Pest Megyi Hírlap, 1973. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-21 / 93. szám

Éljen a nemzetközi munkásmozgalom és a nemzeti felszabadító mozgalmak szolidaritása! (Az MSZMP Központi Bizottsága május 1-i jelszavaiból) FlSjKUSZ KNDK-üzenetek Pák Gjong Szun, a Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ság budapesti nagykövete pén­teken sajtótájékoztatót tartott a nagykövetségen a KNDK leg­felsőbb népi gyűlése napokban befejeződött ülésén első napi­rendi pontként megtárgyalt kérdésről: a belügyekbe való külföldi bcavartkozas megszün­tetéséről, az ország önálló bé­kés egyesítésének megvalósí­tásáról, és ismertette kormánya ezzel kapcsolatos legutóbbi ja­vaslatainak jelentőségét. KIM IR SZÉN 1930 nyarán, a karjuni értekezleten, az 1920-as évek végén kialakult . helyzet tudományos elemzése alapján terjesztette elő a Ja­pán-ellenes fegyveres harc és a koreai forradalom alapel­veit, majd 1931 decemberében a szongangi és a mongjvolgui értekezleteken javasolta a Ja­pán-ellenes partizánhadsereg­nek, a koreai népi forradal­mi hadseregnek, mint állandó fegyvere® erőnek megalakítá­sát. A KNFH a forradalom út­jában álló minden akadályt leküzdve 1932. április 25-én alakult meg, s az azóta eltelt, több mint négy évtized bi­zonysága, hogy sikeresen vitte diadalra Korea újjászületésé­nek történelmi ügyét. A KNFH az „egy a száz ellen” szellemében harcolt és harcol­ni kész forradalmi erő, mely ma szilárdan védelmezi a szo­cialista vívmányokat, a koreai nép méltóságát a belső és kül­ső ellenség támadásaival szemben. MIDŐN E HÓNAPBAN, április 5. és 15. között, a KNDK legfelsőbb népi gyű­lése ötödik ciklusának máso­dik ülésén első napirendi pontként megvitatták „A kül­földi beavatkozás megszünte­tése, a haza önálló, békés egyesítésének előmozdítása ér­dekében” című kérdést, ki­kristályosodott a vélemény, hogy az Észak és Dél közös nyilatkozatát követően, * a to­vábblépés legfőbb akadálya az USA ENSZ-sisakba bújtatott katonai jelenléte Dél-Koreá- ban, s az ide áramló „dollár­segély”, mely az elmúlt esz­tendőben is 280 millió dollárt tett ki. A KNDK LEGFELSŐBB NÉPI GYŰLÉSE üzenetet in­tézett valamennyi ország par­lamentjéhez és kormányához, valamint külön üzenetet az USA kongresszusához, mely­ben az Észak és Dél közötti feszültség további enyhítése és %a katonai szembenállás megszüntetése érdekében újabb javaslatokat terjesztett elő. Eszerint a külföldi csa­patok kivonása mellett 100— 100 ezer főre csökkentsék északon és délen egyaránt a haderők létszámát, és mind­két fél szüntesse meg a fegy­verek, katonai felszerelések, valamint hadianyagok kül­földről történő behozatalát. A KNDK legfelsőbb népi gyű­lése azt is elhatározta, hogy e javaslatok megvalósulását' megelőzően, hajlandó önként saját hadseregének létszámát 200 ezer fő alá szállítani, ha az amerikai hadsereget kivon­ják Dél-Koreából. A VILÄG VALAMENNYI ORSZÁGÁNAK parlamentjé­hez és kormányához intézett üzenet ismételten leszögezte, hogy a koreai kérdés végső megoldása változatlanul az Észak és Dél. közötti közös nyilatkozat három elve alap­ján képzelhető csak el: az ön­állóság, a békés egyesítés és a nagy nemzeti egység szelle­mében. A KNDK az elmúlt évek­ben több mint százharminc­szor terjesztett elő konkrét terveket a haza egyesítése ér­dekében, s e mostani további javaslatok bizonyítják fárad­hatatlan következetességüket, erőfeszítéseik lankadatlansá­gát, töretlen hitüket a jövő­ben. Alacs B. Tamás Negyvennyolc vietnami óva... Négy súlyos provokáció Az elmúlt negyvennyolc órán belül a következő négy, Vietnammal kapcsolatos je­lentést közölték a hírügynök­ségek: ® Az Egyesült Államok egyoldalúan felfüggesz­tette azokat a tárgyalásokat, amelyeket Párizsban a VDK és az USA gazdasági vegyes bizottsága a VDK-nak nyúj­tandó háborús jóvátételről folytat. O Az Egyesült Államok kormánya (immár má­sodszor) egyoldalúan felfüg­gesztette a VDK területi vi­zeinek aknátlanítását. gpr> A saigoni rezsim fegyve- V‘v rés erői felújították te­rületszerző hadműveleteiket Dél-Vietnam kambodzsai ha­tárvidékén. Thleu katonasá­ga mindienáron meg akarja szerezni az ellenőrzést a Me­kong folyó mindkét partja fe­lett, hogy biztosítani próbálja a viszonylag zavartalan után­pótlást vízi úton, a szoronga­tott helyzetben lévő kambod­zsai Lón Nol-rezsim katona­sága számára. Amerikai felderítő re­pülőgép ismét behatolt a Vietnami Demokratikus Köz­társaság légiterébe és Nghe An, Thanh Hoa, Hon Binh, Yen Bai, valamint Hanoi tar­tományok fölött kémrepülést hajtott végre. íme, két nap leforgása alatt négy ilyen súlyos provokáció Washington és Saigon részé­ről. S akkor még nem szól­tunk a párizsi tűzszüneti egyezményeknek azokról az apróbb” megisértéséről, ame­lyeket a saigoni rendszer ka­„MONSZUN KÍSÉRLET” el nevezéssel májustól kezdve 3 hónapon keresztül egy szovjet expedíció végez kutatásokat az Indiai-óceánnak Kelet-Afrika és a Szunda-szigetek közötti vizeiről. A kísérlet a globális atmoszféra-folyamatok tanul mányozásának nemzetközi programjához tartozik. tonasága naponta százszámra elkövet, a DIFK-től való te­rületszerzés érdekében. Kár lenne tagadni, hurrá- optimizmusra semmi ok: há­rom hónappal a vietnami tűz­szüneti egyezmény megkötése és annak másfél hónappal ké­sőbbi, tízhatalmi nemzetközi szentesítése, tehát a két na­gyon fontos párizsi értekezlet után, eléggé aggasztó a hely­zet Indokínában. Hiába von­ta ki katonasága utolsó ma­radványait is" Dél-Vietnamból az USA, ha Kambodzsában továbbra Is a legagresszívebb módon részt vesz a háborúban és magában Vietnamban is sorozatosan sérti meg a tűz­szünetet, most már a VDK- ba való berepüléssel is. Atz utóbbi hetekben hirtelen elmélyültek a belső konfliktu­sok az Egyesült Államokban; A hadifoglyok hazatérése fö­lötti örömet elmosták á hirte­len és váratlan nagyszabású hús- és egyéb élelmiszer- áremelkedések. Az efölötti él- keseredésit — amely fogyasz­tói bojkottban, tüntetésekben és más módokon nyilvánult meg — csak fokozta a teljes erővel tomboló Watergate- botrány. „íme, törvénytelensé­gekre, zsarolásra, kémkedésre,1 intrikára mennyi pénze van Nixonéikinak, csak a jóléti ki­adásokat csökkentik és az árak emelkedését nem tudják meg­állítani!” — egyre több ilyen elkeseredett és felháborodott hang hallatszik. Meglehet, emiatt fokozza most agresszivitását Indokíná­ban az USA — a felelősséget, régi recept szerint, a másik félre hárítva. A kiéleződött belpolitikai konfliktusokról el­terelni a figyelmet, s azt a sú­lyos — általuk mesterségesen súlyosbított! — nemzetközi helyzetre átirányítani: régi re­ceptje ez a washingtoni poli­tikának. CSAK RÖVIDEN... A HIVATALOS LÁTOGA­TÁSON Kínában tartózkodó Luis Echeverria mexikói el­nököt péntek délután fogadta Mao Ce-tung, s „szívélyes lég­körben őszinte és baráti be­szélgetést folytatott vele”. ION IONITA hadseregtábor­nok, román nemzetvédelmi miniszter meghívására pénte­ken hivatalos baráti látogatás­ra Bukarestbe érkezett Andrej Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere. KADHAFI líbiai elnök csü­törtökön este egy sajtóértekez­leten közölte, hogy a vasárnap meghirdetett „kulturális forra­dalom” jegyében az országban „a tömegek, könyvesboltok, filmszínházak és kulturális központok ellen intéztek táma­dásokat” az elmúlt napokban. Őrizetbe vették a Muzulmán Testvériség elnevezésű szerve­zet és a kommunista párt né­hány tagját is. JAPÁN kormányforrások szerint „meghatározatlan idő­re” elhalasztották * Hirohito császár ez év végére tervezett washingtoni látogatását. Egy gyilkosság mú’tja és jelene megpróhaltatasai szerves re- szének, a varsói gettó felkelést pedig az antifasiszta lengyel ellenállási mozgalom szoros tartozékának tekintjük” — mondotta az ünnepi gyűlés szónoka. A Szovjetunió, az USA, Nagy-Britannia, Franciaor­szág s a többi szövetséges a második világháborúban meg­semmisítették a fasiszta ál­lamrendszereket. A fasizmus .szelleme azonban még mindig él, és — mint a milánój pro­vokáció mutatta — időről idő­re terrorakciókban jelentkezik. Itáliában legális párt, az MSI homlokzata mögé bújva, Ausztráliában és másutt az usz- tasa terroristák készítik elő és hajtják végre akcióikat, Nyugat-Németországban pedig kínos és tudatos lassúsággal tárgyalják — ha egyáltalán sor kerül rá — az egykori hábo­rús bűnösök, hétpróbás fasisz­ták perét. Dr. Ludwig Hahn ügye például — akit Lengyel- országban ma is „a varsói hó­hér” melléknévvel tartanak számon —, immár tizenhárom esztendeje húzódik egy ham­burgi bíróság előtt, a vádlott szabadlábon védekezik, gond­talanul, gazdagon él luxusvil­lájában. Ha „Olaszország különleges szerepet játszik a Földközi­Nixon amerikai elnök hivatalo­san fogadta Washingtonban Giulio Andreotti olasz miniszterelnököt. tenger térségében”, ahogy Ro­nald Ziegler, a Fehér Ház szóvivője mondta, akkor ez a szerep a többi közt arra is kö­telezd, hogy kíméletlenül le­számoljon a fasizmus marad­ványaival, gátat vessen az új­fasiszták terrorcselekedetei­nek. A milánói rendőr halála és a varsói emlékünnepség is erre figyelmeztet. Ugyanazon a napon, amikor Giulio Andreotti olasz minisz­terelnök befejezte Washing­tonban Nixon elnökkel folyta­tott tárgyalásait és a Fehér Ház szóvivője elmondta: „Olaszország különleges szere­pet játszik a Földközi-tenger térségében” — ugyanazon a napon Itáliában letartóztatták Giorgio Almirante, az olasz neofasiszta párt vezérének egyik testőrét. Római jelentés szerint most először végre csakugyan szigo­rú vizsgálatot indított az olasz belügyminisztérium a múlt heti milánói neofasiszta pro­vokáció ügyében. Mint ismere­tes, a neofasiszták Milánóban, utcai zavargásuk során meg­öltek egy fiatal rendőrt. Egy fénykép gondos tanulmányo­zása minden kétséget kizá­róan igazolta: Pietro de And­reis, aki, mint említettük, Al­mirante egyik testőre, a pro­vokátorok első soraiban tá­madt a rendőrökre, tehát ala­posan gyanúsítható, hogy ép­pen ő volt az ifjú rendőr gyil­kosa. De még egy ugyanaznapi eseményt kell említenünk: ^a Varsóban lezajlott ünnepi gyű­lést. Az 1943. évi hősi gettófel­kelés harmincadik évforduló­jára emlékeztek. „A lengyel zsidók szenvedését népünk A szovjet olaj- és földgázkutatás hatékonyságának fokozásáról Andrej TTofimuk akadémikus, a szovjet olajkutatás legis­mertebb egyénisége, a tyumenyi olajmező felfedezője, a moszkvai Pravda pénteki számában kijelenti, hogy vélemé­nye szerint a Szovjetunió területének ötven százaléka, nem kevesebb mint 11 mUliő négyzetkilométernyi terület tekint­hető perspektivikusnak olaj- és gázelőfordulások szempont­jából. A Szovjetunióban — em­lékeztet Trofimuk akadé­mikus — évente 3 milliárd rubelt fordítanak geológiai kutatásokra, ennek felét az olaj- és gázlelőhelyek fel­derítésére költik. Ilyen kö­rülmények között feltétle­nül szükség van az olajku­tatás hatékonyabbá tételé­re. Jelenleg ugyanis a pró­bafúrások kilencven száza­léka eredménytelen, ami az akadémikus szerint annak tulajdonítható, hogy a ku­tatóvállalatokat nem a fel­derített olaj- és földgáz- készletek, hanem a kifúrt méretek száma szerint ho­norálják. Trofimuk ezenkí­vül is 'több intézkedést ja­vasol a szovjet olaj- és földgázkutatás hatékonysá­gának javítására, amire feltétlenül szükség van ahhoz, hogy a kilencedik ötéves terv megfelelő 'elő­irányzatainak teljesítése mellett a következő idő­szakokra is előkészítsék a nyersanyagkészleteket. I az USÁ-ban 7 egyre fokozódó energiaválság- lajat fog behozni külföldről, de iére á hazai kőolajtermelést is melés fokozását, és utasí­totta a belügyminisztériu­mot, hogy 1979-re lehetőleg háromszorozzák meg a part menti olajkutak ter­melését. Üjabb kutak fúrá­sát tervezik a Mexikói­öbölben, a kaliforniai par­tok mellett, a keleti partvi­déken és az Alaszkai­öbölben. Szorgalmazzák to­vábbá az energia új for­máinak: az atomenergiá­nak, a napenergiának és a geotermikus energiának az eddiginél szélesebh körű felhasználását. A kongresszus első reagá­lása nem túlságosan kedve­ző. Henry Jackson demok­ratapárti szenátor, akit úgy tartanak számon, mint az energiaügyek egyik leg­befolyásosabb szakértőjét, kijelentette, hogy ami a külföldtől való függőséget illeti, az üzenet nem megy elég messze. Jackson és más szenátorok hangoztat­ják, hogy az Egyesült Álla­moknak csökkentenie kelle­ne függetlenségét a közel- keleti olajtól, mert a tér­ség robbanékony politikai helyzete következtében az Egyesült Államoknak szá­mítania kell a közel-keleti olajszállítmányok leállásá­ra. A Szovjetunió európai részén a geológusok jelen­leg két óriás lelőhelyet fel­tételeznek: az egyik az Urál és a Timan folyók közötti vidék, a másik a Kaszpi- tengeri alföld. Ázsiában a kelet-szibériai és távol-keleti szárazföl­dön és a kontinentális ta­lapzatban rejlő olajmezők kiterjedése az előzetes szá­mítások szerint kétszerese a tyumenyi és általában a nyugat-szibériai lelőhelyek­nek. Az új keleti olajbiro­dalom meghódítása még éppen hogy megkezdődött: Irkutszk környékén feltér­képeztek néhány olaj- és gázlelőhelyet s Jakut-föl- dön egy legalább egybillió köbméter tartalékot szám­láló földgázelőfordulást. A Távol-Keleten mind­eddig csupán Szahalin észa­ki részén folyik kitermelés, holott Trofimuk szerint 'az olajkutató expedíciók fi­gyelmére Kamcsatka, az Amur-vidék, a Primorje- vidék és más területeik is érdemesek. Energiaválság Az Egyesült Államok, amely gal küzd, a jövőben több kőol a növekvő igények kielégítési megpróbálja fokozni. Washingtonban szerdán hozták nyilvánosságra Ni­xon elnök üzenetét, ame­lyet a kongresszushoz inté­zett az Egyesült Államok energiahelyzetéről. Az „el­nöki üzenetnek” nevezett jelentést, amely egy egész sor új intézkedést tartal­maz, természetesen igen nagy várakozás előzte meg, Az Egyesült Államok kő­olajfogyasztásának 46 szá­zalékát máris kénytelenek külföldi behozatalból fe­dezni, szakértők becslése szerint azonban az arány 1980-ra már 60 százalék lesz. Az elnök jelentése nem titkolja azt az egyébként nyilvánvaló tényt, hogy az árak ezen a vonalon is emelkedni fognak és hogy az átlagamerikai számíthat rá: nyári szabadsága idején már többet kell fizetnie a gépkocsija üzemeltetéséhez szükséges benzinért. Cse­kély vigasz, hogy — leg­alábbis egyelőre — annyit vásárolhat, amennyit csak akar, a jegyrendszert még nem vezetik be. Az energia- válságot enyhítendő, Nixon megszüntette az import­nyersolajra kivetett vámo­kat, valamint a behozatali korlátozásokat. Javasolta továbbá a hazad kőolaj tér­xjÉf;:-: jgSB­>' 3P& __g___ Ku rt Waldheim, az ENSZ főtitkára fogadta New Yorkban Giulio Andreotti olasz miniszterelnököt és külügyminiszterét, Giuseppe Me- dicit. Azonnal felveszünk villanyszerelő, víz-, gáz- és fűtésszerelő, kőműves, ács, vasbetonszerelő, asztalos, tetőfedő, bádogos, lakatos, festő, parkettás, burkoló, útkövező, külső vízszerelő, Qutinord szakismerettel rendelkező szakmunkásokat, hegesztő szakvizsgával rendelkező építőgépszerelőt, toronydaru-szerelőt, „Schwing” betonszivattyúhoz kezelőt, nehézgépkezelői jogosítvánnyal rendelkező aggregátorkezelőt, könnyűgépkezelőt, gépkocsivezetőket, betanított és segédmunkásokat (16. évüket betöltött fiúkat is), rakodókat, kubikosokat. Jelentkezni lehet: a „PROSPERITÁS” KSZ munkaügyi osztályán, Budapest IX., Viola u. 45. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom