Pest Megyi Hírlap, 1973. szeptember (17. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-16 / 217. szám
Kádár János Finnországba látogat Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára Urho Kekkonennek, a Finn Köztársaság elnökének meghívására szeptember 25—28 között látogatást tesz Finnországban. Péter János New Yorkba repült Péter János külügyminiszter vezetésével szombat délelőtt elutazott New Yorkba az ENSZ-közgyűlés idei ülésszakán résztvevő magyar küldöttség. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Púja Frigyes kül- ügyminisztériumi államtitkár és Hollai Imre külügyminiszter-helyettes búcsúztatta. (Kommentárunk a 2. oldalon) Jól kezdődtek az őszi munkák Sem alkatrész-, sem vetőmaghiány Kukorica, cukorrépa — Készülődés a szüretre Élénkül a határ: Pest megye déli vidékein hozzákezdtek a kukorica betakarításához. Híre jött, hogy az abonyi Üj Világ Termelőszövetkezetben 190 hektáron, a kőröstetétleni Vörös Csillag Tsz-ben pedig 50 hektáron törték le eddig a korai érésű tengerit. Az őszi munkacsúcs nyitányán — jóllehet csupán néhány napja dübörögtek föl ismét a kombájnok — máris túljutottak a gazdaságok. Az idén 75 ezer hektárról kell behordani a kukoricát. Eddig a termény egytizede került a szárítókba, magtárakba. A gazdaságok, kihasználva a szép, napfényes napokat, nagy iramban szántanak, vetnek. A földek munkásai nem bánnák persze, ha hullana j némi csapadék, no nem sok, I P est megyében tavaly az ezer lakosra jutó újonnan épített lakások száma E,1 volt — két szomszédos megyében, Szolnokban, illetve Bácsban 9 és 7,5 —, országosan 8,7. A lakásépítés megyei középtávú terve több tekintetben módosult, de még ehhez a módosításhoz mérten is elmaradás tapasztalható az álla mi lakásépítésnél. Magyarán: eddig — 1971- ben is, 1972-ben is, idén, az első félévben is — kevesebb állami lakásba költözhettek be a lakók, mint amennyire ténylegesen mód nyílott volna. Az okok többfélék, a magyarázatok tábora még népesebb. Az állami lakásépítés fő kivitelezője a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat; számukra e tevékenység veszteséggel járt. Azaz ráfizettek. Némi gonoszkodást megengedve: minél több lakás, annál nagyobb ráfizetés. Persz'e, nem ezért épült kevesebb otthon a tervezettnél, de azt, hogy az elmaradásban nagy része van a veszteségből fakadó szemleletnek, aligha szükséges bizonygatná Azt sem, hogy a lakásépítési árak — országosan is, s hivatalosan elismerve — néhány éven át ugrásszerűen növekedtek, s a meg- állj-t csak az idén mondták ki határozott intézkedések, egyebek között azt, hogy a házgyáraknak árjegyzéket keli készíteniük. A veszteség egy részéért a költség- növekedést el kell fogadnunk indokként, ám vannak másféle „indokok” is — azaz sokkal inkább magyarázatok —, amelyek elfogadhatatlanok. Ezek sorában hiányzó fedezetigazolások, előkészítetlen építési területek, pontatlan kivitelezési tervek szerepelnek, s' csak nagy sokára, a lista végén a', hogy magának a vállalatnak is — s általában a .lakásépítésben részt vevő minden vállalatnak, ipari szövetkezetnek — vannak teendői. Ezzel a szemlélettel a vállalat párt-végrehajtóbizottsága, szükebb körű gazdasági vezetése már megkezdte a hadakozást; mélyre nyúló gyökereket kell kitépniük. H árom esztendeje, a vállp’at kommunistáinak . pártértekezletén a pártbizottság beszámolója megkülönböztetett figyelemmel foglalkozott a szervezettség, a gépek, berendezések kihasználtságának kérdésével. Elmarasztalta azt az álláspontot, amelyet sokan foglaltak el, s amely úgy hangzott, hogy a föllendülés csakis a technikai alapok gyarapodásán múlik. Az azóta eltelt idő igazolta a pártbizottság, a beszámolót elfogadó pártértekezlet véleményét. Mert ugyan erőteljesen bővültek az eszközök, önmagukban nem tenettek csodákat. Nem is tettek. Hosszú időn át tartó próbálkozások, félkudarcok után idén s még inkább jövőre remélhetően már zökkenőmentesen működnek az alagútzsaluzatos lakásépítő berendezések, a gépesítésre költött, viszonylag jelentősebb összegek eddiginél hathatósabb kamatoztatását is meg kell kezdeni, de mindezek csak mozzanatként foghatók fel. Ahhoz, hogy a vállalat — amely idén több, mint kétszázmillió forint értékű lakásépítést végez — legalább nullára álljon be, azaz, ha nyereséget nem is, de veszteséget se termeljen a lakásépítéssel, a szervezés tökéletesítése az elengedhetetlen feltétel. E feltétel kialakítása alól természetesen nem kaphatnak felmentést a többi lakásépítő szervezetek sem, bár a szövetkezeteknél — a kisebb eszközhányadra tekintettel — a szerény nyereség, s nem a ráfizetés a jellemző. A nagyobb szervezettség felöleli az építés előkészítésének idejét éppúgy, mint az eszközök hatékonyabb kihasználását, az emberek, azaz a brigádok vándorol látásának egészséges határok között maradását, s azt is, hogy különböző viták miatt — mint történt ez Gödöllőn, két lakóépület esetében — ne késsen hónapokig az átadás. Ez utóbbinál nagy szolgálatokat tehet a nemrég megszervezett ún. garanciális építésvezetőség, amelynek egyrészt szerepe kell hogy legyen az épületek belső, azaz vállalaton belüli átvételekor — amit idén alkalmaznak első ízben rendszeres módszerként —, s a megállapított hibák mielőbbi megszüntetésében. V ajon ilyen „apróságokon” múlna a veszteség fölszámolása, első lépésként a nullára való beállás, majd a nyereséges lakásépítés? Ne hallgassunk arról, hogy ebben része van vállalaton kívüli tényezőknek is — ezeknek a tényezőknek a száma nem csekély! —, de a kiegészítéssel bátran állíthatjuk, hogy igen, ezeken az apróságokon múlik, mi kerül a pénztári főkönyvbe. Ma átlagosan 308 nap alatt készít el egy lakóházat a vállalat, rövidebb idő alatt, mint általában országosan. Ide tartozó munkái három városban összpontosulnak — Vácott, Gödöllőn, Szentendrén —, azaz lehe- . tőség is, meg már elért haladás is kínálkozik a további cselekedetekhez. Lehet — sőt hasznos — vitatkozni azon, milyen módszerekkel csökkenthető a lakásépítés vesztesége, de hogy mérsékelhető, az vitathatatlan. Ezt kell beláttatni, elfogadtatni a vállalati közösség-1 gél, s főként azokkal a középvezetőkkel, akik a maguk területén kezükben tartják a megoldás kulcsát. Ha kezükben tartják — használják is! Mészáros Ottó nehogy sárba ragadjanak a gépek, de annyi, hogy megM zuljon kissé a talaj, mert az aszály szárította földeken nehezebben vonszolják a traktorok az ekét. A megyében elvetették az őszi árpa 40 százalékát, a rozs és a triticale egynegyedét. Készítik a búza magágyát, vetése szeptember végén, október elején esedékes. Mint hírül adtuk, az őszi teendők koordinálására megyei operatív bizottság alakult. A bizottság állandó ügyeletet tart fenn, akárcsak az AGROA kukoricatörésre megépül a száritó Herceghalm-on, a kísérleti állami gazdaságban. A szovjet berendezés teljesítménye, a termény nedvességtartalmától függően, soll) vagon. Felállítását rekordidő — tíz hét — alatt végezték el a gazdaság lakatosai, kőművesei. Próbaüzem: hétfőn. Gárdos Katalin felvétele KÉR és a Budapest—Pest megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat. Az ügyeleti naplók lapjai egyelőre még tiszták, ami azt jelzi, hogy sem allcatrész-, sem vetőmaghiány nem akadályozta eddig a munkát. Remélhetőleg nem ismétlődik meg a tavalyi üzemanyaghiány sem. A gondok elkerülését maguk a gazdaságok is elősegíthetik, ha késlekedés nélkül feltöltik üzemanyagtartályaikat, hiszen később az ÁFOR-nak a lakosság fűtőolajigányát is ki kell elégítenie. A termelőszövetkezetele saját üzemanyagtárolók építésére 30 százalékos állami támogatást kapnak. Az őszi betakarítás egyéb hírei: lassan kezdődik a burgonya szedése, egyik-másik gazdaságból már szállítják a cukorrépát a gyárba, s mindenütt mossák a hordókat, készülődnek a szüretre. A. Z. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLETEK! AZ M§ZMP PEST ME,GYEI BIZOTTSÁGA ÉS A JEGYEI TANÁCS LAPJA XVII ÉVFOLYAM, 217. SZÁM ARA 1 FORINT 1973. SZEPT. 16., VASÄRNAP A puccsisták féktelen terrorhadjárata ellenére Allende hívei folytatják az ellenállást Chilében Allende hívei folytatják az ellenállást. Különösen súlyos küzdelemről érkezett jelentés Santiago ipari övezetéből. Több üzem és gyár munkások kezén van, és nem szűnik a lövöldözés zaja a főváros központjában sem. Santiago utcáin katonai járőrök és harckocsik cirkálnak. A puccsisták féktelen terrorhadjáratot folytatnak az ellenállás letörésére. Santiagóban és Valparaisóban kegyetlenül leszámolnak az ellenállókkal. A börtönben óráról órára nő a letartóztatottak száma. Börtönnek rendezték be a két legnagyobb santiagói stadion melléképületeit is. Valparaisóban háromezernél több embert — embertelen körülmények között — hadihajókon őriznek. Továbbra is fennáll az éjszakai kijárási tilalom, zárva vannak a repülőterek, szigorú hírzárlat van. A chilei televízió, amely jelenleg csak egy csatornán sugároz adást, filmvetítéseket közölt a santiagói nemzeti stadionból, ahová a Népi Egység híveit bezárták. A fővárosi utcákon temetet- len holttestek hevernek, Santiago több körzetéből robbanások zaja » és fegyverropogás hallatszik, és számos épület lángokban áll. Egyes adatok szerint csupán Santiagóban 5000 munkást és diákot gyilkoltak le a fegyveres összetűzésekben. A fasiszta junta parancsára Valparaisóban kivégezték Pedró Vuscovich volt gazdaságügyi minisztert és Orlando Millas pénzügyminisztert. Jósé Toha volt belügyminiszter több vezető politikussal Összefogás+támogatás: időnyereség Most már a tamáskodók is jelentkeznek vízért Nem tartozik a gyorsam gyarapodó települések közé Ceglédbercel, hiszen népessége egy évtized alatt alig több mint száz fővel nőtt, ám maga a község, különösen a legutóbbi években nagy lépéseket tett a korszerűsödés útján. A többi között bizonyítja ezt, hogy, az évente felépülő 40—45 lakás mindegyikében ott a villany, s most már egyre több olyan is akad, amelyet elkészültekor bekapcsolnak a vízvezeték-hálózatba. Annak idején, amikor megkezdték a községi vízműtársulat szervezését, sokan volKétszeresét A Humán Oltóanyagtermelő és Kutató Intézet gödöllői gyáregységében üzembe helyezett új, svéd gyártmányú berendezés nemcsak kétszer annyi sterile- zendő terméket képes befogadni, mint az eddigiek, de e fontos művelet idejét is lerövidíti. Ekés János felvétele tak tamáskodók, akik azt bizonygatták, kár az erőlködésért, úgysem lesz a dologból semmi. Olyannyira nem lett igazuk, hogy a lakossági ösz- szefogás ritka eredménnyel járt: a tervezettnél egy évvel korábban megkezdhette műr kodásét a községi vízmű, s ebben mind a tanácsnak, mind a társulat vezetőinek nagy érdemei vannak. Eddig már több mint háromszáz házat kapcsoltak be a hálózatba, s természetesen a fejlesztés tovább tart. Ehhez fontos segítség az a másfél millió forint, amelyet megyei hozzájárulásként könyvelhetnek el, s amelyre természetesen már a társulat létrehozásakor számíthattak. A tekintélyes summát idén kapták meg. A tények meggyőző erejét bizonyítja, hogy most a korábbi tamáskodók a leghangosabb kérelmezők, szeretnének ők is mielőbb Vízhez jutni, az igénylők száma így jelenleg meghaladja a százötvenet. Arra ugyan nincs mód, hogy a ceglédberceliek valamennyien bevezethessék házukba a vizet — a több mint 1300 lakás viszonylag nagy területen helyezkedik el —, de a vízmű teljes kiépítése lehetővé teszi a fogyasztók számának folyamatos növelését. együtt állítólag egy katonai tóiskola épületében van letartóztatva. Valóságos háború dúl az éterben a junta és az egységkormányhoz hű adók között. Az utóbbiak az ország területéről sugározzák adásaikat, s változatlanul arról számolnak be, hogy katonák és felfegyverzett munkások szállnak szembe a puccsistákkal. A junta adói cáfolják ezeket a jelentéseket. Leigh tábornok hazatérésre szólította fel azokat a mérnököket és technikusokat, akik Allende elnök Népi Egység kormányának megalakulása után hagyták el az országot. A fasiszta junta nemcsak a disszideris műszaki értelmiséget hívja haza, hanem azt a Roberto Viaux tábornokot is, aki már a kereszténydemokrata Frei elnök kormánya elien is jobboldali katonai lázadást kísérelt meg, majd Allende elnök megválasztása után Schneider tábornok hadseregfőparancsnok meggyilkolásával próbálta megakadályozni a Népi Egység kormányának megalakulását. Viaux-t eredetileg húsz évben megszabott, de két évre mérsékelt börtön- büntetésének letöltése után száműzték az országból. Most Paraguayban jelentette be újságírók előtt, hogy a santiá- gói junta felkérte őt, vegyen részt Chile „pacifikálásában”. Nyugati hírügynökségi jelentések szerint Mendozában, a chilei határnál fekvő argentin városba érkezett Carlos Prats tábornok. A hírt argentin hivatalos helyről is megerősítették. Prats állítólag a junta menlevelével, három ismeretlen személy kíséretében lépte át a határt. Pabló Neruda chilei költő nővére telefonnyilatkozatában cáfolta a költő haláláról szóló híreket. Elmondotta, hogy Neruda jelenleg Santiagótól 120 kilométerre egy szigeten tartózkodik, betegsége miatt nem is hagyhatja el otthonát. (Kommentárunk a 2. oldalon) ★ A Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsa nevében Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára táviratban fejezte ki tiltakozását az ENSZ-nél és a nemzetközi munkaügyi szervezetnél a chilei ellenforradalmi katonai puccs és a chilei nép elleni barbár terrorintézkedések miatt. A Magyar Partizán Szövetség vezetősége, az országos bizottság és a szövetség valamennyi tagja nevében ítélte el és bélyegezte meg a Chilei Köztársaság törvényes kormánya elleni fasiszta lázadás gaztetteit. A magyar parlamenti küldöttség, amely Apró Antalnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az országgyűlés elnökének vezetésével egyhetes hivatalos, baráti látogatáson vett részt az NDK-ban, szombaton hazaérkezett. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke és több közéleti személyiség fogadta. Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, szombaton Keserű Jánosné könnyűipari és Szurdi István belkereskedelmi miniszter társaságában felkereste az Otthon ’74 kiállítást. Dr. Dimény Imre, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter kíséretében tegnap a Heves megyei Kompoltra látogatott a Moldvai SZSZK mezőgazdasági delegációja, amely N. Berezsnoj mezőgazdasági miniszter vezetésével tartózkodik hazánkban. Agatha Barbara máltai oktatásügyi és kulturális miniszterasszony szombaton hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett Lakásokért