Pest Megyi Hírlap, 1973. június (17. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-17 / 140. szám

1973. JÚNIUS 17., VASÄRNAP rial «cctei <c/Ctrlíip 5 Jó reggelt, Nag ykáta! Este hattól reggel hatig tart a szolgálata Balogh Jánosné- nak. Állunk a kiskapuban, s együtt élvezzük a friss kenyér semmihez nem hasonlítható illatát. Kerékpáros tűnik fel a sarkon, kék munkaköpeny­ben és szandálban. — Ez Széchenyi Zoltán, a kókai gépkocsi pilótája. Mind­járt rakodnak. Négy óra után. A piaci kő­asztalok elhagyatottak, mind­össze két idős asszony rakja ki a portékáját. özvegy Kamarás Sándomé alaposan megpakolt kerék­párról rakodik. — Palántát, zöldséget, meg salátát hoz­tam,. de csak olyan hitvány, kacsának valót, egyötvenért vagy forintért adom darabját. Hatvanéves, az ura után kap egy kevés járadékot a tsz-től, a többit magának kell megkeresnie. — Nem egyforma a piac. Ál­talában a csütörtöki a legerő­sebb. Van úgy, hogy kihozzuk Jóval elmúlt vasárnap éjfél, mikor Budapestről elindultunk, hogy felfedez­zük az éjszakai s az ébredő Nagykátát. Sülysáp után csak néhány, a fényszórótól bénult nyállal s egy-két el­bitangolt macskával talál­koztunk. Nagykáta határá­ban, szinte egyik pillanat­ról a másikra térdmagas­ságban alig átlátható köd­függöny terült elénk. ben kopott aktatáska. A mál- házóirodában a pléhvel borí­tott asztalon hever a napi pos­ta — alig félzsáknyi. A postá­ról majd nyolckor jönnek érte, hétfőn ez mindig így van. Más napokon már éjjel kettőkor elviszik. A zsák mellett az új- ságköteg: Az állomáson levő újságosbódé példányai. A változáshoz mindössze öt percre volt- szükség, az állo­más területének minden pont­ja megélénkül, odakint a be­járat előtt fékeznek az Ikaru­sok, valósággal ontják az em­bereket. Percenként érkeznek az autóbuszok Tápiószentmár- tonból, Monof felől s a többi környékbeli községből. Az in­gázók kora hajnalban kezdik a „műszakot”. Nem álmosak. A szemaforok annál nagyobba­kat pislognak. Fél négy. A ház előtt a CT 09-58 rendszámú Trabant startra készen áll. Az ajtófél­fára akasztott hőmérő 16 fokot mutat. Dr. Borbás Antal ügye­letes orvos álmosan, de kész­ségesen áll rendelkezésünkre. — Viszonylag nyugodt volt az éjszaka. A mentőt, itt van a szomszédban, csak egyszer kellett igénybe venni. Beteg­hez is csak egy esetben hívtak, egy szabadságon levő kiskato- nát vakbélgyulladás-gyanúval beutaltam a ceglédi kórházba A másik szobában felcsörög a vekker. — Most kel fel a feleségem, a negyedötös vonattal utazik Sülysápra, ott dolgozik az ÁFÉSZ-nél. Bordás doktor négy éve praktizál, ebből egy éve Nagy- kátán. Minden negyedik ün­nepnap éjszakáján ügyeletes. Szívesen »csinálja, annak elle­nére, hogy itt a szolgálati la­kásán helyben nem tud min­den beteget kellően ellátni. — Szerencsére a Telefon­gyár jóvoltából már épül az új, orvosi lakással egybeépí­tett rendelő. Azt ígérték, hogy öt hónapon belül elkészül. Eb­ből egy hónap már letelt. — Négy órakor indul Róká­ra, az első kocsi — mondja Balogh Jánosné, a Sütőipari Vállalat helyi üzemének por­tása, és egyben éjjeliőre —, süteményt meg némi kenyeret szállít. — Hogy telt az éjszaka? — Csak úgy, mint máskor. Egy óra után megérkezett a fehér-brigád, előttük meg a kenyeresek jöttek munkába. Én csak