Pest Megyi Hírlap, 1973. szeptember (17. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-07 / 209. szám
f Stylus Ktsz Öltöző, fürdő, étkező, új üzemcsarnok épül .1 Hat és fél millió forintos költséggel új üzemcsarnok építéséhez fognak hozzá az idén Cegléden, a Stylus Faipari Ktsz Déli úti telepén. A 367 négyzetméter alapterületű üzemrész előregyártott elemekből készül, amelyet a járási építőipari ktsz 1975-re ad át rendeltetésének. Ezzel egyidejűleg épül az egyemeletes szociális épület. Tágas helyiségeiben öltöző, fürdő és étkezde kap helyet. A bővítés második szakaszában, 1977-ben, új raktárak építését tervezik. Ciíerák, gycrmekkczben Okarinásuk is van A j ászkaraj enői citeraze- nekar neve már ismert já- rásszerte, sőt, az ország más vidékén is. Jól választott műsorukkal, szép játékukkal már sokfelé elismerést szereztek. A felnőttek zenekara mellett most egy együttesre való kisdiák tanul bánni a hangszerrel. Zenekaruk hamarosan bemutatkozik a nagyközönség előtt is. Mint a felnőttek zenekarában, köztük is van egy, aki megtanult okarinázni és ezzel az érdekes hangú, ritka fúvós- hangszerrel kiséri a többiek játékát. Látványos pinkátok A hagyományostól eltérően, szeptemberre színes plakáton hirdeti műsorát á ceglédi Szabadság Filmszínház. A hónap műsorában változatos filmösszeállítás szerepel, zenés filmek, kalandfilmek és történeti témájúak kerülnek műsorra a hónap folyamán. Almát, szilvát szednek 1 A tanítás kezdete utáni napokban Cegléd utcáin ismét munkaruhába öltözött fiatalokkal lehet találkozni a kora reggeli órákban. Az Április 4. Közgazdasági Technikum és Szakközépiskola növendékei az első héten a Ceglédi Állami Tangazadság- ban és Nyársapáton segít- keznek a gyümölcsszüretben. Egy csoportjuk almát, a másik pedig szilvát szed. A fiatalokat a gazdaságok teherautói viszik az iskolától alkalmi munkahelyükig. PEST NEGYEI Hl8LAP KÜLÖNKIADÁSA xvii. évfolyam, 209. szám 1973. SZEPTEMBER 7., PÉNTEK • • Ünnepség a tanács házán Huszonöt éve község Kőröstetétlen Kiállítás nyílt helytörténeti< anyagokból Gazdag termésétől ' jórészt megkönnyebbült már a kőrös- tetétleni határ. A betakarítás megtörtént, a földek nagyján már az újnak a helyét készítik. Munka azért bőven akad, akáf a termelőszövetkezetben, akár otthon a ház körül, a kertben. Aki Kőröstetétlenen jár, keresve kereshetne dolog- talan embereket. Akik itt élnek, arról híresek, hogy igyekezne!^ erejükhöz mérten és gyakran azon túl is sokat tenni településükért, közösségükért, Kőröstetétlen fejlődéséért. Nem nagy hírveréssel, nem hangos szóval, hanem szorgalmas kutató munkával ünnepségre készültek ebben az évben. Huszonöt éve annak, hogy községi rangra emelkedett a ceglédi járás legkisebb települése. A múlt maradandó emlékeit megőrizni, a történt fejlődést és a jelent bemutatni megtettek minden tehetőt. Csukás István általános iskolai tanár helytörténeti és néprajzi gyűjtést végzett, hogy látványosan szemléltethessék az ünnep alkalmából Kőröstetétlen múltját és jelenét. A lakosság szívesen segítette a fiatal pedagógus munkáját. Rég használt munkaeszközök, használati tárgyak kerültek elő a padlások, pincék mélyéről, csűrök, pajták oldalától. Volt, aki a századforduló idejéről megőrzött zsíros-kanócos mécsesét adta át kiállításra, más a sok utat járt, sok vihart látott szűrt juttatta el a gyűjtő kezére. Köcsögök és más cserépedények sorát, mángorlókat, cselédtarisznyákat, gyé- kényhasítót és rokkát, csép- hadarót és a jószágtartáskor használt eszközöket gyűjtöttek össze a kiállítás anyagaként. A bronzkori gyűrűlelet a honfoglalás előtti idők emlékeként került a kiállított tárgyak sorába, az 1880-ból való faboronát Andrus Béla nagyapja készítette még a szántóföldi munkákhoz, a hófehér kályhacsempe pedig, amely több, mint száz éve készülhetett Budán, a Hartyányi uraság kandallójának cserepe. Az eltelt huszonöt évről a községgé nyilvánítást követő évekről dokumentumok sora tanúskodik és a jelent mutatja be ebben a gyűjteményben a fényképfelvételek egész sora, megörökítve eseményeket, valóra vált terveket. Az összegyűjtött anyagból Országos döntő — Cegléden Elkészült az autóklub őszi programja A Magyar Autóklub ceglédi szervezetének vezetősége a nyári szünet után először ült össze, s igen dús programot dolgozott ki tagsága részére. Szeptember -8-án, délután 3 órától vezetéstechnikai továbbképzést tart a klub a vásártér melletti gyakorlótéren. Ez egyben versenyre való felkészülés lesz, hiszen ezen a terepen rendezik a ceglédiek \ Cegléden még tart i dinnyevásár, veszik- I viszik a gömböc alakú { jókora gyümölcsöket. Ezen a vidéken nemcsak a sötét héjú, piros húsú a divatos, hanem a világos héjú, sárga bélü és a cirmos hasú, piros bélű is. Termelőszövetkezetek és őstermelők egyaránt árusítják. Apáti-Tóth Sándor felvétele Fehérek, cirmosak évről évre ügyességi versenyeiket. Szeptember 9-én, vasárnap délelőtt 10 órától tartják meg a ceglédi versenypályán, a vásártér mellett a legügyesebb gépkocsivezető címért kiírt országos verseny elődöntőjét, amely egyben meghívásos országos verseny. Benevezni a helyszínen lehet. A versenypályát a Vörös Csillag Tsz 2. kerületének bejárója felől lehet megközelíteni. Szeptember 16-án, vasárnap reggel 7 órától autós túra- csoport indul a Dunakanyarba. A program szerint Szentendrén városnézést tartanak és felkeresik a híres szoborkertet, Visegrádon a fellegvárat, majd a nagyvillámi kilátót tekintik meg. Az ebédet a festői környezetben levő Sil- vanus Szálloda éttermében fogyasztják el a résztvevők, utána rövid kirándulást tesznek a pilisi parkerdőben. (Jelentkezni szeptember 12-ig lehet a klubirodában). Október 21-én, vasárnap délelőtt 10 órától A legügyesebb gépkocsivezető címért folyó verseny országos döntőjét rendezi meg Cegléden a Magyar Autóklúb. Az országos döntőt eddig mindig budapesti pályán futották a gépkocsik, azonban az országos vezetőség úgy határozott, hogy ezentúl vidéken is rendeznek ilyeneket. Éppen a ceglédi szervezet által megrendezett sok sikeres verseny és az eddig végzett jó munka elismeréséül a vezetőség az első vidéki országos döntő színhelyéül Ceglédet jelölte meg. B. L. A HAZAFIAS NÉPFRONT ceglédi járási bizottsága szeptemberben a szocialista brigádokkal folytatott kapcsolatról, annak eredményeiről tanácskozik. Jelentés készül a többi között arról, hogy Törteién a tanács és a társadalmi szervek a helyi népfrontbizotfcsággal milyen eredményes munkát