Pest Megyi Hírlap, 1973. szeptember (17. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-22 / 222. szám
Vasárnap kezdődik a Ceglédi ősz 73 eseménysorozata Vasárnap délelőtt 11 órakor a Szabadság téri Kossuth-szo- bor koszorüzási ünnepségével megkezdődik a Ceglédi ősz november 7-ig tartó eseménysorozata. A nap folyamán, este hat órakor lesz a Kossuth Múzeumban a Kossuth-arcképek című kiállítás ünnepélyes megnyitása, majd a Művelődési Központban fél hét órakor kezdődik a Ceglédi ősz megnyitó estje. Ünnepi köszöntőt Mohos Imre, a Hazafias Népfront városi bizottságának el-( nőké mond, majd Kossuth A Néphez című kiáltványából Nagy Attila Jászai-díjas színművész ad elő részleteket. Az est második részében a Magyar Néphadsereg Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett Központi Művészegyüttese Honvéd kantáta című műsorát mutatja be az énekkar, tánckar, a szimfonikus és népi zenekar közreműködésével. Ószi divatbemutató A Ceglédi ősz eseményeként, októberben a ceglédi áruház őszi-téli divatbemutatót rendez: azokat az öltözékeket öltik majd magukra a budapesti manekenek, melyeket az áruház hoz forgalomba. A bemutató színhelye a Kossuth Művelődési Központ színházterme lesz. PEST MEGYEI HlftLAP KÜLÖNKIADÁSA XVII. ÉVFOLYAM, 222. SZÁM SZEPTEMBER SZOMBAT R túlzsúfolt súg ellen Korszerűsítik a kiszolgálást Elkészült a ksres&sdelmi hálózat íejlesztési terve Cegléd a kis boltok városa. A szövetkezeti áruház és az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat ÁBC kisáruháza rendelkezik a legnagyobb alapterülettel, de egyik sem akkora, hogy a zsúfoltságot elkerülhetné. Cegléden a tavalyi felmérések szerint összesen 199 bolt szolgálta a lakosság ellátását. Nemcsak a város lakóiét, hanem jórészt a járáséit is, mivel a környező településekről sokan járnak Ceglédre vásárolni. A lakosság számát tekintve, tavaly az egy emberre jutó áruforgalom értéke 18 978 forint volt, melynél körülbelül 25—30 százaHonnan kapta a nevét ? Csinosodik a Csinos utca „Miért nem csinos a Csinos utca?” címmel rövidke írás jelent meg lapunk 1966. július 12-i számában. A cikk írója tényeket sorolt fel annak bizonyítására, mennyire elhagyatott a ceglédi Felház és Bezerédi utcákat összekötő1 kis utca, majd kérte az ott lakókat, hogy — bár nem tudni, honnan kapta névét a kis köz — földes és kövezett részére egyaránt fordítsanak nagyobb gondot. ★ Arra jártamkor a minap benéztem a 74 éves, aranydiplomás mester, Cs. Kovács Ferenc törteti fodrászüzletébe. Az egyik érdekes beszédtéma közepette Feri bácsi hirtelen másfelé kanyarította a szót. — Mit gondol, honnan kapta a nevét a ceglédi Csinos utca? — Maga tudja? — kérdeztem vissza. Ekkor ő leplezett örömmel az egyik fiókhoz lépett, melyből egy 1832-es pecséttel ellátott, Csinos Kovács névre kiállított keresztlevelet húzott elő. — Nagy becsben tartom, a nagyapámé volt —r mondta. — Tőle tudom a Csinos utca titkát. Nagyapám apja, tehát a dédnagyapám részt vett az 1830—31-es lengyel szabadságharcban. Vitézségéért Csinos előnévvel tüntették ki, a név mellé 15 holdnyi birtok is járt, amelyet lakóhelyén, Cegléden mértek ki részére. Sokáig művelte dédnagyapám a földet, halála előtt pedig úgy rendelkezett, hogy osszak szét a rászorulók között. A kis birtok közepén nyitott utat róla nevezték el. ★ Megnéztem, mi a helyzet most, javult-e a Csinos utca képe a két évvel ezelőttihez viszonyítva, amikor sártenger, az utcára hanyagul kirakott építő- és hulladék- anyag volt a kis köz egyedüli dísze. Rövid, de alános szemle után örömmel konstatáltam: a hajdan ugyancsak szemetes, elavult fűrésztelep helyén szép, kőporos ház emelkedik, az utat is elegyengették. Egy másik roskadozó ház is tavaly látta utoljára az arra járókát: modern kivitelezésűt építenek helyette. Ha a csinosítást parkosítással fejezik be a jórészt kicserélődött lakók, 'utcájuk képe és neve már teljesen egyezik. Gy. M. lékkai kisebb a városi áruforgalmi érték. A kereskedelem korszerűsítésére, fejlesztésére a IV. ötéves terv idejére határozat szabta meg a tennivalókat, E határozat szerint a lakosság szükségletét választékosabb áruval, még jobb színvonalon kell kielégíteni, az újabb és a nagyobb lakókörzetekben a korszerűtlen boltok, kis pavilonok helyett bevásárlási központokat, kisáru- házakat kell létesíteni, a vendéglátást, amely szintén fontos része a kereskedelemnek, tovább kell fejleszteni. A tanács e célok megvalósítása érdekében elkészítette a kereskedelmi hálózat fejlesztési tervét, melyben külön figyelemmel volt arra, hogy a város kereskedelmi központ jellegű. Űj lakótelepek épülnek, és a városrendezés során több, szanálásra kerülő bolt helyett újakat, korszerűbbeket kell létesíteni. A városban 12 állami vállalat, egy ÁFÉSZ, 4 mezőgazda- sági szövetkezet, 2 ipari szövetkezet és 69 megánkeres- kedő folytat tevékenységet. A piac áruellátásában a kis- árutermelők nyújtanak segítséget. A kiskereskedelmi forgalom a városban jelentősen fejlődött az elmúlt évben. Az állami és szövetkezeti árusítóhelyeken a forgalomnövekedés a jobb árukínálatnak és a sokféle szolgáltatásnak köszönhető. Örvendetes, hogy a jobb árukínálat a régi, de korszerűsített üzletekre épp oly jellemző, mint a kedvezőbb körülmények közt működőkre. Az anyagi lehetőségekkel számolva, több boltegység megvalósítása a tervtől — kellő megokolással — eltért, helyettük elsősorban a már meglevő, túlzsúfolt üzletek és a kiszolgálás korszerűsítését igyekeznek megoldani. ' , Eszes Katalin VEVŐANKÉT AZ ABC-BEfl A lakosság nagyobb választékot vár Oldják meg véglegesen a zöldségárusítást A napokban múlt egy éve, hogy megnyílt az új ceglédi lakótelep rég áhított ÁBC-áru- háza. A Rákóczi úti kézilabda- pálya helyén emelt épületben a minap vevőantékot tartott az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat vezetősége. Lencsés Gábor, a szervezéstechnikai és reklámosztály vezetője elmondotta, hogy egy év alatt 15,7 millió forintos forgalmat bonyolítottak le. Naponta tizenhét eladó szolgálta ki a vevőket, akik nyitástól rólohúzásig 51,2 ezer forintot hagytak a pénztárban. A megnyitás óta 1220 hektoliter tejet és 1842 mázsa kenyeret adtai« el. A jelenlegi árukészlet 1,3 millió forint, de abból csupán kilencszázezer forint az élelmi—■—■ III níin Hanißrosan elkészül Kilencvenhat lakásos szalagház épül Cegléden, a vasútállomás közelében. A munkások már a befejezéshez közelednek. Ebben az évben negyvenkét tulajdonos költözhet be. Apáti-Tőth Sándor felvétele szer, a többi tartós fogyasztási cikk. A vevők is elmondták véleményüket, kívánságaikat. Több mirelitkészítményt, diabetikus ételt szeretnének látni a polcokon, a hűtőkben, jó lenne, ha a töltelékáruk nagyobb választékát kínálnák, ha rendszeresen lenne tejszín és véglegesen megoldanák a zöldségárusítást. Dankowsky Sándomé, a körzet tanácstagja arról beszélt, hogy szívesen fogadnák az élelmiszerek nagyobb választékát, akár úgy is, hogy televíziók és más hasonló tartós fogyasztási cikkek helyett a lakosságnak naponta szükséges, alapvető árufélék eladására szorítkozna az üzlet. Nem ártana bevezetni a hidegkonyhai készítmények árusítását, és ugyancsak a vállalatra vár annak megnyugtató megoldása, hogy a téli hónapokban is megvásárolhassák ott a környék lakói a zöldségféléket. Fekete Lajos igazgató adott választ a feltett kérdések egy részére, majd ajándékkal kedveskedtek az ankéton megjelent törzsvásárlóknak. Százáét erdőjáró Természetbarátok Emléktúrára készülődnek Országszerte egyre többen hódolnak a természetjárás tes- tet-lelket üdítő, szép sportjának, melyet a Természetjárók Országos Szövetsége túrák szervezésével, kedvezményes bel- és külföldi utazás és mérsékelt árú szálláshelyek biztosításával segít elő. Cegléden, az Építők Sportegyesülete kebelében, 1962- ben alakult meg a szövetség helyi csoportja, melynek Kis- tamás Sándor, a KÖZGÉP Vállalat tisztviselője a vezetője. — Százheten vagyunk a csoportban — mondotta. — A legöregebb 75, a legfiatalabb, tag kilenc esztendős. A legtöbben gyermekkorunk óta, minden szabad időnkben az erdőt- mezőt, hegyet-völgyet járjuk. — Merre fordultak meg az idén? — Harminc-negyven tagú csoportokban voltunk a Budai hegyekben, a Balatonnál, a Mecsekben, a Bükkben, Tatán, a Mátrában és több hazai és külföldi túrán részt vettünk. — Említsen néhány kirádu- lást. — Többen megtettük a Pető- fi-emlóktúrát, melynek során felkerestük azokat a fontosabb helyeket, ahol a költő járt. Tizenhét tagunk tizenkét napig cseretúrán volt Kelet-Német- országban, négyen Romániában jártak. A szövetség hasonló időre fogad ottani túrázókat. — Részt vesznek a természetvédelemben is? — Járjuk a pilisi és a börzsönyi erdőket, hogy megvéd- jük azok szépségét az úgynevezett „vad” turistáktól, akik letiporj ák a bokrokat, szemetet dobálnak szét és meg nem engedett helyeken tüzet gyújtanak. — Milyen terveik vannak még az idei évre? — Részt veszünk a szövetség megalakulásának századik évfordulója alkalmából rendezendő emléktúrán. Elmegyünk a Börzsönybe szarvasbőgést hallgatni, és eljutunk még Sopronba, Zemplénbe is. Útjainkhoz a KÖZGÉP Vállalat saját autóbuszát kölcsönzi. K. L. Területi labdarúgás A berceliek újabb győzelme Ceglédbercel labdarúgócsapata a területi bajnokság ötödik fordulójában a szintén újonc Gyömrő együttesét fogadta. A berceliek győztek, így pontjaik száma hatra nőtt. Ceglédbercel—Gyömrő 2:0 (1:0) Ceglédbercel, 200 néző. Vezette: Perge. Ceglédbercel: Puskás — Mocsári, Szuda, Dudás, Nagy, Bogdány (Király), Banai, Pet- ró I. (Karsai), Várhelyi, Mezei, Kostyalik. Góllövők: Várhelyi, Kosjya- lik. Gyenge játékot hozott az első félidő, melynek befejezése előtt néhány perccel egy ártatlannak tűnő hazai támadás befejeztével Várhelyi szerzett gólt. Szünet után feljavult a Ceglédbercel, s győzelmét a 80. percben biztosí- fbtta be, egy gyors, korszerű támadás eredményeként. Az újoncrangadó megérdemelt berceli sikert hozott. Jók: Puskás, Banai, Várhelyi, Mezei. A