Pest Megyi Hírlap, 1973. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-28 / 175. szám

. A P«E S J MFGYfl HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XV. ÉVFOLYAM, 175. SZÁM 1973. JULIUS 28., SZOMBAT Kuwaitba, Angliába, Kanadába Jobb üzem- és munkaszervezéssel a belső tartalékok feltárásával Emelkedett a bér szláv mm! - Kooperációs vállalkozások Elkészült a féléves mérleg a Monori Kefegyárban is. Ör­vendetes, hogy a tavalyinál jobb eredményeket ért el az üzem 320 személyes kollektí­vája. Árubevételi tervét a kefe­gyár 101 százalékra teljesí­tette, ami 18 millió 129 ezer forintnak felel meg. A nyereség értéke is növe­kedett: a tervezett másfél millió helyett több mint 2 millió forint. Érdemes összehasonlítást tennünk a mostani és a tava­lyi első félévi eredmények között. 1972-ben június végéig az árbevétel 13,8 millió forint volt, a nyereség pedig mind­össze 678 ezer forint. A mostani mérlegadatok éke­sen bizonyítják: jó ütemben fejlődik a gyár. Fő profilja továbbra is a kü­lönböző méretű kefék gyártá­sa. A hazai piacon nőtt a ke­reslet e termékek iránt, de a tőkés országok közül is egyre többen érdeklődnek. 1,6 milliós értékben expor­táltak az első félévben ke­féket, de csak azért ennyit, mert nem volt elegendő alapanyaguk. Eljutottak a monori kefék Kuwaitba, Angliába, Kanadá­ba és sok más prszágba. A hazai partnerek közül a legnagyobb mennyiséget ezút­tal is a Vegyinagykereskedelmi Vállalat vásárolta meg, illetve értékesítette. Az év második felére még nagyobb, arányú exportmeg­rendelés érkezett a gyár címé­re: igyekeznek azt maradék­talanul kielégíteni. Jelentős bevételt ért el az öntödei részleg is, amely a GÖFÉM-mel kezdett kooperá­ciót. Ebben az üzemrészben autóbusz-alkatrészeket gyár­tanak az Ikarus gyár részére. Bevált a fatömegcikk­gyártás is: különféle já­tékkereteket készítenek a monori gyárban. Nagy gondot fordítanak az idén is a piackutatásra. Tervbe Akác után tarlóvirág Az akácvirágzás után, a pergetés befejeztével a mé- hekre még sok feladat vár, ezért az idei mézgyűj­tésben megfáradt méhcsaládokat el­lenőrizni kell, s egyben előkészíte­ni őket, hogy a tarlóvirágokról gyűjtsenek. Ké­pünkön: Almási Márton vecsési méhész is gondos szemlét tart kap­táraiban, Ifj. Fekete József felvétele A hiszékenység áldozatai Csaknem hetvenezer forintot csalt ki téglabeszerzésre Egy év és hat hónap szabadságvesztésre ítélték Mészáros Sándor csévha- raszti lakos, mivel ő maga is építkezett, némi jártasságra tett szert az építőanyagok be­szerzésében. Lakóhelyén elterjesztette, hogy magánépítőknek téglát tud szerezni, majd különböző személyek részére el is vállal­ta a tégla beszerzését, borra­való jellegű ellenszolgáltatás fejében. így T. Károly csév- iiaraszti lakos, elismervény el­lenében, 19 ezer 200 forintot adott át neki, hogy részére vásároljon téglát. Mészáros sem téglát nem vásárolt, sem a pénzt nem adta vissza, ha­nem azt saját céljára felhasz­nálta. Már égett talpa alatt a talaj, amikor kapóra jött neki O. Sándorné ugyancsak csév- haraszti lakos, aki szintén téglavásárlással bízta meg őt. Tőle, elismervény ellenében, 25 ezer 900 forintot vett át, de már meg sem kísérelte a téglavásárlást, hanem a fel­vett összeget visszafizette T. Károlynak, a fennmaradó 6 ezer 700 forintot pedig saját céljára fordította. K. János felsőpakonyi lakos­nak is megígérte, hogy téglát szerez, és a 7 ezer ikersejt- tégla előlegeként 4 .ezer 250 forint összeget vett át tőle. Ezt az összeget is saját céljára használta fel. N. Istvánná csévharaszti la­kos ugyancsak felkereste Mé­szárost, és megkérte őt, hogy 6 ezer darab ikersejttéglát sze­rezzen neki. Tőle 15 ezer fo­rintot vett át, azzal, hogy egy hónapon belül szállítja az árut. Nem szállította. Ezután V. Károlyné nyár-, egyházi lakos kereste fel őt, s tőle 4 ezer forintot vett fel, de mint a többi esetben, még csak meg sem kísérelte meg­bízatása teljesítését. Mészáros összesen 68 ezer 350 forintot vett fel, de csu­pán T. Károlynak térítette vissza a 19 ezer 200 forintot. A monori járásbíróság főbün­tetésül 1 év 6 hónapi szabad­ságvesztésre ítélte. Vitéz Imre vették, hogy kizárólag nyugati exportra, egy fővárosi szövet­kezettel közösen, úgynevezett Bowling-bábukat készítenek. A tárgyalások már meg is kezdődtek egy nyugati kon­szern vezetőivel. A félévi eredmények ismer­tetésekor szólnunk kell még a bérszínvonal alakulásáról is. 1970-ben 20 ezer 100 forint volt a fizikai dolgozók át­lagkeresete, ebben az év­ben, részben a központi, részben a helyi intézkedé­sek következtében, eléri majd a 25 ezer forintot. Jobb üzem- és munkaszer­vezéssel, a belső tartalékok feltárásával igyekszik a válla­lat a második félévben még jelentősebb eredményt elérni. A jövő héten termelési tanács­kozásra hívják meg a dolgo­zókat: ismertetik előttük a félévi eredményeket, s megbe­szélik velük a további tenni­valókat. Gér József ECSER-GYOMRŐ Befejezték az aratást Befejezték az aratást az Egyesült Ecser—Gvömrő Pe­tőfi Tsz-ben. Az idén szokat­lanul korán végeztek: az öt kombájn csak ritkán rom­lott el. Minden gabonafélé­ből a tervezett terméshozam­nál többet takarítottak be. A lakosság kérte — teljesült Megszánt a balesetveszély Üllőn, a Rákóczi telepen, a vasút melletti mély csatornák felett két kőhíd is van. A választók már korábban kér­ték, hogy a hidakat korlát­tal szegélyezzék, mert esti sö­tétben balesetek adódhatnak. A tanács a kérelmet most tel­jesítette: a hidak szélére fe­hér-feketére festett csőkorlá­tokat helyezett el. Anna-bál Monoron Ma este 8 órakor kezdődik a monori művelődési házban az Anna-bál. Érdekessége, hogy a nyitótáncot a jász­berényi táncklub tagjai tán­colják. * Zenét a közelmúltban újjá­alakult Little Boys-együttes szolgáltat. A VIT JEGYEBEN / Tábortüzek és fáklyás felvonulások MŰSOR A MŰVELŐDÉSI HÁZEIAN Méltóképpen köszöntötte, il­letve köszönti a monori járás ifjúsága a VIT megnyitóját Monoron pénteken este a helyi fiatalok a művelődési házban találkoztak, ahol a művészetbarátok körének tag­jai ünnepi műsort adtak, majd a strandra vonultak a jelenle­vők, ahol Spenger István, az MSZMP nagyközségi bizottsá­gának titkára mondott ünne­pi beszédet, melynek elhang­zása után tábortüzet raktak a fiatalok, s vidáman énekeltek az esti órákig. Vecsésen, szintén pénteken, este fél kilenckor a tanácshá­za előtt gyülekeztek a község fiataljai, ahonnan a sportpá­lyára mentek, s tábortüzet rakva, vidáman szórakoztak. ★ Fáklyás felvonulás volt a VIT előestéjén Pilisen, Vasa­don és Úriban is. Gyomron, Csévharaszton és Sülysápon ma, szombaton este tartanak fáklyás felvonulást és gyújtanak ünnepélyes VIT- tábortüzeket. ★ Vasárnap délelőtt, 9 órakor, a monori sporttelepen rende­zik meg a VIT Labdarúgó Ku­pa járási döntőjét. A résztvevő négy csapat: Vecsési VÍZÉP, Csévharaszt, Pilis és Monori Vasipari Ktsz (8. j.) Orvosi ügyelet Gombán, Bényén és Káván: dr. Pénzes János (Gomba, Baj- csy-Zsilinszky u. 3.), Gyom­ron, Mendén és Péteriben: dr. Huszár Sarolta (Péteri), Mo­noron és Monori-erdőn: dr. Rados Mária (Monor, Petőfi u.), Maglódon és Ecseren: dr. Pápes Tibor (Maglód), Pili­sen, Nyáregyházán, Csévha­raszton és Vasadon: dr. Illa- nicz Elemér (Pilis, Rákóczi u. 13), Sülysápon és Úriban: dr. Zolesz János (Sülysáp), Üllőn: dr. Koncz Lajos, Ve­csésen: dr. Pallinger Geor­gina tart ügyeletet. Ügyeletes gyógyszertár Mo­noron a főtéri, Vecsésen a János utcai. Beteg állatok bejelentése: a monori járás területén szom-' baton 12-től 19 óráig, vasár­nap reggel 8-tól 13-ig és dél­után 15-től 19 óráig Mono­ron, a főtéri gyógyszertárban. Tíznaponként százan Táborépítés társadalmi munkában Június 27-én nyílt meg ave- csésiek aszófői úttörőtábora, amelyben 10—10 naponként 80—100 iskolásgyermek üdül. Az idén tovább fejlesztették a tábort, társadalmi munká­ban: a Ferroelektrika Szövet­kezetből és a gázüzemből 25 dolgozó adott jelentős segítsé­get. Nótaestet rendeztek A Volán Vállalat monori csoportja jól sikerült nótaes­tet rendezett székházának kerthelyiségében. A több mint négyszáz személn&s hallgató­ság Solti Károly; Talabér Er­zsébet és Bodza Klári műsorát hallgatta meg. MŰSOR MOZIK Gomba: Fennakadva a fán. Gyömrő: Mackenna aranya. Maglód: Személyiségcsere. Mende: A nagy mesemondó titka. Monor: A miniszter. Éjszakai előadás: Hétszer hét. Pilis: Tombol a hold. Tápió- sáp: Oleszja. Űri: Látszó­lagok nélkül. Üllő: Mária, a skótok királynője. Vecsés: Bartleby. Éjszakai előadás: Leon és az Atlanti fal. MŰVELŐDÉSI OTTHONOK Gyömrő, 20 órakor: a KISZ monori járási bizottsága és a gyömrői Petőfi Művelődési Ház VIT-tábortüzet és hált rendez. Monor, 20 órától: Anna-bál, játszik a Little Boys-együttes. Üllő: ötórai tea, játszik az Alfa-együttes. Pálya széli sportjegyzet Pad, padok A szép környezetben fekvő sportkombinát a monoriak egyik büszkesége. Kár lenne tagadnunk, hiúságunk úgysem engedné szó nélkül, ha valaki lekicsinylőén1 nyilatkozna a szép létesítményről. Pedig mostanában gyakran hallani elmarasztaló jelzőket, főleg gondozatlansága miatt. A smaragdzöld gyepszőnyeg, az öltözők rendben tartására nem lehet panasz, de a kör­nyező területre, mely több hold, igen: körös-körül nő a gaz, lassan belepi a salak fu­tópályát is. Tudjuk, nem könnyű a nagy területet gondozni, ápolni. A nagyközségi tanács anyagi tá­mogatása leveszi a főbb ter­heket a sportkör vezetőinek válláról, a szép létesítmény fenntartásának, gondozásának ellenőrzését azonban a sport­kör vezetőségének kellene megszerveznie. A remek labdarúgópályáról csak egy lelátó hiányzik. Pót­lását, saját erőből, a monori vasipari ktsz sportszerető el­nöke, Varró Géza úgy kezdte meg, hogy tizenkét szilárd pa­dot készíttetett, melyeket a Főt elleni bajnoki labdarúgó­mérkőzésen már fel is avat­tak. Nagyon hasznos, jó kezde­ményezési Reméljük, a többi monori üzem vezetői is foly­tatói lesznek az önzetlen se­gítségadásnak. Hörömpő Jenő Egy délelőtt Vasadon Nemcsak helyi viszonylatokban — Két megállóval előbb kellett volna leszállnia... Most gyalogolhat elég sokat, míg a tanácsházára visszaér — igazít el a vasadi buszvég­állomásán a község postása. Beszélgetni kezdünk. A mindentudó — Csizmadia János vagyok — mondja —, 1958 óta dolgo­zom a vasadi postán. — Igencsak fárasztó lehet ekkora táskákkal a községet járnia. Bizonyára a hatalmas homoktergerben gyakran el­akad a kerékpárja is... Mosolyogva félbeszakít: — Mindet nem is tudtam elhozni, még egyszer fordulok a mai napon. Ilyenkor, hét végén a legnehezebb. — Aztán mit olvasnak a vasadiak? Az újságokkal tömött tás­kákra néz: — Legnépszerűbb a Pest megyei Hírlap, százhatvanöt előfizetője van. A hetilapok között a Rádióújság és a Sza­bad Föld vezet, száz-száz elő­fizetővel. de népszerű a Ké­pes Űjság és a Nők Lapja is. — Tartja a mondás, hogy a jó postás mindenről tud, ami a községben történik. Kicsit hírvivőnek számít. Nos, mi újság itt, Vasadon? Felnevet: — Igen, gyakran megállí­tanak, s tényleg, a legkülön­bözőbb dolgokról, községi eseményekről érdeklődnek az emberek. Amire tudok, vála­szolok, de nincs időm sokat beszélgetni. Éppen elég az újságokat; leveleket időben kihordanom, az előfizetői dí­jakat beszednem. Elköszönünk. Tervek, feladatok Szellős cipőm gyakorta el­merül a homokban, amíg a tanácsháza épületéig érek. Csendes a község, embert alig látni. — Az elnök elvtárs nincs bent, Csévharaszton, a kiren­deltségen tart fogadóórát — kapom a felvilágosítást a kö­zös tanács titkárságán. • S a tanácselnök távollété­ben Benke Sándor vb-titkár készséggel válaszol kérdé­seimre. — Az utóbbi évek legjelen­tősebb tanácsi beruházásai a mintegy 1 millió 200 ezerért épített vasadi művelődési ott­hon és a csévharaszti huszon­öt személyes, új óvoda. Igen, Vasadon nemcsak he­lyi viszonylatokban gondol­koznak a tanács vezetői. Ép­pen négy éve annak, hogy va­sadi székhellyel, közös tanács irányít, munkálkodik Vasad és Csévharaszt ügyeiben. A közeli jövő feladatairól így beszél a tanácstitkár: — Vasadon új, ötvenszemé- lyes óvodát építünk. Ez évi feladat még a diákotthonhoz vezető út megépítése, s ter­vezzük a Kossuth Lajos út további szakaszának megja­vítását. Csévharaszton úgy­szintén a Kossuth , Lajos út rossz állapota okoz gondot. Sajnos, az arra közlekedő, te­herrel megrakott, hatalmas teherautók rongálják köveze­tét. Eljártunk már az úton fuvaroztató szerveknél, s úgy hisszük, közösen mielőbb si­kerül az említett út javítását elvégeznünk. — S a kereskedelmi ellá­tás? — Különösen Vasad ellátá­sán kell javítanunk. Még az idén egy nagyobb vegyesbol­tot épít a pilisi ÁFÉSZ a mű­velődési otthon közelében, ahol húsbolt is lesz, így ezzel az egységgel hosszabb időre megoldódik a gondunk. Tanácsülések Ezerhatszáz lakosú kisköz­ség Vasad. Lakóinak nagy ré­sze ingázó, ám egyre többen találnak ' munkaalkalmat helyben, közelben. , A társközséggel egyetem­ben, harminckilenc szemé­lyes tanácsa van. A májusi tanácsülésen a községek álta­lános iskoláinak és a vasadi kollégium oktató-névelő mun­káját értékelték, az augusztu­si tanácsülés fő napirend’' pontja pedig az egészségügy' helyzet megvitatása lesz. Jandó István Öregfíúk a monori sportpályán A monori szakmaközi bi­zottság, mint annyiszor, is­mét újabb rendezvénnyel lepi meg tagjait és a sportszerető monoriakat: kezdeményezé­sére ma, 17 órai kezdettel, a monori öregfiúk és a Pilisi ÁFÉSZ-öregfiúk csapata méri össze erejét a monori sport­pályán. Labdarúgás Rákóczi Kupa Vasárnap, délután 17 óra­kor: Monor—Vecsés, Sülysáp— Gyömrő találkozó. Az ifi-mér­kőzések 15 órakor kezdőd­nek. Szerdán, délután 17 órakor, Üllő Monort fogadja a kupa keretében. A NŐK IS ELKEZDTÉK A monori női labdarúgócsa­pat is megkezdte a felkészü­lést az őszi szezonra, Szend- rei István vezetésével. A lá­nyok szerdán és pénteken szép számban látogatják az edzéseket. SÜLYSÁP Hídmérleg a vásártérre Sülysáp községből évről év­re egyre több vágó- és te­nyészállatot adnak el az Al- latforgalmi Vállalatnak, ezért a vállalat új átvevőhelyet és hídmérleget épít a sülysáp! vásártéren. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom