Pest Megyi Hírlap, 1973. június (17. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-12 / 135. szám

rtsi élLGl Ft 1973. JÚNIUS 12., KEDD <ACtrlap 5 lSG-márka Mátészalkáról Ammóniákszelep a KGST-országoknak Az Ipari Szerelvény- és Gép­gyár 2-es számú gyáregységé­ben, Mátészalkán 1967. január 2-án indították meg először a gépeket. Az azóta eltelt hat év nerji nagy idő, de a gyáregy­ség történetének egyik legfon­tosabb szakaszaként tartják számon nemcsak azért, mert ezalatt a létszám 80-ról 400- ra, a termelés 12,6-ról 82 mil­lió forintra emelkedett, ha­nem azért is, mert volt egy bizonytalan korszaka az üzem­nek, amikor a MOM-hoz akar­ták kapcsolni. A gyáregység élére kerülő agilis gazdasági és műszaki vezetők jó irányító és alapos szervező munkájának köszönhető, hogy a régi gép­javító helyén most a Pest me­gyei ISG gyáregysége műkö­dik. Kondenzedény exportra Az üzem gyártmányszerke­zete dinamikusan változik, a piaci igények szerint formáló­dik. Kezdetben például a Kis­motor és Gépgyártól átvett 4,5 lóerős stabil motort gyártot­ták, de néhány év múlva a profilszűkítés következménye­ként abbahagyták a szerelését. Mint Gálái Dezső gyáregység­vezető elmondta, jelenleg az összes termelés egyharmada kondenzedény, amelyet a gőz- fűtéses berendezésekhez és olyan helyeken használhatnak, ahol csapadékvíz keletkezik, s ahol a vezetékekben egyenle­tes nyomást kell teremteni. E készülékek 80 százalékát Cseh­szlovákiába exportálják, de az Április 4. Gépgyár és a Láng Gépgyár berendezéseibe épít­ve, más országokban is isme­rik a Szálkán gyártott ISG- termékeket. Növelték a gyár­egység hírnévéi a középnyo­mású ipari csapok is, ezek so­rozatgyártása 1969-ben indult, hogy elsősorban az élelmiszer­ipari és a mezőgazdasági üze­mek igényeit kielégítsék. A gőz- és vízvezetékekhez beépíthető kisszelep gyártását tartály kezdték. Ez apró ter­mék — a legnagyobb is csak 50 milliméter átmérőjű — gyártásához ezért elsősorban nőket vettek fel. A város szem­pontjából ez igen örvendetes, hiszen a nők számára kevés az elhelyezkedési lehetőség. Érdemes néhány adatot idézni az MSZMP mátészalkai vá­rosi bizottsága és a mátészal­kai városi tanács kiadványá­ból : „... Az iparban foglalkoz­tatott nők száma 1975-ben 103,4 százalékkal lesz több az 1970 évinél és meghaladja a 3500-at, azaz annyi női dol­gozó lesz, mint 1970-ben fér­fiakkal együtt az összes ipari foglalkoztatottak. 1975-re a 15 ezer lélekszámú városban az aktív keresők aránya 50 szá­zalék fölé emelkedik”. Az új termék gyártására a törzsgyárban tanították meg a lányokat, asszonyokat, s most — bár a gyáregység létszámá­ban csak 25 százalék az ará­nyuk — a termelési értéknek ennél jóval nagyobb hányadát állítják elő. Külföldi érdeklődés» Alig egy éve gyártják a kis- szelepekei, de máris újabb termekkel kísérleteznek. A KGST Gépipari Állandó Bi­zottsága hazánkra szakosította az ammóniákszelep gyártását, amelyet már több országban is megpróbáltak kifejleszteni és sorozatban készíteni, siker­telenül. A hűtőberendezések­hez nélkülözhetetlen, a gyár­egységben kifejlesztett műszer az eddigi kísérletek alapján jónak ígérkezik, s az idén már 6 millió forint értékűt szállí­tanak belőle csehszlovák meg­rendelőiknek. Szovjet partne­reik is kértek mintadarabokat, amelyek — ha megnyerik a vásárlók bizalmát és tetszését — jelentős üzlethez juttathat­ják a vállalatot. A gyáregység vezetői azt tervezik, hogy 2—3 év alatt felkészülnek évi 50— 60 millió forint értékű ammó­niákszelep gyártására. A gyártmányszerkezet fo­lyamatos korszerűsítése szép eredményekkel kecsegtet. 1971-ben még csak 1,9, tavaly 12, az 5 éves terv végére pe­dig 52 millió forintos nyere­séget szeretnének elérni. Eh­hez termelésüket 200 millióra, a létszámot pedig kétszeresére kívánják emelni. Tehát előse­gítik a város iparpolitikáját, melynek célja: a jelenlegi öt­éves tervidőszakban az összes foglalkoztatottak közül az iparban dolgozók aránya 40- ről 53 százalék fölé emelked­jen. Jó kollektív szellem A gyáregység vezetője el­mondta, hogy az üzem ma már kiváló szakembergárdával ren­delkezik. Ez az állandó szak­munkásképzésnek és a jó kol­lektív szellem kialakításának köszönhető. Az elmúlt két év alatt például 40 dolgozót kel­lett elbocsátani csak azért, mert nem szokták meg, hogy ekkora közösségben ipari munkásként dolgozzanak. Elő­fordult, hogy egyesek munka­időben elmentek, mások bent maszekoltak, ismét, mások it­tasan álltak a munkapad mel­lé. A fegyelmi büntetéseknek jó nevelő hatása volt, ma már ritkán fordul elő ilyen, vagy ehhez hasonló vétség. S a fe­gyelemmel együtt javult a munka minősége is. Tavaly például 1,5-ről 0,75 százalékra csökkent a selejtes munkada­rabok száma. S ez azért is di­cséretre méltó, mert vele pár­huzamosan a termelékenység is növekedett. A gyáregység egyébként mindent megtesz a munkakö­rülmények javításáért. A kö­zelmúltban készült el például a női öltöző-mosdó, a korsze­rű orvosi rendelő, és tavaly adták át az irodaépületet. Évente 800 ezer forintot köl­tenek autóbuszokra, amelyeket a 20—30 kilométernyire lakók munkába szállítására bérel­nek. Mátészalkán jelenleg az ISG teljes termelésének nem egé­szen egyötödét állítják elő, amennyiben termelésük a ter­vezettnek megfelelő ütemben növekszik, aránya megközelít­heti a vállalat termelésének egyharmadát. Czibor Valéria UJ TUDOMÁNYÁG A környezetvédelem analitikája Befejeződött az a konferen­cia, amely a környezetvédelem analitikai feladatait vitatta meg. Az elhangzott, csaknem hatvan előadásból megálla­pítható, hogy a környezetvédelem ana­litikája világszerte, s ha­zánkban is gyors ütemben fejlődő új tudományág. A víz, a levegő, s a talaj szennyezettségének mérésénél igen kis mennyiségű alkotók meghatározása is szükséges. Ez az analitikai kémia feladata. A budapesti Műszaki Egyete­men és a veszprémi Vegyipari Egyetemen új vizsgáló, mérő műszereket, módszereket ala­kítanak ki. Megoldották igen kis mennyiségű szerves anya­gok meghatározását, ami pél­dául lehetővé teszi egészen minimális klórmennyiség ki mutatását a vízben. Ez az ivó­vízkészítésnél kaphat szerepet. Nemrég újfajta víztisztí­tást szolgáló műszer szüle­tett, mely megbízható, gyors ada­tokat szolgáltat az analitiku­sok, vizminőségőrök munká­jához. A levegőszennyezési vizsgálatok is előrehaladott stádiumban vannak. Nem túl soká, monitor rendszerű mű­szercsoportok állnak a vizsgá­lók rendelkezésére. Vasas juniális Vasárnap, a zugligeti Anna réten rendezték meg az egész napos, hagyományos vasas- juniálist. Látni- és hallaniva- ló bőven akadt, a Normafa lejtőjén fekvő hatalmas terü­leten. Egymást érték a vidám, szórakoztató események: sport- versenyek, lepényevés, zsák­ban futás. Az MHSZ jubileumi kiállí­tása, repülőmodellező-, moto­rosrepülő- és könnyűbúvár-fel­szerelések bemutatója a fiata­lok körében aratott nagy si­kert. A délutáni sportbemuta­tók után a berlini VIT-re in­duló kulturális küldöttség gá­laműsorával ért véget a juniá­lis. Exportra Az abonyi Ságvári Endre Termelőszövetkezet az idén 130 hízott marhát szállít olasz megrendelőknek. Az első 26 szarvasmarha már megérkezett a vásárlókhoz. Uborka 57 hektáron A kartali Űj Élet Tsz-ben az adottságoknak megfelelően elsősorban szántóföldi kertészettel foglalkoznak. Az idén 57 hektáron uborkát termesztenek, valamint 12 hektáron dinnyét is ültettek, amelyet Szűcs János dinnyés és családja gondoz. A képen: Pethö Istvánnénak segítenek a szomszédok, rokonok is a vállalt uborkaterület kapálásában. Nem látványosan, de hasznosan A főváros határában, Dunaharasztin Nincs könnyű, irigylésre mél­tó helyzetben a dunaharasz- ti nagyközségi tanács, a lakos­ság számos jogos igényét kel­lene kielégítenie — sürgősen. A most 16 ezer lakosú nagy­község lélekszámra gyorsan növekszik, sajnos, zömében a bevándorlás miatt. Tíz év alatt négyezerrel gyarapodott. A születések száma itt sem megnyugtató, de még így sem megoldott a gyerekek bölcsődei és óvodai elhelyezése. A böl­csődében a jogos igénylők alig egyhanmadának, 40 kisgyerek­nek van helye, a 700 óvodás korú kicsi közül pedig mind­össze 250-et tudtak felvenni. Köztudott, hogy Dunaharasz­tin ugyanúgy, mint a többi 43, Budapest övezetében fekvő községben, nehéz a helyzet. A Budapesten munkát vállalók zöme itt telepedik le. Ingázó: 90 százalék A községekben megragadják a kínálkozó alkalmat, és aránylag olcsó, mert rossz mi­nőségű szántóföldből parcellá­zott, közművesítés nélküli tel­ken saját kezükkel építenek házat. Falun teremtenek ott­hont, de a fővárosban dolgoz­nak, ingázóvá válnak. Duna- harasztd munkaképes lakossá­gának csaknem 90 százaléka ingázó. A bejárók viszont, hazatérve Budapestről, nagyon is falu­sias jellegű körülmények kö­zött találják magukat Nincs víz, nincs szennyvízcsatorna, gond van a villannyal, kevés a járda, nincs bekötő út. Az egész nagyközség elekt­romos hálózata például re­konstrukcióra szorul. Illetve szorulna, de nincs hozzá pénz. A községfejlesztésre fordítható évi 650 ezer forintból a jogos igényeket, a megnövekedett szükségleteket — ráadásul gyorsan, egyik napról a má­sikra — kielégíteni nem lehet. Pedig a tanácsnak lényegében ebből a pénzből kell gazdál­kodnia, kevéssé számíthat a helyi üzemek számottevő tá­mogatására. Az egyetem tornácán Asszonyosat) csillogó, nagy dióbar­na szeme lepett meg. Gyermekkora óta ismertem, ott hancúrozott lányaimmal a csatatérré változtatott szobában. Csak az utolsó két esztendő szeszélye sodor­ta távolabbra lányaimtól. Érettségi óta, vagyis már harmadik esztendeje, az egyetem tornácán toporog, arra vár, hogy megnyíljon előtte egy cseppnyi rés, amelyen bejuthat. Hogy miért? Mert makacs, akaratos: tanárnő akar lenni. Szülei dolgoznak. Nincs ugyan bala­toni villájuk, de gondtalanul élnek. Az apa negyvenéves lehetett, amikor nagy áldozatok árán megszerezte a diplomá­ját. Most művezető ugyanabban a gyár­ban, ahol kiemelkedett társai közül. — Miért nem dolgozol? — kérdeztem Margót, amikor leültünk beszélgetni. — Nincs szükségem arra a kevésre, amit keresnék. Tanulni akarok. — Sokan dolgoznak azok közül, aki­ket tavaly nem vettek fel az egyetem­re, és közben készülnek az új felvételi vizsgákra. — Tudom, de a legtöbb gyereknek „falból” van kisegítő állása, rendsze­rint valamelyik rokon vagy ismerős mellett. Engem is hívtak ilyen négy­órás kisegítői állásba. — Miért nem mentél? — Lógásért nem fogadok el pénzt. — Merész fogalmazás ... — Lehet. De nekem az a vélemé­nyem, hogy ez csak porhintés. Annak örülnék, ha kötelezővé tennék, hogy érettségi után egy-két évet dolgozni kell, csak aztán lehet jelentkezni egye­temre. De akkor vegyék fel azt, akinek jó a bizonyítványa. így azonban sze­rencse kérdése is a felvételi. Rossz na­pom van, lámpalázas, ideges vagyok, kész! Egy évre becsaptam magam mö­gött az ajtót. Nem volt könnyű szóra bírnom Mar­gót. Amikor beleegyezett, hogy beszél­getünk a felvételire esztendők óta tét­lenül váró diákokról, alaposan felké­szült. Megsárgult újságlapot terített elém, piros ceruzával aláhúzva egy mondatot: „gyermekeinkből már az le­het, amik lenni akarnak”. — Nem lehet mindenki egyetemista — próbáltam vitatkozni vele. — Megsúgom, nem is akar mindenki az lenni — vágta rá azonnal. Esztendők óta figyelemmel kíséri a felvett és a végzős hallgatók számát. Hová lett a húsz, huszonöt, harminc százalék? szögezi nekem a kérdést. Le­morzsolódtak! — Tanárnő szeretnék lenni, semmi más. Ha most sem vesznek fel, ismét ellógok egy évet. Kinek jó ez? Nekem nem. Az államnak sem. De nézzük meg a statisztikát. Magyarországon majd­nem két és fél ezer betöltetlen orvosi állás van. Az orvosok mintegy húsz százaléka néhány éven belül eléri a nyugdíj-korhatárt. A hiány tehát csak növekedni fog. A pedagógushelyzet is hasonló. Pontosan nem tudom, de azt hiszem, háromezer tanító, tanár, óvónő kaphatna állást bármelyik pillanatban. Szabolcs-Szatmárban, de még Pest me­gyében is szinte százával hirdetik ál­landóan a pedagógusállásokat. Ismét újságlapokat nyújt elém. Rá­bök az álláshirdetés-oszlopokra, és te­szi rá a másikat, a harmadikat. Meg­dönthetetlen dokumentumok. — Az a baj, hogy minden egyetemis­ta Pesten akar maradni, ha végez — jegyeztem meg. — Akad ilyen is. De vannak olyanok is, mint néhány ismerősöm, hogy az egyetemi felvétel elutasítása után rög­tön elmentek tanítani érettségivel. Egy­szóval: érettségivel én is taníthatnék! — Kevesen vannak ilyenek. — Körülbelül másfél ezren tanítanak képesítés nélkül. Ök megpróbálják már az estin elvégezni az egyetemet. Gyöt­rődve, kínlódva, vergődve, mint az apám. Kinek jó ez? Különben meg­mondtam anyuéknak: ha most sem vesznek fel, akkor a gyerekekkel együtt hatan, nyolcán, elmegyünk vidékre, ta­nyára, kis faluba tanítani. Legfeljebb estin, levelező tagozaton végzünk. — Nincs annyi hely az egyetemen... — Vezessék be ott is a két műszakot, mint az általános iskolákban. Pipacspiros az arca. Szenvedélye­sen vitatkozik. Érvekre érveket hal­moz. Az ellentétes vélemény csak fo­kozza vélt igazának szenvedélyes bi­zonyítását. Türelmetlen? Három évet nyugodtan várt. Közben tanult is. Lá­togatta a TIT tanfolyamait, azokat az előadásokat, amelyek szaktantárgyi is­mereteit gyarapítják. Sokan vannak hozzá hasonlók és még többen olyanok, akik kisegítői állást vállaltaik valahol. Ismerek egy fiút, aki kétszer rugaszko­dott neki az orvosi egyetemi felvételi­nek. Most a mentőknél dolgozik. Las­san tud annyit, mint egy végzős hall­gató. Hiába. A pontszámok döntenek sorsáról. Lehet, hogy még egy évet kell várnia. Margó összeszedi elém tárt doku­mentumait, elteszi a szatyrába. — Ez csak arra jó: ne gondolják a felnőttek, hogy