Pest Megyi Hírlap, 1973. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-25 / 172. szám
1973. JÚLIUS 25., SZERDA PEST »JEGYEI kKMan Szüretelik a teát és a dohányt Megkezdődött a „teaszüret” a Duna menti erdők szedreseiben. A friss lomb a Herbária telepére érkezik, ahol feldolgozzák. Az idén nagy mennyiségű szederlevél gyűjtésére kérték fel a szedőket. A leveleket pácolják, cikóriakávéval színesítik, majd préselés után osztályozzák Ebből készül a plantatea, amelyből évente 3 —4 millió csomagot rendel a kereskedelem. A szederlevél alapanyaga a különböző teakeverékeknek is. Az Alföld egyik jelentős dohánytermő körzetében — Szolnok környékén és a Tiszazugban — a szokottnál korábban megkezdődött a dohánylevelek törése. A gazdaságok nyolc kanadai gyártmányú kombájnt állítottak munkába. Egy-egy univerzális félautomata gép az idényben negyven hold dohány termését takarítja be. Mesterséges szárítóberendezéséket is üzemeltetnek. A dohány így gyorsabban szárad és szebb lesz a színe. A hagyományos kézi csomózás helyett is gépeket használnak. Ezekkel varrják, fűzik a termést. Hálók a nap ellen A szegedi Kenderfonó és Szövőipari Vállalatnál különleges napsugárzás elleni védőhálókat gyártanak. A nagyüzemi kertészetekben — a fóliák leszedése után — a viszonylag gyenge növények érzékenyek a hirtelen időjárásváltozásokra. A finomszálú és aprólyukú hálókkal, amelyek a levegő egy részét átengedik, eredményesen védekezhetnek a napsugárzás ellen, ideális klímát teremthetnek a növényeknek. A hálók emellett megóvják a növényeket a jégveréstől is. Huszonhétezren a lakosság szolgálatában immáron tizenöt éve EREDMÉNYESEN DOLGOZIK a népi ellenőrzés. Tisztelet és megbecsülés övezi az intézmény huszonhétezer társadalmi munkását. (A tavaly országosan lefolytatott mintegy négyezer vizsgálatban ennyi népi ellenőr működött közre.) Érdemes az elmúlt hónapokból néhány sajtóközleményt idézni. „A kormány január 4-i ülésén tárgyalta a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság jelentését az iskola-egészségügy helyzetének vizsgálatáról és határozatokat hozott a további tennivalókra ..(Az országos vizsgálatban a Pest megyei Népi Ellenőrzési Bizottság is részt vett, a megye iskoláiban jócskán talált tennivalót Javaslatai nyomán a Pest megyei Tanács több intézkedést tett már eddig is.) „A kormány határozata alapján a KNEB ismét megvizsgálta a főálláson kívüli foglalkoztatások helyzetét. A KNEB a jelentést és az érvényben levő rendeletek következetes végrehajtására vonatkozó javaslatait a kormány Gazdasági Bizottsága elé terjeszti. ...” A KNEB utóvizsgálatában a Pest megyei NEB is részt vett és az általánosan jellemző megállapításokon kívül konkrét észrevételeket tett. Az eredmény? Néhány példa: összeférhetetlenség címén a dabasi Fehér Akác Tsz elnöke megszüntette a Középduna- völgyi Vízügyi Igazgatóság főkönyvelőjének a tsz-nél levő mellékállását, mert a tsz és a KÖVIZIG között gazdasági kapcsolat van. Az UVATERV igazgatója fegyelmi büntetésként teljes tavalyi nyereség- részesedését megvonta egyik mérnökétől, mert az engedély nélkül tervezett és volt művezető az Ecser—Gyömrő Egyesült Petőfi Tsz-nél A galga- mácsai Hunyadi Tsz megszüntette a körzeti orvossal mellék- foglalkozásra kötött szerződését, mert a munka az orvos főfoglalkozású munkakörével összefüggött. Lehetne idézni a vállalati döntési hatáskörbe tartozó beruházásokról, a gyermekellátás javítására vagy a reprezentációs költségek csökkentésére hozott országos érvényű intézkedéseket, amelyeknek az előkészítésében ugyancsak jelentős szerepe volt a népi ellenőrzési bizottságoknak, köztük a Pest megyeieknek. A MEGYEI NÉPI ELLENŐRZÉSI BIZOTTSÁGOK saját megyéjükre kiterjedő úgynevezett önálló vizsgálatai is jelentősek. A