Pest Megyi Hírlap, 1973. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-20 / 168. szám
1973. JÚLIUS 30., PÉNTEK MSI UECtet sifCírlap Bevált a fémkarnis „Riísánozott" alkatrészek az Ikarusnak A főleg alkatrészeket készítő Gödöllői Fémtömegcikk- Ipari Vállalat új termék sorozatgyártását kezdte meg az év első hat hónapjában. Az újdonság, a fémkarnis kedvező fogadtatásra talált nemcsak a vásárlók, hanem az építőipari vállalatok körében is. Eddig a legnagyobb tételt a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat vette meg, de több más megyéből is érdeklődnek iránta. Az év végéig előreláthatólag három-négy millió forintnyi új terméket állít elő a GÖFÉM, tehát ez a fő forrása a vállalat termelésnövekedésének, amely nem elhanyagolható: hat hónap alatt 18,7 millió forint értékű alkatrész hagyta el a gyárat, körülbelül másfél-kétmillió forinttal több, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Bár a termelési érték növeléséhez nem járult hozzá, mégis említést érdemel, hogy július közepén új technológiát vezettek be. (A termelési értéket azért nem emeli, mert a termékek ára nem módosult.) Az au tóbusz-alkatrészek kétharmad részét csiszolás helyett rilsánozzák, azaz műanyaggal vonják be. A rilsánbevonat előnye, hogy nem feketedik, karcolásnak ellenáll, és ami szintén nem közömbös, az Ikarus nagyon elégedett az ilyen módon kezelt alkatrészek minőségével. Lehetőleg technikumi vagy gimnáziumi érettségivel rendelkező KUTATÁSI SEGÉDERŐT FELVESZÜNK MTA Botanikai Kutató Intézete Vácrátót. Az „Egy üzem, egy iskola” mozgalom keretében lassan már hagyománynak számít Budakalászon, hogy a helyi általános iskola diákjai nyári munkára a Lenfonó és Szövőipari Vállalathoz mennek. A gyárral kötött szocialista szerződés alapján idén 33 gyerek vállalt munkát az üzemben — s ez a gyár féléves tervének teljesítéséhez jelentős segítség. Diákokkal találkoztunk az előkészítőben, a szövődében, a gondnokságon, és mint képünkön is látható, a csomagolóban is. Gárdos Katalin felvétele JEGYZET Az ember mint ügyfél GYAKRAN HANGZIK EL a különböző hivatalokban, intézményeknél a panaszos megállapítás, hogy: „az ügyfél is ember”. Mintha ez nem lenne természetes, s a jogi műszó mögött valamiféle sajátságos, az embertől „elidegenedett” tartalom húzódna meg. Az állami, államigazgatási szervek, feladataik intézése közben az állampolgárok sokaságával kerülnek rendszeres vagy időszakos kapcsolatba. Ez a kapcsolat sajátos, mivel a résztvevők jogviszonyba, tehát jogilag szabályozott társadalmi viszonyba kerülnek egymással. E jogviszony jellemzője, hogy létrejöttét — az esetek többségében — az ügyfelek, tehát az állampolgárok, vállalatok, intézmények, szövetkezetek stb. kezdeményezik, ami érthető, ha meggondoljuk, hogy — a törvény szavaival szólva — olyan ügyekről van szó, „ameVILLÄNYSZERELOK r Uj üzemet avatnak Budaörsén Hálózatfejlesztés Kiskunlacházán — Gépi adatfeldolgozás A Pest megyei Villanyszerelő Vállalatnál ma tartják a tervbeszámolót. Az első félév eredményeit, a műszaki fejlesztés további terveit tudakoltuk Kis Bélától, a vállalat főmérnökétől. Kisgépek a legkisebb egységben is — Már most elmondhatjuk, hogy termelési és munkaszervezési tervünket teljésítet- tük. Az elmúlt félévben felülvizsgáltuk vállalatunk üzemi szervezettségét,. és . fel■f Kőműves, lakatos, villanyszerelő, víz-, gáz- és fűtésszerelő, ívhegesztő, ács, vasbetonszerelő, asztalos, tetőfedő és szigetelő, bádogos, festő, parkettás, burkoló, karosszérialakatos, gépkocsiszerelő és könnyűgépkezelő szakmunkásokat, gépkocsivezetőt, kisdömpervezetőt, betanított és segédmunkásokat (16. évüket betöltött fiúkat is), rakodókat, kubikosokat azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezni lehet: a „Prosperitás" KSZ munkaügyi osztályán: Budapest IX., Viola u. 45. MEGNYÍLT AZ ÚJ ALKATRÉSZ-SZAKÜZLET a Budapest VI., Székely Mihály u. 16. szám alatt. WARTBURG ÉS BARKAS TÍPUSÚ GÉPKOCSIK ALKATRÉSZEINEK ÁRUSÍTÁSA Új szaküzletünk megnyitásával egyidej'űleg a IX., Ráday u. 31. szám alatti üzletekben, a Wartburg gépkocsik alkatrészeinek árusítása megszűnik. VÁRJUK A KEDVES VÁSÁRLÓKAT UJ SZAKUZLETUNKBEN! AUTOKER AUTÓ ÉS ALKATRÉSZKERESKEDELMI VALLALAT számoltuk a gazdaságtalanul termelő üzemeinket. Műszakifejlesztési programunk eredményeként a vállalt munkát minőségileg és mennyiségileg egyaránt kifogástalanul adtuk át. Kisgépek vásárlásával a legkisebb termelőegységeinkben iS gépesítettük a fáradságos munkafolyamatokat. — Vállalatunk augusztus 20-án új üzemcsarnokkal bővül. A budaörsi új üzem főként az építőiparban, és különösen a házgyári építkezéseknél használatos hiánycikkek, villamos kapcsolótáblák, berendezések gyártására készült fel. Az új kooperációs szerződések lehetővé teszik, hogy állandó megrendelőinknek az eddigi éves átfutási idő helyett hatvan nap alatt szállítsuk majd a kelendő iparcikkeket. Üzemünk jelenleg kis kapacitással, ideiglenes helyen dolgozik. Az új, 1000 négyzetméteres csarnokban az átadást követő évben 50—60 millió forint értékű termelést tervezünk. A százhúsz embert — jórészt budaörsi, illetve törökbálinti lakosokat — foglalkoztató, modern munkahelyen kultúrterem, étkezde és zuhanyozó is lesz. Uj profil — A műszaki csoport érdeme, hogy az előszerelő üzem egyben új profillal is indul. A rövid idő alatt kikísérletezett alumíniumelosztó előnye a hasonló — öntöttvas — konstrukcióval szemben, hogy lényegesen könnyebb, és műszaki paraméterei 25 százalékkal kedvezőbbek. Tetszés szerinti színben, esetleg különleges igényeknek megfelelően gyártjuk, s ezért felhasználható laboratóriumban, kórházakban is. — Vállalatunknál az elmúlt időszakban a tervezett mértékben nőtt a szolgáltatások aránya. Napjainkban még sok községben jelent gondot, hogy bár egyre keresettebbek a háztartási kisgépek, ugyanakkor üzemeltetésük az elavult hálózat miatt lehetetlen. Kiskunlacháza nagyközség területén .30 millió forint értékben végzünk felújítási munkát. Huszonnégy transzformátort építünk, s így a növekvő igényeknek megfelelően a tervezett további bővítés is lehetséges. Biztonságtechnika — Megyei, de egyben országos jelenség hogy a gyárakban, üzemekben alig törődnek a villamos berendezések szabványainak betartásával. A balesetek 80 százaléka halálos, ezért szolgáltatásaink között is kiemelkedő biztonságtechnikai csoportunk munkája. Vállalatunk részt vett a megyei népi ellenőrző bizottság vizsgálatán, melynek során a gyárak, termelőszövetkezetek, kereskedelmi egységek villamos berendezéseit ellenőrizte. A vizsgálat szomorú tapasztalatai alapján a jövőben árengedménnyel ellenőrizzük a berendezések helyes használatát, a szabványok és előírások betartását. Gyorsított adminisztráció — Ez évben is számos gépet vásároltunk, amelyek megkönnyítik az építési, szerelési munkát. 1974-től a teljes fejlesztési alapot — megközelítőleg tízmillió forintot — a gépi fejlesztésre, a fizikai munka kiszorítására fordítjuk. Jövő évtől gépi adatfeldolgozással kívánjuk gyorsítani az adminisztrációt, a szervezést, termelésprogramozást is. Gömöri András Olcsón, divatosat - fiataloknak Szakmai konferenciák a cél érdekében A Belkereskedelmi Minisztériumban ülést tartott az ifjúsági divatbizottság Az értekezleten egyebek között elhatározták, hogy a ruházati ipar és a kereskedelem -kapcsolatának javítására sorozatban hívnak össze szakmai konferenciákat az alapanyaggyártó, a konfekcionáló ipari, valamint a ruházati kereskedelmi vállalatok- részvételével. A szakmai megbeszélésnek fő célja az lesz, hogy hozzáférhető áron korszerű alapanyagokból készült, fiatalos, modern vonalú öltözékeket készítenek az ifjúságnak. A bizottság ehhez kapcsolódva pályázatot írt ki divattervezőknek, hogy a fiatalok igényeinek megfelelő újszerű, nem hagyományos stílusú, olcsón összeállítható és többféleképpen variálható modelleket alakítsanak ki. lyek intézése során az állam- igazgatási szerv az ügyfeleket érintő jogot vagy kötelezettséget állapít meg, részükre adatot igazol, vagy nyilvántartást végez". E rendkívül tömör meghatározás mögött az állampolgárok mindennapi életének számtalan lehetséges mozzanata húzódik meg. A születési anyakönyvezéstől a halotti anyakönyvezésig, az építési, ipari, kereskedelmi tevékenység engedélyezésétől a lakás- kiutalásig, az örökbe fogadás engedélyezésétől a kisajátításig, s még hosszan sorolhatnánk. AZ EGYES EMBEREKNEK, sőt, nemegyszer az egyes osztályoknak, rétegeknek, önálló, esetenként a magasabb szintű érdekektől eltérők az érdekeik. Hazánkban a lehetséges — és a meglévő — érdekkülönbségek, ellentétek nem an- tagonisztikusak. Az össztársadalmi érdekkel antagoniszti- kus ellentétben nem álló érdekek érvényesítése magától értetődően nem ellentétes társadalmi rendünkkel. Társadalmunkban a különböző érdekek érvényesítésére számos lehetőség van. Ezek egyike, hogy az ügyfelek, ügyeik intézése során, saját érdekeik érvényesítésére törekszenek; azon érdekekre, amelyek jogaikban, jogos érdekükben, jogi helyzetükben jutnak kifejezésre, testesülnek meg; másfelől kötelezettségeik megállapítása során is lehetőségük nyílik erre: igénybe vehetik a jogszabályokban meghatározott jogorvoslati lehetőségeket. E szempontból — nyugodtan állíthatjuk — az ügyfelek vannak „könnyebb” helyzetben,' részükről ugyanis az érdekeik érvényesítésére irányuló törekvés természetes, és magától értetődő. Nem ilyen egyszerű a hivatalos szervek helyzete. Kötelességük ugyanis, hogy az eljárás, az ügy intézése során az egyén és a társadalom érdekeit egy- behangoltan érvényesítsék. Ez nemegyszer bonyolult, egyikmásik ügyben megoldhatatlan feladat. Alapelv ugyanis — és ez a társadalmi érdek ma- gasabbrendűségéből következik —, hogy az egyéni érdek (legyen az bár az ügyfél szer»pontjából még oly alátámasztott is), nem érvényesülhet a társadalmi érdek rovására. Ha a kéKérdek ellentéte ilyen konfliktussal fenyeget, a társadalmi érdeket kell előnyben részesítem. AZ ÁLLAMIGAZGATÁSI MUNKA, tökéletesítésének egyik kulcskérdése viszont, hogy megtalálja és alkalmazza azokat a módokat, törvényes lehetőségeket, amelyek segítségével mind jobban biztosítható az egyéni és a társadalmi érdek harmonizálása. Nyilvánvaló pl., hogy a társadalmi érdekből — a jogszabály szavaival: közérdekű célból — történő kisajátítás adott esetben ellentétes az ingatlan tulajdonosának érdekeivel. Az államigazgatási szerv a törvényességi követelmények szigorú betartásával, a felek közötti egyezség elősegítésével azonban sokat tehet azért, hogy a kisajátítást szenvedő jogos egyéni érdekei is érvényesüljenek. Gyakori az is, hogy különböző esetek*, ben ellenérdekű felek egyéni érdekei között keletkezett problémát kell megoldani. Nyilvánvaló, hogy a társadalmi érdek ilyenkor sem hagyható figyelmen kívül, tehát az egyéni érdek semmiféleképpen nem érvényesülhet a társadalmi érdek rovására. Mégis, gyakran előfordul, hogy többé-kevésbé mindegyik ellenérdekű ügyfél érdekei tartalmaznak érvényesíthető és érvényesítendő elemet. Ebben az esetben az., ügyintéző szerv döntése különösen felelősség- teljes — a törvényes előírások és a körülmények gondos mérlegelésén kell alapulnia. A döntések nem mindig „népszerűek”. Különösen így van ez akkor, ha a szerv kötelezettségeket állapít meg. A jogszabályokon alapuló kötelezettségek — pl. adófizetés, kötelező előírások betartása építkezéseknél stb. —, alapvetően a társadalmi érdekek kifejezői, objektíve tehát azo- ké is, akiket köteleznek. Más kérdés azonban, hogy ennek tárgyilagos elismerése ritka eset, ilyenkor a „legnépszerűtlenebb” intézkedésnek, a végrehajtás kényszerítésének kell következnie. Ám csak olyan, törvényes és egyben nélkülözhetetlen végrehajtási eszközök alkalmazhatók, amelyek nem hátrányosabbak, mint a határozat alkalmazása lenne. Erre való tekintettel írja elő az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény, miszerint: ,,Az állam- igazgatási szervnek a végrehajtás elrendelése előtt rpeg kell kísérelnie, hogy a kötelezettet a határozat rendelkezéseinek teljesítésére vagy tűrésére rábírja”. Az említett törvény széles körű biztosítékokat tartalmaz az eljárás törvényessége, az ügyfél jogainak érvényesítése érdekében. Ezek közül néhányat említünk; az ügyfelet a kezdeményezésére indult eljárás során meg kell hallgatni. Az ügyfélnek egyébként is biztosítani kell, hogy az eljárás során nyilatkozatot tehessen, jogait érvényesíthesse. Az ügyfél jogosult bizonyítást kérni. Az államigazgatási szerv köteles az ügyfelet jogaira és kötelességeire figyelmeztetni, s gondoskodni arról, hogy a jogszabályok ismeretének hiánya miatt ne kerüljön hátrányos helyzetbe. Rendkívül jelentősek az ügyfelek jogorvoslati jogai (fellebbezés, panasz, jogosultság). AZ ÜGYINTÉZÉS folyamatos javítása, s az ügyfal „szerepének” tudatos vállalása társadalmi valóságunk egymást feltételező, s erősítendő jelenségei. Dr. Donáth Róbert Hegesztő és egyéb transzformátorok készítését és javítását vállaljuk. • • • Szivattyú motorok és szivattyúk javítása és mindenféle villanymotor tekercselése. Vállalási idő: 14 napon belül. • • • Karbid gázfejlesztő készülékek, hegesztőapparátok javítását, hitelesítését rövid határidőre vállaljuk. ELEKTROFÉM ipari Szövetkezet Dabas III., Biksza M. út 479. Telefon: 202.