Pest Megyi Hírlap, 1973. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-29 / 99. szám
hoc JVinh Megkezdődött a polgári foglyok cseréje Szombaton, két órával a vietnami békemegállapodásban az összes foglyok átadására kitűzött kilencvennapos határidő lejárta után, a saigoni fél végre megkezdte az általa őrizetben tartott polgári foglyok átadását. Ám a saigoni fél a Bien Hoa-i repülőtéren újabb vitát provokált a nap folyamán szabadon bocsátandó polgári foglyok számát illetően. A disputa miatt négyórás késedelmet szenvedett az akció lebonyolítása és a tervezettnél kevesebb fogoly átadására került sor. Az AP hírügynökség szerint a saigoni hatóságok 400 fogoly helyett, akiket szombaton kellett volna átadniok, csak 100 hazafit bocsátottak szabadon Loc Ninh-ben. Ezzel szemben a DIFK teljesítette szombatra vállalt kötelezettségét: 63 sai- goni polgári foglyot adott át a Thieu-rezsim hatóságainak. A két dél-vietnami fél megállapodása értelmében a polgári foglyok átadásának „első szakaszában” a DIFK szabadon bocsátja az általa őrizetben tartott összes polgári személyt (637 fő), a saigoni kormányzat pedig 750 foglyot enged szabadon. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ Ny$ZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. ÉVFOLYAM, 99. SZÁM ÁRA 80 FILLER 1973. ÁPRILIS 29., VASÁRNAP A legújabb szovjet kezdeményezés sikere Eredményes rövid hét Helsinkiben Eltűntek a harmadik pont kérdőjelei Biztató jelek közepette fejezte be első rövid hetét az európai biztonsági és együttműködési értekezletet előkészítő nagyköveti tanácskozás negyedik szakasza, Helsinkiben. Az első három nap vitái megindították a közeledést a napirend talán legkényesebb pontján, s ezzel megteremtették a reális reményt a további sikeres előrehaladásra. A harmadik napirendi pont, a kulturális együttműködés témaköre nem a biztonsági értekezlet politikai magvát jelentő leglényegesebb kérdés. Hogy időközben mégis kritiFolytatódnak as ünnepségek Kiválóak köszöntése Tegnap országszerte folytatódott a kiváló vállalatok, szövetkezetek ünnepségsorozata. A Debreceni MÁV Járműjavítóban, a kiváló cím elnyerése alkalmából rendezett ünnepségen Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Debrecen országgyűlési képviselője is részt vett. A könyvkiadók között elsőként kapta meg a Kossuth Könyvkiadó a kiváló kitüntetésit, melyet Ilku Pál művelődésügyi miniszter adott át. Az ünnepségen megjelent Övári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára is. A Pest- megyei ünnepségekről az alábbiakban tudósítunk. DUNAI KŐOLAJIPARI VÄLLALAT Szombaton tartotta május 1-i ünnepségét Százhalombattán a Dunai Kőolajipari Vállalat. Mezei Lajosnak, a DKV párttitkárának megnyitója után Péceli Béla igazgató mondott beszédet. Ennek keretében a vállalat 1972-es termeléséről elmondta, hogy tavaly 12 százalékkal több kőolajat dolgoztak fel, mint egy évvel korábban. Tapolcai Jánostól, a Nehézipari Minisztérium főosztály- vezetőjétől vette át ezután Péceli Béla az üzem dolgozói nevében a kiváló vállalat kitüntetést, majd Czirok János, Balogh Imréné, őri József és Patay Sándor vette át a nehézipar kiváló dolgozója címet. PIK A Béke Szálló kupolatermében gyülekeztek szombaton este a Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat dolgozói. A rendkívüli színhelyet rendkívüli esemény indokolta: a PIK immár másodszor is kiváló vállalat lett; az 1972-es ellátási feladatok eredményes végrehajtásáért érdemelte ki a Belkereskedelmi Minisztérium és a KPVDSZ elnöksége által adományozott címet. Az ünnepséget Süveg Jó- zsefné szakszervezeti titkár nyitotta meg. Az elnökségben foglalt helyet Lakatos Tibor, a megyei tanács elnökhelyettese, Lányi Pál, a megyei tanács kereskedelmi osztályvezetője, Sticzay Jenő, a megyei, Bandzsál Antal, a budai járási pártbizottság munkatársa, Lippai József, a KPVDSZ megyei titkára örsi Ferenc, a PIK igazgatója, valamint Markai Imre, a vállalat párttitkára. Lakatos Tibor ünnepi beszéde után Lippai József a szak- szervezet és a vállalat közötti munkakapcsolatot méltatta, majd Örsi Ferenc az élenjáró dolgozóknak adta át jutalmaikat. GÖDÖLLŐI VÄROSGAZDÄLKODASI VÄLLALAT Szombaton délután ünnepség keretében vette át Pfaff László, a Gödöllői Városgazdálkodási Vállalat igazgatója az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium oklevelét, amely bizonyította: elnyerték a kiváló vállalat címet A művelődési ház nagytermét megtöltötték az ünneplő dolgozók. Hidi János szak- szervezeti titkár üdvözölte munkatársait, a vendégeket. Megjelent az ÉVM lakás- és kommunálisügyi főosztályának osztályvezetője, Tyukodi Ferenc; Űjfalusi Ferenc, a Pest megyei Tanács osztályvezetője, Gányi Zoltán, a városi tanács elnökhelyettese. Ezután Tyukodi Ferenc átnyújtotta a kiváló vállalat oklevelet; kiosztották a kiváló dolgozó okleveleket és a különböző pénzjutalmakat. ÜJHARTYÁN ÉS VIDÉKE 1 ÁFÉSZ Az Űjhartyán és Vidéke ÁFÉSZ, a Belkereskedelmi Minisztérium és a KPVDSZ értékelése nyomán, elnyerte a kiváló szövetkezet címet, Ugyanakkor a MÉSZÖV és a Pest megyei KPVDSZ által meghirdetett versenyben negyedik helyezést értek el. A szombat délutáni ünnepségen Jurik János szakszervezeti titkár megnyitója után Szikszai Sándor, a MÉSZÖV elnöke nyújtotta át Forgács Györgynek, az ÁFÉSZ igazgató-elnökének a megtisztelő oklevelet. Hat dolgozó lett ez alkalommal „kiváló”, míg tizennégyen jó munkájuk jutalmául oklevelet kaptak. DUNAVÖLGYI vízgazdálkodási TÁRSULAT A dabasi Duna völgyi Vízgazdálkodási Társulat valamennyi dolgozója szombaton délután a dabasi csárda különtermében ünnepségre gyűlt össze. Benesovszki József, az Országos Vízügyi Hivatal osztályvezetője ez alkalommal adta át a kiváló társulat kitüntető címről, Vámos Géza országgyűlési képviselő pedig a társulatok országos versenyében elért III. helyezésről és Sipos János, a vízgazdálkodási társulatok területi választmányának elnökhelyettese a területi munkaversenyben elért I. helyezésről szóló oklevelet. Ezután Benesovszki József több dolgozónak kitüntetést, 'Farkas József, a társulat elnöke pedig jutalmakat nyújtott át. PEVDI A Pest megyei Vegyi és Divatcikkipari Vállalat dolgozói a budapesti Európa étteremben ünnepelték május elsejét. Édes István, a PEVDI igazgatója elmondta, hogy 1972- ben 472 millió forint értékű terméket gyártottak, 6,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Keserű Jánosné könnyűipari miniszter nevében Török Zoltán, a Pest megyei Tanács ipari osztályának vezetője nyújtotta át a vállalat igazgatójának a miniszteri dicsérő oklevelet. AGROBOTANIKAI INTÉZET Az Agrobotanikai Intézetben, Tápiószelén, tegnap a május elsejei ünnepség keretében Major Péter, a MEDOSZ Pest megyei Bizottságának titkára és dr. Unk János, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium főosztályvezetőhelyettese átadta az intézet igazgatójának, dr. Jánossy Andor akadémiai levelező tagnak, a MEDOSZ és a MÉM dicsérő oklevelét, az 1972. évben elért eredményeik elismeréséül. A főosztályvezetőhelyettes értékelte az Agrobotanikai Intézet dolgozóinak munkáját, s beszédében kiemelte az itt működő génbank hazai és nemzetközi jelentőségét. Elmondotta, hogy a növénynemesítés hatékonyságának növelése napjainkban nem képzelhető el olyan génrezervátumok nélkül, amelyek nemesítési alapanyagot szolgáltatnak a növénytermesztőknek. Az Agrobotanikai Intézet e téren végzett tevékenységéről adott tájékoztatást az igazgató, dr. Jánossy Andor. Szólt arról, hogy az intézet génrezervátumának