Pest Megyi Hírlap, 1973. június (17. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-05 / 129. szám
Esti hintázok A Szabadság téri park játszóterén a napnak minden órájában foglalt a hinta: délelőtt 10 órától naplementéig boldog gyermekkacajtól hangos a környék. A játszótér közelében, a padokon kötögető, olvasgató nagymamák vigyáznak a gyerekekre, a rendre. Békésedül} hangulatot talál ott olyankor az arra járó. Az esti órákban viszont már-már felnőtt korú fiatalok lepik el a súlyuk alatt nyikorgó hintákat, jó izmú legények versengnek, ki bírja jobban kimozgatni helyükből a hintatartó rudakat. A mutatványt fejcsóválva nézik az emberek. A kicsinyeknek épített játszótér berendezése igy nagyon hamar tönkremegy. Felelősségre vont szabálysértők M. Ilona csemöi lakos kivi- lágítatlan kerékpárral közlekedett, ezért szabálysértési eljárást indítottak ellene, de még •ki sem tűzték a tárgyalás napját, újabb szabálytalanságot követett el: a figyelmeztetés ellenére sem szerelte fel kerékpárját az előírt biztonsági berendezéssel. Összbünte- tésként 600 forintot fizetett. ★ Jogosítvány nélkül motorozott M. László Tibor kocséri fiatalember. 211 forintra büntették. ★ Botrányos részegsége miatt először Budapesten, a Nyugati pályaudvaron, majd a szofno- ki vasútállomáson igazoltatták S. Ferenc jászkarajenöi lakost. Háromezer forint pénzbírság megfizetésére kötelezték. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA LAP A CEGLÉDI JARAS ES CEGLÉD VÁROS RfcSZÉRE XVII. ÉVFOLYAM, 129. SZÁM 1973. JÚNIUS 5., KEDD Politizáló Hatolok Jelentősen fejlődött Cegléden a KISZ oktatás Sok múlik a vezető propagandistákon is A KISZ legfontosabb feladata a fiatalok, politikai, világnézeti és erkölcsi nevelése. Az ismeretszerzés, a személyiség sokoldalú formálásának szervezett módja: a KISZ-ok- tatás. Az előadások, viták, beszélgetések alkalmával egyre bővül az ifjú hallgatók látóköre az ideológiai, kül- és belpolitikai kérdésekben. Szellemi iránytűt kapnak ahhoz, hogy pontosan és gyorsan tudjanak tájékozódni a világ eseményeiben és a közéletben, jól felkészült tagjai legyenek a tömegszervezeti, a munka- és lakóhelyi közösségeknek. A KISZ városi vezetői évek óta előtérbe helyezik munkájukban az oktatás irányítását, ' segítését. A végrehajtó bizott- j ság mellett működő oktatási \ bizottság értékelte az 1972/73- | as tanévet. A város ifjúsága felismerHangverseny a rózsák között Fotósok és művészeti csoportok'járási bemutatója „Földön, égen zeng az új dal, ifjúság!” — ez a dal, a világ ifjúságának indulója volt a mottója a ceglédi járás öntevékeny kúltürcSóportj ai abo- nyi seregszemléjének, melyet vasárnap a VIT jegyében rendezték meg a nagyközségben. A több órán át tartó zenés, dalos, táncos találkozó előtt a fiatal fotoamatörök kiállítását nyitották meg. Életből ellesett pillanatokat, gondolatokat örökítettek meg a képek. A legtöbb nézőt az albertirsai Pán- czél Ferenc Udvari csendélet és A macska című képe vonzotta. Az öntevékeny művészeti csoportok találkozójára több községből és Ceglédről is érkeztek szereplők. Fellépett a műsorban a j ászkara jen őiek kisdobos és felnőtt citerazene- kara, a menyecskekórus, a törteliek népi tánccsoportja. az abonyi Zenit és az Anno ’72 zenekar, a néphadsereg egyik alakulatának irodalmi színpada, valamint az újjászervezett Morse együttes. A színes, hangulatos műsorban a jászkarajenöi kisdobosciterá- sok arattak nagy tetszést méltán megérdemelve a közönség vastapsát játékukkal. A nap igen szép eseménye volt az abonyi strand viruló rózsákkal teli, szép parkjában a ceglédi helyőrség egyesített fúvószenekarénak hangversenye Róth Béla karnagy vezényletével. A közreműködők az Állami Operaház énekesei voltak: Erdész Zsuzsa és dr. Turpinszky Béla Liszt-díjas művész. A hangverseny Erkel Hunyadi László című operájának nyitányával kezdődött, majd a közönség részleteket hallhatott a Bánk bán és a Dózsa György című operából. Elhangzott Verdi Álarcosbál és Traviata című operáinak egy- egy részlete, valamint néhány dalbetét Kodály Háry János című daljátékából is. A zenekar és a művészek szereplését az abonyi közönség hosszan tartó tapssal köszönte meg. te, hogy ez az oktatási forma sok lehetőséget nyújt az állandó önképzésre, tanulásra. Ezt igazolja, hogy 82 vitakört indítottak, 1814 fiatal részvételével. A legtöbben a politikai vitakör ipari tagozatát (25 kör) és a VIT-kört választották. Ez utóbbi (22 kör) népszerűsége érthető, hiszen közeledik a X Vüágijjúsági Találkozó ideje. A témák feldolgozását azon en nehezítette, hogy késve érkeztek meg a nyomdából a tankönyvek. Az ötletes fiatalok vetélkedőkkel, újságcikkek feldolgozásával; pótolták a hiányt. Az oktatás „kulcsembere” a vezető propagandista. Nagyon sok múlik az ő tevékenységén. A fiatalok csak akkor vesznek részt szívesen a foglalkozásokon, ha látják, hogy a körvezető lelkes, hozzáértő ember. A városi KISZ-bizottság az elmúlt oktatási évben három konferenciát és konzultációt tartott a propagandisták továbbképzésére. Ezeken a következő fontosabb témák szerepeltek: kül- és belpolitikai helyzet, Cegléd város előtt álló feladatok, Petőfi maisága, a VIT-ek története. Az előadásokat követő vitákon gyakorlati kérdésekről beszélgettek: elmondták tapasztalataikat, tanácsaikat egymásnak.Az oktatási bizottság ellenőrzései és elsősorban a fiatalok véleménye alapján, az a vélemény alakult ki, hogy a propagandisták szakmai tudása megfelelő, de nem éri el mindegyikük pedagógiai-módszertani felkészültsége a kívánt színvonalat. Különösen nehéz a helyzet a középiskolákban, ahol diákokat kell a külső, nem pedagógus körvezetőnek irányítania.. A város KlSZ-alapszerve- zeteiben az elmúlt tanévhez képest emelkedett az oktatás színvonala. Ez elsősorban abban mutatkozott meg, hogy rendszeresebbek a foglalkozások, azokon egyre többen és egyre nagyobb aktivitással vesznek részt. Előrelépést jelent a KISZ-en kívüliek tömegesebb bakap- osolódása Is. Érdekes megfigyelés: a fiatalokat az izgalmas külpolitikai eseményeknél is jobban érdeklik mai életünk problémái, szocialista fejlődésünk jelenségei. (Ez nyilván összefügg a közélet demokratizmusának kiszélesítésével.) x Egyre több körben használják rendszeresen a korszerű oktatási eszközöket. A szemléltetés, az ólményadás vonzóvá teheti a még viszonylag „szárazabb”, elvontabb témát is. A tanult ismeretek összefoglalásának, rendszerezésének kedvelt formája a játékos vetélkedő. Gyakran vetítenek filmeket, tablókat készítenek, sajtószemlét tartanak. Az oktatási bizottság lezárta az 1972/73-as tanévet. Az értékelései összefoglalva, megállapította, hogy jelentősen fejlődött városunkban a KISZ- oktatás. A következő álapszer-* vezetek végeztek jó munkát: ÁFÉSZ, Talajjavító Vállalat, VINEX. Gabonafelvásárló, Volán, KÖZGÉP forgácsoló műhelye, Kossuth gimnázium, közgazdasági szakközépiskola. Kohlmayer Ádám Zöldség a Bosnyák térről Erdész Zsuzsa és dr. Turpinszky Béla a pezsgőáriát énekli Verdi Traviata című operájából. Irta és fényképezte: Gyúr aki Ferenc Rendbontók Törteién Nem lanult a büntetésből A minap a törteli Szélmalom presszó előtt a járókelők söröspoharat rágó férfira, majd élénk szóváltásra lettek figyelmesek. Két jóbarát, K. István és Sz. Pál, ittas állapotban, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal hívott kd a teremből valakit, aki ittasságukat látva, szóba sem állt velük, kerékpárra ült és eltávozott. Sz. Pál utána eredt, de elesett. Amikor feltápászkodott, mérgében pofonütötte a hozzá legközelebb haladó járókelőt. Barátja ez idő alatt pohárrágással szórakoztatta a nyilvánosságot. Garázdálkodásuknak a rendőrjárőr vetett véget. Sz. Pált, akit hasonló magatartásáért már korábban is felelősségre vontak, 3300 forint pénzbüntetéssel sújtották, K. Istvánt pedig 2000 forintra büntették. A közös gazdaságok kevesebbet termelnek Gondot okoz a szárazság A MÉK ceglédi telepén Both Ferenc telepvezető panaszolta, hogy Ceglédről és környékéről sokkal kevesebb tavaszi zöldségfélét kapnak, mint a múlt esztendőben. A szárazság főleg a szabadföldi termelést vetette vissza. Hátráltatták a növények fejlődését s múlt hetek hűvös éjszakái is. A legtöbb helyen, ahol nem tudnak kellően öntözni, szenved a szárazságtól a borsó. Az albertirsai Szabadság Tsz-ben késik a szabadföldi karalábé fejlődése is. A környékbeli közös gazdaságokban az idén kevesebb paprilíát, paradicsomot és egyéb zöldségfélét termelnek. A torteli Rákóczi Tsz-ből hatvanezer darab fóliás karalábét várnak. Megkezdte a zöldség szállítását a ceglédi Vörös Csillag Tsz kertészete. Görög- és sárgadinnyét több termelőszövetkezet jelentős területen termel, de a nagy szárazság a termelés sikerét erősen veszélyezteti. A boltok ellátására a hiányzó karfiolt, kelkáposztát, paradicsomot és egyéb zöldségféléket a budapesti Bosnyák téri piacon vásárolja a MÉK, de az ország más részeiből is hoz árut, a tsz-ek piaci standjait is ellátva. K. L. Kiskertek termése a ceglédi piacon Zöldségfélével és friss eperrel, szamócával, korai cseresznyével gazdagodott a ceglédi piac választéka az elmúlt napokban. A kisebb, kosaras szállítmányok a Budai úti, hétvégi kiskertekből kerültek a piacra: a kiskertek gazdái szinte megosztják „munkájuk gyümölcsét” a többi városlakóval. A szép földi- epertermés értékesítésére az ÁFÉSZ is vállalkozott: központi üzleteiben árusítja azt, továbbá zöldborsót, zöldségfélét, s később majd zöldbabot is átvesz árusításra a kisker- tesektől. TEKE NB II A Bem SE is vereséggel búcsúzott A teke NB II tavaszi idényében a Bem SE is lejátszotta utolsó, elmaradt mérkőzését. A ceglédiek jó eredményt értek el, de 39 fával vereséget szenvedtek. Ózdi Kohász—Bem SE 5:3 2644:2605 Jók: Bauer (454), Batka (445), Rimaszécsi (438). Mindkét csapat három-három egvéni gv%,ei,{nbt szerzett, Az ózdiak egyik - versenyzője, 479 fával, kiemelkedő eredményt ért el, az összetett fa- arányt és a mérkőzést ez döntötte el. A bajnokság első félidejét a Bem SE tíz, a Ceglédi Építők hat ponttal zárta. A megyei egyéni bajnokságon Király (Ceglédi Építők) 456, Tornyost (Bem SE) 447 fát ért el; mindketten bejutottak az országos vidéki döntőre, amelyet Pécsen rendeztek meg, ahol az plső játéknappá. Tornyosi 871, Király ,843 fát ütött. Megyei női kézilabda KÉT NAP - KÉT GYŐZELEM A Ceglédi VSE női kézilabda-csapata a hét végén két mérkőzést játszott, mindkettőt a Nagykőrösi ITSK ellen. Vasárnap Nagykőrösön találkoztak, szombaton Cegléden, őszről* előrehozva ezt az összecsapást. A CVSE megérdemelten szerzett négy pontot. Cegléden: ceglédi VSE—nagykőrösi ITSK 18:8 (7:3). Cegléd: K. Nagy — Gsen- desné, Orosz, Kiss, Pecznik, Dávid, Szeker. Csere: Molnár — Józan, Bálint. Góllövők: Orosz (12), Kiss (2), Pecznik (2), Szeker (1), Csend esné (1). Ifjúsági eredmény: CVSE—Nagykőrösi ITSK 10:5 (4:3). Góllövők: Bellér (6), Egervári X3), Magyar (1). Nagykőrösön: CEGLÉDI VSE—NAGYKÖRÖSI ITSK 15:11 (8:5). Cegléd: K. Nagy — Bálint, Orosz, Kiss, Pecznik, Dávid, Szeker. Csere: Molnár — Józan. Gólszerzők: Orosz (7), Bálint (4), Kiss (2), Pecznik (2), Ifjúsági eredmény: CVSE—Nagykőrösi ITSK 7:7 (3:5). Góllövők: Bellér (3), Zsar- nóczki (2), Magyar (2). Orosz remek erőben, rendkívül gólveszélyesen játszott, a két mérkőzésen csapata 33 góljából egymaga tizenkilencet ért el. U. L. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Eladó fél ház sürgő- sen. Honvéd a. 19. MNB- ceglédi fiók főpénztárosi munkakör betöltésére megbízható, érettségizett férfi munkaerőt keres. Kis gyári, kerti traktor pótkocsival eladó. Rákóczi út 56/a. Kocsis. Kétszobás házrész külön bejárattal sürgő- sen eladó. Béke u. 5. Eladó beköltözhető ház nagy portával. Ceglédbercel, Arany János utca 15. Eladó beépíthető ház- hely huszonhatezer téglával, száz mázsa cementtel. Pesti úthoz közel, összekötő út 11. Regei. Kisgyermek gondozását vállalom. Öcsai. Gubodi u. 14. Eladó Bocskai út i. sz. ház. Négyszobás összkomfortos, garázzsal. Ugyanott két szoba leválasztva eladó, vagy kiadó vállalat részére, esetleg irodának vagy rak- tárnak. Elveszett tigriscsíkos törzskönyvezett boxer. Megtalálóját jutalma- zom. Fehér u. 1/a. Eladó akácgerendák, 500 kg-os mérleg, szárnyas üvegajtók, Skoda külső gumik, kukorica. Dorottya u. 5. szám. Eladó balkaros tűzőgép. Bem köz 20« Autógarázs és bútorozott szoba két személy részére, kizárólag vállalati dolgozóknak kiadó. Bercsényi u. 33. szám Eladó kis méretű cserép kútgyűrű, ablakok és nagyméretű vályog. Alszegi út 42. szám. Eladó beköltözhető, két család részére is elegendő családi ház. közművesítve. Búvár utca 2. _______________ El adó Skoda 100-as személygépkocsi ID rendszámmal._________ Ce gléden, a Gabonafelvásárló Vállalat vasútállomás melletti telepére felvesz férfi segédmunkásokat. Azonnal felveszünk kőműveseket, segédmunkásokat, egész brigádot is, valamint rakodókat. JELENTKEZÉS: A CEGLÉDI VÁROSGAZDÁLKODÁSI VALLALATNAl Cegléd, Alszegi ut*7.