Pest Megyi Hírlap, 1973. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-25 / 95. szám
Éljen és virágozzék szeretett hazánk, a Magyar Népköztársaság! (Az MSZMP Központi Bizottságának május 1-i jelszavaiból) Lenin emlékének tisztelegve Az ifjúmunkások politikai aktivitása Fodor László korreferátuma a megyei elméleti konferencián Mint arról már hírt adtunk, a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottságának Oktatási Igazgatósága, V. 1. Lenin születésének 103. évfordulója tiszteletére, elméleti konferenciát rendezett „A munkásosztály vezető szerepe — A társadalmi fejlődés hatása a munkásosztályra Pest megyében'’ című témából. Dr. Pethő György kandidátusnak, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagjának, a gödöllői Agrártudományi Egyetem rektorának e című referátumához hat korreferátum hangzott el. Ezúttal Fodor Lászlónak, a megyei pártbizottság tagjának, a KISZ Pest megyei Bizottsága első titkárának „Az ifjúmunkások politikai aktivitása és munkássá válásuk folyamatának néhány kérdése’’ című korreferátumát ismertetjük. A MUNKÁSSÁG nemcsak társadalmi szerepét, hanem létszámát, a munkamegosztásban elfoglalt helyét tekintve is a legnagyobo társadalmi erővé vált Pest megyében. Jelentősen megnőtt az ifjúmunkások száma, csaknem egyharmadá t teszi ki a megye egész munkásságának és mintegy 60 százalékát a megyében élő 15—29 év közötti fiatalok összlétszámának. A felnőtt munkásokhoz hasonlóan, a fiatalok többsége is a megyén kívül — főleg Budapesten — vállal munkát, ám a megyében dolgozók száma még így is megközelíti az 50 ezret. A MUNKÄSIFJÜSÄG FEJLŐDÉSÉNEK irányát alapvetően a munkásosztály fejlődése határozza meg; a munkásfiatalok többségének érzés- és gondolatvilága azonos vagy sok vonatkozásban megegyezik a munkásosztály egészének gondolatvilágával. Ök már a szocialista építés körülményei között nőttek fel; szemléletüket alapvetően a szocialista építőmunka, a mai társadalmi viszonyok alakítják. Műveltebbek és igényesebbek a korábbi ifjúmunkás nemzedéknél. Világnézetük, munkaerkölcsük, magatartásuk kedvezően fejlődik. Ám látni kell, hogy rájuk is hatnak a társadalom belső ellentmondásai, a régi és az új harca, az iskolai nevelés hibái, a kapitalista köryezet- ből beszűrődő nézetek. A társadalom által nyújtott lehetőségeket becsülik, élnek is velük, bár — igényeikhez viszonyítva nem tartják azokat mindig kielégítőnek. Ha a munkásfiatalok társadalmi tevékenységét vizsgáljuk. az általános megítélés kedvező, azonban egyes rétegek és csoportok politikai tudatossága, aktivitása még nagy eltéréseket mutat. Más szóval: a tudatos politikai cselekvés az ifjúságnak még kisebb részére jellemző. A politikailag legtudatosább, leginkább tettre kész réteget a szakmunkások alkotják. Többségük egyaránt aktívan Vesz részt a termelőmunkában, a mozgalmi tevékenységben és a közéletben. Közülük sokan bekapcsolódnak . a párt, a szakszervezet, a KISZ és más társadalmi szervezet munkájába. Bizonyítja ezt az is. hogv az elmúlt években jelentősen emelkedett a közélet különböző fórumain szereplő fiatalok száma. A FEJLŐDÉS ELLENÉRE IS látni kell, hogy ma még elég magas a társadalmilag kevésbé aktív, a közösségi munkától visszahúzódó fiatalok száma. Alkalmanként ugyan részt vesznek a közügyekben. jó néhányan tagjai az ifiúsági szervezetnek is de a