állománya meghaladta a 31 ezer tételt, vagyis ennyi növényfajta vetőmagját tárolják különleges viszonyok között. PEST MEGYEI MÉK A Szövetkezetek Pest megyei Értékesítő Központja tavaly végzett eredményes munkásságáért és a megyei MÉK- ek között indított munkaversenyben elért helyezéséért elnyerte a Belkereskedelmi Minisztérium és' a KPVDSZ elnökségének dicséretét. Az erről szóló oklevelet szombaton délelőtt 11 órakor ünnepi termelési tanácskozás keretében adta át a KPVDSZ központi kultúrtermében Lippai József, a KPVDSZ megyei titkára Horváth Mihálynak, a Pest megyei MÉK igazgatójának. Ugyanakkor oklevelet nyert a vállalat két szocialista brigádja — egyikük harmadízben érte el a megtisztelő rangot —, huszonnégyen kiváló dolgozó címet kaptak, harminchétén pedig különböző pénzjutalomban részesültek. kus ponttá válhatott, amely az előkészítő konzultáció egész tervezett ütemét felborulással fenyegette, ennek oka a nyugati propagandában keresendő. Ez a propaganda a sajtóban és még felelős államférfiak nyilatkozataiban is olyan mértéktelenül felnagyította ennek a témának a jelentőségét, olyan provokatív hangsúlyokat és jelszavakat függesztett éhhez a ponthoz, hogy a biztonsági értekezletet már- már egy új kommunistaellenes keresztényhadjárat nagyszerű alkalmának igyekezett feltüntetni. Ez a hangulatkeltés és a NATO-országok álláspontját szélsőséges formában kifejező dán munkaokmány természetesen nagyon megnehezítette a nyugodt, tárgyszerű eszmecserét. A valódi párbeszédre való áttérést ezek után a Szovjetunió jól átgondolt, ésszerű kezdeményezése hozta meg. A szovjet küldöttség abból indult ki: a sok felelőtlen követelés és nyilatkozat helyett, először is a reális elvi alapot kell tisztázni ■ ahhoz, hogy valóban érdemi vita bontakoz- hassék ki a. napirendi pont kérdéseiről. Ezért az eddig benyújtott és elhangzott javaslatokból, állásfoglalásokból összegyűjtötte mindazokat az elemeket, amelyek általánosan elfogadható célokat és módszereket jelölnek meg az európai kulturális együttműködés számára. Megbízható értesülések szerint a szovjet kezdeményezés első nyugati visszhangja olyan általánosan kedvező volt, hogy a harmadik pont vonatkozásában valóságos áttörésről lehet beszélni. Minden nézeteltérés természetesen nem simulhatott el két nap alatt. A konzultáció azonban a jelek szerint túl van a probléma nehezén. Losonczi Pál és Vályi Péter fogadta a kanadai parlamenti delegációt Ma Ceglédre látogat a küldöttség Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke szombaton délelőtt a Parlament nándorfehérvári termében fogadta a hazánkban — Murial McQueen Ferguson asszonynak, a szenátus elnökének vezetésével — hivatalos látogatáson tartózkodó kanadai parlamenti delegációt, szenátorokat, képviselőket. Vályt Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese szombaton az Országházban ugyancsak fogadta a hazánkban tartózkodó kanadai parlamenti küldöttséget. Mindkét látogátásnál jelen volt dr. Beresztóczy Miklós, a magyar országgyűlés alelnöke, valamint R. B. Edmonds, Kanada budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. A kanadai delegáció ma Ceglédre látogat. Vályi Péter előadása a Pest megyei pártbizottságon Szombaton Budapesten, a megyei pártbizottság székházának nagytermében aktívaülést rendezett az MSZMP Pest megyei végrehajtó bizottsága. A megyei aktívaülésen Cser- venka Ferencnének, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának, a megyei pártbizottság első titkárának megnyitója után Vályi Péter, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese tartotr előadást „Magyar- ország nemzetközi gazdasági kapcsolatai” címmel. Részletesen elemezte hazánk nemzetközi gazdasági kapcsolatainak fejlődését, perspektíváit, a magyar külkereskedelem fejlődését, valamint a KGST-vel összefüggő időszerű kérdésekről beszélt. Előadásából világosan ’körvonalazódott, hogy nemzetközi gazdasági kapcsolataink, együttműködésünk tervszerűen, politikai és gazdasági céljainkkal összhangban fejlődik. Ennek megfelelően külgazdasági helyzetünk — miként azt a párt Központi Bizottságának legutóbbi ülése is megállapította — kedvező, noha a követelmények is nőnék, Vályi Péter nagy figyelem, mel kísért, tényekben, adatokban gazdag előadása folyamán konzultációs kérdésekre is válaszolt, elvi és gyakorlati segítséget nyújtva a megye pártmunkásainak, pártaktivistáinak. Községek és városok Befejeződtek ä megyében az alakuló tanácsülések Tegnap Pest megyében a még hátralévő néhány helységben is megtartották az alakuló tanácsüléseket. A két héten át tartó eseménysorozaton a városi és községi tanácsok megválasztották végrehajtó bizottságukat, a tanácselnököket és -elnökhelyetteseket, a különböző állandó bizottságokat, a megyei tanácstagokat és a népi ülnököket. Nemcsak anyagi eszközökkel A tegnapi túrái alakuló tanácsülés alapgondolata az volt: nemcsak anyagi eszközökkel lehet fejleszteni a községet, hanem a társadalmi szervek, intézmények összefogásával is. A túrái tanácsülésen részt vett Bozsó László- né országgyűlési képviselő és Lakatos Tibor, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese. Tanácselnöknek ismét Takács Gyulát, elnökhelyettesnek Poczk Aladárt, megyei tanácstagnak pedig Lakatos Tibort választották meg. Ezenkívül a tanács négy népi ülnököt választott. Kél fáin közösen Jászkarajenő és a szomszédos Kőröstetétlen közös tanácsának tegnapi alakuló ülésén Boros János, a községi választási elnökség elnöke beszámolójában elmondta, hogy a jászkarajenőieket harminchétén, a kőröstetétlenieket tizenöten képviselik a közös tanácsban. A választás alapján a tanácselnök továbbra is Szűcs István, helyettese Győri Mária, aki egyben a kőröste- tétleni tanácsi kirendeltség vezetője. A népfront ismét Ja- kus Bélát, a jászkarajenői általános iskola igazgatóját - javasolta megyei tanácstagnak, akit a titkos szavazás újra megerősített megbízásában. A Ceglédi Járásbíróság munkájának segítésével a tanácsülés hat népi ülnököt bízott meg. KÖZÉLET Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Apró Antal, az országgyűlés elnöke és Péter János külügyminiszter búcsúlátogatáson fogadta D. S. L. Dodsont, Nagy-Britannáa és Észak-ír ország Egyesült Királyság magyarországi nagyköveté^, aki a közeljövőben végleg ' elutazik Magyarországról. Losonczi Pál és Péter János ugyancsak búcsúlátogatáson fogadta Abdel Jelil Méhirit, a Tunéziai Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. Ausztria Kommunista Pártjának pártmunkásküldöttsége, amely Franz Hagemak, a politikai bizottság tagjának vezetésével tanulmányozta a gazdaságpolitikai kérdéseket, szombaton elutazott. A küldöttséget fogadta Nyers Rezső, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára. A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának pártmunkásküldöttsége, amely április 24—28 között a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására M. Kruczkowsikinak, a LEMP Központi Bizottsága osztályvezető-helyettesének vezetésével tartózkodott hazánkban, szombaton elutazott. Az amerikai szenátoroknak az a csoportja, amely kétnapos látogatást tett hazánkban, szombaton elutazott Budapestről. Lajasi Jakir algériai kereskedelemügyi miniszter és dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter Algírban aláírta Magyarország és Algéria gazdasági, tudományos és műszaki együttműködési megállapodását. Dr. Nagy Lajos, hazánk bécsi nagykövete — a nagykövetség vezető diplomatáinak kíséretében — látogatást tett Stá j erországban. k k t