Pest Megyi Hírlap, 1973. október (17. évfolyam, 230-247. szám)
1973-10-05 / 233. szám
XV. ÉVFOLYAM, 233. SZÁM 1973. OKTOBER 5., PÉNTEK Kedvez az időjárás Kei ütemben iialaiak az őszi munkák Biztosítják a vetőmagot Rendelési időn túl Központi orvosi ügyelet Monoron Mint már közöltük, 1973. október 1-től kezdődően központi orvosi ügyelet látja el a rendelési időn túl a betegeket, naponta 19 órától másnap reggel 7 óráig, szombaton 13 órától hétfő reggel 7 óráig. A központi ügyelet helye: Petőfi Sándor u. 30. (MHSZ- székház). A fenti időpontokban a feltétlenül szükséges hívásokat a helyszínen szóban, vagy a 207-es telefonszámon lehet bejelenteni. Két községben Áramszünet Október 7-én, vasárnap, reggel 6. órától délután 16 óráig áramszünet lesz Monor és Vasad teljes területén. Kedvez az idő az őszi munkáknak. A monori járás termelőszövetkezeteiben , is, a lehetőségeket kihasználva, az elmúlt napokban meggyorsult a betakarítás üteme. Az öt és fél ezer hektárnyi területből eddig ezer hektáron fejeződött be a kukorica törése. Az előzetes becslések szerint jó termésre lehet számítani járásszerte tengeriből. befejezés előtt áll. A búza vetése ugyancsak megkezdődött. A Vetőmagtermeltető és Ellátó Vállalat monori alközpontjában Keresztessy Sándor igazgatóhelyettes tájékoztatta lapunkat: I I FELHÍVÁS - FÁSÍTÁSRA A Hazafias Népfront — a levegő tisztaságáért — Nemcsak országszerte, de a monori járásban is egyre több a gépkocsi, amely anyagi jólétünk bizonyításán túl, kényelmünket is szolgálja — kezdődik a Hazafias Népfront monori járási * bizottságának felhívása, majd így folytatódik: — A civilizáció eredményei azonban veszélyeket is rejtenek. 'Ahogy emelkedik a gépkocsik száma, úgy fokozódik a levegő szennyeződése, ezért környezetünk megóvása mindannyiunk legfontosabb és közös ügye. A felhívás ezután, hivatkozva a megyei hasonló szervek kezdeményezésére, arra kéri a Hazafias Népfront községi szerveit, a községek tanácsait és KISZ-alapszervezeteit, hogy kapcsolódjanak be az őszi fásítási hónap megrendezésébe, s vonják be abba az általános iskolák úttörőcsapatait is. — Előbb mérjék fel a helyi lehetőségeket, igényeket — javasolja a felhívás —, és azután rendeljék meg a szükséges facsemetemennyiséget, amelyet a monori járásban a Szolnoki Erdőgazdaság biztosít majd. A kezdeményezés után most a községeken a sor. Az eredmény minden bizonnyal jó lesz, mert a cél elérése minden ember érdekét szolgálja. (kovács) A zöldségfélék felét is már betakarították a tsz-ek. Ugyancsak igen jelentős feladatot jelentenek az őszi talajelőkészítési munkálatok a Jíözös gazdaságokban. Az ősziek alá a szántást eddig több mint ötezer hektáron végezték el. Kicsit lassabban, de ütemesen folyik a szántás a tavasziak alá is: ezer hektáron végeztek vele, hetven hektáron pofiig befejeződött a lucernatelepítés. A vetés üteme hasonlóképpen jónak mondható. A 870 hektárnyi őszi árpa, valamint az 1100 hektár rozs vetése is — A monori járásban megfelelő az ellátás. A tsz-ek 11 vagon rozsot, 7,1 vagon őszi árpát, 2,6 vagon triíikálét és 70,2 vagon őszi búzát vásároltak tőlünk a vetési munkálatokhoz. Ez utóbbiból főleg a Kafkáz és az Aurora fajtát vették szívesen. Jelenleg is folyamatos a kiszállítás, semmi fennakadás eddig nem mutatkozott. A megrendelt vetőmagmennyiséget a bsz_ek nyolc-tíz nap múlva kapják meg. G. J. Változás a háztáji gazdaságokban Kapa helyett permetező Több műtrágyát használnak A közös gazdaságokban a műtrágya-felhasználás holdanként jóval meghaladja az öt mázsát, de a házkörüli kertekben és háztáji gazdaságokban a felhasznált mennyiség alig néhány' kiló. Nagy Imre üzletvezető örömISMÉT TIZENKETTEN TANULNAK mel újságolja, hogy Üllőn örvendetes változást észlelt a nyár folyamán. Szakköri foglalkozás az A monori József Attila Gim- j érdeklődési körök, melyekré- názium és Szakközépisk'olá- ! vén a diákok alaposabb is- ban évek óta sikeresen mű- ] meretekre tehetnek szert a ködnek a különböző szak- és I választott szakágban. Dr. Sahin Tóth Gyuláné a gimnázium üvegházában ? biológia szakkör tagjainak a dísznövényekről beszél, Szluk. Márta, Pleszkán Vera és Csorba Anikó figyelemmel hallgatja Ifj. Fekete József felvétele Még e hónapban megnyílik Olthon az idős embereknek VÁRJÁK A JELENTKEZŐKET Amint már hírt adtunk ijó- la, Üllő nagyközség tanácsa, a megye anyagi támogatásával, e hónapban megnyitja a vasutas-szakszervezet székházéban az idősek otthonát. Az otthont igénybe venni szándékozók a tanácson jelentkezhetnek, vagy körzeti tanácstagjuknál. Az idős emberek az ellátáson kívül szórakozási lehetőséget kapnak: lapokat olvashatnak, rádiót hallgathatnak és tévét nézhetnek. Az otthont igénybe vehetik mindazok, főként az egyedülállók, ' akik élemedett korukban igényt tartanak a szociális támogatásra, helyzetük megjavítására. Naponta kétszer étkeznek: reggeliznek és ebédelnek. A 400 forintnál kevesebb jövedelemmel rendelkezői semmit ,sem fizetnek, a 400— 600 forint jövedelműek, fenn tartási díj címén, havi 7 fo rintot, télen a fűtés, világítás költségére havi 15 forinlo és az ellátásban felhasznál nyersanyag 50 százalékát, mit a 600 forinton felüli jövede lemmel rendelkezők fenntartási díj címén havi 15, fűtés és világítási költségre hav 30 forintot, és az élelmezésre felhasznált nyersanyag 50 százalékát. Az üllői Kossuth Tsz elnöke, ifj. Győri József közölte a tanáccsal, hogy a tsz idős tagjai ellátási díját magára vállalja, továbbá vállalja, az ÁFÉSZ-szal együtt, társadalmi munkában az otthon rendbehozását is. (em) Szakképzett kereskedik lesznek ÚJ HŰTŐPULT - JOBB ÁRUELLÁTÁS Neliéi hét A hivatalvezető maga hordta ki a postai küldeményeket Tisztelettel néznek rá Vecsés áruellátásáról főként a Cegléd és Környéke Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat gondoskodik, arra is törekedve, hogy szakképzett kereskedők álljanak a pultok mögött. Az utánpótlás biztosítására tanboltokat jelöltek ki, Vecsé- sen a 91-es számú vegyes üzletet. ★ A bolt három vezetője, két pénztárosa és három eladója összefogva oktatja a gyakorlati tudnivalókra a kereskedőtanulókat. Az oktatási felelős, Vadas Angéla, alig néhány éve még maga is a vállalat tanulója volt. Ma a fiatalokat megértő szeretettel dicséri és dorgálja is, mert a rang néha hálátlan feladatok végrehajtására is kötelez. Fáradozásának eredménye nem marad el. Az elmúlt tanévben Molnár Margit a szakmunkástanuló iskolából elhozta az ezüstérmet. Juhász Zsuzsa másodikos, szorgalmáért, példás magatartásáért a szakma kiváló tanulójaként, bronzérmes lett, s kétheti siófoki jutalomdüdülés- ben is részesült. Örhegyi Éva a közösségi munkában jeleskedett, azért kapott dicséretet. ★ Az 1972—73-as tanévben végzett tizenkét kereskedő tanuló helyére az idei, 73—74- es tanévre is jelentkeztek any- nyian, hogy kikerekedett a tucatnyi létszám. Üjra benépesült tehát a tanbolt, melynek forgalma havi 750 ezer forint. Mindenképpen alkalmas arra, hogy a gyerekek megtanulhassák benne szakmájukat. A raktározást, az ízléses elhelyezést, a kereskedelmi kínálat ügyes fortélyait mind-mind különös gonddal oktatják nekik. ★ A vállalat a kereskedelem ( modern eszközeit eddig sem nélkülözte: zárt hűtőládában tartották a tanboltban a mirelit árut. Most korszerűsítettek: 500 literes, nyitott mélyhűtő-ládával cserélték ki a régit. Nincs baj az áruellátással sem. Az udvariasságra is megtanítják az utánpótlást, és annak ellenére, hogy a vizet messziről hordják, ragyogó tisztaságot tarának az üzletben: azzal a KÖJÁL is elégedett. S ha a végzett tanulók kikerülnek a 91-es tanboltból, szívesen fogadják majd őket mindenütt, mert valamenv- nyien jó ker°cVedők lesznek. Fekete Gizella MŰSOR MOZIK Monor: János vitéz. Pilis: A tanú eltűnik. Vecsés: Száguldás a semmibe. Az elmúlt évben 600 mázsa műtrágyát értékesített, s az idén a megvásárolt és felhasznált mennyiség 30 százalékkal emelkedett. A káli és foszfát tartalmú trágyák iránti kereslet is egyre emelkedik, mostanában mázsaszámra viszik a pétisót, holott szezonjd csak márciusban-áprilisban lesz. A növényvédő szerek forgalma is lényegesen emelkedett. Messzi még a tavasz, de a gyomirtó szerek iránti érdeklődés mégis egyre fokozódik Ügy látszik, a nyáron a kertekben is permetezővel cserélik fel a kapát. Az üzletben egyébként nemcsak árut adnak, hanem fel- használásához szakszerű tanácsokat is. K. S. FELNŐTTEK: 1. Mende 2. Abony 3. Vecsés II 4. Dánszentmiklós 5. Ecser 6. Kőröstetétlen 7. Monor II 8. Nagykőrös II 9. Nyáregyháza 10. Maglód II 11. Vasad 12. Törtei 13. Gyömrő II 14. Gomba IFJÚSÁGIAK: 1. Mende 2. Dánszentmiklós 3. Abony 4. Bem SE 5. Ecser 6. Vecsés II 7. Nyáregyháza 8. Törtei 9. Kőröstetétlen 10. Monor II 11. Vasad 12. Maglód II 13. Gomba 14. Gyömrő A sülysápi 1. számú posta- hivatal egyik kézbesítője nemrég megbetegedett, s a község legforgalmasabb körzete postás nélkül maradt. Eleinte úgy látszott, hogy a kézbesítő egy-két napon belül meggyógyul, betegsége azonban váratlanul súlyosabbra fordult. A hivatalvezető végül igen eredeti tettre határozta el magát: látva, hogy harmadik nap sem jelentkezik a postás, 5 5 — — 24- 4 10 5 4 — i 20- 7 8 5 4 — i 15- 7 8 5 3 1 i 20- 8 7 5 3 1 i 12- 3 7 5 3 — 2 13-12 6 5 2 1 2 21-19 3 4 2 — 2 11-13 4 5 2 — 3 9-14 4 5 2 — 3 6-11 4 5 I 1 3 10-17 3 5 1 — 4 10-15 2 4 — — 4 3-19 — 5 — — 5 4-29 — 5 4 1 _ 18- 4 9 5 4 — 1 22- 8 8 5 4 — 1 18- 5 8 4 3 1 — 14- 5 7 5 3 — 2 26-11 6 5 2 2 1 8- 9 6 5 2 1 2 12- 4 5 5 2 — 3 10-10 4 4 2 — 2 8-12 4 5 2 — 3 10-19 4 5 1 1 3 17-21 3 5 1 — 4 4-32 2 5 — 1 4 2-14 1 5 — 1 4 3-16 1 fogta a nagy táskát, belepakolta a rengeteg levelet, újságot, a sok-sok pénzt, és hozzáfogott maga a kézbesítéshez, Egy álló hétig, gyalog járta meg a három kilométeres utat, mikor pedig . munkájá. befejezte, a hivatalvezetői teendőket is ellátta, mivel azt a munkát helyette nem végeztt el senki. Még késő este is ot. görnyedt az asztala felett. A postavezető, útja során, bizony, sok problémával találkozott, amelyet a falu lakó: elmondtak neki: jobban meg ismerte/ a községet, s benne ai embereket. A lakosság , tisztelettel nézett rá. Mi is. (— ky) Mindvégig fölényben Mende—Kőröstetétlen 5:1 (1:0) Mende, száz néző. A mendei labdarúgógárda lépett fel támadólag, és fokozatosan nagy mezőnyfölénybe került, a vendégcsapat egy-két veszélyes elfutással tudott csak válaszolni rohamaira. A 35. percben Méhes szemfülesen gólt lőtt, s ez jelentette az első félidei eredményt, 1:0. A második félidőben továbbra is nagy fölényben játszott Mende, és Méhes lőtt újabb gólt, 2:0, amelyre a vendégek 11-sel válaszoltak, 2:1. Ezután három perccel Méhes újabb gólt lőtt, 3:1, majd a Balogh buktatásáért megítélt büntetőt Tóth J. értékesítette, 4:1. Hajdú egyéni akcióból lőtt góllal állította be a végeredményt, 5:1. Mende ifi—Kőröstetétlen ifi 1:3. (szántai) A besurranó Ellopott tizenkétezer forintot Három év hat hónap fegyházbüntetésre ítéljék Sztojka Piroska, Monor, Veres Pálné utca 7. szám alatti lakos már nagyon sokszor ösz- szeütközésbe került a törvénnyel: 1946. és 1972. között tizenháromszor ítélték el lopás miatt, összesen 14 év es 10 hónapig ült börtönben. 1973 januárjában a Pest megyei büntetésvégrehajtási irodában kellett volna megjelennie. Nem jelentkezett, ezért elfogató parancsot adtak ki el- fene. A vádlott tudta, hogy a rendőrség iakásán keresi őt. ezért elrejtőzött. Február végén, március elején megtalálta a Kolompár Mária monori lakos által elvesztett személyi igazolványt, kitépte belőle a fényképet, és helyette a sajátját ragasztotta bele. Ez év március 5-én, a déli órákban, Budapest XVIII. kerületében, a Brassó utcában csavargott. A V. Ernő tulajdonában levő ház kapuja nem volt bezárva. A vádlott észrevétlenül besurrant a szobába, s egy kézitáskából 12 eZer 250 forint készpénzt vett magához V. Ernő anyósától értesült a történtekről, s a menekülő tolvaj után eredt, akit utol is ért. Sztojka a pénzt tartalmazó táskát ledobta a földre, majd menekülni próbált, de elfogták, és átadták a rendőrségnek. A kerületi kapitányságon a vádlott a hamis személyi igazolványt adta át az intézkedő rendőrnek. Szerencsére felismerték őt, s fény derült a közokirat-hamisításra. Sztojka a bíróságon azzal védekezett, hogy a pénzt nem ő lopta el, ám a .tanúvallomások egyértelműen rábizonyították a bűncselekmény elkövetését. A XVIII—XIX. kerületi bíróság dr. Tóth Éva tanácsa' a monori Sztojka Piroskát jogtalan behatolás útján, többszörös visszaesőként elkövetett lopás, közokirat-ham\sítas bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért 3 évi és 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte, amelyet fegyházban kell eltöl- tenie. Sztojka az ítélet ellen fellebbezett, de az elsőfokú határozatot a Fővárosi Bíróság helyben hagyta. <-rj-) LABDARÚGÁS A járási bajnokállása az 5. forduló után ✓