Pest Megyi Hírlap, 1973. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-11 / 160. szám

A CEGLEPt JAP AS ES CE6UÉD VAROS RÍSZ6RE XVII. ÉVFOLYAM, 160. SZÁM 1973. JÜLIUS 11., SZERDA Ezcrkilencszázhú§z liter tejet fejnek naponta Megkezdik a búza aratását — Jó termést ígér a szőlőtelep Virágénekek, Bartók-, Kodály- népdalfeldolgozások A jószkarajenői művelődési ház klubjában július 13-án, este fél 7 órai kezdettel Bé­res Ferenc régi magyar virág­énekeket, Bartók-, Kodály- népdalfeldolgozásokat ad elő. A közelmúltban Amerikában járt művész műsorát követően az útjáról készült, színes fil­met is bemutatják az érdeklő­dőknek. Kecskeméti színművészek Jászkarajenőn Július 15-én este fél 8 órai kezdettel műsoros estet ren­deznek a jászkarajenői műve­lődési házban, a kecskeméti Katona József Színház mű­vészei közreműködésével. Az esten fellép Mezei Lajos, Vaj­da Mária, Végh Katalin, Ba- ranyi László, valamint Bogdán Mihály népi zenekara. Gyakran látni a ceglédi parkokban, utcákon kihunyt villanylámpákat. Egyik este még fényt, hangulatot adnak a nyári parknak, másik nap már szilánkokban veszik kö­rül az oszlopot. A törés-zúzás garázdák kedvtelése. Kövekkel hajigálják a lámpákat, fény­csöveket, mit sem törődve az okozott kárral. A tetteseket Most emlékeztek meg a nemzetközi szövetkezeti nap­ról a kocséri Űj Élet Termelő­szövetkezetben, amelynek kap­csán a vezetőség meghívta tagjait határszemlére. A kirándulásra reggel a közös gazdaság művelődési háza előtt mintegy 250 tag nehéz elcsípni, felelősségre vonni. Cegléden a Lenin parkban és a Szűcs-telepen, valamint a Vörösmarty téren havonta 800 forintnyi villanyégőt kell kicserélnie a DÁV-nak. Tizen­két hónap alatt ez tetemes összeg, melyet a cserék helyett fontosabb célra is fordíthat­nának. gyűlt össze családostul, s ott voltak a község vezetői is. Barhács János, a termelő- szövetkezet elnöke, aki több mint tíz éve ál'l a közös gaz­daság élén, röviden vissza­pillantott a kezdeti időszakra. Elmondotta egyebek között, hogy 1963-ban 4 millió forint termelési értéket produ­káltak, az idén viszont 127 millió forintos termelési tervet kell megvalósíta­niuk. Ezután Haraszti Pál fő­mezőgazdász a termelőszövet­kezet ipartelepére vezette a résztvevőket, ahol először a fenntartóüzemet tekintették meg. Ugyanott Horváth Sán­dor főmérnök a női konfak- ciós és habszivacsbetét-gyártó, majd a kárpitos-, asztalos- és lakatosüzemet mutatta be, melyek csaknem 70 millió fo­rintos bevételt eredményez­nek. A vendégek megtekintették a készülő autószervizt, ahol majd a termelőszövetkezeti gépkocsik javításán kívül bér­munkát is végeznek. Eután vonultak ki a határ­ba. Az árpa betakarítását a kombájnok már befejez­ték, kezdődik a rozs, majd a tritikálé és a búza ara­tása. A kukoricák szépen fejlődnek, s ígéretesek a dinnyeföldek is. A szarvasmaríhatelepen Ricsni János szakmérnök tar­tott ismertetőt. A csaknem ezer férőhelyes telep ksi—i emelkedő része a tehenészet, ahol naponta 1920 liter tejet fejnek a gépek. A juhászainak 1062 anya- hinkája van, a csibetelepen évente 350 ezer csibét nevel­nek. A kertészetben Kiss János növénytermelési vezető el­mondta, hogy fóliás paradi­csomot 45, fóliás paprikát 12 ezer négyzetméter területen termelnek, szabadföldi para­dicsomi uk pedig 350 hold. Biztató látványt nyútott a termelőszövetkezet 500 holdas, korszerűen kezelt rétje, majd a jő termést ígérő 200 holdas szőlő­telepet nézték meg a ven­dégek, akik a 10 ezer mázsa ter­més feldolgozására alkalmas borpincében frissítőt kaptak. Bálanyi Géza, a szőlőtelep vezetője elmondta, hogy a termés megvédésére már nyolcszor permeteztek. Sok a bajuk a szőlőmollyal, most is permeteznek ellene Ditrifon- nál, mert a molyok kártevése a fürtróthadást is előidézné. A kirándulás közös ebéddel, a termelőszövetkezet kis er­dejében ért véget. Kopa László KELL-E GÁZCSERETELEP? A gépkocsi naponta megjelenik A kérés teljesítése félmillió forintba kerülne Fontosabb célra kellene Havonta nyolcszáz forint — villanyégőkre amíg varakoznak A tévét nézhetnék, olvashatnának Könnyen megvalósítható javaslat A legutóbbi igazgatósági ülésen az ÁFÉSZ kocséri ügyvezető igazgatója a község lakóinak kérését tolmácsolta: az igazgatóság hozzájárulá­sával építsenek Kocséron gázcseretelepet. Az igazgatóság tagjai nem járultak hozzá a kérés telje­sítéséhez. Indokuk: a telep felépítése körülbelül félmillió forintba kerülne, s felesleges kiadás lenne, hiszen a propán­butángáz cseréjét naponta biztosítja az ÁFÉSZ e célra kijelölt gépkocsija. Egyébként, a fennálló ren­delkezések szerint, a telepet a községtől távol kellene felépí­teni, és rossz időben a ked­vezőtlen útviszonyok miatt a csere minden bizonnyal aka­dozna: így Kocséron a helyzet akkor sem javulna, ha lenne félmillió forintja az ÁFÉSZ- nek a kérés teljesítésére. .n környező községekből, a Külterületekről sokan járnak Ceglédre dolgozni. Igaz, so­kuknak van már otthon tele­víziós készülékük, de mire ha­zaérnek, legjobb esetben csak a bemondók búcsúszavait hallhatják. Nem is egy javaslatot hal­lottunk mostanában ebben az ügyben. Azok, akik városbeli ismerősöknél kapnak televí­ziós menedékjogot egy-egy folytatásos film megtekinté­sére, főként pesti példára hi­ratkoznak. Nevezetesen arra, hogy miért nincs Cegléden ki­rakatba állított televíziós ké­szülék, melyet a járókelők olykor nézhetnének. Vagy miért nincs a város­ban tv-presszó, ahol kávé, üdítő ital fogyasztása közben a televízió műsorát is nézhet­nék a vendégek? Nem csök­kentené a helyiség forgalmát — sőt! Hátha még az asztalokon néhány újság, képes folyóirat is várná a kényszerű várako­zásra ítélteket! (cs.) Sűrűn motoroznak Vegyesbolt a tanyán Mikor szeretik be a hűtőpultot? Felújítják a városi gyógyfürdőt A törteli Aranykalász Tsz építőrészlege új födémet sze­rel a fürdő épületére. Felújítják az öltözőket is. Apáti-Tóth Sándor felvétele Sok játékkal, mozgással Napközis tábor a Budai úton BŐVÍTIK AZ ISKOLÁT A Ceglédbercel felé vezető Budai úton, a vasúti síneken túl, az általános iskola melletti sportpálya gyerekzsibongástól hangos: játszanak, labdáznak, napoznak a kicsik. Bent az osztálytermek sem üresek, bár a padok nem a megszo­kott rendben sorakoznak. Az ebédlőben tízóraira terítenek. Hogyan kerülnek júliusban gyerekek az iskolába? A ceg­lédi napközis alsó osztályosok táborát szervezték meg a Bu­dai úti intézményben. — Tavaly határoztuk el, hogy a napközis gyerekeket nyáron a városból kihozzuk a szabadba. A Budai úti iskola alkalmasnak látszott a célra. Tavaly is jól érezték magiakat benne a kisdiákok, s a szülők is örömmel fogadták a kezde­ményezést, így ebben az évben is kiköltöztünk. Négy nevelő­társammal ügyelek száztíz gyerekre — mondja Mód Fe- rencné pedagógus, a tábor ve­zetője. — Milyen programot állí­tottak össze? — Reggel nyolc árakor in­dulunk a Szabadság térről, autóbusszal. Ha jó idő van, egész nap játszanak a kicsik. Ügyességi- és sportversenye­ket is rendezünk. Néha ki­rándulunk a közeli kámáni erdőbe. Esős időben mesét ol­vasunk, filmeket vetítünk a gyerekeknek. Egészségügyi ók* tatást is szerveztünk, film­vetítéssel egybekötve. A prog­ramot úgy állítottuk össze, hogy minél többet játszhassa­nak, mozoghassanak a nebulók. Napközben tízórait és ebédet kapnak. Délután négy órakor érkezünk vissza Ceglédre. A közelben munkások dol­goznak. Frissen húzott téglafal emelkedik az út mellett. — Bővítik az iskolát, új osztályterem, tágas ebédlő, politechnikai gyakorlóterem várja majd ősszel a diákokat. Jövő nyáron pedig pancsoló és zuhanyozó készül a napkö­ziseknek, D. E. Ökölvívás Gyenge színvonalon A Ceglédi VSE ökölvívói ba­rátságos mérkőzésen a Tisza Cipő csapatát fogadták. Mind­össze három találkozó tartott három menetig, a színvonal igen gyenge volt. Új névvel — változatlan igyckvéssel A központi gyárban is ismerik őket A Budai út mentén, a vas­úti átjárónál iskola, tsz-köz- pont, sok-sok lakóház sorako­zik, s a .-cözelíben vegyesbolt is található. A kirakatban kerékpár, bent, a polcokon pedig élelmi­szerek, cukrászsütemények, ru­házati cikkek, műanyag- és üvegtárgyak, vegyi- és háztar­tási cikkek, s ki tudná felsorol­ni, még mi minden tárul a belépő szeme elé. A vezető és helyettese, Dé- tári Ferencné és Gál László­vá fiatalasszonyok. Nem köny- nyű a dolguk. — Mindketten ceglédberce- liek vagyunk, onnan járunk ide motorral. Sokszor már négykor csörög a vekker. — Gyorsan készülődünk, mert a gyerekeket is óvodába kell vinnünk. Amikor haza­megyünk, kezdődik a házi­munka. — Mindig akad intézkedni- valónk. Sűrűn kell motorra ülnöm, áru után néznem. Nem mondhatjuk. hogy valami nincs, kifogyott. A környék­beliek szívesebben veszik a nagyobbra szabott kenyeret, a háromkilósat. Nálunk az, saj­nos. hiánycikk pedig már kér­tük a szállítót, nekünk >s lát­tasson háromkilós kenyeret. — Húsáruból, tejtermékek­ből nagyon sok fogyna, de nem merünk eleget rendelni, mert megromlik. Jó ideje megkaptuk c mélyhűtőpultot, de még a mai napig sem sze­relték be — Milyen áruk a legkelen­dőbbek? — A nyári hónapokban sok permetezéséért adunk el, de vesznek nálunk az emberek hűtőszekrényt, kerékpárt és egyéb műszaki cikkeket is. Sajnos, kicsi a helyünk, a csöppnyi raktár állandóan zsú­folt. Bizony, elkelne egy na­gyobb, korszerűbb üzlet ezen a vidéken. (— ie —) Havi egymillió forintos forgalom Cegléden nemcsak a köz-, lanem a magánépítkezések is évről évre fokozódó lendület­tel folynak. A lakások közpon­ti fűtési, víz-, gázszerelési, fürdőszoba-berendezési cikkek­kel való ellátását a Szabadság téren levő szerelvény szaküz­let biztosítja, melynek havi átlagforgalma meghaladja az egymillió forintot. így ismerte mindenki a gár­dát: az ÉVIG ceglédi kisgép­gyárának Petőfi szocialista brigádja. Június 17-től meg­változott a neve. A legpéldamutatóbb A gyár vezetősége korábban kihirdette: az üzem brigádjai pályázhatnak arra, hogy fel­vegyék tragikusan elhunyt igazgatójuk, Bartus Szilárd nevét. A címet az a brigád nyerte el, amelyik a legpélda­mutatóbb munkát végezte, s amelyben a közösségi szellem is követésre méltó: így lett a Petőfiből Bartus Szilárd bri­gád. — Megérdemelte, hiszen kétszeres aranykoszorús szo­cialista brigád. Tagjai elis­mert, kiváló szakemberek, ne­héz fizikai munkát végeznek. Jó hírüket nemcsak a ceglédi, hanem a központi gyárban is ismerik — mondja Soós János művezető. Megértik egymást Gépek zajától hangos a csar­nok. Itt, a kéziszerszám-szerei­dében dolgozik a Bartus bri­gád. A munkadarabokon az utolsó simításokat végzik: ter­mékeik útja, a minőségi ellen­őrzésen áh már a kereskede­lembe vezet. — 1959-ben alakultunk meg, 1961-ben nyertük el először a szocialista címet — kezdi Mé­száros Péter brigádvezető. — Azóta minden évben meg is tartottuk. Jelenleg heten va­gyunk. A legfiatalabb munka­társ tizenkilenc éves, a legidő­sebb rövidesen nyugdíjba megy. — Milyen az idősek és a fia­talok kapcsolata? — Megértjük egymást. Aki fiatalon kerül hozzánk, termé­szetesen kevés gyakorlati ta­pasztalattal rendelkezdik, de mi segítünk neki. Hamarosan be­illeszkedik közösségünkbe, s teljes értékű tagja lesz a bri­gádnak. — Négyünknek van szak­munkás-bizonyítványa. Szep­temberben üzemünkben szak­munkásképző tanfolyam indul, mindannyian vállaltuk, hogy munka után kezünkbe vesszük a tankönyvet. Polcok óvodásoknak — Nemcsak munkahelyün­kön tartjuk a kapcsolatot, azon kívül is szívesen vagyunk együtt. Bárkinek támad gond- ja-baja, hozzánk bátran for­dulhat, ha tudunk, segítünk neki. Az együtt végzett mun­kának köszönhető ez az egész­séges közösségi szellem. Gya­korta veszünk részt társadal­mi munkában. Nemrég a Rá­kóczi úti óvoda udvarát hoz­tuk rendbe és polcokat szerel­tünk fel a kicsiknek. Dobozi Eszter Ceglédi VSE—Tisza Cipő (Martfű) 16:2. A délután mérkőzését Só­lyom—Abonyi vívta. Az első két menetben a ceglédi fiú volt a jobb. A hajrában mind­két versenyzőre rászámoltak, majd Solyom jól hajrázott. A bíró a martfűi fiút hozta ki győztesnek, a döntetlen jobban megfelelt volna a játék ké­pének. Károly és Korpácsi ját­szotta még végig a három menetet, mindkettő pontozás­sal nyert. A nagy fizikai fö­lényben levő Szolvák 11 ellen Vörös edzője már fél perc után feladta a mérkőzést. Volt olyan találkozó is, ame­lyen egyik versenyző sem nyert: Pádárt és Homoki ll-t már az első menetben soro­zatos szabálytalankodások miatt leléptették. A további ceglédi győzelmeket Marton, Rabi, Fekete, Lőrinc'z és Csur­gat szerezte. Ez a találkozó nem szolgál­ta a fejlődést, az ökölvívást. A 10 perc szünetekkel együtt még egy órát sem töltöttek a versenyzők a szorítóban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom