Pest Megyi Hírlap, 1973. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-28 / 200. szám
6 “‘kMhlIflp 1973. AUGUSZTUS 28., KEDD Ka la uzkerü lóben Tízezer bliccelő a megyéből Olajkályhák, Ozon elszívók Koppány György felvétele Közös bemutatót rendezett a Mechanikai Művek és a Vases Edényholt Vállalat a vállalat Tolbuchin körúti áruházában. Itt 16 különböző olajkály- hával és egyéb termékkel ismerkedhetnek meg a látogatók, a Minikalortól kezdve a 7500 kalóriás, minden igényt kielégítő olajkályháig. A kiállításon és vásáron bemutatják az Ózon típusú konyhai szagelszívó berendezést is, amelyből az idén már több ezer. darab kerül belföldi forgalomba. Ezt a gyártmányt NSZK-licenc alapján készítik, és külföldre 13 ezer darabot szállítanak. Ebben az évben a Mechanikai Művek 200 ezer darab, különböző típusú olajkályhát állít elő, és ugyancsak gyártják a vízmelegítő berendezéseket. Aszód. A vonat kerekei még egyet sikítanak a szorító fékpofák között — a szerelvény megáll. Karszalagos vasutas száll a kocsiba, a figyelmesebbek észreveszik, hogy nem egyedül érkezett, 8—10 társával egy időben tartanak jegyellenőrzést. Az utasok többsége nyugodtan ül a helyén. Egy keszeg férfi viszont izeg-mozog, látszik, hogy ideges. Nem véletlenül, az ellenőrnek nem tud jegyet mutatni. Száz utas közül egy Ilyen csoportos jegyellenőrzések és reprezentatív felmérések alapján a MÁV Budapesti Igazgatóságának személydíjszabási csoportja megállapította, hogy 100 utas közül legalább egy jegy nélkül szeretne célba érni. A bliccelések csak a Budapesti Vasúti gazgatóság bevételét évi 10—15 millió forinttal kurtítják meg. A bliccelésről Ádám Jánossal, a Budapesti Vasútigazga- tóság vezetőjével beszélgetünk. — Kiket csípnek el az ellenőrök? — Általában nemtől, kortól és foglalkozástól független az, hogy ki próbálja elkerülni a kalauzt Mégis azt mondhatjuk, hogy elsősorban a rendszeresen bejárók közt találkozunk jegy nélkül utazókkal. Pest megyében — becslések szerint — körülbelül 200 ezer egész vagy fél hónapra való vasútbérlet fogy eL Egy pénzügyminisztériumi rendelet előírja ugyan a vállalatoknak, hogy akár központilag, akár a dolgozók maguk vásárolják meg a jegyet, a lejárt bérletet személyazonosság igazolásával le kell adni, sok vállalat nem tartja ezt be.* — Melyek a leggyakoribb manipulációk? — A jegycsalás leggyakoribb módja, amikor más jegyét használják. Ez általában családon felül szokott előfordulni, ha az egyik családtag beteg vagy szabadságon van. Egyesei? megkísérlik eltüntetni az idegen személyiigazol- vány-számot, amely nem mindig sikerül. A tápiószelei T. Júlia például hiába próbálta kiradírozni a zöld go- lyóstollal beírt személyiigazol- vány-számot. Ugyancsak Tá- piószeléről K. Ernő nem is próbálkozott eltüntetni a tintaceruzával beírt számot, gondolván: a kalauznak úgy sincs ideje igazloványt kérni. De vannak ravaszabb bliccelők is, akik fél hónapra szóló bérletükön olvashatatlanná teszik a dátumot és egész hónapban használják a jegyet. Táblás megállók — Melyik vonalon a legtöbb a bliccelő? — Elsősorban a hegyeshal„Leltározták” a hazai gyü- mölcsfaállományt, felmérték hogy mekkora a termőterület, és értékelték a különféle termesztési módszerek fejlődését, az általános mezőgazd asá - gi összeírás keretében. A felméréseknél megállapították, hogy a nagyüzemi telepítésekkel egyidőben, a termelők erőteljes ütemű koncentrációt hajtottak végre. mi, a dabasi, a váci és a nagykátai vonalakon. — Miért éppen ezeken? — A bérletesek mellett az esetenként jegyet váltóknak is van lehetőségük a bliccelésre. Ugyanis vannak olyan, úgynevezett táblás megállóhelyek, ahol nincs pénztár, s a jegy nélkül felszállók arra hivatkoznak, hogy például Szob-alsón, vagy Vác-alsóvá- rosnál vagy Gödöllő-álLami telepen szálltak fel. A kalauz kénytelen ezt elfogadni. — Pest megyében évente körülbelül hányán takarítják meg a jegy árát? — Számításaink szerint csaknem tízezren. — És a büntetés? — Hamisított jegyek esetében az utas köteles megtéríteni^ a menetjegy vagy a bérlet árát, ezenkívül 200 forint bírságot fizet. Ha bebizonyosodik, hogy három hónapra visszamenőleg többször is előfordult visszaélés, akkor ennek kétszeresé t-háromszo- rosát fizetik. Czübor Valéria Érmek során új telepítésekre került sor, miközben sokfelé k'vágták az egyedül álló, leromlott öreg gyümölcsifákat, és eltávolították a szőlőkből az ott levő többnyire alma-, szilva- és gesztenyefákat. A területiösszevonás és a selejtezés következtében ugyan 1959-hez képest 8 millióval csökkent a gyümölcsfaállomáiny, de a meglevő 80 millió gyümölcsfa állományéinak összetétele, termőképessége jelentősen, javult, s így a szerkezeti változás előnyös a fogyasztók szempontjából. A gyümölcstermelés koncentrációja során a nagyüzemi gazdaságok új telepítéseket hajtottak végre, a már régebben is gyümölcstermesztéssel foglalkozó nagyüzemi termelők pedig korszerűsítették az állományt. A felmérés során kiderült, hogy bár javult a fajtaösszetétel, és a területi koncentráció is megvalósulóban van, a termelők nem fordítottak elég gondot a gyümölcsösök maximális kihasználására. Ezt bizonyítja, hogy az elültetett faállomány jelentős része „hiányzik”, egyszerűen azért, mert a különböző okok miatt elpusztult fákat .nem pótoltak újaikkal, s így meglehetősen foghíjasok az ültetvények. A kajsziibarackosokban például a faállomány több mint 20 százaléka hiányzik, ami nemcsak a hozamokat csökkenti. hanem a gyümölcstermelés egységnyi területre jutó költségeit is növeli. Vácrátóti változások Vácrátóton, a botanikus kertben mindig találni újat, de a fejlődés különösen akkor szembetűnő, ha valaki hosszabb idő után tesz újabb ‘ látogatást. Egy év alatt például a következő változások láthatók. A bejáratnál pihenőt létesítettek asztalokkal, padokkal. Oszlopos kézmosócsapok, törülközők, külön ivóvízcsapok állnak a látogatók rendelkezésére. A váchartyáni ÁFÉSZ ízléses büfét létesített. A parkban frissen mázolt padok és iránytáblák, a mesterséges vízesés, szökőkút és természetesen a különleges növényzet együttes látványa feledhetetlen. Sok látogató most nyár vége felé bizonyára ezért határoz úgy, hogy ősszel ismét eljön gyönyörködni az arborétum szépségeiben. Cs. J. Dolgozók! Olcsón, Mindent megkapnak Itt, Nálunk, a dO minő Áruházban Budapest XX., Soroksár, Hősök tere. Telefon: 474—378, 477—115. Osztályaink MŰSZAKI ARUK: motorkerékpárok, oldalkocsik, NDK-gyártmányú automata éa lengyel gyártmányú varrógépek, televíziókészülékek, rádiók, magnetofonok, fotócikkek, hanglemezek, olajkályhák és egyéb háztartási cikkek nagy választékban. Dl VATARU-LAKÁSTEXTIL: szövetek, selymek, pamutáruk, szőnyegek, padlókárpitok, függönyök, női és férfi divatáruk, kötöttáruk. BOTOROSZTALY: hazai gyártmányú és importált kombinált szobák, konyhagarnitúrák, gyermekbútorok, kiegészítő lakásberendezési tárgyak. OTP-ügyintézés a helyszínen, Boyszolgálat. CIPOOSZTALY: női, férfi- és gyermekcipők. Nyitvatartós: hétköznap 10-től 18 óráig. szombaton 9-től 15 óráig. „Leltározták" a hazai gyümölcsfaállományt APRÓHIRDETÉSEK ALLAS Felveszünk: 1. lakatos szakmunkást edzői (korkedvezményes munkakörbe), 2. portást, valamint 3. női dolgozókat, Jó kereseti lehetőséget biztosító termelői munka mellett. Automata csavargyártó gépek kezelésének betanítására. Jelentkezés: Csavaripari Vállalat 3. sz. Gyára Bp. III., Szentendrei út 205. Üzemgazdasági csoport __________________ A szobi ÁFÉSZ pályázatot hirdet a Let- kési 9. sz. ital-, Szo- kolyai 144. sz. bisztró, a Királyréti közöskezelésű ital-élelmiszerbolt szabadkasszás egységek, valamint a 38. sz. szoros elszámolású vegyesbolt vezetésére. Részletes pályázati feltételek megtekinthetők Szob, Köztársaság tér 2. Villanyszerelő- ipari Vállalat építőipari részlege budapesti és vidéki munkákra felvesz kőműveseket és segédmunkásokat. Jó kereseti lehetőség, minden héten szabad szombat. Különélés! pótlék. Kedvezményes utazás és étkezés. Természetbeni szállás vagy szállásköltség. Jelentkezés: Budapest yiL* Síp utca 23. Beruházási Osztály „DM ép. L em. 3. szoba. 16 évet betöltött lá- nyokat szövő tanulónak felvesz a PTM Angyalföldi Szövőgyár. A betanulási idő 8, ül. 12 hét, ezen idő alatt kb. a havi fizetés 1200 Ft, és napi egy Ft-ért biztosítunk ebédet. Későbbiek folyamán jó kereseti lehetőség, a teljesítménytől függően, 2500 Ft-tól. Lakást minimális térítés mellett adunk. Jelentkezés Írásban a gyár munkaerőgaz* dálkodásán. 1138 Bp. Szekszárdi u. 19 — 25. Útjavításhoz algyői munkahellyel a Pest megyei Tőzegtermelő Vállalat vontatóvezetőt és segédmunkásokat vesz fel. Jelentkezés: a vállalat Irodájában Cegléd, Batthyány u. 2. sz. A MÁV Gépjavító Üzem felvételre keres azonnali belépéssel: lakatos, marós, vésős, festő-mázoló, tmk géplakatos, tmk villanyszerelő, betanított gépmunkás, betanított munkás, anyagmozgató és segédmunkásokat. MÁV utazási kedvezmény és üzemi étkezés van. Cím: Budapest XIV. kér. Tahy u. 97 — 101. Bejárat: Tatai út és Fáy út sarokról. Budapesti szövetkezet főkönyvelőt keres! Előírt képesítés: köz- gazdasági egyetemi végzettség vagy okleveles könyvelői képzettség. Bérezés: kollektív szerződés, ill. megállapodás szerint. Részletes pályázatokat „ÁFÉSZ 4104” jeligére kérjük a Fel- szabadulás téri hirdetőbe. Magyar Hajó és Darugyár Angyalföldi Gyáregysége (Bp. XHL, Váci út 202.) felvételre keres: bádogosokat, ívhegesztőket vasszerkezeti munkára, hajókovácsokat, vasszerkezeti lakatosokat, hajólakatosokat és általános lakatosokat, asztalosokat, fa- és fémmtntakészítőket, betanított munkásokat, segédmunkásokat, Szakma nélküli dolgozók részére betanulási lehetőséget biztosítunk! Jelentkezés a munkaerő- gazdálkodáson. VASÉRT Vállalat keres azonnali felvételre férfi segédmunkásokat raktári munkára, továbbá azonnali felvételre gyors- és gépírókat. Jelentkezés: VASÉRT Bp. Vin., Üllői út 32. II. em. Munkaügyi osztály. ____________ A VOLÁN 22. sz. Vállalat Ipari üzeme Váchartyán, felvételre keres autó-motorszerelő szakmunkásokat. Jelentkezni lehet: mindennap 7-től 14 óráig. Felveszünk férfi segédmunkásokat kazánfűtőket, közép- nyomású szakvizsgával, valamint éjjeliőröket és portásokat. Jelentkezés: Fűrészés Hordói pari Vállalat Hordóipari Üzemében Budapest X., Liget u. 6—8. _______ Gy áregységi számviteli osztályvezetőt keres budapesti ipari nagyvállalat, főiskolai végzettséggel vagy mérlegképes könyvelői képesítései. „Budai válalat 3984** jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Festő-kikészítő üzemünk, kikészítő üzemrészének irányítására felsőfokú, műszaki képesítésű és textilkikészítési gyakorlattal rendelkező dolgozót felveszünk. Jelentkezni írásban, vagy személyesen lehet vállalatunk személyzeti osztályán. Vác, Sallai Imre u. 8—10. sz. A VBKM gépi adatfeldolgozási osztálya IBM és CAM gépeire gyakorlattal rendelkező lyukasztókat, kontrollosofcat és nagygépkezelőket felvesz. Kezdőket lyukasztónak betanítunk. Anyagmozgató segédmunkást is felveszünk. VI., Jókai u. 8. Tel: 314—121, 314—179. _____________ Az Észak-Budai ÁFÉSZ a n. m. és xn. kerületben lévő, modern, kulturált ABC, élelmiszer- és vegyesboltjaiba — kedvező kereseti lehetőséggel — szakképzett és szakképzetlen bolti eladókat, pénztárosokat, gépírni tudó adminisztrátorokat keres. J el en tkezni 1 ehet: Budapest XII., Gaál József utca 6. Kereskedelmi osztály. Telefon: 350 — 968. A ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium azonnal felvesz adminisztrátort, valamint takarítónőt. Jelentkezés: a gimnázium igazgatóságán. Háztartási alkalmazottat keres 5 éves óvodás gyermekhez Borda László, Cegléd, Béke u. 1. Érdeklődni lehet esti órákban. Ceglédi Vasipari Kts*. felvesz elektroműszerész részlegébe betanított segédmunkásnak női és férfi dolgozókat. Jelentkezés: Cegléd, Szabadság tér 5. Munkaügyi osztály. ________________ Ny ugdíjas kazánfűtőt felveszünk alacsony nyomású olajkazánok kezeléséhez. Jelentkezés: MÁV AD központi telepe Vecsés, Sallai u. 31—33. Teler fon: Vecsés 109. Felsőfokú végzettséggel rendelkező dolgozókat azonnali felvételre keresünk műszaki és forgalmi területre, vezetőbeosztásba ceglédi munkahelyre. Jelentkezés: írásban, önéletrajzzal. „Autóközlekedés* jeligére Bp. 501. Pf. 2. ADÁSVÉTEL Diákoknak nyugodt tanulási lehetőséggel szoba kiadó. Vác, Április 4. tér 37. I. 1. Eladó ház, 226 négyszögöl telekkel. Nagykőrös. Losonczi u. 61. 600 négyszögöl zöldségesnek hasznák zártkert a Temetőhegyen, Csapóhée mellett eladó. Érdekr lődni: Nagykőrös^ Széch enyi tér 18. Moszkvics 408-aa 1975-4>en esedékes,, műszaki vizsgára — eladó. Vogel* Vác^ Lenin út 17.__________ Eladó Dunakeszi vfz=- tornyánál, MÁV AUTr tói 5 percre, Koltad A. u. 21-ben, szoba, összkomfort, beköltözhetően, telekkel. Érdeklődni a helyszín nen vagy 18 óra után 357 — 842._____________ 3x 220 voltos termelő aggregátor, hegesztésre is alkalmas és 2 db 12 voltos akkumulátor eladó. Ágasegyháza IL kerület 5. Csűrik.________________ Na gykőrösön sürgősen eladó tanya L J. Szurdok dűlő 28/a. alatt.___________________ Pest megyében kertes házat vennék kp, -f életjáradék, vagy el ta rtással. Katona Ottó, Kál. Eladó Nagykőrösi, TázerdŐ dűlő 17/c. számú ház.___________ Na gykőrösön eladó tanya, 96<8 négyszögöl 2. j. Homolytája dűlő. Érdeklődni: n. kér. Kossuth L. u. 61. Farkas István._______ El adó Nagykőrös, 3. j. Hangács dűlő 40/a. számú tanya, szőlővel. Fehér Wartburg Limousine CY eladó, Cegléd, Zrínyi u. 38. Eladó azonnal beköltözhető 3 szoba, összkomfort, alápincézett, zárt verandás családi ház, 400 négyszgöl telekkel, melléképületekkel. Érd, VT. kér. Mikszáth Kálmán u. 7. Két család részére alkalmas, minden Igényt kielégít. Érdeklődni: minden nap a helyszínen. Eladó komplett festő kompresszor és boroshordók. Cegléd, Kazinczy ti. 1. A DÉMASZ Ceglédi Kirendeltsége villany- szerelőket, férfi segédmunkásokat, EMPÖRT típusú munkagéphez munkagépkezelőt, villamosmű kezelői vizsgával rendelkező elektrikust és hegesztő vizsgával rendelkező üzemlakatost felvesz. Jelentkezés helye: Cegléd, Kossuth Ferenc u. 63. Felvételre keresünk: olajtüzelésű kazán üzemeltetéséhez vizsgázott fűtőket, segédmunkásokat, központi fűtéshez karbantartó szakmunkásokat (lehet nyugdíjas ts), felveszünk továbbá: nyugdíjasokat: kőműves, ács, tetőfedő, segédmunkás és kubikos munkakörbe, évi 1260 óra foglalkoztatás mellett. Jövedelem teljesítménytől függően. Szentendrei Városgazdálkodási Vállalat, munkaügy. Ady E. u. 5. Tel.: 92—82. Marabu kazán központi fűtéshez eladó. Cegléd, Bercsényi u. 49. sz. Törzskönyvezett, kitűnő bevadászott szülőktől, magyar vizsla- kölykök eladók. Cegléd, Mészáros Lőrinc u. 2/. Békefi. ________ Be költözhető kertes, családi ház sürgősen eladó, padlós szoba, konyha, nagy mellék- helyiséggel, Nagykő- rös VI., Hangácz u. 8. Törzskönyvezett német juhász-kutya- kölykök eladók. Te- rék István, Tápió- szele. Somogyi u. 2. Eladó Wartburg Limousine. Érdeklődni: Cegléd, Mátyás Király u. 15. 16.30 után. ______ El adók német juhász- kölykök, törzskönyvezett szülőktől. Cegléd, Pesti út 43. 16 órától.