Pest Megyi Hírlap, 1973. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-25 / 95. szám

1973. ÁPRILIS 25., SZERDA ™*JCirtaD ÚJ. MEGBÍZHATÓ PROFIL Fénycsőtömeggyártás, Vácott A nem gazdaságos gyárt­mányok megszüntetéséről szóló határozat az MSZMP Központi Bizottságának vitat­hatatlanul bölcs javaslata alapján született. Tudják ezt az Egyesült Izzó váci gyárában is, ahol 12 év után tavaly év elején abbahagyták a nem ki­fizetődő televízióképcső gyár­tását. Hozzá kell tenni, hogy nem minden szívfájdalom nél­kül, hiszen ez a bő évtized, amelynek egyes éveiben 300 ezer képcső hagyta el az üze­met, valóban hősi korszaka volt a köeel 80 éves Tungsram történelmének. A gyártás leállítása óta 1975- ig már csak a kereskedelem által be nem szerezhető régi típusú képcsöveket újítják fel Vácott. Az igény most éves szinten 20—30 ezer darab re­generálása, ami jelentős ter­melési értéket jelent még min­dig. A transzportláncos folya­matos üzem helyett, ehhez azonban egy jóval kisebb üzem is elég. Négy ütemben Az élet azonban nem áll meg. Ma már a sokáig profil- gondokkal küzdő vád. gyár újabb nagy korszaka küszöbén áll. Sőt: már át is lépte a kü­szöböt. Az új meghatározó profil: a fénycső. Az első 800-as sor (névleges teljesítménye órán­ként 800 darab fénycső), az el­múlt év tavaszán települt Vác- ra: a második félévben már termelt. — Jelenleg az újpesti törzs­gyár felújított ezres sorának leköltöztetóse van folyamat­ban — mondja Kerényi Lász­ló igazgató. — Most a második negyedben már be is kapcso­lódik a termelésbe. A nagy teljesítményű sor üzembe állá­sa azt is lehetővé teszi majd, hogy a későbbiekben több tí­pust, többféle színben állít­sunk elő. A képcsőüzem és -raktár felszabaduló helyiségei azon­ban további lehetőséget biztosí­tanak a fénycsőgyártás ter­jeszkedésének. — A harmadik, egy 1000— 1200-as teljesítményű sor elké­szítésé t idén év végére ígérte az ugyancsak Újpesten levő gépgyárunk. Ennek üzembe ál­lítását 1974 első negyedére ter­vezzük. A sort az Izzó nagy- kanizsai féyforrásgyárában le­vő 800-as fénycsőgyártó sor zárja be: a jövő év folyamán azt is hozzánk telepíti a nagy­vállalat. Munkában a konstruktőrök Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy az Egyesült Izzó újpesti törzsgyárában csak a fejlesz­tés marad, a fénycsőtömeg­gyártás teljes egészében a vád gyár feladata lesz. Kerényi László azt is elárulta, hogy a nagy hagyományokkal rendel­kező részvénytársaság újpesti konstruktőrei a jelenlegieknél lényegesen nagyobb teljesít­ményű fénycsőgyártó sorok el­készítésén törik a fejüket. A korábban meglehetősen vegyes és gyakran változó pro­filú váci gyár a fénycsőgyártás meghonosításával végre stabil profilt kapott. A fónycsőgyár végső felfutásban az egész gyár termelési értékének több mint a felét fogja produkálni. Csökkenő monotonitás Gond azért most még van. Elsősorban a munkaerőhely­zet nem megoldott. Az első „800-as” kezdői bejártak Új­pestre ellesni a teljesen auto­matizált gépek kiszolgálását. Ök tanítják majd be az ezres sor személyzetét. A harmadik és negyedik sor üzemeltetését a gyár vezetői elsősorban a Vác és környékén levő mun­kaerő-lehetőségek kihasználá­sával igyekeznek megoldani. A betanulási idő 2 és 6 hét között változik: a fénycsőgyár­tás műveletei közül legalább tíz komoly szakértelmet igé­nyel. Hosszú távon az a cél, hogy a dolgozók több műve­letben legyenek járatosak. Ez hasznos a gyárnak, de hasz­A Gödöllői Városgazdálkodási Vállalat (Gödöllő, Szabadság út 26.) szabad kapacitást ajánl fel vóllólatoknalc, intézményeknek, közületeknek, ÚT- ÉS JÁRDAÉPÍTÉSI, CSATORNAÉPÍTÉSI, FESTŐ-MAZOLÓ, ÉPÜLETBÁDOGOS ÉS LAKATOSMUNKÁK KIVITELEZÉSÉRE A megrendeléseket rövid határidőre teljesítjük. Érdeklődni lehet: a vállalat főmérnökénél. Telefon: 169. Az általános iskola 8. osztályát elvégzett IPARI TANULÓKAT az 1973/74-es tanévre FELVESZÜNK: KŐMŰVES, ÁCS és V'LLANYSZERELÖ SZAKMÁBA. A vidékieknek szállásról, teljes ellátásról gondoskodunk. A tanulmányi eredménytől függő ösztöndíjat, az ács és a kőműves szakmában társadalmi ösztöndíjat is fizetünk. Jelentkezni lehet: a PROSPERITÁS KSZ munkaügyi osztályán, Budapest IX., Viola u. 45. nos az embereknek is, hiszen a többféle munka jelentősen csökkenti a monotonitás veszé­lyeit. 4 Ballontól a forrasztásig — Az új gyártás szakember- giondjait — folytatja a fiatal igazgató — a meglevő gárdá­ból oldjuk meg. Elsősorban a képcsőgyártásból, a meó-ból, a technológiáról és más osztá­lyokról irányítunk át megfele­lő műszaki tapasztalattal ren­delkező embereket. A gyártás maga a ballon- mosástól a szárításon, a ké­miai műveleteken, a szivaty- tyúzáson keresztül, egészen a fénycső^ beforrasztásáig meg­oldott. A folyamatos gyártás­hoz szükséges ballonmennyi­séget egy-két hónapra előre biztosította a gyár saját üveg­gyára. Az üveggyár azonban időközben átáll a magnézium­ról az ólomüveggyártásra, így a továbbiakban az Izzó nagy- kanizsai üveggyárából postáz­zák Vácra a fénycsőtesteket. Jelenleg éppen az anyagmoz­gatás gépesítésén, rakodólapos targoncák segítségével történő megoldásán fáradoznak. Névadás Az első, a 800-as fénycső- gyártó sor már egészen ottho­nosan érzi magát Vácott. A cél szaknyelven szólva az, hogy „a sor nettó kihozatala minél jobban megközelítse a bruttó lépésszámot:” jelen esetben az óránkénti 800 da­rab fénycső hibátlan legyár­tását. ' Ehhez természetesen folyamatos anyag- és alkat­részellátás, a gépek zavartalan üzemelése és a kezelőszemély­zet rutinos helytállása szüksé­ges. S ha a gyár termelési pro­filjában bekövetkezett jelen­tős változás vég jtásámak mind a négy üteme megvaló­sul, akkor nyilván sor kerül a már most megtévesztő Televí­ziós Képcső- és Alkatrészgyár név megváltoztatására is: alig­ha kétséges, hogy fónycsőgyár- ra. Kertész Péter A Ráckevei-Duna-ágból a Kis-Balatonba A mákszem nagyságú virá­gokat hozó Wolffia Arrhizát a Kis-Balatonon is felfedezték a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem kutatói. A világ egyik legkisebb virágának tartott ví­zinövényt korábban a Ráoke- vei-Duna-ágban találták meg, s most már kisebb tenyészhe- lye alakult ki a Kis-Balatonon is. A szakemberek feltevése szerint vándormadarak köz­vetítésével került ide a Kö- zép-Európában rendkívül rit­ka növény. Napirenden: Pest megye köztisztasága A téma lényeges a közegész­ségügy és a környezetvédelem szempontjából: a szemét, a hulladék és a szennyvíz sze­repelt kedden a Pest megyei közegészségügyi-járvány­ügyi bizottság ülésének napi­rendjén. Dr. Laping Miklós, a megyei KÖJÁL település- egészségügyi csoportjának ve­zetője, előadásában mérték­tartó tárgyilagossággal foglal­kozott a kérdéssel. Hiányzik az állattartás szabályozása Mindenekelőtt megállapítot­ta, hogy a megye köztisztasági helyzete az utóbbi két eszten­dő folyamán fejlődött ugyan minden városban és számos községben is, de még sok a kívánnivaló. A lakásokban, la­kótelepeken, közös. intézmé­nyekben, ipartelepeken fel­halmozódó házi- meg ipari szemét és szennyvíz elszállí­tását, elhelyezését nem min­denütt oldották meg megfe­lelő módon. Az állattartás sza­bályozása pedig tisztasági szempontból általában még kevésbé megoldott. A városi szabályrendeletekből több­nyire hiányzik az ipari szenny­vizek meghatározása, a semle­gesítésükre és elhelyezésükre vonatkozó előírások. Nem tar­talmaznak ezek a szabályren­deletek általában büntető szankciókat sem az előírások be nem tartóival szemben. A KÖJÁL tavaly 61 esetben kez­deményezett szabálysértési el­járást, amelynek során össze­sen 1950 forint bírságot szab­tak ki. Fuvarozás nyitott kocsin A budai járásban, négy községet kivéve, mindenütt van kijelölt szemétlerakodó­hely, de csak Budakeszin, Bu­daörsön és Törökbálinton lé­tezik szervezett szemételszál­lítás, igaz, csupán hetenként egyszer és nyitott kocsin. A ceglédi járásban kijelölt sze­méttelep, szervezett szemét­szállítás és szennyvízleeresztő- hely csupán Abonyban műkö­dik, de minden községben ki­jelölték a szemétlerakodó­helyet. A dabasi járásban csak Örkényben, Bugyin és Gyálon jelöltek ki eddig szeméttele­pet, a gödöllőiben ellenben minden községben kijelölték. Mégis Kerepes és Szilasliget között a környék lakói a HÉV töltése mentén öntik ki a há­ziszemetet. A monori járásban csak a járási székhelyen és Vecsésen «gondoskodnak a sze­mét elfuvarozásáról. Monoron azonban a járási hivatal szom­szédságában addig gyűjtik, amíg egy kocsiravaló össze­gyűlik. A nagykátai járásban egyedül a járás székhelyén hordják el szervezetten a há­ziszemetet, míg a ráckevei já­rásban csupán Dunaharasztin és Szigetszentmiklóson. Rác­kevén a HÉV-végállomással szemben, tiltott helyen is le­rakja a környék lakossága a szemetet. A Dunakanyar üdülőközsé­geiben a szemét tárolására és elfuvarozására nagy gondot fordítanak. A szentendrei já­rásban Leányfalun és Viseg- rádon hetenként egyszer, zárt nylonzsákokban viszik el. A váci járás kilenc — nemcsak Duna menti — községében fu­varozzák el rendszeresen a há­ziszemetet. A városokban a városgaz­dálkodási vállalatok végzik a szemétfuvarozást, éspedig Cegléden naponta, zárt ko­csin. Nagykőrösön kifogásol­ható, hogy az új lakótelep több emeletes házaiból csak hetenként egyszer hordják el a különösen nyáron bűzt árasztó háztartási hulladékot. Százhalombattán a tsz vállal­ta a szemét fuvarozását. Milliós bírságok Szepesy Árpád, a megyei ta­nács építési, közlekedési és vízügyi osztályának munka­társa bejelentette, hogy az Országos Vízügyi Hivatal még az idén kiadja a csatornázási szabályrendeletet, amelynek alapján elkészül a megyei szabályrendelet is. Közölte to­vábbá, hogy a közelmúltban több vállalatot bírságoltak meg a szennyvíz szabálytalan kezelése miatt. A Húsipari Vállalat ceglédi telepét 2 mil­lió 400 ezer, a vácit pedig 1 millió 800 ezer és a FORTE-t 600 ezer forintra bírságolták, s egyben kötelezték mind a hármat az előtisztító berende­zés felújítására és megfelelő üzembentartására. Más válla­latok éllen még folyik az eljá­rás. A közterületek tisztán­tartása az útőrök feladata. Gondoskodni kell tehát kellő létszámú és iekiismeretes munkát végző útőrgárdáról. A két előadáshoz többen is hozzászóltak. A Tőzeigkiterme- lő Vállalat megbízottja kifogá­solta; a Fővárosi Csatornázási Művek nem engedi meg, hogy a megye határához közeli csatornáiba ürítsék a szenny- víaszippantó kocsikat. Holott fővárosi lakosok tömegével üdülnek és kirándulnak a megye területén. A versenyben is Fehér Gyula, az OKISZ tu­dományos munkatársa szerint, amíg a csatornázás általános nem lesz, helyes lenne több regionális vállalat alakítása a szemét és a szennyvíz elhe­lyezésére. A hozzászólások után az el­nöklő dr. Madár János, a me­gyei KÖJÁL igazgató főorvo­sa szavazás után kihirdette az elfogadott határozati javasla­tokat. Ezek szerint a bizottság felkéri a Hazafias Népfront megyei elnökségét, hogy a községfejlesztési és -szépítési verseny értékelésénél helyez­zen nagy súlyt a köztisztaság­ra, és hallgassa meg a köz­egészségügyi hatóság vélemé­nyét. A Pest megyei Vöröske­reszt-szervezet vezetőségét pe­dig arra kéri, hogy területi szervezeteiben tűzze napi­rendre a köztisztasági helyzet kérdéseit. Végül kimondotta a bizottság, szükséges lenne munkabizottságok létesítése tárásonként a köztisztaság he­lyenkénti megvizsgálására. Sz. E. CSAK SEMLEGESÍTŐ BERENDEZÉSSEL Rendelet a j'ó levegő védelméről A levegő tisztaságának vé­delméről egy évvel ezelőtt ki­adott minisztertanácsi rende­letnek megfelelően most az építésügyi és városfejlesztési miniszter számos fontos kérdés részleteiről intézkedett végre­hajtási rendeletében. Többek között kimondja a rendelet, hogy a kiemelten védett és a védett területi kategóriába so­rolt helyeken ezután tilos olyan üzemet — gyárat, mű­helyt stb. — létesíteni, amely­nek működése káros légszeny- nyezést okoz. A legjobban védett terü­leteken a tüzelőanyag csak fa, koksz, gáz és legfeljebb egyszázaléknyi ként tar­talmazó olaj lehet. A védett terület kategóriába sorolt helyeken az előbb em­lítetteken kívül tüzelőanyag­ként használhatnak még 3 százaléknál nem nagyobb kén­tartalmú szenet vagy olajat is. E rendelkezéseket első ízben az 1974. évre szóló tüzelő­anyag-beszerzéskor, a szerző­Azonnal felveszünk villanyszerelő, víz-, gáz- és fűtésszerelő, kőműves, ács, vasbetonszerelő, asztalos, tetőfedő, bádogos, lakatos, festő, parkettás, burkoló, útkövező, külső vízszerelő, Qutinord szakismerettel rendelkező szakmunkásokat, hegesztő szakvizsgával rendelkező építőgépszerelőt, toronydaru-szerelőt, „Schwing" betonszivattyúhoz kezelőt, nehézgépkezelői jogosítvánnyal rendelkező aggregátorkezelőt, k^nnyűgépkezelőt, gépkocsivezetőket, betanított és seaédmunkásokat (16. évüket betöltött fiúkat is), rakodókat, kubikosokat. Jelentkezni lehet: a „PROSPERITÁS ” KSZ munkaügyi osztályán, Budapest IX., Viola u. 45. dések megkötésekor kell érvé­nyesíteni. Az új rendelet fon­tos intézkedése, hogy a levegőt különösen szennyező, vagy kö­zös ipari hulladékanyagot — gumit, bőrt, rongyot, műanya­got, csontot, hús-, zsír- és olajszármazékokat, bitument, stb. — s az ilyen hulladékkal szennyezett göngyöleget csak hulladékégetőben szabad meg­semmisíteni. Hasonló jogsza­bály intézkedik arról is, hogy a nagy portartalmú szenet is csak erre a célra szolgáló — megfelelő semlegesítő beren­dezéssel ellátott — tüzelő- berendezésben szabad eléget­ni. Az új rendelkezés előírja, hogy a légszennyező üzemmel, gyárral a területileg illetékes tanácsi szakigazgatási szerv folyamatosan, de legkésőbb 1974. december 31-ig közölje — területi védettségi kategó­riánként — a szennyeződés ki­bocsátására meghatározott ér­tékeket, amelyeket az üze­meknek, gyáraknak nem sza­bad túllépni, illetve az előírt­nál nagyobb szennyezettségért megfelelő bírságot kell majd fizetni. A rendelet szerint fontos tennivaló az is, hogy mind­azok, akik légszennyezési alapjárulékot fizetnek, az új rendelet kihirdetésétől számí­tott hat hónapon belül pontos adatokat szolgál­tassanak az illetékes me­gyei — fővárosi — tanács építésügyi szakigazgatási szervének, s az adatszolgáltatást évente megismételjék. Az új rendelet a kihirdetéssel hatályba lépett. Ezzel a rendelkezéssel egy időben jelent meg az új intéz­kedés. amely szerint részben vagy egészében mentesülhet a légszenny«zési alapjárulék fi­zetése alól az a légszennyező, aki a levegőtisztaság-védelmi követelményeknek megfelelő berendezéssel rendelkezik, és azt üzemelteti, vagy annak megvalósítására vállalkozási — szállítási — szerződést kö­tött, illetve házilagos kivitele­zés esetén már megkezdte az építést és szerelést. Ez a ren­delkezés ugyancsak a kihirde­téssel lépett hatályba­(

Next

/
Oldalképek
Tartalom