Pest Megyi Hírlap, 1973. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-28 / 98. szám

r Újabb alakuló tanácsülések Tegnap tovább folytatódott az alakuló tanácsülések so­ra. Az alábbiakban a megye három városa és legnagyobb községe ünnepi eseményeiről adunk számot. Nagykőrös A megye egyik legrégibb városa, Nagykőrös alakuló tanácsülésén Kirchknopf László levezető elnök köszön­tötte a megjelenteket, közöt­tük Lakatos Tibort, a Pest megyei Tanács elnökhelyette­sét, Kovács Sándort, a Nagy­kőrösi Konzervgyár igazga­tóját, a város országgyűlési képviselőjét és Göndics Zol­tánt, az MSZMP Pest megyei Bizottsága oktatási igazgató­ságának vezetőjét, a megyei pártbizottság tagját. A ta­nácstagok a népfront városi bizottságának javaslatát el­fogadva. megválasztották a ki­lenctagú végrehajtó bizott­ságot és a városi tanács veze­tőit. A városi tanács elnöke ismét Sziics Zoltán, elnök- helyettese Tanai István lett. A tanácsi bizottságok megvá­lasztása után a tanács negy­ven népi ülnököt Választott, majd sor került a megyei ta­nácstagok megválasztására. Nagykőrös városát az elkö­vetkezendő négy évben a me­gyei tanácsban Jámbor Mik­lós, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára, Sziics Zoltán, a városi tanács elnö­ke és Gömöri Jánosné, a kon­zervgyár dolgozója képviseli. T. P. Százhalombatta A megye legfiatalabb vá­rosa, Százhalombatta alakuló tanácsülésen az ülés korelnö­ke, özv. Ritter Józsefné kö­szöntötte a megjelenteket, köztük Gabányi Lajost, az MSZMP Pest megyei Bizott­ságának osztályvezetőjét és dr. Csalótzky Györgyöt, a Pest megyei Tanács titkársá­gának vezetőjét A tanácsta­gok egyhangúlag megerősí­tették hivatalában Szekeres József tanácselnököt és Fe- renczi Illés elnökhelyettest Kiválóak ünnepe Tegnap a Szabadság Szálló éttermében rendezte május el­sejei ünnepségét a Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat, s ebből az alkalomból adták át részükre az Országos Vízügyi Hivatal elnöke, valamint a HVDSZ által adományozott Kiváló vállalat címet. Az ün­nepségen megjelentek — töb­bek között -— All Lajos, az OVH főigazgatója, Birinyi Mátyás, a Pest megyei pártbi­zottság munkatársa, Soltész Lajos, a HVDSZ központi ve­zetőségének tagja, Bori Rudolf, a Pest megyei Népi Ellenőrzé­si Bizottság elnöke, valamint Üjfalusi Ferenc, a megyei ta­nács osztályvezetője. — Bartha Antal igazgató- be­szédében egyebek mellett hangsúlyozta, hogy hosszabb ideje ivóvízzel látnak el folya­matosan mintegy 250 ezer fo­gyasztót, az elmúlt évben 17 új víz- és csatomaművet he­lyeztek üzembe, például Kis- tarcsán, Nagy tárcsán, Kerepe­sen és Ahányban. Az ünnepségen hatan kap­ták meg a „Vízgazdálkodás ki­váló dolgozója” címet. Három szocialista brigád aramykoszo- rús, négy ezüstkoszorús, három pedig bronzkoszorús kitüntető jelvényt kapott. Ezenkívül hat kiváló dolgozónak, valamint öt, 20 éves és ugyanannyi 15 éves tözsgárdatagnak adtaik át elismerést és jutalmait. M. J. Tegnap délután ünnepi ter­melési értekezletet rendezett Aszódon, a Fegyveres Erők Klubjában az Aszód és Vidéke ÁFÉSZ. Az ünnepségen Varga László, a szövetkezet elnöke ismertette az elmúlt esztendő munkáját, amely igen sikeres volt. A szövetkezethez tartozó nyolc községben százhúszmil­liós összbevételt értek el és nyolc és fél milliós nyereség­gel zárták az évet. Mindennek eredményeként az Aszód és Vidéke ÁFÉSZ elnyerte a ki­váló címet, a megyei verseny­ben pedig a harmadik helyen végeztek. A kiváló címről szó­ló oklevelet Szikszai Sándor, a MÉSZÖV elnöke nyújtotta át. A megyei harmadik helyezést bizonyító oklevelet Varga László elnök Lippai Józseftől. a KPVDSZ megyei titkárától vehette át. Az ünnepség keretében nyújtották át a szövetkezethez tartozó hat üzletnek a kiváló bolt, tizenöt dolgozónak pedig a kiváló dolgozó kitüntetést. Ugyancsak ez alkalommal kapta meg a szövetkezet hat brigádja a szocialista .brigád címet. Varga László, a szövet­kezet elnöke Kiváló szövetke­zeti dolgozó kitüntetést kapott. P. P. Ünnepség színhelye volt az ikladi Ipari Műszer­gyár kultúrterme is. Az ünnep­ségen részt vett Pataki László, a KGM főosztályvezetője, Ko­vács József, a vasasszakszer­vezet szervezési osztályának vezetője, Murvai László, a já­rási bizottság titkára. Majer Károlynak, a vállalati szb-titkárának megnyitója után Oszkó Gyula igazgató be­számolt a tavalyi eredmények­ről. Tavaly a vállalat terme­lésének mintegy 30 százaléka külföldi piacokon talált vevőre. Szocialista exportjukat meg­kétszerezték, a tőkés országok­ba irányuló kivitelük pedig másfélszeresére nőtt. A beszámoló után Pataki István átadta a vállalat igaz­gatójának a kohó- és gépipari miniszter és a vasasszakszer­vezet elnökségének elismerő oklevelét. B. P. Pénteken a szokásosnál ko­rábban fejezték be a munkát a Budai Járási Építőipari Szö­vetkezet dolgozói, ugyanis dél­után 3 órakor tartották május elsejei ünnépségüket a szövet­kezet érdi székházában. Az ünnpeség alkalmából Baross Gyuláné, a KISZÖV elnöke Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter ne­vében miniszteri dicsérő okle­velet nyújtott át a szövetke­zet elnökének, Kiss Imrének, Az érdi építők — 630 dolgo­zó — kiváló munkát végeztek az elmúlt évben. Kilencvenhét millió forint értékű munkájuk eredményeként a járásban 76 középületet hoztak tető alá és adtak át határidőre. Tavaly láttak hozzá kétszáz­hatvanegy olyan épület alapo­zásához, amelyet az idén fog­nak befejezni. v Cz. V. Túra két szövetkezeténél, a Túra és Vidéke »ÁFÉSZ-nél és a helyi takarékszövetkezetnél is a jó munka eredményeit ün­nepelték tegnap. Az ÁFÉSZ a kiváló szövetkezet címért indí­tott versenyben elnyerte a belkereskedelmi miniszter di­csérő oklevelét és a velejáró pénzjutalmat, s az ÁFÉSZ-ek megyei munkaversenyében az ötödik lett. Az oklevelet és a jutalmat Kerecsényi Sándor, a MÉSZÖV ÁFÉSZ-titkára nyúj­totta át a szövetkezet vezetői­nek. Az ünnepségen adták át a jutalmakat tizenhét kiváló dolgozónak, a szocialista bri­gádzászlót öt brigádnak, kettő közülük most érdemelte ki el­ső ízben a szocialista brigád címet. Hat boltot kiváló bolt címmel tüntettek ki, és 20 éves törzsgárdatagságáért jelkép­ként értékes aranyláncot ka­pott Szilágyi Mihályné taka­rítónő, Galambos Károlyné munkaügyi csoportvezető, Kiss Gáborné számviteli osz­tályvezető és Martinak Fe­rencire italbolti elálló. A takarékszövetkezetnél ün­nepélyes munkaértekezlet ke­retében nyújtotta át a pénz­ügyminiszter és a KPVDSZ Országos Elnöksége dicsérő oklevelét a jó munkáért An­tal Domonkos, a MÉSZÖV ta­karékszövetkezeti választmá­nyának elnöke. Jutalmat a szövetkezet tizenegy dolgozó­ja kapott. D. G. Ezután a tanácsülés a Haza­fias Népfront városi bizott­sága javaslatának megfele­lően megválasztotta a 13 tagú végrehajtó bizottságot, vala­mint a különböző bizottsá­gokat, a három megyei és a hét járásbírósági népi ülnö­köt, valamint a megyei ta­nácstagot. Százhalombattát a megyei tanácsban ismét Csu- pics Sztanko, a Bentavölgye Tsz elnökhelyettese képviseli. / M. J. Szentendre Szentendre alakuló tanács­ülésén részt vett S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, a város országgyűlési képvise­lője, dr. Csicsay Iván, a Pest megyei Tanács elnökhelyette­se és dr. Ádám Mihály, az MSZMP Pest megyei Bizott­ságának osztályvezetője is. A tanácstagok választása alapján tanácselnök ismét Marosvölgyi Lajos, elnökhelyettes Wesze- lits Gergelyné dr. lett. Ezután a tanácsülés a szám- vizsgáló bizottságot, majd a 32 népi ülnököt választotta meg. A Hazafias Népfront vá­rosi bizottsága javaslatát el­fogadva: Szentendrén a követ­kező négy esztendőben dr. Csicsay Iván és Gál László, a 42-es körzet tanácstagja képvi­seli a megyei tanácsban. Dr. Csicsay Iván köszönte meg a maga és a tanácstagtársa nevé­ben a megbízatást, majd Löff­ler József, az MSZMP városi bizottságának titkára köszön­tötte a tanácstagokat. K. P. Érd A megye legnagyobb, 35 ezer lelket számláló nagyközségé­nek alakuló tanácsülésén Di- zseri Sándor levezető elnök, a Vörösmarty Gimnázium igaz­gatója köszöntötte az újonnan megválasztott száz tanácsta­got és a vendégeket, köztük dr. Stark Jankát, a Pest me­gyei Tüdőgondozó Intézet igazgató-főorvosát, Érd or­szággyűlési képviselőjét. A ta­nácstagok a Hazafias Népfront Központi Bizottsága javaslatá­ra megválasztották a tanács elnökét és helyettesét. Tanács­elnök ismét Máté Dezső, tár­sadalmi elnökhelyettes Balogh Imre, a 6. sz. általános isko­la igazgatóhelyettese lett. Ez­után 11 tagú végrehajtó bizott­ságot és a munkabizottságokon kívül két, úgynevezett kiren­deltségi bizottságot választot­tak, amely Érdligeten és Park­városban tevékenykedik. Érdet a megyei tanácsban Csenki János, a Diósdi Csapágygyár lakatosa, Ipacs László, a Buda­pest Vidéki TÜZÉP Vállalat igazgatója és dr. Foki László, a Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat igazgatója képviseli az elkövetkezendő négy évben. S. L PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ /VySZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XVII. ÉVFOLYAM, 98. SZÁM ÁRA 80 FILLÉR 1973. ÁPRILIS 28., SZOMBAT Május elsejére készül a megye Ifjúságipark-avatás Dunabogdányban Munkás—paraszt találkozó Szigelszentmiklóson Vidámságban, látnivalókban, sport- és kulturális események" ben gazdag programmal ké­szülnek a Pest megyei közsé­gek, városok lakói is május elseje megünneplésére. Pest megye központi ünnep­ségének színhelyén, Nagykőrö­sön nemcsak a város, hanem a környék dolgozói is színpom­pás felvonulással köszöntik az ünnepet. A nagygyűlés szóno­ka dr. Dimény Imre, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter lesz. Szentendrén reggel 7 órakor zenés ébresztő köszönti a vá­ros lakóit: 9 órától 10-ig, a fel­vonulás kezdetéig a Kossuth Lajos Katonai Főiskola fúvós­zenekara térzenével szórakoz­tatja a gyülekezőket. Tíz óra­kor indul el a felvonulók szí­nes menete a Vörös Hadsereg útjáról a Papszigeten felállí­tott dísztribünig, ahol a város vezetői, az üzemek élenjáró dolgozói, s a munkásmozga­lom veteránjai fogadják a fel­vonulókat. Délután Szentendre nyolc nagyobb üzeme majálist ren­dez saját dolgozóinak. A szentendrei járás központi ünnepségét Pomázon rendezik. Délelőtt 9 órakor kezdődik a felvonulás a nagygyűlés szín­helyére, a művelődési ház ud­varára. Az ünnepség részve­vőit a Petőfi Tsz lovasbemu­tatója, s a helyi sportegyesület sportműsora szórakoztatja. Délután a tanácsházán szerb népművészeti kiállítás nyílik, este szabadtéri bál fejezi be a napot. Dunabogdányban ekkor avatják fel a művelődési ház udvarán az ifjúsági parkot, amelyet a helyi gazdasági szervek anyagi támogatásával, a lakosság társadalmi munká­jával építettek. Három község — Aszód, Ik~ lad és Domony — lakói, vala­mint az ikladi Ipari Műszer­gyár dolgozói együtt ünnepel­nek Aszódon. Felvonulásuk végcélja a lakótelep, ahol Kiss Emil, a gödöllői járási párt- bizottság első titkára mond beszédet. A nagygyűlés után Olasz vendégekkel Vácott Négyen a vendégek közül: Romuldo Serrano, Araldo Aleondri, Domenico FortuneUi és Mario Monterosso, a küldöttség vezetője. Bagó József felvétele Az olaszországi Umbria tar­tomány tanácsának tapaszta­latcsere-látogatáson Pest me­gyében tartózkodó hét tagú küldöttsége tegnap Vácra lá­togatott, ahol dr. Lukács Fe­renc, a városi tanács elnöke fogadta a vendégeket és tájé­koztatta őket a város életéről. Ezt követően a delegáció meg­tekintette a váci Siketnéma Intézetet, ahol Angyal József igazgató mutatta be a 171 esz­tendős intézmény munkáját. A vendégek délutáni prog­ramja is sok érdekes látnivalót kínált. Először a Váci Kötött­árugyár üzemi bölcsődéjét te­kintették meg, majd ellátogat­tak az új váci kórházba, ahol dr. Kollár Lajos igazgató is­mertette az ország egyik leg­szebb és legkorszerűbb kórhá­zának sokrétű munkáját. Ért­hetően a legfőbb kérdező itt ismét Domenico Fortunelli pro­fesszor, a perugiai orvostudo­mányi egyetem tanára volt. A váci program a zeneiskola megtekintésével fejeződött be. Ma délelőtt az olasz vendé­gek a budaörsi óvodába láto­gatnak el, majd pedig a Duna­kanyar nevezetességeivel is­merkednek. majális, kulturális és sportmű­sor szórakoztatja a dolgozó­kat. Gödöllő város dolgozóit tíz órakor ünnepi harsonák kö­szöntik. A felvonulók menetét úttörők nyitják meg, őket köve­tik majd az üzemek, intézmé­nyek, vállalatok dolgozói és a veteránok. A kastély alsó park­jában majálist rendeznek, köz­ben néhány órára az Agrár- tudományi Egyetem — immár hagyományos — meghívásos lovasversenye zajlik. Pécelen ünnepi felvonulás­sal, Túrán és Galgahévízen a helyi népi együttesek szabadtéri műsorával köszöntik május el­sejét. A nagykátai járásban már a mai napon, szombaton megkez­dődnek a május elsejei ünnep­ségek. Délután 2 órakor tart­ják házi ünnepélyüket a Ko­hászati Gyárépítő Vállalat tá- piószelei vasszerkezeti gyár­egységének dolgozói. Itt Bu­jáid Ferenc szb-titkár ünnepi beszéde után 60 ezer forint pénzjutalmat és 17 kiváló dol­gozó kitüntetést adnak át a termelésben élenjáróknak. Nagykátán április 30-án ren­deznek ünnepi nagygyűlést a járási művelődési központban. Tápiógyörgyén május elsején ünnepi felvonulás, nagygyűlés, kulturális és sportműsor vár­ja a község Jakóit. A váciak május elsejei ün­nepi menetében a hagyomá­nyokhoz híven, 10—12 ezer dolgozó részvételére számí­tanak. , A váci járás 35 községében rendeznek ünnepséget május 1-e tiszteletére. \ A ceglédi járásbeli üzemek, vállalatok holnaptól, házi ün­nepségek keretében köszöntik a kiváló dolgozókat, és a szo­cialista brigádokat. A já­rás három nagyközségében, Abonyban, Törteién és Al- bertirsán rendeznek nagysza­bású ünnepi felvonulást. A budai járás községei kö­zül az érdiek egész napos ün­nepségére hívjuk fel a figyel­met. A színes felvonulás vég­célja a strandkert lesz, ahol Máthé Dezső, a nagyközségi tanács elnöke köszönti a dol­gozókat. Mámoron délelőtt 10 órakor kezdődik a felvonulást követő ünnepi nagygyűlés, amelyen dr. Bencsik Mihály, a járási hivatal elnöke mond ünnepi beszédet. A dabasiak ünnepi felvonu­lását 10 órai kezdettel nagy­gyűlés követi a sporttelepen. Ünnepi beszédet mond dr.' Rácz Ferenc alezredes, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője. A ráckevei járás központi ünnepségét Szigetszentmikló- son rendezik a járási és nagy­községi párt- és tömegszerve­zetek. Igazi munkás—paraszt találkozó lesz ez a nap, hiszen a helybeliek ünnepi meneté­ben ott vonulnak majd a ^Szerszámgépipari Művek Fej­lesztési intézetének, valamint a Pestvidéki Gépgyárnak és a Csepel Autógyárnak a dol­gozói is. Arató Andrásnak, a Pest megyei pártbizottság osz­tályvezetőjének ünnepi beszé­dét színes kulturális műsor követi, amelyben a Csepel Autógyár férfikarán, s a tö­köli nemzetiségi együttesen kívül fellépnek a szovjet ka­tonai művészegyüttes szólistái is. A járás székhelyén, Rácke­vén, a Savoyai-kastély udva­ra lesz a nagygyűlés színhe­lye. A nagyközségi tanács el­nöke, Tóth Gábor ünnepi be­szédét előbb az iskolások kul­turális műsora, majd az eve­zősök dunai bemutatója kö­veti. Kettős ünnepre készül a Börzsöny-hegység kisközsége, Kemence lakossága: a Ve­gyesipari Ktsz dolgozói a mun­ka ünnepén veszik át tavalyi eredményeik jutalmát, az OKISZ vándorzászlaját Bo- ross Gyulánétól, a megyei j pártbizottság tagjától, a KI- ' SZÖV Pest megyei elnökétől.’ I Ny. É. Fock Jenő és Nyers Rezső fogadta az amerikai szenátorokat Fock Jenő, a Miniszterta­nács elnöke és Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Központi Bi­zottság titkára pénteken a Parlament épületében fogadta Howard W. Cannon és Frank E. Moss szenátort, az USA sze­nátusa kereskedelmi bizottsá­gának tagjait. Eszmecserét folytattak a magyar—amerikai gazdasági kapcsolatok kérdé­seiről. Jelen volt Nagy János külügyminiszter-helyettes, to­vábbá Alfred Puhán, az Egye­sült Államok budapesti nagy­követe. A szenátorokat fogadta Vályi Péter, a Minisztertanács elnök- helyettese és Péter János kül­ügyminiszter is. KOZELET Fehér Lajos, a Miniszterta­nács elnökhelyettese — kéré­sükre — fogadta Hoang Cuon- got, a Vietnami Demokratikus Köztársaság budapesti nagykö­vetét és Nguyen Thant, a Dél- Vietnami Köztársaság buda­pesti nagykövetségének ideig­lenes ügyvivőjét. A Gáspár Sándor főtitkár vezetésével lengyelországi lá­togatáson tartózkodó SZOT- küldöttség a pénteki napot Plockban töltötte. Pénteken este a Lengyel Szakszerveze­tek Központi Tanácsának el­nöksége vacsorát adott a SZOT-küldöttség tiszteletére. R. B. Edmonds, Kanada bu­dapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője tegnap este fogadást adott a kanadai parlamenti delegáció tisztele­tére. A fogadáson részt vett Apró Antal, az országgyűlés elnöke, s ott volt az ország­gyűlés tisztikarának számos tagja is. Dr. Bíró József külkereske­delmi miniszter, algériai kollé­gája, Lajasi Jakir társaságá­ban tegnap délután nyitotta meg a magyar ipar legnagyobb tavaszi külföldi bérmutatóját: az algíri önálló magyar gép- ék műszeripari kiállítást. Dr. Csanádi György közle­kedés- és postaügyi miniszter pénteken hivatalában fogadta a KGST forgalombiztonsági munkacsoportjának első buda­pesti ülésén részt vevő kül­döttségek vezetőit. i %

Next

/
Oldalképek
Tartalom