Pest Megyi Hírlap, 1973. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-08 / 82. szám
1973. Április 8., vasárnap rtaii MEGYE I hírlap a\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^^ A KÖLTÉSZET NAPJA Immár hagyománnyá lett, pedig alig idősebb néhány esztendősnél az elhatározás: minden év április 11-én, József Attila születésnapján, a költészetnek adózunk, megkülönböztetett figyelemmel, szeretettel. Hogy e nap valóban igazi hagyománnyá lehetett, az idén az eddigieknél is kiemelkedőbb események jelzik. Könyvkiadóink félszáznál több verses kötetet jelentetnek meg április 11-re, közöttük olyan műveket, mint az 1972-es év verseiből válogató Szép versek antológia, Józse] Attila összes verseinek kiadása, Tersánszky Józsi Jenő: Tollal és gitárral, időmadár címen válogatás az ezeréves vietnami költészetSZILÁGYI JUDITH: XVvXNXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX^ bői, Babits Mihály válogatott versei az Olcsó Könyvtár sorozatban. Április 8 és 15 között rendezik meg 1966 és 1970 után az idén harmadszor hazánkban az európai költők találkozóját, egy évvel korábban a tervezettnél, s ezt a Petőfi-év, Madách Imre születésének 150. és Csokonai Vitéz Mihály születésének 200. évfordulója indokolja. Az európai költők találkozójára mintegy 80 külföldi vendég jelezte érkezését. Mai összeállításunkkal a költészet napját köszöntjük. Levél a versről H ajdani önképzőbeli költőtársam — ma lelkes irodalomtanár —, Móra Ferenc szavaival kéred, hogy a líra ünnepén írjak néhány gyalogjáró szót a költőről, a versről. Ügymond: hozzam emberközelbe ezt a témát, hogy megértsék a te gyerekeid, a gimnazista lányok és fiúk. Nos, beszélj először is a költőről, csapjon vidámságba az órának ez a része, rombold le a bálványt, magyarázd meg, hogy a költő éppen olyan ember, mint más. Vidám vagy szomorú, zárkózott vagy kitárulkozó, felszabadult vagy elkeseredett, szóval éppen olyan, mint más. Többnyire kenyérkereső foglalkozása is van, mint az átlagembereknek. Van, a ki a verseken túl beteget gyógyít, diákot tanít, újságot ír — a a mostani költők nem hasonlítanak a népmesék garabonciására. Az emberekben ős kíváncsiság lakozik, gyakran megkérdezik — hiszen olyan titokzatosnak látszik —, hogyan is születik a vers? Ha tőled megkérdezik, fordulj az osztály felé, és kérdezd: — Éreztetek-e már olyan szomorúságot, hogy szinte fojtogatta a torkotokat? Erre kórusban kiáltják: — Igen! Rámutatsz egy szőkehajú kislányra: — Nos, te mit tettél, amikor kibírhatatlanul szomorú voltál? — Én — feleli a kislány — párnába fúrtam az arcomat, és zokogtam. Kérdezz csak tovább! — Hát olyan bosszúság ért-e már benneteket, amit csak fogcsikorgatva, ökölbe szorított kézzel lehetett elviselni? Egy langaléta fiú felpattan, és azt mondja őszintén: — Megmondom az igazat, én olyankor káromkodtam... Hát az igazi vers is ilyen elementáris emberi indulatok Után születik a világra. Ha valami úgy fáj, hogy párnába temetett arccal kellene zokogni, a költő az asztalra könyököl és ír. Ha a káromkodás rakétáit kellene az égre lövöldözni, a költő verset ír. Ha minden porcikáját átjárja a jó, meleg boldogság, költeményt ír, és az a költemény annyit jelent, mintha más ember vidám nótára gyújtana. És még azt is el kell mondani a költőről, hogy izig-vérig közösségi ember. Nemcsak tulajdon bánata miatt szomorko- dik, nemcsak önnön öröme felett újjong, hanem olyan emberekkel is együttérez, akiket személyesen nem is ismer. Gyakran önkéntes prókátor, és azt mondja ki, amit más érez vagy gondol, és így születnek azok a költemények, amelyeket gyűjtőnéven társadalmi Urának nevezünk. Én minden szép verset szeretek, de a lírának ezt a fajtáját különösen sokra becsülöm. Szólj arról is, hogy miért éppen ez a nap a magyar kői- j tészet pirosbetűs ünnepe. Mert ezen a napon született József I Attila, akit — túlzás nélkül állíthatom — minden száz fiatal I költő közül kilencvenkilenc ősének, mesterének, példaképének \ tekint. Alkalmasabb ünnepnap tehát nem is adathatott volna \ a magyar költészetnek. Az pedig a természet gyönyörű cső- [ dája, gyönyörű ráadása, hogy a Mama, „született Pőcze Bor- \ csa”, éppen akkor hozta világra az ő nagy fiát, amikor fű \ serken, rügyek robbannak, vizeket fodroz a szél, az élet j színe szinte követeli a költő tollára a verset. Azt hiszem — í egyszer talán utána is lehetne járni —, de azt hiszem, a ma- i gyár költészet legszebb versei akkor születtek, amikor a ma- \ darak is a legszebben énekelnek. Idén a költészet napjának külön ünnepe is van. Tizedik j születésnapját ünnepli. Már elkészült az immár hagyományos j antológia, a múlt esztendei szép versek gyűjteménye. Az ün- ; népi alkalomhoz méltóan, ünnepi köntösben, aranyszínnel dí- \ szített borítóval. És több ez a könyv, sokkal több. mint egyet- j len esztendő szép verseinek a betakarítása. Ez a könyv a \ mai magyar költészet keresztmetszetét, térképét tárja az ol- \ vasó elé. Milyen is ez a költészet? Hasonlítsd, mondjuk, a kerthez,: amelyben különböző és különböző virágok pompáznak. Ha- j sonlítsd például hatalmas kórushoz, de olyan kórushoz, amely- i ben még a szólamok is külön hangokra bomlanak. Mert lám, i megfér egymás mellett például Ladányi Mihály formailag j már-már ziláltnak látszó, de gondolatilag sistergő szabad \ verse és Vas István szinte a szonett törvényei szerint fegyel- j mezett, súlyos, tömör költeménye, Simon István egyszerű szó- \ kimondása és Juhász Ferenc mindenséget ostromló vers- \ lávafolyama; szerelmes versek megférnek súlyos közgondokon \ töprengő költeményekkel, marxista költő alkotása nem mar- i aIstáéval és ez nem gyengíti a szocialista költészetet, hanem : egyre igényesebb alkotások születésére serkent. Vagy tíz esztendeje Robert Rozsgyesztvenszkij, a szovjet i Ura egyik kitűnősége azt mondta büszkén: „Nálunk ma olyan i közkedvelt a költészet, hogy maholnap népszerűségben lehagy- j juk a futballistákat.” Ez arról jutott eszembe — majdnem elfelejtettem meg- [ Írni —, hogy idén a „Szép versek” hetvenkétezer példányban j jutnak el az olvasóhoz. Simon Lajos í Pillanatnyi játék magamban Ülök és nézek huszonnégy szál piros szegfűt huszonnégy szál piros szegfű néz engem, ahogy filök, — majd egyszer nem látom, hogy hány szegfűt nézek, találgatni fogom, hogy milyen virág ami elmosódik előttem, találgatom, hogy milyen szinü lehet, hogy egyszer valamelyik ünnepre milyen virágot kaptam, hogy milyen ünnep volt az, mikor ünnepeltek, hogy ültem-e vagy álltam mikor átadták. Majd mégegyszer felmerül bennem, hogy ülök és nézek huszonnégy szál piros szegfűt, hogy huszonnégy szál piros szegfű néz engem, ahogy ülök... DEMENY OTTO: Vedd fejem Vedd fejeim birtokodba legyen ölelő kezedé nincs olyan csodája az égnek amivel ne lenne rokon gonddal árnyékos homlokom tél felhője a híd felett egyenes vonalú szemem mikor a hajnal résre nyit záporként hulló fogaim ha bádogtető csikorog orrom a villám cikázása állam alkony! mélabu s szám a sziszegő szertelen vihart vet szellőcskét arat végül miként az ősz mezőin ha fűre csapódik a dér ritkás hajam fehéredik alatta méla sárga folt tincsek szigetei közül kitetsző csontos koponyám vedd tiéd már ólomnehéz pihenne tenyér öbliben álmodna öl melegiben forró mell halmai fölött A költő FALU TAMAS: JOZSA TEREZ: Csak tegnap Csak tegnap volt még a majális, s mára már földre hullt a lomb, valami névtelen lemondás üli meg a csöndes pagonyt. Űtravalóm el sem fogyott még, még ki sem ittam a borom, nótámat, mely az égre harsan t, már csak zümmögve dúdolom. Ahol vidám pacsirták zengtek, vadlúd száll át a rét felett, jaj, ki öntött tintát a napba, hogy ilyen hamar este lett? Karrier A hiénának hangszalaggyulladása volt. Amióta élt, a szomszédok is csak suttogtak körülötte. Részvétből, persze. Mikor a pályaválasztás ideje elérkezett, a hiéna sokáig töprengett, mint legyen, mit tegyen ezután. Ügy döntött, beáll az üvöltők kórusába. Igaz ugyan, hogy a konkurrencia meglehetősen nagy, érvényesülését azonban ez nem akadályozhatja meg. És csóválgatva farkát, még azt gondolta: két hét se kell, szólista leszek. Rohant a doktor. Igen, furcsa. A hiéna teljesen megnémult. Tátog a szája. Ha jól érthető, azt mondja, egy ária közepén járta meg. Elkiabálta. M. Orbán Edit metszete BARANYI FERENC: Reminiszcenciák egy Petőfi-versre „Fa leszek, ha fának vag^ virága.** (Petőfi Sándor) Nő még nem volt ilyen igaz hozzám, ha csillag lehetnék — beragyognám, ha felhő lehetnék — száraz árnyam kisérgetné őt a pára-nyárban, ha forgószél lennék — táncba vinném, keringőznénk háztetők gerincén. Ha sebes folyóban fuldokolna: deszkaszál lennék, belém fogódzna, s ha ő maga lenne a folyó — hát én lennék rajta a duzzasztógát, mely futása elé falat vonva erejét sodróra százszorozza. Ha futásom elé falat vonna, hogy botlástól lábamat megóvja: odaparancsolnám őt a falhoz, amit védelmemre rakott, ahhoz — s kiröpülnék. Lennék puskatöltény. Szívébe hatolnék és megölném. HÉRA ZOLTÁN: Keltegetö Váci Mihály ébresztése Az égbolt borult rád? hétalvó, meddig alszol? Ágyadat otthagyhatnád. Benőtt a fű már, sebeid lelegelte, jöhetnél új arccal immár. Öröködbe a semmi ült, pókszálon cipekedve — jó volna ám, ha visszatalálnál. Látogatsz éjjel, jössz, beszélsz, s foszlasz is széjjel. Jöhetnél egyszer napvilágnál. Sűrűi az élet, minden megéled, pihe pihén, virágon virág. Rád tülekednek, rád petéznek, jó volna ám, ha megmozdulnál. Leszálltál, nyugszol, úgy maradsz — csörgik a szarkák a tónál. Jó volna ám, ha odacsapnál. POLGAR ISTVÁN: Szövetség — Honnan kerültél elő, s hová igyekszel ilyen magabiztosan, hisz, láthatod, tűz állja utad. — A külváros mindenre megtanított. E lángokon is úgy hatolok át, hogy pattanó szikra sem pörköli hajam, szemöldököm. — S ha átértél, mihez kezdesz, tudod? — Fordulok vissza, hogy tiltón farkasszemet nézzek a tűzzel, mindaddig, amíg vagy én vakulok meg vagy a dühödt lángok hunynak ki. Kövess, ha akarsz. Múzsa i J Feledy Gyula rajza
