Pest Megyi Hírlap, 1973. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-27 / 174. szám

Kádár János megtekintette a főváros több nagy építkezését Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, tegnap fővárosi láto­gatáson vett részt, melynek során több nagy építkezést tekintett meg. Elkísérte út­jára Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a budapesti párt- bizottság első titkára és Kato­na István, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja, a KB osztályvezetője. A látogatás a Füredi úti la­kótelepen kezdődött. KádáV János először az Ormánság- park 5. szám alatti, új 30 tan­termes iskolát tekintette meg. A kerület párt- és állami ve­zetői, valamint az építőipari vállalat vezérigazgatója be­mutatták az ország első ma­gyar tervezésű könnyűfém- szerkezetből készült iskoláját. A vendégek ezt követőep a lakótelep új házsorait tekin­tették meg. Megnézték a be­költözés előtt álló Füredi út A metrón 9. szám alatti 10 emeletes, 172 lakásos épületet. Ennek egyik szárnyába néhány első eme­Berlin felé tart a magyar VIT-kiildöttség Ma érkeznek az NDK vendéglátó fővárosába a fiatalok Tegnap reggel a fiatalok né­pes csoportjának volt gyüleke­ző helye a budapesti Műszaki Egyetem Irányi utcai diákott­hona. (A képen.) Innen indult el menet­rend szerinti pontosság­gal, reggel fél nyolckor Berlinbe a magyar VIT- küldöttség. Húsz Volán Ikarus-Steyr star­tolt a fiatalokkal, akik vidá­man integettek az itthonmara- dóknak. A több mint egy ki­lométer hosszú VIT-karaván zavartalan útjáról a menetosz­lop élén haladó rendőrségi jár­őrkocsi gondoskodott. A 700 tagú magyar delegá­ciót több ezres közönség fo­gadta Tatabányán. A főtéren felállított díszemelvényen ott volt Havasi Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára, to­vábbá a megye és Tatabánya párt-, állami és tömegszerve­zeti vezetői: A DlVSZ-induló hangjai után Tóth Károly, a KISZ Komárom megyei Bi­zottságának első titkára kö­szöntötte a fiatalokat. A megye ifjúságának jelké­pes ajándékait — a bányász­lámpát és az útra való kenye­ret — Borbély Gábor, a KISZ Központi Bizottságának titká­ra köszönte meg. Az ünnepség után a tatabányai Bányász együttes táncba szólítot­ta a delegáció tagjait. Pillanatok alatt színes forga­tag alakult ki a téren. A déli órákban Győr-Sop- ron megye határában az MHSZ sportrepülői üdvözlő felirato­kat vontatva, köszöntötték a küldötteket. A delegáció hazai útjának utolsó állomásán — a rajkai közúti átkelőhelyen — a mo­sonmagyaróvári járás fiataljai fogadták és búcsúztatták a de­legációt. Jelen volt az ünnep­ségen Föcze Lajos, a KISZ Központi Bizottságának titká­ra, s részt vettek a köszöntőn a KISZ Győr-Sopron megyei Bizottságának vezetői is. A magyar küldöttséget Rajkán, a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség képvi­selői is várták, s közösen folytatták útjukat Pozsonyba. Itt a Hotel Carl- tonban volt az ebéd, majd Brnó érintésével Prágába men­tek tovább, ahol a Strahovi diákotthonban töltötték az éj­szakát. Ma megismerkednek Arany Prága nevezetességeivel, s a rövid városnézés után folytat­ják útjukat. A csehszlovák—német ha­táron ismét ünnepélyesen fo­gadják a fiatalokat, akik ez- j után majd befutnak Drezdába. Itt motoros díszfelvonulással köszöntik a magyar delegációt. Este 10 óra körül ér véget az utazás. A delegáció ekkor ér­kezik meg Berlinbe. leti lakást belülről is meg­szemléltek. Kádár János ezt követően a metró Fehér úti kocsikar­bantartó üzemébe látogatott. Ott a vendégek azt a mű­helyt nézték meg, ahol a sze­relvényeket javítják és kar­bantartják, majd metróra szálltak, és útközben