Pest Megyi Hírlap, 1973. november (17. évfolyam, 264-280. szám)

1973-11-13 / 265. szám

Harmincnégy szülő dolgozott TÁRSADALMI ÖSSZEFOGÁS ÁCSÁN Az acsai körzeti általános iskola szülői munkaközössé­ge, Báty Mihályné elnöknő és az osztály szülői munkakö­zössége elnökeinek irányításá­val, társadalmi munkát szer­vezett az iskola vízvezetéké­nek kiásásához. Az összefogás igen szép eredménnyel járt: november 7-én, 8-án és 10-én harminc­négy szülő 80 folyóméter 50X80 centiméteres árkot ásott. A társadalmi munka értéke ötezer forint. Szerdán: Nők akadémiája Dunakeszin A dunakeszi József Attila Művelődési Központ nők aka­démiája sorozatának kereté­ben szerdán, november 14-én, délután fél négy órai kezdet­tel arról tartanak előadást, hogy miként segíthetik a szü­lők gyermekeik pályaválasz­tását? FOGADÓÓRA. Gebora László megyei tanácstag no­vember 14-én, szerdán, dél­előtt 11 órától a sződligeti ta­nácsházán tart fogadóórát. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁS XVII. ÉVFOLYAM, 265. SZÄM 1973. NOVEMBER 13., KEDD Két AFESZ-ban Jogos-e a kétszáznyolcvan százalékos rezsikulcs? A Népi Ellenőrzési Bizottság novemberi ülése Élénk, vitát kiváltó Volt a Váci Járási-Városi Népi El­lenőrzési Bizottság novemberi ülése. Napirenden szerepelt az ÁFÉSZ-ok alaptevékenysé­gen kívüli működésének vizs­gálata. A Fadgyas Ferenc vezette hattagú népi ellenőri csoport összefoglaló jelentése volt az első napirendi pont. Az ellenőrök a Váchartyán és Vidéke ÁFÉSZ és a Vác és Vidéke ÁFÉSZ munkaterületén gyűjtöt­ték észrevételeiket, egy 1970-ben folytatott alap- vizsgálat óta bekövetke­zett változások figyelem- bevételével. Három évvel ezelőtt az ÁFÉSZ-ok meglehetősen szét­ágazó, talán túlzottan ipari tevékenységet folytattak, hiá­nyos volt a felkészültségük, sok lazaság és bizonytalanság mutatkozott az elszámolás, a A Váci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat 5 váci boltjában lm 7. számú, Széchenyi utca 30., 10. számú, Széchenyi utca 11., 34. számú, Lenin utca 17., 142. számú, Elhurcoltak tere, 200. számú, ABC-Áruház, Ernst Thälmann tér november 12-tői 30-ig szaloncukorvásárt rendez. Az 1 kg vagy ezen felüli mennyiségű mártott és desszert szaloncukor vásárlá­sa után tea- vagy kakaó-ajándékdobozt ad kedves vásárlói részére. bérezés és a béren kívüli jut­tatások körül. A mostani vizs­gálat lényeges és kedvező vál­tozásokat tapasztalt. Egyes részlegeket — rész­ben saját elhatározásból, részben más szerv (MNB) javaslatára — felszámol­tak, illetve felszámolnak. Váchartyán a szikvízgyártáson kívül valamennyi ipari üze­mét megszüntette. A személy­zeti munkára vonatkozó ren­deleteket az ÁFÉSZ-ok vég­rehajtják. Vác 1973 február­jától személyzeti vezetőt al­kalmaz. A pénzügyminisztériumi re­vízió megállapítása szerint a váci bértömeg-megtakarítások a jó gazdálkodás és a termelés jobb szervezésének eredmé­nyeként jelentkeztek. Az ipari üzemekben az alkalmaztatási szabályokat megtartják. A munkakönyvek kezelése elő­írásos, a munkaszerződéseket megkötik. Részletesen elemezte az utó- vizsgálat során a NEB mind Vácott, mind Váchartyánban az egyes tevékenységi körök árbevételét és nyereségét. ’ Vi­tát váltott ki a Váci ÁFÉSZ betonáruüzemében alkalma­zott 280 százalékos rezsikulcs. Kovács László igazgatósági el­nök tájékoztatása szerint, ezt az építőiparban előírt rezsi­kulcs átvételével alkalmazták. A vita befejeztével a rész­vevők határozatai javasla­tot fogadtak el: javasolták, hogy a Váci ÁFÉSZ az ipari üzemekben vezesse be az utókalkulációt a ter­melési érték pontos meg­határozása érdekében. Mind a sokszorosítóüzemben, mind a betonáru- és lakatos­üzemben felül kell vizsgálni az árképzések helyességét, ez utóbbi helyen az alkalmazott 280 százalékos rezsi megalapo­zottságát. Több ipari üzemben a rak­tárak rendje, a tűzvédelmi előírások teljesítése nem volt kielégítő. Felhívták a szövet­kezeti vezetők figyelmét, hogy az előírt rendeletek végrehaj­tására nagyobb gondot fordít­sanak. (papp) HÉT TANÄCSTAG BE­SZÁMOLÓJA. Kedden dél­után fél hátkor a váci tanács hét tagja számol be válasz­tóinak tanácstagi munkájáról: Palotai Ferenc (24-es vk.) a KlOSZ-székházban, Almás Zoltán (60-as vk.) a költség- vetési üzemben. Fieszl Jó­zsef (12. vk.) a Köztársa­sági úti iskolában, Papp Jó­zsef (21-es vk.) az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat köz­pontjában, B. Kovács András (35-ös vk.) a közgazdasági technikumban, Hajas István (49-es vk.) a Fonógyár kultúr­termében, Weisz György (66-os vk.) a Diófa utcai is­kolában. VÄROSI TANÁCSTAGOK SZERDAI BESZÁMOLÓI. Holnap, november 14-én, dél­után fél hatkor hat váci ta­nácstag tart beszámolót vá­lasztóinak: Nagybégányi Eme­se (13-as vk.) a HAGY-ban, Borbély János (42-es vk.) a közgazdasági technikumban, dr. Kávai Géza (45-ös vk.) a Mártírok úti iskolában, Por­nói István (70-es vk.) a köz- gazdasági technikumban, Pu- cher Gyula (23-as vk.) a KlOSZ-székházban, Szintai Márton (28-as vk.) a Sparta­cus SE helyiségében. A Vox Humana a rádióban A Kóruspódium előadásso­rozata keretében vasárnap délután nyilvános hangverse­nyen lépett fel a váci Vox Humana, Makiári - József Liszt-díjas karnagy vezényle­tével, a rádió 6-os stúdiójá­ban. A Vox Humanának . ez volt az ötvenedik rádiós fel­lépése. A tizenhárom énekszámból álló műsort — a másik kórus, a HVDSZ Szilágyi Erzsébet kamaraegyüttese volt — a Pe­tőfi rádió egyenes adásban közvetítette. A Pest megyei énekkar kilenc számot éne­kelt, nagy művészi átéléssel és sikerrel, madrigálokat, ma­gyar kódexdallamokat, népda­lokat és Bartók-dalokat. A kétszázötven személyes 6-os stúdió hallgatóinak je­lentős része is váci volt, meg­hívottként, a Magyar Rádió zenei főosztályának előzé­kenységéből. Koppány György felvételei ANYAKÖNYVI HÍREK Született: Erdős András és Agócs Julianna: Tibor, Bach József és Bruzsik Magdolna: Bernadett, Széles Lajos és Fodor Eszter: Ferenc, Kiss Lajos és Fehér Magdolna: Gabriella, Hegedűs Tibor és Pauli Ilona: Csaba, Petők Károly és Báli Hajnalka: Haj­nalka, Kökény Sándor és Pá­pai Mária: Bernadett, Csorba György és Kiss Mária: Szil­via, Világosi Lajos és Szi- novszki György: Lajos, Sa- volász József és Czóra Anna: Judit, Hogya Bertalan és Lu- csán Zsuzsanna: Zsuzsanna, Orosz Mihály és Antal Mag­dolna: Mihály, Bokros József és Kovács Judit: Andrea, Vajda István és Jámbor Ju­lianna: István, Mózes László és Molnár Zsuzsanna: Gábor nevű gyermeke. Házasságot kötött: Seres Lajos Szomor Ildikóval és Bessenbacher Géza Scheili Gabriellával. Vácott hunyt el: Balogh Fe- rencné szül. Bíró