január óta ülök eb­ben az üvegkalitkában, előtte a fehér-brigádban dolgoztam, süteményeket, túróst meg má­kost csináltam, de besegítet­tem a kiflibe, meg a zsömlé­be is. Itt a portán sokkal fá­rasztóbb, többnyire olvasok: újságot, vagy könyvet. Nem nagyon történik itt semmi, sok látnivaló sincs éjszaka, rám- zörgetmi sem szoktak. A haj­nal az nagyon szép, de akkor szokjam elálmosodni. az árut, azután ugyanúgy ha­zavisszük, olyan nagy a felho­zatal. Sajnos, a telet már nem bírom, izületes a karom, meg a lábam. Ha lenne a járadé­kon kívül 7—800 forint havi jövedelmem, a piac tájára se néznék. A másik asszony Mahunka Andrásáé. Egyetlen mozdu­lattal a kőasztalra emeli a napraforgómaggal teli mű­anyag zsákot, aztán mellé tesz egy papírcsomagot. Mosolyog. — Ez a mellékes. Hímzések vannak benne, magam csiná­lom szabad időmben. Veszik néha, amikor fizetés van. Eres, barna kezével végigsi­mít az egyiken. Majd leszedi a targoncáról a hagyma- és a karalábékötegéket. — Akik munkába mennek, előbb még kiszaladnak venni valamit a főzéshez. Mifelénk nagyon frissek az emberek. Kezét napellenzőnek tartva — bár a nap még nem süt, de élesednek már a fények — körülnéz. Elégedett. Fél ötre a Magyar—Koreai Barátság Tsz tanyájára érke­zünk, éppen a fejés kezdetére. Még mielőtt a tehenészet te­rületére lépnénk, előbb elő­írásszerűén fehér gumicsiz­mát és köpenyt öltünk ma­gunkra. — Tavaly negativizáltuk a szarvasmarha-állományunkat — mondja magyarázólag Gre- nyó József főállattenyésztő, aki alighanem egyszerre ébredt az etetőkkel. — Vas megyében vásároltunk 100 előhasi üszőt. Most 200 tehenünk van, jövőre előreláthatóan 300 lesz, 1975-re pedig már 400. A korszerű tehenészetben a két tehénistálló mellett külön istállója van a tenyésztett bi­káknak, a 92 elválasztott bor­júnak, s megint külön az ellő teheneknek. A négy fejőnő egyike Brekii József né. Egy teljes sort, 50 tehenet fej végig az automatá­val. Ám ezzel még nem ér vé­get a munkája: elmossa, fer­tőtleníti az edényeket, azután hazamegy, s délután négykor bejön újra: fél ötkor kezdődik a második fejés. A kétszeri fejés eredménye napi 900—950 liter tej. — Azért ennyi csak — mondja a főállattenyésztő —, mert a tehenek 60 százaléka ellés előtt most le van apaszt­va. Az éves átlagunk egyébként 2400 liter. Öt óra. Az utcákon még alig jár valaki, néha ugyan hallat­szik távoli morgás, talán egy gépkocsi megy az országúton. Tejbolt. A rolló lehúzva. Egy­szer körülnézni sincs időnk, amikor pöfögve teherautó for­dul az utcába, aztán váratlan kanyarral ráfut a kis földhíd- ra, amely a betonutat köti ösz- sze a bolt bejáratával. Itt a te­jes! — Banai Pál frissen ugrik ki a vezetőfülkéből, ö a leg­vidámabb ember, akivel ezen Hajnali három óra. A Kos­suth Termelőszövetkezet csi­bekombinátjának kapuján so­káig nyomjuk a csengőt, mire hárman is kimerészkednek, három nő. — Éppen etetjük a csibéket — mondja a háromtagú éjsza­kai műszak egyik tagja men- tegetődzve, Balogh Matild ba­romfitenyésztő szakmunkás. A kombinát három épületé­ben nevelik a csibéket. A kö­zépsőbe, a legkorszerűbbe me­gyünk. Nappali világítás, la­boratóriumi tisztaság — az épület két szárnyában való- színűtlenül apró csibék ezrei a jó szagú faforgács almon. Mediterrán klíma — a 30 fok feletti egyenletes hőmérsékle­tet olajtüzelésű kazánok biz­tosítják. — Most 44 ezer csibénk van, két nappal ezelőtt kerültek hozzánk, közvetlenül azután, hogy a tojásból kibújtak. Itt 52 napig neveljük önét, ennyi idő alatt éppen elérik a ránia- nivaló súlyukat. — Kéthetes korukig, így most iá, baromfiindítót esz­nek — veszi át a szót a másik szakmunkás, Nagy Rozália —, későb pedig a kaparóláncos önetetőn baromfinevelő tápot Hasonlóan fejlődnek az ivás- ban: most kúpos itató, két hét múltán a túlfolyós önitató olt­ja majd örökös szomjukat — Amíg nagyon kicsik — mondják szinte egyszerre —, addig kétszer-háromszor elég ha etejűk őket 12 óra alatt, ké­sőbb azonban már állandóan csipegetnek. Három óra után néhány perccel a vasútállomás a csend birodalma. A peronon néhány ember lézeng álmosan, kezük­Éppc.n etetik a csibéket... A telet már nem bírom. az éjszaka-hajnalon össze­akadtunk. — Egy pótkocsival már le­akasztottam odébb, a másik boltnál — mondja, s azzal már nyúl is fel az első kék ládáért. Azután a tejeskannák'at keríti sorra. — Hoztam összesen 156 láda, meg néhány kanna tejet és ke­vés kakaót. Egy órakor kelt fel Ceglé­den, kettő és három óra között már rakodott. Csaknem négy esztendeje tejkihordó. Ezen a vonalon pontosan két és fél éve jár. Azelőtt Jászberény látta el tejjel Nagykátát, most a Ceglédi Tejipari Vállalat. — Tíz órát dolgozom napon­ta. Az éjszakázást nehéz meg­szokni, viszont mindennap ott­hon ebédelek a saját asztalom­nál. Fél hat. A MÉK-telep rak­tárosa, Boti István serényen intézkedik az udvaron. — A hétfő nem a legerősebb napunk, mert vasárnap nem dolgoznak a mezőgazdasági egységekben. Tegnap a Nagy- vásártelepnek szállítottunk tö­köt és paprikát. Az tény, hogy sok a láda, de árut nem sokat látunk... — Hajnalban Pestre ment a kocsi, a Bosnyák térről hoz árut, amellyel az itteni bolto­kat ellátjuk. Minden percben visszaérkezhet. Pándról jött be 10 ezer csomag főzőhagyma, azt majd oda visszük, ahová a központ irányítja. Ma szedik az uborkát és a paprikát. Re­tek, paradicsom meg tök már van bent a raktárban. Fontban hat órakor nyit az ABC-áruház a Fő téren. Az első vevő Bella László olajka­zánfűtő a szomszédban levő Vegyesipari Szolgáltató Ktsz zacskóüzemében. Tizenegy fél­literes tejről kór közületi blok­kot. — Én szoktam vásárolni a védőételt, mert én jövök be legkorábban. Már ötkor fűtök, hiszen a szövetkezeten kívül a fölöttünk levő 14 lakásba is mi szolgáltatjuk a meleg vizet. A pénztárgép mellett Juhász Béláné állva üti be a tételeket. — Sajnos, ülve nem tudok dolgozni — mondja két pénz- átvevés között —, mert úgy a nagyobb élelmiszereket nem tudom átrakni a másik ko­sárba. Márpedig tőlünk vásá­rolják a tanyaiak a kétkilós kenyereket. ★ Az égen egyetlen felső sincs. A pár nappal ezelőtt lehullott esőt már elnyelte a föld, vagy felszippantotta a rendre korán kelő nap: sugarában finomsze­mű por szitál. Meleg lesz, mondja komájának mellettünk egy munkába siető. Meleg és ahogy ezen a vidéken lenni szokott: szorgalmas, dolgos nap. Jó reggelt, Nagykáta. Fehér Béla—Kertész Péter ötven tehenet tej... Egy pótkocsival már leakasztottam ... fSwKnwík j Ülve nem tudok dolgozni.., Gábor Viktor felvételei /. 4 f L » * *

Next

/
Oldalképek
Tartalom