Pest megyei NEB 1972-ben tizenkilenc központi, illetve megyei téma- és cél- vizsgálatot indított vagy fejezett be. A megyei vizsgálatok sem maradtak visszhang, eredmény nélkül. A szövetkezeti társulások működésével kapcsolatos tapasztalatok, jelzések nyomán például a Pest megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztálya az építési, közlekedési és vízügyi, valamint a munkaügyi osztállyal közösen átfogó^ vizsgálatot indított. Az öntözőberendezések kihasználása és alkatrészellátása témakörében folytatott megyei vizsgálat észrevételeire a KÖVIZIG válaszolt: a megyei NEB javaslatait elfogadták, néhányat azok közül már megvalósítottak, s folyamatosan a többire is sor kerül. Ugyanígy lehetne intézkedésekre példát említeni a mező- gazdasági nagyüzemek és az élelmiszeripar szerződései vagy a tanácsi költségvetési üzemek működése témaköréből. EGY ÉV ALATT a megyei NEB-hez mintegy kétszáz lakossági bejelentés érkezett. Az eredmény? Ismét csak néhány példát. Az Ecser—Gyömrő Egyesült Petőfi Tsz szervezésében épülő társasház intéző bizottságánál a vizsgálat egész sor súlyos szabálytalanságot tárt fel. A NEB az érintettek ellen bűnMEGVÉTELRE FELESLEGESSÉ VÁLT ANYAGAINKAT KVA-1, 110 V-os automatika ETRA típusú automatika Vb. Ipa. kar LK 2-2,5 Vb. Ipa. kar LK 2-1,5 Szürke olajfesték, 200 Sabin Szürke zománcfesték, 200 klorotex Vörösréz sín, 45x12 mm Vörösréz rúd, 10 mm kemény karikában Krómnikkel ellenálláshuzal, 0,32 RC 49 ellenálláshuzal, 0,45 RC ellenálláshuzal, 0,60 GNKH 6 kV v.r. vezeték, 1x150 GT 1 kV kábel, 2x35 Piros SIKH 1 kV v.r. kábel, 1x2,5 Azbeszt zsinór, 2x1 mm v.r. TONNGAK telefonkábel, 2x0,6 VMKEXMKH kábel, 3x1,5 mm G 1 kV alu. vez., 95 mm, fekete G 1 kV alu. vez., 120 mm, fekete G 1 kV alu. vez., 240 mm, fekete G 1 kV alu. vez., 120 mm, szürke GVS 1 kV alu. vez., 1,5 GVS 1 kV alu. vez.. 10 MA 1 kV alu. vez. falra, 1x6 Csupasz aludur, 240 Kemény alu. kábel, 35 Csupasz acélkábel, 35 Beit. kúpos végelz., 1 kV 3x150-185 KV-350 Beit. kúpos végelz., 1 kV 4x50—95 KV—300 PVC-dugó, MÜDN 150-hez ETB 12-3 támszigetelő VF-3 főzőlap. 220 V-os CSAT 2 csatlakozó EVT 4 tranzisztoros ellenállásmérő, nem sb. S1 lll.s. 10/600 TB -hez felső szig. SZN 28 nyomógomb F csőarm. 13-12-04 1x20 W HNSF sokfokú kond. automatika T 63 2x190/24 V trafó bizt. T 120 2x190/24 V trafó. T 630 2x110/42 V trafó bizt. ASM-O áramváltó 600/5 A 15 VA H—0,5 ASM—O áramváltó 750/5 A 15 VA H—0,' ASM—O áramváltó 500/5 A 30 VA H-1 CST 220 V 1 A töltő Pt—1-1 pillanatkapcs. TK 32/11 termosztát —5+30 C° BCS szig. tartó M 20x180 A 151 kiskábel bil. falba Lengőszorító TVO 448 Áramösszekötő TVO 728 Áramösszekötő TVO 494 U kengyel TVO 297 Csavart bunkósszem TVO 893 Csavart kosarasszem TVO 498 Lapos csatlakozó TVO 811 Vezetősín-felfüggesztő 4020 MP fesztíő, 3790-es típus D—200 220 V 200 A mágn. kapcs. D-100 220 V 100 A mágn. kapcs. A felsorolás nem tartalmazza az értékesítésre szánt teljes készletet. Az érdeklődőknek részletes felvilágosítással szolgálunk. Az igényeket a megrendelések beérkezési sorrendjében elégítjük ki. VILLANYSZERELŐIPARI VÁLLALAT Budapest VII., Síp u. 23. Telefon: 423-595. ügyintéző: Gyarmati Jánosné. tető feljelentést tett, a tsz közgyűlése pedig mind az intéző bizottságot, mind az ellenőrző bizottságot azonnal leváltotta. A NEB-vizsgálat nyomán kapta meg Szabó István, a tóal- mási Lenin Tsz volt traktorosa a keresete és az üzemi balesetét követő táppénz között' különbséget. Az OTP Pest megyei Igazgatóságához továbbította a megyei NEB az egyik váci panaszosnak a váci, Harkály u. 1—3. és 5—7. szám alatti társasházak építési hibáiról szóló, megalapozott panaszát. NEB-vizsgálat kellett ahhoz, hogy a Pest megyei 3. számú Építőipari Szövetkezeti Vállalat a vállalt határidő után másfél hónappal befejezze a Heim Pál Gyermekkórház életfontosságú vérellátó központjának építését... De befejezte. NEHÉZ FELADATRA VÁLLALKOZNAK a népi ellenőrök, az eredmény annál értékesebb. Egyáltalán: kik a népi ellenőrök? Csupán magam ismerek közöttük gyári munkást, háziasszonyt, pedagógust, ÁFÉSZ-elnököt, főkönyvelőt, művezetőt, tanácsi dolgozót, vállalati igazgatót, tsz-mezőgazdászt. A népi ellenőrzésről szóló törvény a lényeget pontosan megfogalmazza: „A népi ellenőrzés általános hatáskörű központi állami szerv, amely feladatait a dolgozó nép széles rétegeinek az ellenőrzési munkába való szervezett és közvetlen bevonásával oldja meg.” Deregán Gábor Együtt a tervezés és a kivitelezés Új mezőgazdasági vállalat A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter megszüntette a Mezőgazdasági Tervező Vállalatot és a Mezőgazdasági Beruházó Vállalatot, és — a pénzügyminiszterrel, valamint az építésügyi és város- fejlesztési miniszterrel egyetértésben — a megszüntetett vállalatok jogutódjaként elrendelte a Mezőgazdasági Tervező és Beruházási Vállalat (Agrober) létesítését. Ezzel egy hatáskörbe utalták a mezőgazdasági tervezést és a beruházást; az intézkedéstől azt várják, hogy meggyorsulnak a kivitelezési munkák és a megrendelők is jobban eligazodnak a tervezésben és a kivitelezésben. Az Agrober — mint főtevékenységű tervező és beruházó — az élelmiszer-gazdaság vállalatainak, üzemeinek beruházási, műszaki, agronómiái és egyéb tervezési, valamint lebonyolítási munkáit vállalja. Ezenkívül típusterveket készít, s ezeknek beruházását is lebonyolítja. Beruházói feladatokat lát el a mezőgazda- sági bekötő utak építésénél, és megszervezi a mezőgazdasági épületszerkezetek, technológiai berendezések gyártását Az új vállalat megkezdte munkáját. Gyógyító kés Jó eredmények a gégerák leküzdésében Az Országos Onkológiai Intézet gégészeti osztályán dolgozó orvoskollektíva kiemelkedő eredményeket ért el a gégerák operatív gyógyításában: Hazánkban jelenleg több mint 20 ezer rákos beteget tartanak nyilván, s évente átlag 400 új gégerákost jelentenek be. A tapasztalatok szerint 500 operált gégerákos beteg közül 80—85 százalék öt éven túl gyógyul. A hangszálak kioperálása esetén például a gyógyulási arányszám megközelíti a 100 százalékot, míg a részműtéteknél 80 százalék, a teljes gége eltávolításánál pedig 75 százalék a gyógyultak: aránya. ötszáz műtött beteg közfii hárman haltak meg, ők sem a műtét következtében. Az Országos Onkológiai Intézetben a gyógyító tevékenység szakbizottságokra épül, amelyek minden betegnél külön kidolgozzák a legeredményesebbnek ígérkező megoldást. ANYAGI ERBEKELTSEG AZ ÚJÍTÁSBAN Visszapillantó a fölöző felett Bevált módszerek a Nagykőrösi Konzervgyárban Egy tejüzemben a tejfölöző gépek magasban elhelyezett tartályaihoz ötletes emberek visszapillantó tükröket helyeztek el, ezáltal — ne részletezzük a munkaműveletet — körfnyebb lett a munkájuk és csökkent a balesetveszély Egy péküzemben a kiflisodró géphez új acélszerszámot készítettek, amellyel a tésztára tapadt kovász üzemeltetés közben gyorsan letisztítható. A harmadik gyárban a vöröshagyma tisztításánál és szeletelésénél egy új szerszám használatával szinte teljesen megszűnt a hasznos anyag vesztesége. Gyors segítség Ilyen és hasonló újítások szerepelnek példaként az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezete Pest—Nógrád megyei Bizottságának az újító mozgalomról készült egy évi összesítő jelentésében. A legeredményesebb vállalat a Nagykőrösi Konzervgyár. Mi a magyarázata ennek, kérdeztük Mühl Jenő főmérnöktől, a gyár egyszemélyi újítási felülbíráló- jától. — Nem szeretném, ha dicsekvésnek hatna, de tény, hogy például 1971-ben gyárunkban 108 újítási javaslatot nyújtottak be, amelyből 75-öt fogadtunk el. 1972-re a javaslatok száma 129-re, az elfogadottaké 85-re emelkedett — mondja. — Egy év alatt a megyei 3 millió 656 ezer forint újítási gazdasági eredményből a mi részünk 2 millió 700 ezer forint. — Mondana példát a jelentősebb újításokra? — Nemrégiben megkeresett a csomagolóüzem vezetője, s elmondta, hogy nődolgozói nagyon panaszkodnak: a csomagolásra használt hullámpapír tépése kézzel rendkívül fáradtságos, azonkívül sok papír kárba is vész. Észrevételük nyomán kialakult egy háromtagú újító csoport: Ábrahám Tibor tmk-vezető, Bicsik Tibor dobozüzemi főművezető és Marosi György újítási előadó részvételével. Megszerkesztettek egy hullámpapír csíkvágó gépet, amely jól bevált és megelégedésre működik. Tervszerű ösztönzők — Nincs-e összeférhetetlenség abban, hogy az újítók között van az újítási előadó? — Semmi összeférhetetlen nincs ebben. Először is nem ő az egyszemélyi elbíráló. Másodszor igazságtalan lenne, ha kimaradna egy olyan újításból, amelynek műszaki megoldásához — a tervezéstől kezdve a kivitelezésig — bármelyik más újítóhoz hasonlóan működött közre. Harmadszor: feladata az újítások kivitelezése és népszerűsítése, mégis nagyon hasznos, ha egyik-másik újítással közvetlen kapcsolata is van. — Szavaiból arra lehet következtetni, hogy ez kialakult elv és részben megvalósult gyakorlat a gyárban ... — Pontosan ez a helyzet. Anyagi ösztönzési rendszerünket két éve módosítottuk és meggyőződésünk, hogy eredményeinket nem kis mértékben ennek köszönhetjük. Korábban ugyanis nemcsak az újítási díjakat, hanem az újítási Versenyek díjait is kizárólag az újítók kapták. Tavaly óta az újítási versenyek díjaiból részesülnek az elbírálók, a bevezetők, az újítási mozgalom bármilyen beosztásban dolgozó támogatói is. Vagyis az üzemvezetőket, a műszakiakat arra ösztönözzük anyagilag is, hogy vezessék be az újításokat, s gondosan ügyeljenek például arra, hogy túlzó, korai normaváltoztatás ne akadályozza az újítások terjedését. Ezzel nem rövidítettük meg az újítókat, hanem olyan feltételeket teremtettünk, hogy érdemesebb újítanunk. Nem kis bizonyíték erre, hogy az újításokból származó éves 709 000 forint gazdasági eredmény ezáltal csaknem négyszeresére, a már említett 2 millió 700 ezer forintra emelkedett. A közösség hasznára — Mit tesznek a jó újítások más vállalatoknál történő meghonosítása érdekében? — Tevékenységünk e tekintetben kettős. A kisebb jelentőségű újítások esetében engedélyt adunk és támogatjuk, hogy az újító?, és a mozgalom helyi irányítói újításaikat más vállalatoknál maguk hasznosítsák. A nagyobb jelentőségű vállalati újításokat viszont a vállalat maga terjeszti, magyarán szólva, maga a vállalat adja el. Az így hasznosított újításból természetesen az újító, méginkább a feltaláló is részesedik. A vállalat is jól jár, mert az értékesített újítás növeli a pénzügyi eredményességet, amelyből viszont részben az egész mozgalmat, termelésünk egészét, sőt minden dolgozónkat részesíteni tudjuk. — A gyárban az újítómozgalom nyilván nemcsak a termelékenység nevelésére irányul ... — Újítóink észrevehettek, hogy érdemes többet újítani, mert egyik évről a másikra a kifizetett díjak összege 62 ezer forintról 140 ezer forintra emelkedett. Hallomásunk szerint másutt egyáltalán nincsen vagy csak alig van munkavédelmi újítás, nálunk az elmúlt évben tizenkettő volt. Azonkívül az 1973-as évre kiírt versenyben külön díjazásra, illetve plusz pontokra esélyesek az üzem- és munkaszervezésben hasznosítható újítások. P. V. Kérjük t. megrendelőinket, hogy a HON-050-es típusú RAKODÓGÉP FŐJAVÍTÁSÁRA vonatkozó, 1974. évi igényüket legkésőbb 1973. augusztus 15-ig szíveskedjenek velünk közölni. MEZŐGÉP, MONOR Ceglédi Gyáregysége 2700 Cegléd, Külső-Kátai út.