Pest Megyi Hírlap, 1973. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-01 / 77. szám
10 “VCíriap 1973. ÁPRILIS 1, VASÄRNAP Heti jogi tanácsaink Átvonulóban a pólingok KERESZTREJTVÉNY A borravalónak, mint mellékjövedelemnek az elmaradása érvényesíthető-e kárként? A borravalóval eddig nem foglalkoztunk a jogi kérdések között Most sem arra térünk ki, hogy helyes-e borravalót adni vagy elfogadni. Több olvasónk arra kér választ hogy az ilyen címen szinte rendszeresnek mondható „mellék- jövedelem” kárkövetelésként érvényesíthető-e üzemi baleset esetén? A konkrét esetben egy te- hertaxi vezetője szenvedett üzemi balesetet, aki az áru- szállításoknál rakodási munkálatokban is segédkezik. Ebből naponta ki?. 200—300 Ft mellékjövedelme származott. Kártérítési kérelme során a fizetés és a táppénz közötti különbözetet megkapta, ezt a keresetveszteséget azonban nem. A biztosító természetesen a jogszabály értelmében azokat a károkat téríti meg, amelyekért a gépjármű üzembentartója e minőségben felelősséggel tartozik. A korábbi bírói gyakorlat szerint a baleseti kártérítésjáradék összegének kiszámításánál a borravaló rendszeres mellékjövedelemként nem vehető figyelembe. Ennek lényegében az a helyes indoka, hogy a megfelelő munkáért mindenki megfelelő bért kap. Ennélfogva a borravaló elvesztését nem lehet olyan hátránynak tekinteni, ami törvényes kártérítésre nyújtana alapot. Egy későbbi bírói ítélet ilyen irányú kártérítési igénnyel kapcsolatban már kimondta, hogy az elmaradt borravaló kárként való áthárítására akkor van mód, ha a károsult olyan munkakörben dolgozik, amelyben szokás borravalót adni, és amelyben a munkabérét már a borravaló figyelembevételével határozták meg. Ebből is úgy látszik, hogy a bíróság is keresi a probléma megoldását és figyelembe veszi a mindennapi élet realitását. Természetesen a most említett bírósági döntés egy ügy kapcsán hangzott el, és ebből messzemenő következtetéseket nem lehet úgy levonni, hogy azzal a borravalót mintegy hivatalosan elfogadott és bíróilag megítélhető jövedelemforrásnak lehessen tekinteni. Sajnos előfordul egyes boltokban, hogy az eladókat borravaló fejében megkérik, ha lesz a keresett áruból, azt tegyék félre. Az ilyen gyakorlat kialakítása és folytatása véleményünk szerint nem egyeztethető össze a szocialista kereskedelemmel, és az ilyen jelenségek ellen fel kell lépni. Az orvosok, ápolónők részére esetlegesen nyújtott borravaló kárként való érvényesítése mind a mai napig nem elfogadott a bírói gyakorlatban. Ügy látjuk azonban, #hogy olvasónk esetében talán másról van szó. A tehertaxi-gépkocsivezetőnek nem volt rakodómunkása, aki természetesen segédkezett minden alkalommal a vevőknek a fel- és lerakodásban. Építkezők! Különféle kőlábazatok és kőkerítések építésére alkalmas faragott és terméskövek többféle minőségben és színben kaphatók A köveket gépkocsival a helyszínre szállítjuk, a fel- és lerakódást is vállaljuk. Érdeklődés naponta 7.30-tól 16.30-ig, szombaton 12.30-lg. „BÉKE" MGTSZ. Szokolya, Aradi út 1. ÁPRILIS Ügy érezzük, az sem volna helyes, ha arra az álláspontra helyezkednénk, hogy miért nem