Pest Megyi Hírlap, 1973. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-23 / 196. szám

A szövetkezet költségén Két nap Gyulán A Monori Építőipari Szö­vetkezet dolgozói az ünnepe­ken Gyulára látogattak: har­minc családot vitt el a szö­vetkezet ingyenesen a szép fürdővárosba, két napra. Tárgyik Sándorné halálára Mindenki szerette, aki is­merte, és nagyon sokan is­merték. Magánéletében és a közéletben is. Látták őt a férj akaratát megváltoztató, igaz ügyért harcoló, tragikus sorsú asszony szerepében. A Kőszívű ember fiai sok szép estét megért elő­adásában a gyöjnrői művelő­dési házban. Látták Cilia szerepében szívből, szívesen, életszerűen játszani. Sokan tudjuk, hogy a művelődési in­tézmény gazdasági ügyeit is jó időn át vezette. Otthona mindig nyitva állt a jó barátok és ismerősök előtt, ha gond­jaik voltak. Ügy halt meg, ahogy élt: halkan, nagyon csendben, csak utólag keltve őszinte megdöbbenést. Búcsúzik tőle családján kí­vül szinte egész Gyömrő, egy olyan kollektíva, melynek szeretett, megbecsült tagja volt, melynek munkáját hat­hatósan segítette energiája, ügyszeretete. Emlékét megőrzi az őt tisz­telők népes tábora. HOHOMUföl P*E S .T MÍCYE'I H BR LAP K Ü LÓN K l ADA S A XV. ÉVFOLYAM, 196. SZÁM 1973. AUGUSZTUS 23., CSÜTÖRTÖK TANÁCSÜLÉS MONORON Megalakul a vízműtársulás BEFEJEZÉS ELŐTT A CSATORNA GERINCVEZETÉKÉNEK ÉPÍTÉSE ŰT- ÉS JÁRDAÉPÍTÉSRE ÖTMILLIÓ FORINT Az elmúlt napokban tanács­ülést tartott Monor nagyköz­ség tanácsa. Elsőként dr. Ve- c serek Lm jós tanácselnök szá­molt be a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. Elmondotta, hogy a száz­személyes óvoda építésének befejezéséhez szükséges mun­kálatokra társadalmi munkát szervez a tanács, a község kisiparosait kérve fel a szak­ipari teendők elvégzésére. A telepi tanácstagok vállalták, hogy ketten-ketten egy-egy héten át négy társadalmi munkást szerveznek egy-egy napra. V Kisajátították a 124 tanácsi lakás helyének ingatlanát, a kártalanítási igényperek is folyamatban vannak, s részben az épületeik bon­tását is megkezdték. Dr. Varga Ilona, a végre­hajtó bizottság titkára ezután az 1973 első félévi fejlesztési és költségvetési tervek telje­sítéséről beszélt, a IV. ötéves terv céljainak időarányos tel­KlSZ-tagok Sülysápon Vezetőségválasztósm készülnek Sülysápon a Petőfi Sándor KISZ-szervezet fiataljaival ar­ról beszélgettünk, ki a jó KISZ-vezető? Felelősségteljes megbízatás — Szerintem az, aki olyan feladatokat tűz ki célul maga elé, amelyek teljesíthetők is — válaszol Tóth Erzsébet, s hozzáteszi még: — Persze nemcsak irányít, velünk együtt vesz részt a munkában, szóra­kozásban. — Ezek szerint, irányítson és dolgozzon is. Nem sok ez? — Valóban nem kis feladat, hanem jelentős megbízatás KISZ-vezetőségi tagnak lenni. Fontos az is, hogy ne csak a munkát, az elvégzendő fel­adatot adja ki, hanem érté­kelje is teljesítését — szól köz­be valaki. — S milyen vezetőnek tart­játok Farkas Sanyit, a jelen­legi titkárt? — Hát elég fiatalon kezdte, az biztos! — vágja rá „Köbü- ki” (mindenki így becézi Tur­csik Ferit). — Nagyon rendes, közvetlen. Én az ő titkársága mellett szavazok továbbra is. Hasonlóan fogalmaznak ró­la a többiek is: amit tehet, mindent megtesz a KlSZ-éle- tért. Munkáját azonban nehe­zíti, hogy dolgozni Pestre jár ő is, csakúgy, mint a negyven­öt-tagú alapszervezet fiatal­jainak nagy többsége. . Továbbra is vállalja — Most nyáron szabadultam fei. villanyszerelő szakmá­ban. Az ÉBGV gyáregységé­gében dolgozom. Ott voltam ipari tanuló is. — Munkahelyi vezetői tud­nak e fontos községbéli meg­bízatásáról? — Igen, tudnak róla. — Segítik is? — Nagyin rendesek, szükség esetén minden támogatást megkapok tőlük. Iiorinka Éva: — Azt is mondd meg, Sanyi, hogy hívtak, legyél ott KISZ- vezetőségi tag, de te nemei mondtál. Arra a kérdésre viszont, hegy vállalná-e a titkárságot továbbra is, a válasza hatá­rozott igen. Szerényen, de érezhető büszkeséggel újságolja: — Rövidesen párttag leszek. Egyik ajánlóm az MSZMP községi csúcstitkára, a másik pedig a KISZ-szervezet. Itthon jobb Említettük: negyvenötük közül legalább negyvenen Budapestre járnak tanulni, dolgozni. Hogyan látják ők a KISZ-életet? Tóth Erzsiké: — A VII. kerületi Vendég látóipari Vállalatnál dolgo­zom. .. Egy percig sem volt vitás, hol legyek KISZ-tag, persze, hogy a községi KISZ- szervezetet választottam. Zemen Gabi: — Az Orionban dolgozom, mint mechanikai műszerész, ott voltam tanuló is. Szerin tem a munkahelyi és a köz­ségi KISZ-szervezetbeli tévé' kenység között nagy a különb­ség. Az üzemben a munka végzése körül támadhatnak apró bajok, lehetnek kérések, mint például órabéremelés, s azokban a műhelybeli KISZ- titkár tudna segíteni... Szó­val, azzal, hogy nem ott va­gyok KISZ-tag, meglehet, ke­vésbé számíthatok az ottani KISZ-szervezet segítségére. , Szvitek Gyula: — A Középületépítő Válla­latnál dolgozom, mint kőmű­ves. Én a munkahelyi KISZ- szervezetbe léptem be még'ta­, vasszal, de rövidesen haza­jövök. Átigazolásom folyamat­ban van. Itthon jobb. Tiszteletre méltó eredmény Nagy eseményre, vezetőség­választásokra készülnek KISZ- öataljaink. Eljött hát a szám­vetés ideje: mit s hogyan vé­geztek eddig. És mielőtt el- hangzana részükről a válasz­adás, gondoljunk rá: nem könnyű a községi KISZ-élet, sokkal nehezebb, mint az is­kolai, az üzemi. Amit Sülysápon eddig igye­kezettel, becsülettel elértek a KISZ-esek, tiszteletre méltó eredmény. Jandó István jesítését, a II. félévi felada­tokat ismertette. — A tanács bevételei az első félévben a tervnek meg­felelően alakultak. Az egész évi tervezett bevétel 12 mil­lió 846 ezer forint, s 5 millió 717 ezer forint a félévi bevé­tel összege. Fejlesztési tervét a tanács az első félévben 43 százalék­ban teljesítette. Megkezdődött a „Cs” la­kások, s folyamatban a DEMÁSZ által elkészí­tendő transzformátorállo­más építése, amely a 22 munkahelyes rendelőin­tézet és a Pozsonyi utca, valamint környékének vil­lamosítását teszi Tehetővé. Átadás előtt áll a monori-er- dei napközi otthon. Az új tan­évben már a gyerekek elfog­lalhatják helyüket. A tanácstitkár ezután tájé­koztatta a tanácsülést a nagyközség út- és közmű- fejlesztési helyzetéről. 1975- ig a tanács 5 kilométer hosz- szúságú járda-, 5,4 kilomé­ter útépítést, s 3 kilométeren útfelújítást tervezett. Ebből megvalósult 1,2, kilométer járda-, 2,9 kilométer útépítés és az útfelújítás teljes egé­szében, csaknem 5 millió fo­rint értékben. Súlyos gond a villamosítás Monoron. A hálózatfejlesztés­ben nehézségeket okoz Mo- nori-erdö, ahol körülbelül 2,5—3 kilométer kisfeszült­ségű hálózat bővítése vájna szükségessé. Vámos Géza .országgyűlési képviselő interpellációja ered­ményeként a tanács ígéretet kápott: a bővítés költségei­nek