Pest Megyi Hírlap, 1973. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-07 / 183. szám

f Öt hónap mérlege Szívesen vállalnak társadalmi munkát' A Nagykőrösi Konzervgyár dolgozói szívesen vesznek részt a városszépítésben: az év első öt hónapjában 24 ezer 673 társadalmi munkaórát vé­geztek a város, illetve a gyár környezetének rendezése so­rán. mm Hosszú évek óta először Málnadömping Kedvezett az időjárás a mál­nának: hosszú évek óta elő­ször az idén kaptak nagy mennyiséget belőle a konzerv­gyárak, közöttük a nagykőrösi is: júliusig 5 ezer 541 má­zsa nyersanyagot szállítottak az üzembe, amely az utóbbi évek rekordmennyisége volt. Augusztus 15—30-ig Védekezés az amerikai szövőlepke ellen A Pest megyei Növényvédő Állomásról a kertbarátok klubjába megérkezett az elő­rejelzés, mely szerint az ame­rikai fehér szövőlepke má­sodik nemzedéke lárváinak kelése elkezdődött. A kis her­nyófészkek tömeges megje­lenése, egyben az általános védekezés ideje az augusztus 15 és 30 közötti időszak. A gyenge fertőzöttségű te­rületeken, az udvarokban és kiskertekben legegyszerűbb a kis hernyófészkeket leszedni, és megsemmisíteni. Permete­zéssel való irtásukra a Ditri- font és a Fiibolt ajánlják. Az irtás kötelező. Elmulasz­tása szabálysértésnek minő­sül, melyet 3 ezer forintig terjedő pénzbírsággal bün­tetnek. , A P£STA\ EG-VE1 »7 RIA P^KOlOINI KI A DA S A ^ÉVII. ÉVFOLYAM, 183. SZÁM 1973. AUGUSZTUS 7., KEDD A JOBB ÜZEM- ES MUNKASZERVEZESERT Ha kell, régi gépek alkatrészeit újítják fel Honvédelmi verseny Eredményesen szerepeltek az MHSZ helyi szervezetének tagjai Pilisvörösváren Az Irodagéptechnika. Vál­lalat nagykőrösi üzemének Rákóczi úti telepén, 1969-ben alakult öt taggal az első munkabrigád. Gramaprint, Kékes, Exprint, Gyek és Do- kufó másológépek javítását végzi. E berendezések közös tulajdonsága, hogy működé­sükhöz ORMIG nevű vegyi­anyag szükséges, ezért az idő­közben még további öt dolgo­zóval bővült szocialista bri­gád az ORMIG nevet vette fel. Eredményes munkája bizonysága, hogy az oklevél, majd a brigádzászló elnyeré­se után, tavaly a bronzkoszo­rús jelvény tulajdonosa lett, az idén pedig, várhatóan, az ezüstkoszorús brigádjelvényt is megkapja. A háromszoros szocialista brigád vezetőjével, G. Nagy Ferenccel beszélgettünk mun­kájukról, vállalásaikról. — Az ország szinte min­den vidékéről hoznak Nagy­kőrösre gépeket, de mivel a mi munkánk attól függ, hogy mennyi berendezés romlik el, nehéz előre meghatároznunk, hogyan teljesíthetjük túl fel­adatainkat. Ezért elsősorban a minőségi munkára ügyelünk és arra, hogy a javítási ga­rancián belüli hibák számát minél jobban csökentsük. — Milyen módszerekkel se­gítik a jobb üzem.- és munka- szervezést? RÁCKEVE - NAPOSPART Kilenc napot tölthettek Bulgáriában JUTALOM A SIKERES SZEREPLÉSÉRT A gyei szakmunkástanulók me- honvédelmi és polgári védelmi vetélkedőjén, Rácke­vén, a fiúk versenyében az első helyen végzett a nagy­kőrösi 224-es számú ipari szakmunkásképző iskola csa­pata. Mint Kovács László iskola- igazgatótól megtudtuk, három diák, Nagy Gombai Ambrus villanyszerelő, Győri Albert és Molnár Sándor vaseszter­gályos tanuló — mindannyian a II. c. osztályba jártak — szerezte a dicsőséget, és jutal­mul bulgáriai nyaralásban ré­szesült. Molnár Sándor így számolt be élményeiről: — Már az iskolai honvédel­mi versenyre is igyekeztünk elméletben és gyakorlatban jól felkészülni, de ott még mindhárman külön csapat­ban voltunk. A legjobb há­rom egyéni versenyzőnek bi­zonyulva, Ráckevén mi alkot­tuk iskolánk csapatát. A Cse- pel-szigeten és a községben igen sok induló vett részt a vetélkedőn. Igyekeztünk jól helytállni, de nekünk is meg­lepetés volt, és nagy örömet szerzett az eredményhirdetés, illetve a jutalmul kapott 9 napos bulgáriai út. Budapest­ről a Nord—Orient-expresszel húszán utaztunk, Pest megyei szakmunkástanulók, akik mind különböző versenyek győzte­sei voltunk. Mi, hárman, kö­rösiek, először voltunk külföl­dön. A Napospart üdülőhely­re 34 óra alatt értünk. Igen kellemes volt a jó időben a tengerben fürödnünk. Kirán­dultunk is a Nesebar-félszi­getre. A körösi ipari tanulók jö­vőre ismét megpróbálnak jól helytállni a honvédelmi ver­senyen, hátha ismét megszer­zik az első helyet. S. Z. Siker Szegeden Díjat és oklevelet kaptak kiállított termékeikért A KIHELYEZETT OSZTÁLYOKBÓL IS A napokban zárult Szegeden az Alföldi élelmiszergazdaság ’73 kiállítás, melyen részt vett a Toldi Miklós Élelmiszer- ipari Szakközépiskola és Szak­munkásképző Intézet is, 48 négyzetméteres területen ál­lítva ki gyártmányait, kon­zerv-, hús- és pékáruit. Az árukat az iskola növendékei készítették, és tablókon be­mutatták a szakokatás külön­böző mozzanatait is. Az iskola kihelyezett osztá­lyainak termékeit a békéscsa­bai, a kecskeméti és a nagy­kőrösi konzervgyár, a szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat, a BOV kecskeméti telepe, a ba­jai és a kiskunhalasi Hűtőipa­ri Vállalat segítségével állí­tották ki. A kiállítás utolsó napján vette át Bognár Gyula igaz­gatóhelyettes a kiállítási dí­jat és a vele járó oklevelet, sikeres szereplésük elismeré­séül. — A beérkező gépek az expedícióból rövid időn belül a műszerészek asz­talára kerülnek, nálunk nincs porosodó, javítás­ra váró berendezés. A szükséges adminisztrációt is a minimálisra csökken­tettük. Előfordul, hogy nincs olyan alkatrész raktáron, amilyen éppen kellene. Olyankor régi, használaton, kívüli gépek al­katrészeit újítjuk fel, hogy a javítást elvégezhessük. Ta­valy például mintegy 10 ezer forint értékű nyomóhengert tettünk ismét használhatóvá. — Brigádunkban három szakmunkás és egy technikus dolgozik, a többiek betanított munkások. Napi teendőink során ritkán akadunk el, de ha mégis megáll valamiért a munka, igyekszünk közösen megoldani a problémát. Nemcsak helybeliek tanul­ják a Rákóczi úti telepen a sokszorosító gépek javítását: mivel az ország égyetlen köz­ponti, nagy javítóműhelye a nagykőrösi, az ország más vidékein dolgozó új munka­társak is ott sajátítják el a szükséges tudnivalókat. Ta­valy például 20 leendő mű­szerész tanult a városban. — Gyorsan és pontosan végzik a munkát kisegítő műhelyünkben is. A festő-, a benzinmosó-, valamint a for­gácsolórészlegek munkásai szintén segítenek, hogy fo­lyamatosan dolgozhassunk. A brigád egyik műszerésze az Alföld három megyéjét, Bács-Kiskun, Csongrád és Szolnok megyét járja: a hely­színi javításokat végzi. Az ORMIG szocialista bri­gád tagjai vállalásaikkal nem csupán a jobb üzem- és munkaszervezést segítik, ha­nem az üzemen kívül is hasz­nos feladatot vállalnak: az Arany János általános Iskola kisdobosait, úttö­rőit segítik; tanév köz­ben gyakran találkoznak egymással, és a műszeré­szek kollektívája mindig megörvendezteti valami­vel a kisdiákokat. Az Irodagéptechnika Válla­latnál ezekben a napokban értékelik a meghirdetett mun­kaverseny első hat hónapjá­nak eredményeit. Az ORMIG szocialista brigád érdeklődés­sel várja a végső sorrendet, hiszen nem kevés munkával vette ki részét a nemes ver­sengésből. Khim Antal A nagykőrösi ifjúgárdisták július elején, Szentendrén, a megyei Ifjú Gárda szemlén elért sikereik után — az I-es el­méleti versenyen 18 versenyző szakasz közül a másodikok lettek, a Il-es elméleti verse­nyen pedig az ötödik helyet szerezték meg, egyben meg­nyerték az alaki és menetdal­versenyt —, nemrégiben ered­ményesen szerepeltek az MHSZ helyi szervezetének tagjai is a tartalékos tisztek Pilisvörösváron megrendezett honvédelmi versenyén. Bár a hivatalos, végső eredmények még nem ismeretesek, Szomo- lányi Istvántól, az MHSZ he­lyi szervezetének titkárától megtudtuk, hogy a két korcso­portban indult hat nagykőrö­si versenyző jói megállta a helyét a nagy járőrversenyen, a gyakorlati és elméleti fel­adatok megodásában egyaránt. Az ifjúgárdisták nemrégi­ben a Dunapataj melletti Sze- lidi-tó mellett töltöttek né­hány napot. A nyár számukra is pihenéssel telik, a kiképzés csak szeptemberben folytató­dik. K. A. Mit látunk ma a moziban? A betörés. Színes francia— olasz bűnügyi film. Kísérőműsor: Magyar híradó. Előadások kezdete: 6 és 8 órakor. ANYAKÖNYVI HÍREK Dr. Konrád Zoltán cikke a Mezőgazdasági Világirodalomban A napokban látott napvilá­got a Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium infor­mációs központjának szerkesz­tésében a Mezőgazdasági Vi­lágirodalom 1973. évi harma­dik száma, mely dr. Konrád Zoltánnak, a Nagykőrösi Kon­zervgyár osztályvezetőjének cikkét is közli a zöldbab gépi betakarításáról. A képekkel illusztrált cikk ismerteti a vetés, gyomirtás, növényvédelem főbb teendőit, s összegezi az önköltség kiha­tásait, valamint a gépek al­kalmazásából eredő jövedel­mezőséget is. Francia szociológusok látogatása a konzervgyárban A Magyar Tudományos Aka­démia vendégeként hazánk­ban tartózkodó francia szo­ciológusok egy csoportja a Nagykőrösi Konzervgyárat is meglátogatta. Született: Siroki Sándor és Vári Julianna: Sándor, Kis Istvá n és Huszár Piroska: Anikó, Varga Ferenc és Nagy Eszter: Eszter, Tóth Kálmán és Kele Éva: Tímea, Hisszber- ger György és Szabó Eszter: Éva nevű gyermeke. Névadót tartott: Dezső Ba­lázs és Oláh Julianna: Attila, Horváth Lehel és Koroknai Klára: Anita, Lakatos Ferenc és Erdei Julianna: András nevű gyermekének. Házasságot kötött: Zagyi Ferenc és Bagó Éva, Halasi Zoltán és Boros Katalin. Meghalt: Sárai-Szabó Ernő (Teleki u. 4/c.), Nagy Antalné Dér Eszter (Fáskert u. 3.), Tóth Mária (Ady E. u. 12.) Pó­lyák Jánosné Deák Mária (Ba­laton u. 20.), Róka Ambrusaié Kontra Margit (Abonyi u. 18/a.), Dajka Balázsaié István- Szabó Terézia (Széchenyi tér 18.). Budapestiek edzőtáborozása városunkban Két hétig tartott Nagykőrö­sön, a Toldi Miklós Élelmi- szeripari Szakközépiskolában a fővárosi Műegyetemi Atléti­kai és Football Club Sportis­kolája utánpótlásának edzőtá­borozása. Panágl Géza tábor­vezető, aki második éve test­nevelő tanár és hatodik éve sportiskolás (kosárlabda) edző, kérdéseinkre az alábbiakat mondta el: — A MAFC szervezetten másfél éve foglalkozik az utánpótlással. A bázis a hét­száz diákot nevelő Bikszádi úti általános iskola első-nyol­cadik osztályos tanulója, közü­lük, valamint a közeli isko­lákból kerülnek ki a sportoló gyerekek. A MAFC sportis­kolája, két szakosztállyal, 1973. január 1-től működik. A hatvan fiúkosarassal és az NAGYKOROS! NYÁR '73 Lépést tart a korral MOLNÁR ELEK KIÁLLÍTÁSÁRÓL KEVÉS OLYAN MŰVÉ­SZETI BEMUTATÓ zajlott le Nagykőrösön, amelyen any- nyian jelentek meg, bizonysá­got téve a művész iránti elis­merésről és szeretetről, mint ezen. Jelen volt Takács Jenő, a pártbizottság első titkára és Szűcs Zoltán tanácselnök is. S. Hegedűs László ország- gyűlési képviselő, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak titkára, megnyitó beszé­dében meleg szavakkal kö­szöntötte a művészt, aki a biztosabb karriert ígérő utak keresése helyett megmaradt szülővárosában, apja nyom­dokain, hogy itt szolgálja a művészi szép megismertetését és szeretetét. Molnár Elek művészete is családi múltjának hagyomá­nyaiból fakad. Kimagasló he­lyet foglal el azon alkotók sorában, akik szülővárosuk­ban nevelik a közönséget a szép meglátására. A megnyitó beszéd elhang­zása után, dr. Koczogh Ákos művészettörténész-író ismer­tette Molnár Elek életét és munkálkodását. NAGYBÁTYJA és édes­apja cserépkálvha-tervező és készítő üzemében már gyer­mekkorában megismerte és megszerette a kerámiát. A Molnár-cserépkályhák orszá­gos hírre tettek szert, és a századforduló idejében a Mol­nárok műhelyéből kerültek ki az úgynevezett paraszt­szecessziós épületdíszek, me­lyek Nagykőrösön még ma is vagy száz házat díszítenek. Molnár Elek elvégezte az iparművészeti és a művész­képző iskolát, tanulmányuta- kat tett, hosszabb időt . töl­tött a Herendi Porcelángyár­ban, amelynek eredményét be­szédesen mutatja mostani kiállításán két művészi por­celánszobra. 1940-től 1945-ig állami ösz­töndíjjal a majolika hazájá­ban, Faenzában tökéletesí­tette tudását. Később Buda­pesten szakoktatóként mű­ködött, majd hazajött Nagy­kőrösre, ahol cserépkályha- és kerámiaüzemet nyitott. Hé­vízen, Dobogókőn s az ország több helyén állnak szoboral­kotásai. A felszabadulás után, a Képzőművészeti Alapnak adta át kerámiai üzemét, s részt vett, illetve részt vesz a királyi vár, az Opera, Vajda- hunyad vára s több más tör­ténelmi épület díszítő elemei­nek restaurálásában. MŰVÉSZI MUNKÁIT SZA­BAD IDEJÉBEN készíti. Mostani kiállításán nyolcvan Az olvasó. Kiss András felvétele újabb alkotása szerepel. Mo­dern szobrai, a Csikó, a Borjú, a művészi faldíszek és tányé­rok azt mutatják, hogy lépést tart a korral, de érvényre jut­nak alkotásaiban a régi mű­vészi hagyományok is. Jelen­tős értékűek Nagykőrös éle­tét illusztráló plakettjei. A kiállítás szeptember 10- ig tart nyitva. Kopa László ötvenöt fiú-, valamint tizen­nyolc lányatlétával 3—3 edző, valamint a sportiskola vezető­je foglalkozik. Az utóbbit ki­véve, valamennyien fiatalok vagyunk. A mostani nagykő­rösi' a MAFC Sí első edzőtá­bora, kosaras fiaink (harminc­ötén) napi 3 és a tizenhét fiú­atléta mintegy négyórás edzé­seken vett részt, amelyeknek fele szakági foglalkozás volt a két hét alatt. A strandon is megfordult naponta egyszer valamennyi táborozó. Kosár­labdában a körösiekkel és a szintén itt edzőtáborozó cse­peli sportiskolásokkal mindkét csapatunk többször is mérkő­zött. Edzéseinket a cifrakerti kosárlabda-pályán, a gimná­ziumi labdajáték-teremben és salakos pályán tartottuk, a mérkőzésekre ’ a sportotthon udvarán került sor. Sebestyén Sándor főhivatá­sú atlétaedző elmondta, hogy a Kinizsi-sporttelep igen gyen­ge állapotban levő futópályá­ján tartották foglalkozásaikat. Befejezőül a MAFC két ed­zője elégedettségét fejezte ki, a Toldiban az ellátást kifo­gástalannak, az itteniek kész­ségét megtisztelőnek tartotta. Reményüket fejezék ki, ha szívesen látják őket, a jövő év nyarán is itt edzőtáboroznak. Vári-kupa - serdülőknek Ez évben is megrendezik serdülő labdarúgók részvéte­iével a Vári Lajos Kupa-mér­kőzéseket, a terv szerint au­gusztus egyik vasárnapján. A mérkőzéssorozaton ismét kör­nyékbeli csapatok vesznek részt. Izgalmas sakkvetélkedők Már többször hírt adtunk a VIT-Kupa v Nagykőrösön megrendezésre kerülő sport- zsapatversenyeiről. A Város­gazdálkodási Vállalat öt fa- serleggel jutalmazza az egyes sportágak győztes KISZ-eseit. A sakkmérkőzések voltak eddig a legszínvonalasabbak. Az ITV-s Gulyka József sze­repelt egyénileg eddig a leg­jobb százalékarányban: hat játszmában 5,5 pontot ért el. A konzervgyáriaknak 2, a VGV-nek és az ITV-nek 1—1 találkozója még hátra van. S. Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom