Pest Megyi Hírlap, 1973. május (17. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-25 / 120. szám

1973. MÁJUS 25., PÉNTEK PEST HEGYEI kMívIhp Nagy események előtt a hazai és a nemzetközi békemozgalom Ülést tartott az OBT elnöksége Az Országos Béketanács ügyvezető elnökségének teg­napi ülésén két fő kérdés sze­repelt napirenden: a moszkvai béke-világkohgresszus előké­szítése és a Vili. magyar bé­kekongresszus szervezése. Az OBT javaslatára a közel­jövőben széles körű bizottság alakul a-moszkvai kongresszus előkészítésére. Az OBT elnök­sége sokrétű segítséget nyújt a kongresszus politikai előké­szítéséhez. Ismeretes, hogy vi­lágszerte regionális konferen­ciákon dolgozzák ki a moszk­vai kongresszuson napirendre kerülő témákat. Ezeken a megbeszéléseken, tanácskozá­sokon magyar politikusok, szakemberek is részt vesznek. Ott vannak képviselőink Dac- cában, ahol az ázsiai biztonság kérdéseit tárgyalják. Néhány nap múlva más európai szak­emberekkel Reykjavikba utaz­nak, ahol az európai bizton­ság témájának előkészítése fo­lyik. Június 4-én a béketa­nács delegációja Panamába utazik, ahol latin-amerikai re­gionális konferenciát tartanak 'majd. Ezt követően ellátogat­nak Venezuelába, Ecuadorba és Burmába is. Részt vesz­nek továbbá a bázeli tárgya­láson, ahol a leszerelés téma­körét vitatják meg. Az OBT »egyébként június 30-án tudományos konferen­ciát szervez az európai bizton­ság és együttműködés kérdé­seiről, amelyen szovjet, NDK- beli, jugoszláv, csehszlovák, olisz és NSZK-beli vendégek is részt vesznek. Nagyon látogatottak a béke- és barátsági hónap rendelvé­nyei is, amelyeken sok hasz­nos javaslat hangzik el. A moszkvai béke-világkong­resszus előkészítésével párhu­zamosan megkezdődnek a VIII. magyar békekongresszus elő­készületei is. A kongresszus feladata lesz, hogy összegezze a magyar békemozgalom 25 éves tevékenységét, meghatá­rozza a jelenlegi nemzetközi helyzetből adódó új feladatait. A kongresszust szeptember 20 —21-én tartják. Télről - nyáron A szünidőben több iskolában korszerűsítik a fűtési rendszert Rövidesen vége a tanévnek, s ahogy ilyenkor lenni szo­kott, a tudás otthonait szor­gos — olykor kevésbé szor­gos — mesterek szálljak meg, hogy az új tanév .kezdetére korszerűbb körülményeket te­remtsenek a gyerekeknek, s nem kevésbé az őket oktató pedagógusoknak. Idén például több helyen kerül sor a fűtési rendszer modernizálására, mi­vel a leguUAbi években már sok panaszra adott okot az elavult, akadozó, leginkább kályhákra szorítkozó meleg- csinálás. _ A korszerű fűtés kialakítása jelentős összegeket követel, így például Kistarcsán a nyolc tantermes általános . iskolában 300 000. örbottyánon az ugyan­csak nyolc tantermes iskolá­ban szintén 300 000 forintot fordítanak az említett fel­adatra. Ezenkívül több helyen a soron lévő felújítással egy időben a fűtés modernizálásá­ra is módot lelnek. A BNV-RŐL JELENTJÜK OKGT-bemutató Százhalombattai termékvezeték Szajolba 26,5 millió tonna kőolaj a Barátság vezetékeken Az Országos Kőolaj- és Gáz­ipari Tröszt — az OKGT — vállalatai tavaly 1977 ezer tonna kőolajat termeltek, 77 ezer tonnával többet a terve­zettnél. Dr. Simon Pál, a tröszt vezérigazgatója, a Pest megyei párt-vógrehaj tóbizott­ság tagja, elmondta, hogy a hazai termelést 1975-től kezd­ve évi 2 millió tonnás szintre kívánják emelni. Földgázból — az előzetes számítások sze­rint — 6 milliárd köbméternyi szolgáltatással számolnak, de ezt a szintet csak jelentős im­porttal tudják biztosítani. Két esztendő múlva 1,6 millióan használnak propán-bután gázt hazánkban. Műanyagok . és olefinprogram Az energiaszerkezet további átalakításával kapcsolatos fel­adatok nagy része a kőólajfel dolgozó iparra, illetőleg az AFOR-ra hárul. Ezt mutatja be színes tablókon, grafikono­kon a BNV vegyipari csarno­kában az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt. Láthatók itt a százhalombattai új létesít­mények, a Dunai Kőolajipari Vállalat hatalmas vákuumle­párlói, s szemlélteti, hogy a kőolajfeldolgozásnak lépést kell tartania a kőolajipar ál­landó fejlődésével. Nemcsak az energiatermelés, hanem a műanyagipar fejlesztése, s az olefinprogram sikere is ettől függ. A. kőolajipar idei elő­irányzata 7,7 millió tonna kő­olaj feldolgozása, ebből 5,5 tonna érkezik Százhalombat­tára a Barátság, két, kőolajve­zetékén. Érdekes adat, hogy Kiruccanni Vacrátótra Vácrátóttal, pontosabban a botanikus kerttel, csak kétféle viszonyt létesíthet az ember. Vagy tudomásul sem veszi, hogy a világon van, vagy szereti. Ez utóbbi, ha egyszer már végig­járta huszonhárom hektárját, könnyen megy. Mert a zöld ten­ger csendet ad és nyugalmat. Pihenteti a szemet, átmossa a tü­dőt, kibogozza az egymásba gabalyodott idegpályákat. Talán ennyiből is kiderült, hogy hódolója vagyok a kert­nek, laikus csodáló ja mindannak, ami meghúzódik a kőfal, a vasrácsos kapu mögött. S most mégsem a növénytengerről akarok írni Kiruccanni Vácrátótra; nem nagy ügy. Vonat, motorkerék­pár, gépkocsi: az utazás nem tart sokáig. Az első meglepetés: la­punkban több ízben szóvá tet­tük, hogy a Vác határában lé­vő — gödöllői — elágazásnál semmiféle útbaigazítás nem lelhető. Sökan futottak túl cél­jukon, honfitársaink és kül­földiek. Nos, a kritika hatott. Áll az útbaigazító tábla; Vác- rátót, botanikus kert. Ahogy a településhez vezető útelága­zásnál szintén. S amikor a kapun túljut az ember, a pénztárnál takaros ismertető füzetet vehet, okos szöveggel, szép képekkel, kézmosó és ivókút várja a rászorulót, mű­ködik a büfé ... Apró dolgok? Természete­sen. Mégis, jó jelzői annak, hogy a kert okos, értő vezeté­se nemcsak a szakmai kérdé­sekben mutat tiszteletre méltó következetességet, hanem — ami a közönség oldaláról első­rendű — az idegenforgalmi in­tézménnyé válással járó köte­lezettségek teljesítésében ugyancsak. Lehetőségeihez mérten, ere­jéből erre is adva. Mert, bár négy forint a felnőtt belépő- .díj, s hétköznap sem csekély a látogatók száma — igaz, va­sárnaponként szó szerint tö­megek áramlanak át a kapun —, a kert nem üzlet. Annyi sem telnék ki a belépti díjak­ból, hogy... Inkább nem írom le a hallott hasonlatot. Találomra szólítom meg az egyik népes csoport tagjait honnét jöttek? — Téglásról — hangzik kó­rusban a tizenkét, tizenhárom éves forma lányok és fiúk vá­lasza, s hogy kétségeim ne le­gyenek, hozzáteszik: — Debre­cen mellett van ... Ekkorra már tanárnőjük, Takács Anna is odaér, s a kérdésre, miért éppen Vác- rátót volt az úticél, ő felel. Tavaly Szarvason voltak, idén — különbusszal, három­napos kirándulás keretében — Vácrátótot vették fel a megnézendők közé. Nem, nem tantervi kötelezettség, hanem — az ő fogalmazását kölcsö­nözve — „ráébreszteni a gye­rekeket arra, hogy ami hasz­nos, az szép”. Szavuktól — mert egy da­rabon kísérem őket — majd’, 'szétreped az új helyre telepí­tett bemutató növényház, úgy örvendeznek, ujjonganak egy- egy növénycsoda láttán, de az apró lábak, kezek vigyázva mozdulnak, nem érnek sem­mihez, villanásnyi időre emel­kedik csupán egyetlen pracli, de Takács Anna mire kinyit­ná a száját, hogy nem szabad, a gyerek szomszédja már rántja is le a kezet, mond­ván, mit csinálsz, te! A rajtakapott búbánatos képpel nézi a nővényt, mert most hogyan tudja meg, iga­zán annak a levele ez a hosz- szú, siklótest-szerű, tömör va­lami...? Épül, szépítkezik a kert, a valamikori tiszttartó ház előtt út készül, a vízimalomból ki­dobták a régi, kórhadt, fogait vesztett kereket, új sziklakert- darab formálódik a tó felé vi­vő úton, magasra löki sugarait a szökőkút... Szép ez a keyt. Attól szép, hogy természe­tes. Igaz, hiányoznak a főépü­let tornácát övező kaktuszok, amelyeket megunhatatlanul újra meg újra fölkeresett az ember, igaz, most május har­madik harmadában szűkeb­ben jnéri a tavasz fákon, bok­rokon a virágokat, de még így, picit csupaszáéban is szép ez a kert. Mert maroknyit visszaad ab­ból, amit a civilizációért cse­rében, föláldozott az ember. A közvetlen kapcsolatot a termé­szettel. Ha néhány órára is, a természetben élést. S azt, hogy erre igény van, s egyre többeknek igénye, egy panasz igazolja. Vasárnaponként — amint följegyeztem az egyik érintett szavait — az autóbu­szok, a személygépkocsik még a házak kapuit is eltorlaszol­ják, az útról, minden talpalat­nyi parkírozóhelyről nem be­szélve. Forgalmi dugó a botanikus kert előtt. Mond ez is valamit. • Titus Lucretius Carus, az időszámításunk előtti első szá­zadban élt római költő írta: „Elsőként a fűvek fajtáit s zöld ragyogását Adta a föld meg a halmoknak és valamennyi mezőnek, Es a virágzó rét zöldes színnel ragyogott fel. Majd megeresztett gyeplőkkel kezdtek növekedni Egymással versengve a fák fajtái a légbe." Kétezer esztendővel' ezelőtti szavak. *A természetet törvé­nyek, a biológiai fejlődés szi­gorú szabályai kormányozzák. S mégis, a vácrátóti kapun úgy lép ki az ember, hogy a természet már-már meseszerű birodalmában járt. Ügy indul tovább, hogy vi­szi magával a fű vek zöld ra­gyogását. Mészáros Ottó tavaly év végéig a két vezeté­ken összesen 26,5 millió tonna kőolaj érkezett hazánkba. A DKV a reprezentáns A húszesztendős Olajterv egyik büszkesége a Dunai Kő­olajipari Vállalat, ezért a nemzetközi Vásár Olajterv-be- mutatóján. is a DKV színes fo­tói díszítik a kiállítást. A DKV fő forgalmazója az ÁFOR. Különböző benzine­ket, nagy mennyiségű alap- és motorolajat értékesít a százhalombattai olajváros az ÁFOR segítségével. Régebben csak a normál benzin hirdette a DKV-t, ma már szuper- és Üzletkötések extraszuper-benzin is kikerül a korszerű lepárlókból. Tavaly helyezték üzembe a vállalat­nál a kénsavmentesítőt, s en­nek segítségével a gáz- és tü­zelőolajak kéntartalmát csök­kenthetik. Két szempontból is hasznos ez — ‘növeli a moto­rok élettartamát, csökkenti a légszennyeződést. Az- ÁFOR vezetői elmondták, hogy nem­csak olajvezetékek • vezetnek Százhalombattára, hanem ter­mékvezetékek is indulnak on­nan — Szajolba, Csepelre az ÁFOR írét nagy bázistelepóre. Széles körű felhasználás Az OKGT kiállítása a Bu­dapesti Nemzetközi Vásáron azt szemlélteti, hogy a gáz és a kőolaj szerepe ma már min­denütt érezhető, hiszen vala­milyen formában a termékek eljutnak a családokhoz, a