következő fordulóban Sülysápon játszik a csapat. (ungureán) A HÉT VÉGÉN Győzhetnek a Vasutas labdarúgói A hét végén öt sportág eseményein szurkolhatnak a ceglédiek. Szombaton és vasárnap a Vasutas sporttelepen az ifjúsági NB I B csapatbajnokság fordulója atlétikában. A CVSE legjobb fiú- és leány versenyzőivel képviselteti magát. Kezdés: szombaton 15 órakor, vasárnap 9 órakor. Vasárnap négy bajnoki mérkőzést rendeznek. Tekében, , a Ceglédi Építők négyes tekepályáján, 9 órakor, Ceglédi Építők—Bem SE NB Il-es férfitalálkozó. Nagy jelentőségű e ceglédi rangadó, hiszen mindkét együttes a kiesés ellen küzd. Asztaliteniszben már most eldőlhet a Ceglédi VSE soréa. A sportcsarnokban fél 10-kor Ceglédi VSE—Miskolci EMTE NB I-es férfi csapatmérkőzési A CVSE tavasszal hat pontot gyűjtött, majd ősszel az eddigi két akadályt győzelemmel vette, s tíz ponttal, jelenleg a 8. helyen áll. Cegléd győzelme már a biztos bennmaradást jelentené. A Bem SE gerjei sportteleI A szolnoki rádió műsora Szeptember 24-től 30-ig Hétfő: Hétfői hullámhosz- szunk. Zenés aktuális riportműsor. Kedd: Alföldi krónika. Maurice Chevalier lemezeiből. Tallózás üzemi lapokban. Fantázianév a kereskedelemben. Népdalok. Együtt nyaralt a család ... Szerkesztik a hallgatók. ' Szerda: Alföldi krónika. A Ságvári Művelődési Ház népdalkörének műsorából. Jó kezdeményezés a Tisza cipőgyárban. Könnyűzene. „Okosan tervezi a szépet”. Zenés autóstop. Csütörtök: Alföldi krónika. Pár perc dzsessz. Kislexikon. Kurucnóták. Választ vár a hallgató. Brenda Lee énekel. Sporthíradó. Péntek: Alföldi krónika. Építők és építkezések. A hónap hanglemezújdonságai. Nők, vezető beosztásban. Nótacsokor. Kulturális figyelő. Beat-parádé. Szombat: Hétvégi kaleidoszkóp. Vasárnap: 9 órától 10 óráig: Vasárnapi magazin, 18.30-tól 19-ig: Sport és muzsika. Hétköznap az adások 18 órától, a 222 méteres középhullámon hangzanak cl. pén a Bem SE a Tököllel méri össze erejét a megyei férfi kézilabda-bajnokságban. Mérkőzésük fél 10-kor kezdődik. A két együttes egy héten belül kétszer csap össze egymással: csütörtökön Tököljön játszottak, vasárnap a tavaszról elhalasztott találkozót bonyolítják le. Fél kilenckor az ifjúságiak mérkőznek. A Vasutas-sporttelepen fél háromkor Ceglédi VSE—Kiskunhalas. NB Il-es labdarúgótalálkozó. Kiskunhalas eddig nagyon gyengén szerepelt, több N súlyos vereséget szenvedett el, az utolsó helyen áll. A CVSE az első két fordulóban nem szerzett pontot, majd egy győzelmet és két döntetlent ért el. Az elmúlt héten mérsékelt játékot nyújtott a csapat Kecskeméten, az újonc KTE ellen: egyik együttes sem tudott gólt elérni. Kedden az MTK-t fogadták barátságos mérkőzésen, a Vasutas már javuló játékot nyújtott. (Az MTK 5:2-re győzött, a ceglédi gólokat Liptai és Csurgai szerezte.) A papírforma hazai győzelmet ígér. U. L. MOZIMŰSOR , Szabadság: ma és holnap: Lázadás a buszon (angol). A mozi kamaratermében: ma és holnap: Mint egy dal (bolgár). Abony: ma és holnap: Minden dalom a tiéd (olasz). Törtei: ma és holnap: Az 1-es számú ügynök (lengyel). Kocsér: holnap: Négy gyilkosság elég lesz, kedvesem? (csehszlovák). Jászkarajenő: ma és holnap: Szelíd motorosok (amerikai). Albertirsa: holnap: Vidékiek 'New Yorkban (amerikai). Ceg- lédbercel: holnap: Plusz-mínusz egy nap (magyar).