Pest Megyi Hírlap, 1973. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-04 / 181. szám
MONOMIDI A P«ES.T MiCYM HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XV. ÉVFOLYAM. 181. SZÁM 1973. AUGUSZTUS 4.. SZOMBAT Gyömrő, Vas- és Fémipari Szövetkezet Középtávú fejlesztési tervet készítettek Kevesebb a megrendelés — Új gyártmányok Elkészült a féléves mérleg a gyömrői Vas- és Fémipari Szövetkezetben is. A teljes árbevétel 8,5 millió forint: jóval kevesebb, mint az elmúlt év hasonló időszakában volt. A csökkenés nem elmaradás következménye, csupán arról van szó, hogy kevesebb a megrendelés ebben az évben. A szövetkezet vezetői előrelá- tóak voltak, s 1973-ra nem is terveztek csak 17 millió forintos árbevételt, s annak felét teljesítették is eddig. Különösen érzékenyen érintette a gyömrői szövetkezetei az AUTOKER és a traktorgyár megrendelésének csökkenése, amely egyrészt a szigorított készletgazdálkodás, másrészt a Vörös Csillag és a Győri Vagon- és Gépgyár fúziója miatt következett be. A nyereség értéke egymillió 433 ezer forint, amely 14,7 százaléknak felel meg. A tanácsülés tárgyalta Több a bolt, növekszik a forgalmuk TATAROZÁS, GÉPESÍTÉS Gyomron a legutóbbi tanácsülésen a Cegléd és Környéke Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat számolt be 1972. évi működéséről, 1973-as terveiről, elsősorban Gyömrő nagyközség területére vonatkozóan. Tizennégy élelmiszerboltban, négy húsüzletben és egy tej- boltban árusítanak Gyömrőin. A boltok a vállalati forgalom tíz százalékát adták 1972-ben, 49,5 millió forint bevétellel: 1970-liez viszonyítva ez 28 százalékos emelkedést jelent, jobb, mint a teljes vállalat 20 százalékos forgalomnövekedése. 1971-hez viszonyítva is jelentősen, 14 százalékkal emelkedett a bevétel, a vállalati forgalom ez idő alatt 9,6 százalékkal nőtt. A forgalom növekedését elősegítette az állomás mellett, egymillió forintot meghaladó költséggel létesített, új áruház, amely a többi üzletnél bőségesebb árukészlettel rendelkezett. Jelentős eredmény, hogy sikerült a község jó áruellátását biztosítani, csak a hús- és hentesáru-, valamint bizonyos időszakokban a sörellátás nem kielégítő. Vállalati viszonylatban megfelelő a boltok technikai felszereltsége is. Hét pénztárgép, kilenc kávéőrlő, öt mélyhűtőpult, két norvég pult és egy 1 presszógép teszi korszerűbbé a kiszolgálást. Folyamatosan végzik az üzletek belső tatarozását, gépesítését. Ezekre a célokra majdnem százezer forintot fordítottak. 1973-ban az üzletek 33 százalékában végeztek belső tatarozást, és tervbe vették, hogy kibérelik az Imre utcai boltot, ezzel 190 négyzetméterrel nő az alapterület. Továbbra is gond az állandó munkáskézhiány. A helyben dolgozók bére átlagosan meghaladta a 2000 forintot, mely 1971- hez viszonyítva, 4,1 százalékos emelkedést jelent. A fővárosban a kereskedelmi dolgozók bérrendezésére központi keretet biztosítottak, míg a környék ilyen lehetőséget nem kapott. Talán ez is agglomerációs gondként kezelhető. Amint a tanácsülés megállapította, a vállalat vezetői mindent megtesznek a község jobb ellátásáért, és a községi vezetők is a lehetőség szerint segítséget adnak a kereskedelemnek. A vállalati beszámoló rendkívül mértéktartó, tárgyilagos és szakszerű volt, a gondokat is őszintén tárgyalta, ezért a j részt vevő tanácstagok megelégedéssel fogadták, amit 'a hozzászólások is bizonyítottak. Furuglyás Géza Sülysáp, Petőfi Tsz Befejezték az aratást Befejeződött az aratás a napokban a sülysápi Petőfi Tsz- ben is. A 647 hektárnyi őszi árpából és búzából a vártnál jobb termést értek el. A búza nagy részét — száz vagonnal — a kákái malomba szállították. A gyömrőiek továbbra is a közúti járműíejlesztési program szolgálatában állnak. Ebben a félévben középtávú intézkedési tervet készítettek, amelyben helyet kapott az elmúlt két és fél év elemzése is. 1964-ben hajtottak végre nagyobb mérvű profilrendezést. A termelés a kilenc év alatt duplájára emelkedett, tavaly azonban megállt a fejlődés, elsősorban a fogyadozó megrendelések miatt. Az ismételt Igényfelmérés alapján a fő termékek, a levegőszűrő berendezések, a kormánykerék, a pótkocsi-csatlakozó és a gépjármű elektromos szerelvények volumenét, a várható megrendelést is meghatározták. Szükségessé vált ez évtől kezdődően bizonyos profilváltozás, a hagyományos termékekre új partnerek, főleg exportlehetőség szerzése. A középtávú tervben ez olvasható: „Szélesíteni kell az eddig meglevő kapcsolatokat más ipari szövetkezetekkel, így a kőbányai ARGON szövetkezettel, és megteremteni az UNESCO által is támogatott, nagyszabású oktatás- gépesítési programhoz szövetkezetünknek a gyártási- lehetőséget egyes egységekre vonatkozóan”. Ennek érdekében bővíteni akarják a telephelyet, s a korszerűtlen barakképületek helyébe új műhelyeket építenek. 1975-ben kezdődik meg ez a munka. Nagy gondot fordítanak a munkások bérszínvonalának további fejlesztésére, a nyereség szintentartá- sára. Csökkenteni kívánják a selejtes termékeket, s még ez évben új premizálási rendszert dolgoznak ki. A gépesítésben is előbbre akarnak lépni: a korszerűtlen, elavult állományt újjal cserélik fel. Gér József Száznegyvenezer forint ráfordítással Felújítják a mendei művelődési házat Augusztus utolsó hetében kezdik el a mendei művelődési ház felújítását: korszerűsítik tetőzetét, kívülről fehér kőporos vakolatot kap az épület, belül átépítik a színpadot, felújítják padozatát, új körfüggönnyel látják el, s minden helyiséget kifestenek. A munkákra állami támogatásból 140 ezer, saját anyagi hozzájárulásból 40 ezer forintot fordítanak. Gépjavítás a mezon Jól doboznak a szocialista brigádok VÁRJÁK AZ EZÜSTKOSZORÚS JELVÉNYT A gombai Fáy András Tszben három szocialista brigád tevékenykedik 1968 óta. Közülük is kitűnik a Rákóczi nevet viselő baromfitenyésztő brigád, melynek harminc tagja van, csaknem mindannyian nők, akik öt év óta minden évben elnyerték a szocialista címet, s most várják az ezüstkoszorús jelvényt, melyet valószínűleg az év végi értékelés alkalmával kapnak meg. Minden évben megkötik a tsz vezetőségével a szocialista szerződést, s ez évben is 10 ezer forint célprémiumot kaptak, mert teljesítették vállalt kötelezettségüket. A Petőfi elnevezésű traktoros brigád is megállja helyét az aratási munkában. Ezeregyszázhu- szonhat hektár (majdnem 2000 katasztrális hold) kalászos aratását kell elvégezniük, amely befejezés felé közeledik. A sikerhez hozzájárult a Vörös Csillag szerelőbrigád gyors és pontos munkája: a brigádta- gok vállalták, hogy az elromlott gépeket azonnal a helyszínen megjavítják a nap bár mely szakában, akár éjjel is. A nemrégen létesült barom fitelepen, kilenc személlyé megalakult a szocialista címér küzdő Dózsa György brigád mely a szocialista szerződés, megkötötte a vezetőséggel, vállalva egyebek között, hogy a baromfitelep környékét parkosítja. Ha összes kötelezettségét teljesíti 5000 forint célprémiumot kap. Izmán Lajos MŰSOR MOZIK Gomba: A zeppelin. Gyömrő: Szelíd motorosok. Maglód: Lázadás a Bountyn, I—II. Mende: Föl támadott a tenger. Monor: Idegen a cow- boyok között, f—II. Éjszakai előadás: Utánam, gazfickók! Pilis: Halál Velencében. Tá- piósáp: A fekete város, I—II. Űri: Sherlock Holmes magánélete. Üllő: A sortűz. Vecsés: öreg rabló nem vén rabló. Éjszakai előadás: Majd a Leon- tine. MŰVELŐDÉSI HÁZ Gyömrő: az amatőr filmklub Gusztáv-filmeket vetít a klubösszejövetelen. Üllő: ötórai tea, 17-től 22 óráig; játszik az Alfa-együttes. Bejelentések nyomán Miért nem vigyáz a területre? Az elmúlt hetekben különböző napokon többen felkeresték szerkesztőségünket, és szóvá tették, hogy a monori református temelőben a szépen gondozott sírokról ellopjak a virágokat, focizó gyerekek zavarják a temető csendjét, nem egy drága síremléket is megrongáltak már. A bejelentések nyomán ellátogattunk a temetőbe, ahol saját szemünkkel is láthattunk játszó, hancúro- zó gyermekeket. Olyan is akadt, aki rózsával a kezében távozott. Néhány, sírokat ápolgató emberrel elbeszélgettünk. Kérdésünkre nem tudták megmondani a temetőfelügyelő, illetve -gondnok nevét, sőt még azt is kétségbe vonták, hogy ilyen személy egyáltalán létezik, A rendért, a jogszabályok szerint, a temetőt fenntartó jogi személy a felelős, az általa megbízott gondnok, illetve temetői elügyelő segítségével, következésképp felvetődik a kérdés: Van-e gondnok a monori református temetőben, ha pedig van, miért nem vigyáz a területre, miért nem jelenti a kegyeletsértők garázdaságait az illetékes hatóságnak? Kovács György Ügyeletes orvos Gombán, Bényén és Káván: dr. Nagy Márta (Káva, tanács- háza), Gyomron, Mendén és Péteriben: dr. Harangi Erzsébet (Mende), Monoron és Mo- nori-erdőn: dr. Bathó László (Monor, Bocskai u.), Maglódon és Ecseren: dr. Holló Mariann (Ecser), Pilisen, Nyáregyházán, Csévharaszton és Vasadon: dr. Marjai Viktor (Pilis, Rákóczi u. 63.), Sülysápon és Úriban: dr. Gáspár István (Sülysáp), Üllőn: dr. Leyrer Lóránt, Vecsésen: dr. Pauchly Géza tart ügyeletet vasárnap. Ügyeletes gyógyszertár: Monoron a főtéri, Vecsésan az Andrássy-telepi. Beteg állatok bejelentése: a monori járás területén szombaton 12-től 19 óráig, vasárnap reggel 8-tól 13-ig és délután 15-től 19 óráig Monoron, a főtéri gyógyszertárban. Labdarúgás Rákóczi Kupa Üllő—Monor 1:1 (0:1), félbeszakadt. Üllő, 400 néző, vezette; Hargittai (nagyon erélytelenül). A hazai csapat kezdett jobban, s már az első negyedórában több veszélyes támadást dolgozott ki. A 20. percben Gulácsi megszerezhette volna a vezetést is, de kivárt, s odalett a nagy helyzet. Ezután feljött Monor, és Bajkai irányításával egyre-másra vezette támadásait. A 30. percben Szegedi már csak a kapussal állt szembe, de a lövést Herénkéi bravúrral hárította. A 39. percben szerezte meg a vezetést a monori csapat: Bajkai jó labdával indította Szegedit, akit az Üllői védők visszahúztak a 16-oson belül, 11-es! Déri biztosan értékesítette a büntetőt, 0:1. LUCERNÁKAZLAZÓK A második félidőben alaposan megváltoztatták a monorí csapatot: a Kécskei testvérek helyére Szabó és Dvorákovics állt be, meggyengült a monori védelem, Gergelyt a bal szélre állították. Már az első percekben feltűnt a Csorba— Gergely külön párharc: egymást rugdosták, a játékvezető azonban nem torolta meg a szabálytalanságokat. A 70. percben Dobos tört kapura, Szabó, a monori kapus azonban elhúzta a lábát. Ez is 11-es! Ezúttal Viczkó értékesítette a büntetőt, 1:1. Ekkor Gergely megrúgta Csorbát, a rendezők és a közönség egy része beszaladt a pályára, s verekedés tört ki. Az üllői rendezők nem álltak feladatuk magaslatán, sőt ők is bántalmazták a monori játékosokat, s persze, a játékosok is ütlegelték egymást Hargittai lefújta a mérkőzést. A csoport állása: 1. Monor 2 — 2 — 2:2 2 2—3. Üllő 1 — 1 — 1:1 1 2—3. Vecsés 1 — 1 — 1:1 1 ★ A kupa intézőbizottsága a mérkőzés után összeült, s Csorbát és Gergelyt kizárta a további szereplésből. Vasárnap, Vecsésen, az Üllő elleni mérkőzésen dől el, hogy ki kerül a gyömrői döntőbe? A mérkőzés 17 órakor kezdődik, Játékvezető: Hörömpő János. (B.) Olyan szerényen húzódik meg a lombok alatt, kikivillantva sárga színeit, a KPM maglódi gépparkja, hogy többször is elvétem a bejárati kaput. Aztán, mikor belépek, percekig a kutya tart sakkban, s egy macska néz rám zavarodottan. Gazdájukat, a telep őrét, végül a csaholás keríti elő. Furcsálló tekintete bemutatkozásom, kézfogásunk után sem enyhül. Mit keresek itt, ahol a madár is csak akkor jár, ha elvéti a repülést? Nyugtatom: ez a munkahely sem lehet más, mint a többi, azért csak történt, vagy történik valami. De hitetlen marad, bizonyítani igyekszik az ellenkezőjét: mutatja, fellapozza a szolgálati Gépek között könyvet, komótosan bök rá a sorokra : „különös esemény nem történt”. — No, látja, nem elég bizonyíték ez? Ügy látszik, nem sikerül meggyőznünk egymást. Javaslom, sétáljunk kicsit. Rábólint. így rójuk a köröket egy ideig. Szemben fehérlenek a temető kövei. A fehérségről pedig eszembe jut a hó, arról meg a hómaró gépek. ' Most már hallom: Ilyen gépeket őrzök én itt tulajdonképpen. Még leltár is készült. Sorolja: két zúzalékszállító tehergépkocsi, 3 billenős, 2 hómaró, s még egy tucat kiselejtezett gép. Az utóbbiak jobbára már rozsdától sárgállanak. Főképpen „útromboló” időszakban van itt élet, forgalom: ősszel, télen. Szürkül már, búcsúzom. Kézfogás közben eszembe jut a neve: Farkas Ferenc. Azt, hogy netán a zeneszerző rokona, leszármazottja lenne, elhárítja magától. — Portás vagyok — jegyzi meg halkan, szinte mentegetőzve. — Nekem ezek a gépek jutottak. Dehát ezekkel is lehet azért játszani, nem igaz? Itt is lennie kell valakinek, az őrzés is fontos feladat. Igaza van. B. L. Jó termést takarítottak be a többszöri kaszálás során lucernából a pilisi Űj Élet Tsz- ben. Képünkön: Galbács István brigádvezető irányításával, egyre magasabbra emelkedik a kazal. Varjú Zoltán felvétele HOLNAP: Barátságos labdarúgó-mérkőzés Vasárnap, délután 17 órakor, a gyömröi labdarúgócsapat barátságos mérkőzést játszik N .gytarcsán, ahol a Ma- linovszkij SE lesz az ellenfele. Ezúton mondok köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, Zsoldos Antalné temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel bánatunkat enyhítették. A gyászoló család.