Pest Megyi Hírlap, 1973. június (17. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-26 / 147. szám
1973. JÚNIUS 26., KEDD fest UCCUI s^úrlap Több nyelven, egy akarattal Nemzetiségi találkozó Dunabogdányban Dunabogdányban vasárnap már korán reggel mindenki az eget kémlelte, abban reménykedve, hogy az egész éjszakai, lankadatlan zápor kifárad végre, s nem mossa el a község nagy napját. Kilenc órára, mint egy varázsütésre, az eső elállt, előbukkant a nap, s hozzálátott a jócskán megázott utak felszikkasztásához. Megkezdődhetett az MSZMP Szentendrei Járási Bizottsága, a Pest megyei Tanács vb szentendrei járási hivatala és a Hazafias Népfront járási bizottsága által szervezett Vili. szentendrei járási nemzetiségi találkozó. A helyi és a járás nemzetiség lakta községeiből érkező szlovák, szerb és német anyanyelvű lakosokat friss, hangulatos térzene köszöntötte. A jóízű muzsikát a pomázi ifjúsági, és a korátlagát tekintve valamivel idősebb dunabogdá- nyi fúvószenekar szolgáltatta. Kiállítás Pontban fél tízkor Héjj Miklós, a Hazafias Népfront járási bizottságának elnöke, a visegrádi Mátyás király Múzeum igazgatója nyitotta meg a járási nemzetiségi néprajzi, iskolai és könyvtári kiállításokat. A gazdag anyagot a helyi általános iskola négy egymás melletti tantermében állították ki. Az első két teremben Fábián Mária kémia-, fizika- és rajzszakos tanár a tárlatvezető. A témák: Petőfi nálunk és a szomszédainknál, valamint a nemzetiségi nyelvoktatás helyzete a járásban. A gondosan szerkesztett tablókból, táblázatokból világosan kiderül, hogy a járás hat nemzetiségi községének 3369 általános iskolai tanulója közül mintegy 679 tanul valamilyen nemzetiségi nyelvet: 21-en szerbet, 247-en németet és 411-en szlovákot. Sőt, az idén már Dunabogdány és a három pilisi község óvodáiban is bevezették a nyelvoktatást. A második teremben a helyi általános iskolások legszebb rajzait és kézimunkáit tekinthetik meg a látogatók. A harmadik terem ajtaján ez olvasható: német szoba. Antos Károlyné pedagógus elmondta, hogy az alsó tagozatos gyerekek hat éve gyűjtenek megfelelő irányítással Dunabogdányban népművészeti tárgyakat. A mostani kiállításra csak az anyag felét tudták elhozni, a többi egy raktárban várja az ígért állandó helytörténeti kiállítás helyiségének az átadását. A negyedik, a szerb—magyar—szlovák szobában Szabó Sándor, a Hazafias Népfront pilisszentkereszti elnöke a házigazda, saját szlovák népi edénygyűjteményének legféltettebb darabjait hozta el a nemzetiségi kiállításra. Együttesekbe m ulatkozása Tíz órakor az általános iskola udvarán felállított szabadtári színpadon kezdődött az úttörő nemzetiségi együttesek bemutatója. Különösen a ráckevei és a budai járásból érkezett két együttesnek, a tökölinek és a pilisvörösvári- nak volt hatalmas sikere, de kicettek magukért a pilisszent- lászlói és a pilisszántói úttör- rők is. A kétórás műsorban az igényes közönség elsősorban a népművészeti ihletésű táncokat, dalokat és népi játékokat honorálta nagy tapssal. Délután három órakor került sor a találkozó legszínpompásabb eseményére: az újabb térzenét követően a különböző népviseletbe öltözött felnőtt ének-, zene- és tánc- együttesek felvonultak a község fő utcáján. Köztük két vendégegyüttes Nógrád megyéből: a nézsai szlovák kórus és a bánki szlovák együttes. Különösen a bániki lányokon akadt meg sokak szeme; Do- becz Zsuzsán, a lakodalmas tánc menyasszonyán nem kevesebb, mint öt alsó és két felső szoknya vakított. Diszünnepség Telt ház a szabadtéri színpad nézőterén. Az ünnepség elnökségében foglalt helyet dr. Magyari András, a Pest megyei pártbizottság tagja, a gödöllői Agrártudományi Egyetem professzora, dr. Csicsay Iván, a Pest megyei tanács elnökhelyettese és Kovács An- talné, a Hazafias Népfront Pest megyei bizottságának titkára. A magyarországi nemzetiségi szövetségek képviselői is az elnökségben foglaltak helyet: dr. V/ild Frigyes, a járás országgyűlési képviselője, a Magyarországi Német Dolgozók Demokratikus Szövetségének főtitkára, Schuck János, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének főtitkára, és Mandics Marin, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének vezetőségi tagja. Ugyancsak az elnökségben voltak a helyi párt-, társadalmi és tömegszervezetek vezetői, közötük Császár Ferenc, a szentendrei járási pártbizottság első titkára. Dr. Bartha Miklós, a szentendrei járási hivatal elnöke mondott ünnepi beszédet, hangsúlyozva, hogy e nemzetiségi találkozók is kifejezésre juttatják a járásban élő nemzetiségek és a magyar anyanyelvű lakosság összefogását, közös akaratát a szocializmus építésében. A beszédeket követően a bán- ki szlovák együttes, a nézsa1' Schuck János és Mandics Marin szólt az egybegyűltekhez magyarul és saját anyanyelvükön is. ' A beszédet követően a bánki szlovák együttes, a nézsai szlovák kórus, a pilisvörösvári német nemzetiségi együttes, a tököli délszláv együttes, a Kossuth Lajos Katonai Főiskola táncegyüttese, valamint Dunabogdány, Pilissszántó, Pilis- szentkereszt, Pilisszentlászló és Pomáz csoportjai ragadtatták újra és újra tapsra a közönséget. Este a felújított művelődési házban nemzetiségi bállal fejeződött be a rendkívül sikeres VIII. szentendrei járási nemzetiségi találkozó. Kertész Péter A NEKDOTÄNAK tűnik, pedig megtörtént, igaz eset, amit a minap o Pest megyei népfrontbizottság ülésén egy felszólaló elbeszélt. Két kis község már régóta szerette volna, ha köves úton közlekedhetnének egymás között, nem pedig porban, vagy tengelyig érő sárban. A kérést sehol sem akarták meghallani. Mígnem a képviselőválasztás idején a környék jelöltje megígérte: ha őt választják, meglesz a köves út. S hogy szavainak nagyobb nyomatékot adjon, másnap már nagy társzekerek hordták az útburkoló köveket, s rakták szép prizmákba végesvégig a földút mentén. Mindenki örült, s egyhangú, elsöprő többséggel választották meg képviselőnek az ígérettevőt. A csalódás csak a választás utáni héten következett be, amikor megjelentek az útépítő munkások, de nem lerakták a köveket az útra, hanem felrakták a kocsikra, s úgy elhordták, mintha ott sem lettek volna. A képviselőt a falusiak nem is látták többé, de megmaradt az istrángszaggató sár, kátyú, porfelhő. A történet — mint magától értetődően gondolni lehet — még az „ántivilágban”, a Hor- thy-kurzus idején esett meg. Az elbeszélő megyei népfrontbizottsági tag, fiatal pedagógusként tanúja volt, s meg is nevezte a községeket. Csak azért nem írom ide is, mert nem a konkrét hely mindezeknek a lényege, nem egy kuriozitásról van szó csupán, hanem valami jellemzőről. Egy olyan letűnt társadalmi rendszer jellemzőjéről, amelyben a politika gyakran csak ígérgetések láncolatából, s nemegyszer közönséges becsapásból, a dolgozók folyamatos félrevezetéséből állott. I mmár három Évtizednyi távolból talán említésre sem lennének méltók mindezek, hacsak nem történelmi leckeként a mai fiataloknak vagy némely feledésre hajlamos idősebbnek. Ám az említett megyei népfrontbizottsági ülésen azért került mégis szóba, mert az idei tanácstagjelölő gyűlések, választási gyűlések során több helyen volt tapasztalható, hogy a lakosság különféle igényeket tett szóvá: járdaépítést, csatornázást, óvodabővítést, bölcsődeépítést, tanteremhiányt