összegét központi keret­ből biztosítják. Jelentős feladat a közüzemi ivóvízellátás biztosítása Mo­noron. Eddig négy kutat fúr­tak, s rendelkezésre állnak a tervdokumentációk is. A leg­sürgősebb teendő most a vízműtársulat szervezése és megalakítása. Hogy ez meny- nvire fontos, bizonyítja a KÖJÁL 1971. évi megállapí­tása, mely szerint a nagyközség lakosságá­nak 60—70 százaléka fer­tőzött vizet iszik. Befejezéséhez közeledik a csatornahálózat gerincvezeté­kének megépítése, amely 27,4 millió forintba kerül. A tanácsülés elfogadta azt a határozatot, mely kimondja, hogy a vízműtársulást ez év végéig meg ’teli alakítani. Dr. Vecserek Lajos ezután az 1973. évi tanácsi beszá­molók ütemtervét, majd Ma- gócsi Károly, az ügyrendi bi­zottság elnöke a szervezeti és működési szabályzat módosí­tását ismertette. Végezetül a tanács bizottsá­gainak megválasztására került sor. G. J. MONOR Átadták a Rákóczi telepi új élelmiszerboltot Feldíszítve várja az átadást. Az első vásárlók, akiket bőséges áruválaszték fogadott. Szabó János felvételei Nemzetközi labdarúgó-mérkőzés Monori SE — Lokomotiv Neuhof (NDK) 6:2 (0-1) Berendi edző távollétében, Naszvadi János helyettes edző új összetételű csapatot kül­dött a pályára: Szabó (Kalo­csa), Gergely, László (Burján), Paput, Simonovics, Déri, Zá­ITTASAN OKOZOTT BALESET - GYORSÍTOTT ELJÁRÁS A legtöbb bajt az emberi könnyelműség idézi elő BESZÉLGETÉS A MONORI JÁRÁS VEZETŐ ÜGYÉSZÉVEL Dr. Lévai Sándorral, a mo­nori járás vezető ügyészével beszélgettünk az elmúlt évek tapasztalatairól. — Ha a statisztikát néz­zük, nem kevés a bűncselek­ményeket elkövetők száma. Évente 7—800 ügyben kell in­tézkednünk. Természetesen foglalkozunk munka- és la­kásügyekkel is. A szerdai pa­nasznapokon ugyancsak sokan felkeresik irodáinkat, hogy ügyes-bajos dolgaikban jogi tanácsot, orvoslást kérjenek. Az ügyészség fő feladata a büntetőjogi eljárásokban való aktív részvétel, a nyomozástól az ítélethirdetésig. — Az utóbbi években a já­rásban szaporodtak vagy megfogyatkoztak a bűncselek­mények? — Csak egészen jelenték­telen emelkedés tapasztal­ható a bűncselekmények számában, kevésbé kedve­ző viszont, hogy a vádlot­tak közt nem egy 19—22 év körüli fiatal is akad. — Milyen bűnügyekkel kell leggyakrabban foglalkozniuk? — Súlyos testi sértéssel. Sajnálatos módon szinte min­den községben található olyan helyiség, általában kocsma, amelyben az erősen ittas em­berek egymásnak rontanak vélt sérelmük megtorlására. Ezek a helyek adják a leg­több munkát ügyészségünk­nek. — Sok a közlekedési bal­eset. A szigorú ellenőrzé­sek ellenére Is az ittasság idézi elő a legtöbbet. Az ittasan okozott balesete­ket, amennyiben nem olyan súlyosak, hogy nyomozást kelljen elrendelnünk, gyorsí­tott eljárással tárgyaljuk. Au­gusztus 4-én például három ilyen esetünk is volt. íme, az egyik, mely szinte tipikusnak mondható. Egy budapesti la­kos aznap délelőtt másfél li­ter bort fogyasztott. Délben megebédelt, s utána mérnem ivott. Csak este 8-kor ült vo­lán mögé, gondolva, hogy a délelőtti bor már teljesen el­párolgott. Az esti ellenőrzés viszont jó adag szeszt muta­tott ki a szervezetében. 2500 forintjába került az illetőnek, s hat hónapig nem vezethet. Hozzá kell tennem, hogy min­denfajta jármű vezetőjének tilos italt fogyasztania. — A vagyon elleni bűn­cselekmények szintén gya­koriak. A bűnözőknek kedvez az em­berek könnyelműsége __ Fia­ta lok és idősebbek laktak együtt. A fiatal házaspár 50 ezer forintot vett ki a bank­ból, telekvásárlásra. Egy na­pon csak az idős nagyapa és hétéves unokája tartózkodott otthon. CSupán néhány perc­re hagyták el a házat, a tol­vajok azonnal kiloptak 36 ezer forintot a szekrényből. Nem számolták, kimarkolták. A fiatalok, mivel áruló nyom nem maradt a tettesek után, az idős szülőkre gyanakodtak, miközben a tolvajok Szolno­kon mulattak a könnyen szer­zett pénzen ... Ismétlem, a vagyon elleni bűncse­lekmények jórészét az em­berek könnyelműsége, ha­nyagsága okozza. Vigyázzunk értékeinkre • , gon­dosabban, mert sok esetben annyi nyom sem marad a tol­vaj után, hogy a nyomozást megkezdhessük. — Felhívom az édesanyák figyelmét, hogy leány gyerme­keik lényegesen korábban érnek, mint a 20—25 évvel ez­előtti fiatalok, ezért időben fel kell hívni figyelmüket, hogy minden csalogatásnak álljanak ellent. Az erőszakot törvényeink a legnagyobb szi­gorral büntetik. Elmondok egy figyelmeztető példát. Ti­zennégy éven aluli kislányt akartak többen megerősza­kolni, leitatták. Szerencsére, nem értek célt, de a bűnösök így is megkapták méltó bün­tetésüket: egy év hat hónap­tól négy évig terjedő börtönre ítélte őket a bíróság, a bűn­részesség arányában. — Gyakori a társadalmi tulajdon elleni vétség. Örömmel vettük tudomásul, hogy Monoron százszemélyes óvoda épül, társadalmi össze­fogással. Egyesek azonban a társadalmi munkát összekö­tötték némi haszonszerzéssel: a téglákból eladtak három­ezer darabot. Fény derült az ügyre, s ezertől háromezer fo­rintig terjedő pénzbírsággal büntették az eladókat, vala­mint az orgazdát, továbbá a kárt is meg kell téríteniük. — Gyakran tapasztalható a vállalatok hanyagsága. Nem biztonságosak a raktárak, nyu­godtan dézsmálhatják azokat a tolvajok. Sok helyen az éj­szakai őrködés sem megfelelő Gulyás László kó, Jarábik, Szegedi, Durá- kovics (Kécskei), Kacsándi. Jó iramban kezdődött a ta­lálkozó, mindkét csapat so­kat támadott, de a kapusok jól védtek. A vendégcsapat a 18. percben Dombach révén megszerezte a vezetést. A 20— 25—30. percben Kacsándi, Ja­rábik, Szegedi előtt tisztá­zott a jód védő kapus. Szünet után a monori csa­pat vette át a játék irányí­tását, s a 47. percben Zákő egyenlített, 1:1. Az 50. perc­ben Kacsándi, a 62. percben Kécskei volt eredményes. Két perccel ezután Rölling szé­pített, 3:2. A 77. percben Zá- ká, majd a nagyon ügyesen játszó Jarábik a 80. és 85. percben növelte a hazaiak előnyét, így alakult ki a 6:2- es végeredmény. Jók: Jarábik (a mezőny leg­jobbja), Kacsándi, Kécskei, Simonovics, Durákovics, Déri. Női mérkőzés: Monori SE—III. kér. TTVE 0:3 (0:3) A vendégcsapat minden te­kintetben jobb volt a mono- riaknál, amely nem tudta megismételni vecsési jó játé­kát. Knul Ilona szünet után a megítélt büntetőt kapu mel-. lé lőtte. Jók: Fábián, Gál. Vitéz Imre MŰSOR MOZIK Gomba: Eltelt egy nap. Mo­nor: Támadás, hegedűszóra. Űri: Tudósítás az alvilágból. Vecsés: Legenda. Teherautó az árokban A napokban a Belkereske­delmi Szállító Vállalat hat­tonnás, Coca-colával megra­kott, FJ 17—51 rendszámú teherautója Üllőn, a Csillag utca sarkán, kanyarodás köz­ben a mély árokba csúszott. A rakomány egy része kizu­hant, és összetört. Szerencsé­re, a kár csak 500 forint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom