Pest Megyi Hírlap, 1973. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-05 / 155. szám

A PESTA1EG-YELI HÍRLÁP ÖNI K.» A $ y* XVII. ÉVFOLYAM, 155. SZÁM 1973. JÚLIUS 5., CSÜTÖRTÖK Termelési tanácskozás a konzervgyár ban Milliókkal több az árbevétel, tizenöt százalékkal nőtt a termelékenység Jelentős áruexport — Magasabb átlagbérek Megvitatják a tapasztalatokat és a terveket A minap termelési tanács­kozást tartottak a konzerv­gyárban. Kovács Sándor, az üzem igazgatója ismertette az első félévi eredményeket. Már az indulás sem volt zökkenőmentes: sokat küsz­ködtek a húsételek készítésé­vel, mert a tervezett mennysé- gű húsárut nem kapták meg kellő időben s menyiségben. Az üzem vezetői a tervek összeállításakor erre az esztendőre, a tavalyihoz vi­szonyítva százmillió fo­rint termelési értéknöve­kedést határoztak meg, ami 61 millió forinttal több a múlt évinél. A folytatás sem volt biztató, hiszen a száraz tavasz nem tett jót a növényeknek, a ter­vezett termelési értéket mégis teljesíteni tudják. Árbevételük, az igazgató tá­jékoztatója szerint, 22 millió forinttal több, mint az előző év első félévében volt. Eddig 16 ezer 800 tonna árut exportáltak, mintegy 180 mil­lió forintért. Két százalékkal emelkedett az üzem dolgozóinak létszáma, a termelékenység viszont 15 százalékkal nőtt. A kormány intézkedése után, a március 1-én életbelé­pett bérrendezés következté­ben a konzervgyári munkások átlagbére 8 százalékkal emel­kedett. A szezon, mint minden esz­tendőben, a zöldborsó feldol­gozásával kezdődött. Eddig 150 vagonnal több borsókonzerv készült, mint az előző esztendőben, an­nak ellenére, hogy a má­jusi szárazság nem kedve­zett a termés érésének. Egyébként június 27-én ér­kezett a legtöbb zöldborsó a gyárba: 31 vagon szem és 7 vagon hüvelyes. A zöldborsót mindig szíve­sen termelik a közös gazdasá­gok, mert viszonylag a legke­vesebb baj van a gondozása körül, és ha az időjárás még kedvező is, jó jövedelmet biz­tosít A közeljövőben tanácskó- zásra hívják meg a termelő- szövetkezetek, illetve az állami gazdaságok vezetői mindazo­kat, akik az idén is szerződés­ben állnak a konzervgyárral a zöldborsó termesztésére: meg­vitatják az idei tapasztalato­kat és a jövő évi fejlesztési terveket is megbeszélik. Az már biztos, hogy újabb 9 bor­sócséplő gépet vásárol a kon­zervgyár a velük szerződésben levő partnerek részére. Július elsején megkezdő­dött a zöldbab feldolgozá­sa, és azzal párhuzamosan tartósítják a sorra érő gyü­mölcsöket. Eddig 59 vagon cseresznyét, 43 vagon meggyet, 2 vagon ribizlit, illetve 34 vagon eg­rest dolgoztak fel. A becslé­sek szerint ebben az évben 1400 vagonnal több zöldbab, paradicsom, paprika, ősziba­rack és szilva várható, mint az előző évben, tehát a má­jusi szárazság ellenére is reálisnak látszik a gyár ama törekvése, hogy ebben az esz­tendőben 100 millió forinttal több termelési értékben ké­szítsen konzerveket, mint az előző évben. K. Z. T ényleg ezt beszélik, nem viccelek. Előbb csak meglehetősen szűk körben kezdték mondogatni, hogy bi­zonyos visszaesést tapasztal­nak, amelyet azonban korai volna nyilvánosságra hoz­nunk, amíg nincsenek össze­sített hivatalos adatok. Em­lékszem, még egy hónappal ezelőtt is óva intettek bármi­féle konkrétum közlésétől, mondván, hogy várjunk vele, ne hamarkodjuk el a dolgot, ha eljön az ideje, majd a köz­vélemény elé tárják a teljes igazságot. Ez az idő most elérkezett. Immár megerősített, végleges és hivatalos adatok szerint, a legutóbbi öl év mutatói így alakultak (az előző esztendőt minden esetben száz száza­léknak véve): 1968 = 103,1, 1969 = 107,8, 1970 — 111,8, 1971 = 104,4, 1972 = 97,4 szá­zalék. Ezen tehát nincs mit kozmetikáznunk. az előző évek. sőt évtizedek állandó növekedését követően tavaly — hosszú idő után először — visszaesett a mutató. Nem­hogy az előző évit sem érte el, de annál még 2,6 százalékl<al i'- '-sebb is lett. JYT em csoda hát, hoov a ’ szakemberek megkülön­böztetett. figyelemmel tanul­mányozzák a váratlan csök­kenés okait, mert, őszintén szólva, erre kevesen számítot­tak. Az elemzések szerint leg­inkább arra lehet következtet­ni, hogy a csökkenésben bizo­nyos éiettorma-, vagy inkább életvitelváltozás játszik fő­szerepet. mások tudati ténye­zők mellett kardoskodnak, de a kettő aligha mond ellent egymásnak, hiszen köztudott, Csak szélmentes időben Minden vegyszer méreg Mit tanácsolnak a szakemberek? i ■ ’Am rr- "M r»' Gy zi A közös gazdaságoknak és a kiskert tulajdonosoknak egy­aránt érdeke, hogy minél magasabb termésátlagokat ér­jenek el, növényvédő sze­rek alkalmazása nélkül azon­ban nem boldogulnak. A növényvédő szerek sokfé­le és ma már nélkülözhetet­len alkalmazása igen súlyos baleseteket is okozhat. Az el­múlt években is, de, sajnos, már ebben az évben is sorjá­ban érkeztek egyes községek­ből olyan hírek, hogy a nö­vényvédő szer helytelen al­kalmazása kisebb balesetet is előidézett. A közös gazdaságokban most már szinte kivétel nélkül min­denütt szakember irányítja a munkálatokat. A dolgozókat kioktatják, a mérgeket vizs­gázott személyek kezelik, meg­felelő munkaruha áll a mér­gekkel dolgozók rendelkezé­sére stb. A közvetlen és na­gyobb veszély éppen ezért manapság inkább a háztáji és kiskerttulajdonosokat fenye­geti. A növényvédő szakemberek a velük folytatott beszélge­tések alkalmával a követke­zőket tanácsolták: mérget, permetezőszert ki-ki csak üz­letben vásároljon. Előfordult ugyanis több helyen, hogy a termelőszövetkezeti permete­zőktől vettek egyesek „feke­tén” permetezőport, s hogy az teljesen elpusztította a nö­vényt, még hagyján, de mér­gezéseket is okozott. A vásá­rolt szeren levő utasítást gon­dosan el kell olvasni, és azt pontosan végre is kell haj­tani. Permetezni és porozni csak szélmentes időben ajánlatos: nemcsak a baleseti veszély csökken, hanem a gazdasá­gosság is növekszik, nem megy sok vegyszer kárba, és nem permetezzük azt a nö­vényfélét is, például az alja- zatkultúrát (eper, konyhakerti növények stb.), amelyre eset­leg káros hatással lehet a vé­dőszer. Feltétlenül használjunk mun­karuhát, védőszemüveget, sap­kát vagy kalapot, esetleg száj- és orrkötést. Permetezés előtt és közben ne fogyasszunk szeszes italt, még sört sem, és kerülnünk kell a dohányzást is, a permetezés után legalább pár óráig úgyszintén (általá­ban 3 óráig). Ha befejeztük .a permete­zést, mindén esetben alapo­san és bő vízben le kell mo­sakodnunk (az edényeket le­hetőleg gumikesztyűben mos­suk el). Egyes növényvédő szerek a bőrön keresztül is gyorsan felszívódnak és hat­nak, ezért azokkal fokozot­tabban vigyázzunk, például Wofatox, Phosdrin, Ditrifon stb. Háztájiban és kiskertek­ben nem is ajánlatos őket használnunk, helyettük in­kább gyengébb szerekkel per­metezzünk. Ha valaki munka közben vagy utána fejfájást, rosszullétet észlel, azonnal menjen orvoshoz. A szakemberek külön is fel­hívják a permetezők figyel­mét, hogy a Zineb, amely igen közkedvelt szer, a köz­hiedelemmel ellentétben, ve­szélyes, sok áldozatot köve­telt már, ezért azzal is óva­tosan, az előírás szerint kell dolgoznunk. A fentieken kívül ajánla­tos, ha erre lehetőség van, szakemberrel beszélgetnünk, mielőtt, különösen újfajta vegyszer alkalmazása előtt, vegyszerhez nyúlunk. Az is nagyon fontos, hogy a vegyszerrel permetezett, be­szórt területre ne lépjünk be egy-két napig. (A használati utasításban rendszeresen fel­tüntetik. hány napig.) Óvjuk állatainkat, főleg a kis álla- tolcat és a méheket, és ami a legfontosabb, gyermekeinket is. Ugyanis a gyerekek éret­len vagy félérett gyümölcs­höz is hozzányúlnak, meg­kóstolják, márpedig ez az az időszak, amikor az utolsó permetezést végzik, mert érett gyümölcsöt szedés előtt, álta­lában zsendillés után semmi­féle vegyszerrrel nem szabad pemeteznünk. Kovács György Mit látunk ma a moziban? Bartleby. Angol színes film. Kísérőműsor: Újjászületés. Előadások kezdete: 6 és 8 órakor. KISKÖRZETI MOZI A CSONGRÁDI ÚTI ISKOLÁBAN Fehér robbantás. Szovjet film. Előadás kezdete: este fél 8-kor. Tsz-brigádok — tapasz(alatcsere- látogatáson A kocséri Űj Élet Termelő- szövetkezet Májusi hajnal zöldségtermesztő és Novem­ber 7. szőlőtermesztő szocia­lista brigádja tapasztalatcsere­látogatást tett a szikrai álla­mi gazdaságban és termelő- szövetkezetben: a gépi szedé- sü paradicsomtermesztést és a magasművelésű gépi szedésű szőlőtermesztést tanulmányoz­ta. Felnőttek az iskolapadban Sikeresen befejezték a tanévet Máris szakmunkásképzőre jelentkeztek Nem könnyű pótolni, amit gyermekfejjel inkább el le­hetett volna sajátítani: az ál­talános iskola utolsó három osztályának tananyagát. A konzervgyárban minden esztendőben megszervezik azt a tanfolyamot, amelyben mindazok, akik valamilyen okból nem fejezték be általá­nos iskolai tanulmányaikat, pótolhatják a mulasztást munka után. A Kossuth Lajos általános iskola tanárai vállalták, hogy a gyár területén lévő külön­teremben végzik oktatói tevé­kenységüket. A gyár könyvtára biztosít tankönyveket és előteremti a korszerű audiovizuális szem­léltetés eszközeit is, hogy megkönnyítse a tanítást. öthónapos tanulás után, a minap heten a hetedik osztá­lyos, tizenöten pedig a nyolca­dik osztályos tananyagból tet­tek sikere^ vizsgát^ Még' jóformán meg sem szá­radt a tinta az indexükben, már jelentkeztek is a szakmunkás- képző tanfolyamra, amelyet ősszel kezdenek meg. A szakszervezeti bizottság oktatási felelősei megkezdték az 1973/74-es tanévre a szerve­zési munkákat, mivel az isko­lapótló tanfolyamok tovább folytatódnak. P. E. hogy a lét határozza meg a tudatot. Ha a saját véleményemre kíváncsiak, minden köntörfa­lazás nélkül kijelenthetem, hogy én álig vártam már ezt a visszaesést, titokban mindig is reménykedtem a bekövet­kezésében. Sőt, egy idő óta ki­fejezetten türelmetlen voltam, még siettettem is a magam szerény lehetőségeivel, jólle­het a korábbi években szemé­lyesen elősegítettem a növe­kedést. Amióta azonban ösz- szekuporgattam egy autórava- lót, merőben más ember let­tem, a továbbiakban cseppet sem érdekelt az országos mu­tató emelkedésének elősegíté­se, éppen elég gondot okoz a mindennapos betevő benzin biztosítása, hogy menjen az a kocsi. . Ezt igazán megérthetik. E1 rről jut eszembe, hogy •*-* mintha elfelejtettem volna megmondani, milyen mutatók visszaeséséről is van szó. Természetesen a szeszfo­gyasztáséról, amely emberem­lékezet óta először maradt ta­valy az előző évi alatt. Az er­ről szóló hivatalos jelentést egyébként az Alkoholizmus Elleni Országos Bizottság ad­ta ki, amely tekintélyes testü­let, tehát állításában nincs okunk kétélkedni. Mert amúgy, szemre elég nehéz vol­na megállapítanunk a csök­kenést. Jómagam például ész­re sem vettem, hogy tavaly 2,6 százalékkal kevesebben rúgtak be, ezt nehéz is meg­figyelni, mert az ittasok rend­szerint összevissza tántorog­nak, igy a másik utcában eset­leg ugyanazzal a részeggel ta­lálkozhat a józan járókelő, de A konzervgyár borsóvonalán teljes kapacitással dolgoz­nak a gépek. Az üzemben eddig 500 vagon borsószemet tar­tósítottak és meg 100 vagonra számítanak. A töltő-, zárógépek mellett és a gőzölőben nem unatkoznak a dolgozók. Szaniszló Ferencné a zöldborsó dobozainak zárását irányítja. Kiss András felvétel® Hatszáz vagon borsószem Dalosaink Budapesten Amint megírtuk, fővárosi szereplésre hívták meg az Arany János Művelődési Köz­pont énekkarát: Kiss István karnagy vezetésével negyven- kelten utaztak Budapestre. A Vándor Sándor munkás és ifjúmunkás énekkari feszti­vál rendezősége, valamint a többi meghívott hazai és kül­földi énekkar szeretettel fo­gadta a körösi dalosokat, mint az ország egyik legrégibb, nagy múltú férfikarának tag­jait. Délután Budán, az ottani ifjúsági parkban tartott hang­versenyen sikeresen szerepel­tek dalosaink a hazai és kül­földi énekkarok sorában. Este a Margitszigeten rende­zett Vándor Sándor munkás és ifjúmunkás énekkari feszti­válon léptek fel, a műsorra tű­zött értékes énekszámokat azonban, a közbejött nagy vi­har miatt, a rádió és a televí­zió nem tudta közvetíteni, csak a Zeneakadémián, Mis­kolcon és Szombathelyen ren­dezett Vándor Sándor hang­versenyekről adott közvetítést. Dalosaink a stadionban kap­tak éjjeli szállást, s másnap városnézésre, sétahajózásra vitték el őket a barátságos vendéglátást nyújtó hangver­senyrendezők. K. L. SPORT Megyei serdülő atlétikai pályabajnokság Kissé nehéz pályán, fülledt melegben, a Kinizsi-sporttele­pen, két napon át bonyolítot­ták le nyolc egyesület mintegy négyszáz sportolójával a me­gyei serdülő atlétikai 'pálya­nem ismer rá, mivel nincs már emberi formája. Az ital­boltok és üzletek szeszből származó bevétele azonban nem csal, és ez éppen 2,6 szá­zalékkal csöklcent. Nem vonom kétségbe az Al­koholizmus Elleni Országos Bizottság jóhiszeműségét, amikor a csökkenés okai kö­zött első helyre a túlzott szeszfogyasztás veszélyessé­gének társadalmi felismerését teszi. Teljesen érthető, hogy az antialkoholista propagandát folytató testület az antialko­holista propagandának tulaj­donítja a sikert. Mégis úgy gondolom, hogy a visszaesésnek más fő okai is vannak. Az autót már emlí­tettem, az évenkénti újabb hatvanezer új kocsitulajdonos rendszerint elmarad a kocs­mai névsorolvasásokról. Egy­részt tudati tényezők miatt, ugyanis tudja, hogyha ittasan elkapják, megüti a bokáját. Másrészt anyagi ténirézők miatt. mert előnyösebbnek látszik tíz féldeci pálinka áráért inkább húsz liter ben­zint vennie. Harmadrészt, végre van kellő választék üdítő italokból, bár sok régi részeges gyalogos új autós ko­rában feltehetőleg azért is iszik Traubisodát, mert nem kell szégyellnie, messziről ugyanis megtévesztésig ha­sonlít a nagyfröccsre. csökkenésnek tehát Örü­lünk, remélhetőleg foly­tatódik az idén is, feltéve, hogy nem iszunk előre a medve bőrére. Vagy ha még­is, akkor legalább kevesebbet igyunk. És ami az aggályokat illeti, nevezetesen az állam- háztartás szeszhevételének csökkenését. a~t ellensúlyozni lehet, egyebek között az autó­eladás növelésével. Amely ál­lítólag szintén nem ráfizeté­ses. Árkus József bajnokságot. A Nk. Pedagógus leánygárdája az NB I B-s ifjú­sági csapatbajnoki forduló miatt tartalékos volt. Összesen 81 számban osztották ki a szép kivitelű, Pest megyei bajnok­ság feliratú érmeket. A körö­siek 21 bajnokságot nyertek. 1957- es születésű fiúk. Ma­gasugrás: Zolnvan 160 cm. Súly (5 kg-os): Fekete 13,78 m. Diszkosz (1,5 kg-os): Csorba 33,62 m. 1958- as fiúk. 100 m gát: Mi>- rár 17.3 mp. 300 m gát: Mu- rár 46.8 rop. 800 m: Béres 2:18.2 perc. 1959- es fiúk: 80 m gát: Fa­bók 12.6 mp. Súly (4 kg-os): Ágoston 10,89 m. Diszkosz (1 í kg-os): Ágoston 31,93 m. Ge­rely (0,6 kg-os): Ágoston 30,50 m. 1960- as fiúk. Magas: Stefán- kovits G. 140 cm. Gerely (0,6 kg-os): Horváth M. 30,18 xn. 1958- as lányok. 600 m: Vit- csák 1:54.8 perc. Távol: VU- csák 457 cm, 1959- es lányok. 100 m: Pálfl 13.8 mp. Távol: Holi 431 cm, 80 m gát: Tiszó 15 mp. 1960- as lányok. 80 m gát: Pálfi 14.8 mp. Távol: Kancsár 418 cm. Magas 142 cm. Az érmes helyezések így oszlottak meg: i. n. m. Gödöllői Ganz Vasas SI 2S SS ZS Nagykőrösi Pedagógus Sí 21 19 19 Váci Híradás Sí 12 12 4 Ceglédi Vasutas Sí 11 U 31 Kossuth K.FSE (Szentendre) S3« Gödi TSZ SE 2 4 2 Abonyi TSZ SK 12 — Monori gimnázium l — — Megjegyezni kívánjuk még; hogy számos körösi atléta vég­zett a továbbjutást jelentő 1—6. helyen. Csütörtöki műsor Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 16.30: Nk. Kinizsi—Kiskunfélegyházi Reménység VSE úttörő nyári kupamérkőzés. & Z. JEGYZET Visszaesés mutatkozik

Next

/
Oldalképek
Tartalom