Pest Megyi Hírlap, 1973. október (17. évfolyam, 230-247. szám)
1973-10-05 / 233. szám
2 A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV-MEELEKLFTE /■ Rádiófigyelő {Folytatás az 1. oldalról) „rokonságot” tartanak az átlaggal, hiszen a „róka ravasz”, a „pénz nem boldogít” s az ehhez hasonló mondások innen származnak. Faragó példái ötletesek voltak, bőségesen, s jól kiválasztva „zúdultak” a hallgatóra. Az angol utazó története pedig kedves, ironikus betétként illeszkedett a jegyzetbe: az angol utazó ugyanis először látogatva Francia- országba, azt jegyezte naplójába, hogy a franciák mind vörösek és dadognak, mert az első franciát, a vámtisztet, ilyennek látta. A publicisz- tikus írás utolsó mondata „kimondta” azt, ami végighúzódott a felolvasáson: az átlag használatában gyakran felismerhető a gondolkodás helyettesítésének tudatos vagy öntudatlan „szándéka”. Jó lenne, ha a műsorok között, s önálló programként is egyre több ilyen jellegű, színvonalú gondolatsor hangzana el. I.evendel Júlia KOSSUTH RADIO 8.20: Verbunkosok, népdalok. 9.00: Harson a kürtszó! A Gyer- meLi.ádio műsora. 9.35: Kalmár Magda és Miller Lajos énekel. . lü.üu: Iskoiaráüió. 10.30: Zenekari muzsika. 11.10: Zsebrádiósziniiáz. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.35: Melódiakoktél. 13.45: Törvénykönyv. 14.00: Indulók. 14.09: Az út, amely sehova sem vezet. Mesejáték. 14.49: Éneklő Ifjúság. 15.10: Mozart: C- dúr fuvolanégyes. 15.24: Rádióiskola. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Berki László népi zenekara játszik. 16.30: Mihály András—Raics István: 1871 — kantáta. 16.39: Kerületről kerületre. 17.05: Csajkovszkij: Anyegin — Tatjána levéláriája. 17.18: Jelenidőben. A legnagyobb göcseji gazdaságról. 17.48: Edith Piaf zenés életregénye. 18.30: A Szabó család. 19.25: Csárdások. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét (élő). A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye a budapesti zenei heteken. Közben: 20.25: Ap- rily Lajos versei. 20.45: A hangverseny-közvetítés folytatása. 21.30: Kozmosz. Tudományos magazin. 21.50: A könnyűzene gitár- virtuózai. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Félóra sanzon. 23.00: A Magyar-vonósnégyes felvételeiből. 0.10: Szép ősz. Részletek Stolz operettjeiből. PETŐFI RADIO 8.05: Zenekari muzsika. 9.03: Könnyűzene Gyulai Gaál Ferenc szerzeményeiből. 9.35: Megmérettünk és nehéznek találtattunk. Hazánk táplálkozási hagyománya (a tegnapi adás isb.). 10.00: A zene hullámhosszán. 10.30: Babaszerviz. 11.53: Könyvek, tájak, emberek. 12.00: Csembalóművek, vokális müvek. 12.55: Könyvespolc. 13.03: Annelies Küpper és Todor Mazarov énekel. 13.30: Szemtől szembe anyanyelvűnkkel. 13.45: Kettőtől hatig. 14.00: Tánczenei koktél. 14.50: Találkozás a stúdióban. Antal Imre. Vendégeink a budapesti nemzetközi zenei verseny egyik első helyezettjei, Kovács Lóránt és Wolf Péter. 16.00: Könnyűzenei híradó. 16.36: Csúcsforgalom. 18.10: Gondolatok filmekről. 18.25: A Magyar Rádió és Televízió énekkarának felvételeiből. 19.06: Jeanette Macdonald és Nelson Eddy énekel. 19.18: Régi hangszerek világa. Paul Knill előadása. — V. rész. 19.38: En sem szívesen öntöm a Dunába. Kondor Katalin és Lengyel Anna rinortja a környezet- védelem akadályairól. 20.25: ÚJ könyvek. 20.28: Színes népi muzsika. 21.02: Rádiószínház. Pesti mozik. Mándy Iván hangjátéka. 21.49: Hajdú Mihály: Kádár Kata. Kétfelvonásos opera. 23.15: Nóták. 3. MŰSOR 18.10: Isikolarádió. 18.25: Magyar zeneszerzők. 19.02: Bohémélet. Részletek Puccini operájából. 20.00: A Magyar Rádió és Televízió esztrádzcnckara játszik. 20.33: Üj lemezeinkből. 21.24: Tete Mon- tolin triója játszik. 21.42: A Berlini Filharmonikus zenekar lemezeiből. Vezényel: Herbert von Karajan. TELEVÍZIÓ 8.05: Iskolatévé: Élővilág (ált. isk. 8. oszt.). Az állatvilág rendszerezése. 9.55: Történelem (ált. Isik. 5. oszt.). Az egyiptomi állam« 11.05: Földrajz (ált. isk. 5. oszt.). Az_ Alföld. 12.10: Filmesztétika (középisk. I. oszt.). Bevezetés a ’ilmelemzésbe. Kompozíció és stílus. 13.35: Élővilág (ism.). 15.25: történelem (ism.). 16.25: Földraji ^Ism.). 17.28: Hírek. 17.35: Papír* járkány. 18.15: Mire jó a számi *ogép? Riportműsor. 18.40: Játéka betűkkel. 19.10: Reklámműsor. -*•15: Esti mese. 19.30: TV-Híradó Zo.üü: Palimadarak. Magyarul beszélő olasz film. 21.45: Műhely J73/3. 22.40: TV-Híradó — *« dadás. n. MŰSOR 20.00: Korok, versek I. Illyés Byula: A költő felel. 20.55: TV- Híradó — 1. kiadás (ism.). 21.25: .. hogy mindig essen valami látványosság ... Rinortfllm a zalaegerszegi nemzetközi pantomim- fesztiválról. POZSONYI TV 9.30: Petőfi vagyok (isim.). 16.35: Telesport. 18.10: Halok. 19.00: Híradó. 20.00: Utolsó szó. Bűnügyi sorozat. 22.20: A bratislavai zenei ünnepségekről. 2. műsor 20.40: Hűtlenség. Mikrokomédia. Sirály Csehovnak, á modern dráma megteremtőjének legszebb, leg- költőibb művét láthatják ezen az estén a tévénézők. Művészetről, színházról, tehetségről, fiatalságról és öregedésről, a hit vállalásáról szól a darab — amelyet nagyon sokféleképpen játszottak már. A Madách Színház Csehov- előadása — Ad ám Ottó rendezésében — sok vitát kavart. A főbb szerepekben olyan kiváló művészek lépnek fel, mint Tolnay Klári, Gábor Miklós, Mensáros László, Huszti Péter, Piros Ildikó (a képen) és .Schütz 11a. Adás: vasárnap: 20.05. Salto mortale Brüsszelben játszódik a harmadik rész. Kudarc kudarc után éri a Doriákiat, minden „összejön”: Viggo és apja összevész a fiú nőügyei miatt, Sascha súlyosan megsérül, kórházba kerül, egy jégre- vtt elveszi a helyet a Doriák fellépése elől. Nyina Brüsszelbe érkezik, szakít Viggóval. Végül is eredménytelenül hagyják el a belga fővárost.,. Adást szombat, október 13., 17.20. KOSSUTH RADIO 8.20: Zenekari muzsika. 9.00: Hét bagoly. Krúdy Gyula regényét rádióra alkalmazta Rácz György. XIV. rész. 9.25: A szimfonikus zene folytatása. 10.05: „Nyitnikék”. Kisiskolások műsora. 10.40: Norma. Részletek Bellini operájából. 11.30: A Szabó család. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Vita a korszerű mezőgazdaságról. 13.40: Cigánydalok, csárdások. 14.09: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.24: Budapesti muzsika III. rész. Képek a 100 éves főváros történetéből. 15.10: Harsan a kürtszó! 15.45: Gaál Jenő: Sextett. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Diák- tarisznya. 16.35: Az MRT Közönségszolgálatának tájékoztatója. 16.38: Richard Tauber én.ekel. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Budapesti művészeti hetek*. Az ifjúsági rádiószínpad bemutatója. Csongor és Tünde. Vörösmarty Mihály verses játékának rádióváltozata III. rész. 18.16: Budapesti művészeti hetek. Bemutatjuk új felvételeinket. 18.42: Ifj. Magyart Imre népi zenekara játszik. Kovács Jó- zsefné népdalokat énekel. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.25: Edith Piaf zenés életregénye II. rész. 20.07: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. 20.55: Beethoven: c-moll zongoraverseny. 21.31: Háttérbeszélgetés. Lipovecz Iván műsora. 22.20: Dévai Nagy Kamilla és az MRT kamarakórusa népdalokat énekel (vez. Szekeres FeKOSSUTH RADIO 8.20: Musicalekből. 9.02: Kozmosz. Tudományos magazin. 9.22: Donizetti: Pia de Tolomei. Kétfelvonásos opera. 10.30: Iskolarádió. 10.30: Az operaközvetítés folytatása. 11.10: Mindenki Könyvtára. Illyés Gyula: Puszták népe. 1L40: Fúvósátiratok. 12.20: Kinyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.35: Melódiakoktél. 13.40: Lokálpatrióták — Pesterzsébeten. 14.00: A Magyar Fúvósötös játszik. 14.30: Az élő népdal. 14.40: Iskolarádió. 15.10; Csak fiatalokrenc), Sára Ferenc furulyázik. 22.50: A Dunánál. — Történelmi figyelő az országgyűlési emlékekről. 23.10: A századforduló operáiból. 0.10: Bálint János clmbal- mozikb PETŐFI RADIO 8.05: Magyar munkásdalok. 8.15: Részletek Huszka Jenő és Szirmai Albert operettjeiből. 9.03: Verbunkosok, nóták. 9.50: A szak- szervezet tárgyalta. Riport. 10.00: A zene hullámhosszán. 10.30: Néhány szó zene közben. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Zenekari muzsika. 12.55: Orvosi tanácsok. A lúdtalpról. 13.03: Két hegedű-zongora szonáta. 13.40: A- tól Z-ig, közgazdasági kislexikon. 14.00: Sport — kettőtől ötig. Nyilvános adás az Olympia Szállóból. Vezeti: Szepesi György. 17.03: Ifjúsági Krnóika. 17.15: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 17.33: Egy ktis figyelmet kérek! Darvas! István jegyzete. 17.43: Sztevanovity Zorán és Dusán táncdalaiból. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Fiatalok hullámhosszán. 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.28: Kis magyar néprajz. 20.33: Andor Éva és Bolla Tibor népdalokat énekel, Bige József dudán Játszik. 20.55: Nőkről — nőknek. 21.25: A Rádió Dalszínháza. Sullivan—Gilbert: Esküdtszéki tárgyalás. Zenés komédia. 22.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Esti hangverseny Schubert műveiből. 23.15: Tánczene négy városból. 3. MŰSOR 18.05: Iskolarádió. 18.25: Heint je énekel. 18.45: Kamarazene. 19.20: Külföldi tudósoké a szó. 19.35: Kapcsoljuk a .Zeneakadémia nagytermét. A Győri Filharmonikus nakí 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Budapesti művészeti hetek. Budapesti ballada. Békés István dokumentumjátéka. II. rész. 16.50: Kóruspódium. 17.05: Könnyűzene Berlinből. 17.32: Budapesti művészeti hetek. Bemutatjuk új felvételeinket. 18.05: Képesítés nélkül. Riport. 18.30: Járóka Sándor népi zenekara játszik, Gencsy Sári és Baksay Árpád nótákat énekel. 18.58: Halgatóink figyelmébe! 19.23: Kritikusok fóruma. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Magyar Alami Hangversenyzenekar hangversenye a budapesti zenei heteken. 20.15: Természeti népek költészete. 20.35; A hangverseny-közvetítés zenekar hangversenye a budapesti zenei heteken. 20.17: Miért szép? Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet c. verséről beszél Lukácsy Sándor. 20.35: A hangverseny-közvetítés folytatása. 21.05: Fd Thigpen együttese játszik. 21.37: Kocsis Zoltán zongorázik. 22.05: Aida. Részletek Verdi operájából. TELEVÍZIÓ 9.20: Iskolatévé: Kémia (közép- isk. I. oszt.). Kémiai kötések) I. rész. 9.55: Delta. Tudományos híradó (ism.). 10.20: Salto mortale. Magyarul beszélő NSZK-fllm- sorozat I. rész: London (ism.). 11.15: Mire jó a számítógép? Riportműsor (ism.). 17.23: Hírek. 17.30: Antropológia I. Riportműsor. 18.05: Nő — három szerepben. „Televízió és a gyermek”. 18.15: Ifjúsági Telemagazin. 19.05; Reklámmüsor. 19.15: Esti mese. 19.30: TV-Híradó. 20.00: Önök kérték ... A Televízió kívánságműsora a nézők levelei alapján. 21.25; Iszlám (színes). Olasz dokumen- tumfilm-sorozat I. rész: Allah határai. 22.30: TV-Híradó — 2. kiadás. n. MŰSOR 20.00: Forradalmak kora és Magyarország. IV. rész: „Űj kirándulás” (ism.). 20.40: TV-Híradó — 1. kiadás (ism.). 21.10: Kalendárium. X. rész (ism.). 21.35: ADu- na-delta Ismeretlen világa. Román filmsorozat (színes) VIH. rész: Vízi növények. POZSONYI TV 18.15: Fúvószene. 19.00 és 21.35: Híradó. 20.00: Utolsó ereklyék«. Szovjet film. 21.35: A bratislavai zenei ünnepségekről. folytatása. 21.40: Népdalok. 22.20! Tíz perc külpolitika. 22.30: Dzsesszkflub. 23.30: Kodály műveiből. 0.10: Spirituálék. PETŐFI RÁDIÓ 8.16: Bach műveiből. 9.03: László Annié és Dóry József nótákat énekel, Ifj. Balogh László cim- balmozik. 9.30: «Gazdaságról — mindenkinek. 11.50: A zene hullámhosszán. 10.35: A körúton éjfélkor. 12.00: Népdalokkal egész éven át. 12.15: Zenekari muzsika. 18.00: Rádiónapló — kettőtől hatig ... 18.10: Rádióhangversenyekről. 18.40: Mindenki Könyvtára. Illyés Gyula: Puszták népe. 19.10: Űj könyvek (ism.). 19.13: A Román Rádió és Televízió népi A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV-MELLÉKLETE 8 CSÜTÖRTÖK zenekara játszik. 19.34: Tudományos kaleidoszkóp. 20.25: Lázadás a Cső utcában. 21.15: Géczy Dorottya sanzonestje a VI-o<s stúdióban. 21.52: A marathoni csatáról. 22.02: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 22.22: Mi újság az Operában. 23.15: Romantikus kórusmuzsika. 23.30: Vörös Kálmán népi zenekara játszik. 3. MŰSOR 18.10: Iskolarádió. 18.25: Montserrat Cabullé és Shirley Verret operakettősöket énekel. 19.30: öt kontinens tartalékai. 19.40: Szimfonikus könnyűzene. 20.33: Bee- thoven-zongoraművek. 21.33: Zenekari muzsika. TELEVÍZIÓ 8.05: Iskiolatévé: Magyar Irodalom (ált. isk. 6. oszt.). „Száll az ének szájról szájra.” 11.55: Földrajz (ált. isk. 7. oszt.). Felkelő Nap országa (Japán). 13.30: Magyar irodalom (ián.). 17.20: Földrajz (ism.). 17.58: Hírek. 18.05: Mindenki közlekedik... 18.35: Reklámműsor. 18.40: Téka. 19.10: Reklámmüsor. 19.15: Esti mese. 19.30: TV-Híradó. 20.00: Egy hölgy arcképe. Magyarul beszélő angol tévéfilmsorozat. III. rész: Tervek. 20.45: „...0 Chile, ha újra rádtalálok ...” (Requiem és fohász). 21.30: Zenei Figyelő. A TV Zenei Újságja. 22.10: TV-Híradó — 2. kiadás. POZSONYI TV 10.10: Utolsó ereklyék. Szovjet film (ism.). 18.30: A bratislavai zenei ünnepségekről. 19.00 és 21.35: Híradó. 20.15; Lépések tolvaja. Tv-játék. 2. műsor 19.30: Parancs. Tv-játék. KOSSUTH RADIO 8.20: Artur Schnabel zongorázik. 9.00: Hét bagoly. Krúdy Gyula regénye rádióra alkalmazva. XV., befejező rész. 9.20: Varázskeringő. Részletek Oscar Strauss operettjéből. 10.30: Iskolarádió. 10.30: Édes anyanyelvűnk. 10.35: Sztravinszkij: Tűzmadár — szvit. 11.00: Változó világtérkép. 11.10: Graziella Sciutti és Cesare Siepi énekel. 11.40: Kritikusok fóruma. 12.20: Ki nyer ma — Szentesen? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Verbunkosok, katonadalok. 13.45: A lakiás menetrend szerint érkezik. 14.00: Csicseri bolt. A Gyermekrádió műsora. 14.25: „Nyitnikék”. 15.10: Zenekari muzsika. 15.44: Magyarán szólva ... 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: így élünk mi — elváltak. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A közönség kérdez, a muzsikus válaszol. 17.50: Munkásstúdió. 18.10: A Rádiószínház bemutatója. A pályaőr. 18.50: Hallgatóink figyelmébe! 19.40: Kovács Andor gitározik. 19.51: Erkel: Hunyadi László. Há- rorafelvonásos opera. 20.46: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. 21.09: Az operaközvetítés folytatása. 22.20: Meditáció — az iskolai könyvtárakról. 22.30: Az operaközvetítés folytatása. 23.10: Nóták. 0.10: A reneszánsz kórusirodalomból. PETŐFI RÁDIÓ , 8.05: Tréfás kórusok. 8.15: Az izraelita felekezet negyedórája. 8.30: Józsa Ibolya és Bálint Sándor nótákat énekel, Bicskei Géza cim- balmozik. 9.03: Ezeregy délelőtt. A Gyermekrádió műsora. 10.00: A zene hullámhosszán. 10.35: Útikalauz üdülőknek. 12.00: Zenekari muzsika. 12.50: „Jelképek erdején át...” 13.03: Warga Lívia és Lo- sonczy György énekel. 13.40: Virágkedvelők ötperce. 13.45: Kettőtől hatig... 14.00: Jó utat! 14.45: A beat kedvelőinek. 15.33: Rivaldafényben. 17.00: ötórai tea. 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.). 18.56: ŰJ könyvek (ism.). 18.59: Népdalcsokor. 19.39: Lanzarotte, a vulkánsziget. 20.25: Fúvószene táncritmusban. 20.35: Számítóközpont — kulcsátadással. 20.45: örökzöld dallamok. 21.39: Katedra. Pedagógusok műsora. 21.59: Kárpáti József orgonaestje a Mátyás templomban. 22.30: Könnyűzene — Könnyűzene? 23.15: Zenekari muzsika. 3. MŰSOR 18.05: Iskolarádió. 18.25: Sonny Criss együttese játszik. 19.00: Iskolarádió. 19.34: A XX. század zenéjéből. 19.57: Händel: Izrael Egyiptomban. 21.40: Zsolnay Hédi énekel. 22.01: Budapesti művészeti hetek. Bemutatjuk új felvételeinket. TELEVÍZIÓ 8.05: Iskolatévé: Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt.). Hol a táska? 8.30: Francia nyelv (középisk. III —IV. oszt.). Az élelmiszerüzletben. 9.05: Magyar irodalom (ált. isk. 8. oszt.). „A magyar ugaron”. Ady Endre I. rész. 9.55: Élővilág (ált. isk. 5. oszt.). A szőlőművelés és a bortermelés. 12.10: Német nyelv (középisk. I—II—III —IV. oszt.). A kalap. 13.35: Orosz nyelv (ism.). 14.30: Magyar irodalom (ism.). 15.25: Élővilág (Ism.). 17.45: Hírek. 17.50: Sakkmatt. 18.10: Dúdoló. I. J. S. Bach: Bourrée az á-moll. Angol szvitből. 18.40: öt perc meteorológia. 18.45: „Borivóknak való” (Az ivási szokásokról.) 19.05: Rektlámmű- sor. 19.15: Esti mese. 19.30: TV- Hiradó. 20.00: Budapesti művészeti hetek: Pesti tavaszok (1848— 1919—1945). Lapok egy város évszázadából. 21.30: Négy kerékkel okosan. Játékos autóverseny. 22.30: TV-Híradó — 2. kiadás. II. MŰSOR 20.00: Dave Cash műsora (színes). 20.25: Reklám — versennyel. 20.35: TV-Híradó — 1. kiadás (ism.). 21.05: 25 éves a lengyel néphadsereg. Lengyel kisfilm (színes). 21.30: Rendezte: Zsurzs Éva. Gádor Béla: Othelló Gyulaházán. Tévéfilm (ism.). POZSONYI TV 9.30: Ezer rózsa. Filmműsor. 18.10: Színészek—Üjságírók labdarúgó-mérkőzés. 19.00 és 21.30: Híradó. 20.00: Az élcfaragó. Mikrokomédia. 21.50: Nősülő legény. Film. KOSSUTH RADIO 8.20: Lányok, asszonyok. 8.49: önkritikus kritikus ön? 10.05: A Bécsi Kamarazenekar hangversenye a bécsi ünnepi heteken. 10.59: Közgazdaság — egyszerűen. 11.09: David Ojsztrah felvételeiből. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva. 12.45: Melódiakok- tél. 14.00: „Ürhatnám” szolgálhatok. 14.10: Lakatos Dezső együttesének dzsesszf elvételeiből. 14.25: Üj Zenei Üjság. 15.05: Kis magyar néprajz. 15.10: Régi magyar dalok és táncok. 15.20: Közvetítés a Dánia—Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzésről. 16.25: Hanglemez MK. 16.30: A n. félidő közvetítése. 17.20: Csak fiataloknak! 18.05: Népszerű szimfonikus zene. 19.30: Edith Piaf zenés életregénye — III. rész. 20.11: Derűre és derű. A szorocsinei vásár. Gogol elbeszélése rádióra alkalmazva. 20.41: Pécsi Kiss Agnes és Palcsó Sándor népdalokat énekel, Béres János furulyázik. 21.10: Egy rádiós naplójából. Sebestyén János műsora. 22.20: A beat kedvelőinek. 23.05: Peter Grimes. Részletek Britten operájából. 0.10: Melódiákoktól. PETŐFI RADIO 8.03: Nótacsokor. 9.03: Kirsten Flagstad és Set Svanholm Wagner operáiból énekel. 9.45; Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00: Szombat délelőtt. 12.00: Két Sup- pé-nyitány. 12.20: Romantikus zene. 13.03: Kitágult törzsaszal. 13.30: Az élő népdal. 13.40: Orvosok a mikrofon előtt. 14.00: Napraforgó. A Gyermekrádió órája. 15.00: A XX. század gondolatai. 15.15: Kozsevnyikov: Ünnepi nyitány. \15.23: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 17.05: Lotti: B-dúr mise. 17.27: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. 18.Í0: Senki többet! Harmadszor! Szellemi árverés az l-es stúdióban. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Pierre Fournier gordonkaestje a budapesti zenei heteken. 20.47: Üj könyvek. 20.50: A hangverseny-közvetítés folytatása. 21.35: Nóták. 22.20: Berlioz: Faust elkárhozása — részletek. 23.15: Tánczene éjfélig. 3. MŰSOR 12.23: László Margit és Réti József énekel. 12.59: Erdély köpönyegében. Takács Tibor rádiójátéka Mikes Kelemenről. 14.00: Zenekari muzsika. 15.08: Cannonball Adderley kvintettje játszik. 15.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Délutáni hangverseny. TELEVÍZIÓ 8.20: Filmesztétika (középisk. I. oszt.). Kompozíció és stílus (ism.). 9.20: Kémia (középisk. I. oszt.). Kémiai kötések — II. rész. 9.50: Téka (ism.). 10.20: Egy hölgy arcképe. Magyarul beszélő angol tévéfilmsorozat III. rész: Tervek (ism.). 11.05: Ifjúsági Telemagazin (ism.). 11.55: Nő — három szerepben. „Televízió és a gyerek” (ism.). 12.05: Mindenki közlekedik... (ism.). 15.13: Reklámműsor. 15.25: Dánia—Magyarország (színes). Válogatott labdarúgómérkőzés. Közvetítés Koppenhágából. A szünetben: Hírek. 17.20: Salto mortale. Magyarul beszélő NSZK tv-filmsorozat in. rész: Brüsszel. 18.20: Budapesti művészeti * hetek (színes). A citeraké- szítő. 18.50: Látomás a valóságról. Szentendre (ism.). 19.15: Cicavízió. 19.30: TV-Híradó. 20.00: Magyarázom magunkat... Magyar rajzfilmsorozat VII. rész: A város. 20.10: Irma, te édes! Magyarul beszélő amerikai film (18 éven felülieknek!). 22.30: Kicsoda — Micsoda? Fejtörő játék. 23.15: TV-Híradó — 2. kiadás. POZSONYI TV 10.00: Az utolsó szó. Bűnügyi sorozat. 16.25: Slovan Bratislava— VSS Kosice jégkorong-mérk. 19.00 és 21.35: Híradó, sport. 20.00: Apa, már itt az ideje. Tv-játék. 22.50: A gyilkos a házban van. Magyar bűnügyi film. 2. műsor 19.00: Cseh zeneszerzőki művei. 19.35: Város a mélységben. Szovjet film. KOSSUTH RADIO 8.05: Öt kontinens hét napja. 8.20: Jó reggelt, vasárnap! 10.03: Múzeumi vetélkedő — Nagycen- ken. Az Ifjúsági Rádió műsora. 11.02: A Honvédelmi Minisztérium 1 központi fúvószenekara játszik, vez. Jávor Zoltán. 11.12: óvodások dalkincse. 11.23: Arturo Tos- | canini vezényel. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Az Arturo Toscanini vezényel c. műsor folytatása. 12.58: Egy korty tenger. Fekete Gyula írása. 13.08: A denevér — Részletek Johann Strauss operettjéből. 13.47: Rádiólexikon. 14.17: Űj lemezeinkből. 15.00: Színházi magazin. 16.05: Nótakedvelőknek. 16.48: Külföldi tudósítónk levele. 17.05: A vasárnap sportja. 17.35: Üj operalemezeinkből. 18.03: Vlláglíra. 18.18: Budapesti művészeti hetek. Epizódok Budapest zenei életéből II. rész. A BelváAntropológia Egy Izgalmas tudományág alapjait Ismerteti meg a tv-nézőkkel ez a kétrészes műsor, amelyet dr. Eke Károly vezet. Három tudóst dr. Nemeskéri János antropológus (a képen), dr. Lengyel Imre orvos antropológus és dr. Bökő- nyi Sándor, a biológiai tudományok doktora elmondja: hogyan következtethetünk a régi koroki embereinek életkörülményeire fennmaradt állati és emberi csontokból, használati eszközökből, miképpen bizonyltja a sokféle nép közös származását a modern antropológia? Rendező: Mihályffy László. Adás: szerda, október 1«. 11.30, Othello Gyulaházán Nagy humoristánk, Gádor Bél* remek vígjátékából rendezte ezt a kitűnő tv-filmet Zsurzs Éva. Egy vidéki színházhoz fiatal, új rendező érkezik, aki shakespeare-1 színvonalra akarja felemelni az ósdi darabokat játszó színházat és a színészeket, ámde a színpadi Othello-történctbe folyton beleszólnak a mindennapi élet nagyon is hasonló eseményei. Főszereplők : Bilicsi Tivadar, Básti Lajos« Törőcsik Mari, Feleki Kamill« Dómján Edit, Schwetz András. Adás: péntek, október 12. Kl« sérleti (2.) műsor: 21.30. Antenna (Zsoldos raj»)