Pest Megyi Hírlap, 1973. október (17. évfolyam, 230-247. szám)
1973-10-07 / 235. szám
MST HECYEI K/Ciriap 1973. OKTÓBER 7., VASÁRNAP Felnőttoktatás' Hivatástudattal eredményes A felnőttoktatás furcsa ösz- szetett szó, melynek első tagja annyit jelent, hogy valaki felnőtt, a második pedig — tanul, hogy valamihez felnőhessen. Márpedig felnőtt korban felnőni sokkal nehezebb, mint gondolnánk. Nem a szürkeállomány sejtjeinek lassú kihalására gondolok, hanem a többi felnőttséggel járó akadályra — a kenyérkeresetre, a családra és mindarra a kötöttségre, melyet megalapozottságnak neveznek, s mely itt egyszeriben megalapozatlansággá válik. Ezért, aki erről ír, áldozatnak nevezi azt a tevékenységet, amelyet korábban a „magadnak tanulsz” közhelyével illetett. Nehezen kezdik el Az Egyesült Izzó váci gyárában több oldalas statisztikát lapozhat át az érdeklődő, s egy tájékoztató jelentést, mely leszögezi a felnőttoktatás céljait, feladatait: „Káderutánpótlás szempontjából a munkások vezetővé képzése. Az általános műveltségi színvonal növelése azért, hogy dolgozóink a műszaki és technikai kultúrát megkövetelő gyártmányaink előállításában nagyobb hozzáértéssel végezzék munkájukat”. Az idei tanévben legtöbben gimnáziumba jelentkeztek, szám szerint huszonnégyen, jelentkeztek még közgazdasági technikumba, gépipariba, marxista—leninista középiskolába, egyetemre, könyv- vizsgálónak, népművelőnek, külkereskedőnek, vegyésznek és jogásznak, mérnöknek — valamint tizenegyen általános iskolába. Józsa Sándorné a gondokkal kezdi, s afféle közgazdaságtani szakkifejezéssel: — Sajnos vállalatunknál újratermelődik az általános iskolát el nem végzettek száma. Ez rontja a statisztikát — legyint — több mint félezren vannak ... És a KISZ nem segít a beiskolázásban ... — Nyilván a nyolc osztályt a legnehezebb elvégeztetni valakivel ... — Rábeszélés, állandó érdeklődés, biztatás... Hiába minden. Kihelyezett általános iskola, aranyos, nyugdíjas pedagógus nénivel, ingyen tanszer, tankönyv, az iskolában eltöltött idő egy részét kifizetjük... Még sincs eredmény. Anya és lánya jöttek, mondtam nekik, végezzék el együtt, az egyik harmincöt, a másik tizenöt éves, mondtam tanuljanak, azt válaszolták, hogy elegük van, fáradtak. — És akik beiratkoznak? — Szerencsére legtöbbjük becsülettel elvégzi. A negyven év körüliek a legszorgalmasabbak, rosszul inkább a fiatalok tanulnak. Egy anya 3,8- al végzett idén, öt gyerek mellett, az egyik fia vele jár és csak 3,1 lett. Az átlag egyébként megközelíti a négyest. Érdemes-e? A szakmát tanulók — gondolná az ember — érdekelve vannak. Pezsgőbb az élet, nagyobb a kedv hiszen ... — Normában dolgoznak — folytatja a gyár személyzeti osztályvezetője, Tóth Imréné —, alig kereshet többet azon a munkahelyen a szakmunkás, betanított társánál. Üti- bért fizettünk, szabadságot adtunk, menjenek a törzsgyárba, Pestre tanulni, de kényelmesek. Nem volt jelentkező. A bérük nincs kötve a végzettséghez, a munkájuk meg nem érdekli annyira őket, hogy kitanulják. Van itt a váci Izzóban — képzés ide, vagy oda — olyan terület, amely nem igényli a szakmunkás-bizonyítványt, s csak elmenne innét, aki megszerzi. Régebben helyben volt a szakmunkásképzés, boldogboldogtalan forgácsolónak tanult, pedig marós, gyalus, hengerköszörűs kellene. Nem vizsgálták meg kellőképpen, hogy milyen szakmunkás szükséges, ezért a végzettek a gép helyett a munkakönyvű- ket kérték. A képcsőgyártásnál is szerveztek szakmun- kástanfolyamot. Mire véget ért, búcsúztak a képcsövektől. Akik általános iskolába járnak, azok önzetlenül, tudásszomjból teszik, mint a Petőfi szocialista brigád tagjai. Akik a középiskolát vállalják, céljuk van vele: adminisztratív vagy műszaki állományba kerülni. Érthető és hasznos cél, nem kétséges. — Néha elvállalják, néha nem — mondja ezekről a „köpenyes” állásokról Tóth Imréné. — Tudniillik be kell látniuk, néhány évig azért tanultak, hogy kevesebb pénzért dolgozzanak. Aki megteheti, elvállalja, aki nem, türelmesen vár, míg megürül egy hely, ahol körülbelül annyit keres, mint a műhelyben. És akik nappali tagozaton sajátították el a technikusok tudnivalóit, nem technikusként állnak munkába, hanem szakmunkásként. — Azt mondják, azért, mert tapasztalni szeretnének, az elmélethez hozzáigazítani a gyakorlatot. De nem egészen ezért vállalják, hogy gépen dolgozzanak. Egy kezdő technikusnak ezerhatszáz forintot fizetünk, a szakmunkásnak ezerrel is többet. Ezért aztán akad technikus, aki rakodik. Konkrét perspektívát! „Szükséges a képzettség dolgozóink minden rétegénél, de különösen gazdasági, politikai, s társadalmi vezetőinknél” — így szól a tájékoztató jelentés egy másik mondata. Kerényi László okleveles villamos és okleveles közgazdasági mérnök, a gyár igazgatója a tanulás hatását nem is a közvetlen eredményen, hanem’ a szemléletváltozáson méri le. Aki tanul, nem gye- pesedik be, tud viszonyítani, tud alkotó munkát végezni. Persze, essék szó arról is, hogy a technika fejlődése ma már olyan gyors: nem lehet csigalassan utánaküdogni. — Sajnos, sokan úgy érzik: mindent tudnak. Rendezünk szakmérnöki tanfolyamot, mérnöktovábbképzést, fejtágítót, sőt az Egyesült Izzó a Műszaki Egyetemmel közösen indította meg a fényforrás- szakmérnöki képesítést adó előadássorozatot. Itt tanítok én is. S aki erre jelentkezett, szembekerül azzal, amit nem tud. Többet vártam a hallgatóktól. Nincs elég anyagismeretük. Persze érthető, mert az „izzós” mérnökök csak így kerülhetnek szembe tudásukkal, máshogy nemigen, hiszen speciális szakág a miénk.' S ez nemcsak idebilincseli a műszaki értelmiségetj-dianem el is kényelmesíti. Sokan inkább jövedelemforrásnak tekintik ezt a pályát, s nem hivatásnak. A fejlődés motorja az elégedetlenség. Lehet, hogy mindennel és mindenkivel elégedetlenek, de saját magukkal a legkevésbé. Ez jellemzi különösen azokat a középtehetségű embereket, akik hamar kerültek felelős beosztásba. — Mit kell tenni? Mit lehet tenni a műszaki értelmiség nagyobb, mélyebb tudásáért? — Minden szinten elindítani a "továbbképzést! A legnagyobb agitáció nem a tanszer, a pótszabadság, a munkaidőkedvezmény, hanem a konkrét perspektíva. Amit korábban a „magadnak tanulsz” közhelyével illettünk, azt felnőttkorban áldozatnak nevezzük. Egészen addig, amíg a felnőttnek tanulás közben fogalma sincs arról, hogy miért, mihez nőj- jön fel. Tamás Ervin Czóbel-album Czóbel Béla 90. születésnapja alkalmából a Corvina Kiadó újból megjelentette a mester legkiemelkedőbb alkotásait bemutató, korábban is nagy sikert aratott albumot. Az album lapjain felsorakoznak Czóbel Béla legjelentősebb alkotásai — 25 festményének színes és 6 rajzának fekete-fehér reprodukciója. A kötetben Philipp Clarisse művészettörténész érdekes áttekintést ad Czóbel Béla művészetéről és művészi pályájáról. Az album francia nyelvű összefoglalót és képjegyzéket is tartalmaz. Vendégjáték Október 12-től 14-ig Jugoszláviában vendégszerepei az Állami Déryné Színház társulata. A 20 tagú együttes Gáspár Margit, Majláth Júlia, Dalos László: Kilépek a történelemből című zenés vígjátékát mutatja be. TV-FIGYELO Kövérek vagyunk. Megmérettünk és nehéznek, azaz köny- nyűnek találtattunk. Nehéznek testsúlyunk szempontjából, de könnyűnek abban, hogy nem törődünk eléggé egészségünkkel. Az elhízás ugyanis nemcsak esztétikai kérdés. Sőt, bizonyos életkoron felül már kizárólag egészségügyi. S mi magyarok azért vagyunk végül is minden „nehézségünk” ellenére könnyűek és könnyelműek, mert ez ügyben rosszul működnek önvédelmi ösztöneink: nagyon sok nálunk az elhízott, kövér ember. A televízió csütörtök este látott Kárpáti György rendezte műsorában el is hangzott, hogy hazánk, amely hajdan hárommillió koldus országa volt, ma hárommillió elhízott ember országa. Bár ez, így nyilvánvalóan túlzás — nincs kimutatásunk a kövér emberek számáról —, lényegét tekintve igaz. A kövérek már-már megállíthatatlanul gyarapodó száma ugyanis egyre nagyobb gondot okoz az egészségügyi szerveknek. Miért van nálunk ennyi kövér ember? Nyilvánvaló, hogy ebben sok mindennek szerepe van, a munkának, az életDélután a diákotthonban pfiff* •:yf i ... SgÖgw Néprajzi kiállítás a váci Vak Bottyán Múzeumban Vigyázzunk, hogy ki ne haljanak az éneklő népek, a mitoszalkotó népek, a képíró asszonyok és fafaragó emberek, mert az ember hal ki velük. Őrizzük, gyűjtsük, terjesz- szük műveiket, tanuljunk tőlük, legyen eleven lelkünk eleven része a nép, léttől el nem különült művészete — amely önmagát mondja, mint a természet —, s épp ezért bizonysága a múltnak és a maradan- dóságnak”. Juhász Gyula e szavaival nyitotta meg tegnap Vácott a Vak Bottyán Múzeumban a váci járási népművészeti gyűjtő munkaközösség kiállítását Nagyné, Schiller Éva járási közművelődési felügyelő. A munkaközösség tavaly alakult. Tagjai hivatásos néprajzosok, muzeológusok és olyan pedagógusok, akik szabad idejükben gyűjtenek, mintegy kedvtelésből. Első kiállításon — a múzeumi hónap keretében — a járás nemzetiségi folklórját mutatják be az érdeklődőknek. A hónap másik eseményeként Alföldi Vilma, a múzeum munkatársa A munkásmozgaKÉRÉS A JÁRMŰVEZETŐKHÖZ A gépjárművek műszaki felülvizsgálatakor a járművek tulajdonosai kérdőívet kapnak. Ez az utak fejlesztéséhez szükséges adatok összegyűjtésére szolgál. Kérünk mindenkit, akinek a járműve megfelelt a műszaki vizsgán, hogy a járművére és az utazásaira vonatkozó adatokat írja be a kérdőív rovataiba, majd a már megcímzett kérdőívet szíveskedjék nekünk beküldeni, postán, bélyeg felragasztása nélkül. Az adatszolgáltatás minden járművezető érdeke, mert a közutak fejlesztését, a jobb közúti közlekedést segíti. KÖZÜTI KÖZLEKEDÉSI TUDOMÁNYOS KUTATÓ INTÉZET lom váci kezdetei címmel tartott előadást a szép számú hallgatóságnak. Több mint háromezer kötet könyv áll az olvasni vágyó diákok rendelkezésére Halásztelken, a Pest megyei Mezőgazdasági Szakmunkástanuló Intézetben. Csak az idén 20 ezer forint értékben vásároltak szakkönyveket, szépirodalmi és művészeti kiadványokat. A diákotthon 130 lakója közül csaknem mind rendszeresen fölkeresi a könyvtárat. A legaktívabbak az olvasókör munkájába is bekapcsolódnak, ahol negyedévenként egy-egy ajánlott könyvről irodalmi estet rendeznek. Gárdos Katalin felvétele módnak, és más egyebeknek is. Vitathatatlan _ azonban, hogy a legfőbb ok áz étkezésben keresendő. Méghozzá éppen fordítva, mint a legtöbben gondolják. Nem azért hízunk, mert színvonalasan, ha tetszik, „jól” táplálkozunk. Ellenkezőleg. A kövérséget mindig a valamilyen szempontból rossz táplálkozás okozza. Frappáns példát olvastam erről : valaki panaszkodott, egész családja annak köszönheti kövérségét, hogy három esztendőn át spóroltak Zsigulira. A képtelennek látszó állításban semmi ellentmondás nincs. Barátaink ugyanis a három esztendő alatt rengeteg zsíros kenyeret ettek. A zsíros kenyér pedig nemcsak olcsó, hanem — más szénhidrátokban gazdag ételekkel, tésztafélékkel, édességekkel együtt, amelyek a magyar családok étlapját általában alkotják, hizlaló táplálék is. A sok elhízott emberre éppen ezért nem szabad büszkének lennünk: a kövérség önmagában nem feltétlenül a magas életszínvonalat szimbolizálja. A televízióval és az Egészségügyi Minisztériummal értünk egyet, és azzal az akcióval, amelyet együtt szerveztek a kóros elhízási folyamat megállítására vagy legalábbis csökkentésére. A csütörtöki tv-adással megkezdődött vállalkozás három hónapig tart, és ez alatt orvosi, biológiai és mindenféle más szempontból alaposan szemügyre veszik majd a kövérséget. Első alkalommal a rossz táplálkozási szokásokról hallottunk, arról például, hogy sokaknál a fő étkezés a késő délutáni, vagy az esti órákra esik, arra az időre, amikor már csak könnyű ételeket és igen kis mennyiségben szabad magunkhoz venni. De a tv-ben nemcsak szemügyre veszik a kövérséget. Mint a képernyőről kiderült, a televízióban klub alakult, amelynek, mint láthattuk, testes tagjai, közöttük olyan ismert és népszerű emberek, mint Fehér Klára és Lőrén Lenke, szent fogadalmat tettek, hogy megpróbálnak lefogyni. Méghozzá egészen újszerűén: együtt, közösen, klubszerű formák között. Drukkolunk nekik, és természetesen azoknak a kövér nézőknek is, akik a műsort látva netalántán szintén szent fogadalmat tettek, hogy az akcióban — végrehajtva a hallott tanácsokat — ők is részt vesznek. Három hónap múlva, reméljük. mindannyian köny- nyebbek lesznek néhány kilóval. ö. L. SZEREP s csak másodsorban lehetőséget érdeklődése kielégítésére. Ez rossz sorrend, a fordítottja lenne a jobb. — Amihez rengeteg egyéb mellett a pedagógus személyes példája, egyéniségének szubjektív meggyőző ereje is kell, nemde? — Ez elvben igaz A pedagógiai szakkönyvekben így áll. Az élet nem vegytiszta, ott sok különbözőség összefér. — A szülőktől még nem kapott kérdést a „különbözőségek összeférése” miatt? — A szülők ennél sokkal tapintatosabbak. Egyébként is, úgy fogják fel, hogy ez az én magánügyem. — És a kollégák? — Föltehetően ugyanezt gondolják. • Aczél György, a párt Központi Bizottságának 1972. június 14-i ülésén elmondotta előadói beszédében („Napirenden az állami oktatás helyzete és fejlesztésének feladatai”) egyebek között megállapította: „Csak a szocialista iskola valósíthatja meg az oktatás tényleges demokratizmusát. Csak a mi iskolánk tűzheti ki elérhető célként, hogy sokoldalú személyiséget neveljél, hogy a természettudományi és társadalomtudományi ismereteket egységes műveltséggé ötvözze ... Ügy gondoljuk, az eddigieknél nagyobb eredményeket kell elérnünk abban, hogy az iskolai tananyag egésze marxista világnézetünket követítse az oktatás minden fokozatában. Az a törekvésünk, hogy az oktatásban érvényesítsük világnézetünk emberformáló hatását, ma még csak részben érvényesül.” A szakközépiskola és gimnázium igazgatója értekezleten van, egy kedves asszony, az igazgatóhelyettes fogad. Bólogat, amikor közlöm jövetelem célját, diszkréciót kérve két nevet említ. Két kollégát, akik köztudottan vallásosak. Egyikük nyelvet tanít, s itt — ne emeljük túl magasra a mércét! — talán nem okoz lelkiismereti összeütközést egyéni és tananyagi világnézet. Másikuknál annál inkább. Biológiaszakos. — Odahaza vallásosan neveltek, s ma sincs okom, hogy ezzel szembeforduljak. — Félreért. Senki nem követel szembefordulást. — Hát akkor? Miért érdekes akkor az egész? Harmincegy éves, asszony, egy gyermeke van, a férje mérnök, műszaki fejlesztési csoportvezető. Ideges alkat, egyik cigarettáról a másikra gyújt, a keze nem viseli el a tétlenséget, hol a gyufásdo- bozzal, hol a golyóstollal játszik. — Én 3 lelkiismereti konfliktust keresem. — Éspedig? — A fajok eredetéről olvas* ta a könyvet? 1 A köztisztviselő, aki értője és egyik irányítója a megyebeli közoktatási teendőknek, szemüvege mögül jóságosán néz rám: — Tényleg írni akarsz erről? Kényes téma! — Tudom. De téma, azaz van, akkor is, ha nem beszélünk róla. — Igaz. • A jónevű gimnázium igazgatója érdeklődésem okát hallva, ideges lesz: — De, kérem, semmi esetre sem lenne szerencsés, hiszen korántsem ez jellemzi tantestületünket. — Bocsánat, nem is arról akarok írni. Hanem arról, miként egyezteti össze egy történelemtanár a tananyagot — ami elválaszthatatlan a történelmi materializmus alkalmazásától —, s köztudott vallásosságát. A templomot, ahol isten igéjét hallgatja, s a katedrát, ahonnét a történelmi materializmus szemléletét hirdeti. Ha, persze, hirdeti. — Kérem, én nem akadályozhatom meg a beszélgetést, de tőlem ne várjon nyilatkozatot. Ahogy elmegyek, hallom, sóhajt. Megszabadult tőlem. A tanár tizenhat éve tanít. Földrajz, történelem szakos, tantárgyait — mint mondja — szereti. Nem sértődött, érti, nem vallásosságát firtatom, hanem azt, miként bekül ösz- sze gondolataiban — „lelkében” — az egyház tanítása, s a korszerű történelemszemlélet? — Nem, nem játszom szerepet. Minden kollégám tudja, hogy vallásos vagyok — a huszonhét tagú tantestületben bevallottan csak én egyedül —, a gyerekek, a szülők láthatnak vasárnaponként templomba menni, jönni, semmi okom, hogy titkoljam. — Jó, másokkal nincsenek konfliktusai, de önmagával? — Attól egy tudományos igazság alapjai még nem rendülnek meg, hogy én másként gondolkodom. Felfogás kérdése, hogy az ember objektiven képes legyen elválasztani a tudományt és a hitet. Hosszú magyarázkodásba bonyolódik, s a szövevényes gondolatszálakat egy kérdéssel metszem el: — Elfogadják-e öntől a gyerekek a tanítottakat, ha közben látják, hogy ön nem fogadja el azokat? — A gyerekeknek ez a lecke, meg kell tanulniok. — A hangsúly azon van, hogy kell? A befogadó- és feldolgozóképesség — amint e szakmai kifejezések a tanulást jelölik — legkevésbé lehet kényszer függvénye! — Ezen már én is gondolkoztam. Ám bárhonnét nézzük is, a gyermek elsősorban kötelességet lát a tanulásban,