Pest Megyi Hírlap, 1973. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-30 / 100. szám
A művelődés joga MIFÉLE MESTERSÉG? Klubkönyvtár, Erdőkertes Népköztársaságunk alkotmánya az ország minden dolgozója számára biztosítja a művelődés, a szórakozás jogát. Az elmúlt huszonnyolc esztendő társadalmi-gazdasági változásai lehetővé tették, hogy mind több idő jusson — Városon és falun egyaránt — a közművelődésre. Csak Pest megyében másfélszáz művelő-' dési ház, ugyanennyi mozi, könyvtár várja a tanulni, művelődni, szórakozni vágyó fiatalokat és felnőtteket egyaránt. Mégis. bármennyire furcsán hangzik is, azt kell mondani, hogy a megnövekedett szabad időnek csak egv kis töredékét használjuk fel ma még a kultúráló dás "a. Egyelőre még messze vagyunk attól, hogy az emberek általános szokásává tesvüik a szabadidőbeli művelődést. Az okok sokfélék. A művelődés tempója lelassult. Annak ellenére, hogy a hazánkban bekövetkezett alapvető társadalmi és gazdasági változás eredményeként ma senki előtt sincs elzárva a kultúra, objektív tény, hogy egyes emberek — családi, származási, iskolázottsági és munkahelyi körülmények miatt — különböző mértékben élnek a művelődés lehetőségével. Furcsa ellentmondás: noha a falun élő emberek kulturális színvonala abszolút számokban kifejezve növekedett — ma már a falusi lakosságnak csupán a fele dolgozik a mezőgazdaságban, a másik fele munkás, alkalmazott, értelmiségi — a paraszti és nem paraszti lakosság kulturális színvonala közötti különbség viszonylagosan sem csökkent, hanem —: a fiatalok elvándorlása következtében — tovább nőtt Az okok közé tartozik, hogy a gazdasági vezetők — ez nem csupán az ipari üzemekre érvényes — jelentős- része ma sem érti még: a művelődés — termelési tényező. Ennek következtében nem érdekeltek a kulturális Létesítmények fenntartásában, a művelődést szolgáló eszközök gyarapításában, Pedig a munkásság és parasztság cselekvő, közvetlen társadalmi-közéleti részvételéhez elengedhetetlen feltétel — a szakmai ismeretek állandó bővítésén kívül — az általános műveltség megszerzése, illetve gyarapítása. A termelőszövetkezeti törvény nem véletlenül tette a gazdaságok feladatává, hogy „emeljék a tagság szakmai, politikai és kulturális képzettségét”. E feladatok biztosítására a törvény minden gazdaságot kötelezett arra. hogy külön kulturális alapot létesítsen. Kulturális alap természetesen korábban is volt a termelőszövetkezetekben, de együtt a szociális alappal. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy ennek az összegnek a jelentős részét, nem egy esetben a teljes összeget, a szociális létesítményekre. illetve segélyekre fordították. Az igazság az, hogy a szociális és kulturális alap szétválasztása még máig sem történt meg mindenütt. Ahol végrehajtották a rendelkezést, ott is elsősorban — ez most a divat! — külföldi és belföldi utazásokra fordítják a kulturális alap jelentős részét, vagy jobbik esetben színházjegyeket vásárolnak a tagságnak, amit aztán ingyen osztanak szét. Sajnos, lényé- gesen kevesebb ma még az olyan gazdaságok száma, ahol a kulturális alaoot a művelődési ház támogatására, könyvtárfejlesztésre vasv éonen tanulmányi ösztöndíjakra fordítják. Az ok: nem egv esetben a kulturális alan felhasználásáról ma is az elnök dönt. vagv legjobb esetben a vezetőség. Pedig a termelőszövetkezeti törvény lehetőséget biztosított az oktatási-kulturális bizottságok létrehozására. Ám ezeknek — ha meg is alakultak — működése nem egy esetben formális. Pedig az oktatási-kulturális bizottságok legfőbb feladata éppen az volna, hogy a vezetőség és a tagság között az összekötő szerepét töltsék be. Ismerve a gazdaság célkitűzéseit, a szakmai és általános műveltség növelésével segíthetnék elő a termelési feladatok jobb megoldását. Ám nem csupán falun, a munkásság egy jelentős rétegében is szembetűnő: nem élnek az alkotmány biztosította művelődési jogukkal. Ez elsősorban a bejáró munkásokra, valamint a segédmunkásokra és — sok erőfeszítés ellenére — az építőipar munkásaira vonatkozik. Amíg Pest megye iparában majd saáztízezer ember dolgozik, addig a megye munkavállalóinak több mint ötven százaléka, csaknem százhetvenezer ember, ' naponta utazik budiapesti munkahelyére. E munkástömegek a fővárosban hozzák létre a termelési értéket, az adót is a budaoesti közigazgatási szerveknél róják le utánuk az üzemek. Ugyanakkor szociális. kommunális és kulturális igényeik a megye településein jelentkeznél?:, ezt azon— Tavasszal kezdtem itt a munkát,, még csak félig volt kész az épület. Hát oldógépet állítottak fel, a masinákat csattogó szíjak hajtották. Most tizenhat gépen folyik a munka, eltűntek a szíjak, mindenüvé villanymotorokat szereltek. Tűz- és robbanásveszélyes a műhely, villanykörte sem lehet a teremben, kívülről kapjuk a világítást. Az alapanyag öli a vörös vérsejteket, minden félévben orvosi vizsgálatra küldik a munkásokat. Én a tíz év alatt betegállományban még nem voltam. Az új ember nehezen szokja meg az itteni levegőt, vagy piszkosnak találja a munkát. Pedig csak egy a fontos: a dolgozó beleélje magát a gyári helyzetbe — hallottam a Heuréka Gumigyárban. — Két műszakban dolgozom a kőbányában, a lerobbantott követ dömperrel szállítom. A dömpert köny- nyebb vezetni, mint egy teherkocsit, mivel automatikus a sebességváltója. Tegnap huszonkilencszer fordultam. A 15-ös törőbe egy kilométeres az útszakasz, latyakos időben dülöngél a dömper, de csak 15 kilométeres sebességgel haladok. Négy-öt perc egy rakodás, befelé is, visszafelé is négy percig tart az út. Havi 3000—3200 forintot keresek — ban a lakóhely — megfelelő koncentrált anyagi erők hiányában — nem tudja ellátni. S ha- már a művelődés folyamatának lelassúbboáásá- ról beszélünk, szólni kell arról az egyre erőteljesebben ható kispolgári nézetről is, amely a szellemi javak megszerzése helyett az anyagi javak szakadatlan gyarapítását tartja mindenek felettinek. Ezek, a nem is jelentéktelen tömegek nem vásárolnak könyveket, nem járnak színházba, moziba, hangversenyre, múzeumba sem — inkább kuporgatnak, gyűjtenek. A szellemi javak gyarapítása, a műveltség megszerzése természetesen nem kötelező. De nélkülük sekélyes az élet, tartalmatlanok a hétköznapok és az ünnepek. S munkánk végzésének is élőbb- utó bb gátjává válik, ha megelégszünk már megszerzett ismereteinkkel s nem törekszünk azok állandó felfrissítésére, bővítésére. Népköztársaságunk alkotmánya az ország minden dolgozója számára biztosítja a művelődés jogát. A jog azonban önmagában nem sokat ér, ha nem tudunk vagy nem kívánunk 'élni vele. PBUKNEB PÁL mesélte egy pilóta a szobi kőbányában. — Legelőször tüskéket esz- tergályoztam. Aztán áthelyeztek a húzókőüzembe, polírozónak. A munkám bonyolult: a gépbe befogom az anyagot, az forog, én meg fával és gyémánttal dörzsölöm. Érzéssel kell polírozni, időről időre megállók, megmérem a húzókövet, aztán tovább folytatom a munkát. Nagyon pontosan kell dolgozni, századmillimóte- res a tűrés. Egy munkadarabbal 16 perc alatt kell végezni, de ennyi idő alatt legtöbbször nem lehet megcsinálni a húzókövet. Brigádban vagyunk, egymásnak segítünk — így beszélt egy munkósnő a Porkohászati Vállalatnál. — Az árut kosarakban hozzuk, aztán berakj uk k kádba, száz fok felett sterilizáljuk. Nyolc szárnyas anyát kell becsavarozni, a kádak lecsukása kemény fizikai munka. Minden árunak más 'a képlete: milyen hőfokon, mennyi ideig kell sterilizálni. Ha mi nem tartjuk be a technológiai előírásokat, selejtes lesz az áru: a zárási felület kidomborodik, a lé csökken, vagy a tárolásnál megy tönkre a termék. Tíz éve vagyok itt a kádak között, a hőségben. Mi már nem izzadunk annyira, mint az újonnan belépők — mondta a Megállunk az istálló ajtajában, néhány szót váltani arról: miféle mesterség a marhat bábáé, ahogy magamban elkereszteltem az eUetőgulyást. Körben a szigatcsépi Lenin Tsz majorja, ahol a gazdaság állattenyésztési telepvezetője az imént vezetgetett körül, át az istállókon. Mutatta, hogy akad itt még régi,' nádtetős, szerfás épület — de milyen jó levegőjű, kellemes hőmérsékletű, szellős —, ahol a hízó marha majszolja csendesen a kordát. Másik épületben (ez már modernebb) a tehenészet, amelynek állománya lassan vágósqrba jut, amint a major túlfelében megépítik majd az új istállót, ahol tbc-mentes lesz az állomány. Hizlalnak itt bikát, üsző^;; szépek, fényes szőrnek, tiszták az állatok. Korszerűen felszerelt, meszelt falú épületben jutott hely a borjúböilcsődénék, óvodának, ahonnan hízóba kerülnek az állatok. Hanem amíg ide jutnak, ötnapos korukig az elüietőtehe- nész vigyázza őket. Nem lehet akárkire — Ezt a munkát nem lehet akárki re bízni — mondja a telepvezető. Akárkire nem, Vészics Mi- hályra igen. Jó gazdának tartják, az volt már egyéni korába*! is, mindenképpen alkalmas az ilyen, kellő gyakorlatot föltételező, bizalmi állásra. Az aprótermetű, kisbajuszú, ke- rakárcú parasztember 14 esztendeje a tsz-t alapító gazdák között volt. Most jókedvűen tekinget vadonatúj barna kordbársony kalapja alóL Négy és fél holdon gazdálkodott — meséli. Dolgozott, mint a többi kisparaszti Mit termelt? Mindenfélét. Búzát, árpát, kukoricát, takarmány- répát. Jószágot nevelt. Istállójában mindig állt vagy két tehén, hízott négy-öt tinó. A tsz- ben jóval könnyebb dolgozni — közli. ■ Csoportban. Mindenkinek megvan a saját dolga, nem kell százfelé futkosni. — Nevel-e odahaza tehenet? — kérdem. — Ugyan! Mikor fejném meg? Hajnalban négyre jövök az istállóba. Aknozás, jószágNagykőrösi Konzervgyár szakmunkása. — Egy műszakban 560 tonna cementet kell csomagolnunk, azaz 11 200 papírzsákot tartunk a töltőgép „csőréhez”. A brigád minden tagjának megvan a feladata: az egyik megszámlálja, hány zsák van a kötegben, a szakadtakat kidobja, két asszony a töltők keze alá^ teszi a zsákot, egy húzza a" „csőrre”, a következő a csúszdás, szappannal keni a csúszdát. A „csőrösök” 20—25 percenként cserélik egymást, mert gyorsan elfáradnak. Egyébként ez a munka nem olyan vészes, meg kell tanulni a fogásokat. Gyorsan mozgunk. Én kisterpesz- ben állok, a hátsó lábamra helyezem a testsúlyt, előre- hátra billegek, így adom meg a mozgás ritmusát. Nem is mehet másként, percenként 45 zsákot kell megtölteni, tehát másfél másodpercenként kell a papírt a gép „csőréhez” illeszteni — ezt a beszámolót a váci DCM-ben jegyeztem fel. — Amikor felhegesztik a lemezt a vagonra, feszültség támad az acélban, ettől „elhúzódik” a palást. Ezt kell kiegyengetni : autogénpisztollyal felmelegítik a lemezt, hideg vízzel lehűtik, s mi kalapáccsal egyengetjük. Tizennyolc munkáspár dolgozik együtt, kilenc pucolás, itatás, így kezdődik a nap s tart reggel nyolcig. Délután megintcsak négytől nyolcig dolgozom. Azután meg — kinyújtja a tenyerét, úgy mutatja —, nézze csak az ujjaimat! Látom. Minden ízületnél csomók, göbök. — A fejestől van. Tizenkét éven át kézzel fejtünk itt a termelőszövetkezetben. Mielőtt ezt a beosztást megkaptam. Akkor azt mondta Somogyi Lajos, a telepvezető, hogy „Misíka bácsi, maga megbecsüli a jószágot, nem lenne elle- tős?” Én? Dehogynem! — válaszoltam. „Sok ikerborjút” A gazdaember, aki hajdan saját kisbintokán mindenféle mezőgazdasági munkával foglalkozott, ,a közösben igencsak felhagy az univerzális gazdálkodással. A fejlett termelésre jellemző . munkamegosztás1 'teremtette'meg az iskolában tanított mezőgazdasági szakmákat. Van, aki egész életében ezt tanulta, élete során tanulta meg. Mint Vészics Mihály a bizalmi mesterségét. S e bizalom szerint alakul a terve is. üti a Vagont, kilenc pedig az ütés alá fadorongot tart. Egy kocsiszekrénnyel két nap alatt végzünk — így beszél munkájáról a Dunakeszi Járműjavító lakatosa. — Minden mozog a gépen, a vetélőt ütőfák repítik a szálak között. A szövőnő mindenre figyel: állandóan cserélni kell a csévét, észrevenni, hogy nem szálasodik-e a vetélő, ellenőrizni a lánchengert, amelyen 'a szövet hosszanti szálai futnak. Nincs automatika a gépen. ha elszakad a fonal, azt a szövőnőnek kell észrevennie. Nehéz a mi munkánk, mégis, amikor a lányom ezt mondta: „Anyuka, menjen el valamelyik óvodába beszerzőnek...” — ezt. válaszoltam: „Az a szép a gyárban, hogy mozogni kell, menni...” — a váci Bélésszövőgyár munkásnőjének vallomását őrzöm noteszemben. — Mindennap más munkát kapok, naponta négy-öt gépen is dolgozom. Az egyik nap nehezebb, ekkor állómunka vár rám, másnap leülhetek. Hét-, negyven-, hatvanöt tonnás s'aj tológépeink vannak. Odakészítem magamnak az anyagot, beindítom a gépet, a mélyhúzón gombot nyomok, a présen kart húzok vagy pedált taposok. A fürdőszobakályha lemeze három-négy kiló, akkora, mint egy írőasz- taltető, nem is bírom el egyedül, ketten egy műszakban 1500 darabot sajtolunk — mondta a Mechanikai Művek munkásnője. A munka: az embernek — szükségletei kielégítésére irányuló — tudatos, célszerű (termelő) tevékenysége. FÓTI PÉTER Száz tehéntől 96 borjút kell életképesen átadnia. — Akad tehenész, aki többet keres, mint én — mondja. — S ha hjszi, ha nem, ennek én örülök, hiszen mit produkálnék jómagam, ha gyenge bért kapnának az emberek, semmi- revaló munka fizetsége kép- pan. Miska bácsi is szépen keres. — Mennyit ■— kérdem. — Kérdezze meg tőle! — A kereset? — ismétli a kérdést Vészics Mihály. — Vegyük sorra! A megszülető borjú után jár 100 forint, majd pedig 45, amikor ötnapos korában átadom. Aztán 50 forint jár tehenenként a gondozásért. MT)st 41 darab áll itt elles 'előtt. Év végén nyereség is jár, legutóbb 12 ezer forintot kaptam. — Mennyi jön ki egy hónapban? — 'Ötezer körül. Átlagban. — Mit kívánhat még ezután? — Hát, mondja — hát... sok ikerborjúti Halistennek a múlt hónapban is volt. Májusban is lesz egy. Látom az egyik tehénről, olyan jó széles. Tavaly is ikrei voltak, hűsvétkor. El is szaladtam az öcsémért, az Illésért, köny- nyebben boldogulunk ketten a borjak világra segítésével. — Miért jobb, ha ikerborjú szüietik? — Mert akkor egyszerre 200 forint üti a markomat. ' * Athívta a pék — Jól él — mondom. — Jól. Ketten vagyunk a feleségemmel. A^ig 10 percre lakom a majortól. Régi pa- rasztházban. A háztájiból is pénzelünk egy kicsit; 1400 négyszögölem van, kukorica terem rajta. Baromfit tartok negyvenet, disznókat: egy koca, egy apaállat, meg három kicsi. Ha napközben hazamegyek, szaladok a boltba — a feleségem nehezen jár — aztán megetetem a disznókat. Akad otthon is tennivaló. Nemrég megmefcszettem a szőlőt. Van egy kis lugasom. Kisborjú botorkál az istállóajtóhoz, szédeleg még, csak reggel született. Kiváncsi a tavaszi napvilágra. Az elletőgulyás lehajol, megva- kargatja a kis jószág fejét Már a második percben talp- raállt — mondja —, szépen ugrándozott. Aztán tovább meséli az otthoni teendőit, el- úiságolja. hogy miféle vásárban milyen malacokat látott, meghogy a pék áthívta, nézné meg a süldőit, mert szereti, ha hozzáértő ember mond jövendőt a disznók fejlődéséről. Később, búcsúzáskor még megemlíti, „el ne felejtsem valahogy”, hogy ebéd után pihenni szokott. — Ügy van rendjén, hogy az embernek öregségére jusson egy kis jó élet. pihenés — világosít föl. — Még a nyugdíj előtti Nevet. Ilyen jókedvű parasztot keveset láttam, i - APOR ZOLTÁN MUNKÁK ES MINDENNAPOK Célszerű tevékenység