politikai-mozgalmi tevékenység még nem vált belső szükségletükké. Ezek a fiatalok alapiában becsületesek jóindulatúak, munkájukat rendesen végzik. A munkához való viszonyuk olyan tényező. amelvet e fiafa'ok nevelése. a velük való differenciáltabb foglalkozás érdekében a gazdasági, a párt- és társadalmi szerveknek az eddiginél io hban figyelembe keú venniük. Ez a kevésbé aktivizálható réteg elsősorban a szakmunkásom legfiatalabb korcsoportjából és a betanított munkásokból tevődik össze. Az igazsághoz tartozik, hogy passzivitásuk nem mindig az ó hibájukból ered. Sok közöttük a bejáró munkás, a fiatal házas és a kisgyermekes anya. A velük való foglalkozás célszerű formái, módszerei pedig még sem az állami, sem a társadalmi szerveknél nem alakultak ki megfelelően. A szám szerint legkisebb — de hatásában jelentős — csoportot a nehezen vagy egyáltalán nem aktivizálható fiatalok alkotják. Közéjük tartoznak — mindenekelőtt — a segédmunkások; egyrészt, mert műveltségi szintjük a legalacsonyabb, másrészt, mert ők kerülnek ki legkevésbé éretten a család és az iskola hatósugarából. Viszonylag közöttük a legtöbb a fegyelemsértő, s az úgynevezett „vándormadár”. A munkásifjúság politikai aktivitásának megítélésekor éppúgy figyelembe kell venni a megyénkben kialakult sajátos körülményeket, tényezőket, mint a felnőtt munkások esetében. A főváros közelsége nagy hatással van a fiatalok magatartásának, ízlésének, gondolkodásának kialakítására. E hatások kedvezőek és kedvezőtlenek. Kedvező például, hogy a megye ifjúsága korlátlanul jut munkaalkalomhoz. Ugyanez a tény viszont kedvezőtlen is, mert kevésbé sarkallja őket szakmai ismeretszerzésre, a munkában való helytállásra, szorgalomra, fegyelemre. A fővárossal való intenzív érintkezés hatására a fiatalok önállóbbak, igénylik a kulturáltabb élet- körülményeket — kiforratlanságuk miatt ugyanakkor köny- nyebben megtévesztik őket a felszínességek, szívesebben átveszik a nyugati életforma ízléstelen hóbortjait. A bejáró munkásfiatalok munkaerkölcse lényegébal megegyezik az ifjúmunkásokra általánosan jellemző munkamorállal. Politikai, közéleti aktivitásuk azonban nem kielégítő. Nevelésük főként azért okoz gondot, mert sem munkahelyükhöz, sem lakóhelyükhöz nem kötődnek eléggé. A MUNKÁSOSZTÁLY UTÁNPÓTLÁSÁNAK más, az iparon kívüli területekről biztosítható tartalékai lényegében kimerültek. Az utánpótlás a jövőben szinte kizárólag a fiatal munkásnemzedékből kerülhet ki. Ez a tény arra figyelmeztet, hogy fordítsunk nagyobb figyelmet a felnövekvő munkásnemzedék nevelésére. A munkássá válás folyamatában nagy szerepe van a közvetlen környezetnek: a családnak, az iskolának, a munkahelynek, a társadalmi és tömegszervezeteknek. A feltételek közül pedig a szakmunkásképzés és a munkahelyi beilleszkedés igényel az eddiginél is nagyobb figyelmet. A munkássá válás egyik legfontosabb szakaszát a szakmunkástanulóként eltöltött évek alkotják. A fiatalokat ekkor érik először azok a hatások, amelyek a munkásosztállyal való közvetlen kapcsolatot jelentik. Itt jutnak először a fizikai munka megbecsülésének élményéhez, a Nemzetközi ifjúsági szolidaritási nap Ma: ifjúsági nagygyűlés a gödöllői egyetemen munka szépségének, örömeinek megismeréséhez. A szakmunkástanulók létszáma a megyében jelenleg több mint nyolcezer, minden száz általános iskolát végzett fiatal közül 47 tanul szakmát. Többségük szorgalmasan, becsülettel készül hivatására. Világnézeti, politikai és erkölcsi nevelésük azonban nem megfelelő színvonalú, hiányosan készítik fel őket a munkáséletre. Fel kell venni a harcot a fizikai munkások megbecsüléséért. Meg kell végre teremteni a fizikai munkás, a szakmunka társadalmi rangját, presztízsét. És meg kell javítani a szakmunkásképzés tárgyi és személyi feltételeit! A MUNKÁSSÁ VÁLÁS FOLYAMATÁNAK nem kevésbé fontos szakasza az üzemi munka megkezdése. A fiatalok többsége izgatottan várja a találkozást első munkahelyével, szakmai környezetével, készül az első feladatra. Általános tapasztalat, hogy a munkásfiatalok pályakezdése rendszerint ellentmondásos, konflikusokkal telített folyamat. Nem ritka eset, hogy a fiatalokat besorolják egy munka- területre, és nem kapnak lehetőséget, hogy megismerjék, kipróbálják saját képességeiket. Nem tájékoztatják őket kellően a vállalat feladatairól, a munkahelyi szokásokról, a várható keresetükről, érvényesülési lehetőségeikről, azok feltételeiről, nem ismertetik meg őket munkatársaikkal, vezetőikkel. Mindez megnehezíti a beilleszkedést, s gyakran válik a munkahelyváltoztatás, okává. A LEGTÖBB EREDMÉNYT azok az üzemek érték el, amelyekben a fiatalok idősebb munkatársaikkal közös szQcia- lista brigádokban dolgoznak. Itt harmonikus munkatársi, elvtársi és baráti kapcsolatok alakulnak ki. A fiatal munkásnemzedék jó tulajdonságait éppen a szocialista brigádmozgalom képes legjobban kibontakoztatni, a munkássá válás folyamatát egv ilyen közösség tudia leginkább megkönnyíteni. Tegnap országszerte, s így Pest megye több községében és városában rendeztek ünnepséget a nemzetközi ifjúsági szolidaritási nap alkalmából. Az ifjúsági gyűléseken, nagygyűlések — többek között Szegeden, Nagykanizsán, valamint Mo- noron és Vácott — a hazánkban tanuló külföldi ' diákok képviselői is részt vettek. A fiatalok tiltakozó és együttérző táviratokat fogalmaztak, és ezeket a Demokratikus Ifjúsági Világszövetséghez juttatták eh Az idei szolidaritási világnap Pest megyében is a X. VIT-re való felkészülés jegyében zajlott. A KISZ Pest megyei bizottságának kezdeményezésére a munkahelyi és területi KISZ-szervezetek májusban kommunista műszakokat rendeznek és az így befolyt összeget a világszolidaritási alap javára fizetik be. Ebből az összegből fedezik majd azoknak az afrikai országokban lakó fiataloknak a berlini VIT-en való részvételét, akik egyébként nem juthatnának el oda. A nemzetközi ifjúsági szó lidaritási nap megyei központi ünnepségét ma délután a gödöllői Agrártudományi Egyetemen rendezik. Július 6-tól Pécsi ipari vásár A mecsekaljai város készül kiemelt nyári eseményére, a július 6-a és 15-e között zajló IV. pécsi ipari vásárra. A rendező pécsi Idegenforgalmi Hivatal tájékoztatása szerint az érdeklődés felülmúlta a korábbit. Százhuszonöt hazai kiállító jelentkezett. Kétharmad részük budapesti, vagy más megyeszékhelyű cég. közülük csaknem félszáz először szerepel Pécsett. A külföldi- kiállítók közül a jugoszlávok részvétele már hagyományos. Déli szomszédor- szágunk több mint 20 vállalattal képviselteti magát. Először szerepel viszont Finnország Pécs finn testvérvárosából, Lahtiból, hat céget várnak. Érdeklődtek olasz, lengyel, NDK. NSZK és csehszlovák cégek is. Átadás: ma Kombinát a dabasi határban Egy beruházás és a kiváló ám Kettős ünnep ez, megtoldva a húsvét ugyancsak kettős ünnepét: ma megtörténik műszaki átadása annak a sertéstelepnek, amely legalábbis egyik jelképe, s remélhetően gyarapító forrása lesz a most kiváló szövetkezetté nyilvánított dabasi Fehér Akác Termelőszövetkezetnek. Ez a cím, ha úgy tetszik, rang, bízvást a beruházási lendület elismerése is; annak a törekvésnek, hogy a korántsem bő- markú határból a lehető legtöbbet produkálják. Ennek je- j le, hogy a dabasi szövetkezet öntözését, öntözőberendezéseit bárki megirigyelheti; egyik következménye, hogy a gazdaság tiszta vagyona 31, árbevétele 32 százalékkal növekedett tavaly, s hogy egy esztendő alatt 23 784-ről 24 860 forintra emelkedett az átlagos személyes jövedelem. ISV-szisztéma De maradjunk a mai eseménynél, amely ugyan nem ígérkezik látványosnak — az 1800 fős tagságnak csekély hányada veszi észre valószínűleg. (Mint Márczis Antal, a februárban újabb négy évre titkosan és egyetlen ellenszavazat nélkül megválasztott elnök elmagyarázza, júniusban, még az aratás előtt lesz a voltaképpeni megünneplése a sertéskombinát felépültének : akkor meghívnak 400 tsz-tagot, s vagy 50 vendéget is.) Az Ipar szerű Sertéstartó Vállalat — amelyet mezőgazdasági szövetkezetek alapítottak — szisztémájában épült a sertéskombinát. Néhány ilyen telepet már volt alkalmam látni. így a nyáron a Dráva partján, a neves barcsi Vörös Csillag Termelőszövetkezetben kalauzolt végig hasonlóban L osonczi Mihály, az ottani elnök, aztán ugyanezeket a sátorformájú építményeket láttam kiemelkedni a zalai dombok közül, Sze- petneken is. Tehát megvan a tapasztalat, a gyakorlati aranyfedezet ahhoz, hogy a da- i basi kombinát is jól működ- , jön. De miért fogalmazok jövő időben? Hiszen bárhová lépünk be Kancsár János teen- nikus nyomában (az egész telep egy állatorvos, s három technikus irányításával működik). mindenütt egy folyamatos „üzem” látványa fogad bennünket. Teljes a kép: együtt van itt 600 anyakoca — a körforgás megindult immár a „végtermékig”, hiszen... ... 1973-ban ötezer hízósertést, s hatszáz tenyészállatot, főleg kocát adunk el — mondja Márczis Antal. S már eddig is értékesítettek 380 hízósertést, s 76 tenyészkant, amelynek minden egyes példánya 6 ezer forintot kóstál. (Nyugatnémet alapanyagról van szó; ha az NSZK-ból vásárolják ezeket az állatokat, úgy 30—50 ezer forintot kell kifizetni mindegyikért!) Jövőre érik el a tervezett 18—20 ezer hízót. Hatása a háztájivá S ez még mindig nem a teljes produktum: az új kombinát hatása túlnő a szűkebb értelemben vett közös gazdaságon, s kiterjed — hogy szakszerű legyek — a közösnek egyik üzemágára, a háztájira is, ami voltaképpen természetes, sőt szükségszerű. A Fehér Akác Tsz gazdasági helyzetéről a tagoknak átadott zárszámadási beszámoló egyik passzusát igyekeznek érvényesíteni, amely így szól: „A közgyűlés támogatja a vezetőség azon tervét is, hogy kellő szervezettség melléit, 1973-ban megkezdi a háztáji gazdaságokban hizlalt sertések felvásárlását és értékesítését, hogy ezzel is biztosabbá tegye a háztáji gazdaságok termelését”. Miképpen valósítják meg ezt? — A tsz szerződést köt tagjaival a háztájiból származó sertések felvásárlására — mondja az elnök. — Ezeket az állatokat az Állatforgalmi Vállalatnak, illetve a hernádi Március 15. Tsz-nek adjuk el. Megkérdezheti, hogy mi az együttműködésből a tagok előnye? Utalványt kapnak két mázsa hízótápra, amit a szövetkezet nyújt nekik, továbbá 300 forint előleg is jár sertésenként. Garantálja a tsz az átvételt, s azonnal fizeti is az ellenértéket. Ha pedig tenyészHúsz éve vette fel Lenin nevét a Diósgyőri Kohászati Művek A gyár dolgozóinak kérését teljesítve, a kormány húsz éve, 1953. április 24-én kelt határozatával engedélyezte, hogy a Diósgyőri Kohászati Művek Lenin nevét viselje Az ország egyik legrégibb kohászati üzeme az eltelt két évtized alatt hatalmasat fejlődött A nyersvas és az acél termelése csaknem megkétszereződött, a hengereltárutermelés pedig háromszorosára növekedett. A vállalat árutermelése az idén már megközelíti az egymillió tonnát. Ugrásszerűen emelkedett a diósgyőri Lenin Kohászati Művek exporttermelése: jelenleg mintegy hatvan országba szállítja termékeit, az idén háromszázhetvenezer tonna mennyiségben. A gyár nyolcszor nyerte el a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját és magáénak mondhatja az MSZMP kilencedik kongresszusára alapított kongresszusi zászlót is. sertése van a tagnak, úgy a tsz-től minden takarmányt megkaphat, még a zöld lucernát is, hivatalos áron. Azt szeretnénk, ha a tagok a kombinátban tartott nyugatnémet sertést elterjesztenék, s ily módon a környéken ez a jobb minőségű anyag válna uralkodóvá. Gondolkozunk azon is, ho’gy ebben, illetve a régi állomány lecserélésében részjegyes módszerrel tesszük anyagilag érdekeltté az embereket. Százmilliós befektetés A kombinát 84 millió forintba került, ám az úgynevezett forgóeszköz-szükséglettel egyetemben 100 millió forintra növekszik a beruházás értéke. Évente 2 ezer tenyész- anyagnak való állat hagyja majd el a kombinátot, a többi vágóhídra, s exportra megy. S ha megvalósul, hogy az egész környék egyazon fajta sertést hizlal, abból sok előny származik, hiszen az ISV- szisztéma lényege: azonos fajta, azonos tartási mód, azonos — és állandó — minőség a fogyasztóknak. De hogy ez a mai — szerény — ünnep nem jelenthet holmi szünetet a beruházásokban, arra Ismét ama közgyűlési beszámolót hívom tanulságul: „A közgyűlés... felhívja a vezetőséget, hogy 1973—74-ben az állattenyésztés ágazatai közül alapvetően a sertéstenyésztésre és hizlalásra, valamint a juhtenyésztésre és a juhászat jövedelmezőségének további növelésére összpontosítsa a szakmai és gazdasági erőforrásokat, és támogatja a vezetőségnek azon elgondolását, hogy 1973-ban megkezdi a szarvasmarha-tenyésztés fejlesztését is.” Sertés, juh, szarvasmarha — lesz mindehhez elégséges táplálék? A közgyűlésen megtárgyalták, hogy külön takarmány- és malomipari ágazatként, korszerű szárító-keverő berendezést, 360 vagonos magtárat építenek, ily módon a takarmányokat kedvezőbben lehet értékesíteni. — Éppen a zárszámadáskor vált határozattá az is —mondja Márczis Antal —, hogy korszerűsítendő az öntözőrendszerünk. A következő nagy beruházásunk az öntözés lesz; az egész határt egy műszerházból, gombnyomással kívánjuk majd „vezérelni”. Vizünk van, magas errefelé a talajvíz. Víz, takarmány, állat — íme, a nagy folyamat alfeje- zetei. Ügy tapasztaltam, hogv okszerű előrelátással illesztik egymáshoz őket — ugyanígy okkal nyert tehát kiváló címet a dabasi szövetkezet. Keresztényi Nándor 4 4