Erzsébet (Vácrátót, Táncsics u. 6.), Ri- xer Károly (Kismaros, Kos­suth u. 62.), Kéner Zoltán (Szentendre), Paul Antal (Du­nakeszi, Szent I. u. 8.), Sági Józsefné szül. Bodor Etelka (Tiszakécske, Béke u. 133.), Friebeisz Aranka (Vác, Vak Bottyán tér 1.), Morgent Lász- lóné szül. Demeter Júlia (Vác, Juhász Gy. u. 2.), Rácz Sán­dor (Vác, Szent J. u. 2.), Her- gát Viktor (Vác, Kert u. 8.), Kralovics Sándor (Vác, Árpád u. 48.), Virág Istvánná szüL Pálinkás Mária (Vác, Rév köz 5.), dr. Tóth Jánosné szül. Si- poss Magdolna (Vác, Bacsó B. u. 49.). Gyerek, egylovas kocsival A csengő neki is szólna Üjsághír: „Hazánkban éven­te átlag 18 ezer iskolás korú, tanköteles gyerek nem végzi el az általános iskola nyolc osztályát.’* el testvéreitől. Az ötödikből vagy a hatodikból maradt ki. o © Ügy fordult be az egylovas kocsival a Széchenyi utcából az Eötvösbe, mint egy nagy. Megállt az egyik ház előtt, ahova a tüzelőt hozta. Vár­tam, egyszercsak megjelenik az apja, vagy az a fuvaros, akinek a lovát hajtja, és meg­kezdi a lerakodást. Tévedtem: a fiú először a három máz&a fát dobálta le, azután a nagy szívlapáttal leszórta az öt mázsa briket­tet is. — Nekem is hoznál tüze­lőt? — Hat forint mázsája. Mennyiről lenne szó? — Hát... Húsz mázsáról. — Jöhet. Ha jól meghúzom az oldalakat, harmincat is el­viszek. — Hány éves vagy? — Tizen ... tizenöt... — Kijártad a nyolc osz­tályt? — Persze, hogy ki. No, mi­korra kéri a fuvart? — Várj, még gondolkozom. Gondolkoztam, de nem a tüzelőn, hiszen távfűtéses a lakásom. Azon, hogy nem hi­szek a fiúnak. Olyan érzésem volt. hogy füllentett az isko­lával kapcsolatban. Amikor elment, megkérdez­tem, ismerik-e az ifjú fuva­rost? — K. Laci. Itt lakik a kö­zelben. Hét gyerek. Ö üt csak Az édesanyja volt otthon a legkisebbel, a háromévessel. — Laci? Jaj, ne is mondja! Az istennek sem ment az is­kolába, csak melléje. Nem ta­nult, pedig jóeszű gyerek. Csak a munka! Túlkoros lett, a többieket verte, ki kellett vennem. Itt a papír róla. — A többi gyerek? — Hát ez az... mindegyik jól tanul. Viszonylag jól. A legnagyobbik faipari munkás, és az esti technikumba jár. Csak egy példát mondok el. Az első osztályos fiam ruháit kimostam, egy napra itthon kellett volna maradnia, mert, tudja, csak a férjem keres, és nem állunk olyan jól ru­hából ... A gyerek sírt, topor- zékolt. Végül saját maga fel­forgatta a szekrényeket, ta­lált kinőtt ruhát, azt vette fel, mégis elment az iskolába. Azt mondják, minden családban vám egy, aki kilóg __ — K inek fuvarozik Laci? — Gőz Józsefnak. Azt mondta, minden szombaton kap tőle háromszáz forintot és a borravaló az övé. De már nem sokáig csinálja: kiváltot­tuk a munkakönyvét, vala­melyik gyárban dolgozik majd. Kihívóan nézett, mintha csak azt mondaná, mi közöm hozzá? % — Hány fordulót tettél ma? — Hetet. — Mennyit kerestél? — Egy százast. — De azt mondtad, hogy szombatonként kapsz három­százat. Az édesanyjára is úgy né­zett, mint az előbb rám. A Tüzép-telepen Gőz Jó­zsefet kerestem, de aznap nem járt ott. Laci sem. A hídmér­leg kezelőjével, Bartha Péter­rel beszélgettem. — Mondtam én a Gőznek, hogy nem lesz ennek jó vége. Fiatal az a gyerek még! A felnőtt felel magáért. .. Meg az ilyen foglalkoztatás sza­bálytalan is. 0 0 Közben megjött a fiú. — Füllentettél — mondtam —, nem jártad te ki a nyol­cat. K. Laci a Báthori úti isko­lából maradt ki. Kováts Sán­dor igazgató nem szívesen em­lékezik viselt dolgaira. — Rengeteget hiányzott, ép­pen azért többször bukott, túl­koros lett. Reggelenként isko­lába jövő osztálytársait el- agyabugyálta. Már tűrhetetlen volt a magatartása. Arra is képes volt, hogy az iskola ablakait kővel bedobálja. — Az igazolatlan mulasztá­sokért nem lehet a szülőket felelősségre vonni? — A tanács pénzbírságot is kiróhat rájuk. Egy idő után azonban ezeket a pénzbünte­téseket rendszerint elengedik, mert tovább rontanák a csa­lád amúgy is rossz anyagi helyzetét. Ha már hivatalos útra terelődik a dolog, előbb vagy utóbb bekövetkezik az iskolából való kimaradás. — Jelenleg hány tanulót fe­nyeget ez a veszély? — Huszonnégyet tartunk nyilván. Persze, zömük olyan, akinél talán megelőzhető a baj. Külön személyre lenne szükség, aki rendszeresen fog­lalkozna ezekkel a gyerekek­kel s a szüleikkel. — Minek tulajdonítja, hogy napjainkban is tovább nő a nyolc osztályt nem végzettek száma? — A szülők italozó, züllött életmódja következtében sok a veszélyeztetett s a szellemi­leg fejletlen gyerek. Velük az iskola és a gyámhatóság örö­kös küzdelmet vív. Azután itt vannak az iskolaéretlen gyerekek! A tanév kezdete előtt a mi elsőseink közül ha­tót szűrtek ki. Ügy volt, hogy az ilyen gyerekek részére kü­lön korrekciós osztály indul a városban, de nem lett belő­le semmi. Most egy harminc­nyolcas létszámú osztályban tanul a hat gyerek. Képzel­heti, milyen gondokat akoz­nak a pedagógusoknak. Sok­kal több tanulót kellene a ki­segítő iskolában elhelyezni, de attól elsősorban a szülők ide­genkednek, s a kisegítő isko­la befogadóképessége sem kor­látlan. 0 Az évente 18 ezer, iskolá­ból kimaradt gyereknek csak a kisebbik része olyan, mint K. Laci. A többség azokból tevődik össze, akik gyengébb szellemi képességük miatt el­maradoznak a tanulásban, s végül kikerülnek az általános iskolából. Nekik más. képes­ségeiknek megfelelő oktatási formában kellene kezdeniük a tanulást. (bognár) t I i — Ni, cipőtisztító auto­mata! — ujjongtam fel bo­lyongásom közben a Nyu­gati pályaudvar egyik ter­mében. ■ Ez igen! Többféle örömöt is jelent nekem. Tudom, hogy a gépesítést a munka­erőhiány is ösztönzi. En örülök, hogy munkaerő- hiány van a cipőtisztító szakmában. Volt már rá eset, hogy színházba men­tem, itthon eső esett, sáros lett a lábbelim, és szívesen kitisztíttattam volna, de valahogy megalázónak éreztem mással végeztetni ezt a munkát a nyílt ut­cán. Még akkor is, ha fize­tek érte. No, de itt van a nagy le­hetőség! Ha egyszer netán szükségem lenne rá, ez a személytelen automata majd segít a bajon. Az em­ber csak bedob két forintot, és kész. Rajta van a hasz­nálati utasítás is, hogy melyik kefe dörzsöli le a piszkot, milyen színű cipőt melyik szektor bokszolja és melyik kefe fényesíti. Iga­zán elmés! Több is elkelne belőle az utcán. Az ám! Csakhogy a gép legalján ott van a lehango­ló, figyelmeztető felirat is: — A gép működési hibái­ból származó károkért a MÁV felelősséget nem vál­lal. Nem vállal? Hát akkor minek tette ide? És mik le­hetnek a károk? Leszakítja a cipőtalpat? Kihasítja a bőrt? K. I. JEGYZET Felelősséget nem vállal

Next

/
Oldalképek
Tartalom