Pest Megyi Hírlap, 1973. május (17. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-04 / 102. szám

1973. MÁJUS 4., PÉNTEK i'tál MECthl <cMsi'lap Kigazdálkodni a milliókat! A béremelés - nem ajándék A bérfejlesztés az életszín­vonal emelkedésének egyik kézzelfogható bizonyítéka. A mai gazdasági helyzetben fo­kozódott a közvetlen juttatá­sok jelentősége, a családok elsősorban a fix jövedelemre számítanak, gazdálkodásukat fizetésiekre, a bérekre ala­pozzák. Anyagi helyset és as életszínvonal A Központi Bizottság no­vemberi határozatában egy­séges béremelésről döntöttek, amely a hatalmon lévő osz­tály tagjainak, a művezetők­nek, a szakmunkásoknak, a betanított és a segédmunká­soknak anyagi helyzetén, életszínvonalán változtat. A határozatot végrehajtás kö­vette, a vállalatok vezetői el­osztották a központi alapból, és a saját erőből származó plusz bérösszegeket. A mun­kások március elsejétől vas­tagabb borítókkal távoznak a pénztártól. így van ez szelte az országban, s a Gödöllői Gépgyárban is: a betanított munkások 4, a szakmunkások 8 százalékkal kapnak többet, a differenciálás során az egészségre ártalmas munka­körökben dolgozók, festők, melegüzemi szak munkások, öntők anyagi helyzetének je­lentősebb változtatására töre­kedtek. megkülönböztetett béremelésben részesültek a vállalat nődolgozói, a műve­zetők, a főművezetők is meg­kapták a nekik járói 8 száza­lékot — s a 2,5—3 százalékos vállalati bérfejlesztés szintén a jövedelmek növekedését eredményezi. , Az eszközök jobb kihasználása így történt ez szerte az or­szágban. A továbbiakban mé­gis azért idézzük részletesen a gödöllői Középmagyarországi Közmű- és Mélyépítő Válla­lat modelljét, mert e péLdából fontos következtetéseket von­hatunk le. A vállalat 1672 fős átlaglétszámát figyelembe vé­ve 1,7 millió forint bértöme­get kapott. Az „önerőből” tör­ténő fejlesztési lehetőség 60 százalékát fordították alap­béremelésre, ez plusz 650 ezer forintot jelentett. így a kormányhatározat végrehajtá­sára a vállalat 2,3 millió fo­rinttal gazdálkodott Ebből az összegből 1397 dolgozójuk ré­szesült béremelésben. Célul tűzték, hogy a bér­emelés végrehajtása után ösztönzőbb legyen a teljesít ménybér-formában való dol­gozás, mint az időbéres mun­ka. Vagy: a személyi órabérek differenciált emelésére a ter­melőegység részére mintegy 210 ezer forint álljon rendel­kezésre. A gödöllői vállalat vezetői sokat foglalkoztak a kormányhatározat 9. pontjá- ! ban megfogalmazott gondolá- ' tokkal: „A bérpolitikai intéz­kedés nyereségmérséklő hatá- \ sát az üzem- és munkaszerve- j zés javításával, a kapacitások j jobb kihasználásával, a ter­melékenység növelésével, ösz- szességében a vállalati eszkö­zök jobb kihasználásá,val kell ellensúlyozni”, És e gondolat­tal eljutottunk mondandónk lényegéhez: a béremelés nem ajándék, a nagyobb jövede­lem, a magasabb életszínvo­nal ellentétele a nagyobb kö­vetelmény, a több, ' a jobb munka. A béremelésre fordí­tott milliókat ki kell gazdál­kodni! Kétszeres hatékonysággal Mit jelent ez a követelmény a gödöllői vállalatnál? A bér­fejlesztéssel együtt kereken három millió forint költség- növekedést! Ezt kell az ará­nyos nyereségtöbblettel el­lensúlyozni. E tényt Farsang Péter igazgató így fogalmazta meg:' „Olyan éves feladatterv kidolgozására van szükség, amelynek következetes végre­hajtása eredményeképpen a tervezett nyereségtömeg nem csökken, vagyis az „eredeti” elképzeléseinkhez „kétszeres” hatékonysággal kell dolgoz­nunk.” És valóban így van ez szer­te az országban, a megyében. A kedvező, s csak helyeselhető bérpolitikai intézkedés gazda­sági következményekkel jár. Semelyik vállalat, semelyik munkás nem kapott ajándék ba egyetlen forintot sem, a béremelés összege a költség­rovatba íródott, a bérköltség növekedése módosítja az áruk önköltségét, közgazdasági ér­telemben összetételét, árát is. Mit kell tenni a vállalatok­nak? „Kétszeres” hatékony- sággial dolgozni! A munkásnak megérteni, hogy a több fo­rintot a több munka reményé­ben kapta, a nagyobb bér in­tenzívebb, nagyobb teljesít­ményire kötelezi. A vezetőknek látniuk kell, hogy a bérfej­lesztés kigazdálkodásához sok­féle módszer áll a rendelke­zésükre: kutassák hatékonyab­ban a gazdaságtalan terme­lés okait, szüntessék meg azokat, alakítsanak ki rugal­masába termékösszetételt, amely a gyors döntések azon­nali megvalósítását teszi le­hetővé. A munka- és üzem- szervezés a forintok megsok- szorozója, az ügyes technoló giai, kooperációs stb. változ­tatás termelési eredmények­ben jelentkezik. Nyereséget jelent az önköltség csökken­tése, a kapacitások jobb ki­használása, a munkaintenzitás növelése — ezek szervezési, vezetési intézkedésekkel, újí­tásokkal megvalósíthatók. F. P. Azonnal felveszünk villanyszerelő, víz-, gáz- és fűtésszerelő, kőműves, ács, vasbetonszerelő, asztalos, tetőfedő, bádogos, lakatos, festő, parkettás, burkoló, útkövező, külső vízszerelo, Qutinord szakismerettel rendelkező szakmunkásokat, hegesztő szakvizsgával rendelkező építőgépszerelőt toronydaru-szerelőt. „Schwing" betonszivattyúhoz kezelőt, nehézgépkezelői jogosítvánnyal rendelkező aggregátorkezelőt, könnyűgépkezelőt, gépkocsivezetőket, betanított és seoédmunkásokat (16. évüket betöltött fiúkat is), rakodókat, kubikosokat. Jelentkezni lehet: a „PROSPERITÁS” KSZ munkaügyi osztályán, Budapest IX., Viola u. 4P. T akarékoskodó katonák A Dunamenti Hőerőmű és a Dunai Kőolajipari Vállalat építkezésein dolgozó katona- fiatalok körében nagy népsze­rűségnek örvend az ifjúsági takarék beté t-mozga 1 om. Egyre •több fiatal érti meg, hogy a takarékoskodás mind az egyén, mind< a népgazdaság számára egyaránt hasznos. Az OTP százhalombattai fiókjának dolgozói és az ala­kulat KISZ-szervezeteinek kö­zös szervező és felvilágosító munkájával a takarékossági verseny kiemelkedő sikert ho­zott. A tömeges részvétel mel­lett az éves betétállomány megközelíti a másfél millió fo­rintot. ­Lelkes Lászlóné, az OTP százhalombattai városi fiókjá­nak vezetője elmondta, hogy az ifjúsági takarékbetét önma­gában ugyan nem jelent la­kást, de feltétlenül megkülön­böztetett segítséget nyújt az otthon megteremtéséhez. Kávás István őrnagy Májusi nyár % Űjra tavasz, sőt, nyál* van: 25 fok körüli a meleg. A me­teorológia tartósnak ígéri a .jó időt. Iskola után jólesik egy kis vizes mulatság — akit lefröcskölnek, az se haragszik meg érte. Akinek mindenről tudnia kell A hangelnyelő falak között behemót asztalok, az egyik — a legnagyobb —, amely a többivel szemben áll különleges formájú, a hozzáülőt csaknem teljesen körülfogja. Jobb és balkéz felől az asztal lapján gom­bok tucatjai és egy-egy telefon. Elöl néhány ív papiros. Egy pillantás is elég ahhoz, hogy megállapítsuk, aki ennél az asztalnál dolgozik, annak nem a toll, hanem a telefon a fő munkaeszköze. De milyen teletop? Nem csörög, csak a gombok alatt gyullad ki egy-egy lámpa s addig villog, amíg a kagylóba bele nem szólnak: „Itt a főmenetirányító”. Rendben — a vonat indulhat A Magyar Államvasutak -bu­dapesti igazgatóságának együk — éppen szolgálatban lévő — főmeneti-rányítója Kerecsényi Sándor, még fiatal ember, in­nen a 40-en, mégis öreg vas­utasnak számít, hiszen külön­böző forgalmista pozíciókban húsz éve igyekszik sok száz kollégájával együtt zökkenő- mentessé tenni a vasúti köz­lekedést. Mint forgalmi szol­gálattevő Vecsésen kezdte a szakmát, majd két évig na­ponta járt Gárdonyba, s az utolsó lépcsőfokként a Kelen­földi pályaudvar rendelkező szolgálattevő tisztje volt. Hat éve nevezték ki főmenetirá- nyítónak, az utóbbi két évet a budapesti igazgatóságon töl­tötte. — A mi munkánkhoz nagy gyakorlat, gyors kombinációs­készség kell, hiszen naponta' több száz kérdést tesznek fel az állomások forgalomirányí­tói, a fontosabb vasútvonalak menetirányítói, az igazgatóság vezetői is, s nekünk mindenre vágni kell a választ, vagy, ha arra van szükség, pillanatok alatt intézkednünk kell. Tu­lajdonképpen operatív felada­tokat látunk el, szervezünk, irányítunk. Szavait újra és újra maka­csul felvillanó lámpa szakítja meg. Felveszi a kagylót, né­hány másodpercig figyelme­sen hallgatja a telefonálót, majd annyit mond, hogy rend­Az általános iskola 8. osztályát elvégzett / IPARI TANULÓKAT az 1973/74-es tanévre FELVESZÜNK: KŐMŰVES, ÁCS és V'ILANYSZERELÖ SZAKMÁBA. A vidékieknek szállásról, teljes ellátásról gondoskodunk. A tanulmányi eredménytől függő ösztöndíjat, az ács és a kőműves szakmában társadalmi ösztöndíjat is fizetünk. Jelentkezni lehet: a PROSPERITÁS KSZ munkaügyi osztályán, Budapest IX., Viola u. 45. Ipari és szállítóvállalatok, mezőgazdasági üzemek! A Gyönki Mezőgép VÁLLALJA GÉPEK, JÁRMÜVEK, HIDRAULIKUS BERENDEZÉSEK FELÚJÍTÁSÁT, RÖVID ÁTFUTÁSSAL ÉS 6 HAVI GARANCIÁVAL. ' Vállalja továbbá HAJTÓMŰVEK SZÁLLÍTÁSÁT a harmadik negyedévtől AZ ALÁBBI TÍPUSOKBÓL: FOKOZAT NÉLKÜLI 680 TIP. Fordulatszám: 5 és 210 között. Teljesítmény: 0,25—4 kW. FIX 2H-200 TIP. Fordulatszám: 4 és 45Q között. Teljesítmény: 0,37-75 kW. Alkalmazási területük: gépek és szóllítópályák meghajtása. KIVITELEZÜNK LAKATOSSZERKEZETEKET, ELVÉGZUNK SZURKEVASONTÉST 500 kg súlyhatárig, ÖV. 22-es minőségben, májustól. TELEFON: GYÖNK 66. Isz.: 7064. ben. Még egy perc türelmet kér, megnyom egy gombot, s az átlagosnál egy kicsit han­gosabban mondja: indíthatják a szerelvényt, a szombathe­lyiek várják. Különleges szerelvények — A debreceni főmenetirá- nyítóval beszéltem — magya­rázza —, van ugyanis egy sze­relvénnyé javításra váró kocsi, amelyet a MÁV Szombathelyi Járműjavítójában fognak fel­újítani. Mint tudja, a vasútnál a személy- és a tehervonatok egyaránt menetrend szerint közlekednek. Hogy egy ilyen különleges szerelvény átgör­dülhessen az igazgatóság terü­letén, annak feltételeit nekünk kell megteremtenünk. A deb­receni menetirányító koráb­ban kérte, hogy tervezzem be a mai napra e szerelvény át- bocsátását, illetve szervezzem meg, hogy a Szombathelyi Vasútigazgatóság fogadja a vo­natot. — Ezek szerint a menet­rendben nem szereplő minden különvonattal foglalkozniuk kell? — Igen, de ez feladataink­nak csak a kisebb része. En­nél bonyolultabb, tehát na­gyobb körültekintést igényel a tehervonatok menetrendjének módosítása. Erre hatóránként van szükség, ugyanis nem­egyszer előfordul, hogy csak­nem üresen kellene elindíta­nunk valamelyik vonatot. A i szerelvények közlekedtetése nem két fillér, ezért a gazda- j ságtalannak ígérkező szerel- I vényeket töröljük az aznapi menetrendből. Figyelem a vágányokra — Arra is gondolnunk kell, hogy ne vesztegeljen órákig mozdony nélkül egyetlen sze­relvény sem. Figyeljük a vá­gányhelyzetet, s ahol valami­lyen váratlan probléma adó­dik, gyorsan intézkedünk. Tő­lünk kémek segítséget a for­galmi szolgálattevők, az állo­másfőnökök és a vonalirányí­tók a hatáskörüket meghala­dó kérdésekben. Rendkívüli esetekben, vasúti szerencsét­lenségek, természeti kataszt­rófák, nagyobb viharok, hófú­vások, esetleg műszaki hibák esetén is nekünk kell megte­remteni a közlekedési lehető­ségeket, ha másként nem, a Volánnal közösen. r Éjjeli csúcs — Mindig többes számban beszél. Miért1 — Mert nem én vagyok az egyetlen főmenetirányító itt az igazgatóságon. Nyolcán vé­gezzük ezt a szép, de fárasz­tó munkát. Nálunk folyamatos a szolgálat, hiszen a vonatok éjjel-nappal közlekednek, sőt éjjel nagyobb a forgalom, mint nappal, hiszen a külön­böző árukkal, elsősorban élel­miszerekkel megrakott szerel­vények a kora hajnali órák­ban igyekeznék a főváros felé, s egyébként is* a gyors teher- vanatok éjszaka közlekednek. Az éjszakai munkában nem­egyszer teljesen berekedek. Tizenkét-tizenhárom órát egy­folytában éberen lehúzni, bi­zony nem könnyű dolog. Ha éjszakára jövök be, mindig al­szom három-négy óráit előtte, s utána is alaposabb alvás kö­vetkezik. — A tizenkét órás műszak­nak viszont megvan az előnye is. Elsősorban az, hogy utána huszonnégy órás szabad idő következik, másodsorban hogy naponta elég két alkalommal átadni a szolgálatot. Ez ugyan­is több mint egy órát vesz igénybe. Pontosan azért, mert csaknem mindenről szóban kell beszámolni a következő inspekciósnak. Vasárnapok nélkül — Hallottam, hogy nagyön jó kollektív szellem alakult ki itt a főmenetirányításon. — Igen, hisz' valamennyien nagyon szeretjük hivatásunkat és vállaljuk érte a vasárna­pok nélküli életet. Társaimmal — hetvenhatan — szocialista brigádot alakítottunk, s bár „hosszú, fáradságos műszakot” teljesítünk, gyakran szerve­zünk közös programokat. Ezek közül említésre méltók azok a társadalmi munkák, amelye­ket egymás építkezésén, vagy kertjében végzünk. Tavaly 1300 munkaórát teljesítettünk, s az idén Budapest centenáriu­ma alkalmából megszépítettük az Asztalos Sándor utca elha­nyagolt oldalát. " — És mit szól a család a nem túl kényelmes munkaidő- beosztáshoz? — Hát... Nem nagyon örül­nek. Havonta egyszer jön ki úgy a lépés, hogy hatvanórás szabad időm van s ez szom­bat-vasárnapra esik. Ilyenkor beültetem a feleségem és «a fiam a Moszkvicsba és me­gyünk országot látni. Gépkocsi — mozdonyok között i — A szabad időt ezek sze­rint közúton tölti? — Tudja, szeretem a szak­mám, de a jóból is megárt a sok. Amikor befejezzük a beszél­getést, újra jelez a telefon. Erős hang szól a kagylóba: főmenetirányító elvtárs, a Nyugati pályaudvaron 14 óra 45 perckor a MÁV egyik gép­kocsiját két mozdony össze­nyomta. Személyi sérülés nem történt. A főmenetirányítónak feladták tehát a legújabb „lec­két”. Czibor Valéria A

Next

/
Oldalképek
Tartalom