gyá­rakba, felhasználási területük széles körű. A tröszt vállalatai olajipari gépeket, berendezéseket mu­tatnak még be a BNV-n. Pomázi rostirón az NSZKrba Csepel-alváz Egyiptomba Míg a látogatók a kiállított érdekességeket nézik, addig a tárgyalókban folynak a meg­beszélések, s megkezdődtek már a nagyobb üzletkötések is az idei Budapesti Nemzet­közi Vásáron. A Magyar Ká­bel Művek tegnap a Razno- import szovjet külkereskedel­mi vállalattal kötött megálla­podást arról, hogy 1974-ben 8 millió rubel értékben szállí­tanak kábelokat a Szovjet­unióba. Az MKM egyik új­donsága^ melyet először mu­GyÉMANTSZf^'^ A Porkohászat! Vállalat minit ön­álló gyár idén jelentkezik először a BNV-n. Termékeik közül a gyé- mántszerszámokat mutatja ké­pünk. Gábor Viktor felvétele tatnak be a BNV-n az un. kiskoaxiális kábel, mely hír­közlésre alkalmas — a tervek szerint körülbelül 20 millió rubeles export lesz ebből a termékből is, a kábelt a Ba­rátság-olajvezetékek mellé akarják lefektetni, hogy hiba esetén rögtön tudjanak intéz­kedni, akármelyik fogadóál­lomásról, vagy akár a vég­állomásról, Százhalombattáról is. Az Írószer Szövetkezet, ahogy Káldozy Endre elnök mondja, teljesen váratlan üz­letet kötött, a Német Szövet­ségi Köztársaságba szállítanak majd Pomázról 30 millió da­rab rostirónt. Kiállításukon egyébként láthatók a nemzet­közi kooperáció eredményei: az osztrák Sax-szal közösen készített fűző- és lyukasztó- berendezések, a Bock, a Fa- bér és a Mont Blanc tollak, melyeket Pomázon szerelnek össze. A Porkohászati Vállalat, mint önálló gyár, ’ először szerepel a tavaszi vásáron. Kerekes József osztályvezető tájékoztatása szerint a vál­lalat teljes profilját bemutat­ják, legfőképpen azért, hogy ismerje meg a nagyközönség, a gyárak, üzemek képviselői termékeiket. Tárgyalójukban is nagy a forgalom: tárgyalá­sokat kezdtek az olasz Fa- gesta céggel a keményfémlap- ka-gyártásra vonatkozó know­how szerződésről. Fonalak Kistarcsáről A Hazai Fésűsfonó- és Szö­vőgyár termékei nemcsak itt­hon, hanem külföldön is kere­settek. Németh Béla piac­kutató elmondta, hogy leg­újabb szöveteik fonalát is Kistarcsán készítik, így a közkedvelt Rasztert, a diva­tos Lunárt és tiszta szinte­tikus alpakájukat. Mint is­meretes, a gyárhoz csatolták a Gyapjúmosó- és Szövőgyá­rat is, így a Hazai Fésűs­fonó már nemcsak fésűs, ha­nem kártolt szöveteket is for­galomba .hoz, s hozzájuk tar­tozik Vóc, Budakalász, Po- máz gyapjúmosó- és szövőüze­me is. A Taurus Gumiipari Válla­lat nemrég írt alá szerződést tárgyalójukban egy marokkói cég képviselőjével — 500 ezer dollár értékben külde­nek szállítóhevedereket a tá­voli országba. A Csepel Autógyár gépko­csijaiból 350 Indul Bangla Deshbe, 54 Irakba, s az ÁFOR '350 autót rendelt a sziget- szentmiklósi gyártól. Egyip­tomba szemétszállító-kocsi al­vázait exportálják, míg most készül el egy új alvázminta a ■munkásbuszokhoz. • Tegnap az Egyesült Vegyi­művek adott tájékoztatót ter­mékeiről: itt láthatók a köz­kedvelt Ultra-család tagjai, köztük a legújabb, a BNV- díjas Ultra-hab, amit «sző­nyeg-, kárpittisztításra hasz­nálhatnak a háziasszonyok. * T. E. Az OSZT elnökségi ülése Az Országos Szövetkezeti Tanács elnöksége, amely csü­törtökön Rév Lajos elnökle­tével ülést tartott, felhívást adott ki az 51. nemzetközi szövetlcezeti nap alkalmából. E1?ben felkéri a szövetkezete­ket arra, hogy hagyományaik­nak megfelelően ‘emlékezze­nek meg e nemzetközi ese­ményről. A nemzetközi szövetkezeti nap alkalmából az OSZT és a Csongrád megyei szervek július 7-én Szegeden saövet- kezeti ünnepi gyűlést és ter­mékkiállítást rendeznek. KITÜNTETÉSEK A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Novics Jánosnak, az MSZMP Baranya megyei Bi­zottsága első titkárának — nyugállományba vonulása al­kalmából — eredményes mun­kássága elismeréséül a Mun­ka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést az Elnöki Tanács megbízásából Pullai Árpád, áz MSZMP KB titkára nyúj­totta át. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Simonovits Ist- vánnénak, a filozófiai tudomá­nyok kandidátusának, az Eöt­vös Lorárnd Tudomány|egyetem docensének eredményes mun­kássága elismeréseként, vala­mint Kiss Tiboménak, a Ma­gyar írók Szövetsége szervező titkárának nyugállományba vonulása alkalmából, eredmé­nyes munkássága és a mun­kásmozgalomban kifejtett te­vékenysége elismeréseként a Munka Érdemrend arany fo­kozata kitüntetést adományoz­ta. A kitüntetéseket dr. Orbán László, a művelődésügyi 'mi­niszter első helyettese adta át. Hazánkba érkezett a Szojuz—5 parancsnoka Csütörtökön az MSZBT meg­hívására Budapestre érkezett Borisz Volinov űrhajós ezre­des, a Szovjetunió hőse, a Szo­juz—5 parancsnoka. A kedves vendég öt napot tölt Magyar- országon, többek között részt vesz a gyöngyösvisontai Ga­garin Hőerőmű átadási ünnep­ségén. Zsómbékig ér a szénmező A Tatabányai Szénbányák Somlyói bányaüzeme • a Fejér megyei Nagy egy háza mellett, Csordakúton új bányát nyi­tott. A márciusban megkez­dett tereprendezés, valamint a két’táró kihajtása után csü­törtökön érték el a szénréte­get 100, illetve 150 méteres vágattal, t A Nagyegyházától Zsám­békig húzódó szénmező mint­egy 16 millió tonna, 4200— 4500 kalóriás szénvagyonnal rendelkezik. Látogatások — fogadások Tegnap kora reggel, jóval a hivatalos események előtt Ke­serű Jánosné könnyűipari mi­niszter fogadta a nőtanács, a nőmozgalom vezetőit, akik Er­dei Lászlóné elnök vezetésével tekintették meg a könnyűipari pavilont, s utána részt vettek a szakmai napot megnyitó di­vatbemutatón. Csütörtök egyébként a ha­gyományok szerint az ifjúság napja is volt a BNV-n. Több ezer diák és ifjúmunkás szer­vezett csoportokban kereste fel először a városligeti, majd a kőbányai vásárt. Megtekintet­ték a két kiállítást a KISZ központi bizottságának tagjai, a megyei KISZ-bizottságok el­ső titkárai. Kint voltak a BNV-n ifz európai szocialista országok fővárosi szakszerve­zeti vezetőinek budapesti ta­lálkozóján részt vett külföldi küldöttségek és az MSZMP megyei gazdaságpolitikai osz­tályainak vezetői. A néhány napja Budapesten tartózkodó Wenike Briggs, ni­gériai kereskedelmi miniszter csütörtökön fogadást adott a BNV nigériai pavilonjában. A fogadáson megjelent dr. Biró József külkereskedelmi mi­niszter. Sztrasimir Iliev, Bulgária ideiglenes ügyvivője a BNV .al­kalmából csütörtök este foga­dást adott a bolgár pavilonban. < A Budapesti Nemzetközi Vá­sár alkalmából Paul Jyrkün- kallio, Finnország budapesti nagykövete csütörtökön, foga­dást adott a Székács utcai re­zidenciájában. i Han Szu Gil, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság külkereskedelmi miniszterhe­lyettesé, aki a Budapesti Nem­zetközi Vásár alkalmából tar­tózkodott hazánkban, csütörtö­kön elutazott Magyarországról. * A i t

Next

/
Oldalképek
Tartalom