eredményeit megállapította, hogy a termelő- szövetkezet gazdálkodása dinamikusan fejlődött, a termelési érték jelentősen növekedett. A jó eredmények elérését segítő kiemelkedő munkájáért a tsz párt- és gazdasági vezetése tizenegy személyt kiváló termelőszövetkezeti dolgozó elismerésben részesített. A szorgalmas munka elismerését fejezte ki az a kétnapos, észak-magyarországi autóbuszkirándulás is, amely a tsz kitüntetett szocialista ' brigádjának jutalma volt. A Bükk-hegységet és annak nevezetességeit megismertető, kellemes kiránduláson negyven tsz-dolgozó vett részt családtagjaival együtt. Dr. Illanicz György MŰSOR MOZIK Maglód: Fotográfia. Monor: Egy bolond Párizsban. Nyáregyháza: Goya, I—II. Veesés: Modern idők. MŰVELŐDÉSI HÄZ Gyomron, 18 órakor: ifjúsági fáklyás felvonulás, a Stein- metz-emléktábla megkoszorúzása a község felszabadulási évfordulója alkalmából; 19 órakor: a Magyar Néphadsereg Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett Művészegyüttesének műsora. Hazai támadásokkal kezdődött a találkozó. A vendégcsapat ritkábban, de veszélyesen támadott. A monori csatárok nagyon jól kombináltak, egyik támadást a másik után vezették, de a félidőig csak egyszer sikerült megzörgetniük a vendégek hálóját. Szünet után megváltozott a játék képe, inkább a vendégek támadtak, ennek ellenére a 49. percben Jancsovics erős lövése a belső kapufáról vágódott ki a játéktérre, ám a játékvezető a gólt nem adta meg. A 62. percben a vendégcsapat növelte előnyét, 2:1, és nyolc percre rá ismét gólt ért el, 3:1. A 75. percben, szép monori támadás után, Kiss lőtt gólt, 3:2. Az utolsó 15 perc ismét a monori csapaté volt, egymás után vezette a jobbnál jobb támadásokat, de a vendég kapus jól őrizte kapuját. A 87. percben Jancsovicsot a 16-oson belül felvágták, s a büntetőt Bán értékesítette. Az utolsó percben Bán megnyerhette volna a mérkőzést, de közelről mellé lőtt. A hazai csapát, amint azt Hegedűs József intézőtől megtudtuk, tartalékosán állt ki a mérkőzésre. Jancsovics volt a mezőny legjobbja: örülnénk, ha a szakvezetés felfigyelne a tehetséges fiatal játékosra. Sándor, Dede, Kiss, Fenyvesi, Duráko- vics és Gulyás is jól játszott. (v.) Megtetszett neki o kerékpár Kilenc hónapi szabadságvesztés Ifj. Potondi József gyömrői lakost már többször elítélték, egyebek között 1960-ban csalás miatt 500 forint pénzbüntetésre, ugyanabban az évben tartási kötelezettség elmulasztása miatt 2 évi börtönbüntetésre, 1967-ben súlyos testi sértés vétsége miatt 2 évi és 15 napi börtönre, majd 1970- ben visszaesőként elkövetett lopás bűntette miatt egyévi és 6 hónapi szabadságvesztésre, és alkohol-kényszerelvonó kezelésre is kötelezték. Potondi büntetését 1972. február 3-án töltötte le, de alig szabadult, a budapesti XVII. kerületi bíróság üzérkedés és orgazdaság bűntette miatt újabb szabadságvesztésre ítélte, majd feltételesen szabadlábra helyezte. Potondi munkahellyel nem rendelkezett, de nem is dolgozott, a délelőtti órákban italozott. Január 26-án, tizenegy óra után, a gyömrői ktsz fodrászrészlegébe benézett, majd megkérdezte, meddig vannak nyitva? Amikor megtudta, hogy este 9-ig, megköszönte a felvilágosítást és azt mondta, a kislánya kérte meg az érdeklődésre, átment az üzlettel szembeni buszmegállóba és ott várakozott. G. István gyömrői lakos hajat vágatott, kerékpárját az üzlet előtti korláthoz támasztotta. Potondi a fodrászüzlet elé ment, benézett az ablakon, majd megfogta a . kerékpárt, pár métert tolta, aztán felpattant rá, és elkarikázott. Az ablakon át azonban meglátta Sz. Ferencné ktsz-dolgozó, és elkiáltotta magát: — Kié a kerékpár? Mert viszik! Többen Potondi után futottak, de ő eltűnt az üldözők elől, ám a délutáni órákban a rendőrség elfogta. A Monori Járásbíróság Po- tondit 9 hónapi szabadság- vesztésre ítélte. A kiszabott büntetést börtönben kell letöltenie, a többivel együtt, és feltételes szabadságra nem bocsátható. Vitéz Imre Kosárlabda-híradó Egy győzelem — egy vereség Monori SE—Dabasi Tsz NB III. férfi, 60:45 (42:21). A mérkőzést Monoron, a Kossuth Iskola tornatermében tartották meg, ahol a monori csapat idei legjobb játékával győzte le az elég jó képességű dabasiakat. Monori kosarakkal kezdődött a találkozó, s a 10. percben már 30:12 arányú vezetésre tettek szert a hazaiak, amit á szünetig még növelni is tudtak. Szünet után is ők irányították a játékot, és megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Jók: Zátrok, Hernádi, Gi- lányi, Bukai, Mátyás. Közgazdasági Egyetem—Monori SE NB III. női, 50:49 (25:20). A mérkőzést Budapesten játszották. A félidőt a főváros' lányok megérdemelten nyertél meg, szünet után azonban ma gukra találtak a monoriak, é; nemcsak pótolták elmaradásu kát, de a 12. percben a vezetést is megszerezték, sőt a 19 percben is ők vezettek, 49:4! arányban. Az utolsó percber azonban a fővárosi lányok ké kosarat dobtak, a monoriak viszont egyet sem, mert jól védekezett az ellenfél. Kosárdobók: Bokros (22) Vitéz (10), Katus, Bajkai (6— 6), Kovács (4) és Tóth (1). Jók: Bokros, Bajkai, Kovács. (—zi—) I Járási labdarúgó-bajnokság Monor ll.-Ecser 3:3 (1:0)