Pest Megyi Hírlap, 1973. október (17. évfolyam, 230-247. szám)
1973-10-05 / 233. szám
6 "‘‘&Cn1ap 1973. OKTOBER 5.. PÉNTEK Majdnem száz a rangadón A kosárlabda férfi NB XI megyei rangadóján a Gödöllői EAC—Csepel Autó találkozón a Csepel Autó majdnem 100 pontot szerzett: 97:49 arányban nyert a vendéglátó gödöllőiek ellen. A Csepel Autó a Keleti csoportban 26 ponttal az 5. helyet foglalja el. mig az egyetemisták az utolsó, a 14. helyen állnak 17 ponttal. Jég a Millenárison Csütörtök reggel végre megnyílt a Millenárison a sátortetős fedett műjégpálya. Huszonnégy órás folyamatos locsolástól 3 cm-es vastagságra ..hízott” jeget elsőként a mű- korcsolyázók vették birtokukba. Tetőterasz — csak focistákkal A Pomázi KSE klubházában vezetőségválasztásra gyűltek össze a sportbarátok. Elöljáróban bejelentették, hogy Bállá József, a sportkör elnöke, munkahelyi elfoglaltság miatt lemondott tisztségéről és így ideiglenesen Chyba Zoltán, volt szakosztályvezető tölti be ezt a posztot. Chyba Zoltán ezután beszámolt a vezetőség munkájáról. Elmondta, hogy a sportkörnek 84 igazolt labdarúgója van, s az első csapat szerepléséhez nagy reményeket fűznek. A Glász hét góllal az élen ről és ennek során a tetőterasz befedéséről. Nem alaptalanul vetődött fel az a probléma, hogy az egyesület csak labdarúgó-szakosztályt működtet, s jó volna ezen a helyzeten változtatni. Boros István, a nagyközségi tanács elnöke is ott volt az összejövetelen, s nagyra értékelte azt az összefogást, amely a sport érdekében történik. Ez az összefogás megmutatkozott a korszerű, szép, emeletes öltöző építésében, s ezt várják a sporttelep továbbfejlesztésénél is. Ehhez a helyi üzemek támogatása is szükséges. Csere László A megyei labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában 27 gól esett. Az egy mérkőzésen három gólt szerzett Glász mellé, mesterhármasával feliratkozott a perbáli Harczos is. íme a góllövőlista. NB I B 2 gólos: Jónás, Erőss (Kossuth KFSE). NB II 5 gólos: Zoller (Dunakeszi VSE), 3: Pollák (DVSE), 2: Ludaics, Fedor, Bednarik (Váci Híradás), Oláh, Kábák, Csurgai (Ceglédi VSE). nb ni 5 gólos: Szakács (Bem SE), Molnár (Gödöllői Vasas), 4: Darányi (Bem SE), Vécsei (ÉGSZÖV), Vigh T. (Szigetújfalu), 3: Mayer (IM Vasas Ik_ lad), Orbán (Törökbálint). Megyei bajnokság 7 gólos: Glász (Csepel Autó), 6: Szabó (Nagykőrös), 5: Szabó G. (SZTK), 4: Ágics (Szigethalom), Farkas, Harczos (Perbál), Maár J. (Ve- csés), Katonás (Aszódi Építők). Solymosi László Több esélyes elhullott Az európai labdarúgókupák első fordulóját 25 ország 64 csapata vette sikeresen. Hét ország — Ciprus, Finnország, Írország, Izland, Luxemburg, Málta és Wales — számára viszont már véget értek az 1973—74. évi küzdelmek, mert valamennyi rajthoz állt csapatuk kiesett. A BEK-ben és a KEK-ben 16—16, az UEFA Kupában pedig 20 nemzet együttesei várják a folytatást. Mind a három kupában a következő fordulóban hét ország érdekelt, éspedig Anglia 6, az NSZK 5, az NDK és Skócia 4—4, Bulgária, Portugália és Csehszlovákia pedig 3—3 csapattal. Anglia és az NDK valamennyi klubjával továbbjutott. Az angolok 12 mérkőzésen nem találták legyőzőre, s mindössze 3 döntetlenjük van 9 győzelem mellett, az NDK csapatai 8 mérkőzésből hatot megnyertek. Soha nem rajtoltak még ilyen rosszul az olaszok, a Juventus, a Fioren- tina, az Internazionale és a Torino kiesett, csak a KEK- védő Milan és a Lazio került tovább. Az első fordulóban sorra elhullottak a kupák korábbi főszereplői. Nem folytathatja szereplését a legjobb 16, it_ letve a legjobb 32 között például a korábban hat BEK-et nyert Real Madrid, a BEK- győztes Internazionale, a KEK-győztes Fiorentina, továbbá a WK-ban, illetve EVK-ban már diadalmaskodott Barcelona, Dinamo Zágráb és Ferencváros. Nem sokan számítottak arra, hogy az idei BEK-döntős Juventus kiesik a Dinamo Dresden ellenében. S a dán amatőr Velje idegenben kiveri a profi Nan- test. Kínos, keservesen jutott túl az első fordulón a BEK egyik esélyesének tartott Bayern München, a svéd Átvidaberg otthonában csak 11-es rúgásokkal harcolta ki a tizenhatba kerülést, jóllehet, 3—3 büntető lerúgása után még a svédek vezettek 3:2-re, de utána a hátralévő kettőt elhibázták, a Bayemből viszont Hoeness és Beckenbauer a hálóba talált. 42 csapat nevezett Általános iskolás labdarúgótorna Mint beszámoltunk, a megyei labdarúgó-szövetség újításként most első ízben írta ki az általános iskolák labdarúgó-bajnokságát. A cél az utánpótlás biztosítása, a tehetségek PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista MurKaspari Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: DB. LOKOS ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes SÁGI AGNES Szerkesztőség: Vin.. Somogyi Béla u. S. IL em. Postacím: 1951 Budapest Kiadja a Hírlapkiadó vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Kiadóhivatal: Vni., Blaha Lujza tér 3. Postacím: 1959 Budapest A szerkesztőség és * kiadóhivatal központi telefonja: 343—100, 142—230. Titkárság: 140—447. Előállítja: Szikra Lapnyomda« Budapest. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely post«hl»sta‘eál. i kézbesítőknél a posta iirltp- üzlelelben és s Porta Központi pírlap Irodánál (KHI), P- dapest, V., József nádor tér L Tá szélő: 180—85T. Postacím: Posta >zpont! Hírlap Iroda. 1900 Budapest, tlőfizetésl dl) havonta 20 forint INDEX; 25«« felkutatása, s ha lehetőség nyílik rá, megyei serdülőbajnokság rendezése. A viadalra 42 iskola nevezett. Feltűnő, hogy a városokból kevés a jelentkező. Nagykőrösről, Ceglédről, Szentendréről csupán egy-egy iskola nevezett, a többi három városunkból, így például a sok iskolával rendelkező Vácról egy sem. Albertirsáról és Pomáz- ról viszont 2—2 iskola jelentkezett. A sorsolás alkalmából a 42 együttes közül 22-őt kiemeltek. A további 20 együttes selejtezőt játszik, s a 10 továbbjutó kerül be a legjobb 32 közé. A selejtező mérkőzéseken részt vevő csapatokat nyilvános sorsolással választották ki. A párosítást úgy készítették el, hogy lehetőleg minél kevesebbet kelljen utazniuk a csapatoknak. A selejtező első fordulóját tegnap játszották, a visszavágó pedig október 11-én lesz. A legjobb 32 csapat a 16 közé jutásért október 25-én és november 1-én, a nyolc közé kerülésért november 15-én és 22- én mérkőzik. A küzdelemsorozat a jövő évben fejeződik be. SERDÜLŐ MEGYEBAJNOKSÁG A ceglédiek birkóztak a legjobban Abonyban került sor Pest megye serdülő egyéni szabadfogású birkózó bajnokságára. A viadalon elsősorban a ceglédiek jeleskedtek. A győztesek 42 kg-os súlycsoporttól felfelé: Kovács (Ceglédi VSE), Szabó (Monor), Nagy (Dunakeszi 201. sz. ITSK), Mogyorósi, Ferenczi (Cs. Autó), Gáspár (CVSE), Kovács I. (Abony), Monori (Nagykörös), Bukvald, Seres (Váci Dózsa). Második helyet szerzett: Halászi, Tóth, Béres, Tábori (Cegléd), Illés, Kávai (Monor), Csaba (Abony), Janovics (Nagykőrös), Kiss (Vác). Sportkörök közötti pontversenyben: 1. Ceglédi Vasutas 21, 2. Váci Dózsa 13, 3. Csepel Autó 11 pont. A mostani egyéni bajnokságot vasárnap a csapatbajnokság követi, amelyet mindkét fogásnemben Monoron rendeznek. Harisék és a többiek Abonyban rendezték a megyei úszóbajnokságot, s a pontverseny elsőségét a Váci Vízmű SE hódította el. Versenyzői közül Haris Agnes, a vegyesúszásban, 100 méteres gyorsúszásban, mellúszásban és 400 gyorson egyaránt az élen végzett. Haris Tamás a férfi ifjúságiak 100 méteres viadalán bizonyult a legjobbnak. A 100 méteres távokon a legtöbb résztvevő a serdülőknél, a mellúszásban volt, ahol az abonyi Romhányi Zoltán végzett az élen. Férfi gyorsúszásban 8 induló közül a ceglédi Csató Tibor hódította el a bajnoki címet. Pillangóúszásban klubtársa, Kelemen István bizonyult a legjobbnak. A két váltószám a ceglédiek sikerét hozta. A 4x100 méteres férfi gyorsváltóban a Ceglédi Vasutas A-csapata (Ungvári, Csató, Papp, Ideiemen) bizonyult a legjobbnak a GEAC előtt. A 4x100 méteres férfi vegyesváltóban is a Ceglédi Vasutas létt a bajnok (Beck, Csató, Komáromi, Ungvári), s a GEAC-nak itt is a második hely jutott. Összesített pontversenyben: 1. Váci Vízmű SE 168, 2. Ceglédi Vasutas 133, 3. Abonyi TSZ SK 55, 4. Gödöllői EAC 54 ponttal. Értesítjük tisztelt vásárlóinkat, hogy ERŐ- ÉS MUNKAGÉP-ALKATRÉSZ RAKTÁRUNKBAN OKTÓBER 15-TŐL 31-IG LELTÁROZUNK Kérjük vásárlóinkat, hogy a szükséges alkatrészeket lehetőleg még a leltározás megkezdése előtt szerezzék be. A leltározás idején v KOMAROM MEGYEI KIRENDELTSÉGÜNK (Tata, Katona József u. 25.) és NÓGRÁD MEGYEI KIRENDELTSÉGÜNK (Balassagyarmat, Fáy András u. 3.) A VÁSÁRLÓK RENDELKEZÉSÉRE ALL Felhívjuk vásárlóink szíves figyelmét, hogy az egyéb szakmába tartozó árukból a kiszolgálás a leltározás idején is zavartalan. Pest-Nógrád-Komárom megyei AGROKER Vállalat Bajnok már van, s a kiesek? A férfi kézilabda NB I 23. fordulóját hótközben bonyolították le. Ezen végleg eldőlt a Bp. Spartacus elsősége, a bajnoki címet már nem vehetik el tőle. Súlyosbodott a sereghajtó Csömör helyzete, s a Pest megyeiek már aligha kerülhetik el a kiesést. A Fáy utcában 30:14 (14:5) arányban kikaptak a Vasastól. A csömöri gólszerzők: Tóth-Fekete, Bánszki (4—4), Bátovszki (3), Fabók, Halász, Bagyánszki Gy. Még három forduló van hátra, s a táblázat alsó régiója is bizonyítja, a csömöriek szinte reménytelen helyzetét: 10. Pécs 18, 11. Debrecen 16, 12. FTC 15, 13. Csepel 14, 14. Csömör 11 ponttal. Két csapat esik ki. Ismét hallatnak magukról a vívók, s a jövő héten megtörténik a válogatott keret kijelölése. Tábor István, a szövetség főtitkára elmondta, a szakvezetés több fiatalt is bevon a közös munkába, olyan versenyzőket, akik a montreali olimpián számításba jöhetnek. APRÓHIRDETÉSEK Női betanított munkásokat két és három műszakos munkakörbe. gyógyszerüveg gyártáshoz, jó kereseti tehetőséggel, azonnali belépéssel felveszünk. Gyerekek részére óvodai elhelyezés van. Vidéki lakással rendelkezőknek munkás- szállást biztosítunk. Továbbá 3 fő fűtőt gázkazánkezelől vizsgával rendelkezőket, 3 fő segédmunkást há- rommflszakos munkakörbe, 2 fő segédmunkást egyműszakos munkakörbe, továbbá üzemlakatost, 2 főt háromműszakos munkakörbe, gépbeállító- kat háromműszakos munkakörbe, 5 fő lakatost egyműszakos munkakörbe, továbbá targoncavezetőt, 2 főt egyműszakos munkakörbe azonnal felveszünk. Jelentkezés: Budapesti Ampullagyár, Budapest XIII., Váci út 99. Munkaügyi osztály. ______________ A Vörös Csillag Mg Tsz azonnali belépéssel felvesz gyakorlattal rendelkező vontató vezetőket, Illetve gépkocsirakodókat. Bérezés a bérszabályzat szerint. Jelentkezni lehet Jászberényi u. 408. Madács Oszkár gépcsoVOLAN I. sz. Vállalat azonnali belépéssel felvesz II. SZ. üzemegységéhez Cegléd, Külső-Körösi u. érettségivel rendelkező mun kavállalókat, forgalmi és szállítmányozási területre, forda szolgálatra hegesztői vizsgával rendelkező lakatosokat. 12. sz. üzemegységéhez Vác, Törökhegyi u. 4. autószerelő és autóvillamossági szerelő szakmunkásokat. Pestkörnyékéről bejáró nőket állandó délutáni iroda takarításra, továbbá nőket és férfiakat állandó éjszakai nagytakarításra, gépesített nagytakarító brigádokba felveszünk. Teljesítmény szerinti kereseti lehetőségek. Üti költségtérítés biztosítva. jelentkezés: Fővárosi Takarító Vállalat Munkaügyi Csoport, Bp. V., Károlyi Mihály utca -12. _______ A Nagykörösi Arany János Mg. Tsz. juhászt keres. Jelentkezés: a szövetkezet központjában.________________ La katosokat, építőipari szak- és segédmunkásokat felvesz éDÍtőiparl vállalat. Bp. XIV., Komócsy u. 51/a.______________ Ép ítőipari szakmunkásokat, segédmunkásokat, kubikosokat felvesz építőipari vállalat. Bp. V., Váci u. 18. Felvételre keresünk gyakorlott ívhegesztőket, lángvágókat, villanyszerelőket, lakatosokat és segédmunkásokat. Kétműszakos munkakör. Jelentkezés: VIZÉP Központi Gépjavító Üzem, Ve- csés, Dózsa György út, munkaügy. Munkás- szállás, üzemi étkeztetés biztosítva. Beton- és Vasbeton- ipari Művek Szentendrei Gyára (Szentendre. Dózsa Gy. u. 20.) férfiakat felvesz azonnali belépéssel ..raktárke- zelő-anyagkiadó” munkakörbe. Asztalosokat, építőipari munkásokat felveszünk. Bp. XI., Szüret u. 15. _________ Vá llalatunk azonnali belépésre keres újonnan létesített, modern üzemébe: esztergályos, marós, köszörűs, szerszámkészítő, szerszám- és készülékszerkesztő, gépbeállító, krómozó, hegesztő, lakatos, villanyszerelő, elektrom űszerész, kőműves, csőszerelő, festő, szerszámkiadó, műszaki ellenőri munkakörbe szakmun kásokat, férfi-, női betanított munkásokat, segédmunkásokat. Érdeklődni lehet: Üjpestl Gépelemgyár Budapest IV., Dugonics u. 11. a vállalat Üzemgazdasági Főosztályán, tel.: 293—950/108. Megközelíthető: 3, 12, 55, 10, 14, 15-ös villamossal, 20, 30, 43-as autóbusszal, újpesti vasúti megállóhelytől 2 percre! Üjpest—Rákospalota vasútállomástól 15 percre I Asztalosokat, faipari gépmunkásokat, reszort munkára férfi és női segédmunkásokat felveszünk. Jelentkezés: Budapesti Műbútorasztalosok Ipari Szövetkezet, X., Maláta u. 31. Megközelíthető: 13, 28, 37-es es villamossal, 32, 62, 61, 85-ös autóbusszal. Telefon: 349 — 335, személyzetis. __________ A MÁV Gépjavító Üzem felvételre keres azonnali belépéssel: lakatos, marós, szerszámkészítő, festőmázoló, tmk lakatos, tmk villanyszerelő, vízvezetékszerelő, betanított gépmunkás, betanított munkás, rakodó munkás és segédmunkásokat. Cím: Budapest XIV. kér. Tahy u. 97 — 101. Bejárat: Tatai út és Fáy út sarokról. Üzemi kesztyűvarrodába varrónőket keresünk, illetve betanítunk, két műszak dolgozik. Bérezés: szövetkezeti darabbérben, üzemi étkezést biztosítunk, térítés ellenében. Jelentkezés: Cegléd, Béke tér 3. sz. alatt, Lenin Szövetkezet Melléküzemága. Matlász János Mg Tsz baromfi-feldolgozó üzeme felvesz, férfi és női munkaerőket tisztítói munkakörbe. Jelentkezés az üzemben, Szentendre. Izbég-telep. __________________ A Dabasi Ép.-ipari Közös Vállalkozás főmérnököt, utókalkulátort, . belsőellenőrt keres azonnali belépésre. Agróép. Dabas. ADÁSVÉTEL Duna-kanyarban Sződligeten 240 négyszögöl telek, alappal építőanyaggal eladó. Ikerház alap, végig szute* rén. Tel.: 11 — 432. Vác. Jó állapotban lévő MB 1000-es Skoda eladó. Tonhauser, Vác, Törpe u. 1. sz. Megtekinthető: szombat, vasárnap. Nagykőrösön 600 négyszögöl kert, salátának is alkalmas, haszonbérbe kiadó. Szolnoki u. 87.-___________■ Ag gregátor eladó vagy Mia Diesel-motorért elcserélhető. Nagykőrös, lj. Szurdok dűlő 27. sz._______________ El adó 1200 négyszögöl föld, tanyával, Szurdok dűlőben. Érdeklődni: Nagykőrös, lj. Tázerdő dűlő 23. (Bakó)._______________ Há romégős gáztűzhelyet vennék, palack nélkül. Vác, Sirály u. 12. I. em. 3. Bubb. Ugyanott: egytűágyas sikkötőgép eladó. Dunakeszi központjában három szobás családi ház, beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Früchwald, Dunakeszi, Dimitrov utca 23. Telefon : 155.___________ Vácott 3 szobás villa* orvos által lakottan eladó, víkendtelket, házat, autót beszámí- tok. Vác, Pf. 46. Családi l}áz azonnali beköltözéssel eladó. Vác, Burgundia u. 32» Eladó olcsón! F. Erbar páncéltőkés, fekete zongora, bécsi mecha- nikás. Érdeklődni: 478 — 248, Albert, 1202 Bp. Pírok Gyula u. 5. Nagykőrösi-Tormás- ban pincés, 2 szobai hall + 2 manzárd szobás, új családi ház* részben bútorozottán eladó vagy Budapestire cserélhető. Frank, Nagykőrös, Orgona u. 6. sz. Eladó házrész. Gödöllő* Isaszegt u. 24. Érdeklődni: 17 órától, szombat, vasárnap. Nagy. Éladó Nagykőrösön* II. kér. Bástya u. 13. számú ház.__________ Be költözhető családi ház eladó. Nagykőrös VII. kér. Dankó L u. 20. sz._________________ Sz igetszentmiklóson társasházi, összkomfortos, kétszobás lakás, százkilencvenezer 4* OTP-ért, fizetési kedvezménnyel, sürgősen eladó. Érdeklődés: naponta 17—20 óráig, Szigetszentmiklós, Kun Béla utca 1. II. 9. Eladók víz-, gáz-; bádogos* központifűtés szerelvények, radiátorok, idomok, kazánprés tolózárak, flancsnik, horgonyzott lemez, szerszámok, lakatos és kovács részére egyebek, kétszámyas veranda ablak, üveges, sezlon. Bp. Vili., Nagytemplom utca 6. udvarban balra, 9—1 óráig. Komáromi. Trabant 601-es Límou- sine személygépkocsi eladó. 2600 Vác. Dó- zsa György út 22. Üj családi ház Göd- felsőn, 180 négyszögöl telekkel eladó. Ara: 130 000 Ft. Érdeklődni: Jónásné, Vác, Haj- nik Pál utca 1. IS rendszámú, 17 ezer km-t futott Trabant sürgősen eladó. Vác, Petrásovíts u. 10. II. em. Bognár. Tel.: 10—432. _____________ Fi at Sport Coupé, piros, 41 000 km-rel el- adó. Tel.: 10 — 695. Schunda cimbalmot vennék. 2700 Cegléd, Malom u. 16. Wartburg, generálozott személygépkocsi eladó. 2600 Vác, Szent János utca 5. VEGYES .0 • Villanymotorok, fúrógépek tekercselése, rövid határidőre Gröfl László műszerész mester. Budakeszi, Vörös Hadsereg 143. Telefon: 130—140._______ Ró zsák, díszcserjék* virághagymák. Tuják* örökzöldek. Kérje színes. nagyárjegyzékünket, díjmentesen küldjük. Szálkái díszfaiskola, Budapest VI., Népköztársaság u. 8. remények valóra váltásában sokat várnak az újonnan igazolt játékosoktól. Többen jöttek a csapathoz, így Molnár László, Kovács István, Jurász Ferenc Budakalászról, Kovács Ferenc a Szentendrei Papírgyárból. Az utánpótlásra nagy gondot fordítanak, ezt az is bizonyítja, hogy négy edző foglalkozik a játékosokkal. Szabó Sándor a megyebajnokságban szereplő első csapat játékosait készíti fel. Binder László az ifikkel, Zöldi Lőrinc az úttörőkkel, Bari- cza János pedig a tartalék- csapattal foglalkozik. Szó esett a pomázi sportkombinát továbbfejlesztésé-