Pest Megyi Hírlap, 1973. szeptember (17. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-16 / 217. szám
1973. SZEPTEMBER 16., VASÁRNAP * fcJl UECfEB ÁGH TIHAMÉR: Öröklakás jutányos áron Cvihák Lajos, a hiszékenység vámszedője, hivatalosan bejelentette, hogy visszavonul a szakmától. No, nem azért, mintha erobern állapota, vagy hajlott kora késztetné erre az elhatározásra. Ha szavának hinni lehet, azért, mert megsajnálta az embereket. Jelenleg emlékiratain dolgozik, a mű valószínűleg a „Kék fény” kiadó gondozásában fog napvilágot látni. Svihák Lajos egy hosz- szú életpálya tapasztalatait sűríti eme munkába, egykori kliensei példáit felhasználva arra, hogy igazolja, a hiszékenység néha hülyeséggel párosul. Ebben a könyvében például egy teljes fejezet foglalkozik a naivitás lélektanával, egy másik pedig a hiúságéval. Előbb ebből idézünk egy részletet: „Euroézer Gézáné lilára vált fejjel és félrecsapott parókával támadt a férjére: — Mondd, Géza, mennyi előleget kértek tőled építőanyagra? Furvézer Géza hálálraváltan rebegte: — Tízezret! — Lesül a képemről a bőr! És ezt te még ki mered ejteni a szádon? Hiszen téged ezek szerint még arra sem érdemesítettek, hogy tisztességesen átverjenek! Bezzeg az Unfran- kó Benőtől harmincezret vettek fel szemrebbenés nélkül! De belőled nyilván ki sem néztek ennyi pénzt, piti, sóher alakként kezeltek és ebben nem is csalódtak. Mert az vagy! Most még csak az hiányozna szégyenszemre, hogy tényleg meg is kapjuk az építőanyagot!” A naivitásról szóló fejezetben pedig imigyen emlékezik Svihák Lajos az egykori daliás időkre: „Gitta imádott. Én is őt az utolsó fillérjéig. Mint maszek fregolikészítö mutatkoztam be neki. Erre elájult a gyönyörűségtől. Ügy kellett felmosni. Csitítottám, hogy ne vegye any- nyira a szívére, mert pillanatnyilag pang az üzlet, hiszen jelenleg csupán egy négymillió koronás norvég megrendelésem van, az is csak azért, mert a norvégek valósággal rajonganak a magyar fregolikért. Négymillió norvég korona nem túlzottan nagy összeg, csitítottám újfent Gittát, aki az összeg hallatán megint el akart ájulni a gyönyörűségtől — bár azért momentán nem volna baj, ha a kezemben lenne. De valahogy késik az átutalás. Hetek óta hiába várom. Már a követségen is jártam, a norvég kereskedelmi attasénál, aki megígérte, hogy utána néz a dolognak. Persze, lehet, hogy elsüllyedt a hajó, melyen a pénzt küldték. Bz sem lenne ugyan nagy baj, hiszen a biztosító minden bizonnyal megtéríti majd a káromat, mivel a hajónak nyilván volt cas- cója. De amíg a biztosító átutalja a négymillió koronát, sok időbe telik. És addig is kellene valami készpénz ... — Mennyi kell? — kérdezte álmatagon Gitta. — Anyagot kell vennem, mert van egy, újabb megrendelésem Dél-Szomáliába. Baga- tell. Húszezer fregoli. Ahhoz azonban, hogy a munkát el tudjam kezdeni, drótokat kell venni. Ezért volna szükségem sürgősen ötezer forintra... Ilyen esetben majdnem minden hölgy köny- nyek között adja át a kért összeget, mert bármilyen naiv legyen is a kuncsaft, azért mindegyik lelke mélyén ott szunnyad a gyanakvás, így hát eletszagúvá kell tenni a manővert. Épp ezért nem árt például, ha másnap meggyötört állapotban újfent beállítunk áldozatunkhoz, és bágyadt hangon közöljük vele. hogy minden összeesküdött ellenünk. Egyetlen éjszaka folyamán ugyanis tizenöt százalékkal felment a drót ára, tehát sürgősen kell még ezerötszáz forint, különben kútba esik a dél-szomáliai megrendelés ... Kizárt dolog, hogy az az illető, aki előző nap fregolidrótokra szó nélkül átadott ötezer forintot, másnap ugyanerre a célra megtagadjon ezerötszázat!” w Mint az idézett részletekből is kiderül, Svihák Lajos kézikönyve valószínűleg roppant izgalmas és hasznos olvasmány lesz. Megkérdeztem azonban a szerzőt, Svihák Lajost, hogy végső fokon mi volt az a szomorú élmény, mely arra ösztökélte, hogy búcsút mondjon hőn szeretett hivatásának? Svihák Lajos elborult arccal válaszolt: — Mert ebből a szakmából már minden tisztesség kihalt. Senkire nincsenek tekintettel. Képzelje el, a múltkoriban például az én lányomftak akartak eladni egy olyan nem létező öröklakást kétszázhúszezerért, melyet még én is megszámítottam volna neki százötvenért. TAMAS ISTVÁN: Jó éjt, Balaton! E z nem az igazi ősz, mert a hűvös-nyúlós esők csak október közepén kezdődnek, de nem is < nyár többé, bármilyen melegen süt a nap delente; az ember csak gyönyörködik a vízben, de nem kívánkozik bele. Kivéve a skandináv és a német nyaralókat. Borzongva nézem őket, szél csapkodja ^ vitorlát, a csónakot, a mólót, s ahogy a parti köveken szét- porlik, érzem, nem volna barátságos mulatság belepoty- tyanni. Ök azonban megszokták hazájuk hűs tengereit, s mint valami melegvízű forrásban úszkálnak a Balatonban. A szép hervadás mindenütt. A vendéglőkben is. Emlékezhetünk, micsoda fogadkozások történtek a korábbi években, sőt az idén tavasszal is, hogy majd meglátjuk, milyen hajlékonyán s milyen leleményesen alkalmazkodnak az utószezonban az időjáráshoz és a vendégek óhajaihoz. Hát nem láttuk meg, vagy nem nagyon. Badacsonyban például, amelynél szeptembe- ribb táj kevés van a világon, alig találni partmenti üzletet, ahol az idegen vásárolhat. A legtöbb bezárt. Nemsokára megkezdődik a szüret, édes illatok szállnak már a levegőben, jön a közönség - s az Egry-házon kívül alig talál nyitott helyiséget. Szép az, nagyon szép és tanulságos, de földibb ellátás is kellene melléje ... Néhány gazdátlan vitorlás himbálódzik a kikötők mentén a könnyű szélben; belépek az egyikbe. Elhagyott nyári holmik zörögnek-gu- rulnak a padlón: konzervnyitó kés, petyhüdt gumimatrac, száraz kenyérdarabka, üres napolajos üveg, s egy pompás hajcsat, valami nagy kontyot szoríthatott. Elmúltak a nyári lázak, s a hajcsat most értelmetlenül ugrándozik a szélrázta vitorlásban. D eres bácsi az örsi öböl partján egy hosszú angolnával viaskodik, enyhén káromkodva. Deres bácsi környékbeli szőlősgazda, az angolna pedig, amelyet most véletlenül ponty helyett fogott s vissza akar dobni, ritka szép példány. Olyan, mint a kígyó, szinte rugdaló- zik, noha nincs lába, ráteke- redik a horgászbotra, hiába lóbálja Deres bácsi. Odacsapja a kőhöz, de meg se koty- tyan a szívós angolnának, sőt, egyre jobb kedve lesz, ráugrik a horgász karjára, Deres bácsi már magán kívül van mérgében, nagy követ keres, hogy végezzen erőszakos zsákmányával. Ügy látszik, a hal fogott horgászt. Hideg már a tóparti alkonyat, a hegy eltakarja a bá- gyadozó napot. Messziről még látszik ugyan, amint fürdenek a fényben Badacsony vörös bazaltorgonái, de a látvány csak percekig tart, győz a homály, a déli oldal lassan teljes sötétségbe borul. Az esti szélcsendben fekete ragyogás a víztükör, didereg a part menti nádas. Nemsokára utoljára fut ki a kikötőből a Csobánc, megváltozik a menetrend, késő őszig csak kis hajó jár naponta Fonyódra, aztán elmúlik az is. A z ábrahámhegyi tsz-bo- rozóban révetegen ül egy pesti költő ismerős, alighanem az őszről ír érzékeny versikét, de titokzatosan eltakarja a papírt, és csak sejtetni engedi, hogy a költemény alighanem, még a karácsony előtt megtekinthető lesz valamelyik folyóiratban, nyilvánvalóan annak ékeként. Kisvártatva ugyanitt feltűnik az a svéd hölgy, alti menyasz- szonyféléje lett egy lengyel fiúnak, a fiú azonban Törde- micen, borzalmasan berúgott — örömében? bánatában? —, éjszakai csónakázáskor beleesett a Balatonba, s szégyenében búcsú nélkül elutazott. Ennek már három hete, most nagy a kavarodás — mindezt a helybéli ismerősök mesélik —, mert a hölgy férjjel érkezett, aki — a szerelem kibontakozását látva ugyancsak elutazott, és most se férj, se lengyel. Még jó, hogy egy magyar fiatalembert látok a kétszeresen elárvult fiatalaszszonnyal; az élet megy tovább, mint a férfiak. Az emberek mindenféle bolondságot megjegyeznek maguknak, ahelyett, hogy a dolgukkal törődnének. Hagyjuk is a pletykák színterét, és induljunk tovább, Füred felé, végig az északi parton, C sopakon előszüret van, a kivilágított présházakban hordókat mosnak, készülődnek az igazi szüretre, ami itt szeptember végén, október elején kezdődik. Fent a hegyháton daliás, de már éle- medett barátom — egyébként tanár az egyik környező városkában — bevallja, hcjy nem vén legény még az öreg legény, mert néhány hete több órás szerelmi vallomást tett úszva, a Balaton közepén, egy kedves asszonynak. — S milyen emlék maradt? — Máig tart, sőt, félek, ezután bontakozik csak ki igazán. A reuma. Valami ropog a lábunk alatt, lehajolunk: érett dió. Nagy szemek a félig kinyílott, zöld héjban. Ez már az ősz, az igazi. M ég egy-két hét, és vége a szép fényes nappaloknak, a mélytüzű délutánoknak. Elmennek az utolsó nyaralók, elúsznak az utolsó hajók, kihunynak a reflektorok, amelyek esti órákon megvilágították a tihanyi templom kettős tornyát, s ettől olyan volt messziről, mintha valami mesebeli várkastély lebegne a víz fölött. Leszerelik az utolsó vitorlákat, a nyitva felejtett, fakó, vállalati napernyőket a poros teraszokról elfújja a szél; bezárják a villák kapuit. Jó éjt, Balaton. A talajról, amelyből kinőtt--------:—:----------- hogy Ma is állítom, 1949. má- ------------------------- jus elsején, a felvonuláson a legjobb dekoráció a mi vállalatunké volt. Rózsa Péter, a ma már neves szobrász segített a fiatalok készülődésében. A papírmasé figura ötletes is volt, újszerű is, nagy sikert aratott, de akkor még nem értékeltük az okát: azt, hogy alkotója tehetséges kezét viseli magán. Amolyan derűs, mosolygós, hízott és mégis csinos disznócskát formált, amely a sertésekkel foglalkozó vállalatunk profilját jól illusztrálta. R ó zsa Péter akkor dekorációs felelős volt. Igazi remekművet nem alkothatott, bár tehetsége már árulkodott, apró munkájában bontakozott. A szentendrei művésztelepen láttam azután viszont, néhány évvel ezelőtt. Nevettünk sorsa kitérőjén — a dekorációs felelősségén. Ízléses, szép otthonában feleségével, kislányával fogadott — beérkezett szobrászként. A Nemzeti Galériában is sokan látták már kiállított, a Pest megyei tárlatra vitt művelt. Munkái közül otthon csak a modellek, előtanulmányok vannak, s néhány kisplasztika, hiszen az elkészült alkotások többségét gyárak előtt, városok, községek terein szemlélhetjük.----------------------- többször Mo stanában találkozom ----------------------- a mesterrel. Időnként váratlanul betoppanok műtermébe. Hol az abonyi mártíremlékmű miatt izgatott, hol a lábatlani papírgyár megrendelése foglalkoztatja, hol a tatai kiállításra készül és fél, sikert arat-e majd. Pedig többnyire siker kíséri, újra és újra elismerik és mégis tele van kétséggel: elfogadják-e, tetszik-e, megértik-e? Nem békétlen, de többre vágyik: Arra, amire minden igazi művész: a közönség és a művésztársak elismerésére. A mindig megújuló biztatásra, ami lendületet ad továbbfejlődéséhez. T a lán azért is választotta azt a módszert — noha sokan vitatják helyességét —, hogy gyakran ott alkot, ahol szobrai végleges helyet kapnak, s így a helybeliek, a munkások beleszólnak a mű folyamatába, olykor kérdeznek, netán bizalmatlankodnak, de Rózsa Péter mindig meghallgatja véleményüket. Azt mondja, azért teszi ezt, mert a gyáriak felismerték, hogy a rendetlenség, ami a szobor készítésével jár, nem haszontalan. Alkotás közben mélyebb kapcsolat alakul ki alkotó és a mű befogadói között. Más, mint a kiállítások ünnepi hangulatában. A szemlélők, a beavatkozók részeseivé válhatnak az alkotásnak, jobban az övéké is lesz a kész szobor. Megemlíti ennek kapcsán a lábatlani papírgyár előtt felállított szobor születését. Itt a gyártás történetisége összekapcsolódott a jelennel. A szobor nem annyira az építménnyel, mint inkább az épületben folyó gyártás formavilágával kénez egységet. Ha máshová állítanák fel a szobrot, megszűnne a kölcsönösség, egymás kiegészítése. Ugyanezt érezte az abonyi mártíremlékmű felállításánál,. A mészkőtömb két gúzsba kötött, felfüggesztett figurát zár magába. Mementója az abonyi A műteremben TÖRŐ ISTVÁN: Szeptember Arcodról kopik a nyár kifehéredik a bőröd a végtelenségek madarát most sem sikerült megülnöd terhétől könnyebbül az ág súlya lesz a szónak ellopott öröm a nyár szívéből mit megtarthatsz magadnak míg őszirózsák tányérjában felaranylik minden mi volt öledbe hullatja a nyár felnőtt szerelmét — a csontkemény diót véres eseménynek. A tanácshatalom leverését, de egyben a haladás elpusztíthatatlansá- gát . jelképezi. A kőtömbből ökölbe szorított kéz nyúl a magasba: a munkásosztály harcának jelképe. Mindenki érti, szereti a szobrot: a hősöknek állít szép emléket. A szobrot 1972-ben avatták Abonyban, a Tanácsköztársaság ünnepére.------------------------ megújuló I A munkások világa------------------------- számára ne mcsak új tartalmakat, formákat jelent. Űj anyagra is szüksége van. Csak az anyag lényegének kibontakoztatásával valósulhat meg, Rózsa Péter szavai szerint, az emberi tartalmak teljességének szobrászi megnyilvánulása. Küzd, hogy megismerje a korábban nem használt anyagok tartalmát. Ezért tér újra és újra vissza a fémekhez, különösen az acélhoz. Életének' teljességéhez tartozik, hogy nem választja szét a művészetet és a politikát. Életében, munkájában e kettő egységére törekszik. Érdeklik lakóhelyének, Szentendre városának problémád, a párt végrehajtó bizottságában évek óta tagként tevékenykedik. Amit a maga eszközeivel tehet, megteszi városáért, a művészek összefogásáért, a figyelem felkeltéséért a várospolitika ügyei iránt, s a művészet és a politika összetartozásáról, kapcsolatáról próbál meggyőzni. S mi foglalkoztatja most leginkább? Pályázaton töpreng, amelyet nemrégen hirdettek. Szentendre jellegzetességét szeretné szoborban kifejezni. Fogalmazódnak az ötletek, de még nem beszél róla senkinek, ha elkészül, az alkotás önmagáért szól. _______________ ólomba, Ac éllemezbe, ónba for——————— málja alakjait. Olyan anyagba, amellyel azok a munkások is dolgoznak, akikről alkotásainak többségét készíti. Az építést, a békét, a háborút, a munkát, az életet ábrázolja modern, de érthető kifejezésmóddal. Mondanivalója közel áll az emberekhez. Így fogalmazza meg ő, maga: „Valóságunk egészének sokféle élményanyagát, ennek felgyorsult áradatát átfogni nem tudom. Részt kellett vállalnom belőle. Ezáltal törekszem a teljesség lényegi megragadására, visszaadására. Az egészből vállalt részem: a munkások, s az ő világuk. Számomra természetes, hogy munkáim javával, többségével feléjük fordultam, mert ott, közöttük nőttem fel és A béke Gárdos Katalin felvételei formálódtam; ez határozott meg mint embert, később mint művészt. A munkásokat körülvevő, az általuk létrehozott világ, a munka tágabban vett környezete más, mint a természeti környezet. Felgyorsult, mesterséges. A házak és a gépek sokasága, tömege gyökeresen más tartalmakat, formákat hordoz, mint a fák rengetege. Azt szeretném megoldani, hogy a megváltozott ember és külső világa együtt, egységben jelenhessen meg szobraimban. A korábbi megoldásokkal szemben, számomra az a követelmény adódik, hogy olyan több figurás kompozíciót alkossak, amelyben az alakok puszta egymásmel- lettiségét a szoborban felváltsa a munkásközösség által meghatározott szerves és tudatos egység gondolati-formai megkomponálása.” így találjuk meg Rózsa Péter művészetében az elember- telenítés, a háború, az ember ember elleni merényletének viszonyát is. Az építő, az alkotó emberrel szembeni csoport, a félő, a szorongó, a megnyomorodott, a kiszolgáltatott ember azonban szintén a humánumot hivatott ébreszteni.------------------------ művészt A t ermékeny | nem fe------------------------- nyegeti ve szély, mindennap arra törekszik, hogy munkáját tartalmilag, formailag megújítsa, iszonyodik a megmerevedéstől. A mindennap változó világot szemléli, s változó lényegét a,karja maradandó szoborba önteni. Sági Ágnes
