Pest Megyi Hírlap, 1973. május (17. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-06 / 104. szám
HMnütr 7 /\ PESTMEfrYEI Hl R LA P “ KOLON KIADÁSA XVII. ÉVFOLYAM, 101. SZÁM 1973. MÁJUS 6., VASÁRNAP ELNYERTE AZ ÉLÜZEM CIMET Túlteljesítette tavalyi terveit a DÉMÁSZ nagykőrösi igazgatósága Kevesebb áramszünet — Villany a tanyai iskolákban Tizenöt brigádot tüntettek ki A DÉMÁSZ Vállalat nagykőrösi igazgatóságának dolgozói és a dolgozóik családtagjai ünnepségre gyűltek össze a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola aulájában, abból az alkalomból, hogy 1972- ben végzett munkájuk eredményeként, a nagykőrösi igazgatóság elnyerte az élüzem címet. Részt vett az ünnepségen Vajda György, a DÉMÁSZ Vállalat igazgatója, Takács Jenő, a városi pártbizottság titkára és Szűcs Zoltán, a városi tanács elnöke is. Monostori József, a nagykőrösi igazgatóság vezetője, beszámolójában megköszönte a dolgozók áldozatos munkáját és a vállalat központjától kapott hatékony segítséget. A továbbiakban arról szólt, hogy a Központi Bizottság novemberi határozata a villamosenergia- iparágban is jelentős változásokat eredményezett. így a 4, illetve 8 százalékos béremelésen felül, lehetőség nyílik a jövőben a nyereség és a bérfejlesztés előnyösebb különválasztására, következésképp évi 4—4,5 százalékos bér- fejlesztés várható. Monostori József ismertette az üzeipigazgatóság elmúlt évi feladatait' és az elért eredményeket is. Megemlítette, hogy a teljes árbevételi tervet 4,5 százalékkal teljesítették túl. 1972-ben, csaknem 90 ezer fogyasztó között, 274 ezer 343 megawattára villamos áramot értékesítették, amelynek értéke 262 millió forint. A villa- mosenergia-értékesítés során a várt 8 százalékos hálózatveszteséget 7 százalékra csökkentették. Az üzemigazgatóság vezetője hangsúlyozta: kiemelt feladatnak tartották azt, hogy a fogyasztókat igényes, üzleti partnernek tekintsék a dolgozók és hogy a hibákat gyorsan, pontosan javítsák ki. Sikerült csökkenteni a karbantartás miatt szükséges áramszünetek idejét és az üzemzavarok miatti kilowattóra-veszteséget. Villamoshálózat-szerelési tervüket 37 százalékkal teljesítették túl: elsősorban az üzemigazgatóság területűn jelentkező fogyasztói igényeket elégítették ki. Az eredményt, beruházás híján, a meglevő személyi és műszaki feltételek körültekintő kihasználásával sikerült elérniük. Jelentős munka volt a mezőgazdasági nagyüzemek részére végzett villamoshálózat- és transzformátorál'lomás- építés, valamint a lakótelepi és a külterületi hálózat bővítése, így a tanyai iskolák villamosítása is. A továbbiakban az üzemvezető elismeréssel szólt, a szocialista brigádok munkájáról. A munkaversenybe 21 brigád 179 tagja nevezett be, és az értékelés után, az elért eredmények alapján, Maradandó élményt nyújtott Jól sikerült az Arany János Társaság által rendezett hangverseny TAPS AZ EGYKORI TANÍTVÁNYNAK A városi tanács művelődés- ügyi osztálya és az Arany János Társaság közösen rendezett hangversenye maradandó élményt nyújtott Nagykőrös zenekedvelőinek, egyben a nagyszerűen megszervezett műsor azt is bizonyította, hogy sikert nemcsak irodalmi ösz- szeállitásokkal lehet elérni; Az egyes előadók művészi igényükkel, mély átélésükkel szinte már az első ütemek után utat találtak a közönség szívéhez. A legnagyobb érdeklődés talán Király Ágnes szereplését kísérte, ami természetes, hiszen ő a nagykőrösi zeneiskolában kezdte művészi pályáját, és mindig jóleső érzést ad, ha ismerőst, hazatérőt köszönthet a taps. A város zeneiskolájának tanárai, akik minden bizonnyal ott voltak a teremben, joggal lehettek büszkék egykori tanítványukra. Király Ágnes mélyhegedűjátéka felejthetetlen volt. De sokáig emlékszik majd a közönség Gyimesi László Liszt—Bartók nemzetközi díjas művész zongorajátékára is. Liszt Mefisztó-keringőjé- nek előadása fergeteges sikert aratott: Gyimesi László virtuozitása szinte bámulatba ejtő. Kedves és emlékezetes volt Tokodi Ilona szereplése is. A Kodály-népdalverseny győztese igazolta jó hírét, nagyszerű hangjával megnyerte a körösieket. Különösen szép volt Mimi áriája a Bohéméletből. A művelődésügyi osztály és az Arany János Társaság kö.- zös hangversenyét dr. Tőrös László, az Arany János Társaság elnöke nyitotta meg. T. T. MOZIMŰSOR HÉTFŐ Betyárok. Szerelem, árulás, bosszú. Román film. Kísérőműsor: Magyar híradó. Előadások kezdete: 4 és 6 órakor. FILMKLUB Este 8 órakor. KISKÖRZETI MOZI A HANGÁCSI ÜTI ISKOLÁBAN A 24—25-ös nem tér vissza. Szovjet bűnügyi film. Előadás kezdete: este fél 7- kor. 15 brigád kapott kitüntetést. Külön megemlítette a gépjármű és szállítási csoport Garai és Béke brigádjait, valamint a ceglédi és kecskeméti kirendeltség szocialista brigádjait. A sízocialista brigádok 1972- ben összesen 5 ezer 500 óra társadalmi munkát végeztek. A tavalyi eredmények ismertetése után vázolta a jövőbeni feladatokat. 1972-ben öt dolgozónak nyújtottak hosszú lejáratú, kamatmentes kölcsönt, lakásépítésre, összesen 500 ezer forint értékben. Az idén is számottevő az az összeg, amelyet a kölcsönt igénylő dolgozóknak juttatnak. Ezután Vajda György, a DÉMÁSZ Vállalat igazgatója, aki a közelmúltban kapta meg a Munka Érdemrend arany fo- kozaltát, emelkedett szólásra. Méltatta azokat az eredményeket, amelyekkel a nagykőrösi üzemigazgatóság az élüzem címet elnyerte. Szűcs Zoltán, a városi tanács elnöke hozzászólásában köszönetét mondott a város nevében a DÉMÁSZ kollektívájának a Nagykőrösön végzett munkájúikért. Az ünnepségen kilencen kapták „kiváló dolgozó” kitüntetést, közülük Bakó Kálmán, Bodó Jánosné, Köte László, Kulcsár Lászlóné és Magyar László a nagykőrösi részleg dolgozói. Sokan vettek át pénzjutalmat: összesen 164 ezer forintot osztottak szót az eredményes munkát végzők között. Khim Antal Előadás nagy magyar orvosokról a nők akadémiáján A nők akadémiájának utolsó előadása kedden, május 8- án, este 6 órakor hangzik el a művelődési otthon emeleti klubjában: Nagy magyar orvosok címmel dr. Danis Irén, a városi tanács egészségügyi osztályának vezetője tartja. Szállítási tapasztalatok, együttműködési lehetőségek A SZOJUZPLODOIMPORT szovjet külkereskedelmi vállalat elnökének és munkatársainak társaságában, a Konzervipari Tröszt vezetői látogatást tettek a Nagykőrösi Konzervgyárban. A közös megbeszélésen a magyar konzervipar 1972. évi szállításainak tapasztalatairól, valamint az ez évi együttműködés lehetőségeiről tárgyaltak. Körösi dalosok az országos énekkari szemlén Az országos Vándor Sándor énekkari szemlét ma, május 6-án, a Csepel Autógyár művelődési központjában tartják meg. Tizenkét énekkar mutatkozik be a közönségnek, közöttük a nagykőrösi művelődési központ férfikara, amelyet Kiss István és a nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszer- ipari Szakközépiskola, valamint a 224-es Ipari Szakmunkásképző Intézet egyesített énekkara, amelyet Bálint Ferenc vezényel. Százhúsz közül harminckeltő Lezárult a felvétel az ovonokenzo szakkozepiskosaDan Szigorú feltétel: az énektudás Az izgalmas, két napon át tartó felvételi beszélgetések, a hosszas bizottsági értékelések után, végre eldőlt, kik lesznek jövőre az Arany János Gimnázium óvónőképző^ szakközépiskolai osztályának tanulói. Harminckét kislány érezheti boldognak magát a mintegy százhúsz jelentkezett közül: tehát nagyjából csak minden negyedik. Miért volt ez a nagyarányú túljelentkezés? Az. oka minden bizonnyal a jó gyakorlati lehetőségben rejlik. A szülőik Is, a gyerekek is világosan látják: végzés után, tizennyolc éves korban, amikor a többiek, az érettségi bizonyítvánnyal a kezükben, még csak keresik a helyüket az életben, a szakközépiskolás óvónők már megkezdhetik a munkát. Mi döntötte el, hogy ki kerül be az óvónőképző osztályba? A felvételi beszélgetés több részből állt az idén is, de most is az énektudás volt a döntő. Aki énekből nem felelt meg, reménytelenül próbálkozott még a legjobb torna vagy irodalmi eredménnyel is. És ez A jelölőgyűlésen javasolták Rendbe hozták az elhanyagolt játszóteret NAPONTA SÖPRIK, LOCSOLJÁK Dr. Szabó Kárölyné tanár a tanácsválasztások előtti jelölőgyűlésen az 1-es választókerület kérését tolmácsolta: a Hősök terén kialakított játszótérre kerüljenek szemétkosarak, naponta söpörjenek, locsoljanak, és legyen víz is ott a kicsinyeknek. Dr. Szabó Kárölyné kérését azzal támasztotta alá, hogy a város szívében levő játszótér ügye nemcsak az 1-es választókerületieké: ha az átutazó idegen, aki akár Budapest, akár Kecskemét felől közelít a város-centrumba, meglátja az elhanyagolt játszóteret, kellemetlen emlékkel távozik Nagykőrösről. A kérés annál is inkább indokolt volt, mivel a játszótérrel átellenben áll a központi óvoda, továbbá az Arany János Gimnázium és a Petőfi Általános Iskola néz rá, és előtte áll a városi tanács hatalmas épülete is. Május elseje előtt a városi tanács vizet vezettetett a játszótérre, kis ivócsapot készíttetett. Kijavították a sövénykerítést, és utasították a városgazdálkodási vállalatot, hogy az úttisztító naponta söpörjön és locsoljon a játszótéren. A kérés tehát hamar teljesült, mindenki örömére, de még egy napja sem működött a parányi kút, amikor valaki az ivórózsát leszerelte róla és hazavitte. Takács Paula nagyon érthető. A leendő óvó-, hőknek sokat kell énekelniük,- S ha a meseolvasás vagy a rae- semondás eleinte nem megy nekik, azt meg lehet még tanulniuk, de hallást, ritmus-. érzéket nem tudnak szerezni. Ezért volt szigorú feltétel az énektudás a felvételi beszélgetések alkalmával, amikor nemcsali azt kívánták meg, hogy énekelni tudjon a leendő óvónő, nemcsak azt kérték tőle, hogy énekeljen el egy-két népdalt, hanem ritmusérzékét is próbára tették, öt-hat hang- bál álló dallamrészletet kellett egybe énekelnie, megállapították a hangterjedelmét, vagyis ösz- szetetten kellett bebizonyítania, hogy _ valóban alkalmas énektudásból az óvónői pályára. A magyar nyelv és irodalmi beszélgetés már könnyebb volt. Egy meserészlet felolvasása után, önmagáról beszélt a jelentkező, terveiről, kedvenc tárgyairól, szórakozásairól: lényegében egyéniségének, személyiségének jegyeit tárta fél a bizottság előtt. Tornából csupán az volt a kívánalom, hogy ne legyen felmentett, hogy képes legyen erősebb mozgásra, fizikai megterhelésre is. Alapvető volt még a színlátás biztossága, de egyetlen esetben sem volt baj á színlátással. Harmincketten tehát kiállták a próbát, harmincketten már tagjai az 1973/74. tanévben induló óvónőképzős osztálynak. Reméljük, mindannyian jó óvónők lesznek. Tóth Tibor SPORT Két körösi birkózó az országos bajnokság mezőnyében A korszerű miskolci sportcsarnokban rendezték meg, 107 indulóval, a kötöttfogású felnőtt vidéki egyéni birkózóbajnokságot, amelyen az Nk. Kinizsi két sportolója is elindult. 48kg-ban (12 induló): az első éves Faragó Sándor jól birkózott, és meglepetésre, de teljesen megérdemelten. 4 tusgyőzelem és 2 vereség után, a 3. helyen végzett. 57 kg-ban (13 induló): Sárost Tibor 4 tus- és 1 tízpontos győzelem után, a válogatott Ráditól vereséget szenvedett. A hármas döntőben keresztbeverés volt, s a Rádi- val való azonos hibapontszám után, az egymás elleni eredmény döntötte el a vetélkedőt végül: Sárosi 2. lett. Az utóbbi 8 évben most volt egyszerre két körösi vidékbajnoki helyezett birkózó, s Szép házak, tiszta környezet Alig költöznek be a lakók az új házakba a Ceglédi úti lakótelepen, máris hozzáfognak a környezet csinosításához: felsöprik az épületek körüli térségeket, halomba gyűjtik a törmeléket, hulladékot, és siettetik annak elszállítását, mert mielőbb teljes rendet akarnak teremteni. Kiss András felvétele mindketten bejutottak az országos bajnokság mezőnyébe. VASÁRNAPI MŰSOR Asztalitenisz Szeged: Sz. Textiles—Nk. Kinizsi NB III-as férfi csapatbajnoki mérkőzés. Városgazdálkodási ebédlő, 9: „Ifjúsági nap a X. VIT jegyében” vetélkedő. Atlétika Cegléd: a KISZ Kupa ifjúsági csapatbajnokság déli selejtezője. Birkózás Sportotthon, 11: az ifjúsági Alföld Kupa csapatbajnokság szabadfogású fordulója. Bp.: kötöttfogású felnőtt országos egyéni bajnokság. Kiskunfélegyháza: országos úttörő A- és B-korcsopor- tos verseny. Kézilabda Kinizsi-sporttelep, 10: Nk, Kinizsi ifi—Nagymarosi SE ifi, 10 (B-pályán): Nk. Toldi ITSK—Abonyi Gimnázium női: 11: Nk. Kinizsi—Nagymarosi férfi rangadó megyei bajnoki mérkőzés. Kosárlabda Sportotthon-udvar, 10.40: Nk. Pedagógus—FÖSPED Szállítók NB III-as férfi bajnoki méf kőzés. Labdarúgás Millenniumi telep: Csepel Autó—Nk. Kinizsi megyei bajnoki mérkőzés (ifi is.) Rá- kóczi-iskola, 9: Az „Ifjúsági nap a X. VIT jegyében” kispályás döntői. Modellezés Kinizsi-sporttelep, 10: megyei műrepülőmodell-bajnok- ság. Sakk Művelődési központ, emeleti klub, 9: Az „Ifjúsági nap a X. VIT jegyében” városi versenye. Torna Bp.: a férfi seregszemle országos döntői. HÉTFŐI MŰSOR Cegléd: úttörő-olimpiai kisterületi labdarúgó-mérkőzés. S. Z. k Csajkovszkij I—II. Romantikus, színes szovjet életrajz- film, sok muzsikával. Előadások kezdete:- fél 4 és 7 órakor. Matiné Támadás hegedűszóra. Előadás kezdete: délelőtt 10 órakor. KISKÖRZETI MOZI A GÖGANYI ISKOLÁBAN A 24—25-ös nem tér vissza. Szovjet bűnügyi film. Előadás kezdete: délután 4