vagy éppen útépítést is —, hol miben szorít a legjobban a cipő. S az igényekre nem egy helyen ígéretek is hangzottak el a tanácstagjelöltektől. A kérdés tehát jogos: milyen is nálunk az igények és ígéretek összhangja? Mindenképpen ígérni kell-e a választók előtt? S egyáltalán, a mi társadalmi, gazdasági viszonyaink között jó szívvel, becsülettel mit ígérhet meg akár egy tanácstag, akár egy képviselő, nehogy ő is olyannak látszódjék, mint a múltbeli ígérgetők. N em lényegtelen a kérdés. Ma is sokfelé találkozhatunk ugyanis még olyanokkal, akik azt hiszik, hogy a vezetők — ez esetben a megyei vagy városi, községi tanácstagok — afféle kijáró emberek. Akikhez csak be kell nyújtani az igényt — jobb esetben közérdekű igényt ugyan, de nemegyszer személyes, egyéni kérelmet —, s 6 azután illetékes helyeken utánajár, intézkedik, vagyis „kijárja”. Nyilvánvalóan nem ez a tanácstagok dolga nálunk, noha igaz, hogy egyik legfőbb feladatuk, gondjuk: ismerjék és tudják, mire van szüksége, mi a jogos igénye választókörzetüknek, s — ha kell —hallgassák meg, lehetőség szerint orvosolják az egyéni panaszokat, sérelmeket is. Semmiképpen se tegyenek azonban megalapozatlan, meggondolatlan ígéreteket, vagyis ne ígérgessenek, mert az emberek, érthetően, megjegyzik azokat, s ha nem válik valóra, akkor nemcsak az ígérgetőnek nem hisznek többé, hanem akadhatnak olyanok, akik megkérdőjelezik nagyobb politikai akcióinkat is. Az elemi tisztesség megsértésén túl így azután a politikai, társadalmi kára is nagy lehet a felelőtlen, köny- nyelmű ígérgetéseknek. ™ ARJAINKBAN MÄR nem, vagy csak nagyon elvétve, találkozhatunk ilyesmivel. Még a választási előkészületek, a jelölőgyűlések időszakában is csak ott ígértek a jelöltek, ahol látszott a megvalósítás reális lehetősége. Sok ígéret hangzott el? Viszonylag nem kevés, ez igaz, de ezek éppen azért hangozhattak el, mert tervgazdálkodásunk, az állandó, tervszerű fejlődés teszi lehetővé, hogy évről évre újabb beruházások válhassanak valóra, s a községfejlesztés is következetes lépésekkel halad. Erre építve tehettek ígéretet a tanácstagi elöltek. Ezek szerint a tanácstagoktól mit várhatunk, ha végeredményében csak az amúgy is betervezett beruházásokat regisztrálják? Hogyan képviselik akkor körzetük érdekeit? — vetődhet föl a kérdés a napi politika gyakorlatában kevésbé járatosak számára. Valóban nem mellékes, hogy mi is tulajdonképpen a mi viszonyaink között a választók érdekeinek helyes képviselete. Azt már mondtuk, hogy nem az egyszerű kijárás. De az is igaz, hogy a tanácstagoknak, képviselőknek pontosan tudniuk kell, érzékenyen reagálniuk kell arra: mit tesz elengedhetetlenül fontossá a fejlődő élet azon a területen, amelynek lakói bizalmat szavaztak részükre. S ezt a jelentkező szükségletet kielégíthetik-e máris, vagy mikorra lehet megfelelően előirányozni. A jogos igények ismeretén, érzéklésén túl tehát á tanácstag, a nép képviselőjének kötelessége, hogy megvizsgálja a lehetőségeket, egybevesse az országos és a helyi érdekeket. Ne legyen követelőző, ha a helyi érdekek összeütközni látszanak országosakkal, sőt akkor vállalnia kell, hogy nemet mondjon, s nagyobb közösségi érdek szolgálatában meg kell magyaráznia a helyiek ideig-óráig való háttérbe szorulását. Ha viszont úgy látja, hogy a helyi szükségletek kielégítése esetleg csupán A termelésfejlesztés szerves része: az üzemi demokrácia erősítése Lázár György sajtótájékoztatója a Parlamentben Hétfőn délután a Parlamentben Lázár György munkaügyi miniszter és Nemeslaki Tivadar, a SZOT titkára az üzemi demokrácia helyzetéről és fejlesztésének teendőiről tájékoztatta az újságírókat. Tájékoztatójuk kapcsolódott a Minisztertanács legutóbbi, június 21- én tartott üléséhez, amelyen — mint lapunk is beszámolt róla — megtárgyalták az üzemi demokrácia továbbfejlődésének elősegítését. A munkaügyi miniszter bevezetőként rámutatott, hogy az emberi tényezők szerepe a termelésben nem valami új felismerés, de jelentőségének gyors növekedése friss teendőket Határoz meg. Hozzájárul ehhez az is, hogy a legutóbbi években erősödött az egyéni és a Kollektív érdekek összekapcsolása, a társadalom mind szélesebb rétegeiben ver gyökeret az a tudat, hogy a társadalmi elismerést, azaz az emberi tevékenység legfőbb érdekeltségének teljesítését a munka, a munkahely adhatja meg. Lázár György elmondotta, hogy a kormány ülését megelőzően úgynevezett erős reprezentatív felmérést végeztek, amely negyven vállalatra terjedt ki. Lényeges vonásként rögzítette a' vizsgálat azoknak a jogoknak az érvényesülését, amelyekkel a társadalmi szervezetek rendelkeznek. Helyesnek bizonyult például az a törekvés, hogy az új Munka Törvénykönyve kibővítette a szak- szervezet jogait, s azoknak a kérdéseknek a körét, amelyeket a kollektív szerződésben kell pontosan tisztázni, szabályozni. A miniszter részletesen taglalta az üzemi demokrácia különböző fórumaival kapcsolatos tapasztalatokat. Az általa említett fő jellemzők egybevágnak azokkal az isme-e telkei, amelyeket magunk is Pest megye üzemeiben szereztünk, így például a munkásgyűlések rendszeres megtartását — amit éppúgy gyakorolnak a Mechanikai Művekben, mint a Nagykőrösi Konzervgyárban — a miniszter helyes, jó módszernek minősítette. Ugyanúgy a szocialista brigádvezetők időnkénti összehívását — erre példát a megyében egyebek között a Dunai Cement- és Mészművekben, az Egyesült Izzó Tv-képcső- és Alkatrészgyárában találhatunk —, a törzsgárdával való rendszeres tanácskozást ugyancsak. Két lényeges fórumra alapozódik az üzemi demokrácia gyakorlása a dolgozók megítélése szerint. Ezek a termelési tanácskozások, valamint a brigádmegbeszélések. A megkérdezettek nagy többsége elegendőnek tartotta a negyedévente megrendezett termelési tanácskozásokat, viszont kifogásolta és joggal, hogy az ott elhangzottak egy részére nem kapnak választ, vagy a válasz nem kielégítő. Ugyancsak jogos az a kritika, hogy a brigádértekezleteken megtett észrevételek nyomán az intézkedések lassúak vagy egyáltalán nem következnek be. A munkaügyi miniszter a továbbiakban hangsúlyozta, hogy az üzemi demokrácia valamennyi fóruma megtartásra, gazdagításra érdemes, de mindenütt a helyi sajátosságoknak megfelelően. • A munkaügyi miniszter elemezte az üzemi demokratizmus szélesebb érvényesülésének útjában álló akadályokat, s több más mellett szemléleti problémákra, felkészültségi hiányosságokra és szervezeti gondokra tért ki. Megkülönböztetett hangsúllyal szólt a közép- és alsó szintű vezetők tevékenységéről, s arról, hogy az ő körükben lelhető meg a gondok nagyobb részének forrása. Ez bonyolult probléma, mivel a vállalatok jelentős csoportjánál a hatáskörök még ma is erőteljesen centralizáltak, tehát a közép- és alsó szintű vezetőknek csak formális jogaik vannak, ugyanakkor fékező tényező a táborukban sűrűn fölbukkanó felfogás, ami szerint a demokratizmus erősítése csak nehezíti a munkát, fölösleges teher. Végezetül Lázár György a kormányhatározathoz kapcsolódó feladatokkal foglalkozott, s a többi között kiemelte a vállalatvezetők rendszeres beszámoltatásának jelentőségét, a helyi sajátosságoknak megfelelő fórumok kialakítását, s azt, hogy minden elhangzott javaslat és észrevétel megfelelő választ kapjon. Üj vonásként említette azt is, hogy a jövőben a vezetők minősítésekor az eddiginél nagyobb súly- lyal teszik mérlegre az általuk irányított területen az üzemi demokrácia helyzetét, a belső légkör alakulását. Befejezésül Lázár György és Nemeslaki Tivadar az újságírók kérdéseire válaszolt M. O. J meg nem értésbe vagy a lehetőségek nem megfelelő kihasználásába ütközik, akkor harcolnia kell érte, fel kell lépnie a jogos ügy igazáért. Ez esetben csakugyan el kell járnia, meg kell keresnie a legcélravezetőbb, leggazdaságosabb megoldásokat, anyagi forrásokat, s fel kell derítenie az esetleg kiaknázatlan lehetőségeket is. A TANÁCSTAG vagy akár az országgyűlési képviselő így tehát — adott esetben — mégiscsak „kijáróember”, természetesen a szónak egészen más értelmében, mint ahogyan az előzőekben említésre került. Ez esetben ugyanis az országos előrehaladásba kellően beilleszthető helyi igények jogos kielégítését — s így a sok kicsikből felépülő országos érdekeket is — szolgál. Az ilyesmiért még „kilincselni” is érdemes, sőt kell. Nemcsak „fent” kell azonban kilincselni, vagyis a megyei vagy az országos szerveknél, vezetőiknél, hanem többnyire „lent” is, ha ezzel illethetjük a községek, városok lakóit, a választókat, magukat azokat, akik érdekében indult egy-egy kérelem, eljárás. Röviden: nemcsak a pénzt kell elvárni egy-egy elgondolás keresztülviteléhez, hanem saját erővel is hozzá lehet járulni ahhoz. Éppen Pest megyéből nagyon sok jó példája van annak, hogy szinte minden járásban és városban milyen nagy számmal értették meg ennek fontosságát az emberek. Az egy főre eső társadalmi munka viszonylag magas, 294 forintos évi átlagértéke is mutatja ezt, más egyéb nagyon szép, értékes helyi kezdeményezésről — amelyet lapunk időről időre bemutat — nem is szólva. OGOSAN ELVÁRHATJUK a tanácstagtól, hogy úgy ígérjen, úgy tegyen ígéretet egy-egy elhangzó igény hallatán, ha vállalja a megfelelő mozgósításban való részvételt is a megvalósításra. Abban már előre biztos lehet — s ez ígéretének legfőbb aranyfedezete —, hogy munkájában számíthat o párt- szervezet, a népfront szervező, mozgósító konkrét segítségére, tevékeny résztvállalására a társadalmi munka kereteinek megteremtésében és lebonyolításában. S ami még talán ennél is fontosabb: ma már abban is biztos lehet, hogy számíthat általában o lakosság nagy tömegeinek megértő hozzájárulására. Megyénkben is tíz- és tízezer társadalmi munkát teljesítő példája tanúsítja, hogy ahol az emberek tudják, miért kell dolgozniuk, s látják, tapasztalják munkájuk eredményét, amelyhez az állam a közösségéből is hozzájárul, ott nincs, vagy csak nagyon kevés a visszahúzódó. Mindennapjaink fogalmazzák meg tehát ezáltal a követelményeket az újonnan meg- választott tanácstagok iránt, amint az eddigiekből is kör- vonalazódott. M indenütt megfelelően harmonizálhat az igényekre az ígéret, is, ha a tanácstagnak megvan a jó, személyes kapcsolata választóival, ha ismeri körzete problémáit, lehetőségeit, köztük a kihasználatlan lehetőségeket egyaránt, s ha ismeri, miként illeszthető mindez a nagyobb közösség terveibe, a közös célokba. Ez a választók érdekeinek igazi, helyes képviselete! Ezt várhatják és várják is el tanácstagjaiktól, országgyűlési képviselőiktől a választók, miközben maguk is minél jobban megismerkednek az adott körülményekkel, az ország teherbíró képességével, saját környezetük ösz- szefogásának erejével, alkotó- készségével. — így, és csakis így válik már eleve talajtalanná minden könnyelmű ígérgetés, hogy átadja a helyét az igények és a megvalósulást magukban hordozó ígéretek kívánt összhangjának. Lőkös Zoltán í Igények, ígéretek, ígérgetések
