Pest Megyi Hírlap, 1973. szeptember (17. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-08 / 210. szám

T moste A PESTA1E&YEI XVII. ÉVFOLYAM, 210. SZÁM HÍRLA P • KOLON K-l A DA SÄT 1973. SZEPTEMBER 8., SZOMBAT Megindult a'pártoktatás Élénk politikai érdeklődés Az érdeklődés ezekben a na­pokban az iskolák felé fordul. Az új, számos változást, hozó tanév a vakáció után sok ezer diák és tanár számára ismét a komoly munkát jelenti. De nem csupán az állami taninté­zetekben indul a tanítás, szep­tember a pártoktatás kezdetét is jelenti. Csipő Balázstól, a városi pártbizottság munka­társától érdeklődtünk, hogy az 1973—74-es tanévben milyen politikai oktatásokat, tanfolya­mokat szerveznek a városban? Megtudtuk, hogy legkorábban, szeptember 6-án, a marxista— leninista esti egyetem első és másodéves'"halIgatói kezdték a tanévet. Az első tanfolyamnak 26 hallgatója van, akik között munkás, pedagógus, orvos, me­zőgazdasági dolgozó, mérnök egyaránt megtalálható. A má­sodévesek huszonheten van­nak, az első év végén mind­annyian sikeresen vizsgáztak. A marxista—leninista esti egyetem (előadásainak témája az első évben filozófia, a má­sodik évben politikai gazda­ságtan, jövőre pedig a magyar és a nemzetközi munkásmoz­galom története lesz. Új tankönyv A Petőfi Tsz Eredményes harcol folytat a homokkal 15 vagon szilvát exportáltak Studia Comitatensia , II. A „Studia Comitatensia”, „Tanulmányok Pest megye múzeumaiból” című évkönyv második kötete a közelmúltban megjelent. A külsejében és ter­jedelmében jelentős kiadvány, amely a nagykőrösi múzeum munkatársaitól is egy-'egv fi­gyelmet érdemlő tanulmányt tartalmaz. Az egyik tanulmányt Bala- nyi Béla írta „A Nagykőrös határában 1879-ben és 1894-ben folytatott ásatásokról”. A má­sika*: Novák László írta a „Ha­lottkultusz és fejfatípusok Al- bertirsán” címmel. Az első tanulmány az Orszá­gos Régészeti 'és Embertani Társulat által két alkalommal Nagykőrös területén: a Föld­várban, Szőrhalmon, Boldog­asszonyhalmon, Csipvárban, Törteién: a Mákhalmon, Czakó- halmon, Székhalmon, Asszony­halmon, Látóhalmon, Tetétle- nen a Pengyomon, Besnyőben a Kupay földön végeztetett ásatásokat ismerteti. Kép, tér­kép, iratfénykép melléklettel. A másik tanulmány Albert- irsa néprajzi képével, fejfaál- lítással, halottkultusszal, a te­metkezési szokásokkal és a fej­fával mint sírjellel foglalkozik. Az albertirsai fejfaformák gaz­dag változatát 36 kép mutatja be. Novák László Bállá Károly tudós mezőgazdász, természet- búvár halálának 100. évforduló­ja alkalmával írt megemléke­zése is e kötetben található. Említést érdemel Mezősi Ká­roly „Kisebb Petőfi-tanulmá- nyok” című írása is, mely ma­gába foglalja a Nagykőrösön „Szendrei Júlia levelesládája” címmel elmondott előadást is. Szeptember 17-e után két osztály 72 hallgatója kezdi meg a tanévet az egyéves marxista—leninista esti közép­iskolán. Az új tanévben meg­jelent az új, 13 fejezetből álló, átfogó, alapos ismereteket nyújtó tankönyv, amely politi­kai és gazdasági életünk fon­tos kérdéseit taglalja. Néhány a 13 téma közül: „A két vi­lágrendszer”, „A szocializ­mus teljes felépítésének főbb gazdasági feladatai”, „A szo­cialista tudat és világnézet formálásának feladatai”. Az elmúlt tanévben 52-en végezték el a középiskolát, az idén pedig az állami gazdaság­ban kihelyezett tagozatot is szerveztek. % > Tömegpropaganda A párt X. kongresszusát kö­vetően a pártszervezetek 4 évre szóló oktatási tervet dol­goztak ki, melyekben mind számukat, mind pedig tartal­mukat tekintve jelentős helyet foglalnak el a tömegpropagan- da-tanfolyamok. Ez az igen kedvelt oktatási forma az idén október 15-én indul gyárak­ban, üzemekben, intézmények­ben, szövetkezetekben. A két, alapismereteket nyújtó témá­ból, „A szocializmus építésé- neJc kérdései” és az „Előadások! a magytar forradalmi munkás- mozgalom történetéből” tizen­három, illetve kilenc tanfo­lyam indul a város 40 munka­helyén, de továbbképző tanfo­lyamokat is szerveztek. Elő­adások hangzanak el egyebek között a vállalati gazdálkodás és a vállalati élet, a társadalmi és az állami élet, valamint a nemzetközi politika kérdései­ről. Két helyen a fiatal párt­tagok tanfolyamára is sor ke­rül. A politikai oktatáson az idén összesen 1350 hallgató vesz részt. Ezenfelül sokan hallgatják a KISZ és a Haza­fias Népfront által szervezett politikai előadásokat is. Előadások vezetőknek Egyre f fontosabb követel­mény a gazdasági vezetőktől, hogy legalább középfokú poli­tikai képzettséggel rendelkez­zenek. Ezért a konzervgyár­ban például mintegy 70 gazda­sági és társadalmi vezető ré­szére 7 előadásból álló soroza­tot indítanak. Az üzem- és munkaszervezésről, a beruhá­zásról és hatékonyságról, a szocialista ízlésről és életmód­ról hangzanak el majd egye­bek között előadások. A kon­zervgyárhoz hasonlóan más ki­sebb üzemek vezetői részére is szerveznek a jövőben politikai tanfolyamokat. Egész évben a város 10 munkahelyéin rendszeresen tartják havonta a politikai vi­takörök változatos, aktuális té­mákról szóló előadásait. Az igen népszerű vitakörök az őszi és téli hónapokban is to­vább folytatódnak, mind több érdeklődőt tájékoztatva áz időszerű politikai kérdésekről. Nagykőrös határának je­lentős része futóhomok, me­lyet nagyon nehéz termőre kényszeríteni. Erre a múltban sok jó példát mutatott Szarka Mihály, B. Tóth Ferenc, s az utóbbi évtizedekben a terme­lőszövetkezetek is felvették a harcot a homokkal. Sok sző­lőt, gyümölcsöst, nyárfaerdőt telepítettek, hogy minél keve­sebb legyen a parlag és egyéb terméketlen terület. A homokhódító szövetkeze­tek között az elsők között jár a Petőfi Termelőszövetkezet, melynek 500 hold felett járó Nyársapát-kömyéki és ludasi szőlő és gyümölcsös telepítései kezdik bebizonyítani, hogy igenis lehet homokból ara­nyat bányászni. Százhuszan szedik a szilvát A napokban kilátogattunk a Petőfi Termelőszövetkezet 60 holdas alsónyársapáti kék szilvás gyümölcsösébe, ahol a legtöbb fa roskadásig meg van rakva nagyszemű, édes, szép kék szilvával, olyan szil­vával, mely Németországban dicséretet arat Nagykőrösnek és „viszi” az öreg szőlőhe­gyeken termő apróbb szemű szilvát is. De nem véletlenül sikerült így a szilvatermés. Rendesen permetezték, tisztán tartották a talajt, s kétszer öntözést is kaptak a fák. Minden öntözés 72 milliméter esőnek felelt meg. A szilvát két hét óta szedik százhuszan. Negyven szedőt autóbuszon hordanak Törtei­ről, a többiek tagok és bedol­gozók. Sokan régi brigád­tagok, akik télen-nyáron ál­landóan ott dolgoznak a ter­melőszövetkezet szőlőjében és gyümölcsösében. Az egyik női brigád vezetőjével Bojtos Jánosnéval, és Pásztor István férfi brigádvezetővel beszél­gettünk. Elmondották, hogy telje­sítménybérben szedik a szil­vát, kilónként 70 fillérért. Egy munkanapon általában 100— 160 kilót szed le egy szedő, de van olyan kislány, aki 200 kilót is leszed. Az export­szilva szedése, a héten nagy­részben befejeződik, de utána jön a már érettebb belföldi fogyasztási, valamint a pá­linkának való szilva szedése. A jövő héten azután megkez­dik a téli almák szuretelését, s kezdődik a csemegeszőlők és a korai borszőlők szürete­lése is szeptember 10-e Után. Folyik az export A gyümölcsközpontban Boj­tos István szakvezető irányít­ja a szilvacsomagolás és -szál­lítás munkáját. Naponta befut 120 mázsa szilva, melyet szé­pen csomagolva, magyaros dí­szítéssel, 6 kilós ládákba mérnek és raknak. A leg­alább 28 milliméter átmérőjű szilvát az NSZK-ba, a 25 mil­limétereseket az NDK-ba ex­portálják a Hungarofruct út­ján. Eddig 15 vagon export­szilvát adtak el. A szövetkezet ludasi almatermése kevesebb, de jobb minőségű a tavalyi­nál. A szilvás melletti izsáki fehér szőlőben és a nyársapá­ti szőlőkben is nagy termés mutatkozik. A szilvás szomszédságában, ígéretesen fejlődik a Petőfi Termelőszövetkezet 110 hol­das fiatal meggyes telepítése, melyből sajnos a nyáron a pota elég sokat kipusztított, ezek bepótlására már készül­nek. A termelőszövetkezet tagjai és bedolgozói mindenfelé szor­galmasan dolgoznak, minden­ben segítik egymást és a mun­kát, az egyik szállító tag Sza­bó Balázs, például a déli pi­henő időben, kenyeret hozott a boltból, a szilvaszedő bri­gádoknak. A Petőfi Termelőszövetkezet szilvaerdejében sok fa egy mázsa első osztályú termést is megad. Ugyanakkor sok ha­sonló homokterületen, a szél kergeti a homokot. Kopa László Kocséríak Jugoszláviában A kocséri Üj Élet Termelő­szövetkezet a jól dolgozó tagok és családtagjaik részére, egy­hetes autóbusz-kirándulást rendezett, Barhács János elnök vezetésével. Az Adriai tenger partján Rijekát is meglátogat­ták. Szabálytalankodott -2 ezer forintra büntették Bene Gyula 40 éves segéd­munkást a városi bíróság lo­pás miatt vonta felelősségre. Bene Gyula egy este a Köz­ponti Étteremben szórakozott, majd hazafelé menet meglá­tott egy kerékpárt az SZTK- rendelőintézet előtt. Mivel senki nem volt a közelben, felült rá és hazakarikázott. Két hétig használta az idegen kerékpárt, utana 600 forintért túladott rajta. A bíróság lo­pás vétségében találta bűnös­ÚJ GÉPEK nék Bene Gyulát és ezért 1800 forint pénzbüntetésre ítélte. ★ Máté József 49 éves műsze­rész 1 .iparos nem kevés bor és sör elfogyasztása után az esti órákban kerékpárra ült, és ittas állat:'.ban vett részt a forgalomban. A bíróság tár­gyalás mell "zésével, gyorsított eljárással vonta felelősségre a szabálytalankodót és a köz­lekedési vétség miatt 2 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Minden esztendőben több kö­zös gazdasággal kötnek öt év­re szóló termelési szerződése­ket a Nagykőrösi Konzervgyár szakemberei. A szerződések lényege, hogy a nagyüzemi termelés módszereit is segítsék a konzervgyártáshoz szükséges alapanyag biztosításán túl. En­nek elérésére az szükséges, T ananyagcsökkentés a szakmunkásképzőben A már elkezdődött iskolai év minden iskolában, taninté-. zetben jelentős változásokat hozott. A tananyagcsökkentés­re vonatkozó útmutatásokkal a pedagógusok a 224-es szak­munkásképző iskolában is már jóval a tanév kezdése előtt megismerkedtek, így azokat tervszerűen alkalmaz­hatják az oktatási munkában. A Munkaügyi Minisztérium szakoktatási főosztálya által kidolgozott szakmai tárgyak­ra vonatkozó útmutatók sze­rint a tananyagot egyebek kö­zött akkor csökkentik, ha az bővebb a szakmai szintben le­írt követelményektől, vagy a téma a vállalati munkás­továbbképzés törzsanyagához tartozik, továbbá altkor, ha a téma már elavult. Mit látunk-flia a moziban? A boldog Alexandre. Színes francia filmvígjáték. Kísérőműsor: A villámtól a kék lángig. Előadások kezdete: 6 és 8 órakor. Kiskörzeti mozi A bánom! iskolában Saccó és Vanzetti. Színes, magyarul beszélő olasz film. Előadás kezdete: este 7 óra­kor. Jelentkezés szeptember 15-ig A dolgozók levelező és esti általános iskolájába szeptem­ber 15-ig lehet jelentkezni a Kossuth Lajos Általános Is­kola Patay utcai iskolájában. hogy egy-egy növényféleséiget legkevesebb, mint 50 hektáron művelj ék. Ezzel a konzervgyári segít­séggel együtt biztosítható a termelvények gépesítése is. A konzervgyárnak eddig 24 ilyen bázisgazdasága van. Tervezik, hogy 1974-re a körzetükben lévő termelőszö­vetkezeteknek 9 új borsógépet vásárolnak és 4 új zöldbab­szedő géppel gyarapítják az automata gépsorukat. Emellé még hét borsórend- re-aratót szándékoznak vásá­rolni. Tanulnak a boltosok Tizenegy boltvezető tanul az ÁFÉSZ élelmiszer boltjaiban, hogy megszerezze a szükséges boltvezetői képesítést. A vegyesboltosok közül emellett még hárman gyara­pítják tudásukat. Harminc fiatal kereskedelmi tanuló jSajátítja el az összes szakfogásokat, amivel ügyes kereskedővé válhat,, szakmun­kás tanulmányainíSc befejezé­sével. Lapra szerelt... A Pest megyei Szolgáltató és Csomagoló Vállalat siratói telepén a Csepel motorkerékpárgyárnak készítenek motorkerékpár-csomagoló ládákat. A ládarészeket Hupka Ambrus, Fajka József és Czakó Lász- lóné rakja, illetve készíti elő. Varga Irén felvétele Tanácskozott a konzervgyár szakszervezeti bizottsága A konzervgyár szakszerveze­ti bizottsága legutóbbi ülésén megtárgyalta az ifjúságra vo­natkozó párt-, kormány- és ÉDOSZ elnökségi határozat végrehajtásáról szóló jelen­tést. . A tájékoztatást Bán Éva if­júsági felelős terjesztette az ülés elé. Megtudtuk, hogy a gyár gazdasági és társadalmi veze­tői minden fórumon meg­hallgatják és kikérik a KISZ- bizottság véleményét, és be­vonják a fiatalokat a gazdasá­gi és politikai munkg, minden területébe. Felmérést végeztek, hogy a fiatalok közül hányán nem végezték el a kötelező nyolc általánost — szerencsére ez a szám nem jelentős — vi­szonylag rövid idő alatt be­fejezhetik az iskolát mind­azok, akiknek ez munkaköri követelmény. Hagyománnyá vált az üzem­ben a szakma ifjú mestere vetélkedő és a kiváló ifjú mérnök mozgalom kiterjesz­tése, amely szerves része az üzemekben folyó munkaver­senynek. SPORT Két csapatunk ötven gólt dobott A megyei férfi kézilabda­baj nokság legutóbbi forduló­jában hazai pályán mérkőztek a körösiek, s mindkét csapat biztosan győzött. Nk. Kinizsi—Tököli KSK 27:13 (12:6). Nk.: Szabó — Nagy A. (1), Tóth (7), D. Ko­vács F. (2), Varsányi G. (3), Szőke I (3), Vikartóczki (3); csere: Bekő — Dér, Bertalan (4), Nagy Z. (3), Fülep (1). Tízpercnyi tapogatózással kez­dődött a játék (2:2). Mindkét csapat kemény volt, a vendé­gek rejtett szabálytalanságok­kal és ötletes támadásaikkal tűntek ki ekkor. A kinizsisek a tömör védőfal ellen keveset mozogtak. 17 perc (4:4) után — bár a közvetlen játék- vezetés a körösieket sújtotta inkább — Bertalan beállásá­val a hazai támadások dina­mikusabbak lettek, ami az eredményállásban is kifejezés­re jutott. Szünet után a Kini­zsi csapatjátékban erősen fel­javult, s helyenként élvezetes akciókkal, változatos támadó­játékkal biztosan szerezték meg a fontos találkozó 2 pontját. Nk. Kinizsi ifi—Tököli ifi 23:12 (13:5). Nk.: Juhász I. — j Kovács F. (2), Pálfi (2), M. ‘ Szűcs (1), Gál (6), Juhász Gy. (12), Simon; csere: Móni, Sző­ke II, Kőházi, Mészáros. A színvonalas első félidőben a hazaiak jobban védekeztek és igen jó lövőformáról tettek tanúbizonyságot. A játék má­sodik felében az egyébként erős fizikumú vendégek ellen­állása csökkent, a Kinizsi já­tékosai ekkor sokat egyénies- kedtek. ★ Hétközi edzőmérkőzésen rendkívül jó játékkal a Nk. Kinizsi legyőzte Martfűn a Tisza Cipőgyár NB II-es együttesét. A körösi csapat legeredményesebbje Zubány Miklós volt 5 góllal. Hanny és Klingl atléta­sikerei A kelet-magyarországi terü­let atlétáinak Szegeden minő­sítő összetett versenyt rendez­tek. Két számban — figye­lemre méltó teljesítménnyel — a Nk. Pedagógus sportolói végeztek az első* helyen. Ifjúsági nőknél: 1. Hanny Judit 7759 ponttal (359 pont­tal túlszárnyalta az ifjúsági aranyjelvényes szintet). Ered­ményei: 100 m gáton 16,4 mp; magasban 150 cm; távolban 529 cm; súlylökés 729 cm; 200 m 26 mp. Serdülő A-kategóriás. 16 éves nőknél: 1." Klingl Györ­gyi 7408 ponttal. 100 gát 16,6; magas 150; távol 485; súly 752; 300 m 44,9. Az ő ered­ménye is nagyobb az ifjúsági aranyjelvényes szintnél. Szombati műsor Atlétika Bp.; országos ifjúsági ősz* szetett bajnokság. Szolnok: országos sport* iskolai bajnokság. Kosárlabda Cegléd: C. Gimnázium—Nk. Girtmázium női, ifjúsági és serdülő, férfi, ifi és serdülő megyei bajnoki mérkőzés. S. Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom