Pest Megyi Hírlap, 1973. november (17. évfolyam, 264-280. szám)
1973-11-13 / 265. szám
PEST HEGYEI x^Círiap \ 1973. NOVEMBER 13., KEDD FÓKUSZ Nigéria Tegnap érkezett Nigériába — mim 1. oldalunkon jelentjük — Losoncai Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. NIGERIA Nyugat-Afrikában fekszik, 924 090 négyzetkilométeres területen. Az ország a brit nemzetközösség keretében 1960. október 1-én kapott alkotmányjogi függetlenséget. A köztársaságot 1963 októberében kiáltották ki. A polgári kormányzási rendszer alig több, mint öt éve után, 1966 januárjában g. fiatal katonatisztek felkelése nyomán Iron- si tábornok, a hadsereg főparancsnoka ragadta magához a hatalmat. Ironsi 1966-ban betiltotta az összes politikai pártot. 1963. július 29-én — újabb katonai puccs révén — Gowon alezredes, vezérkari főnök vette át a hatalmat. Az új katonai rendszer visszaállította azí Ironsi tábornok által megszüntetett szövetségi állami berendezkedést. Az egyes államok és törzsek közötti ellentétek annak idején a legfelső katonai tanács szakadásához, majd a keletnigériai országrész Biafra néven történt különválásához és emiatt polgárháborúhoz vezettek. Az 1967 májusa és 1970 januárja között váltakozó hevességgel folyt harcok során a szövetségi csapatok legyőzték az imperialisták által támogatott, főleg ibo törzsekre támaszkodó szakadár Ojukwu seregeit. A HÄBORÜ UTÁN fellendült a 12 államból álló Nigériai Szövetségi Köztársaság fejlődése. A kormányzat kilencpontos programot dolgozott ki az ország helyzetének stabilizálására és az egység megszilárdítására. Megígérte, hogy a programban foglaltak realizálása esetén 1976-ban polgári kormánynak adja át a hatalmat. A nigériai belpolitika minden jelenlegi kérdés- csoportja — közvetlenül vagy közvetve — összefüggésben áll a hatalomátadás problémájával. A hatalom átadásának jegyében megkezdődött a politikai erők átrendeződése és polarizálódása. Nigériát 1960-ban vették fel az ENSZ-be, A POLGÁRHÁBORÚ IDEJÉN igen jó kapcsolat és szoros együttműködés alakult ki a szocialista országokkal, amelyek mindvégig következetesen állást foglaltak Nigéria egysége mellett. • A közel-keleti konfliktusban Lagos az arab országokat támogatta és támogatja; októberben — a negyedik közel- keleti háború kirobbanása után — megszakította diplomáciai kapcsolatait Izraellel. Nigéria külpolitikájának fő érdeklődési köre természetesen Afrika. Gowon kormánya elítéli a kontinens déli részében uralmon levő fehértelepes- rezsimek fajüldöző pólingját, következetesen harcol a gyarmati rendszer maradványainak felszámolásáért és tevékenyen támogatja az afrikai felszabadítási mozgalmakat. A Magyar Népköztársaság az elsők között ismerte el a nigéria államszövetséget. Kállai Gyula miniszterelnök-helyettes vezetésével 1962 decemberében kormányküldöttség járt Nigériában. A két ország 1963 januárjában műszaki-tudományos együttműködési, júniusban pedig kereskedelmi egyezményt írt alá. Nigéria jelenieg elsőszámú kereskedelmi partnerünk Fe- kete-Afrikában. A hagyományos kereskedelmi módszerek mellett fontosak a létrehozott kooperációk és Vegyes vállalatok is. Jakubu Gowon hadseregtábor- nok, a Nigériai Szövetségi Köztársaság elnöke, a szövetségi katonai kormány vezetője, az ország fegyveres erőinek főparancsnoka 19í*-ben született Kabwir községben. Nyolc testvére van. Ghánában tisztiiskolát végzett, majd angol katonai akadémiák hallgatója volt. 1960—61-ben Kongóban harcolt az ENSZ békefenntartó erőiben. Ezután törzstisztként a nigériai vezérkarhoz került. 1963-ban őrnagyként ismét Kongóba vezényelték, hazatérésekor pedig alezredessé léptették elő és kinevezték fő szárnysegédnek. Az 1966. januári katonai hatalomátvétel után vezérkari főnökké léptették elő. 1966 júliusában megdöntötte Ironsi kormányát, és átvette a fegyveres erők főparancsnoki tisztségét, augusztusban pedig a kormány vezetését. 1967 júniusában tábornoki rangot kapott. Á VDK kormánynyilatkozata A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya a következő nyilatkozatot tette közzé az Egyesült Államoknak és a saigoni rezsimnek a Vietnamról szóló párizsi megállapodást súlyosan megsértő fokozott háborús cselekményeivel kapcsolatban: „A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya és a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány a vietnami nép alapvető érdekeiből és a világ népeinek békére és függetlenségre Irányuló törekvéseiből kiindulva, mindig szigorúan tiszteletben tartotta és pontosan végrehajtotta a Vietnamról szóló párizsi megállapodást. Ugyanakkor az Egyesült Államok és a saigoni rezsim — állításuk ellenére — egyre nyíltabban és rendszeresen megsértette ennek a megállapodásnak sok alapvető rendelkezését. Az Egyesült Államok továbbra is arra törekedett, hogy megszilárdítsa a saigoni rezsim helyzetét, amely dél- vietnami neokolonista céljainak és Vietnam tartós megosztásának eszköze. Az Egyesült Államok több tízezer katonai személyt hagyott hátra Dél- Vietnamban, civil ruhába bújtatva őket, nagymennyiségű fegyvert és hadianyagot szállított törvénytelenül Dél-Viet- namba, kiterjesztette katonai segélyét, hárommilliárd dollárra emelve a saigoni rezsimnek .1973—74-ben nyújtandó katonai segélyek összegét. Nguyen Van Thíeu katonai rendszere — az Egyesült Államok által bátorítva és támogatva — egyre-másra szabotálta a tűzszünetet, és több tízezer terütetrabló hadműveletet indított, válogatás nélkül bombázta a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány ellenőrzése alatt levő területeket. Az uralma alatt álló területeken a Thieu-rezsim fasiszta diktatúrát hozott létre, fokozta a „tisztogató” akciókat, elnyomja és terrorizálja a lakosságot, megvonva tőle minden demokratikus szabadságKissinger Pekingben Az amerikai külügyminiszter Tokió után Szöulba is e/látcgat Kissing ex amerikai kültigyminiszt ex Pekingben Csou En-lajjal tárgyai. A jelenleg hivatalos látogatáson Pekingben tartózkodó Henry Kissinger amerikai külügyminiszter a hét közepére tervezett kétnapos tokiói látogatás után útba ejti Szöult is. A nyugati hírügynökségek jól értesült pekingi diplomáciai forrásokra hivatkozva arról tudósítottak, hogy az amerikai külügyminiszter „programon kívüli” szöuli villámlátogatása során Nixon elnöknek az Ázsiában — így Tajvanon és Dél-Koreában is — állomásozó amerikai csapatok „fokozatos visszavonására irányuló politikájáról” fogja tájékoztatni a dél-koreai rezsim vezetőit. Bár az amerikai diplomácia vezetője várhatóan csak néhány órát fog tölteni Szöulban, megfigyelők mégis nagy jelen: tőséget tulajdonítanak e látogatásnak. | Egyébként Kissinger pekingi tárgyalásait teljes titoktartás ' övezi. Egyes nyugati hírügy- I nökségek azonban feltételezik, 1 hogy az amerikai külügymi- 1 niszter és Mao Ce-tung elnök hétfő esti, csaknem kétórás : eszmecseréjén a két ország kapcsolatait érintő kérdéseken ; kívül nemzetközi kérdésekről, , így a közel-keleti konfliktusról i is szó volt. j Kissinger és Csou En-laj l hétfői három és fél órás kon- , zultációjának témájáról hivatalosan szintén semmit sem közöltek. A Reuter-iroda és az AFP francia hírügynökség feltételezi, hogy a két politikus egyebek között megvitatta a „koreai kérdést” is jogot, bűnöket követ el a lakosság vagyona, az emberek testi épsége ellen, üldözi és lemészárolja a hazafiakat, eszeveszetten fellép a dél-vietnami'nép békére, függetlenségre, demokráciára, nemzeti megbékélésre és egyetértésre irányuló vágyai ellen. Ami különösen súlyos, november 7- én repülőgépekkel barbár módon bombázta Loc Ninh városát és Bu Dop térségét, több száz .békés polgári személyt ölt meg, lakóházakat, iskolákat és kórházakat pusztított el; barbár bűntettet követett el az ott élő lakossággal szemben. Ezzel egy időben az Egyesült Államok felderítő repülőgépeket küldött a Vietnami Demokratikus Köztársaság területe fölé, s ismételten azzal fenyegetőzött, hogy felújítja Észak-Vietnam bombázását. Az Egyesült Államok kormánya nem volt hajlandó eleget tenni annak a vállalt kötelezettségének, hogy hozzájáruljon a háborúban megsebesültek egészségének helyreállításához és a háború utáni újjáépítéshez a Vietnami Demokratikus Köztársaságban. Nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államoknak a dél-vietnami belügyekbe való tovább tartó katonai beavatkozása, valamint az Egyesült Államok és a saigoni rezsim által a Vietnamról szóló párizsi megállapodás alapvető rendelkezéseit megsértve végrehajtott háborús cselekmények a növekvő dél-vietnami feszültség egyedüli okozói. A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya teljes mértékben támogatja a délvietnami ideiglenes forradalmi kormány 1973. november 9-1 közleményében foglaltaikat, és határozottan elítéli az Egyesült Államok és a saigoni rezsim említett háborús cselekedeteit, határozottan követeli, hogy azonnal vessenek véget ezeknek az akcióknak, szigorúan és teljes mértékben tartsák tiszteletben a párizsi megállapodást, valamint az ezt kiegészítő 1973. június 13.-Í közleményt. Ha nem vonták le a tanulságot a múltból, csökönyösen kitartanak a párizsi megállapodást súlyosan sértő katonai kalandjaik mellett, é; újabb bűnöket követnek el Dél-Vietnam népe ellen, akkor a dicsőséges dél-vietnami nép és a dél-vietnami felszabadító erők jól megérdemelt csapásokat mérnek rájuk, megvédik a lakosság vagyonát, az emberek életét, továbbá a felszabadított területeket megtartva a Vietnamról szóló párizsi megállapodást. Az Egyesült Államoknak és a saigoni rezsimnek számolnia kell az akcióikból fakadó minden súlyos következménnyel. Befejeződött Nagy-Britannia Kommunista Pártjának XXXIII. kongresszusa Pompidou kártyái vényhozásnak, hogy az elnök hivatali idejét csökkentsék öt esztendőre. Az indítványt a törvényhozás mindkét háza (a nemzetgyűlés és a szenátus) elfogadta. Miután azonban alkotmánymódosításról volt szó, a harmadik és végső lépést- 'egy alkotmánymódosító kongresszusnak kellett volna megtennie. Itt az érvényes határozathoz há- romötödnyi többség szükséges. A törvényhozás szavazati aránya azonban azt mutatta, hogy ilyen többség létrehozása reménytelen feladat lenne. Pompidou és kormánya ezért kénytelen volt az egész tervet elejteni. E látszólag formai vita mögött a francia belpolitika legfontosabb elvi kérdései körül dúló küzdelem húzódott meg. Először: a baloldal is öt évre akarja csökkenteni az államelnök hivatali idejét — de úgy, hogy ezzel egy időben igazi alkotmánymódosítást hajtsanak végre. Azaz: módosítsák az eredetileg De Gaulle testére szabott „elnöki rendszert” és növeljék a parlament tényleges politikai-hatalmi szerepét. Pompidou egyik legnagyobb csalódása az ügyben éppen az volt, hogy ja kommunisták és szocialisták egységfrontja szilárd maradt és nem ingott meg — mint azt a kormány titkon remélte. Ebben az értelemben az alkotmányjogi vita már az 1976-os elnök- választás egyik előcsatározá- sa volt. Másodszor: a vita megmutatta, hogy a baloldal egysége nem jelenti „automatikus” válaszként a jobboldal sorainak szilárdulását. Az ellenzéki centristák — amerikaba- rát burzsoá párt létükre — nem siettek az egyesült ‘baloldali ellenzékkel küzdő Pompidou segítségére. Ez jelezte, hogy a jövőben is önálló politikai játszmát folytatnak. Harmadszor: nyílt titok, hogy a kormánypárt tekintélyes része — mindenekelőtt a legmerevebb, hagyománytisz- telő gaulleisták — elkeseredetten ellenezték Pompidou tervét. Mégpedig azért, mert jelképnek tekintették. Az ő szemükben a „tábornoki alkotmánytól” való minden eltérés gyengíti a rendszert és a hatalom elvesztésével járhat. Az egész ügy azt mutatta, hogy a kormány hatalma hanyatlik. Pompidou ezért kénytelen volt olyan politikai kezdeményezésre vállalkozni, amely alkalmas lehet megtépázott tekintélyének helyreállítására. S valóban, ha az elnök a tőle megszokott finomsággal kezeli „kártyáit” a csúcsértekezleten — megerősítheti pozícióit a centrista ellenzék köreiben, A kezdeményezésében szerepet játszó belpolitikai okok között szerepel nyilván az is, hogy a szilárduló egységfrontban levő francia szocialisták és kommunisták álláspontja persze a Közös Piaccal kapcsolatban nem teljesen azonos. Pompidou tehát úgy véli, hogy itt is kínálkozik alkalom áz ellenfelek megosztására, Ennek a reményteljes számításnak döntő gyengesége, hogy a francia kormány belső nehézségei nem elsősorban külpolitikai — hanem gazdasági és társadalmi természetűek! Ezeket pedig egy mégoly látványos csúcsértekezleti szereplés is csak ideig-óráig enyhítheti. Latin-Amerika a chilei puccs után A hírek között, amelyek napról napra a chilei katonai junta újabb népellenes lépéseiről számolnak be, az utóbbi időben érthetően háttérbe szorultak Latin-Amerika belső kérdései. Pedig egész Latin-Amerika közeli útjára nem maradhat hatás nélkül a népi egység kormányának erőszakos megdöntése, a szélsőjobboldali elveket valló Pinochét-esopört fasiszta terrorhulláma. Természetesen elsősorban a chilei belső fejlődés irányzata a leglényegesebb. Santiagóból azt jelentik a külföldi tudósítók: ma már a kereszténydemokrata párt híveinek többsége is a puccsisták ellen hangolódott. A szerveződő ellenállás soraiban mind több az egykori kereszténydemokrata, megjelentek a katonák és az alsópapság tagjai is á kommunisták. és szocialisták által vezetett illegális hazafias, antiimperialista szervezetekben. A legutóbbi nyolc-tíz napban gyanúsan sokat foglalkozott a szélsőjobboldali brazil és az amerikai sajtó „Peru belső problémáinak sűrűsödésével”. A latin-amerikai kérdések szakértői attól tartanak, hogy a jelenlegi imperialistaellenes, haladó tiszti csoportok ellen amerikai—brazil áldással (esetleg támogatással) támadást készítenek elő. Peruban a vezetők is felfigyeltek bizonyos ellenséges elemek megélénkülő tevékenységére és Alvarado Velasco elnök a hónap elején bejelentette: azért volt szükség négy ember eltávolítására az országból, mert azok kapcsolatban álltak egy ellenforradalmi összeesküvés megszervezésével. Érdekes és fontos dolog: a chilei puccs hatására nem változtatta meg az államosítások ütemét a perui kormányzat, ahogy azt egyes „jól tájékozott” amerikai lapok jósolgatták. Maldonado bányaügyi miniszter a minap bejelentette, hogy a Cerro de Pasco bányavállalat államosítására hamarosan sor kerül. A bánya amerikai tulajdonosai a chilei puccs napjáig „igazságos kártérítést” követeltek, majd a puccs után közölték: „nem tárgyalnak, ellenállnak az államosításnak”. Maldonado miniszter bejelentése azt mutatja: Peru kormányát nem lehet sem zsarolni, sem megfélemlíteni. Természetesen nemcsak Peruban érezhető a chilei ellenforradalmi puccs hatása. Uruguayban például, ahol már több mint két éve, amióta Torrés progresszív kormányzata helyén Bordaberry elnök jobboldali kormánya működik, az amúgy is döntő szerepet játszó katonai csoport azt követelte az elnöktől, hogy azonnal tiltsa be a kommunista pártot. Venezuelában — ahol még az idén választások lesznek — hallatlanul éles kommunistaellenes kampány kezdődött. Az illegalitásban küzdő baloldali erők válaszul fokozzák harcukat a polgári szabadságjogok visszaállításáért. Aim Argentínát illeti: Rucci szakszervezeti vezető (még mindig kinyomozatlan hátterű) meggyilkolása után Juan Perón kormányzata előbb csak a szélsőbaloldali gerillák — mindenekelőtt a maoisták és anarchisták-trockisták — elleni küzdelem fokozását jelentette be, de hamarosan hangot kapott egy másik tendencia is. A perőnista mozgalomban ugyanis az elnök visszatérése és hatalomra kerülése óta még nem dőlt el a harc a baloldali, azaz radikális perónisták és a legkülönbözőbb árnyalatú jobboldaliak között. Most, a chilei puccs óta egyre gyakrabban hallatszik az is, hogy „fel kell lépni mindenféle marxista behatolás ellen”. A latin-amerikai katonai kormányok legtekintélyesebbje és legerősebbje kétségkívül a brazil tiszti csoport kormánya, amely azt a politikai eszmét szeretné politikai gyakorlattá változtatni, hogy az USA-tól délre Brazíliának és az Egyesült Államoknak kell vezetnie, és miután Washingtonnak „másutt is van dolga”, a kontinensen Brazília vállalja ezt a szerepet. A brazil munkásosztály legjobb erői azonban az illegalitás nehéz körülményei között is küzdenek a tiszti. uralom ellen és a latin-amerikai országok egyenjogú, haladó szövetségéért. Az Amerikai Államok Szervezete esztendők óta tervezett reformtárgyalásain legutóbb még éppen az antiimperialista álláspont és a nemzeti szuverenitás jegyében tett javaslatokat Allende kormányzata. Most már nélküle készülnek Washingtonban a régóta időszerű reformra; ez a tény is mutatja, milyen jellegűnek tervezik a változtatásokat. A reform azonban nem lesz könnyű: a chilei puccs átmenetileg elnyomhatja ugyan a népi erőket, ám az antiimperializmus szelleme ma már kiirthatatlanul ott él a latin-amerikai közgondolkodásban. Gárdos Miklós A Közös Piac kormányfőinek csúcstalálkozójára tett javaslatával Pompidou francia köztársasági elnök hosszas tartózkodás után egy csapásra a nyugat-európai reflektorfénybe került, szerte a világon politikusok és kommentátorok találgatják: milyen okok kényszeríthet- ték a francia államfőt ily váratlan és látványos kezdeményezésre. Az okok sorában a kényszerítő nemzetközi körülmények (a Közös Piac éles olajválsága és politikai statisztaszerepe a közel-keleti konfliktusban) mellett feltétlenül döntő szerep jutott a francia belpolitika eseményeinek. Mindenekelőtt: meg kellett erősíteni az államfő meglehetősen meggyengült személyes pozícióját. Akár megengedhetőnek ítéljük erkölcsi és emberi szempontból, a.kár nem — tény marad, hogy a Pompidou egészségi állapota körüli találgatások a francia belpolitikai harc szerves részévé váltak. Az elnök a csúcskonferencia összehívására tett javaslatával meg akarta mutatni, hogy változatlan fizikai és szellemi energiával vállalkozik nagyszabású kezdeményezésekre. S ez nemcsak egészségi okokból volt időszerű. A gaulleistákat, a francia kormányzópártot a közelmúltban olyan politikai vereség érte, amely igen érzékenyen befolyásolta Pompidou helyzetét. Sőt: felfedte, hogy a kormánypárt egysége felbomlott. Ez a politikai kudarc az elnöki mandátum időtartama körüli vitában érte a kormányt. Látszólag lényegtelen alkotmányjogi kérdésről volt szó, amely az ország közvéleményét teljesen hidegen hagyta. A De Gaulle által kezdeményezett, érvényes alkotmány szerint egy francia államelnök hivatali ideje hét esztendő. Ennek megfelelően 1976-ban tartanak majd elnökválasztást Franciaországban. Pompidou és kormánya azt javasolta a törI Londonban hétfőn befejeződött Nagy-Britannia Kommunista Pártjának XXXIII. kongresszusa. A tanácskozáson a párt 30 000 tagjának képviseletében 450 küldött vett részt. A kongresszus megválasztotta az új 42 tagú végrehajtó bizottságot és három alapvető fontosságú határozatot hozott: „A baloldali előrehaladásért”, „Az ifjúság és a szocializmusért vívott küzdelem” és „A fajüldözés elleni harc Angliában” címmel. A kongresszus harci szolidaritásáról biztosította a fasiszta juntával szembenálló chilei népet, támogatta az arab népek igazságos ügyét és köszöntötte a vietnami népnek az t amerikai agresszió felett aratott történelmi győzelmét.