hozott, illetve miért nem gondoskodott a vevő maga mellett olyan személyről is, aki segédkezzen neki. A szakszervezet egyetértése szükséges-e azokban a munkaviszonyra vonatkozó kérdésekben, amelyek a vállalatot vagy nagyobb egységét érintik? A Munka Törvénykönyve lerögzíti többek között, hogy a szakszervezet egyetértése szükséges a vállalatot vagy nagyobb egységeit érintő olyan munkaviszonyra vonatkozó kérdésekben, amelyeket a kollektív szerződés nem szabályozott Ez a szakszervezet érdekvédelmi munkájával kapcsolatos, és ezen túlmenően több minden máshoz is kell a szakszervezet egyetértése, de itt most ezekre nem térünk ki. A kérdés lényege több olvasónk részéről olyan formában hangzott el, hogy mit kell érteni a „nagyobb egység”, illetve a „dolgozók nagyobb csoportja” fogalmán. Ebben a kérdésben mint olvasóink elmondták és írták, több helyen, vita van, és nem egységes a gyakorlat. Van olyan vállalat, ahol a nagyobb egység alatt egy gyáregységet értenek, a szak- szervezeti bizottság viszont már egy nagyobb létszámú műhelyt is nagyobb egységnek minősít. Ugyanígy vita van sok helyen, hogy mit kell érteni a nagyobb csoport fogalma alatt. Kétségtelen, hogy a Munka Törvénykönyve ezt részletesen nem szabályozta, de ennek szabályozása véleményünk szerint nem is lett volna helyes. A meghatározás általánosságban irányadó, és figyelembe kell venni a vállalat szervezeti felépítését, egyes egységek létszámát. Helyes, ha a kollektív szerződésben a viták elkerülésére ezt lerögzítik. Az tanácsoljuk tehát a kérdést felvető dolgozóinknak, hogy a kollektív szerződések most sorra kerülő módosításánál erre is legyenek figyelemmel Dr. M. J. Március végén a Szolnok és Zagyvarókas között húzódó rét fölött, messzehangzó fu- volázással jelezték érkezésüket a pólingok. A barnás Színezetű, hosszú lábú és hosszú, lefelé hajló csőrű, sirálynagyságú madarak Afrika északi részein töltötték a telet, s most útban a költőhely felé, néhány napra megpihentek ezen a tájon. A pólin’gcsapatot nem köny- nyű megfigyelni. Hangversenyüket ugyan már messziről hallaná, de barnás színük beleveszik a kora tavaszi rét, a szántóföldek fakó színébe. A közeledő ember elől már messziről szárnyra kelnek. VÍZSZINTES: 1. Arnaut de Ma- rueil provanszál költő (12. század) egyik versének címe (ford. Rába Gyöngy). 8. Idézet a versből; folytatása a függőleges 12. számú sorban. 12. Idegen címzésrövidítés. 13. Verdi-opera. 14. A termékenység istennője az egyipWni mitológiában. 15. Morsehang. 16. Csodált. 18. ... Borg, Dániában élő világhírű finn operaénekes (basszista). 20. Cipőnk alsó része — névelővel. 22. Színe- . 23. A városi levegőben sok van. 25. Van ilyen telefon is. 26. Tromf (ford.). 27. . . jóslat” (kétértelmű beszéd). 29. Az SZTK elődje. 30. Náci terrorszervezet volt. 31. Szőlőtámasz. 32. Az agy tevékenysége elalvás után. 34. Tova. 35. Karthágói királynő, Aeneas szerelme a görög mitológiában. 36. Divatjamúlt. 37. A meglepetés hangja. 39. Évelő növény. 40. Annak tulajdona. 41. Balatoni üdülőhely. 42. Fényit. 43. Fogyaszd el! 44. Okmány. 45. Kettős betű. 47. Nobel-díjas francia író (André, 1869—1951). 49. Jut. 50. Kicsinyítő képző. 51. Dohányzik. 53. Gólya teszi. 55. Térelzáró építési elem. 56. Női név. 58. Talppont. 59. „székely . . (ravasz székely). 60. Francia férfinév (...Gide). 62. Román pénz (ford.). 63. .. .Doyle, angol krimiíró. 64. A kör sugarának és kerületének jele a geometriában. 65. Maros-parti város. Shakespeare egyik királyalakja. 69. Szolmizációs hang. 70. „Vörös . . Arany-ballada. FÜGGŐLEGES: 2. Nagy hajóhad. 3. Megye és folyó. 4. Hivatalos lapja az „Élet és tudomány”. 5. Nem egészen oda! 6. Rámpa. 7. Üdítő ital. 8. Előd. 9. Női becenév. 10. Kis ... (pálinka). 11. Ideálja. 17. i „. .-terv” (fővárosi tervezőintézet). ! 19. Tejtermék. 21. Ürmérték. 23. Silány útszéli növény. 24. Afrikai ál- i lám. 27. Dajka. 28. A függőleges 19. szám alatti magánhangzói. 31. „. . . a lóláb”. 33. Nem megy el. 35. Építészeti stílus. 36. Kohászati központ. 38. Ezt a testrészünket csak tükörből láthatjuk. 40. D-Ausztrá- •lia fővárosa. 41. Tó, melybe az Amu-Darja folyik. 43. Angol politikus, kalapot neveztek el róla. 44. Mint a vízszintes 25. szám alatt. 46. Téli sporteszköz. 48. Igevégződés. | 49. „A” lepke. 50. Szórakoztató in- ' tézmény. 52. Jegyezd. 54. Férfinév. 55. Fonalat készít. 57. Afrikai nép- j törzs. 59. Kukoricaszárító. 61. Kor- j szak. 63. Kocsi — angolul. 66. Hol- ; land gépkocsik jelzése. 68. Tova. BEKÜLDENDŐ: a vízszintes 1„ 8., függőleges 12. számú sorok megfejtése. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: e*y hét. A MÁRCIUS 18. KERESZTREJTVÉNY Helyes megfejtése: (vízszintes 1) Lúdbőrzik nézd a tócsa, vad (vízszintes 19) vidám kamaszfiú (függőleges 36) szellőkkel jár a fák alatt (vízszintes 51) s za- jong a március. KÖNYVJUTALMAT NYERTEK: Váry Károlyné 2200 Monor, Munkásőr u. 11.; Kiss Mária 1118 Budapest, Budaörsi űt 127/C. H. cm. 12.; Galambos Ferenc, 2600 Vác, Mátyás u. 3.; Horka Lajosné 2151. Fót, Kossuth L. u. 26.; Homyák Istvánná 2241 Sülysáp, Dózsa Gy. 60.; Koncz Ildikó, 2170. Aszód, Széchenyi u. 3., Marti Katalin 2628. Szob, Ady E. u. 12., Szentmihályi Andrásné, 1183. Budapest, Szegfű u. 20.; Horváth Béla 1181. Budapest, XVHI. Állami telep 211/3.; Ali Judit, 2071, Páty, Ady Endre út 5. AKTUÁLIS Huszonnégy százalékkal emelkedett a népszaporulat — Már megint emelték a normát! Húszéves a Vezess baleset nélkül mozgalom- Jaj, most megtudták, hogy hány éves vagyok! Kedvezményes könyvvásár ,0KY\jES09£ Laíi, a könyvszekrényt hova tesszük?!.. (Zsoldos Sándor rajzai) A rádió és televízió műsora tés. 0.10: A Moszkvai Rádió eszt- rádzenekara Ljepin filmzenéjéből játszik. Műsorzárás. PETŐFI RADIO VASÁRNAP KOSSUTH RADIO 6.00: Hírek. Lapszemle. Időjárásjelentés. 6.10—7.58: Kellemes vasárnapot! 6.50: Műsorismertetés. Körzeti időjárásjelentés. 7.13: A zenés műsor folytatása. 7.25: Múzeumi híradó. 7.28: A zenés műsor folytatása. 7.58: Hallgatóink figyelmébe. 8.00: Hírek. Időjárásje- lentés. Lapszemle. 8.05: öt kontinens hét napja. 8.20: Jó reggelt, vasárnap! 10.00: Hírek. 10.03: Egyenesen a jövőbe. 10.50: Reklám. 10.55: Az MR.TV szimfonikus zenekarának Franck-hangversenye a 6-os stúdióban. 12.00: Hírek. Lapszemle. Idöjárásjelentés. 19.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Mirella Freni énekel. 12.40: Egy korty tenger. 12.50: Az Állami Népi Együttes műsorából. 13.20: Rádiólexikon. 13.50: Müvészlemezek. 14.39: Pillantás ebbe a nagyvilágba. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.08: Színházi Magazin, VII. évf., 4. szám. 16.00: 1 Hírek. 16.05: Mendelssohn: Hl. „Skót” szimfónia. 16.43: Lírai önarckép. 16.58: Hallgatóink figyelmébe. 17.00: Hírek. 17.05: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkő- j zésekről. 18.00: Szergej Rahmani- novra emlékezünk, születésének 100. évfordulóján. 18.58: Hallgatóink figyelmébe. 19.00: ^Hírek. 19.06: ötven évvel Petőfi előtt, IV. r. 19.16: Nótakedvelőknek. 19.56: Talpalatnyi föld, II. rész. 20.50: Országos Kodály műveltségi verseny a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és a debreceni Fazekas Mihály Gimnázium csapatainak páros versenye. 22.00: Hírek. 22.10: Sporthírek. Totó. 22.25: Dalida és Bobby Solo énekel. 23.10: Zenekari muzsika. 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. 0.10: A Harmonia énekegyüttes felvételeiből. Műsorzárás. PETŐFI RADIO 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Az unitárius egyház félórája. 7.30: Bach-orgonaművek. 8.00: Gyermekrádió. 8.30: Mit hallunk? 9.00: Szívesen hallgattuk. 9.54: Zenei anyanyelvűnk. 10.04: Külföldi kulturális híradó. 10.24: Szívesen hallgattuk. 11.54: Jó ebédhez szó! a nóta. 12.51: Bolondos csütörtök. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Táskarádió. 15.00: Az MRTV gyermekkórusa magyar szerzők műveiből énekel. 15.15: Galti- Sebestyén András: Trombitakettős. 15.25: Gyerekek a színházban. 15.55: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 16.50: Ezerajkú párbeszéd. 17.00: Lendvay Kamilló: A bűvös szék. Es-vfelvo- násos opera. 18.00: Hírek. Tdőjárás- jelentés. 18.05: Könyvek és századok. 18.30: A vasárnap sportja. 19.00: Barokk muzsika. 19.40: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 19.50: Jó estét, gyerekek. 20.00: Hírek. 20.10: Sporthírek. Totó. 20.15: Humorimpex. A berlini, bukaresti, moszkvai, pozsonyi, prágai, szarajevói, szófiai és a varsói rádió közös vidám műsora. 21.45: Népdalcsokor. 22.14: Kurtág György: Bornemissza Péter mondásai. Közreműködik: Mensáros László. 23.00: Hírek. 23.10: Részletek Offenbach: A szép Heléna és Orfeusz az alvilágban c. operettjéből. 24.00: Hírek. Időjárásjelen- tés. Műsorzárás. URH 8.00: Hírek. Lapszemle. Időjárásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.09: Ernani. Részletek Verdi operájából. 8.40: Zenei panoráma. 9.30: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából. 10.00: Üj Zenei Üjság. 10.35: Taps. Részletek Strouse zenés játékából. 10.57: Zsebrádiószínház. Profán trió. 12.00: Hírek. Lapszemle. Idójárásjelentes. 12.10: Schubert: Téli utazás, dalciklus. 13.23: Wagner: Tannhäuser. Előjáték és Vénuszbarlang-jelenet. 13.46: Zenekari muzsika. 15.12: Hangjáték. 16.00: Hírek. 16.05: liali- gatóuik figyelmébe. 16.07: Csak fiataloknak. 17.37: Négy Sosztakovies- poéma. 18.00: Hírek. Idő járásjelentés. 18.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót (élő). A Tátrai-vonósnégyes hangversenye. 18.35: Egyetlen élet. Benjámin László versei. 18.50: A hangversenyközvetités folytatása. 19.30: Dzsessz Csehszlovákiából, U. rész. 19.59: Britten: Háborús requiem. 21.22: Üj Mozart-leme- zeinkből. 22.05: Ez isteni! . . . Szatirikus mitológiai műsor Lukiánosz isteni párbeszédeiből. 23.00: Hírek. Idő jár ás jelentés. Műsorzárás. televízió HÉTFŐ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.11: Budapest és a vidék ! kulturális programjából. 8.15: ' Csembalóművek, vokális művek. 9.06: Móricz Zsigmond regény, X. | rész. 9.26: Rádióbörze. 9.30: A hét zeneműve. 10.00: Hírek. 10.05: Halina Anderskaja: Vitorla az égen. 10.35: Pedagógusgondok közelről. 10.50: Szimfonikus zene. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népdalotk. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05: Édes anyanyelvűnk. 14.10: Fúvósesztrád. 14.21: Kóruspódium. 14.34: Irodalmi évfordulónaptár. 15.00: Hírek. 15.10: Iskolarádió. 15.50: A Randevúzenekar játszik. 15.59: Hallgatóink figyelmébe. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Talpalatnyi föld, UI. r. 16.55: Hanglemez MK. 17.00: Hírek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: I Petress István műsora. 17.45: A hét rádióhallgatója. 18.05: Húszas stúdió. Fiatal értelmiségiek a j nagyvilágban. 18.58: Hallgatóink fi- ! gyeimébe. 19.00: Esti krónika. 19.30: i Sporhíradó. 19.40: A Rádió Kabaré- í színháza. Áprilisi műsor a 6-os i stúdióból. 20.50: Országos Kodály műveltségi verseny (élő). 22.00: Hírek. Sport. Időjárási el entés. | 22.20: Nóták. 23.00: Zenekari mu- zsika. 24.00: Hírek. IdőjárásjelenMa 21.05-kor a tv-ben: 4.25:—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. Idő járásjelentés. 8.05: Nótacsokor. 8.50: Decsényi János dalaiból. 9.00: Hírek. 9.03: Gyermekrádió. 10.00—11.45: A zene hullámhosszán. Közben kb. 10.30—10.35: Néhány szó zene közben. 11.00— 11.05: Hírek. 11.45: Tenger alatti tájak. 12.00: Történelmi operákból. 13.00: Hírek. 13.03: Az arckép változik, riport. 13.20: Debussy-művei- ből. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig. Közben: 14.30—16.33: Hírek. Körzeti idő járás jelentés. 16.33—16.36: Műsorismertetés. 17.30—18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Rahmaninov-ciklus, I. rész. 19.19: Bemutatjuk új népzenei felvételeinket. 19.49: Reklám. 19.54: Jó estét, gyerekek. 20.00: Esti krónika, II. kiadás. 20.25: Üj könyvek. 20.28: Közkívánatra. 22.30: A hét zenemüve. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Tánczene Berlinből. 24 00: Hírek. Idöjárásjelen- tés. Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 15.28: Jégkorong VB Svédország —Csehszlovákia mérkőzés közvetí- | tése Moszkvából. 17.30: Jégkorong VB (színes). Finnország—Szovjct- ! unió mérkőzés közvetítése Moszk- I vából. I. szünetben: Reklámműsor. II. szünetben: Hírek. 20.00: Tv- híradó 2. kiadása. 20.10: A fiatal Verdi. Attila. Opera-keresztmetszet. 21.15: Pszichológiai kísérletek Moszkvában. 21.50: Hírek. Televarieté és Chryx-kraksz... i 9.28: Csak gyerekeknek. 10.30: Tévé-ovi. 10.50: Papírsárkány. 11.30: BSE—MTK női bajnoki kosárlabda-mérkőzés közvetítése a Városmajorból. 14.55: Pedagógusok fóruma. 15.40: Amíg az asztalra kerül... A hal. 16.20: Nótaszó. 16.40: Állatokról bizalmasan. Angol filmsorozat, II. rész: így él a búbos vöcsök. 17.05: Műsorainkat ajánljuk. 17.30: Reklámmüsor. 17.35: Delta. 18.00: Reklámmüsor. 18.05: Mézga Aladár különös kalandjai (színes). Magyar rajzfilmsorozat, 13. Anti világ. 18.30: Sporthírek. 18.40: Esti mese. 19.00: A Hét. 29.00: Hírek. 20.05: Lahotzky. Magyarul beszélő osztrák tévéfilm. 21.05: Tele-Varieté. Ének, tánc, akrobatika és humor: Nyitja | kapuját a Tele-Varieté. 21,50: Chryx-kraksz. Bolondozások tele- 1 vízióra. 22.10: Hírek. Sporthírek. Tegnap azt róttuk fel a televíziónak, hogy kevés a műsorban a kabaré, ma viszont azt kell mondjuk, hogy zsúfolt a „társmüfajok”-ból. A Televarieté ugyanis éneket, táncot, akrobatikát, humort — tehát a hagyományos varietéműfaj minden kellékét — sorakoztatja fel, az utána — 21.50-kor — sorra kerülő Chryx-kraksz pedig a humor egy más fajtáját, a karika. túrát favorizálja. A Televarieté szintén első adás (folytatása következik!), s a könnyűműfaj közönségének.' kedveskedik; a közreműködők pedig: ősz Ferenc konferanszié, továbbá Ki- bédy Ervin, Géczy Dorottya és Suka Sándor, hogy csak a legismertebbeket említsük. A Chryx-krakszban a karikaturisták televízióra alkalmazott bolondozásait láthatjuk; az író-rajzolók: Kaján Tibor, Sajdik Ferenc, Várnai György, Nepp József, Hegedűs István és egy „nemrajzoló’’ — Somogyi Pál. GYERMEKREJTVENY Pajtások! Április 4-én ünnepeljük hazánk leiszabadulásának 28. évfordulóját. Nemzeti ünnepünk alkalmából egy forradalmi hangú versből idézünk: „Vesszen a napja úri passzióknak! — Ne légyen többé gátja semmi jónak! — A vörösök kitárt karokkal várják — a nagyvilágnak minden proletárját!’* A vers elme: Vörös zászlókkal. A költő nevét a rejtvény függ. 2. és 13. sorában találjátok. 1 a 2) M 5 b * 0 10 u li li (5 Ifc <0 <9 10 21 m 15 2M VÍZSZINTES 1. A pályaudvar fedett térsége. 7. Duna menti község Bács megyében. 8. Ez a község Torbággyal egyesült. 9. A külföldön szolgálatot teljesítő amerikai katona gúnyneve. 10. Előcsarnok, társalgó. 11. A meleg hatására cseppfolyóssá válik. 13. A zárszó eleje és vége? 14. Valakinek a hasát dögönyözi. 16. Paci. 17. Leánynév. 19. Az ég, a világűr költői neve. 21. Etelka. 22. A lecsapódó párából keletkezett csapadék. 23. Visszataszítónak tartja. 24. USA-állam, székhelye: Phoenix. FÜGGŐLEGES 1. Szervusz mai változata. 2. Török férfinév. 4. Részvénytársaság rövidítése. 5. Olaj több Idegen nyelven. 6. Tengeri rabló, de vitorlás versenyhajó is. 8. Fürdő német nyelven. 10. Rövid idő múlva. 12. Fordítva védelmez? 14. Egyenes sor. 15. Félkész ruha? 17. Biról eljárás jogi vita eldöntésére. 18. Az egyetem díszterme. 20. Terület, térség. 21. Rába — ... győri sportegyesület. 23. A zúza belső része? Pajtások! Ha megfejtettétek a költő nevét, Írjátok le egy levelezőlapra, és április 7-ig küldjétek a szerkesztőséghez. A helyes megfejtők részt vesznek az áprilisi jutalomsorsolásban. A márciusi nyertesek névsorát a jövő vasárnapi számunkban közöljük. > i i /