Pest Megyi Hírlap, 1973. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-03 / 153. szám
A ceglédi j. A ras XVII. ÉVFOLYAM, 153. SZÁM PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA LAP CESLÉP VÁROS RÉSZESE 1973. JULIUS 3., KEDD Már mutatkoznak az első eredmények Előnyös szemléleti változás az üzem- és munkaszervezésben Csoportos beszámolások a városi pártbizottságon Közismert az a gazdaságpolitikai törekvés, amely arra irányul, hogy az üzemekben, gyárakban a lehetőségek feltárásával, jobb szervezéssel, a munkaerővel, az anyaggal, a gépekkel ésxaz idővel való szervezettebb gazdálkodással, tehát a meglevő adottságokkal és eszközökkel fokozzák a termelékenységet, csökkentsék az önköltséget. A város párt- alapszervezetei napirendre tűzték az ezzel kapcsolatos tennivalókat, és irányításukkal az üzemekben, szövetkezetekben intézkedési tervet készítettek a feladatok végrehajtására. A terv készítésekor azt is figyelembe vették, hogy a ceglédi üzemek, gyárak, gyáregységek más telepü- ' léseken működő nagyvállalatokhoz tartoznak, tehát a központi és a helyi elképzelések megfelelő összehangolásával érhetik csak el a kívánt célt. A szervezésben jártas szakember egyelőre még -kevés a ceglédi üzemekben, melyek közül csak a Május 1. Ruhagyárban alakult szervezési csoport, a KÖZGÉP-ben egy személy látja el a szervezési feladatokat, az ÉVIG öt embert küldött szervezői tanfolyamra. Az elmúlt év sikereként könyvelhető el, hogy a vágóhídon működni kezdett á két- műszakos vágóvonal. Az EVIGBEN az idén szervezték meg a második műszakot, áttértek a több gépes munkavégzésre, de a nagy teljesítményű gépeket ott Is folyamatosan üzemeltetik, ahol egyébként csak egy műszak dolgozik, így a vasipari ktsz- ben, a MEZŰGÉP-nél és a KÖZGÉP-ben. A Május X. Ruhagyárban, négy szalag összevonásával vált lehetővé az importgépek teljes kihasználása. Általános törekvés az időbéres munkák arányának csökkentése, a teljesítménybér szélesítésé. A helybeli gyárak nagy önállósággal gazdálkodnak, önállóságuk érvényesül beruházásaik kivitelezésében is. Az anyaggazdálkodás még nem tökéletes, sok az oktalan óvatoskodás és a feleslegesen felhalmozott 'készlet. Amíg az ÉVIG és a ruhagyár profilja megfelelő, addig a talajjavító és a vasipari ktsz tevékenységét célszerű kevesebb fajta, de nagyobb meny- nyiségű termék előállítására összpontosítani. Az EVIG-ben — dicséretes módon — röviddel a párthatározat után, már 1972 januárjában hozzákezdtek a végrehajtási munkaterv elkészítéséhez. A feladatokat négyéves távlatra jelölték meg, majd évenkénti szakaszokra bontották, s bevezették a dolgozz hibátlanul mozgalmat. Arról is gondoskodtak. hogy a megfelelő döntésekhez nélkülözhetetlen információk áramlása mindkét irányban megfelelő legyen. A munkapadtól a vezetői irodába jutnak az észrevételek, javaslatok, és természetesen az azokkal kapcsolatos válaszokat, megjegyzéseket is közük a dolgozókkal. Ebben a gyárban megfelelő termelési és anyagellátási modellt dolgoztak ki, a hagyományos gyártmányértékesítést pedig centralizálták. Állandó önköltség számítást folytatnak, ami lehetővé teszi a gazdaságtalan termékek gyártásának megszüntetését. A dolgozz hibátlanul mozgalom minőségjavító hatása a szervezésben és az áruértékesítésben egyaránt észrevehető, értékes segítség. A munkaversenyben is a megfelelő minőségre törekvés az alapvető szempont. Újabban centrifugamotorokat is készítenek az ÉVIG ceglédi gyárában. A termelés további növelése a cél, s vállalják az azt elősegítő kiegészítő beruházásokat is. A gyár készletgazdálkodásában már megvalósult a decentralizáció. Nagy érdeklődéssel várják az ENSZ mellett működő ipari szolgálat öt szakemberből álló munkacsoportját, amely a gyárban folytatandó vizsgálatok alapján állítja össze javaslatait az eddiginél is -eredményesebb munka- és üzemszervezésre. A gépek selejtezésére hosszú távú tervet dolgoztak ki. Az új technikai megoldásokat, eljárásokat bevezetik, egyre korszerűbbé teszik a termelést. Korszerűsítik az adatfeldolgozást is, bár e korszerűsítés a nagyvállalat viszonylatában több mint negyvenmillió forintot emészt fel. Részt akarnak venni a KGST-országok közötti nemzetközi szakosításban. Az üzem- és munkaszervezéssel kapcsolatos feladatokat, az intézkedési tervet a teljes gyári kollektívával ismertették. Sajátos körülmények szabják meg a Vasipari, Elektromos és Műszerész Ktsz tevékenységét. Tiszta profiljuk nincs, munkájuk szerteágazó, az egyedi darabokra szóló megrendeléstől a nagyobb szériákig. Intézkedési tervüket körülményeik figyelembevételével készítették el a múlt évben. A feladatok végrehajtására határidőt szabtak, és kijelölték az elvégzésért felelős személyeket. A tervben foglaltak érvényesülnek a gyakorlatban. A havi ellenőrzés a bérekre is kiterjed, a premizálás aszerint alakul, milyen volt a munka intenzitása. Lehetőség szerint visszatérő feladatokat vállalnak, amelyeket már gyakorlottan, kisebb önköltséggel megoldhatnak. Gondot fordítanak a készletgazdálkodásra: a felesleges anyagokat negyedévenként összegyűjtik és értékesítik. A ktsz gondja a központi telephely hiánya: központi telephely nélkül a belső szállítás megszervezése különösen nagy körültekintést kíván. A Gabovafelvásárló és Eeldolgozó Vállalat ceglédi körzeti üzemében a pártalapszerve- zet kommunistái behatóan foglalkoztak az intézkedési tervvel. A végrehajtásról elhangzó első beszámoló alapján kiderült: tovább kell finomítani, tényszerűbbé kell tenni a programot, s ennek figyelembevételével jelölték ki a végrehajtásért felelősöket, a határidőket. A pártszervezet megfelelő igényeket támasztott, a program megvalósítását segíti, részt vesz az ellenőrzésben és a bírálat jogával is él. Az elmúlt hetekben, a városi pártbizottság határozata nyomán, egymást követték a csoportos beszámoltatások. Megjelentek a nagyvállalatok vezetői, párttitkárai, a középüzemek, a tanácsi vállalatok, ktsz-ek, mezőgazdasági nagyüzemek irányítói, és számot adtak az üzem- és munkaszervezésben eddig elért eredményekről, észrevételeikről. A csoportos megjelenés haszna abban is megmutatkozott, hogy az üzemek vezetői egymásnak is tettek fel kérdéseket, tapasztalatokat cseréltek. Jelen voltak a központi üzemek, gyárak vezetői, szakemberei is, akikkel egyeztették a központi és helyi irányítás elképzeléseit. A pártbizottság gazdaságpolitikai osztálya összegezi a tapasztalatokat, és amikor az üzemekben beszámoltatják a pártszervezetek a gazdasági vezetőket, már megfelelő tájékozottsággal rendelkeznek, ösz- szehasonlíthatják a véleményeket, segítséget tudnak adni az üzem- és munkaszervezésben. A beszámolókból kitűnt, hogy a középvezetők szemlélete előnyösen változott az elmúlt két évben. Egyre jobban megértik, hogy az üzem- és munkaszervezési intézkedések saját érdeküket szolgálják. A pártalapszervezetek többsége megfelelő igényekkel lép fel a gazdasági vezetőkkel szemben, egyúttal segítik és ellenőrzik is a szervezési munkát, amely természetesen továbbra is mindenekelőtt a gazdasági vezetés feladata. A legtöbb termelőüzemben az intézkedési terv készítésekor figyelembe vették a munkások véleményét, és felhasználják ötleteiket, javaslataikat a megvalósítás során is. Tamasi Tamás Idénymunkások segítik a törzsgárdát Hamarosan megkezdődik a konzervgyártásra szánt tök szállítása, tisztítása a Nagykőrösi Konzervgyár törteli előkészítő telepén. A törzsgárda segítőiként idénymunkára vesznek fel lányokat, asszonyokat, diákokat kötetlen munkaidőre a nyár folyamán. Fotókiállítás Jászkarajenőn Július 10-én a ceglédi Kossuth Múzeum és a Kossuth Művelődési Ház rendezésében kamarakíállítás nyílik Apáti- Tóth Sándor fotóművész alkotásaiból. A kiállítást dr. Szilágyi Miklós, a ceglédi Kossuth Múzeum igazgatója nyitja meg. A kiállítás egy hónapig lesz nyitva. UTOLJÁRA AZ ISKOLÁBAN Változott az ízlés, keresik a korszerűt Felnőttek serege igyekszik már napok óta a ceglédi Föld- váry Károly iskolába. Nem tanulni, hanem nézelődni, vásárolni mennek, mivel az áruház, a nyári szünidő napjait felhasználva, bútorbemutatót, s vásárt rendezett be az iskola tantermeiben. Az ilyen nyári, iskolai vásárnak már több éves hagyománya van, úgy hogy azok, akik májusban, júniusban bútort akarnak venni, rendszerint megvárják a nyári vakáció idejét, megnézik a bemutatót, és azután döntenek a vásárlásról. — Milyen újdonságokat mutatnak. he most az érdeklődőknek? Varga János, a bútorosztály vezetőhelyettese válaszol: — Nemcsak hazánk, hanem a szocialista országok és a Idős ember. Rózsaszínű csekk van előtte, már a harmadikkal próbálkozik, de hol kapar a tolla, hol meg a tintát fröcs- csenti szerteszét. Betűket körmöl sűrű sorokban oda, ahová a feladó közleménye számára tartottak fönn helyet. — Tessék már segíteni egy cseppet — kér, s nyújtja felém a tollat. — öreg a szemem, és ide még három monLevél az unokának datnak ki kell férnie. Az unokámnak írom, akinek ötös lett a bizonyítványa. Küldök neki száz forintot, jöjjön el hozzám nyaralni. Tessék írni, hogy lesz itt minden, málna, barack, meg rúghatja is a kertben a labdát. Nagyon várja a nagyapa, meg a Morczos, cz-vel. — A Morczos?! — Hát persze! Nem vette észre itt, a posta előtt azt a fekete bun- dás kutyát? Hát az a Morczos. Hej, de vigyázott az mindig az én kis unokámra! Bandi még járni sem tudott, csak mászott négykézláb, amikor a Morczos a kegyeibe fogadta, hát azóta a barátságuk. Ha ott lesz az ő neve is a papíron, akkor biztosan eljön a Bandi gyerek! (eszes) Megindult a túrázók özöne Kölcsönöz, ajánlólevelet ad a klub Indulás előtt biztonsági vizsgálat A meleg idő beköszöntővel megindult a nyaralók, túrázók özöne szerte az ország legszebb vidékeire, sőt azokon túl is, világot látni a szomszédos vagy távolabbi országokba. Sokan gépkocsival indulnak, családostul. Lázas előkészület előzi meg ezeket az utazásokat, az ügyintézés és az, hogy a legszükségesebb holmit az utazáshoz kiválogathassák, rengeteg fejtörést okoz. Az autósoknak ebben a kérdésben igen sokat segít a Magyar Autóklub: csoportjai az információn kívül könnyíteni tudnak az utazás lebonyolításában is. Határainkon túl bármerre indulnak az autós nyaralók, ki kell váltaniuk az autós nyilvántartó lapot, melyet a klubtagok és klubon kívüliek számára a helyi irodákban készítenek el. A Magyar Autóklub tagjai egyben a Nemzetközi Camping és Caravaning Klub tagjai is, így külföldi campingtáborokban húsz százalékos kedvezményben részesülnek. • Az autóklub hitellevele, melyet szintén kérni lehet, leheZsebpénznek tekintette Magára költötte a családi pótlékot Csalás miatt került a bíróság elé a huszonöt éves ceglédber- celi Bartos Jánosné. Az asz- szony évek óta külön él férjétől, három kisgyermekkel, munkaviszonya nincs. A családtól külön élő férjet a bíróság tartásdíj fizetésére kötelezte, és az asszony kapja meg a férj fizetésével járó 510 forint családi pótlékot is. Az asszony 1971. szeptemberétől 1972 májusig azonban nem gondoskodott a gyerékek- ről. Élettársi viszonyba lépett egy férfival, akivel elköltözött a községből. Elköltözése után olyan tartalmú beadványt küldött a ceglédi társadalombiztosítási kirendeltségnek, hogy a gyerekekkel együtt elköltözött, s kérte a családi pótlék további folyósítását az új címre. A hamis levél nyomán Bar- tosné megkapta havonta a gyerekeknek járó összeget, és a saját céljaira fordította. Tavaly májusban visszaköltözött a szüleihez, s most ismét együtt él gyermekeivel. A társadalombiztosítási kirendeltség határozattal kötelezte, hogy a jogtalanul felvett családi pótlékot fizesse vissza. Persze, bírósági ügy lett belőle. Bartosné beismerő vallomást I tett. A bíróság megállapította bűnösségét, és nem jogerősen hathónapi szabadságvesztésre ítélte, de a büntetés végrehajtását három évre felfüggesztette. Az asszony fellebbezett. tőséget ad arra, hogy a külföldi út során szükségessé váló kisebb javításokat a visszatérés után itthon, forinttal fizethessék meg az autósok. A nagyon megrongálódott, működésre képtelen járműveket így haza is lehet szállíttatni. A nemzetközi ajánlólevél alapján a külföldi országúti segélyszolgálatot is igénybe vehetik a magyarok, ha az ajánlólevelet kiváltották. Az Autósélet című folyóiratból, körlevelekből és más kiadványokból még sok más, hasznos tudnivaló eljut az utazni készülőkhöz. A gépjármű nyilvántartó lappal együtt ki-ki megkapja azt a tájékoztató füzetet is a klubtól, amely annak az országnak a szokásairól, szabályairól szól, amelybe indulni kíván éppen. Az autóklub ceglédi csoportja az általános információkon és az említett segítségen túl kempingfelszerelést, csomagtartót és sok, utazáshoz hasznos holmit kölcsönöz tagjainak. Javasolják, hogy azok, akik külföldi útra indulnak, az autóklub országos központjában, a Boldizsár utcában végeztessék el járművükön a közlekedésbiztonsági vizsgálatokat. Információt, tájékoztatást bárki kaphat a ceglédi klub irodájában, a Kossuth Művelődési Központban, hétfőn délután 18—19 óráig, keddtől péntekig pedig délben 12—13 óra között. B. L. szomszédos Jugoszlávia bútoriparának legújabb termékeit megtalálják a nézelődők. A bútorok tervezői most észrevehetően gondoltak a korszerű, összkomfortos, de kis alapterületű lakásokban élők régi kívánságára, és úgy válogatták a berendezéseket, hogy azok hangulatossá, otthonossá tegyék a keskeny helyiségeket, beférjenek az alacsony ajtókon. — A nézelődők népes táborának mi az általános véleménye a látottakról? — A kis garnitúrákat keresik, sokan pedig a szekrényfalak egyes darabjait kívánják megvenni. Természetesen amelyik bútortípus lehetővé teszi, faldarabokat is árusíthatunk. A több éves tapasztalat mutatja, hogy sokat változott a vevők ízlése, elképzelése. A fiatalók szeretik a világos, vidám színű, modern bútorokat, a karcsú bútorformákat. Nemcsak a ceglédiek, hanem a környező községbeliek is ide jönnek vásárolni. Örömükre szolgál, hogy a hazaszállításról az áruház bútorosztálya gondoskodik, és lehetőség van az OTP-kedvezmények igény- bevételére is. — Lehet, hogy ez a bútorkiállítás lesz a bútorok „ballagása”: az ígéret szerint még ebben az évben elkészül a Marx Károly utcában a mintegy 600 négyzetméteres bemutatóterem, a város első lakberendezési áruháza. Ott szinte állandó bemutatót tarthatunk. D. E. Teke A Bem SE bronzérme a Hírős Kupán A Bem SE és a Ceglédi Építők férfi tekézői Kecskeméten, a Hírős Kupán szerepeltek. Az őszi idényre való felkészülést mindkét csapat most kezdte el, a bajnokságra kupamérkőzésekkel, edzésekkel készül. A ceglédiek közül a Bem SE végzett jobban: 2576 fával, a harmadik helyet szerezte meg. Egyéniben az ifjúsági válogatott, valamint az ifjúsági Euró- pa-bajnokságot is megjárt Szúnyogh bronzérmes lett. A Ceglédi Építők is jó eredményt ért el: 2517 fát ütött, t> ezzel az ötödik lett. A Hírős Kupát az NB I-es Szegedi VSE nyerte, kis különbséggel a Kecskeméti Borgazdaság és a Bem SE előtt. U. L. Értesítjük az abonyi lakosságot, hogy további értesítésig a II. ütemben megépült vízhálózatra szerelt közkifolyóról az alábbi utcákban egészségügyi okokból a közkifolyókról vizet hordani ivóvíz céljára tilos: 1. Bolyai u., 2. Liget u., 3. Fadrusz u., 4. Vörösmarty u., 5. Attila u„ 6. Űrhajós u., 7. Honvéd u., 8. Magyar Be- nigia u., 9 .Greskovics u., 10. Szeretet u., 11. Szegfű u., 12. Gaál M. u., 13. Szövetség u., 14. Zrínyi u., 15. Árpád u., 16. Kisfaludi u., 17. Batthyányi u., 18. Bercsényi u., 19. Lumumba u., 20. Radák u., 21. Űjszászi u., 22. Vakbottyány u. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, édesapám id. Balogh Károly nyugdíjas vasutas temetésén megjelentek. Részvétüket nyilvánították, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Külön köszönetét mondunk a Vasutas Dalkarnak, valamint a református egyház énekkarának és Bohus doktor úrnak a lelkiismeretes munkájáért. A gyászoló család. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Tízlevelű filodendron eladó. Széchenyi út, Űjházsor E/ll. Eladó Honvéd a. 19. szám utcai házrész. Eladó lábazatnak való terméskő. Török Ignác u. 19. _________________ El cserélném kétszobás komfortos, tanácsi lakásomat, másfélszokásomat, másfél szobás komfort nélkülire. Gubodi u. 14. ________ Jó állapotban levő kisméretű zongora eladó. B'i^ooány u. 1.______ Hu nyadi u. 15. számú ház eladó. Eladó felső Csemőben 800 négyszögöl szőlő terméssel 10 OOO-ért, hordók, prés szőlődaráló és gyümölcsös ládák. Jászberényi u. 124. Szücs-telep. Sern etka. Fialás előtt álló 2 db hasas disznó eladó. XIII. k., 246. Ecseri Juhász.________________ Eladó beköltözhetően Szép u. 5. számú ház. Eladó vízszivattyú, benzinmotorral. Somo- gyl Béla u. 1. , Eladó utcai házrész beköltözhető. Szolnoki út 39. Eladó olcsón 250-es Pannónia motor. Alkotmány u. 17. 5 óra után. Sürgősen eladó ház, fizetési kevivezmény- nyel. Fűtőház u. 31. Eladó mély gyermek- kocsi. Cegléd, Dobó u. 14'A. Eladó Í70 négyszögöl telek kis épülettel megosztva is. Érdeklődni Ingatlanközvetítő Vállalat, Körösi út 11. sz. 10 méteres fél ház sürgősen eladó. Érdeklődés : Alkotmány u. 8-