Pest Megyi Hírlap, 1973. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-22 / 94. szám

Új ciklus kezdődik Április 27-én alakul meg a városi tanács Pénteken, április 27-én dél­előtt 10 órakor az Arany Já­nos Művelődési Otthon emele­ti dísztermében tartják meg az új városi tanács alakuló ülését. Ezen az első tanácsülésen kerül sor az ügyrendi bizottság meg­alakulására, a városi tanács elnökének, illetve elnökhelyet­tesének, a végrehajtó bizott­ság kilenc tagjának, a külön­böző bizottságoknak, a népi ülnököknek, valamint a népi ellenőrzési bizottság tagjainak megválasztására. A továbbiakban a városi ta­nács elmúlt kétévi feladatai­nak teljesítését tárgyalják meg, majd a megyei tanácsta­gok megválasztásával ér véget az alakuló ülés. ASSZONYKLUB Előadás a gombafajtákról Az asszonyklub április 24-én, kedd este 6 órakor a művelő­dési otthon emeleti helyiségé­ben összejövetelt tart: Csikai Pál a különböző gombafajtá­kat ismerteti a megjelentek­kel. ÄB* A PEStME&Ytl HÍRLAP KELŐIM KIADÁSA' XVII. ÉVFOLYAM, 94. SZÁM 1973. ÁPRILIS 22., VASÁRNAP Harminc fiatal a tanácsban Jelentős vállalásokat teljesítettek Áramszünet A DÉMASZ április 24—25— 26—27-én reggel 6 órától dél­után 4 óráig a Szolnoki, Po­zsonyi utcától a Váncsodi ut­cáig, a Vágóhíd, Losonczi, Bal­ia Gergely, Zrínyi, Vadas, Zsemberi Gyula, Attila, Jósika, Futár, Csiga, Szeglet és Haty- tyú utcában áramszünetet tart. Mentesítő vonatok Április 22-én, (vasárnap) 7 óra 11 perckor mentesítő gyorsvonat indul Budapest Nyugati pályaudvarra, 9 óra 29 perckor pedig személyvo­nat Szegedre. Április 23-án, (hétfőn) men­tesítő gyorsvonat indul 15 óra 11 perckor Budapest Nyu­gati pályaudvarra s ugyan­csak gyorsvonat 19 óra 49 perckor Szegedre. Április 24-én, (kedden) 7 óra 11 perckor gyorsvonat in­dul Budapest Nyugati pálya­udvarra. Ebben az évben ünnepli megalakulásának 15. évfordu­lóját a kommunista fiatalok szervezete. Már az alapítók jelentős feladatokat vállaltak a gazdasági munkában, a kö­zösségek életét megkönnyítő akciókban, a társadalmi meg­mozdulásokban. A kezdeti lel­kesedés nem szűnt meg az évek folyamán, csak talán megnyilvánulási formái változ­tak. Amint a KISZ városi bizott­ságának egy nemrégen készí­tett jelentéséből kitűnik, a városban élő és dolgozó kom­munista fiatalok az elmúlt év­ben, hasonlóan a korábbi évek­hez, aktívan vettek részt a különböző termelési mozgal­makban, a szocialista brigád­munkában. Kommunista vasárnapo­kat, vietnami műszakokat és ebben az évben VIT- műszakot szerveztek. A munkában a város nagyüze­meinek KISZ-tagjai jártak az élen, a konzervgyár, a Gép­javító és Faipari Ktsz és az Irodagéptechnikai Vállalat fia­tal dolgozói. Eredményeket ér­tek el a gazdaságpolitikai propagandamunkában a TRA­KIS, a 21-es Volán fiataljai és a szakmunkásképző iskolák tanulói. A város üzemeiben, ter­melőszövetkezeteiben dol­gozó szocialista brigádok tagjainak hatvan százaléka KISZ-tag. Sok esetben a jelentős számú kommunista fiatal kezdemé­nyezésére szerveződnek az egyes munkahelyeken társa­dalmi munkaakciók, amelyek­be azután a többi dolgozó is bekapcsolódik. Szép példája a segítő szándéknak a KISZ- alapszervezetek és a szocialis­ta brigádok együttműködése, amelynek során megalakult az Egy üzem — egy iskola moz­galom. A fiatalok óvodák és csecsemőotthonok patronálá- sát is vállalták. A mozgalom eredményeként például gyara­podott az iskolákban a szem­léltető eszközök száma, de az óvodák, iskolák felújításában is jelentős munkát- végeztek a fiatalok. A konzervgyárban ered­ményesen működik a szakma ifjú mestere moz­galom, amelyet az elmúlt évben szerveztek meg és amelyben 130 fiatal vesz részt. E mozgalmat az idén tovább akarják bővíteni. Ugyancsak a konzervgyárban alakult meg a fiatal műszakiak tanácsa, melynek tevékenysége iránt más üzemek fiatal műszaki dolgozói is érdeklődnek. A mezőgazdaságban dolgozó ér­telmiségiek részére kiírt pá­lyázatot a KISZ városi bizott­sága a városi tanács szakem­bereivel együtt irányítja. Mind gyakoribb, hogy a KISZ-szervezetek a vezetőségi és taggyűlésekre meghívják a gazdasági vezetőket is, akik részletesen tájékoztatják a fia­O/vasónk írja Kora reggel helyett — délután Nyitvatartási idő a gázcseretelepen A gázcseretelep nyit­va tartása ügyében te­szek észrevételt: úgy vé­útépítők, parkosítok A Kossuth Lajos utcai útrekonstrukcióval párhuzamosan a Közútépítő Vállalat Pál Ferenc vezette, kilenc tagú brigádja készíti a Lyukashíd aluljáróhoz vezető út burkolatát: naponta 500—770 zsák cementet kever, dolgoz fel. A konzervgyár I-es üzemének Béke szocialista brigádja a felszegi óvodát patronálja. Öt esztendeje, a tavasz beköszön- tével mindig a brigádtagok parkosítják az előteret, így az idén is, vezetőjük, Fodor Pál irányításával. Varga Irén felvételei lem, nem jó a szombati üzemeltetés. Délután is nyitva kellene tartani a gázcseretelepet, hogy mindenki, akinek szük­sége lenne rá, igénybe vehesse. Véleményem szerint teljesen felesle­ges a kora reggeli nyi­tás, inkább délután hosszabbítsák meg a csereidőt, mert azok, akik gyárban, üzemek­ben, irodákban, dolgoz­nak, inkább délután ér­nek rá. Szabó Imre Kecskeméti út 13. Mióta a Kárász utcából át­telepítették a Zentai utcába az ÁFÉSZ gázcseretelepét, több­ször szóba került a nyitva tar­tási idő megváltoztatása. Vé­gül is a tényleges igények alapján állapították meg reg­gel 7 órától déli 12 óráig, il­letve délután 4 órától este 6 óráig a nyitva tartást. Az ÁFÉSZ-központnak egyébként a 420-as telefonon lehet beje­lenteni a házhozszállítási igényt, megjelölve, hogy me­lyik időpontban kérik a gáz megérkezését. A konzervgyárban a telefon- központos vállalta, hogy a hozzá befutott kérelmek alap­ján, közli a teleppel a házhoz­szállítást kérelmezők nevét, címét, így mindazok, akik a délelőtti órákban dolgoznak s a műszak végeztével indulnak haza, a kívánt időben meg­kapják a gázt. A házhozszállí­tás nem kerül sokba, érdemes élni a felajánlott lehetőséggel. Mindent egybevetve: a telep nyitva tartásának meghosszab­bítása nem indokolt. (A szerk.) talokat a vállalat, üzem vagy szövetkezet gazdasági helyze­téről. Jelentős az a vállalás is, amely a város egészség- ügyi intézményeinek meg­segítését célozza. A városi tanáccsal és a Hazafias Népfront városi bizottságával együttműködve, a KlSZ-szer- vezetek aktívan részt vesznek az úgynevezett téglajegy- akcióban, a sportpálya építésé­ben és a város zöldövezetének kialakításában. A közelmúltban lezajlott ta­nácsválasztásokat megelőző je­lölőgyűléseken tizenhat 30 éven aluli személyt jelölték a tanácsi testületbe. A Hazafias Népfront városi bizottságával közösen, titkári értekezleteken, réteggyűléseken, így például az első választók gyűlésén fontos közéleti kérdésekről tájékoz­tatták a fiatalokat. Hamarosan újból megalakítják a fiatal ta­nácstagok fórumát, amelynek révén a tanácsi munkát kíván­ják megjavítani. K. A. A Rákóczi Tsz kertészetében Paprika- és karaiákésziiretre készülnek Új vezető — Versenytársként — Négy asszonybrigád Nagykőrös termelőszövetke­zetei járnak élen a megyében a primőr zöldségfélék termesz­tésében. Most is innen szállí­tanak el legtöbb fólia alatt nevelt tavaszi salátát. ★ A napokban meglátogattuk a Rákóczi Termelőszövetkezet Ceglédi úti kertészetét, ahol örömmel láttuk, hogy a kis közös gazdaság a többi ter­melőszövetkezetnek erős ver­senytársaként dolgozik. Miután Szabó Barnabás fő­kertész elment, ebben az év­ben a kertészet vezetésével Kovács Balázs termelőszövet­kezeti tagot bízták meg, aki addig a közös gazdaság áruér­tékesítője volt, korábban pedig mint jó nevű önálló zöldség­kertész dolgozott. Jelenlegi be­osztásában sikerrel érvényesí­ti gazdag tapasztalatait. A MÉK segítségével számos új kis és nagy fóliaházat léte­sítettek, melyekben tavaszi salátát termelnek. A kis üvegházakban már diónagyságú a karalábé. A konzervgyár fáradit gőzével fűtött, nagy üvegházat zöld­paprikával telepítették be. Kalocsa Balázsné, a paprika­ültetvények gondozója, öröm­mel mutatta a virágból kibon­takozó kis paprikákat, me­lyeket két hét múlva kezde­nek szüretelni. Akkorra szed­ni lehet majd a karalábét is. A kis üvegházakban a május elején elkövetkező szabadföldi kiültetésre vár a sok, táp­kockában nevelt paprika- és paradicsompalánta. A középső állványokon már fel is tüne- deztek a kis hegyespaprikák. A termelőszövetkezet kerté­szetében négy asszonybrigád dolgozik. Az egyik, amelynek Almási Erzsébet a vezetője, s Balogh Sápdorné meg Fodor Ferencné a törzstagja, éppen a többi brigád által felszedett salátát mosta egy nagy kád­ban. Elmondották, hogy három hete szállítják exportra és bel­földre a salátát. Már a végén járnak. Helyben is fogy a fó­liás termény, melynek húsvéit- ra felment az átvételi ára. — Mennyit keresnek vele? — kérdeztük. — Teljesítménybérben dol­gozunk. Egy fej saláta kivágá­sáért, tisztításáért, mosásáért és csomagolásáért 6—8 fillért fizetnek, aszerint, hogy ex­portra vagy belföldre megy. — Amint látják — fűzte hozzá Balogh Sándorné —, szorgalmasan dolgozunk. Nem henyéltünk eddig sem. Mi semmiképpen sem vagyunk okai annak, hogy a termelő- szövetkezet kátyúba jutott. Bí­zunk benne, hogy fejünk fölül a felhők elosztanak. Nekünk itt kell megélnünk, épp ezért ragaszkodunk ahhoz, hogy a termelőszövetkezet további sorsának eldöntése előtt ben­nünket, tagokat is kérdezzenek meg. K. L. NYITÁS: MÁJUS ELSEJE ELŐTT Megszépült a művelődési központ kiállítási terme A városi tanács testületé, ahogy azt a pénzügyi fedezet megengedi, minden esztendő­ben egy-egy célfeladat komp­lett megvalósítását végezteti el. így került sor néhány évvel ezelőtt az Arany János Műve­lődési Központ dísztermének impozáns kialakítására, átépí­tésére, korszerűsítésére. A te­rem azóta, rendeltetésének megfelelően, helyet ad nem­csak a művelődési tanácskozá­soknak, irodalmi esteknek, ha­nem, a városi tanács üléseinek, a politikai, társadalmi gyűlé­seknek is. A napokban befejezték a művelődési otthon kiállítási termének átépítését is: új ab­lakokat kapott a terem, kor­szerű, fényezett parkettát, és a végébe színpadot is építet­tek, amelyen kisegyüttesek és bábcsoportok léphetnek fel. A kiállítási teremhez szük­séges korszerű világítást is biz­tosították, s állandó, a célnak megfelelően mozgatható tab­lókkal szépítik meg a belsejét. A Gépjavító és Faipari Ktsz asztalosrészlegének dolgozói tizenöt talapzatot készítettek, melyekre egy-egy kiállítás al­kalmával a szobrokat állítják majd fel, s ezek a talapzatok nemcsak lelkes munkákról, de jó ízlésről is tanúskodnak. Május elseje előtt már az új teremben nyitják meg az álta­lános iskolások Petőfi-rajzpá­lyázatára beküldött legsikere­sebb alkotások kiállítását. (t. P ) Elmarad a kecskeméti színház előadása Technikai okok miatt A kecskeméti Katona József Színház április 24-re hirdetett előadása, Kocsis István A ko­rona aranyból van című két­részes drámájának bemutatója technikai okok miatt elmarad. SPORT Kétezren nézték meg az MHSZ jubileumi kiállítását Az Arany János Művelődési Központ földszinti helyisége adott helyet a 25 éves Magyar Honvédelmi Szövetség jubi­leumi kiállításának. Az MHSZ elődje, a Magyar Szabadságharcos Szövetség | nagykőrösi csoportja 1948 őszén alakult, Jakovics Jenő, a ma Kecskeméten élő nyugal­mazott rendőr őrnagy vezeté­sével. Tagjai harcászati és lö­vészeti gyakorlatokat tartot­tak, s 1949 januárjában kap­ták meg a központtól az első motorkerékpárokat. Abból az időből, az 1949. május elsejei demonstratív felvonulásról voltak láthatók képek az egyik tablón, valamint a leg­utolsó év eseményeiről. A rádiósklub az összekötte­téseket igazoló lapokat állítot­ta ki: Japánból, az Északi-sark közelében lévő Lenin atomjég­törő hajóról, Grönlandról, Angliából stb. van összekqtte­MOZIMUSOR Fotográfia. Megrendítő emberi sorsok. Magyar film. Kísérőműsor: Két város egy nap alatt. Előadások kezdete: 3, 5 és 7 órakor. MATINÉ A nagy korallzátony Előadás kezdete: délelőtt 10 órakor. KISKÖRZETI MOZI A GÓGÁNYI ISKOLÁBAN Cromwell. Angol történelmi filmdrá­ma. Előadás kezdete: délután 4 órakor. HÉTFŐ A boszorkánymester. Szinkronizált nyugatnémet bűnügyi film. Kísérőműsor: Egy évszáza­dos terv. Magyar híradó. Előadások kezdete: 3, 5 és 7 órakor. KISKÖRZETI MOZI A HANGÁCSI ISKOLÁBAN Cromwell. Angol film. Előadás kezdete: este fél 7 órakor. KEDD A boszorkánymester. Szinkronizált nyugatnémet bűnügyi film. Kísérőműsor: Egy évszáza­dos terv. Magyar híradó. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. test igazoló QSL-lapjuk. A tartalékosok életét bemutatói tabló érdekessége a vegyvédel­mi felszerelés volt. A modelle­zők élethű, régi történelmi mo­delleket, maketteket, modem, rádiós irányítású repülő- és hajómodelleket, valamint Nagykőrösről indult légcsava­ros aütómodelleket állítottak ki. A sportlövészek már a legmodernebb versenyfegyve­rekkel is szerepeltek. Mindenütt régi és újabb ok­levelek, kupák, kitüntetések, szép díjak mutatták, hogy az MHSZ városunkbeli hívei eredményesen szerepeltek. Az érdeklődők az MHSZ propa­gandaanyagából válogathat­tak, érdeklődési körüknek megfelelően. Mintegy kétezer személy nézte meg az egy hétig nyitva tartó MHSZ-kiállítási. A ju­bileumi programok befejezé­seként, a Magyar Népihadse­reg Művészegyüttese ajándék­műsorral kedveskedett az MHSZ társadalmi aktíváinak és családtagjaiknak. Vasárnapi műsor Asztalitenisz Sportotthon, 9.30: Nk. Ki­nizsi—Orosházi Kinizsi NB III-as férfi csapatbajnoki mér­kőzés. l Atlétika Cegléd: megyei középisko­lás női egyéni bajnokság. Kézilabda Kinizsi-sporttelep, 10: Nk. Kinizsi ifi—Domony TSZSK ifi,- 11: Nk. Kinizsi—Domony me­gyei bajnoki férfimérkőzés. Szigetszentmiklós: SZTK— Nk. Toldi ITSK megyei baj­noki női mérkőzés (ifi is). Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 15.30: Nk. Kinizsi II—Bem SE (Cegléd) II járási bajnoki mérkőzés. S. Z. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom