Pest Megyi Hírlap, 1973. október (17. évfolyam, 230-247. szám)

1973-10-09 / 236. szám

«ST HEGYEI 'kMvtíap 1973. OKTÓBER 9., KEDD Megholt Fodor József Vasárnap délután, 75 éves korában szívinfarktus követ­keztében elhunyt Fodor József Kossuth-díjas költő és publi­cista, a Magyar írók Szövetsége költői szakosztályának elnöke, az Országos Béketanács tagja. Temetéséről később intézkednek. A Magyar írók Szövetsége A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának irodalmi szakosztálya dalmi élet egyik vezető egyé­nisége Fodor József. Fárad­hatatlan szervező s ugyanak­kor költészete is kiteljesedik. Sorra jelennek meg újabb könyvei: Mérlegen (1945), Az ember és a hang (1947). 1949 után az akkori irodalompoli­tika háttérbe szorítja, s csak nyolc évvel később, 1957-ben, az újjászülető szocialista iro­dalom szólítja% újra csatasorba — még abban az évben Kos- suth-díjat kap. Üjabb termé­keny korszak következik: Je­lenések éve (1957), Idők út­ján (1958), Országutak éneke (1961). Kiadják felhalmozó­dott cikkei gyűjteményét s Shakespeare, Dickens, Goethe, Maupassant műfordításait. Munkás költő volt a kifeje­zés igazi értelmében. Azt le­het mondani, haláláig dolgo­zott. Utolsó verseskötetét eb­ben az évben jelentette meg a Szépirodalmi Könyvkiadó. Végtelen m.enet címen. Köny­ve elé a költő ezeket a sorokat írta: „Látomások könyve, a jelené és a múltaké, / annak ellenére, ami feledhetetlensé- gével / bennem kísért azóta is, hogy egykor sebesülten, / félig önkívületben, élve jár­tam meg a halált.” Számadás ez a könyv a javából, az ere­jével jól gazdálkodó, tevékeny ember, művész számadása — az erkölcs és a humanitás sür­gető parancsára. Fodor Jó­zsef a klasszikus formák, el­sősorban a tercinák mestere volt, a Végtelen menet láto­másai egyetlen gyönyörű, mindenki számára bejárható tercinaerdő. Míves, áhítatos, ugyanakkor kemény, szóki­mondó költő életművének vé­gére tett megmásíthatatlan pontot a kegyetlen halál. Kertész Péter Füst, Tersánszky, Aprily, Tamási, Berda, Devecseri után újra nagy halottja van a ma­gyar irodalomnak: Fodor Jó­zsef. Vasárnap este kaptuk a hírt: életének 75. esztendejé­ben szívinfarktus oltotta ki életét. A Nyugat második nemze­déke egyik reprezentánsaként számon tartott Fodor József Nagyilofldáról indult el a köl­tészet csúcsaira. Első lépéseit Mikes Lajos egyengette. Sor­ra jelentek meg versesköny­vei: Lihegő erdők (1927), Fa­leveletekre írd (1931). Már el­ső verseit sajátos pátosz, ódái hevület jellemzi, költészetét határozott erkölcsi felelős­ségtudat és filozófiai igényes­ség hatja át. Főleg Shelley, Keats, Berzsenyi, Vörösmarty és Ady inspirációja érződik a felszabadulás előtt napvilágot látott öt kötetében. A költé­szet mellett azonban a pub­licisztika terén is nem egy íz­ben jelentősei alkot, ezt bizo­nyítják a Pesti Napló, az Új­ság, valamint a Független Magyarország hasábjain meg­jelent harcos, elkötelezett, a fajelmélet híveit ostorozó cik­kei. A felszabadulás után az iro­Psst megye és a főváros közös estje A Duna két Az Irodalmi Színpad az érdi művelődési központban A nyitott fügéönyű, illet­ve függönytelen színpad hát­terében fekete drapérián a főváros megvilágított címere, az előtérben betonba ágyazott vaskorlát és két kötélvető kő idézi a Duna pesti rakparti hangulatát. A termet betöltik a Psalmus Hungpricus fölemelő akkordjai, miközben egy férfi lép a színre, a rakpartra, mai, hétköznapi járókelő, színes ingpulóverben, könnyű nad­rágban, s a korlátra könyököl­ve szólal meg, mintha csak magának beszélne, hangosan gondolkodva: „A rakodópart alsó kövén ültem, néztem, hogy úszik el a dinnyehéj ...” . E József Attila-i Duna-parti meditáció keretezi — indítja és fejezi be — a műsort, amely „A Duna két partján” címmel a százesztendős Budapestnek tiszteleg irodalmi főhajtással. A közönség mintegy kétórás irodalmi sétára indul e város­ban, két kiváló alkotó- művész vezetésével: Mes- terházy Lajoséval — aki az élvezetes, tartalmas, szellemes összekötőszöveget, az előadás tulajdonképpeni alapanyagát írta — s Keres Emilével, aki ismert, közvet­len, kellemes előadói egyénisé­gével tolmácsolja a gondolato­kat, mintegy elcsevegve, közö­sen elgondolkozva a hallgató­sággal, a nézőkkel. A versfüzért, a közben­közben felhangzó egy-egy ver­set, sanzont ötvözte-e össze az elmondott szöveg, városismer- tető-városjellemző mondatai­val vagy fordítva: azt illuszt­rálták a költemények? — épp­oly fölösleges töprengenivaló lenne, mint az, hogy mit is kaptunk tulajdonképpen. Ke­niw Antikrimi. Akármilyen anyagból szerkesszük is ősz- sze a krimit, a műfaj alap­szabályaitól sohasem szabad eltérnünk. A krimi végtére is krimi, s elengedhetetlenül hozzátartozik például a bo­nyolítási bizonytalanság, a ké­tes kimenetel és az ebből kö­vetkező nézői feszültség, iz­galom. Ha mindenben bizto­sak vagyunk, ha tudjuk, hogy a rendőrség feltétlenül elfogja a tettest, méghozzá mielőtt igazi, nagy akcióját, magát a tulajdonképpeni bűncselek­ményt végrehajtaná, nem fe­szültséggel és izgalommal — legfeljebb némi kíváncsiság­gal a technikai részletek iránt nézzük végig a történetet. A Kígyós Sándor rendezte Különös vadászat című két­részes tv-film jó anyagból ké­szült. De eltért a krimi játék­szabályaitól, és ezért igazi fe­szültség helyett csak némi kí­váncsiságot ébresztett. A tör­ténet bonyolításában és kime­netelében minden annyira biz­tos volt, hogy az égvilágon semmiért sem kellett izgul­nunk. Hacsak a Münchenből Magyarországra átdobott kém életéért nem. Az utolsó pilla­natban ugyanis kiderült, hogy cinkostársai az életére tör­nek. Az érzékenyebb szívű nézők nyilván aggódtak és a rendőrségben reménykedtek: hátha megmenti a szimpatikus külsejű kém életét. Talán nem ennek az aggo­dalomnak a felkeltése volt a -film célja? Egy elröppenő akkord. Ha megérintünk egy hang­villát, vagy leütünk egy ak­kordot a zongorán, a gyorsan elszánó hangok nyomán fel­tétlenül támad valamiféle bizonytalan karakterű han­gulat. Mélyebb nyomot azon­ban ezek a tovaröpülő akkor­dok nyilvánvalóan nem hagy­nak senkiben. Szép Ernő novellái ilyen gyorsan tovatűnő hangulato­kat árasztanak. Az író — le­tagadhatatlan érzékenyt ""el — az élet felszíni, atmoszfé­rikus jelenségeit figyelte: a fiatal táncosnőket, akik elke­'ÉJ seredésükben gyufát isznak, a könnyelmű újságírókat, akik unalmukban még aszpirintab- lettáikat is elkártyázzák, az éjszakai útonállót, aki úri­embernek hiszi magát. Különös, érdekes atmosz­féra áradt Szép Ernő tv-re vitt írásaiból. De nem több. Ismét A hét. Vasárnap es­te ismét nem lehetett egy percre sem elmozdulni A hét képernyője elől. Kit ne érde­kelt volna például, mondjuk, egy magyar szemtanú élmény- beszámolója a chilei ellenfor­radalomról, vagy a beszélge­tés a tervezett 500 kilométe­res autópályáról? (Nem kerül­hetjük el sorsunkat: néhány év múlva igy is, úgy is mind­annyian autósok leszünk). És végül kit ne érdekelt volna — pláne, ha még Pest megyei is — az a riport, amely a falusi munkahelye­ken dolgozó fiatalokról szól­va azt bizonygatja, hogy a fa­lu ismét népszerű közöttük, s a dabasi Fehér Akác több if­jú dolgozóját is bemutatta. Marczis Antalnak, a tsz elnö­kének szavaiból kiderült, hogy mindez nem véletlen. A helyzet változását tudatos és tervszerű törekvések előzték meg. Vagy kit ne érdekelt volna az a riport, amely a budai já­rásban elért imponálóan szép óvodaépítési eredményekről számolt be. A budai járásban ezeknek a valóban szép sike­reknek a nyomán, mint No- vák Béla, a járási pártbizott­ság első titkára, országgyűlé­si képviselő, a nézőknek el­mondotta, 80 százalékos az óvodai „beiskolázás”, negyven százalékkal több, mint az or­szágos átlag, s még a Pest megyeinél is majdnem húsz százalékkal jobb. Ráadásul ezek az óvodák rendkívül gyorsan készültek. A hagyományos és megszokott két, két és fél esztendő he­lyett (ahogyan erről Jankó Zoltán, a Pest megyei Beru­házási Vállalat igazgatója be­szélt), mindössze 100—150 nap alatt. Poór Klára, a riporter erre a kérdésre is választ ke­resett, amikor a pártfunk­cionáriust, a vállalatvezetőt és az építőt, a Kossuth-díjas Varga Lajost megszólaltatta. Mi ennek a tényleg rendkívü­li gyorsaságnak az oka? Az, hogy az üzemek, a termelő- szövetkezetek, az óvodáskorú gyermekek szülei, összefog­tak és ha kellett — anyagi segítséggel, társadalmi össze­fogással is segítettek. Mint kiderült, ha jó a szer­vezés, ha értelmes, nagyon szükséges célért mozgósítanak, ha jók a vezetők és mindenki fedadata magaslatán áll — nem az a csodálatos, hogy a budai járás óvodái gyorsan felépültek. Mint ahogy egész Pest megyében nem a csoda műve az sem, hogy a negye­dik ötéves tervre előirányzott óvodai helyek kétszerese va­lósult meg eddig. Annak is jó lenne utána járni: másutt miért nem va­lósítják meg ezt a csodát? ökrös László resztmetszetet a főváros életé­ről vagy a róla szóló iroda­lomról? ' Történelmi vissza­pillantást versben és prózá­ban? Valójában ezt is, azt is, de lényegében egyiket sem. Kétórás műsorba ugyanis aligha férne bele átfogó, tel­jes igényű bemutatás a hatal­mas anyagból, amelyet a fő­város ihletéséből eredő költői termés jelez, s történelmét még röpke állomásokban sem lehet ennyiben fölvillantani. Ezért az Irodalmi Színpad és Mesterházy Lajos helyesen tette, hogy — mondjuk így — Budapest életrajza helyett in­kább jellemrajzát adta. Ezt aztán kissé csapongva, ide-oda pillantó szemmel, talán tovább is elidőzve annál, ami szép, kellemes, jóleső — de hát így van az ember azzal, akit sze­ret. Márpedig a bevezető őszintén megmondta: családi ünnepen köszöntik itt a meg­jelenteket, mert akit ünnepe­lünk — a százéves Budapestet —, ahhoz mindannyiunknak köze van. Ezért is a budapesti Irodal­mi Színpad pénteki otthoni premierje után, második elő­adását Pest megyében tartotta, mint a fővárossal legrokonabb, hiszen legközvetlenebb kap­csolatban élő megyében. Szombaton este a budai járás érdi művelődési központjában adták elő műsorukat zsúfolt nézőtér előtt. Az ünnepi han­gulatú estet — amelyen beve­zető beszédet Bus István, a budai járási pártbizottság munkatársa mondott — a Pest megyei Tanács művelő­désügyi osztálya és Budapest Főváros Tanácsának művelő­désügyi főosztálya közösen rendezte. Az est folyamán a költe­mények sorai hol konkréteb­ben, hol általánosabban szóh tak Budapestről, ám a mon­danivaló így is, ügy is feltét­lenül tágabb értelmű volt. A gondolatban, az eszmeiségben, az emlékezésben és a jelen megragadásában szélesebb közvetítenivaló érvényesült szélesebb társadalmi tartalom. Erről már csak a költők neve is kezeskedik, akiknek impo­náló névsora Arany Jánostól, Petőfitől, Adyn majd Babi- tson, Kosztolányin, Szabó Lő- rincen át József Attiláig ter­jed, napjainkból pedig Váci Mihály, Illyés Gyula, Garaí Gábor, Juhász Ferenc repre­zentálja a sort A rendező Bozóky Ist­ván érdeme, hogy viszonylag egységes stílusba fogta össze a közreműködő művészeket, így egységes hangulatát nyújtva az összeállításnak, amely ma­ga nyilvánvalóan szétesőbb anyagú. A legnagyobb élményt ezúttal is Gobbi Hilda szug- gesztív, különös erejű előadás­Egy napra megnyitották Felső-Tiszavidék — Szentendrén A múzeumi hónap alkalmá­ból vasárnap ideiglenesen egy napra megnyitották a Szent, endre külterületén, Pismány- ban létesülő skanzen kapuit. Bár a 80 holdas terület, ame­lyen hazánk tíz jellegzetes néprajzi tájegységének há­zait, s egyéb épületeit re­konstruálják, meglehetősen messze van a város közép­pontjától, az első részben, el­készült egységet, a Felső-Ti- szavidéki falut több mint ezren keresték fel. A Kispaládról, Milotáról és Botpaládról származó porták, csakúgy, mint a csűrök, paj­ták, górék, ólak, istállók ere­deti formájukban, az eredeti­vel azonos anyagokból készül­tek el, s mondani sem kell, hogy valamennyit korabeli tárgyakkal rendezték be a nagyszabású építkezést irá­nyító néprajzosok. Ugyancsak helyén áll már a nemesborzo- vai fából épült harangláb: a karcsú építmény még abból az időből származik, amikor a császári rendelet a protestán­soknak tiltotta kőtemplomok építését. A szatmári tájegység még nem teljes; újabb lakó; házzal, két gazdasági épület­tel, korabeli templommal és szárazmalommal gyarapodik majd. A már elkészült néprajzi emlékeket jövő szombaton és vasárnap ismét megtekinthe­tik a látogatók. Az Oreszteia — görögül A budapesti művészeti he­tek keretében a görög nemze­ti színház társulata kedden, szerdán és csütörtökön mutat­ja be a Fővárosi Operett- színházban Aiszkhülosz drá­mai trilógiáját, az Oreszteiát. Hétfőn a Fészek Művészklub­ban megtartott sajtótájékoz­tatón Takisz Muzendisz, a tár­sulat igazgató-rendezője Vas- silis Frangossa Igazgató s a görög színházügyek állami inézője, Vassilis Paxinos is­mertette a sajtó munkatársai­val a görög nemzeti színház múltját és jelenét. módja szerezte, de a többiek is — Gordon Zsuzsa, Győri Franciska, Géczy Dorottya, Löte Attila, Verdes Tamás, Gonda György — értékes té­nyezői az irodalmi séta szín­vonalának. Szívesen tekintenénk ezt a műsort egy ciklus kezdetének. Sokarcú fővárosunknak ugyanis még számos olyan vo­nása van, amiről a költészet hangján is többet lehet és kell elmondani. A folytatásban talán a jelen Budapestje is nagyobb hangsúlyt kaphatna, mint ezúttal. S hadd említsek még egy már most pótolandó közművelő föladatot: műsorla­pokon vagy más módon hasz­nos lenne a közönség tudomá­sára hozni, hogy kiknek az al­kotásait, verseit hallja a mű­sorban. A költészet szépsége, gondolatvilága így sokak szá­mára nemcsak egy-egy este örömét, szellemi felfrissülését jelentené, hanem ki-ki kedve szerint utána is lapozhatna majd. Ez a cél bizonyára nem esik messze az Irodalmi Színpad szép hivatásától. Lőkös Zoltán Hévíigy'érki műsor A magyar napjai haté a rádióban A Magyar Rádió immár ne­gyedízben hirdeti meg a ma­gyar népdal hete programját — nyilatkozta Solymosi János szerkesztő az MTI munkatár­sának.’, Október 15-e és 21-e között összeállítások, lemez- válogatások idézik a hallgatók elé a magyar népdal kincses­házát. Október 15-én Ádám Jenő vall arról, hogy is fedezte fel a népzenét. Török Erzsébet, Béres Ferenc és Kerekes Tóth Erzsébet tolmácsolásában „százszorszép énekek” csen­dülnek fel. Túri Lujza össze­állítása gyermekjátékdalokat idéz a mikrofon elé. Péntek Jánosné és Karsai Zsigmond népdalénekesek felvételeiből is külön adást hallhatunk. Ok­tóber 16-án dr. Nádor Tamás, dr. Molnár Imrével beszélget\,a népdalainkból készült első hanglemezsorozatról. Katona Imre összeállítása katonadalo- kát szólaltat meg. Részleteket hallhatunk ezenkívül a hévíz- györki folklórest programjá­ból is. Október 21-én, a magyar népdal hetének utolsó napján Palló Imre mesél a népzenéhez fűződő kapcsolatáról. Fél évszázad munkája Pirk János tárlata Szentendrén A művész a tárlaton. Mellette híres önarcképe. Gárdos Katalin felvétele Az 1944 óta Szentendrén élő Pirk János Munkácsy-díjas festőművész 70. születésnapja alkalmából, a művész negy­ven képét bemutató kiállítás nyílt vasárnap Szentendrén, a művésztelepi galériában. A tárlat ünnepélyes megnyitásán részt vett dr. Csicsay Iván, a Pest megyei Tanács elnökhe­lyettese, Marosvölgyi Lajos, a Szentendrei Városi Tanács el­nöke és dr. lkvai Nándor, a Pest megyei Múzeumok Igaz­gatóságának vezetője; ott vol­tak a pályatársak s Szentend­re művészetkedvelő közönsége. ★ Pirk János nagyon messzi­ről érkezett el a festészetig. A dédnagyapja még jobbágy volt, az apja uradalmi kom- menciós cseléd, az anyja mo­sónő, ki mindössze harminc­négy esztendőt élt, s ezalatt tizenegy gyermeket hozott a világra. Pirk Jánost Szatmár­németi mellett lakó nagyapja nevelte földes, olajmécsessel világított házban. „Iskola után befogódtam a paraszti munkába. Jártunk kaszálni, gyűjteni, meg ami jött, még napszámba is. De akkor már rajzoltam. Renge­teg téma adódott: a fonó, a tollfosztás, a tengerihántás, a szántó lovak. Ezer alkalom kí­nálkozott, hisz köztük voltam s az ő életüket éltem. Soha vissza nem térő lehetőség volt ez számomra ...” S hogy mennyire igaz ön­életrajzi vallomása, bárki meggyőződhet róla, aki meg­tekinti a most megnyílt, s az öt évtized munkásságát össze­foglaló tárlatot. A csendélet, az interieur nem Pirk János világa, annál inkább a föld­művelő emberek élete, mun­kája s a táj, amelyben élnek. A magot, az új életet vető ember figurája több olajké­pen s rajzon egyaránt a mű központi alakja, legfőbb mon­dandója. Nem véletlenül: gyermekkorában, ifjúságában ez jelentette számára az is­métlődő évek legnagyobb él­ményét. Pirk János parasztjai nem valamiféle mitikus figurák, de nem is elesett emberek. Csak emberek, akiket az erőfeletti munka hamar megöregít, ki­cserzi bőrüket, korai s mély ráncokat vés arcukra. Ezért nincs is koruk: az öreg ember nem biztos, hogy vén is, leg­feljebb törődött. Fekete ken­dős parasztasszonya lehetne akár fiatalon elhunyt, de az élet által igen-igen megsa­nyargatott édesanyja is. S mindezt csak fokozzák sötét­be hajló kékjei, szürkéi, bar­nái — festészetének legjelleg­zetesebb színei. Talán, ha gyermekkorában nem kerül Szatmárnémeti mellett lakó nagyapja gondjai alá, Nagybányára sem jut el solha. Pedig éppen Nagybá­nya, pontosabban a híres fes­tőiskola volt az, ami a rajzol- gató parasztfiú egész további életútját meghatározta. Ott fedezték fel tehetségét s küld­ték főiskolára. ösztöndíjjal tanult Párizsban, Rómában s 1942-ben már kész művész­ként fogadta vissza Nagybá­nya, ahol műtermet is kapott. Bármennyire furcsán hang­zik is, de igaz: Pirk János festészete ma is közelebb áll Nagybányához, mint a szent­endrei művészethez. A pati­nás műemlékváros máig sem tudott olyan ihletűje lenni, mint az a táj, amelyből el­származott. Talán azért, mert a tájjal együtt figuráit is gyermek- s ifjúkora emberei­ről mintázza változatlanul. Talán ezért is maradt töret­len öt hosszú évtizeden át fes­tői életútja: a maga útjót jár­ja végig, a maga által megfo­galmazott művészi hitvallás szerint. Prukner Pál t t 4 TV-FIGYELÖ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom