Pest Megyi Hírlap, 1973. május (17. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-09 / 106. szám
PEST MEGYEI VMS PROLETÁRJAI Í6YBBUET0C! AZ M^ZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVIL ÉVFOLYAM, 106. SZÁM 'ÁRA 80 FILLÉR 1973. MÁJUS 9., SZERDA Továbbra is aktív a külkereskedelmi mérleg Budapesten tanácskozik a KGST valuta- és pénzügyi bizottsága Fock Jenő fogadta a minisztereket, delegációvezetőke? Budapesten megkezdődött a KGST valuta- és pénzügyi állandó bizottságának 24. ülésszaka. A tanácskozáson részt vesznek a tagországok pénzügyi küldöttségei: a Bolgár A KSH adatai szeriint az első negyedévben a szocialista ipar egy százalékkal több embert foglalkoztatott, bruttó termelése pedig öt százalékkal volt magasabb, mint a múlt év azonos időszakában. Az ipar ágazatai közül az első negyedévben a gépipar hat, a bányászat négy, a vegyipar 11 százalékkal növelte termelését a tavalyi első negyedhez képest. A villamos- energia-termelés nyolc, a műszeripar termelése 15, a papíriparé 19, az építőanyag-ipar termelése 4 százalékkal emelkedett. Az építőanygg-iparon belül eltérő volt a termelés növekedése. Egetett téglából például 277 millió készült, nyolc százalékkal kevesebb, mint a múlt év első negyedében, égetett cserépből 3 százalékkal többet gyártottak, szám szerint 37,3 milliót. Az első negyedévben előállítottak üzemeink 704 000 tonna cementet. A kivitelező építőipar a tavalyival azonos létszámmal 2 százalékkal nagyobb termelési eredményt ért el. Munkáján immár érződik a beruházások koncentrálásának hatása. Az első negyedévben 3121 építményhez kezdtek hozzá, ez négy százalékkal kevesebb, minit tavaly ilyenkor, viszont 18 százalékkal több építményt adtak át, szám szerint 2629-et. Március 31-én 8691 építmény volt kivitelezés alatt, ez tíz százalékkal kevesebb, mint a tavalyi első negyedév végén. 1973 első negyedében 12 024 lakás építését kezdték meg, 4825-öt adtak át, 56 969 lakás építése volt folyamatban március 31-én. Ez természetesen nem a hazánkban épülő teljes lakásmennyiség, mivel. tavaly például a lakásoknak körülbelül felét építette a kivitelező építőipar, a többivel magán- kivitelezők foglalkoztak. A mezőgazdasági termékek értékesítése elmaradt a tavalyi első negyedévitől, ezen belül azonban növényi termékekből 17, állati termékekből 2 százalékkal nőtt az értékesítés, állatokból adtak el kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt. A közlekedés 12 százalékkal több árut szállított, a személyszállítás pedig egy százalékkal növekedett. A lakosság pénzbevételei 6 százalékkal voltak magasabbak, mint a múlt év első negyedében, ezen belül a munkabérek 5 százalékkal nőttek. A statisztika azonban még nem tartalmazza a március elsejei béremeléseket, mivel a felemelt béreket április első napjaiban fizették. A kiskereskedelmi árak az egy évvel ezelőttihez képest 3,8 százalékkal nőttek, a bolti forgalom hait százalékkal volt magasabb, mint egy évvel ezelőtt. Itt azt is figyelembe kell venni, hogy tavaly márciusra, az idén pedig áprilisra esett a húsvét, amá a forgalomban eltolódást jelentett. A forgalom hatszázalékos növekedésén belül ruházati cikkekből 2 százalékkal kevesebb, vegyes iparcikkekből pedig 12 százalékkal több kelt el. A bolti kereskedelem és a fogyasztási cikk nagykereskedelem együttes készletei március végén elérték a 35,1 milliárd forintot, a tavalyi márciusi 33,1 milliárdos készlettel szemben. MÁJUS 9-RE EMLEKEZVE A győzelem történelmi napja: évről évre nyitánya a békehőnapnak Harmati Sándor mondott beszédet a gödöllői ünnepségen Tegnap délután a győzelem napjaira*. 28. éviorauioja alkalmából koszorúzási ünnepéget rendezett a gödöllői városi pártbizottság és tanács a hazánk felszabadításáért j nösi halált halt szovjet kato- ; nák emlékművénél. Az ünnepségen Harmati Suiiuor, a Magyar Szoiiclariíá- si Bizottság etnoKe, az Országos Béketanács aleinoKe mon- uout ünnepi beszédet. Készt vettek az ünnepségen a varos és a gödöllői járás part- és állami vezetői, a városi intézmények képviselői. Harmati Sándor a győzelem napjának jelentőségét méltatva utalt arra, hogy 1945 májusának ez a napja* ma már történelmi dátum, fordulúpon- tot jelöl az emberiség történetében. A 28 esztendővel ezelőtti nap nemcsak egyszerűen a háború végét jelentette, hanem a világ szörnyű ellenségének, a fasizmusnak a legyőzését is. Európa népei soha nem felejtik el a fasiszták rémtetteit. Az eltelt évek alatt földünk arculata átformálódott, kialakult a szocialista világ- rendszer, amelynek vezetőere- je a Szovjetunió. Szólt a már felszabadult és a még gyarmati sorban sínylődő népekről, beszélt az egyre erősödő nemzetközi munkás- mozgalomról. — A világon száz- és százmilliók szállnak szembe a háborúval — mondotta. — A világtörténelem folyamán egyszer sem alakult ki földünkön olyan erős békemozgalom, mint napjainkban. Minden évben ettől a naptól, a győzelem napjától számítjuk a békehónap kezdetét, amely az idén egyben előkészítése is a békeerők világkongresszusának, amelyet ősszel Moszkvában rendeznek meg. — A békehónap számos megmozdulása is erősíti, elmélyíti a népek közötti béke és barátság tudatát, erősíti a tője a haladó erőik összefogásának. Az ünnepi beszédet követően a városi pártbizottság nevében dr. Nagy Sándor, a pártbizottság első titkára, a járási pártbizottság nevében Járjapka József, a pártbizottság titkára helyezett el koszorút az emlékmű talapzatán. Ezt követően Roz- gonyi Ernőné dr., a városi tanács vb-titkára és dr. Jósvai Lajos, a járási hivatal elnökhelyettese, majd Fehér Béla, a Kobzi János munkásőregység parancsnoka, Mihály István városi rendőrkapitány és Nagy Sándor őrnagy helyezett el koszorút az emlékművön. Koszorút helyeztek a Hazafias Népfront és a KISZ városi és járási bizottságai, az Agrártudományi Egyetem, a Ganz Árammérőgyár és a Gödöllői Gépgyár párt-, szakszervezeti és áLlami vezetői, valamint a hazánkban ideiglenesen, állomásozó szovjet déli hadseregcsoport egyik egységének képviselői is. A megemlékezés az Intemaszocialista közösséget, eiősegí- 1 cionáléval fejeződött be. Baráti találkozó Szentendrén A késő estébe nyúlt Szentendrén az a baráti találkozó, amelyre hétfő délután a Ma- thiász János Termelőszövetkezet központjában került sor. A tsz vezetői és tagjai a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet déli hadseregcsoport egyik egységének, valamint a Kossuth Lajos Katonai Főiskola képviselőit és a város párt- és állami vezetőit látták vendégül. Baráti beszélgetés keretében emlékeztek a győzelem napjának évfordulójára, méltatták a fasizmus felett aratott győzelem jelentőségét, az eltelt 28 év békés eredményeit, köztük a szentendrei eredményeket is. Megemlékezést tartottak tegnap a megye számos üzemében, gazdaságában, MSZBT-tagcsoportjában is. Koszorúzások A , győzelem napja, valamint a német npp fasizmus alóli felszabadulásának 28. évfordulója alkalmából Günter Kohrt, az NDK budapesti nagykövete kedden délelőtt megkoszorúzta a Szabadság téri szovjet hősi emlékművet. A koszorúzásnál jelen volt Pesti Endre vezérőrnagy, a budapesti helyőrség parancsnoka, ott voltad a Külügyminisztérium képviselői. V. J. Pavlov nagykövettel az élen részt vettek a Szovjetunió budapesti nagykövetségének diplomatái. A fasizmus felett aratott győzelem 28. évfordulója alkalmából loan Cotot, a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete kedden a rákosligeti temetőben megkoszorúzta a II. világháború idején a hazánk felszabadításáért vívott harcokban elesett román hősök síremlékét. Koktél a szovjet nagykövetségen A. A. Zsuk ezredes, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének katonai és légügyi attaséja a győzelem napja alkalmából kedden koktélt adott a nagykövetségen. Az eseményen megjelent Borbándi János, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, Marjai József külügyminiszter-helyettes, Pacsek József vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes, Rácz Pál rendőr vezérőrnagy, belügyminiszter-helyettes, Trombitás Dezső miniszterhelyettes, a i kormány honvédelmi bizotteá- I gának titkára, Papp Árpád, a munkásőrség országos parancsnoka. Ott voltak a Magyar—Szovjet Baráti Társaság, a Magyar Partizán Szövetség, a Magyar Honvédelmi Szövetség vezetői. V. J. Pavlov nagykövettel az élen jelen voltak a budapesti szovjet nagykövetség diplomatái, továbbá B. P. Ivanov vezérezredes vezetésévél az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadsereg- csoport parancsnokságának magas rangú képviselői. Népköztársaság küldöttsége Dimitr Popov pénzügyminiszter vezetésével, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság küldöttsége Rudolf Rochlicek pénzügyminiszter vezetésével, a Kubai Köztársaság küldöttsége Julio Imperatorinak, a Kubai Nemzeti Bank elnök- helyettesének vezetésével, a Lengyel Népköztársaság küldöttsége Stefan Jedrychowski pénzügyminiszter vezetésével, a Magyar Népköztársaság küldöttsége Faluvégi Lajos pénzügyminiszter vezetésével, a Mongol Népköztársaság küldöttsége Cendin Mólom pénzügyminiszter vezetésével, a Német Demokratikus Köztársaság küldöttsége Siegfried Bphm pénzügyminiszter vezetésével, a Román Szocialista Köztársaság küldöttsége Florea Dumitrescu pénzügyminiszter vezetésével és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének küldöttsége Vaszilij F. Garbuzov pénzügyminiszter vezetésével. Az ülésszak munkájában részt vesz a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság pénzügyi delegációja Jankó Szmole pénzügyminiszter vezetésével. ’ A tanácskozást Vályi Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese üdvözölte. A KGST valuta- és pénzügyi állandó bizottságának 24. ülésszakán részt vevő minisztereket, delegációvezetőket és T. Todorovot, a KGST helyettes titkárát, K. Nazarkint, a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bank elnökét, V. Vorobjovot, a Nemzetközi Beruházási Bank elnökét és W. Bient, a Lengyel Nemzeti Bank elnökét fogadta Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke. Az eszmecserén jelen volt Faluvégi Lajos pénzügyminiszter és László Andor államtitkár, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Pártmunkásküldöttség utazott Pest megyéből az NDK-ba Az NDK-beli Suhl megye pártbizottságának meghívására — az évek óta fennálló testvérmegyei kapcsolatok jegyében — kedden reggel Pest megyei pártmunkásküldöttség utazott a Német Demokratikus Köztársaságba. A küldöttséget Cservenka Feréncné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Pest megyei pártbizottság első titkára vezeti, a küldöttség tagjai: Arató András, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagja, a megyei pártbizottság osztály- vezetője, Gelencsér Árpádné dr., a megyei pártbizottság osztályvezetője, Császár Ferenc, a szentendrei járási pártbizottság első titkára és Papp József a váci városi pártbizottság első titkára. Fehér Lajos fogadta Antero Haukipurót A finn küldöttség látogatása a Pilisi Parkerdőgazdaságban Fehér Lajos, a kormány elnökhelyettese tegnap fogadta Erkki Antero Haukipuro finn mezőgazdasági és erdészeti minisztert. Baráti hangulatú megbeszélést folytattak a két ország mezőgazdaságát és erdészetét érintő kérdésekről, az alakuló kapcsolatokról és azok fejlesztésének lehetőségeiről. A megbeszélésen jelen volt dr. Dímény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter és Paul Jyrkänkallio, Finnország budapesti nagykövete. A finn delegáció ezután a Pilisi Állami Parkerdőgazdaságba látogatott. CZ INEGE LAJOS TÁV IRAT A Grecsko marsai! napiparancsa Andrej Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere napiparancsot adott a fasiszta Németország fölött aratott győzelem 28. évfordulója alkalmából. Mint a napiparancsban hangsúlyozza: A szovjet harcosok „a Varsói Szerződés tagállamainak hadseregével szoros egységben éberen őrzik a szocializmus vívmányait és mindenkor készek határozottan megsemmisíteni bármely agresszort”. Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter a győzelem napja alkalmából táviratban köszöntötte A. A. Grecsko marsallt, a Szovjetunió honvédelmi miniszterét. Marjatta Väänänen finn oktatásügyi miniszter, aki a finn kulturális hét alkalmából tartózkodott Budapesten, kedden elutazott hazánkból. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent dr. Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese. Ott volt Paul Jyrkänkallio, a Finn Köztársaság budapesti nagykövete is. Varga Péternek, az MSZMP Központi Bizottsága osztályvezető-helyettesének vezetésével — a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására — kedden Varsóba utazott az MSZMP Központi Bizottságának pártmunkásküldöttsége. I 4 * 4 A népgazdaság első negyedévi eredményei A külkereskedelmi mérleg összességében továbbra is aktív. A behozatal 2 százalékkal volt alacsonyabb, a kivitel pedig 17 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.