Pest Megyi Hírlap, 1973. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-29 / 201. szám

6 MST uEctei Mírlap 1973. AUGUSZTUS 29., SZERDA Csak 3 kilométer Összeépül Szombathely és Kőszeg ? Az egymástól 18 kilométer­nyire fekvő két Vas megyei Város, Szombathely és Kőszeg évről évre közeledik egymás­hoz. A köztük lévő három Gyöngyös-völgyi falu a gyors fejlődés következtében telje­sen egybeépült. Gyöngyösfalu és Lukácsháza között például csupán a helységnévtábla mu­tatja a határt: az utolsó gyön­gyösfalui, illetve az első lu­kácsiházi ház szomszédos. Mindössze Lukácsháza és Kő­szeg között található egy há­rom kilométeres beépítetlen szakasz, egyébként végig lakott területen haladnak a helyközi autóbuszok. Több Vas megyei szakember véleménye szerint, idővel a még külterületnek számító há­rom kilométeres szakasz is be­épül, s teljesen összeérhet a két történelmi város. Fiatal kutatók A Magyar Tudományos Aka­démia főtitkára utasítást adott ki a fiatal kutatók képzésének és továbbképzésének rendjé­ről. Az utasítás alkalmazása szempontjából fiatal kutatók: a 30. életévet be nem töltött ösztöndíjas gyakornokok, egyéb ösztöndíjas, tudományos segéd­munkatárs és tudományos munkatárs; életkorától függet­lenül az a kezdő kutató, aki az egyetem, főiskola elvégzését továbbképzése követő öt éven belül került az említett tudományos munka­körök valamelyikébe, és ottani működése nem haladja meg a három évet. Az utasítás értelmében a kezdő kutató számára lehető­séget kell biztosítani ahhoz, hogy a képzési időszak alatt bebizonyítsa kutatómunkára való alkalmasságát, meg kell szervezni rendszeres tovább­képzését. Gépkocsi-nyereménybetétkönyv sorsolás gyorslistája Az Országos Takarékpénz­tár a gépkocsi-nyeremény- betétkönyvek 49. sorsolását Egerben, a Gárdonyi Géza Színházban tartotta augusz­tus 27-én és 28-án. A vidé­ken váltott betétkönyveket 27-én délután' sorsolták, a Budapesten váltott betét­könyvek sorsolására 28-án délelőtt került sor. A sorsoláson azok a 10 000 és 5000 forintos betétköny­vek vettek részt, amelye­ket 1973* április 30-ig vál­tottak és július 31-én még forgalomban voltak. A két­napos húzáson összesen 604 gépkocsi talált gazdára. Az 5000 forintos betétkönyvek­re'424, a 10 000 forintosokra 180 autó jutott. 10^00 Ft-os betétkönyvek So­ro­Szám Nyeremény zat 12 009669 Zaporozsec 12 014885 Zaporozsec 12 019660 Polski Fiat 1500 12 022828 Zsiguli 12 028585 Trabant Lim. 12 029656 Zsiguli 12 034222 Zsiguli 12 036400 Zsiguli 12 036500 Zaporozsec 12 037300 Zsiguli 12 040512 Zaporozsec 12 043592 Zsiguli 20 002288 Trabant Lim. 20 018174 Zaporozsec 20 054796 Zsiguli 20 078416 Zaporozsec 20 085520 Zsiguli 20 101226 Zsiguli 20 113978 Zaporozsec 20 123838 Zsiguli 20 127727 128316 Zaporozsec 20 Zaporozsec 20 144359 Zsiguli 20 144738 Zsiguli 20 160918 Zaporozsec 20 165442 Trabant Lim. 20 176601 Zaporozsec 20 187919 Zsiguli 20 194206 Zsiguli 20 200660 Zsiguli 20 201121 Zaporozsec 20 211535 Zaporozsec 20 215943 Zsiguli 20 217694 Trabant Lim. 20 227637 Zaporozsec 20 229411 Zsiguli 20 240817 Zaporozsec 20 247165 Zsiguli 20 247786 Trabant Lim. 20 248415 Zaporozsec 20 250483 Zsiguli 20 252358 Zsiguli 20 252946 Zaporozsec 20 260484 Polski Fiat 1500 20 260702 Zaporozsec 20 267255 Zsiguli 20 268134 Zsiguli 20 269634 Zaporozsec 20 272165 Zsiguli 20 273803 Zsiguli 20 275487 Zsiguli 20 276840 Zaporozsec 20 278099 Zsiguli 20 282294 Zsiguli 20 285351 Zsiguli 20 287863 Polski Fiat 1500 20 287868 Zaporozsec 20 292208 Zsiguli 20 295164 Polski Fiat 1500 20 297225 Trabant Lim. 20 297287 Zaporozsec 20 302088 Zsiguli 20 304524 Zsiguli 20 308180 Zsiguli 20 309000 Trabant Lim. 20 310078 Zaporozsec 20 310317 Zaporozsec 20 310577 Zsiguli 20 312211 Zaporozsec 20 313381 Zsiguli 20 313416 Zaporozsec 20 315408 Zsiguli 20 317809 Zsiguli 20 320329 Zaporozsec 20 320793 Zsiguli 20 321867 Polski Fiat 1500 20 322902 Zsiguli 20 324344 Zaporozsec 20 324494 Zsiguli 20 328140 Trabant Lim. 20 329521 Zaporozsec 20 330913 Zsiguli 20 331899 Zsiguli 20 332701 Zsiguli 20 332824 Zaporozsec 20 336353 Zsiguli 20 337745 Zaporozsec 20 337954 Zaporozsec 20 344583 Zsiguli 20 345423 Zsiguli 20 354149 Zaporozsec 20 355448 Polski Fiat 1500 20 358705 Zaporozsec 20 365095 Zaporozsec 20 365601 Zsiguli 20 388678 Zsiguli 20 371906 Zaporozsec 5000 Ft-os betétkönyvek 12 558627 Zsiguli 12 563591 Zaporozsec 12 573829 Zaporozsec 12 575564 Zaporozsec 12 575944 Zsiguli 12 581604 Zsiguli 12 583586 Zsiguli 12 586125 Zsiguli 12 592846 Zsiguli 12 595858 Zaporozsec 12 600505 Zaporozsec 12 600676 Polski Fiat 1500 12 603675 Zaporozsec 12 603929 Zsiguli 12 611019 Zaporozsec 20 578233 Zsiguli 20 588138 Zaporozsec 20 594594 Zsiguli 20 619721 Zaporozsec 20 619913 Zsiguli 20 643603 Zsiguli 20 658521 Zsiguli 20 660392 Zsiguli 20 661827 Zaporozsec 20 673178 Zaporozsec 20 677230 Polski Fiat 1500 20 696803 Zsiguli 20 703600 Zsiguli 20 705669 Zaporozsec 20 713940 Zsiguli 20 720838 Zaporozsec 20 721586 Trabant Lim. 20 747716 Zaporozsec 20 765883 Zsiguli 20 769306 Zaporozsec 20 787023 Zsiguli 20 799299 Zsiguli 20 829571 Zsiguli 20 836125 Zsiguli 20 837268 Zaporozsec 20 8384(5 Zaporozsec 20 843403 Zaporozsec 20 846293 Zsiguli 20 919333 Zsiguli 20 930124 Zsiguli 20 931698 Zsiguli 20 943459 Zsiguli 20 959439 Zsiguli 20 964106 Zaporozsec 20 965286 Zaporozsec 2>J 968446 Zsiguli 20 972998 Poískí Fiat 1500 20 974424 Zsiguli 20 986331 Zaporozsec 20 986656 Zaporozsec 20 1U05198 Zsiguli 20 1006842 Zsiguli 20 1021536 Traoant Lim. 20 1024932 Zsiguli 20 1G25ŐU9 Zaporozsec 20 1036597 Zsiguli 20 1036627 Zsiguli 20 1042318 Zsiguli 20 1045607 Zsiguli 20 1062413 Zsiguli 20 1076865 Traoant Lim. 20 1083208 Zsiguli 20 1089024 Zsiguli 20 1093122 Zsiguli 20 1097127 Zaporozsec 20 1108942 Trabant Lim. 20 1109482 Zsiguli 20 1109634 Zsiguli 20 1111248 Zsiguli 20 1114023 Zaporozsec 20 1115082 Zaporozsec 20 1119127 Zaporozsec 20 1120138 Zsiguli 20 1124731 Zsiguli 20 1126038 Zsiguli 20 1137896 Zsiguli 20 1150568 Zaporozsec 20 1155286 Zsiguli 20 1160345 Zsiguli 20 1166510 Zaporozsec 20 1169312 Zsiguli V 20 1170341 Zsiguli 20 1177696 Zsiguli 20 1180502 Zaporozsec 20 1183709 Zsiguli 20 1188423 Zaporozsec 20 1188751 Trabant Lim. 20 1195254 Zsiguli 20 1197840 Zaporozsec 211 1200126 Zaporozsec 20 1200559 Trabant Lim. M 1201319 Zaporozsec 2i0 1206939 Zaporozsec 20 1207884 Zaporozsec 20 1209558 Zaporozsec 20 1222224 Zaporozsec 20 1225041 Zsiguli 20 1225830 Polski Fiat 1500 20 1227506 Polski Fiat 1500 20 1232795 Zsiguli 20 1236460 Zaporozsec 20 1238589 Zaporozsec 20 1237933 Zaporozsec 20 1238614 Zaporozsec 20 1244779 Zsiguli 20 1250163 Trabant Lim., 20 1256615 Zsiguli 20 12636CU Zsiguli 20 1269497 Zsiguli 20 1274849 Zaporozsec 20 1279013 Zsiguli 20 1281157 Zsiguli 20 1296019 Zsiguli 20 1300691 Zsiguli 20 1366959 Zsiguli 20 1309564 Zsiguli 20 1318100 Zaporozsec 20 1324806 Zsiguli 20 1327069 Zaporozsec 20 1330500 20 1336170 20 1340180 20 1346342 20 1348539 20 1366528 20 1337585 20 1368229 20 1369096 20 1369243 ?9 1374589 20 1376574 20 1381036 20 1381898 20 1382087 20 1408654 20 1412357 20 1416398 20 1417147 20 1419107 20 1421293 20 1426794 20 1431209 20 1435966 20 1435977 20 1436262 20 1436988 20 1437218 20 1441954 20 1445527 20 1445569 20 1446077 20 1447417 20 1448029 20 1.448614 20 1452880 20 1453876 20 1454829 20 1456986 20 1463124 20 1466595 20 1469440 20 1469987 20 1473479 20 1477827 20 1479533 20 1481288 20 1483806 20 1485939 20 1486617 20 1487536 20 1488163 20 1489858 20 1492584 20 1495420 20 1496402 20 1502060 20 1505942 20 1507283 20 1509501 20 1511609 20 1511627 20 1513349 20 1513946 20 1518072 20 1529542 20 1541997 20 1550789 20 1550945 20 1563248 Zsiguli Zaporozsec Zaporozsec Zsiguli Zsiguli Zaporozsec Zsiguli Zaporozsec Zaporozsec Zsiguli Zsiguli Zaporozsec Zsiguli Zaporozsec Zsiguli Zaporozsec Zaporozsec Zaporozsec Zsiguli Zaporozsec Zaporozsec Zsiguli Zaporozsec Zsiguli Zsiguli Zsiguli Zaporozsec Zsiguli Zaporozsec Zsiguli Zsiguli Zsiguli • Zaporozsec Zsiguli Zsiguli fi> Zaporozsec Trabant Lim. Zaporozsec Zaporozsec Zaporozsec Zaporozsec Zaporozsec Zsiguli Zsiguli Zsiguli Polski Fiat 1500 Zaporozsec « Zaporozsec Zaporozsec Zsiguli Zaporozsec Zsiguli Zsiguli Zsiguli Zsiguli Trabant Lim. Zaporozsec Zsiguli Zsiguli Zsiguli Zsiguli Polski Fiat 1500 Zaporozsec Zsiguli Zsiguli Trabant Lim. Zaporozsec Zsiguli Polski Fiat 1500 Zsiguli A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges számhibákért nem vállalunk felelősséget. A nyertes betétkönyvet vagy az azt helyettesítő iga­zolást a betétkönyvet kiál­lító takarékpénztári fióknál, postahivatalnál vagy taka­rékszövetkezetnél kell be­mutatni. A nyeremépyigény 1973. szeptember 27-ig ér­vényesíthető. A LAKÁS, A CSALÁDI OTTHON ÉRTÉK Berendezése, felszerelése, sok évi takarékosság eredménye. Legyen előrelátó, ne hagyja otthonát anyagi védelemi HÁZTARTÁSI BIZTOSÍTÁS nélkül. A biztosítás • tűz, betöréses-lopás, rablás, vihar, ablak- és ajtóüveg-törés, robbanás, csőrepedés okozta víz- és gőz-, valamint felelősségi károkra érvényes ß a család tagjainak baleseti térítést Is nyújt A biztosítás anyagi biztonság Szolgálta fásaink a lakosság részére: RÁDIÓ-TELEVÍZIÓ, HÁZTARTÁSI GÉPEK JAVÍTÁSA: pilisvörösvári javító műhelyünkben. Cím: Pilisvörösvár, Fő u. 79. RAMOVILl garancia szervizszolgálat is! Bejelentésre háznál is javítunk. (Telefon: Pilisvörösvár 204.) CIPŐJAVÍTÁS: solymári, pilisvörösvári, piliscsabai, pilisborosjenői, tinnyei, nagykovácsi, pilisszántói részlegeinkben és felvevőhelyeinken. FODRÁSZAT: üzleteinkben modem, újvonalú frizurák készülnek a fentebb felsorolt községekben. KOZMETIKAI RENQELÉS: szépségápolási tanácsadás: Pilisvörösvár, Fő u. 61. SOLYMÁRI VEGYESIPARI SZÖVETKEZET Solymár APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS Az Aszód és Vidéke ÁFÉSZ, vezetősége az alábbi munkakörök betöltésére KERES kereskedelmi, illetve VENDÉGLÁTÓ­IPARI szakképzettséggel rendelkező DOLGOZÓKAT: presszó vezető, vendéglátó egységvezető, egyszemélyes zöldségbolt vezető és vegyesbolt vezetőt. Jelentkezni lehet az ÁFÉSZ. Irodán (Aszód, Kossuth L. u. 1.) a személyzeti osztályvezetőnél. Üzemeltetési feladat­körben folyamatos munkahelyre villany- szerelőket felveszünk. Jelentkezés: Labora­tóriumi Törzsállatte­nyésztő Intézet Gödöl- lő, Tácsics Mihály út. Ceglédi Vasipari Ktsz. felvesz elektromű­szerész részlegébe be­tanított segédmunkás­nak női és férfi dol­gozókat. Jelentkezés: Cegléd, Szabadság tér 5. Munkaügyi osztály. Magyar Hajó és Darugyár Angyalföldi Gyáregysége (Bp. xm., Váci út 202.) felvételre keres: bádogosokat, ívhegesztőket vasszérkezeti munkára, haj ókovácsokat, vasszerkezeti lakatosokat, haj ólakatosokat és általános lakatosokat, asztalosokat, fa- és fém minta­készítőket, betanított munkásokat, segédmunkásokat, Szakma nélküli dolgozók részére betanulási lehetőséget biztosítifnk! Jelentkezés a munkaerő- gazdálkodásoii. VASÉRT Vállalat ke­res azonnali felvétel­re férfi segédmunká­sokat raktári munká­ra, továbbá azonnali felvételre gyors- és gépírókat. Jelentke­zés: VASÉRT Bp. VIII., Üllői út 32. II. em. Munkaügyi osz­tály. __________________ Gy áregységi számvi­teli osztályvezetőt keres budapesti ipari nagyvállalat, főisko­lai végzettséggel vagy mérlegképes könyve­lői képesítései. „Bu­dai válálat 3934** jel­igére a Felszabadulás téri hirdetőbe._______ A szobi ÁFÉSZ pá­lyázatot hirdet a Let- kési 9. sz. ital-, Szo- kolyai 144. sz. biszt­ró, a Királyréti közös­kezelésű ital-élelmi­szerbolt szabadkasszás egységek, valamint a 38. sz. szoros elszá­molású vegyesbolt vezetésére. Részletes pályázati feltételek megtekinthetők Szob, Köztársaság tér 2. Festő-kikészítő üze­münk, kikészítő üzemrészének irányí­tására felsőfokú, mű­szaki képesítésű és textilkikészítés! gya­korlattal rendelkező dolgozót felveszünk. Jelentkezni írásban, vagy személyesen le­het vállalatunk sze­mélyzeti osztályán. Vác. Sallai Imre u. 8—10. sz. Felsőfokú végzettséggel rendelkező dolgozókat azonnali felvételre keresünk műszaki és forgalmi területre, vezető­beosztásba ceglédi munkahelyre. Jelentkezés: írásban, ' önéletrajzzal. ,, Autóközlekedési jeligére Bp. 501. Pf. 2. Német vagy angol nyelven beszélő fiatal lányokat INTERTOÚRIST boltjainkba, változatos és kulturált munkahelyekre kezdő eladónak felveszünk Állami nyelvvizsga esetén nyelvpótlékot fizetünk. Kereset a vállalati kollektív- szerződés szerint. Munkahelyek: télen csak Budapesten, nyáron az ország legszebb szállodáiban és Idegenforgalmi központjaiban, ahol szállást és üzemi étkezési tehetőséget biztosítunk. A felvételre kerülőknek a szakmunkás­bizonyítvány megszerzése lehetséges. Ugyanitt szállító­munkásokat is felveszünk. Jelentkezni lehet: Budapest V.» Szép u. 0. L em. Intertourist Igazgatójánál a reggeli órákban. Könnyűipari Szerelő- és Építő Vállalat felvételre keres kőműves, ács, vasbetonszerelő, tetőfedő, szigetelő, bádogos, lakatos, minősített hegesztő, villanyszerelő, csőszerelő, víz-, gáz­szerelő, kazánszerelő, vasszerkezeti lakatos, szerszám lakatos, csőszerelő, hegesztő, általános lakatos, asztalos j szakmunkásokat, szerelő és építőipari segédmunkásokat. Jelentkezni lehet szombat kivételével minden nap reggel 8-tól 15 óráig. X., Jászberényi út 34 — 36. munkaerő­gazdálkodáson. Azonnali belépéssel felveszünk: gyors­gépírókat és likvidá- cióban jártas köny­velőket. Jelentkezés: a Pest-Komárom-Nóg- rád megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagyker. Vállalat Munkaügyi Osztályán, Budapest V., Rosenberg házas­pár u. 6. sz. _________ 16 évet betöltött lá­nyokat szövő tanuló­nak felvesz a PTM Angyalföldi Szövő­gyár. A betanulási idő 8. ül. 12 hét. ezen idő alatt kb. a havi fizetés 1200 Ft. és napi egy Ft-ért biztosítunk ebédet. Későbbiek folyamán jó kereseti lehetőség, a teljesítménytől füg­gően, 2500 Ft-tól. La­kást minimális térí­tés mellett adunk. Je­lentkezés Írásban a gyár munkaerőgaz­dálkodásán. 1138 Bo. Szekszárdi u. 19—25. Azonnali belépésró keresünk tmk mun­kára : géplakatosokat* kőművest, villanysze­relőt, továbbá intarzia készítésre fiatal nő­ket felveszünk és betanítunk. Jelent­kezés: Budapesti Mű­bútorasztalosok I. Szöv. X., Maláta u. 31. bZ, _________________ Vi zsgázott ola j kazán­fűtőt azonnali belé­péssel felveszünk, je­lentkezés: Teátrum Étterem. Szentendre. A PM. Bevételi Fő- igazgatóság Pest me­gyei Hivatala (1373 Budapest V.. József Attila u. 18. Tel.: 329—146) mezőgaz­dasági revizorokat ke­res Pest megye terü­letére. Pályázhatnak azok a budapesti és Pest megyei lakosok, akik közgazdasági egyetemi, illetve szám­viteli főiskolai vég­zettséggel rendelkezi nek. Felhívás! Fonóipari tanulónak 82 1973. szeptember 1-én beinduló csoportba 2 éves univerzális • képzéssel, 8 általános Iskolát végzett 14 — 15 éves korú lányokat beiskolázunk! Biztosítunk: térítés nélkül — szállást a leányszálláson —* naponta teljes ellátást, vasárnapra étkezési bónt (25 Ft), felemelt tanulmányi ösztöndíj, valamint jutalom ösztöndíj. Jelentkezni lehet: PFV. Lőrinci Gyár Személyzeti és oktatási osztály (személyesen vagy levélben). 1183 Budapest, Gyömról út 85—9U Építőipari vállalat keres: gyakorlattal rendelkező utó kalk u* látort. Belső ellenőrt. „Szentendre 51” Jel« igére a kiadóba. Pest megyei állami gazdaság felsőfokú képesítéssel, több éves nagyüzemi gyakorlattal rendelkező kertész, gépész és sertés­tenyésztő szakembert keres vezető beosztásba. • Jelentkezés „Nagyüzem 73” jeligére Magyar Hirdető Budapest, Felszabadulás tér 1. szám. ADÁS­VÉTEL Eladó Dunakeszi víz­toronynál, MÁVAUT- tól 5 percre Koltói A. u. 21-ben két szoba, összkomfort beköltöz­hetően, telekkel. Ér­deklődni a helyszínen vagy 18 óra után, 357 — 842. ____________ Mo szkvics 408-as 1975-ben esedékes, műszaki vizsgára — eladó. Vogel, Vác^ Lenin út 17. P—10-es i Pannónia motor jó állapotban eladó. Cegléd, Magyar u. 10. Hirdessen a Pest megyei Hírlapban

Next

/
Oldalképek
Tartalom