több ál­lomást is megtekintettek. A végállomáson, a Déli pá­lyaudvarnál felkeresték avas. útállomást, s megnézték a már elkészült impozáns várócsar­nokot, valamint a Déli-vas- utak végleges épületegyütte­sének makettjét. Kádár János végül a Fővá­rosi Tanácshoz látogatott el, ahol Budapest vezetőivel be­szélgetett. A találkozón részt vett Szépvölgyi Zoltán tanács­elnök mellett, Giltner Andor, Csikesz Jánosné, Kömives Ist­ván és Farkasinszky Lajos, a Fővárosi Tanács elnökhe­lyettesei. Ott volt Tiszai Ist­ván, a tanács . pártbizottsá­gának titkára, Horváth And- rásné, a szakszervezeti bi­zottság titkára és Kőszegi At­tila, a KISZ-bizottság titkára. Szépvölgyi Zoltán tanács­elnök adott tájékoztatót Bu­dapest helyzetéről, fejlődésé­ről és a megoldásra váró fel­adatokról. Elmondotta, hogy a főváros ebben az 5 éves terv­ben nagyobb ütemben fejlő­dik, mint bármelyik tervcik­lusban eddig, és ennek ered­ményeként jelentősen meg­változik arculata. Kádár János összefoglalva fővárosi benyomásait, elis­meréssel szólt a látottakról, Budapest fejlődéséről és a Fővárosi Tanács munkájáról. TÖRPEIZZOK PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ M$ZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI XVII. ÉVFOLYAM, 174. SZÄM ÄRA 80 FILLÉR 1973. JÜLIUS 27., PÉNTEK A Mars—5 is elindult a „vörös bolygó" felé A világűr és a naprendszer bolygói kutatásának program­ja alapján szerdán este moszk­vai idő szerint 21.56 órakor a Szovjetunióban felbocsátották a Mars—5. automatikus boly­góközi űrállomást. Az űrállo­más Föld körüli szputnyik- parkolópályáról startolt a Mars felé. A Mars—5. űrállomás építé­sét és rendeltetését tekintve azonos a Mars—4-gyel, ame­lyet július 21-én bocsátottak fel. Az űrállomás tudományos berendezéseivel vizsgálják majd a Marsot és a bolygót övező térséget, valamint a pálya mentén a bolygóközi térség jellemzőit. A két űrál­lomással, a Mars—4-gyel és a Mars—5-tel végzett együttes tudományos kutatások lehető­vé teszik, hogy teljesebb ada­tok legyenek a Mars bolygó­ról és a kozmikus térben vég­bemenő fizikai folyamatok di­namikájáról. Moszkvai idő szerint csütör­tökön hajnali két óráig a Mars—4. 1 millió 460 ezer, a Mars—5. pedig 66 ezer kilo­méterre távolodott el a Föld­től. Az űrállomások 1974. feb­ruár közepe táján érik el a Mars bolygó térségét. Brezsnyev-beszéd Kijevben Érdemrend Ukrajnának tűk Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára — miként tegnap közöl. : — Kijevbe érkezett. A képen: Brezsnyev (balról), Vlagyimir Scserbickij, az Ukrán Kommunista Párt KB első titkára társaságában nyitott gépkocsin bajtat keresztül a városon. Kijevben csütörtökön ünne­pi ülésen adta át Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára Szov- jet-Ukrajnának a „Népek Ba­rátsága Érdemrendet”. Uk­rajnát csakúgy, mint más szov­jet köztársaságokat a Szovjet­unió megalakulásának 50. év­fordulója alkalmából tüntet­ték ki ezzel az érdemrenddel. Valamennyi szovjet rádió- és televízióállomás helyszíni közvetítést adott az SZKP Központi Bizottsága főtitkárá­nak az ünnepségen elhangzott beszédéről, így Szovjetunió- szerte milliók és milliók hall­hatták, s ezzel a szovjet és a nemzetközi közvélemény a leg­Eredmények - félidőben Export, nyereség a Váci Kötöttárugyárban A Váci Kötöttárugyár első félévi termelési eredményei, annak ellenére, hogy itt-ott még lemaradások, nehézsé­gek észlelhetők, azt bizonyít­ják, hogy a kollektíva ezúttal is erejét próbára tevő célo­kat tűzött maga elé. Zsoldos András termelési osztályvezető elmondta, hogy mind a termelési értékben, mind az árbevételi tervben Az Egyesült Izzó váci gyárában megkezdték a kisméretű izzólámpák többféle típusá­nak gyártását. Az új nagy teljesítményű komplex gyártósorok beállítása a termelés mintegy 60 százalékos növelését teszi lehetővé. azonos nagyságú, hozzávető­legesen 20 millió forint a le­maradásuk. — Az okok nagyon is is­mertek. Az egyik: nem rea­lizálódott egy tervezett kel­ménk értékesítése, a ludas ebben a Győri Műbőrgyár, amely nem rendelte meg az előzetes jelzésnek megfelelő mennyiséget. A másik ok: a jugoszláv exportnál hason­lóan adódtak rendelési és át­vételi problémák. — Hogyan teljesítették az exporttervüket? — Szocialista relációban a tervezett 26 milliót há­rommillió forinttal túltel­jesítettük. A tőkésexportmérlegünk ez­zel szemben már kedvezőt­lenebb — részben az említett árbevételi nehézségek miatt is —, a 46 millió helyett csak 28 millió forintot tesz ki. — Javult-e a termelékeny­ség? — Értékelt adatunk még csak az első negyedévre vo­natkozóan van. Eszerint a múlt évhez viszonyítva 7,9 százalékos a javulás. De a második negyedév termelé­kenységi mutatója is lényege­sen jobb a tervezettnél, előre­láthatólag 105—106 százalék lesz. — Nyereségesen dolgoz­tak-e? '— Nyereségrészesedésünk kísértetiesen hasonlít a ta­valyihoz. 1972-ben ilyenkor az 53 milliós nyereségből még csak 11 milliót realizáltunk. Az arány most: 16 a 72- höz. Mégis azt kell mondanom, hogy az év hátralévő részé­ben gyárunknak minden reá­lis esélye megvan arra, hogy nyereségtervét teljesítse. k. p. magasabb forrásból értesülhe­tett ismét arról, hogyan érté­kelik szovjet vezető körökben az ország bel- és külpolitikai helyzetét a jelenlegi szakasz­ban. Az SZKP főtitkárának be­szédében — s a szovjet nép­gazdaság félévi tervjelentésé­nek közzététele utáni napok­ban ez aligha lehet véletlen — ezúttal döntő súllyal belpoli­tikai, főként gazdasági kérdé­sek szerepeltek. Leonyid Brezsnyev kedvező és opti­mista értékelést adott a szov­jet gazdasági helyzetről az ötéves terv félidejében, s konkrétan megjelölte a leg­fontosabb időszerű feladato­kat is. Moszkvában különösen fi­gyelemre méltónak tartják az SZKP főtitkárának szavait ar­ról, hogy „forradalmi intézke­dések” szükségesek a tudo­mány és a termelés kapcsola­tának javítására, s a műszaki fejlesztés kérdéseivel külön központi bizottsági ülésen fog­lalkoznak majd. Brezsnyev hangsúlyozta, hogy kulcsfon­tosságú kérdésnek tartja a beruházási tevékenység meg­javítását. Részletességgel beszélt Leo­nyid Brezsnyev a mezőgazda­ság helyzetéről az aratás idő­szakában, amikor lassan ki­rajzolódnak az idei terméski­látások. Az SZKP KB főtit­kárának helyzetértékelése eb­ben a tekintetben is pozitív, hiszen falun a dolgok — mint Leonyid Brezsnyev hangoztat­ta — most lényegesen jobban állnak, mint tavaly vagy akár tavaly előtt, ami azt jelenti, hogy a 197 millió tonnás ga­bona-rekordtermés — az idei cél — elérésének vagy leg­alábbis megközelítésének több a valószínűsége, mint a tava­lyi rossz mezőgazdasági év­ben volt. KÖZÉLET A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága táviratban üdvözölte a Fülöp- szigeteki Kommunista Párt kongresszusát. Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán és csütörtökön Békés megyébe látogatott. Fehér Lajos, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyet­tese Borsod megyében tett két­napos látogatást. Dr. Szabó Zoltán egészség- ügyi miniszterrel folytatott megbeszéléseket Budapesten dr. Vu Van Can, a VDK egész­ségügyi minisztere. Több vi­déki kórházban és egészség- ügyi intézményben tett láto­gatást. A vendég tegnap uta­zott el Budapestről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom