Pest Megyi Hírlap, 1973. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-20 / 92. szám

4 A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV-MELLÉKLETE TV-FIGYELŐ Egy óra múlva itt vagyok... Hiányok. 1971 novemberé­ben a Szeged melletti Tápén egyik napról a másikra hir­telen leváltották tisztségéből Csejtei Istvánná tanácselnököt. Burza Árpád tv-stábja — más ügyben — éppen ott tartózko­dott a községben. A leváltás érthetően felkeltette érdeklő­désüket. Egyrészt saját maguk tapasztalták, hogy a falu népe szereti a példásan dolgozó el­nökasszonyt, másrészt amikor utánanéztek a dolognak, kide­rült, hogy a határozat, amely a leváltást elrendelte, semmiféle indoklást nem tartalmazott. Miért? Ebből a kérdésből szü­letett meg a kedden látott do­kumentumfilm, a Rózsák és tövisek A téma nagyon izgalmas. Sajnos, a tv kissé felületesen kezelte azt a nagyon fontos kérdést, amely egyébként az egész vállalkozást elindította, hogy tulajdonképpen miért is váltották le a köztiszteletben álló tanácselnököt. Erre a ri­port végén sem kaptunk ma­gyarázatot. A film bemutatta és megszólaltatta azokat, akik védték és végül visszahelyez­ték tisztségébe az elnökasz- szonyt. De senkit sem kérde­zett meg azok közül, akik azo­kat a bizonyos téves informá­ciókat terjesztették, amelyek­nek alapján a leváltás megtör­tént. Az ügynek ezt a részét a tv — rosszul értelmezett ta­pintatból — homályban hagy­ta. Ezért nemcsak a riport közéleti izgalma csökkent, ha­nem tanulságainak meggyőző ereje is. Aperitif. Kitűnően szer­it esztett-komponált színházi albumot láttunk szerdán. Ami régebben nagy gond volt, a lépéstartás az újdonságokkal, a színházi aktualitásokkal az eléggé széles budapesti és vi­déki mezőnyben, úgy látszik, véglegesen megoldódott. Jó a műsor időzítése — valamilyen fontos premierhez kapcsoló­dik — és megszilárdult a ma­gazinszerű forma. Anyaga tá­jékoztató, érdekes, változatos. Tényleg kedvet csinál ez a műsor a színházba járáshoz, mintha ebéd előtt egy pohár vermutot ittunk volna. Időpontok. Mindenféle produkciónak — a tv műsorai­nak is — egyik leghangsúlyo­sabb mozzanata a kezdés. Aki valami miatt a kezdést elmu­lasztja, később már nemigen tud bekapcsolódni a produk­cióba, mert a hiány állandóan nyugtalanítja. Éppen ezért nem világos, hogy a tv főműsorai miért kezdődnek mindkét csatornán azonos időpontban? Ahogyan erősödik, színesedik a kísérleti adás, úgy válik egyre vonzób­bá is. Mostanában egyre több­ször fordul elő, hogy mindkét műsort szívesen végignéznénk. Ez persze lehetetlen. Ahogyan a régiek mondták: egy fejjel, egyszerre, egy képernyőn két műsort... De ha nem pontosan azonos időben — általában este nyolc­kor— kezdődne a két adás, ha az egyikbe legalább egy kicsit belenézhetnénk, ha legalább az elejét láthatnánk, mielőtt a WMTTTMYWm (Folytatás a 3. oldalról) PETŐFI RADIO 8.05: Barokk muzsika. 9.03: Ezer- egy délelőtt. A Gyermekrádió mű­sora. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Vörös Kálmán népi zenekara játszik, Bihari Tóth Zsuzsa énekel. 12.30: Három lassú motetta. 12.13: Egy gyár, egy iskola. Riport. 13.03: Jurij iviazurok és Renata Scotto énekel. 14.00: Kettőtől ötig... A Rádió kívánságműsora. 17.00: öt­órai tea. 18.05: „Vadászok álma”. Csordás János versei. 18.10: Kap­csoljuk a 6-os stúdiót: A Magyar Rádió zongoraversenye I. forduló (válogató) V. rész. Közben: kb. 19.25: Jó estét, gyerekek! Kb. 19.35: A Magyar Rádió zongoraversenyé­nek folytatása. Kb. 20.50: Új köny­vek (ism.). Kb. 20.53: Alpesi dalok. Részletek a XX. nyári játékok al­kalmából adott műsorból a mün­cheni olimpiai falu színházából. másik megkezdődne, könnyebb szívvel kapcsolnánk vagy esetleg nem is kapcsolnánk vissza, aszerint, hogy mit nyújt a műsor, amelynek már nemcsak a címét ismerjük. Persze, ez sem lenne igazi választás, de ha a két főmű­sor kezdete között legalább húszperces vagy félórás kü­lönbség lenne, ez az időeltoló­dás nagyon megkönnyítené a nézők döntését. Érdemes len­ne ezt megfontolni, és ha le­het: változtatni. ökrös László Kb. 21.31: Nőkről nőknek (ism.). Kb. 22.01: Népdalok. 22.30: Dékány Sarolta és Poor Péter felvételeiből. 23.15: Ivan Szuszanyin. Részletek Glinka operájából. URH 18.05: Muszlim Magomajev olasz dalokat énekel. 18.25: Lajtha László —Aprily Lajos: Hol járt a dal. 18.38: Kilátó. A Rádió kulturális világhíradója (ism.). 19.34: Kap­csoljuk a Zeneakadémia nagyter­mét: Tarján! Ferenc kürthangver­senye, közreműködik: Sándor Ju­dit — ének, Miklós György —■ zon­gora és a Bartók vonósnégyes. Közben: kb. 20.23: Elveszett utak. Epizódok Oravecz Paula regényé­ből. Kb. 20.45: A hangverseny-köz­vetítés folytatása. Kb. 21.15: A dzsessz kedvelőinek: A Molnár- áixieland játszik. 22.00: Janacek operáiból. TELEVÍZIÓ 8.05: Filmesztétika (középisk. I. oszt.). Képi kompozíció. 9.30: Hiva­KSHOHnnMQB KOSSUTH RAJDIÓ 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: A hangtémezbolt könnyűzenei új­donságai. 9.00: Miért fontos? El­mondja: Láng János. 9.10: Faust. Részletek Gounod operájából. 10.05: Rádiószínház (1958): Idők mé­lyén. (I.) Fehérló fia. Hegedűs Géza hangjátéka. 12.20: Zenei anyanyel­vűnk. Ungaresca. 12.30: Magyarán szólva ... 12.45: Melódiakoktél. 14.15: Divat: a tegnap. Faragó Vil­mos Jegyzete. 14.25: Új Zenei Új­ság. 15.05: Kis magyar néprajz. 15.10: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánczenemüsora. 16.00: Mo­zart: Szerenád 13 fúvóshangszerre. 16.55: Közvetítés a Magyarország- Ausztria VB selejtező labdarúgó­mérkőzésről. Beszél: Szepesi György. 19.10: Közvetítés a Hun­gária Kupa egyéni kardverseny döntőjéről. Beszélő Gulyás Gyula. 19.30: Dévai Nagy Kamilla énekel. Keszthelyi Pál furulyázik. 19.52: Közvetítés a Katona József Szín­házból: Az utolsó hősszerelmes. Neil Simon vígjátéka. 22.20: A beat kedvelőinek: A War együttes fel­vételeiből. 23.05: Négy korszerű kö­nyörgés. Csuka Zoltán versciklu­sa. 23.15: Schütz-emlékhangver- seny az 1972. évi flandriai feszti­válon. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: A Magyar Rádió és Televí­zió gyermekkórusa klasszikus kó­rusműveket énekel. 8.17: Ravel: a-moll trió (Pasquier trió). 8.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.03: Verbunkosok, nóták. 9.50: „Jelké­pek erdején át. ..” Balogh László műsora (ism.). 10.00: Szombat dél­előtt — vasárnap. 12.00: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus ze­nekarának felvételeiből. 13.03: Ri­portműsor. 13.30: Fúvószene. 13.40: Orvosok a mikrofon előtt. Dr. Frank Kálmán — a csecsemők és kisgyermekek vitaminellátásáról (ism.). 14.00: Fővárosunk: Buda­pest. Úttörők helyismereti vetélke­dője. 15.02: Éneklő Ifjúság. A győ­ri Zalka Máté Alt. Isk. kórusa éne­kel. 15.10: Angot asszony lánya. Részletek Lecokq operettjéből. 15.27: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. 16.05: A Rádióból in­dult el (1957). Viharos éjszaka. Do- bozy Imre rádiódrámája (ism.). 17.08: Lemezmúzeum: Báthy Anna énekel. 17.37: Ki ez? Fotórejtvény. 17.54: A Budapesti Rézfúvós-együt- tes játszik. 18.10: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót: A Magyar Rádió zon­goraversenye I. forduló (válogató) VI. rész. Közben: kb. 19.05: Jó estét, gyerekek! Kb. 19.10: A Ma­gyar Rádió zongoraversenyének folytatása. Kb. 20.10: Operettdalok. 20.35: Közvetítés a Hungária Kupa egyéni kardverseny döntőjéről. Be­szél: Gulyás Gyula. 20.40: Új köny­vek (ism.). 20.43: Halló Berlin! Hal­ló Budapest! Az NDK Hangja Rá­dió és a Magyar Rádió közös tánc­zenei műsora. 21.43: Operarészle­tek. 22.10: Népdalok, néptáncok. 22.45: A Magyar Rádió zongoraver­senye. Az I. forduló (válogató) eredményhirdetése. 23.15: Ritmus és melódia. URH 12.23: Bemutatjuk új lemezünket: Schubert — Esz-dúr trió. Op. 100. Hepzibah Menuhin — zongora, Ye­hudi Menuhin — hegedű, Maurice Gendron — gordonka. 13.06: Her­bert von Karajan operafelvételei­ből. Közreműködik a Philharmó- nia zenekar és Manoug Parikian — hegedű. 14.00: Peter Nero zon­gorázik. 14.24: Bach és Händel mü­veiből. 16.05: Földes Andor zongo­rázik. 16.55: Ötórai tea. 18.10: Hiva Mészáros Ferinek el kell jutnia az északi területekre, hogy a rend­őrség provokációját meghiúsítsa. Vince viszi ei Podwcisz kocsiján Ferit, aki azonban megsebesül. Szerencsére Vince módfelett ha­sonlít Luitnerre, a provokátor rendőrtisztre, s ezt az akció érde­kében jól ki tudja használni.. • Adás: péntek, ápilis 27., 20.00. tása tiszthelyettes. A TV politikai tanfolyamának adása a honvédség részére. 17.13: Hírek. 17.20: Szezon után ... Riportfilm. 18.00: Napila­pok, hetilapok ... Miről ír a világ­sajtó? 18.15: Paizs Goebel Jenő (színes!). Portréfilm. 18.40: Sláger- szerviz (színes!). 19.05: Reklámmű­sor. 19.15: Esti mese. 19.30: TV-Hír- adó. 20.00: Szemüvegesek. Magyar film. 21.15: Muzsika és szemnek. Francia képzőművészeti film. 21.40: Jogi esetek. 22.20: TV-Híradó —2. kiadás. POZSONYI TV 10.45: A milliomos halála 3. (ism.). 14.30: BSP Vinohrady—Tát­ra Strsovice röplabdamérk. 18.45: A szövetségi bűnügyi központ nyo­moz. 19.00 és 21.20: Híradó, sport- eredmények. 20.00: A védő. Tv-já­ték. 22.00: Apa kerestetik. Film. 23.20: A hét bölcs ember. Vidám sorozat. 2. műsor 20.00: Vidám műsor. 21.20: S.O.S. Tv-játék. Oa istene. Lothar Kleine rádiójá­téka (ism.). 19.08: Magyar zene­szerzők. 19.49: Bigband-swing fel­vételekből. Közreműködik: Count Basie, Gene Grupa, Charlie Bar- net, Duke Ellington, Glenn Miller, Benny Goodmann, Woody Herman és Artie Shaw zenekarai. 20.20: Új lemezeinkből. 21.30: Schumann- művek. 22.15: Traviata. Részletek Verdi operájából. TELEVÍZIÓ 9.30: Pillantás a sport világba* Filmösszeállítás (ism.). 9.50: „Egy óra múlva itt vagyok”. Tv-filmso- rozat 3. rész: A hajsza (ism.). 10.50: TV-Mintabolt (ism.). 11.15: Téka (ism.). 16.05: Michel Vaillant. Ma­gyarul beszélő francia filmsorozat XI. rész. 16.30: Az első évek. A MAFILM Híradó filmstúdiójának kisfilmje. 16.45: Reklámműsor. 16.55: Telesport (színes!): Magyar­ország-Ausztria. Világbajnoki se­lejtező labdarúgó-mérkőzés közve­títése a Népstadionból. 18.50: A gönci hordó. Riportfilm. 19.05: Ki­csoda — Micsoda? Fejtörőjáték. 19.50: Cicavízió. 20.00: Hírek. 20.05: Papíruszhajóval az AtlantKóccá- non. Thor Heyerdahl expedíciója (színes!) II. rész. 21.05: Kolozsvári Grandpierre Emil: Trónörökös. Tv- játék. 22.15: Telesport: A Hungária Kupa nemzetközi kardvívóverseny közvetítése a Sportcsarnokból fel­vételről. 23.05: Hírek. POZSONYI TV 8.40: Bábjáték. 10.45: Indulók. 16.55: Magyarország-Ausztria lab­darúgó-mérkőzés. 19.00 és 22.05: Híradó és sporteredmények. 20.05: Szén 2dcly. Olasz film. 22.45: Le­nin és az Appassionáta. 2. műsor 19.00: Epizódok a nagy háború­ból. Tv-játék. 19.45: San Reraó-1 fesztivál. üüiEmZiliO melléklete EGYTEMAS KONFERENCIA Beszéljünk a riporterről Nemrégen izgalmas kon­ferencián találkoztak a Ma­gyar Rádió és Televízió ripor­terei. Ennek a konferenciának lényegében egyetlen egy témá­ja volt, hogy mitől jó a riport. Húsz riporter szólalt fel a konferencián és emelt szót a 1973. április 23—29. KOSSUTH RÁDIÓ 8.05: Népdalcsokor. 8.35: Paul Robeson spirituálékat énekel. 8.50: Fülharmonikusok klubja Szegeden. Az Ifjúsági Rádió műsora. 10.03: ötven évvel Petőfi előtt. Hegedűs Géza előadása. VI. rész. 10.13': Házy Erzsébet operettdalokat énekel. 10.31: A Rádió lemczalbuma. Köz­ben: 11.15: Édes az otthon. Ady Endre, Arany János, Babits Mi­hály, Balázs Béla, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Lányi Sarolta és Tóth Árpád versei. 11.30 A Rá­dió lemezalbuma című műsor foly­tatása. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta ... Kovács Apollónia és Dóry József énekel, Lakatos Sándor né­pi zenekara muzsikál. 13.00: Schu- bert-művek. 13.38: „Tavaszi mun­kálkodás”. Irodalmi összeállítás. 14.07: Melanie hangversenye a New York-i Carnegie Hallban. 15.08: Ló­tuszevők. Színjáték. Irta: Koszto­lányi Dezső. 16.04: Bodza Klára és Bojtor Imre népdalokat énekel. 16.25: Szél Júlia műsora. 17.05: Ze­nés noteszlapok Rusztaveli föld­jéről. Solymosi János grúziai mű­sora II. rész. 17.35: Alfred Cortot Debussy-prelüdöket zongorázik. 17.58: A Rádió Dalszínházának be­mutatója: Lehár Ferenc — Tavasz. Egyfelvonásos operett. 19.15: A hét rádióhallgatója. Portré muzsikával. 19.35: Közvetítés a Madách Szín­házból: Hattyú. Molnár Ferenc színműve három felvonásban. 22.15: Üj lemezeinkből. 23.10: Sebestyén Agl és Szálkái Béla énekel, a Stú­dió 11 játszik. 0.10: Klasszikus kó­rusmuzsika. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: Magyar művészek operafel­vételeiből. 7.50: Régi magyar tán­cok. 8.05: A hét zeneműve Monte­verdi — Tancred és Clorinda pár­viadala. 8.35: Wylbye kórusművei­ből. 8.50: Kabarétojás. A Rádió Ka­barészínháza hímes-liumoros hús­véti ajándékmüsora. 10.00: Polkák. 10.15: Gyermekkorom. Fekete Ist- ván, Gárdonyi Géza, Móra Ferenc írásai rádióra alkalmazva. 11.03: Tánczenei koktél. 12.11: Petrovics Emil: Jónás könyve — oratórium Babits Mihály költeményére. 12.57: Bécsi vér. Részletek Johann Strauss operettjéből. 13.17: A csil­lagszemű juhász. Juhász Ferenc verses meséje. 14.00: Carmen. Rész­letek Bizet operájából. 14.45: Film­klub. 15.00: Nótacsokor. 15.29: Fe- rencsik János vezényel. Közremű­ködik Bartha Alfonz, a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének énekkara és a Magyar Állami Hangversenyzenekar. 17.12: Válasz- szón kedvére! A szórakoztató osz­tály műsorajánlata. 19.20: Az Álla­mi Népi Együttes zenekara ját­szik, Kürthy Éva énekel. 19.50: Jó estét, gyerekek! 20.15: Szvjatoszlav Richter és Benjamin Britten Schu- bert-zongoracstje az 1967. évi al- deburgh-i fesztiválon. 21.43: Nép­szerű énekesek és együttesek mű­sorából. 23.10: A hét zeneműve — Monteverdi: Tancred és Clorinda párviadala. 23.40: Emanuel Feuer­mann gordonkázilc. URH 8.09: Mahler: III. szimfónia. 9.43: Szólistaparádé. 10.25: Pomádé ki­rály új rhája. Részletek Ránki György operájából. 11.17: Zsebrá­diószínház: 1. Hogyan védekezzünk sötét utcában? avagy a Bencsik- metódus. Rádiógroteszk. Irta: RÁDIÓFIGYELŐ A BALSORS ÉS A KA­TONA című Szamuil Marsak- mesejátékot — Bojtár Endre kitűnő fordításában és fel­dolgozásában — a IV. nemzet­közi rádiójáték-Jesztivál gyer­mekeknek sorozatban mutatta be a rádió. Közismert tény, hogy élvezhető, értékes új me­sékben mindig hiány van, s különösen ritka a jó mesejá­ték. Az Állami Bábszínház sok produkciója a legjobb magyar színházi teljesítmé­nyek közé tartozik — de szin­te kivétel nélkül felnőtt mű­sorok ezek; a Bartók Szín­ház, az itt-ott, több-kevesebb rendszerességgel gyerekda­rabot is bemutató társulatok mintha haboznának: milyen is a színvonalas gyerekda­rab. A művészetet romboló megalkuvások, olcsóságok, a didaktika sokkal gyakoribb a gyerekeknek szóló játékok­ban, mint egyebütt. Írók, ren­dezők, színészek — akaratla­nul is — egy életre elriaszthat­ják a gyerekeket az Irodalom­tól, a művészettől, pedig erede­tileg ellenkező szándékkal ké­szültek egy-egy produkcióra. A jó gyerekirodalom egyelőre mindig példa is — példa lehet Marsak meséje is, a Magyar Rádió előadása, amelyet Bozó László rendezett, Derera Éva dramaturg segítségével ará- nyos^ jó ritmusú, gyerek és felnőtt számára egyaránt él­vezetes műsort hallhattunk. S szeretném még egyszer meg­ismételni, kiemelni, hogy gye­rek és felnőtt számára egy­aránt élvezhető volt. Mert hogy a gyerekeknek szóló mű végül is csak irodalom, csak művészet van, s ezen belül vannak olyan alkotások, ame­lyet a gyerekek is megérte­nek. A világirodalom legjobb gyerekkönyvei kitűnő fel­nőttkönyvek is! A balsors és a katona elemei, fordulatai a klasszikus mesékből valók, de a párbeszédek, a jellemzések — minden erőszakosság nél­kül, természetesen és har­monikusan — maiak, így ka­punk végül is egyetlen, egysé­ges ötvözetet. A szegény fa­vágó sóhajtozásai közben a balsorsát emlegeti, s íme, a balsors. mint önálló meselény máris* megjelenik, megszólal: elárulja, hogyan adhatna rajta túl a favágó. Az öreg meghallgatja a tanácsot, s az arra vetődő kereskedőnek egy darab spárgával együtt eladja a balsorsát. A balsors min­denkinek szerencsétlenséget hoz, mindenki szívesen sza­badul tőle — s adja át más­nak. A vándorlás során eljut a cárhoz, a cártól az őrtálló katonához. A katona az egyet­len, aki nem adja tovább, aki nem viselné el, hogy mást sújtson vele. Egy szelencébe zárja, s küszködik a rázúduló nyomorúságok közepette. A mese befejezésében aztán el­nyeri jutalmát, s a többiek a büntetésüket — de talán ép­pen a fordulat nem olyan sze­rencsés; gondolatilag, művé­szileg a játék vége mintha gyengébb lenne. A balsors és gazdái beszélgetése, az ostoba cár kiszolgálása, a külföldi herceg figurája — ezek a da­rab legötletesebb-szelleme- sebb részei, motívumai. A fő­szerepet alakító Latinovits Zoltán mellett Kibédi Ervin, Verebély Iván és különösen Tímár Béla nyújtott remek színészi teljesítményt. A MAGYAR NYELV HETE alkalmából Bánffy György műsorát hallhattuk szerda délelőtt. Költők, írók vallo­másaiból hangzottak el rész­letek, illetve a részletekből összeszerkesztett, egyetlen szerkezetté komponált vallo­más a magyar nyelv szépsé­géről. A latinból fordított Galeotto Marzio-szöveggel in- (Folytatás a 2. oldalon) jobb műsorok érdekében. A sort Szepesi György kezdte. Kedvesen, mosolygósán állt ki a kollégák élé, talán átérezte, hogy nehezebb néhány tucat riportertárs előtt" beszélni, mint akár egyszerre mLUdók- hoz szólni. Elmondta, hogy amikor először rendezték meg 1947-ben a riporterfconferen- ciát, akkor azért kérték fel őt első hozzászólónak, mert az akkori rádió legfiatalabb ri­portere volt. Most pedig azért kérték meg a nyitó hozzászó­lásához, mert úgymond, a leg­idősebbek közé tartozik. Hang­súlyozta, hogy szükséges a fia­tal gárdát nevélni, hogy le­gyen kinek átadni a marsall- botot. Vítray Tamás az ezerarcú ri­porterről szólt. A mindenről tudó, a közéletben részit vevő, eleven gondolkodású személyi­ség fontosságáról beszélt. R. L Felszabadítás A monumentális szovjet filmso­rozat negyedik része a Berlin elle­ni támadás megkezdéséig rajzolja meg az eseményeket. A szovjet hadsereg — hogy mentesítse aa Ardennek mellett szorult helyzet­be került szövetséges csapatokat — a tervezettnél hat hónappal előbb megindítja a Visztula—Odera had­műveletet. A németek ellentáma­dásba kezdenek Pomerániában, de áprilisban már megindul a döntő harc Berlinért • • • Rendező: Jurij Ozerov, Adás: kedd, április 24, 20.00, A rádió állandó műsorszámai KOSSUTH RADIO: 4.25: Rákóczi-induló. 4.30: Hírek, ldójarasje- leniés. 4.45: Szót kérek! 5.00: Reggeli krónika. 5.20: Müsorajánlalunk. 5.30: Hírek. Időjárásjeientés. 5.40: Falurádió. 5.59: Pontos időjelzés. 6.00: Reggeli krónika II. 6.20: Reklám. 6.30: Hírek. Időjárásfelentés. 6.45: Szót kérek! 6.50: Reklám. 6.59: Pontos időjelzés. 7.00: Reggeli krónika III. Utána: Körzet! időjárásjelentés. 7.20: Reklám. 7.33: Mű­sora jánlalunk. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hírek. Idójárásjelentés. 11.59: Pontos idő­jelzés. 12.00: Harangszó. Utána: Déli krónika. 14.59: Pontos időjelzés. 15 00: Hírek. Idő járás jelentés. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.59: Pontos időjelzés. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.59: Pontos időjel­zés. 19.00: Esti krónika. 21.59: Pontos időjelzés. 22.00: Hírek. Időjá- rásjelentés. 24.00: Hírek. Időjárásjelcntés. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjel- zőszol gálát. PETŐFI RADIO; 4.25: Rákóczi-induló 4.30: Hírek. Idójárásjelentés. 5.00: Hírek. Időjárásjelentés. 5.30: Hírek. Időjárásjelentés. 6.00: Hírek. Időjárás jelentés. 6.17: Reklám. 6.29: Torna. 6.30: Hírek. Időjárás jelen­tés. 6.45: Üj könyvek. 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Hírek. Idő- járásjelentés. 7.30: Hírek. Utána: Körzeti időjárásjelentés. 7.50: Mú­zeumi híradó. 7.53: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 9.00: Hírek. 9.59: Pontos Időjelzés. 10.00: Hírek. Idójárásjelentés. 12.00: Hí­rek. 13.00: Hírek. Időjárásjelentés. 13.45: Időjárás- és vízállásjelenté«- 14.30: Hírek. 15.30: Hírek. 16.30: Hírek. 16.33: Műsorismertetés. 17.íx»t Hírek. 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 19.54: Jó estét, gyerekek! 19.59: Pontos időjelzés. 20.00: Esti krónika II. kiadás. 23.00: Hírek. Időjárás jelentés. 24.00: Hírek. Idójárásjelentés. URH RADIO: 18 00: Hírek. Idójárásjelentés. 23.00: Hírek. Időjárás- Jelentés. Szom bat-vasárnap: 16.00: Hírek, Idő járás jelenté*.

Next

/
Oldalképek
Tartalom