Pest Megyi Hírlap, 1973. szeptember (17. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-22 / 222. szám

1973. SZEPTEMBER 22., SZOMBAT 5 TÚLZSÚFOLT ÓVODÁK, BÖLCSŐDÉK A Elkészült a tisztítómű terve Nem épül új gimnázium Első díjas a Szilasmenti kamillacsepp Laboratórium a tsz-ben Kis üvegekbe töltik az első díjat nyert kamillacseppet. Ankét Kaposváron Gödöllőt is meghívták A Magyar Urbanisztikai Társulat, Somogy és Zala me gye tanácsa, valamint a nagy* kanizsai és a zalaegerszegi vá­rosi tanács támogatásával és közreműködésével szeptember 26—27-én ankétot rendeznek Kaposváron. Az ankéton a délnyugat-dunántúli városok fejlesztési problémáit vitat ják meg. Jóllehet, az ankét csak hazánk egyik földrajzi területén található kisváro­sok gondjait, nehézségeit, fej­lődésének távlatait tárja fel, a tapasztalatok hasznosíthatók máshol is. Ez az oka, hogy az an kút­ra meghívták a gödöllői városi tanácsot is, ahonnan Gányi Zoltán tanácselnök-helyettes, valamint Barsi László, a mű. szaki osztály vezetője utazik Kaposvárra. Hogyan fejlesztették tovább a munkaverseny-mozgalmat Gödöllő ipari üzemeiben? Er­ről készített részletes felmé­rést a városi pártbizottság — elemezve a feladatokat, s értékelve az eddig elért eredményeket. A versenycélok között a kö­vetkezők szerepeltek: a ter­mékek, a munka minőségének javítása,, a selejtszázalék csök­kentése, a munkafegyelem, a közösségi szellem javítása, az üzem- és munkaszervezés, a termelés' jobb összehangolása, az újítómozgalom kiszélesíté­se és a balesetek csökkentése. A munkaverseny-mozgalom továbbfejlesztése területén természetesen nem minden üzemnek sikerült előbbrelép­nie — sok helyütt nem foglal­koztak kellően ezzel a moz­galommal, nem kísérték figye­lemmel alakulását. Az irányítás a gazdasági szervek és veketők, valamint a társadalmi szervek közös feladata. Az esetek többségé­ben a vezetők a gazdasági irá­nyítómunka szerves részének tekintik a munkaversenyt. A középvezetők körében azon­ban sokszor kampányszerűen foglalkoznak a szocialista bri­gádmozgalom és a munkaver­seny kérdéseivel, formálisnak veszik a részvételt.'Ugyanak­kor elismeréssel kell szólni a szakszervezetek ez irányú te­vékenységéről, amelyek Elkészült a Gödöllői Városi Tanács beszámolója a költ­ségvetés első félévi alakulá­sáról, valamint a fejlesztési alap első fél esztendei fel- használásáról. A költségvetési mérleg kevés híján 20 millió forintos kiadást tartalmaz, s a legtöbb pénzt utak, hidak épí­tésére és karbantartására, a közvilágítás kiépítésére, vala­mint a belvízelvezetésre köl­tötte a tanács. Csaknem egy­millió forintot vett igénybe a- parkok karbantartása. Az egészségügyi ágazatba tartozó kiadások pedig meghaladták-a folyamatosan szervezik, segítik a közösségek mun­káját, s ellenőrzik a vál­lalások teljesítését. A KISZ-szervezetek felada­tuknak tekintik a különböző „kiváló” mozgalmak támoga­tását, valamint az ifjú szak­munkások versenyeinek szer­vezését. Sajnos ez azonban csak a Gödöllői Gépgyár és a Ganz Árammérő területére korlátozódik. Nem elég ered­ményes a fiataloknak a szak­ma szeretetére, megbecsülésé­re, a munkahelyhez való ra­gaszkodásra nevelése. A szocialista munkaverseny alapvető formája a szocialista brigádmozgalom, de megtalál­ható a város ipari üzemeiben a műhelyek* osztályok közötti verseny is. Összesep 359 szo­cialista brigád 3747 taggál dolgozik a városban: ez a szám az összfoglal- koztatottaknak majdnem 40 százaléka. A brigádok tagjainak többsé­ge élenjár a munkában, azon­ban bizonyos passzivitás ta­pasztalható a tanulásban és a rendezvényeken való részvé­telben. A jövőben valamennyi vál­lalat és szövetkezet elkészíti munkaverseny-szabályza- tát, amelyet, termelési tanács­kozásokon és aktíjfciüléseken vitatnak meg. T. É. 14 millió forintot. Ezekről részletesebben is szólunk. A belvíz elvezetésére elő­irányzott összeg legna­gyobb részét a Királytele­pen használják fel az idén; tavaly itt keletkeztek ugyanis vízkárok a felhőszakadás mi­att. Az Aulich, Duna, vala­mint a Balaton utca között nagy szelvényű csaptedékvíz- csatorna épült. Jelenleg ké­szülnek a tervek a Mohács és az Iskola utcai vízelvezető ár­kokra. A városi kórház jelenleg 50 ággyal szolgálja a gyógyítást, az év első felében ezek ki­használtsága csaknem száz- százalékos volt. A betegek élelmezése sokat javult, s a kórházi dolgozók számára is kialakítottak egy ebédlőhelyi­séget. A betegforgalom miatt célszerűnek látszik 10—15 ággyal bővíteni a helyek szá­mát. A szakorvosi rendelő né­hány osztályán nagy a zsú­foltság, ezért a belgyógyászat, a sebészet, a nőgyógyászat, a szemészet, a röntgen, az ideg- gyógyászat és az urológia na­pi hatórás főállásra kapott fej­lesztést. Azonban mindössze csak ya belgyógyászati állást sikerült betölteni, s az orvos számára a tanács lakást is tu­dott adni, megállapítva, hogy sajnos jelenleg még a lakás­tól függ a jobb orvosi ellátás megszervezése. Szemész szakorvos csak Gödöllőn van, ezért a kü­lönben Aszódhoz tartozó betegek ellátását is Gö­döllő végzi. A szemészeten a napi 100—110 beteget egy orvos képtelen el­látni. Külön megjegyzendő az is, hogy a rendelőintézetben még számos tennivaló lenne, ap­róbb pótlások, szerelések, ám a garanciális munkák határ­ideje lejárt, ezek a munkák elmaradtak. Hiányzik még a tetőszigetelés, a kazánok rendbehozatala, az ajtók ki­cserélése, a szellőzők felszere­lése ... Lássuk, mit kapták a leg­fiatalabbak? Ismeretes, hogy a Hároméves vágya teljesült az ikladi Ipari Műszergyárve­zetőinek. A Vas- és Edénybolt Vállalattal közösen mintabol­tot nyitott a gyár Budapesten, a Majakovszkij utcában. Az üzletben megvásárolható a gyár minden terméke, s folya­matosan kaphatók lesznek sf hozzájuk való alkatrészek is. A mintaboltban a gyár al­kalmazásában lévő szak­emberek , tanácsadó szolgá­latot tartanak, rendelkezésére állva azoknak, akik vásárlás után eligazítá­sért fordulnak hozzájuk, s azoknak is, akik nem vásá­rolni, csak szaktanácsért tér­nek be az üzletbe. A boltnak szerepe lesz a gyártmányfejlesztésben is, hiszen eddig az IMI csak el­Dózsa György úti volt rende­lőt harmincszemélyes óvodá­vá alakították át, s itt helyez­ték el a 2 és fél, hároméves gyerekeket. Valójában viszont 38 gyereket vettek fel, a Kos­suth Lajos utcai óvodában pe­dig a 35 helyre ötvenet. A bölcsőde bővítése csak enyhí­tette, de nem oldotta meg a gondokat. A szám szerinti adatok nem a valóságnak meg­felelően tükrözik a bölcsőde kihasználtságát. Ennek oka az, hogy a böl­csőde a hét öt napján zsú­folt, szombatonként pedig csaknem üres. így a helykihasználási átlag 80 százalék fölé nem emelke­dik! Vállalati támogatásokból fejlesztették a máriabesnyői’ óvodát is, de a régi óvodák bútorainak, öltözőszekrényei­nek és konyhafelszerelései­nek felújítása is nagyon szük­ségessé. vált. A vállalatok aj. iskolákat is patronálják es társadalmi munka terén nagy segítséget nyújtanak. A Középmagyarországi Közmű- és Mélyépítő Vál­lalat 250 ezer forint érté­kű munkával sportpályát épített, a többi iskolában villanysze­relést, zárjavítást, különböző asztalosmunkákat és a kime­szelést végezték el a vállala­tok. A Török Ignác gimnázium épülete az 1930-as években épült, de nem oktatási célra. Már tervbe vették egy új gimnázium építését, amely végül is elmaradt. Az építés a következő ötéves tervben vár­ható. így még jó néhány esz­tendeig fennmaradnak azok az állapotok, amelyek mellett megfeszített tanári és gond­noki munkára van szükség. A fejlesztési alapból 22 da­rab korszerű higanygőzlámpa segítségével megoldódott a Tessedik, Szabadság és Repü­lőtéri út közvilágítása. Elké­szült . a biológiai szennyvíz­tisztítómű programterve, s a tanács már megrendelte az építés első ütemének prog­ramtervét is. vétve, reklamációk érkezése­kor szerzett tudomást gyárt­mányai sorsáról. A bolti áru­sítás folytán szélesebb képet nyernek a motorok felhaszná­lásáról, így az igényeknek job­ban megfelelve tudják végre­hajtani a gyártmányfejleszté­seket is. Az Imre utcai és a Munká­csy úti általános iskolákban kétdeciliteres poharakban megkezdték az iskolatej és a kakaó árusítását. Az Imre ut­cában a hivatalsegédek végzik a kimérést, a Munkácsy úti is­A kerepes—kistarcsai Szilas­menti Termelőszövetkezet az idén először vett részt olyan nagyszabású hazai és nemzet­közi kiállításon, mint az Ag- romasexpo ’73 volt. Célul tűz­ték ki, hogy megismertessék a szakemberekkel és az ér­deklődőkkel a termelőszövet­kezet tevékenységét. A Szilas­menti Termelőszövetkezet ugyanis „rendhagyó” eset, fő profiljuk a gyógynövényter­mesztés és feldolgozás. Előzetes vizsgálat Amikor áttértek a gyógy­növények termesztésére, el­határozták, hogy az illóola­jos növények feldolgozásával is foglalkozni fognak, így az átszervezéseken , túl, berpr húzásokra is szükség voit — felépítették a laboratóriumot és az olajlepárló részleget. Szokatlan mondat: laborató­rium egy termelőszövetkezet­ben ... Varga Tibor főmérnök a következőket mondja el er­ről: — A laboratórium szá­munkra nélkülözhetetlen. A gyógynövények betakarítása előtt, itt történik a növények előzetes beltaríalmi vizsgá­lata, a próbafőzés. Ha a vizsgálatok kedvezőek, kez­dődhet a betakarítás. A gyógynövények üzemi feldol­gozása során naponta van szükség kontrollvizsgálatok- ra, annak ellenőrzéséül, hogy a korábbi mérések eredmé­nyei megegyeznek-e az üzemi termelés eredményeivel. A laboratórium feladata to­vábbá az illóolajok tisztítá­sa, szűrése, egalizálása és ex­portcsomagolása. — Dolgozik a laboratóriutn- ban egy kísérleti csoport is: feladata a termelt és feldolgo­zott növények hatóanyagainak á vizsgálata, gyakorlati fel- használásuk tanulmányozása. kólában Szatura Istvánná fizi­kaszakos tanárnő és egy úttö- rőőrs vállalta el a feladatot. Munkájukért — a forgalomtól függően — négyszázalékos jut­tatást kapnak. Az ő feladatuk az is, hogy technológiát dolgozzanak ki különböző új termékek elő­állítására. Ötszázezer üveg Nos, a kísérleti csoport munkája nyomán jött létre az úgynevezett kamillacsepp, az illóolaj-lepárló üzem új terméke, amelyet elvittek a már említett Agromasexpo ’73 kiállításra is, ahol a szak­emberekből álló zsűri ter­méküket első díjjal jutal­mazta. Mire való a kamillacsepp, és mikor lehet kapni ak üzle­tekben ? — A kamillacsepp alaposan megkönnyíti a fogyasztók dol­gát, nem kell végigküszköd­niük a kamillatea-főzés hosz- szadalmas műveletét. Egy de­ci langyos, vagy meleg vízhez egy mokkáskanálnyi cseppet kell adni, és ezzel már kész is a tea, minden íz- és ható­anyagával. Egy-egy 50 milliliteres üveg tartalma 7— 8 liter tea készítéséhez ele­gendő. Az első készítménye­ket napokon belül szállítjuk az üzletekbe, az igény rá na­gyon nagy. Az idén még kö­rülbelül 500 ezer üveggel gyártunk, a jövő esztendőre '— a keresletet felmérve — pedig 1 millió üveg a tervünk. Új ételízesítők? A laboratórium kísérleti gárdája azonban már ennél is újabb eredményekkel dicse­kedhet. Sikerült előállítaniuk a hárscseppet és a csipke- cseppet. Ezeket a kamillához hasonlóan lehet majd hasz­nálni. A háziasszonyoknak pedig minden bizonnyal sok örömet fog okozni az édes és a csípős paprikacsepp, amely ugyancsak gyártás előtt van. A kitűnően felszerelt, korsze­rű laboratóriumban eredmé­nyes munkát tudnak végezni a szekemberek, akik jelenleg új feladat előtt állnak: külön­böző ételízesítők előállításán kísérleteznek. Az oldalt írta és összeállí­totta: Fehér Béla A felvételeket készítette: Gárdos Katalin . Sok látogatót vonz a dányi falumúzeum, ahol a környék •éprajzi emlékeit, gazdasági eszközeit gyűjtötték össze. Készül a mimkaverseny-szaMlyzat Gödöllőn: 359 szocialista brigád IMI-boli a Majakovszkij utcában Ahol mindig Imre utca, Munkácsy út Tej - két iskolában /

Next

/
Oldalképek
Tartalom