folytatnak. | kiállítás nyílt a kőröstetétleni tanácsháza nagytermében A megnyitó ünnepségen, bár hétköznap délután volt, sokan ott voltak a község lakói közül. Az ünnepségen részt vett Balta János, a járási pártbizottság első titkára, Nagy Imre, a járási pártbizottság titkára, Zsemlye, János, a Hazafias Nénfront járási bizottsága titkára, Sziráki Péter, a járási hivatal titkárságának vezetője, Florváth Lehel, a Hazafias Népfront nagykőrösi bizottságának elnöke, intézmények, termelőszövetkezetek, gazdaságok vezetői. A vendégeket Győri Mária, a jászkariajenő— kőröstetétleni közös tanácsú községek tetétleni titkára köszöntötte, majd Zsemlye Jápos mondott ünnepi beszédet, méltatva a település múltját jelenét és sok sikert kívánt jövő- jükhöz a járási pártbizottság, a járási hivatal és a Hazafias Népfront járási bizottsága nevében. E. K. Magas sikértartalom Napi nyolc vagon búzát őröl a Körösi úti malom Minden évben tataroznak A ceglédi malom kapuja — mintha az aratás kellős közepén lennénk — sarkig tárva, egymás után érkeznek a gabonaszállító gépkocsik. A városi és a járásbeli közös gazdaságok szárítóiból, raktáraiból hozzák az őrölni valót. Július 1-től 700 vagon búza érkezett a Körösi úti öreg malomba. Naponta három műszakban 8 vagonnyi búzából készítenek O—GG és BL 55-ös minőségű lisztet, amelyet a háziasszonyok rétes- és finomlisztként ismernek. Az idei jó termés minőségét dicséri, hogy a napi 8 vagon búzából 620 mázsa tiszta lisztet kapnak. A laboratóriumi vizsgálat szerint — víz- és si- kértartalomra — jobb minőségű búzát arattak az idén, mint az elmúlt esztendőben. Innen látják el liszttel a ceglédi, nagykőrösi, adonyi boltokat. A Sütőipari Vállalat is a ceglédi malomban őrölt lisztből süti a kenyeret, de jut belőle a. fővárosi boltoknak, sütőüzemeknek is. A csomagolóban — két műszakban — huszonegy szorgos kezű lány és asszony, naponta 120 mázsa lisztet csomagol egy-, két- és ötkilós zacskókba. A lisztet, őrlés után, öt napig kell pihentetni, ugyanis őrléskor szinte átforrósodik. A beeyulladás veszélyét elkerülve, csak pihent, állapotban szállítható, csomagolható. / A molnár mesterség a nehéz szakmák közé tartozik. Ebben a régi malomban különösen megerőltető a molnárok és az őket kiszolgálók munkáElőnyös a hazai pálya Megszerezhetik első győzelmüket ja. A zúgó gépek melleit öt szakmunkás hozzáértésén múlik a liszt minősége. Az udvaron. zsákokat cipelő emberek izzadó homloka mutatja, híján vannak itt a gépesítésnek, szinte minden munkafázis emberi erőt igényel. Egy-egy rakodómunkás naponta 200—300 mázsa terhet mozgat meg. A meglevő munkásgárda jo munkájának köszönhető, hogy az év elejétől mindössze 24 vagonnal maradtak le. Féléves tervük 998 vagon. A lemaradást a gépi berendezések elavultsága okozta, a főmotof meghibásodása üzemzavart okozott. Hátráltatta a munkatempót a raktárhiány. Megfeszített munkát kíván a napi 8 vagon búza megőrlése. S hogy menjen a munka, s a jó öre<* malom kibírja az új felépüléséig, évente 520 ezer forintot költenek karbantartásra, felújításra, emellett a majom dolgozói több száz őrá társadalmi munkát vállalnak, hogy szépítsék, csinosítsák környezetüket. Két, 14 személyből álló, szocialista brigádjukra vár most az udvar kerítésének javítása is. Saját erőből tatarozták az idén az öltözőt, a fürdőt, s ezt teszik éhenként, hogy a vedlett falú helyiségek valamelyest elfogadhatók. ]e""enek. A malom dolgozóinak átlagos havi keresete 3 ezer forint $körül mozog. Bár a bér nem rossz, mégsem kapnak annyi embert, mint ahányra szükség lenne. Reményük sincs szakmunkás-utánpótlásra. Az ország egyetlen malomipari szakmunkásképző intézetébe kevés a jelentkező, innen évek óta nem jött senki a ceglédi malomba. Bár lehetőség van — levelező tagozaton — a tanulásra, sajnos korábban nem iratkozott be senki. Az idén egy segédmunkás vállalkozott az iskola el-. végzésére. Cs. L A Ceglédi VSE NB Il-es labdarúgócsapata a negyedik fordulóban a Békésésabai VTSK együttesét fogadja. A VTSK két éve került föl az NB II- be, így eddig kétszer találkoztak egymással. Békéscsabán és Cegléden is nazai siker született az elmúlt bajnokságban. Az újonc Csaba akkor jó hajrájával biztosította a bennmaradást. Az 1973—74. évi bajnokságban a rajt nekik sikerült jobban — igaz, könnyebb ellenfelekkel volt dolguk, s a háromból kétszer otthonukban játszottak. Legutóbb a Kiskunhalast 4:0 arányhgn győzték le, ahol régen látottjó teljesítményt nyújtottak. Vasárnap a papírforma — a hazai pálya előnyével — ceglédi győzelmet ígér, a csapat megszerezheti első győzelmét. A III. kerület ellen mutatott játék alapján erre minden lehetőségük adva van. A Volántól és a FŐSPED Szállítóktól elszenvedett vereség után a harmadik fordulóban az addig pontveszteség nélkül álló III. kerület a TTVE ellen idegenben ért' el döntetlen eredményt. Ez a döntetlen akár győzelem is lehetett volna. Kezdés után Kábák megszerezte a vezetést, Liptai zúgó kapufát lőtt, majd a 15. percben, ugyancsak Liptai szögletből mesterien csavarta a hálóba a labdát. A csapat már 2:0-ra vezetett. A hazaiak is lőttek két kapufát, majd még az első félidőben Kocsis révén egyenlítettek. Az elsőt büntetőből szerezték, a másodikat pedig közvetett szabadrúgás után. Különösen ez esett érdekes körülmények között: Liptai kissé magasra lendülő lábára — amikor az felszabadítani akart — az egyik hazai játékos rátartott. A bíró a Vasutas ellen ítélt szabadrúgást, a kanutói 17 méterre. Paksi elrendezte a sorfalat, majd 'jelt adott a rúgás elvégzésére, ami mellé szállt. A játékvezető nem volt megelégedve a sorfallal, ezért újra rúgatott, Kocsis ekkor lőtte a sarokba a labdát, amit Rétfalvi talán háríthatott volna. A második félidőre elfáradtak a hazaiak, a Vasutas fölénybe került, a mezőnyben ügyesen adogattak, de újabb gólt nem tudtak szerezni. A védelemből Cseh, a csatársorból Liptai, a középpályások között Kresják, Kábák és Pintér játszott jól. A CVSE pontszerzése kellemes meglepetés .volt. A sérült Zátonyi továbbra is harcképtelen, így a vasárnapihoz képest az összeállításban valószínűleg nem lesz változás. U. L. AZ ABONYI IRODALMI NAPON, szeptember 15-én a nagyközség vendége lesz Darvas József író. Ebből az alkalomból kiállítást rendeznek az író megjelent könyveiből/ újságcikkeiből és bemutatják a Szakadék című regényéből készült filmet. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága kislányunknak, Király Rozikának temetésén megjelentek, aki tragikus szerencsétlenség áldozata lett. Részvétüket nyilvánították, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Külön köszönetét mondunk az ÁFÉSZ vezetőségének és az ipari részleg dolgozóinak a küldött koszorúkért. Király István és a gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett lérjem, Veres László temetésén megjelentek, részvétüket nyilvánították, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Külön köszönetét mondunk dr. Szondi Györgynek, Kerekes Lajos tanácselnöknek a temetés elintézéséért, valamint a Rákóezi Tsz vezetőségének, présüzem dolgozóinak, munkatársainak a küldött koszorúkért. Veres Lászlóné és a gyászoló család. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Eladó családi háj, kedvezménnyel. Haty- tyú u. 8/B. Fél napi munkára, bejárónőt keresek. jelentkezés: öt óra után Dr. Kiss Ferenc, Kossuth tér 6. PEVDI felvételre keres női szabó, férfiszabó szakmunkásokat vagy ebben a szakmában gyakorlott, betanított munkásokat, két műszakra. Érdeklődni: Kossuth F. u. 5. szám alatt. Városközpontban 15 négyzetméteres raktár- helyiség kiadó. Róka u. 2. G. Bíró György. 100Ö-es EÁN esztergapad eladó. Béla u. 1. Somogyi Beköltözhető 3 szobás ház, üzlethelyiséggel eladó. Bocskai út 5. sz., ________ El adó egyhektós szőlőprés. VII. kér. Üj- városszél 45. Eladó 1000 négyszögöl * szőlő épülettel. Kapás dűlőben. Érdeklődni Gubodi u. 14. szám. Eladók 6 és 7 hektós boroshordók. Kazinczy u. 33. sz._____________ El adó 150 literes és 70 literes szőlőprés. Vecsés, Vécsey u, 47. Eladó 600 db egy falcos cserép. Kossuth Lajos u. 66. Kiadó 2 diák részére bútorozott szoba. Cegléd, Jókai u. 12. Eladó Budai úti hobbi telken 200 négyszögöl telek bekerítve, új telepítésű gyümölcsfák, 24 négyzetméter alapterületű tégla víkend- ház. Megkeresést „Sürgős 445 170” jeligére kérjük a Magyar Hirdetőbe, Teleki u. 30. Kádak és szőlődaráló eladó. Cegléd, Bercsényi utca 24. Romhányi dűlőben 800 négyszögöl szántó kunyhóval eladó. Érdeklődni Dezseffy u. 63. szám. Üj ház beköltözhetően eladó. Alszegi út, este 6-tól. ________ Ha jdúszoboszlón, fürdőhöz közel összkomfortos szoba nyaralónak kiadó. Árpád ú. 17. szám. v-_______ Há romszobás összkomfortos utcai házrész kedvező fizetési feltétellel eladó. Felház u. 21.1 Eladó férfikerékpár, szőlődaráló, 100 és 130 literes hordó, terménydaráló, gyümölcsládák. Déli út 112. szám. ____________ 12 4 négyszögöl házhely eladó. Kép u. 7-ben. Érdeklődni Dózsa György u. 47. estefelé. Azonnali belépésre keresünk gyakorlattal rendelkező boltvezetőt Örkényi úti, havi 70 000 forint forgalmat bonyolító vegyesboltba, felveszünk továbbá gyakorlattal rendelkező önálló SZTK-ügyintézőt. Jelentkezés: Cegléd, Külső Pesti út, volt „Matróz csárda”, MÉK-felvásárló- telep. Trabant 500-as Combi eladó. Cegléd, Huszár utca 2. szám. ________ El adó 2 szobás összkomfortos szövetkezeti lakás. Cegléd, Kossuth Ferenc u. 40. Lakatos József. Bútorozott szoba 2 személy részére, diákoknak is kiadó. Érdeklődni: Szép utca 35/a. ___________________ 62 é ves nyugdíjas fér- fi k megismerkedne hozzá illő nyugdíjas asszonnyal, aki lakással rendelkezik. Leveleket várok „Őszirózsa” jeligére Cegléd, Gubodi u. 14/