még mindig gyerek va­gyok. — Látod, ha dolgoznál, most a mun­kahelyedtől is kapnál jó minősítést, ajánlólevelet, hogy érdemesnek tarta­nak továbbtanulásra — kanyarodtam vissza a beszélgetésünk kezdetéhez. Négy egész nyolc volt a tanulmányi eredményem mindig. Ha ez, és az, hogy apu munkásból lett művezető, nem elég, akkor valóban elmegyünk tanyá­ra képesítés nélkül tanítani. Itt Pesten nem akarok küldöncként, fullajtárként dolgozni. Ez csak amolyan kényszerál­lás lenne. Ha viszont rendes, nyolcórás állást vállalok, alig marad időm arra, hogv felkészüljek az újabb felvételire. Ne haragudjon, most el kell mennem. Elviharzott. Sokáig néztem utána. Tétlenül, tanulást mímelve, az egye­tem tornácán vár. Eddig hiába várt, kopogtatott. És mi lesz, ha most sem engedik be? Elmegy-e dolgozni? El- megy-e képesítés nélkül tanítani, vagy igy pergeti majd továbbra is napjait a tétlenség és a tanulgatás között? És hány szülő hánykolódik emiatt éjsza­kánként? Nincs kedvem a statisztikai számoszlopok adatait bogozni. Bába Mihály A MAHART-igazgatóság nem kötelezett községfejlesz­tési adó fizetésére. Amit lehe­tőségei szerint meg tud adni, megadja: az iskolának tanfel­szerelést, az óvodának játékot készít. Vízi telepén, tartja im­már hagyományosan a község a május elsejei ünnepélyt. A sütőipari vállalat a megyei ta­nács által megadott, úgyneve­zett szabályzó szerint fizet, s az összeg rendkívül csekély. A Texgráf Háziipari Szövetkezet csökkent munkaképességűeket foglalkoztat, a községet nem­igen tudja támogatni. Az Épí­tőipari, Szállítástechnikai és Ügy vitelgépe sítési Vállalat szintén nem tartozik az erő-, teljesen nyereséges vállalatik közé... Ami elkészült A község egészen a közel­múltig nem tervszerűen ter­jeszkedett, s a parcellázások­kal területe csaknem megdup­lázódott. Sokfelől, hatalmas te­rületről érkeznek tehát a ta­nácshoz a kérések. Ebben a helyzetben a tanács vezetői a legésszerűbb utat követték és követik: nem aprózzák el a községfejlesztési összeget, ha­nem komoly, időt álló beruhá­zásokba fektetik. Nem kap­kodnak ide-oda, hanem azt a látszólag keveset, amit építe­nek, azt felépíttetik jól. Ennek a tervnek a megvalósítása nem túlzottan látványos, de hasz­nos, az kétségtelen. Ennek a jegyében épült az elmúlt években egymillió 200 ezer forintért körzeti orvosi rendelő és lakás. Ugyanennyi­be került az új ÁBC-áruház. A meglevő 120 személyes óvoda mellé felépült egy új, 60, il­letve a ligeti részen egy 50 személyes óvoda. És az elkö­vetkező 2—3 évben megvalósul a lakosság régi kívánsága: friss, egészséges ivóvizet kap a község. A vízműépítést, a társulás megalapítását 1961-ben még csak a falu lakosságának fele akarta. Tíz év alatt nagyot vál­tozott a helyzet, tavaly július­ban létrejött a víztársulat, s az év végére tagja lett a lakosság hetven százaléka. A gondok ellenére is A község vezetői a vízmű ki­építéséhez egyetlen nagyobb összegre számíthattak, a saját fejlesztési összegre. De segítsé­get kaptak. Az Országos Víz­ügyi Hivatal egymillió forintot ad, időközben ugyanis eldőlt, hogy Dunaharaszti lesz a re­gionális vízmű kiindulási pontja. Ez egyúttal azt is je­lenti, hogy a tervek szerint 1975-ben jó ivóvize lesz a köz­ségnek. íme, a szorító gondok elle­nére, ha lassan is, szívós, ki­tartó, szakadatlan, ésszerű munka árán a község előre ha­lad. Ács Jenő t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom