Pest Megyi Hírlap, 1973. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-10 / 159. szám
A járás úttörőinek és KISZ-fiataljainak Nagyszabású építkezés Gyenesdiáson PEST MEGYEI MID! 4P KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁRÁS ÉS CE6LEDv7rÖ5R XVII. ÉVFOLYAM, 159. SZÁM 1973. JÚLIUS 10., KEDD A közegészségügy megjavításáért Rendszeres vizsgálatokat tart egész évben a KÖJÁL Feltárt hibák — Vízminták a laboratóriumnak Felelősség másokért is Két évvel ezelőtt fogott össze a ceglédi járásiban a társadalom azért, hogy a járás úttörőinek és KlSZ-fiatal- jainak nyári üdültetését szolgáló tábor építését elősegítse. A járás állami, párt- és társadalmi szerveinek vezetői a KISZ járási bizottságának kezdeményezésére úgy döntöttek, hogy a Balaton mentén, a Keszthelyhez közel eső kis községben, Gyenesdiáson vásárolnak majdnem 2000 négyszögölnyi táborterületet: az. ott táborozok egy-egy tíznapos vagy kéthetes turnusban megismerkedhetnek Keszthellyel, Hévízzel és Badacsonnyal, kirándulhatnak Tapolcára, Sümegre és Szig- ligetre. Maga Gyenesdiás is igen szép. A tábor közművesített, két oldalán sétány húzódik. A Balaton 250—300 méter távolságra esik tőle, hozzá kiépített út vezet, a nyaralók a község modern, korszerű strandján fürödhetnek. Nemrégen elkészültek az üdülőtábor építési tervei, amelyeket jelenleg három vállalat mérnökei vizsgálnak. A három vállalat egyike, amelyik a legkedvezőbb feltételekkel vállalja az építkezést, ősszel hozzálát a két szakaszban elvégzendő munkához. Először a főépületet és a külső közmüveket építi meg, 3,7 millió forint költséggel, 1975. májusáig. A tábort 1975-ben már birtokukba vehetik a nyaralók, akik, amíg a végleges lakótelep el nem készül, faházakban és sátraikban laknak. A második ütemben a lakó- egységek, a sport- és játszóterek megépítése szerepel, körülbelül 1 millió forintos költséggel, 1976-bani átadással. Legfontosabb feladat jelenleg az építkezés anyagi feltételeinek biztosítása. A termelőszövetkezetek 2,6, a községi tanácsok pedig 1 millió forintot ajánlottak fel 1975-ig. A községi tanácsok 600 ezer forint értékben téglajegyet is kiadnak. A nagyszabású építkezéshez a járási hivatal csaknem 900 ezer forinttal járult hozzá. A községi tanácsok is megtartották ígéretüket: eddig 720 ezer forintot utaltak át a felajánlott egymillióból, a jászkarajenői tanács 150, az ábonyi 140, az álbertirscA 100, a törteti 70, a csemői, dánszentmiklósi és kccséri 60—60, a ceglédberce- li és nyársapáti 30—30, a mikebudai tanács pedig 20 ezer forintot. A dánszentmiklósi Micsurin Tsz 100, a jászkarajenői Új Barázda, a ko- cséri Új Élet és a ceglédberceli Egyetértés tsz 70—70, az albertirsai Dimitrov és a csemői lákóczi tsz 60—60, a csemői Szabad Föld Tsz 40, a kőröste- tétleni Vörös Csillag Tsz 30, a nyársapád Haladás Tsz 20 és a csemői Üj Élet Tsz 10 ezer forintot juttatott a tábor felépítésére. Igen sikeres az októberben megindult községi téglajegy- akció: az úttörőcsapatok és a KISZ-alapszervek eddig csaknem 250 ezer forint értékű jegyet adtak el. Több községben a szocialista brigádok is bekapcsolódtak a téglajegyakció- ba. Az eddigi sikerek azt bizonyítják, hogy az úttörők és a KISZ-tagök magukénak érzik a tábor ügyét, és ami legalább ennyire fontos: a szülők is támogatják a jó kezdeményezést. M. L. A megyei női kézilabdabajnokságban a PENOMAH, a tavaszi 13 mérkőzés után, egy ponttal vezet a Budaörs és hárommal a Ceglédi VSE előtt. A Vasutas eddig 22 pontot szerzett (kettőit az őszi idényben, a Nagykőrös ITSK ellen nyert) 14 találkozóból. Viszonylag sokain kaptak játéklehetőséget. Bálint egy hónapig sérülése miatt hiányzott: ekkor szenvedte el a csapat két vereségét, az egyiket Budaka- lászon, bírói segédlettel, a másikat a jobb Budaörstől. Csen- desné a hajrában kezdte el újra a játékot, év közben Csorbát Dávid és Bíró különböző okok miatt hiányzott több mérkőzésről. A legtöbb gólt Orosz (SÍ), Tóth (28), Bálint (23), Kiss (18), Pecznik (8), Csendesné (5) és Dávid (5) szerezte. Edzésproblémával küszködnek, mert a játékosok két műszakban dolgoznak. Remélik, hogy ősszel már a saját pályájukon, a CVSE-sporttele- pen fogadhatják ellenfelüket, A szakosztály, mint ismereKocsér, Uj Elet Tsz Gépkocsiszervíz és lucernaliszt- készítő üzem Szeptember végén adják át A kocséri Űj Élet Termelő- szövetkezet segédüzemi majorjában elkészült a közös gazdaság gépkocsiszervize, amelyet kétmillió forintért a tsz-építőbrigád épített. A szerviz működéséhez szükséges szakembereket már biztosították. Megkezdték a Iucemaliszt- készítő üzem építését is az újmajori telepen, a hidrogló- bus és a kövesút között A gépek szerelésére hamarosan sor kerül. Az üzemet előreláthatólag szeptember 30-án adják át rendeltetésének. A gépsor a zöldlucema szárítására és lisztté őrlésére szolgál, de alkalmas szemes termények szárítására is. tes, ebben az évben került át az Építőktől a CVSE-be. Az új egyesület -vezetői nem feltétlen NB II-be jutást vártak a lányoktól, elsődleges céljuk a női csapat fenntartása volt. A CVSE ősszel hátránnyal indul, de Csendes edző szerint, ha nem vesztenek, még most is van esélyük. A legjobb átlagteljesítményt Orosz nyújtotta, a fiatal Molnár sokat fejlődött. Rajtuk kívül K. Nagy, Kiss, Bálint nyújtott jó formát. A lányok a felkészülést július elején kezdték, indulnak a Dunakanyar és a Gödi kupán. Az ifjúsági csapat kitűnően szerepelt: három ponit veszteséggel, az első helyen áll. A legtöbb gólt Zsarnóczky (51), Bellér (30), s a mindössze hatszor játszott Magyar (34), Szekér (16), Egervári (16) dobta. ★ A csapat gerincét a következők alkották: Magyar, Zsar- nóczki, Szeker, Farkas, Egervári és Szabó. Az ifjúságiak körében nem a bajnokság megnyerése az elsődleges cél, hanem az utánpótlás nevelése. A játékosok szorgalmasak, ügyesek, s közülük többen, ba rászolgálnak, ősszel már az első csapatban játszhatnak, U. L. A Közegészségügyi és Járványügyi Hivatal munkatársai egész évben folyamatosan ellenőrzik Cegléd mintegy 300 vendéglátóipari és kereskedelmi egységét, a vállalatok, üzemek konyháit, a közétkeztetést ellátó intézményeket. Hetenként küldenek ételmintákat az Országos Élelmezési és Táplálkozástudományi Intézet élelmiszer-vizsgáló laboratóriumába, ahol mindenre kiterjedő vizsgálatnak vetik alá azokat. A nyári hónapokban a szokásosnál gyakrabban ellenőrzik a húsféléket, a tejtermékek és fagylaltkészítmények tárolását és a szavatossági idő megtartását. Az új ételféléket is gondosan megvizsgálják, s a vizsgálat eredményétől függ, hogy a termék forgalomba hozható-e. A közelmúltban a Pest megyei Zöldség- és Gyümölcsfeldolgozó Vállalat új termékét, a vadmártást küldték fel a központi laboratóriumba, ahol elvégezték annak bakteriológiai, táplálkozás-élettani vizsgálatát is. Kiterjed a rendszeres vizsgálat az élelmiszerboltokra, húsboltokra, bisztrókra egyaránt, s nem csupán azok tisztaságát, belső és külső higiéniáját ellenőrzik, hanem az ott dolgozók egészségügyi könyvecskéit is. Akik saját hibájukból vétenek a közegészség- ügyi előírások ellen, szabály- sértést követnek el: megbüntetik őket. Például tavaly az Árpád cukrászda vezetője ellen indítottak eljárást, mert a megengedettnél hosszabb ideig tárolta a léfagylaltot. Nem sokkal később ugyanezért ismét elmarasztalták. A legutóbbi ellenőrzések eredményei is, sajnos, azt mutatják, hogy sokan figyelmen kívül hagyják a rendelkezéseket, sok esetben felületesek és hanyagok a boltosok. A Rákóczi úti húsboltban például nem tárolják szakosítva az árut: egy helyen van a nyers hús és a hentesáru, csomagolatla- nul, cseppfertőzésnek kitéve, a védőüveg tetején tartják napközben a húsfélét. A Cegléd és Vidéke Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat említett húsboltjábam öten dolgoznak. Sajnos, a boltban nincs öltöző, amelyre pedig különösen nagy szükség lenne. Gyakori az is, hogy a péksüteményeket önkiszolgáló rendszerben árusítják, ami egyáltalán nem mondható higiénikusnak. Az ÁFÉSZ kecskéscsárdai vegyesboltjában ugyancsak sok kifogásolnivalót találtak az ellenőrzés során: az árukat ott sem szakosítva tárolják, például közvetlenül a kenyér mellett a petróleumot. Nincs áruvédő függöny, piszkos a hűtőszekrény, a hentesárut, a sajtot és a kenyeret ugyanazon a deszkán szeletelik. Kérdés, hogy az ÁFÉSZ illetékesei tudnak-e ezekről a hibákról, és ha igen, mikor szüntetik meg azokat? Szintén az ÁFÉSZ tulajdonában van a Budai úti vegyesbolt is, ahol az ellenőrök megállapították, hogy a hulladék- tároló használhatatlan, a bolt udvara igen elhanyagolt. Például az igen látogatott Finom falatok boltjában gyakran előfordul, hogy a hűtőben nincs hőmérő, következésképp nem ellenőrizhető az előírt tárolási hőmérséklet. Nem kevés azoknak a dolgozóknak a száma sem, akik a kötelező egészség- ügyi vizsgálaton nem jelennek meg, illetve akiknek egészségügyi könyvecskéiben már lejárt vizsgálatok adatai szerepelnek. A KÖJÁL munkatársai rendszeresen ellenőrzik a víz minőségét is. A város különböző kútjaiból vesznek mintákat, a városi vízmű kútjaiból, az utcai, valamint a gyárak, üzemek területén fúrt kutakból. A korábbi vizsgálatok eredményei szerint a városi vízhálózat vize jó, viszont az ásott kutaké ivásra nem használható. A vízmintákat szintén laboratóriumokban analizálják, vizsgálják keménységét, a benne levő ammónia, nitrát és nitrit mennyiségét, s meghatározott határérték szerint osztályozzák minőségüket A városi vízmű kútjait háromhavonta, az utcai kutakat évente legalább két alkalommal ellenőrzik. Ha a vizsgálat során azt állapítják meg, hogy a víz minősége nem felel meg a követelményeknek, újabb mintát kérnek, s ha akkor sem jobb az eredmény, elrendelik a kút műszaki felújítását, végül ha az sem segít, a kutat lezárják. A közelmúltban kapott eredmények szerint például a Ká- tai úti gépállomás kútjának vize bakteriális szennyezettsége miatt alkalmatlan ivásra. A kifolyó kitisztítása után újabb mintát kémek a laboratóriumba és az eredménytől füagően döntenek a kút sorsa felől. Két külterületi, a homokpusztai és a Bán dűlői általános iskola kútjának vize sem alkalmas ivásra, felhasználása csecsemők ételének és tápszerének készítésére tilos és veszélyes, de a felnőttek sem ihatnak belőle a fertőzés veszélye nélkül, a májusban végzett vizsgálat szerint. Egyelőre 3—4 kilométerre, a termelőszövetkezet vezetékes kútjához járnak vízért a környéken lakók, ám mire az iskolaév megkezdődik, a gyerekek részére megfelelő ivóvízről kell gondoskodni, új kút fúrásával. A közegészségügy mindenkit közvetlenül érintő, fontos kérdés, és mivel nemcsak saját, hanem mások egészségéért is felelősek, különösen azoknak, akiknek munkájában alapvetően fontos a higiénia, mindent meg kell tenniük annak biztosításáért. Khim Antal Szedermálna A Kertészeti Kutató Intézetben 1948 óta nyolc bogyós gyümölcsfélét nemesítettek. Már érik a legújabb gyümölcs, a szedermálna: bejelentették az Országos Mezőgazdasági Fajtakísérleti Intézetnek, hogy a szeder és a málna keresztezéséből előállították a nagy gyümölcsű, bőtermő újdonságot. A szedermálna különlegesen kellemes, savanykás ízű, kiválóan alkalmas konzervfel- dolgozásra. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Fiatal házaspár fürdőszobás albérletet keres, megkeresést „Augusztus 445 094” jeligére kérem a Magyar Hirdetőbe, Cegléd, Teleki u. 30. Utcai házrész beköltözhetően eladó. Cegléd, Kinizsi u. 28. Eladó beköltözhető házrész. Érdeklődni: Gubodi u. 14. Szűcs-telepen 216 négyszögöl porta eladó, gyümölcsfákkal. Érdeklődni: Jászberényi út 126. Házhelynek való porta eladó a Bajza utcában. Érdeklődni: vasárnap vagy hétköznap 17 órától. Bajza u. 2/b. Eladó 2 db hasas disznó. Érdeklődni: Gubodi u. 14. ______________ El adó utcai házrész, háromszobás, beköltözhető, engedménynyel. Felház u. 21. Eladó Árpád u. 15 számú ház, leválasztható portával. Eladó kétszemélyes tolipaplan. Mező u. 20. Eladó beköltözhető ház. Cegléd, Puskin utca 35. szám, artézi víz az udvarban. Megtekinthető július 15-ig Hörömpő. Eladó Felső-Csemőben 800 négyszögöles szőlő, terméssel 10 000- ért, ugyanott gyümölcsládák és 6 hek- tós hordó. Jászberényi u. 124. Szűcs telep. Semetka. Paraszti munkát vállalok egész napra. Érdeklődni : Öcsai, Gubodi u. 14. A ceglédi Magyar-Szovjet Barátság Mező- es Élelmiszergazdasági Termelőszövetkezet felvesz: TRAKTOROSOKAT, RAKODÓKAT. LAKATOSOKAT, HEGESZTŐKET. GÉPSZERELŐKET, AUTÓSZERELŐT, GÉPÉSZTECHNIKUSOKAT, HENTESEKET. valamint érettségizett es általános iskolát végzett LÁNYOKAT A NÖVÉNYHÁZI KERTÉSZETBE ahol virágkötészeti, dísznövényes zöldségtermesztési tagozatú, kihelyezett osztályban továbbtanulási lehetőség van. (A jelentkezők ómig tanulnak, teljes fizetést, valamint az iskolo sikeres elvégzése utón szakmunkás-bizonyítványt kapnak.) Jelentkezni lehet o tsz személyzeti vezetőjénél. Cegléd, Reggel utco 2-4. GYAKORLATI FOGLALKOZÁS A Fűrész- és Hordóipari Vállalat Kozma Sándor utcai tanműhelyében eltöltött évek után tizenöt kádártanuló kapott nemrégiben szakmunkás-bizonyítványt. Jutalomként egy hetet töltöttek díjtalanul, a másodéves tanulókkal együtt, a vállalat ráckevei üdülőjében. A másodévesek jelenleg nyári gyakorlati foglalkozáson vesznek részt a tanműhelyben, 'de hamarosan számukra is elkezdődik a vakáció. Apáti-Tóth Sándor felvetele Női kézilabda Szoros az élmezőny ils ifjúsági csapat kitünően szerepelt