Pest Megyi Hírlap, 1973. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-22 / 94. szám
8 "'"k/CíHop 1973. ÁPRILIS 22.. VASÁRNAP Húsvét I I I HEINRICH BOLL: v A nevető ember M Orbán Edit gobelinje RADNAI ISTVÁN: Locsolás megjöttek a vadlibák szűz kutyák ugatnak vesédet gyermekként az asztalra kitetted s lila pénzekkel takartad szerelmedet melled éretlen almáira hullott a könnyed öled megnedvesedett s nem tudtad miért miért kell a tűzjelzők ablakát betörni van-e tűz igazán fogad rácsai mögött tövises békák szenderegnek lustán elhárítod részeg hímek puha közeledését és elfordítod tomporod hímes tojását hiába kiégett ház szemüreg ablakok könnyes koponyáddal szemben állok párás szemű lelkiismeret-----------------valaki meg| Amikor | kérdi hivatá- sómat, mindenkor zavarban vagyok. Vörös lesz az arcom és dadogok, holott egyébként mindenki nyugodt és kiegyensúlyozott embernek ismer. Irigylem azokat, akik azt mondhatják magukról : „Kőműves vagyok.” Vagy: „Könyvelő vagyok.” Irigylem a fodrászokat, sőt az írókat is; vallomásaik egyszerűségét. Az ő hivatásuk magától értetődő, és nem követel hosszabb magyarázatokat. Engem azonban arra kényszerítenek, hogy ilyen kérdésekre így válaszoljak: „Én nevető ember vagyok.” Eme nyilatkozat természetesen továbbiakat követel, miután a második kérdésre is mindig igennel kell válaszolnom. S ez a kérdés így hangzik: — ön ebből él? Valóban, én a nevetésemből élek, és meg kell őszintén mondanom, jól élek, mert nevetésem — hogy kereskedelmi módon fejezzem ki magam —, keresett cikk a piacon.------------------ nevető em1 Képzett 1 bér vagyok;------------------- senki más me ssze tájon nem ijevet úgy, mint én. Senki más nem képes művészetem árnyalatait oly magas szinten művelni. Éveken át — hogy a számomra oly kellemetlen magyarázkodástól megkíméljem személyemet —, színésznek neveztem magam, de mimikái és beszédkészségem oly csekély, hogy ez a meghatározás nem látszott igaznak. Szeretem az igazságot, és az igazság az, hogy — nevető ember vagyok. Nem vagyok bohóc, se komikus; nem vidítom fel az embereket, hanem vidám hangulatot teremtek. Nevetek szívből, mint egy római impe- rátor, vagy mint egy érzékeny, érettségiző diák. A tizenhetedik század nevetése számomra ugyanúgy ismert, mint a tizenkilencedik századi kacagás, és értem a különféle századok önfeledt kuncogásait. Megtanultam nevetni pihentethetem. Mások neveté- ^ se is idegesít ma már, mert ^ hivatásomra emlékeztet. Bé- ^ kés, csöndes házasságban ^ élünk, mert a nevetést a fele- ^ ségem is elfelejtette. Néha ^ rajtakapom egy-egy röpke ^ mosolygáson, és akkor én is ^ ösztönszerűen elmosolyodom. ^ Egymással halkan beszélünk, ^ mert halálosan gyűlölöm a ^ varieték harsogó lármáját, a ^ stúdiók felvételeinek falakat ^ rengető zajait. ^ {! Akik nem ismernek, zárkó- ^ zottnak tartanak. Bizonyára £ az is vagyok, mert rendszere- ^ sen kell a számat nevetésre ^ nyitni. Életem ma már fanyar ^ arckifejezéssel töltöm el, s £ bár időközönként még megen- J gedhetek magamnak egy ^ gyenge kis mosolyt, néha arra £ gondolok, vajon nevettem-e \ életemben egyetlenegyszer jót, 5 szívből, igazán? Azt hiszem, soha. í------------------------- elmondhat- ! | Testvéreim | iák> ho§y : •— -------------------- mindig ko- í mo ly kisfiú voltam. Nevetek í százféle módon, de a saját ne- * vetésem örömét nem ismerem. ! t Révész Tibor fordítása j úgy, ahogyan az ember megtanul cipőt talpalni. Amerika nevetése a mellkasomat feszíti, Afrika nevetése — tudom — fehér, vöröskés, sárga nevetés. És mindenkori, megrendelt nevetésem a megfelelő tiszteletdíj ellenében úgy buggyan fel belőlem, amint azt vásárlóim óhajtják. Nélkülözhetetlen lettem, nevetek lemezekre, magnetofonszalagra, és a hangjátékrende- zők is megtisztelőén kezelnek és foglalkoztatnak. Nevetek mélabúsan, mértékkel, hisztérikusan; nevetek mint egy villamoskalauz vagy mint egy kereskedőtanuló. Reggeli nevetés, esti nevetés, éjszakai nevetés, a szürkületi órák nevetése: mind megtalálható repertoáromban. Egyszóval: bárhol és akárhogy kell nevetni, engem szerződtetnek.--------------------------- tisztelik 1 Az emberek I bennem, hogy hivatásom erősen igénybe veszi szervezetemet. Specialitásom — ehhez is értek — a magával ragadó nevettetés elindítása. Nélkülözhetetlen lettem a harmad- és negyedrangú komikusok számára, akik joggal reszketnek poénjaik csattanóiért. Minden este a varietében ülök, mint megbízható bér- tapsonc és előnevető. Feladatom, hogy a műsorban elhangzó számok gyenge és erőtlen pontjain magával ragadóan nevessek, kacagjak, vihogjak. Persze, mint hivatásos nevető, tisztában vagyok azzal, hogy munkám mindenkor ízlést és mértéktartást követel. Erős, harsány nevetésemnek nem szabad sem korán, sem későn robbannia, annak mindenkor a megfelelő pillanatban kell felhangzania; az előre megbeszélt ritmus szerint pukkadók ki, majd az egész nézőtér ordít, fulladozik, kacag velem. Az eredmény: egyetlen poén sem marad kellő visszhang nélkül. És ez , óriási győzelem. ; Minden este kimerültén set- : tenkedek az öltözőbe, megelé- ! gedetten, hogy vége a munka- j időmnek. Otthon táviratok > várnak: „Sürgősen szükségem ! van a nevetésedre, felvétel ! kedden.” Néhány óra múlva ! egy túlfűtött gyorsvonatban ! gubbasztok és kesergek neve- ; téseimen. í---------------------- mindenki \ | Ezek után | megérti, 5 ---------------------- hogy munka idő után vagy szabadságom j heteiben nem lelkesedek a \ nevetésért. A fejőgulyás gyak- \ ran akkor vidám, ha a tehe- É net, a kőműves, ha a maltert £ elfelejthette, és az asztalos- £ nak többnyire olyan ajtói van- $ nak a lakásában, melyek nem ^ működnek, fiókjai, melyek ne- ^ hezen nyílnak. A cukrászok ^ rajonganak a savanyú ubor- J káért, a mészárosok szeretik a marcipánt, és a pék többre 2 becsüli a kolbászt a friss, omy lós kenyérnél; torreádorok ^ szeretik a kapcsolatot a süke- j tekkel, az ökölvívók elsápad- ^ nak. ha gyerekeiknek vérzik az orruk. Én megértem mindy ezt, mert én sem nevetek 2 munkaidő után. Halálosan koy 4. moly ember vagyok, és miny 4 denki joggal nevez pesszimis- í tának. y 4/ Házasságunk első éveiben 4/ azt mondogatta a feleségem: ^ — Nevess egyet! ^ Azután rájött, hogy ezt a 4/ kívánságát nem tudom telje- ^ síteni. Annak örülök, ha túl- í feszített arcizmaimat, kifay ^ csart lelkemet komolysággal Éppen munkába indultam, amikor feleségem orrom alá lökte a háromszázalékos békekölcsön nyereményjegyzékét. Egy szempillantás alatt átfutottam a kötvényszámok kavalkádjál, s azonnal észrevettem: egyszem békekölcsönömmel kerek száz rubelt nyertem! Útközben beugrottam a takarékpénztárba, felvettem a nyereményt. Ahogy odaértem a munkahelyemre, telefonált egyik ismerősöm, s hivatkozva az ő ismerősére, aki látta a nyereményem átvételét — kölcsönkért hetvenöt rubelt. — Neked most any- nyi pénzed van, mint a halnak ... Én azt mondtam, ez túlzás, de ismerősöm, fent említett ismerőse állítására hivatkozva, megsértődött: — Ne sopánkodj, ezer rubelt vágtál zsebre, abból igazán adhatsz! — Óriási tévedés, nem ezer, hanem csak száz! — kiáltottam dühösen. — Nem érdekes, mindössze 75 rubel kell. Ebédszünetben beugróm hozzád. És felkeresett. Száz rubelemből huszonöt maradt, amihez én tíz körömmel ragaszkodtam. A fenti szituációnak valaki szem- és fültanúja lehetett, SZEUGEJ ZVANCEV: A nagy nyeremény f.\.XXX\XSXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX,X mert nyomban rám- szállt Másztábov, a tervező. Orrom előtt meglengetett egy névsorokkal teli papírt, s megkért: írjam alá és pénzben járuljak hozzá az egyik nyug- díjbavonuló kartársunk részére indított ajándékakcióhoz. Nyereményem megmaradt részét Másztábov tette zsebre. Délután hivatott az igazgató. — Nem viselném el — mondta, ha mel- lőzöttnek érezné magát ... ön .ugyebár jólelkű, érzelemgazdag ember? — Hogyne — bólintottam, valami cseles fogásra gondolva. — Nos, meggyőződésem, hogy a múlt havi jutalmat megérdemelten kapta, de ugyebár most, hogy busás nyeremény üti a markát, meg se kottyan magának az a néhány rubelecske? Mert tudja, Milkina, az árukezelő jobban rá van utalva, hisz újra ikrei születtek. Amikor mindezek után magamhoz tértem, felhívtam a feleségemet: — Ejnye, ejnye — mondta rosszallóan —, amíg én reggeltől estig itt rostokolok, te eliszod a nyereményt ... — Esküszöm neked, én egy kortyot se ... Azt a szerencsétlen száz rubelt... — Ah, szóval már csak száz máradt? És hol van ezen kívül még kétszáz? Becsületszavamra, ha nekem nem hozod haza azt a háromszáz rubelt. akkor le is út, fel is út! Uram, teremtőm! Honnan a fellegből varázsoljak elő háromszáz rubelt? Azaz csak kétszázhuszonötöt. mert hetvenötöt az ismerősöm vitt el és ő bizonyíthatja a feleségem előtt, hogy nála van. Felhívom! — Drága Misám, könyörgök: telefonálj a feleségemnek, mondd meg neki, hogy te tartozol nekem 75 rubellel. Valamelyik hülye azt mondta neki, hogy 300-at nyertem. s most ennyit kell letenni az asztalra. De- hát honnan kerítsek? A zsebemben mindössze 50 rubel van, amit a fizetésemből kispóroltam. — Először is — mondta Misa —, egy fél órán belül ide adod nekem azt az ötvenest! Értem? Másodszor : beszélek a nejeddel és megmondom, hogy a háromszázat kölcsön adtad nekem fél évre. Harminc perc múlva Misa nálam volt, eltette az ötvenest, visszaadott belőle húsz kopejkát, kiadási költségekre. Három óra múlva magam is otthon voltam. Feleségem kitörő örömmel fogadott: — Felkeresett Misa barátod — újságolta. — Azt mondta, kölcsönadtad neki a háromszáz rubelt, hogy befizethessen a fiók- szövetkezetbe... Ismerem én az ilyen szövetkezeteket! Egy szó, mint száz. megmondtam neki, hogy ha egy órán belül nem adja vissza azl a háromszáz rubelt telefonálok a feleségének ... Tessék, itt a pénz! És, el ne felejtsem: bocsánatot kért, amiért ilyen kis címletekben fizetett Fordította: Baraté Rozália Vas Gereben Százötven éve, 1823-ban született Vas Gereben a Torna megyei Fürgéd pusztán. Apja hercegi uraaalmi ispán. Vas Gereben Pécsett, Veszprémben diákoskodik, Győrött jogot tanul, ebben a városban kezdte írói pályáját is. Csipkelődő írásaiért gúnyból ne- vezték el Vas Gerebennek, s \ ezt a nevet vette fel végleg \ eredeti családi neve, Radako- \ vies József helyett. Pesten 4f ügyvéd, az 1840-es években í már neves író, az egykori iro- t dalmi lapok munkatársa. A Í szabadságharc alatt a Nép % Barátja című lapot szerkeszti, % s bizalmas kormánymegbiza- $ tásokat vállal. Az elnyomatás 4 éveiben rövid fogság után — j mert eltiltották az ügyvédi $ tevékenységtől — teljesen az $ irodalomnak szenteli életét. $ 1868. január 26-án Bécsben ^ halt meg mint újságíró. % Stílusának szépségére már '/ Mikszáth is rámutatott: „Az $ íróknak, a nyelv művészeinek $ is gazdag bánya Vas Gereben”. £ Szép részleteket találunk a £ Nemzet napszámosaiban a 0 magyar színészet hőskoráról, í élethű a nagy komikus színész, f Megyery alakja. A Nagy idők, $ nagy emberek című korrajzá- 4/ ban Széchenyi, Kisfaludy $ Sándor és Festetich György 4 alakja elevenedik meg. Egy ? alispán című korrajzában Pest ^ megye reformkori alispánjá1 nak, Földváry Gábornak ne- i mes alakja tárul elénk. Föld- I váry a Nemzeti Színház fel- \ építéséért harcol, s még g Széchenyivel is szembeszáll. 1 A megyegyűlés Földváry Gá- : bornak adott igazat. i Rubinyi György Bemutatjuk szerzőinket Huszonöt éves vagyok. Az Országos Műemléki Felügyelőségnél dolgozom, mint előadó. Most azt kellene elmondani, hol éltem, honnan jöttem. Azt hiszem, ezek a dolgok csak számomra lényegesek, mert örökre meghatároznak és akarva-akaratlanul beépülnek verseimbe. így él tovább a múlt a jelenben, hogy meghatározza az embert, az ember tudatát és ösztöneit, melyekből nagyritkán kirobban a vers. Itt éltem és itt élek. Hogy merre tartok? Nem tudom pontosan megfogalmazni. Azért írok, mert ha az ember már semmi mást nem tehet, él kell mondania a kis csodákat, az élet örömeit és gondjait, a felfedezés örömét. Nem lehet nem elmondani ragaszkodásomat és az emberiségbe vetett hitemet Elmondom mindazt, amit érdemes elmondani, hogy elmondhassam az igazságot őszintén, félelem nélkül. Szilágyi Judith Azt szeretném Azt szereném, ha nagyanyám-keményített ágyában feküdnék, paplanomra ülne egy fiú, kezében mesekönyvvel és a pöttyöslabda-gyerekkor felém gurulna, feledném szemeimet, — nyári eső-tócsák — összeszorított szájam, mert soha nincsen papírpénzem, és ökleimet. melyeket felfelé ráztam annyiszor, hogy én is meguntam, költözéseim egyik albérletből a másikba, és keserves szerelemből a még keservesebbe. Azt szeretném, ha nagyanyám-keményített ágyban feküdnék, paplanomra ülne egy fiú, kezében mesekönywel és a pöttyöslabda-gyerekkor felém gurulna. Gyuri barátom emlékezik „Szendere Olga ötéves volt és három zörgő mákért az enyém lett úgy hogy az elsőért megmutatta a bokáját, a másodikért -felhúzta a szoknyáját, s a harmadikért odanézhettem, vasárnapi ebédkor álszent nagynénéim leájultak a damaszt térítők mögé, mikor elmeséltem, hogy Olga reggel tizenegykor hogyan lett az enyém, s azóta, ha mákot látok, eszembe jut az a kép, mikor utána Olgával együtt ettük meg a vizes mákszemeket rtiarokszámra, s a szénakazalban elaludtunk, most harmincnégy éves vagyok, mák nincs régóta a kertben, sokat iszom és sokat felejtettem, abban az utcában lakik Olga még mindig, % s kisfiát gyorsabban húzza tovább ? ha találkozunk”. r — * ívVCCCCi\\\V\\\\>\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^ 4 1 t
