Pest Megyi Hírlap, 1973. november (17. évfolyam, 264-280. szám)
1973-11-27 / 277. szám
Bérleti hangverseny, felnőtteknek Négy előadásból álló bérleti hangversenysorozatot indít az Országos Filharmónia és a ceglédi Erkel Ferenc Állami Zeneiskola felnőttek számára. A hangversenyek vasárnaponként, délután öt órakor kezdődnek a zeneiskola hangversenytermében. Első alkalommal, december 16-án, Sándor Frigyes vezényletével és Katona Ágnes (zongora) közreműködésével, a Liszt Ferenc kamarazenekar műsorát hallgathatják meg a komoly zene barátai. A következő alkalommal Kincses Vera és Gáti István ária- és dalestjét rendezik meg, zongorán kísér Dénes Erzsébet. A hangversenysorozatban sor kerül Tusa Erzsébet és Lantos István kétzongorás, valamint Mező László gordonka- estjére. A zeneiskola gondnoki irodájában az érdeklődők megválthatják a bérleteket, vagy kérdéseikre további felvilágosítást kaphatnak. Kitüntetett vöröskeresztesek Példás munkájáért kiváló vöröskeresztes , kitüntető címben részesült a Vöröskereszt megyei vezetőségétől Bodor Józsefné, a Mechanikai Művek abonyi gyáregységének vöröskeresztes titkára. Ugyancsak elismerésiben részesítették Kemencei Lászlónét, a dánszentmiklósi Micsurin Termelőszövetkezet vöröskeresztes titkárát. PEST NEGYEI HÍBIAP KÜLÖNKIADÁSA ŰYORSINTERJU A CEGLÉDI JA PÁS É3 CEGLÉD VÁROS i. 'T ■! ~ sl.iü. j l-i ..!■•' i „.1^.,. ■ » I »■ ■ XVII. ÉVFOLYAM, 277. SZÁM 1973. NOVEMBER 27., KEDD A KISZ kezdemény ezérére Százhúsz lakást építenek a fiataloknak-4 vállalatok támogatására is számítanak Szakmunkásvizsga után, érettségi előtt Továbbtanul a műszerész Az ifjúsági törvény kimondja, hogy „Az állam — a szövetkezetek és társadalmi szervezetek segítségével — elősegíti a fiatalok számára a családalapításhoz szükséges feltételek megteremtését, kedvezményeket biztosit a fiatal házasok lakásigényének kielégítéséhez.” A KISZ ceglédi városi bizottsága a fiatalok lakásgondjainak enyhítésére lakásépítő akciót hirdetett. Az ifjúsági lakások iránt városszerte nagy érdeklődés mutatkozott, és többen még tanácsi lakásigénylésükat is lemondták, hogy beléphessenek a Kozma Sándor utcai ifjúsági IDŐS MESTER A PIACON Saját találmányit libaiiimó készülék A Hold utcában lakik Cegléd egyik legidősebb iparosmestere, Bosán Béla, aki 86 éves, és még ma is dolgozik a bádogos szakmában. Eljár a környékbeli városok és községek vásáraira, piacaira, saját találmányé libatömő készülékeit és sokféle ■ süte- mónyszaggató készítményét árusítva. El kell hinnünk, hogy a jó kedély megállítja az éveket: nevetve mondotta el, hogy hatvan esztendeje, egyszer fogat húzatott, s azóta nem volt orvosnál. Hetvenhat esztendővel ezelőtt adták inasnak Rónai János híres ceglédi bádogosmesterhez, akinek nevéhez fűződnek a ceglédi füles bádogkannák. Abban az időben nehéz volt az inassors. Reggel 6-tól este 7—8 óráig dolgoztak, de az inasoknak ko-. rábban kellett kelniük: takarítani. Ebédidőig még vasárnap is ott görnyedtek a műhelyben, sokszor tízen is. Mint kis inas, segédkezett az épülő ceglédi bank, a körösi gimnázium és a kecskeméti bíróság bádogos munkáiban, s az inasévek után, Rónai mester szabadította fel. Mint segéd, vándorúton hejárta Ausztriát, majd Németországban kötött ki, ahol megbecsülték munkáját. Többször hazalátogatott, a második világháború után pedig végleg visszatért, Hold utcai házában nyitott műhelyt, s azóta is ott dolgozgat. Kopa László lakásépítő és fenntartó szövetkezetbe. A lakásszövetkezet egy hónapja alakult meg ötven taggal, kiknek több mint 90 százaléka családos és átlagos életkoruk 26 év. Azóta is számos új jelentkezési lapot kapott a lakásigénylőkből választott öt.agú igazgatóság. Az igazgatóság elnökhelyettesével, Mucska Vendellel beszélgettünk a szövetkezet terveiről. Az ifjúsági lakótelep részére a Kozma Sándor utcának a felüljárótól a szakmunkásképző intézet tanműhelyéig elterülő részét jelölték ki. A négyemeletes házakat salakbeton elemekből építik majd fel. A lakásokat, az igényeknek megfelelően, másfél szobástól három szobás nagyságúra tervezik, A sok érdeklődőre való tekintettel úgy számítják, hogy összesen 129 lakást építenek fel. Az átadás előreláthatóan 1975. november 7-én lesz. A közművesítésen túl az építési telek egy részét is ingyen kapják a fiatalok a városi tanácstól. A terveztetési, építte* tési és műszaki ellenőri teendők ellátásával a MESZÖV-Öt bízták meg. Jelenleg a tervező vállalattal folynak a tárgyalások. KOLONIAL, LABORBÚTOR Jövőre jön az Ari A tsz is megrendelő Cegléden a Stylus Faipari Szövetkezet Déli úti telepén Magyar László elnöktől érdeklődtünk munkájukról. — Az előző év azonos időszakáéval szemben, az idei háromnegyed évben hárommillió forinttal több a bevételünk. 25 milliós éves tervünkből 21 milliót október 1- ig teljesítettünk. — A Ceglédi ősz tereiében rendezett bemutatón részt vettünk stílbútor-garnitúránkkal. Kolóniáijaink állandó vevője egy nagy osztrák cég. Gyártjuk a laboratóriumi berendezéseket is, melyeket túlnyomórészt a Szovjetunióba exportálunk. Egyik legjelentősebb belföldi megrendelőink a kocséri Üj Élet Tsz, melynek kárpitosüzeme részére bútorvázakat szállítunk. — Tervezőink az idén kialakították az Art nevű, két fotelból, rekamiéből és két punból álló kárpitozott garnitúrát. A prototípus már elkészült, a Bútorértékesítő Vállalat elfogadta, s 1974-ben kezdjük gyártani. K. L. Sikeres vándorkiállítás Részlet a „Mi hoztuk az időt” című, mutató dokumentációs vándorkiállításból. a munkásosztály élet- és munkakörülményeit beApáti-Tótb Sándor felvétele Az előkalkuláció szerint egy kétszobás lakás ára 300 000 forint lesz. A befizetési összeg két gyermek vállalása esetén 60 000 forint. Az összeg csökkentéséhez külön kedvezményt kapnak a lakásépítő szövetkezet tagjai, ugyanis 20 000 forint értékű munkát vállalhatnak az építkezésen: végezhetnek tereprendezést, alapozást, villanyszerelést, festést és asztalosmunkát is. Nagy segítséget jelentene, ha a vállalatok gépeket is biztosítanának az építkezésekhez fiatal dolgozóik részére. A munkavállalók teljesítményét szakemberek fogják felmérni, és annak értékét levonják az első befizetési összegből. Az OTP azoknak, akik részt vesznek az ifjúsági takarékbetét akcióban, az anyagi eszközök előteremtéséhez jelentősen hozzájárul. A lakótelepen még negyvenötven jelentkező számára tud- j nak lakást biztosítani. Az érdeklődők a városi KlSZ-bizott- ságon kaphatnak részletes felvilágosítást és jelentkezési lapot. K. D. VÁSÁR ALBERTIRSÁN Országos állat- és kirakodóvásár lesz december 9-én, vasárnap, Albertirsán. A vásárra vészmentes helyről, szabályszerű járlatlevéllel, mindennemű jószág felhajtható. Sertésekre egyedenként kell marhalevelet kiállíttatni. — Elnézést, egy pillanatra még be kell néznem a műhelybe — szabadkozik. öt perc telt el, s már újra beszélgetünk. Nem veszi le kabátját, nemsokára indulnia kell. Fiatal szakmunkás Tálas János. Sejti, mire vagyok kiváncsi, már mondja is: — Két évvel ezelőtt szabadultam, kitűnőre vizsgáztam. Gépjármű-villamossági műszerész lettem ... Miért vagyok mindig elfoglalt? Gimnáziumba járok. Már negyedik osztályos vagyok, az érettségire készülök, s nemrég MHSZ- tanfolyamra is jelentkeztem. Amikor a szabad időről, a szórakozásról kérdezem, csak legyint: — Moziba el-el jár ok, egyébre nincs időim. Munka után, este tanulok. Anyám, apám elfoglalt emberek, jólesik nekik, ha segítek otthon. — Miért nem a gimnáziummal kezdte? XJgy talán köny- nyebb lett volna. — Tizenöt éves korában, azt hiszem, még senki sem tudja pontosan, mihez kezdjen. Az általános iskolában nem voltam valami szorgalmas, akkor azt gondoltam, szakmát tanulok, mert pénz kell: három év után fizetésem lesz. Lett is. Kilenc forint harminc fillér az órabérem. Most még elég, de később... Egyre többet akar az ember. Az édesanyám mindig azt szerette volna, ha továbbtanulok. Sokat beszélgettünk erről. Ö felnőtt fejjel járt a gimnáziumiba. Emlékszem, sokat tanult éjszakánként, a család, a munka miatt nappal nem szakíthatott rá időt. Megfogadtam, hogy mielőbb továbbtanulok. Másodéves ipari tanuló voltam, s jelentkeztem a gimnázium első osztályába. — Mi hasznát veszi a tanulásnak? — A szakmában nem sokat. Azóta érdeklődésem kiszélesedett, egészen másképp godod- kozom, másképp veszek kezembe egy könyvet. Azután, ha sikerül az érettségi, Pestre, a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolára szeretnék jelentkezni. D. E. Semmi sem jelzi hitelesebben a hideg beköszöntését, mint a hivatalok, üzletek ajtajára kifüggesztett tábla szövege: „Kérjük az ajtót becsukni!”, vagy gondosabb megfogalmazásban : „Fűtünk, az ajtót kérjük becsukni!” Az áruház ajtajai modernek, úgynevezett lengő ajtók, ezért a bentiek vastag függönyökkel védekeznek a hideg ellen, derűs pillanatokat szerezve a vásárlóközönségnek. Akkor remek igazán a jelenet, ha a ki- és beVárailan találkozások menni akarók egyszerre lebbentik félre a % függönyt : olyankor koccannak össze a fejek, vagy néznek farkasszemet orr- közeiből egymással az emberek. Izgalmas játék: vajon kit takar a függöny másik .oldala? Kinek kell pardont rebeg- nünk, lánynak, fiúnak, vagy idősebb ismeretlennek? Mókás, de néha kellemetlen a váratlan találkozás. Az előbbi szerint minősül az a jelenet, amelyik a minap zajlott le. Egy kislány és egy fiú nézett szembe egymással a szét- lebbentett függöny között. A kislány szeme kék volt, a haja szőke. A hú nagy bocsánatkérések közepette hátrált, utat engedve neki. A kislány nem haragudott, olyannyira, hogy még percék múlva is ott tereferéltek az ajtó közelében. Lehet, hogy Ámor is az áruházba húzódott a hideg elöl ? (csatári) JÓL HAJRÁZTAK Ae MB Síben mnmdtak ti Bem Sí MÉG ERŐSEBB LESZ A MEZŐNY Az őszi idényt nehéz helyzetben kezdték a Bem SE NB Il-es tekézői. Az osztályozó megnyerése után a tavaszi szereplés a várt alatt maradt: 10 pontot szerzett a csapat. Feladatát, a bennmaradás elérését megnehezítette, hogy a bajnoki rendszer átszervezése miatt az idén négy kieső volt, s az őszi idényt mindössze hát játékossal játszották végig. Ismét csak a bennmaradás A Szűcs László edző által irányított együttes teljesítette a kitűzött célt: 24 ponttal a 9. helyet szerezte meg? ami azt jelenti, hogy jövőre is az NB II-ben küzdhet. 1974-ben még erősebb lesz'a mezőny, az NB I-ből kiesett Egri Spartacus és a Vasas Ikarus is ebbe a csoportba került: ezt figyelembe véve, jövőre is csak a bennmaradás elérése lehet reális cél. A Bem SE hazai pályán ötször szenvedett vereséget, viszont idegenben négyszer győzött, s ez- ze„ elterülte a kiesést. Új pályacsúcs A gárda Ősszel 14 pontot — ebből nyolcat idegenben — szerzett. Ormosbánya és Özd ellen idegenben vágott vissza a hazai pályán elszenvedett vereségért. Legértékesebb az Ózd elleni győzelme volt, hiszen az ózdiak nyerték meg a bajnokságot. A legnagyobb arányú győzelmet a Ceglédi Építők ellen érte el (8:0), a SZAK, a Bp. Postás ellen viszont 1:7 volt az eredménye. Bauer, 499 fával, új pályacsúcsot ért el, a csapat is ez ő-szel szerepelt legjobban, 2667 fával. Szunyogh idegenben szintén 499 fát ütött. Egyéni átlagok: Szunyogh (435,4), Batka (431,9), Bauer (427), Lázár (422), Tarjányi (416), Tornyosa (412), Rima- szécsi (407). Rajtuk kívül, egykét alkalommal, még Hlagy- vig és Czira játszottak, Batka 24 mérkőzésen vett részt, és mindössze 57 üreset dobott. A többiek eredményei: Bauer 80 — 23 mérkőzés (Szunyogh 77— 25 mérkőziés), Lázár 68 — 23 mérkőzés. Tarjányi 94 — 17 mérkőzés, Tornyosi 51 — 13 mérkőzés, Rimaszécsi 104 — 21 mérkőzés. (Az első szám mindig az üres dobásokat jelöli). Akitől többet vártak A legjobb átlageredményt Szunyogh érte el, Szűcs edző mégis Batka teljesítményével elégedett elsősorban. — Batka egyenletes eredményekkel érte el nagyon jó átlagát, s a legkevesebb üreset ő dobta, ezzel szemben Szunyogh teljesítménye erősen hullámzott. Az ifjúsági válogatottban való szereplés után nehezen talált magára, időbe telt, míg a régi ritmust újra átvette. Tőle még többet vártam. Szunyogh újra tagja a válogatott keretnek, s Batka is meghívást kapott oda. Lázár és Bauer szerepelt még jól, különösen Lázár hívta fel magára a figyelmet, felküzdötte magát a legjobbak közé. — December 12-ig, hetente két alkalommal, levezető edzéseket tartunk, majd január második hetétől kezdjük el a felkészülést a következő bajnokságra. U. L. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Két szoba, összkomfortos lakásért házat vennék, magas részletre, esetleg cserélnék. Kozma S. u. 3. 6 em, 1. a. Eladó 124 négyszögöl porta a város központjában. Érdeklődni: Gubodi u. 14. A ceglédi Vörös Csillag Mg. Tsz. Il-es kerülete megvételre felajánl rozsszalmát. Ára: 45 Ft mázsánként. Érdeklődni lehet: Nagy Károly raktárosnál. Telefon: 585. _________ El adó szőlőkertes házhely Fecske u. 12. A Ceglédi Járási Építőipari Szövetkezet azonnali belépéssé] felvesz ceglédi munkahelyre épületasztalos szakmában jártas asztalos szakmunkásokat. Jelentkezés: Cegléd. András u 2P. Mia Diesel-szivattyú- val eladó Fa-kas. Al- j vemiék Zongora eladó. Puskin u. 24.___________________ Szoba, konyhás új há2 eladó fizetési kedvezménnyel. Csengery szél 83. Katona. kotmánv utca ?0 sz. Eladó 3 szoba összkomfortos utcai házrész, fizetési kedvez- : ménnvel- Felház u. 21. Eladó kétszemélyes j rekamié és két fotel. I Érdeklődni: 16 óra után. Köztársaság u. I 2. fszt. 33. Azonnal beköltözhető ház eladó. Szép u. 2. Érdeklődni a helyszínen. ______________ 50 0 vagy' m» négyszögöl homokoB-/ földet, városhoz' kdzeL' Urbán Pál u. 20. Összekötő út 3. szám alatti melléképület előadó, 500 négyszögöl telekkel. Jó állaootban levő önjáró fűrészgép eladó Báthory u. 22.