Pest Megyi Hírlap, 1973. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-24 / 70. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CÉG LEPI JÁRÁS ÉS CÉG LÉD VÁROSRÉSZ XVII. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM 1973. MÁRCIUS 24., SZOMBAT Abcny, Ságvári Tsz Folytatják a nagyüzemi, iparszerű termelés kialakítását A telet jól kihasználták a ceglédi és a járásbeli termelőszövetkezetek: gépeik felújításával, a szükséges alkatrészek pótlásával foglalkoztak. A zárszámadáskor nemcsak arról számoltak be, hogy mi mindent sikerült a múlt évben a munkák könnyítésére vásárolniuk, hanem arról is szó esett, hogy az idei munkákhoz milyen gépek vásárlását tervezték.' A mezőgazdaság további gépesítése valamennyi termelőszövetkezetnek továbbra is igen fontos feladata. Az abonyi Ságvári Endre Termelőszövetkezetben folytatják az iparszerű, nagyüzemi mezőgazdasági termelés kialakítását. Fokozni kívánják a termésátlagok. növelését, s tartani akarják a kellő arányt a terméshozamok és a rájuk fordított költségek között. A dolgozók jövedelmének gyarapítása, a közös vagyon gyarapításához hasonlóan, a fontos teendők közt szerepel. A munkakörülmények javítását elsődleges célul tűzték ki, de terv készült a politikai és szakmai önképzés továbbfejlesztésére is, mivel a közös feladatok teljesítésében arra nagy szükség van. A tsz 1973-ban csaknem 4 millió forintot fordít gépesítésre. Célja, hogy nagy teljesítményű gépeket vásároljon: azokkal szeretné a munkát, különösen a betakarítást megA körzet megköszönte Minden utca vízvezetéket kapott A 11. választókörzet lakói is megtartották jelölőgyűlésüket a II. kerületi óvodában. Részt vett a jelölőgyűlésen Bene József, a tanácselnök helyettese is. A gyűlés előadója, Ottohál Vilmos egyebek között elmondhatta azt, amit a város peremén • nem sok helyen mondhatnak el: a körzet valamennyi utcájába bevezették a vizet. Meg is köszönték a körzet lakói tanácstagjuk fáradozását. Persze panasza is van a körzetnek, de remélik, nem sokáig: az iskolák körzethatárának újraszervezésekor a választókerület hat utcáját a Hámán Kató iskolához csatolták, s ez az intézkedés nehéz helyzet elé állította az édesanyákat, akik vagy elkísérik elsős kicsinyeiket a város közepére, elhaladva a Várkonyi iskola előtt, vagy rettegésben telnek napjaik azért, mert olyan nagy forgalmú utakon kell átmenniük gyermekeiknek, mint például a Széchenyi út. A körzetben volt a Csengettyűs iskola, amely helyett felépült a korszerű Várkonyi iskola, de az még bővítetten is kicsi. Tudják ezt a körzet lakói, mégis sérelmezik, hogy éppen ennek a néhány utcának a gyermeke nem fér be a Várkonyi iskolába. Sokat vitatott a körzetben évek óta az úgynevezett „fűzfás” ügye. Sérelmezi a lakosság, hogy a rétet betelepítették fűzfával, de tovább nem törődtek vele. Ma a Világszélen szúnyogtermelő, szeméttároló, elmocsarasodott nádas van, következésképp nem lehet a lakásokat rendesen szellőztetni. A „fűzfás” helyére a városrendezési terv szerint majd park kerül. Addig is, míg az meg nem Valósul, csupán annyi kérése van a körzet lakóinak, hogy vágják ki vagy égessék el a nádat, legyen újra rét, legyen „gründ” a kenderföldi lakótelepen. A választókerület lakói egyhangúlag ismét Magyar Lászlót jelölték tanácstagjuknak, akinek tevékenységével eddig is elégedettek voltak. (P. r.) Az Állategészségügyi Állomás elrcnd Ite. EBOLTAS A Pest megyei Állategészségügyi Állomás az összes 3 hónapos és az azoknál idősebb ebek veszettség elleni kötelező védőoltását elrendelte. Az oltást Cegléden már meg is kezdték. Minden ebtulajdonos, a torlódások elkerülése végett, a lakhelye szerint legközelebb eső, oltásra kijelölt helyet válassza, és vegye fi. gyelembe az oltás kijelölt időpontját. A csoportos oltások napja, helye és időpontja a kővetkező: Március 26-án, hétfőn: a XI., XIV. kerületieknek a Magyar —Szovjet Barátság Tsz II. üzemegységében, a Budai úton, 8—11 óráig, a XI. kerületieknek a Pesti úton, Kovács 1st. ván tanyájában, 14—16 óráig. Március 27-én, kedden: a XIII. kerületieknek a Kossuth Tsz II. üzemegységében, 14— 16 óráig. Március 28-án, szerdán: a XII. kerületieknek a Körösi úti Kernács-tanyában, 8—11 óráig, a XIII. kerületieknek a kecskéscsárdai rendelőben, 14 —16 óráig. Március 29-én, csütörtökön: a XIII. kerületieknek Homok, pusztán, 8—10 óráig, a XIII., XIV. kerületieknek a Vörös Csillag Tsz I. kerületében, 11 —14 óráig, a XIV. kerületieknek a Magyar—Szovjet Barátság I. kerületében, 15—17 óráig. Március 30-án, pénteken: a XIV. kerületieknek az Állami Gazdaságban, Cifrakert, 14—16 óráig. Március 31-én, szombaton: a XI. kerületieknek Ugyerben, Czárák-dűlő, 8—11 óráig. Pótoltások: Április 5-én, csütörtökön: a Kozma Sándor lakótelepen, 8—10 óráig, a benzinkútnál, 11—12 óráig, az Akasztószélen 13—15 óráig. Április 6-án. pénteken: a vásártéren, 14—16 óráig. Az ebeket szájkosárral ellátva, pórázon kell oltásra vezetni. Aki ebét nem oltatja be, pénzbírsággal járó szabálysér. tést követ el. Az oltásra az ebadó befizetését igazoló szelvényt és az oltási igazolványt mindenki vigye magával. gyorsítani. Munkagépeket, kombájnokat, traktorokat, jár- vaszecskázót szerez be elsősorban. Körültekintően jártak el a tsz-beliek, amikor az idei beruházási tervet elkészítették. Csak annyit vállaltak, amennyi anyagi lehetősé- . geikböl futotta. Rájuk vár a 208 férőhelyes marhahizlaló megépítése, a belső utak javítása és felújítása, melyekhez dotációt és árkiegészítést kapnak állami segítésként. E. K. mm Összevonták a táblákat Kialakították a szántóföldi növénytermesztés tábláit az abonyi Ságvári Tsz földjén. A korábbi negyven helyett most tizenkét táblát alakítottak ki. A betakarítás legnagyobb részét már gépesítették. Kézzel végzendő, sok munkát a cu- korrépaföldek igényelnek és a szőlőművelést is kézi erővel végzik'. A tsz 3982 hektár szántóterülettel, 59 hektárnyi legelővel, 36 hektár réttel és 32 hektár szőlővel rendelkezik. Erdeje 28 hektáron, gyümölcsöse 3 hektáron van. Ma este: Csalóka szivárvány A sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház magyarországi turnéja során ma, március 24-én este Cegléden, a Kossuth Művelődési Központban vendégszerepei. Tamási Áron Csalóka szivárvány című háromfélvonásos drámáját mutatja be, Tompa Miklós, a művészet érdemes mestere rendezésében. Az előadást, amely este fél nyolc órakor kezdődik, nagy érdeklődés előzte meg. A megye más településeiről, sőt, a szomszédos megyékből is sokan érdeklődtek, sokan jöttek el a ceglédi előadásra. Népes volt a piac TOJÁSDÖMPING, PRIMŐRBEMUTATŐ Húsvét közeledtét jelezte már a pénteki piacforgalom. Az iccés soron szép, barnára füstölt sonkák, kolbászrudak kínálták magukat. Valóságos dömping volt tojásból. Vették is a háziasszonyok, húszasával, ötvenesével, darabját 1—1.20 forintért. A barkaárusoknak sem kellett sokat kínálgat- niuk portékájukat, gyerekek és felnőttek szívesen vásárolták az üde szobadísznek valót. Nem volt hiány zöldségből, gyümölcsből sem. Primőr retek, zöldhagyma, saláta, ha nem is nagy mennyiségben, de volt, és kielégítette az igényeket. Egyelőre elég magas még az áruk: a reteknek 4—4,50, a zöldhagymának 2,50 volt csomója, a salátafejek 3—4 forintért keltek el. Burgonyából, káposztából nagy volt a kínálat. ' A bazársoron tavaszi han. gúlát érződött, színes kendőket lobogtatott a szél a sátrak far Ián. Új helyre költözik a MÉK telepe A MÉK telepe hamarosan elköltözik a város belsejéből a külső Pesti útra. A volt Matróz csárda helyén létesül az új raktársor, ott készül az iroda. A telep a . szezon kezdetén már az új helyen fogadja a szerződött felek szállítmányait. Mesterek - az idős emberekért A SZEKRÉNYEKET IS ÚJRAFESTIK Tavaszi nagytakarítás jelei fogadják a látogatót ezekben a napokban a ceglédi szociális otthonban. Az udvart díszítő virágágyások között nehezen lehetne megtalálni az egyébként mindig gondosan gereblyézétt utakat. > Serény kezek nyomán frissen ásott földkupacok, levágott gallyak csomói magasodnak mindenfelé. Az egyik fa alatt ültetésre váró palánták, árvácskák sorakoznak. Április 4-re, közölték örömmel az otthon kertészei, már teljes pompában virítanak a virágágyások. Itt-ott még festésről árulkodó mészcsepp, árválkodó fes- tékes vödör a bizonyítéka annak, hogy a kettes pavilon lakói tiszta szobákban fogadják a tavaszt. Bár ezekben a helyiségekben még akad ta- karítanivaló a festés után, Lénárd Béláné, az intézet vezetője nagy örömmel kalauzol. — Néhány hete értesültünk arról, hogy a megyei tanács felhívta, megkérte a járásbeli kisiparosokat, lehetőségükhöz mérten segítsenek a szociális otthonok szépítésében, az épületek tavaszi Karbantartási munkáiban. A felhívás után pár napra már üdvözölhettük az első jelentkezőket, akik vállalkoztak a szobák, folyosók; mellékhelyiségek kifestésére. Sajnos, szűkre szabott költség- vetésünkből aligha telt volna az idén festésre. — A festők, mázolok két hét alatt végeztek a pavilon hat lakószobájának, folyosójának és mellékhelyiségeinek kifestésével. Öröm volt látnunk azt a kedvet, szorgalmat, ahogy dolgoztak. Körülbelül tizenketten voltak, idősek és fiatalok. Neveket, sajnos, nem tudok mondani, szóbeli bemutatkozásuk ezúttal elmaradt. Azt mondták, csak az a fontos, hogy szép, tiszta szobákban pihenhessenek az itt lakók. Búcsúzóul még azt is megígérték, hogy a megkopott szekrényeket újrafestik. ★ A KIOSZ ceglédi irodájában megtudtuk, hogy az abonyi kisiparosok is megszívlelték a felhívást. Ők a község szociális otthonának csinosítását, festését vállalták. Cs. I. Az ifjúsági törvényt a kollektív szerződésben is érvényesítik Szövetkezeti KISZ-esek tanácskozása Az abonyi ÁFÉSZ Radnóti Miklósról elnevezett KISZ- szervezete azok közé az alapszervezetek közé tartozik, amelyek igyekeznek a szervezeti élet legvonzóbb formáit megteremteni, taggyűléseiket és összejöveteleiket színessé és hangulatossá tenni. Legutóbbi taggyűlésükön csaknem két órán át tanácsikoztak a fiatalok, és meghívták körükbe L. Varga Albert megbízott elnököt, valamint a nagyközség egyik idős elvtáirsát, Mucza Jánost is. Programjuk ezúttal a KISZ megalakulásának évfordulójára való emlékezés és az ifjúsági törvény végrehajtásával kapcsolatos javaslataik összegezése, megbeszélése volt. Habony István KISZ-titkár méltatta a KISZ zászlóbontásának jelentőségét, beszélt a mozgalom tizenhat éves történetéről, majd Mucza János emelkedett szólásra. Beszélt a haladó ifjúság társadalomformáló erejéről, emlékezve azokra az időkre, amikor ő volt fiatal, és párhuzamot vont az ő ifjúsága és a mad ifjúság helyzete között. Színesen és megragadóan mesélte el Ságvári Endréhez fűződő baráti kapcsolatát. Mucza János Budapesten, a Pénzverdében dolgozott. 1944 tavaszán a Pénzverde kapuit is rendőrök őrizték, Ságvári Endre mégis felkereste őket. Sóikat beszélgettek, sőt, a műszak .végén is együtt maradtak. Talá’lkozá. suk lényege az volt, hogy Ságvári Endre felkérte Mucza Jánost: alakítsák meg Abonyban a kommunista pártot. A fiatalok nagy tetszéssel fogadták a visszaemlékezést, majd az ifjúsági törvény végrehajtására vonatkozó elképzelésekről esett szó: mintegy csokorba kötötték a törvénynek ama pontjait, melyeket a szövetkezet készülő kollektív szerződésébe kérnek felvenni. Tágasabb a könyvtár Az utóbbi években tágasabb, szebb helyet kapott a kőrös- tetétleni községi könyvtár: a kultúrház szűk oldalszobájából a tanács kirendeltségére költözött, ahol jobban elférnek a gyarapodó kötetek és az egyre nagyobb számban beiratkozó olvasók. Apáti-Tóth Sándor felvétele Sportolók vasárnapja Vasárnap három sportág eseményére kerül sor Cegléden. Tekében, az Építők négyes tekepályáján, 9 órakor kezdődik a Ceglédi Építők—Szegedi AK NB 11-es férfimérkőzés. A ceglédiek rajtja nem sikerült, az első három fordulóban vereséget szenvedett a csapat. Eddig két összecsapást idegenben, egyet pedig hazai pályán (a Bp. Postás ellen) vívott meg az együttes. Az Építők számára már most létkérdés a pontszerzés, egy esetleges vereség után nagyon nehéz lenne felzárkóznia. Birkózás: A Vasutas sport- csarnokban, 11 órakor kezdőA szolnoki rádió műsora Március 26-tól április 1-ig Hétfő: Alföldi krónika — közben: Kapcsoljuk... Népdalok. Az országos diáknapok megyei válogatójáróL Tallózás üzemi lapokban. Sport- Pepita tánclemezek. Kedd: Alföldi krónika. Csárdások. A jelölőgyűlések után. A tehetség kötelez. Zsolnai Hédi énekel. Aranytartalék. Szerkesztik a hallgatók. Szerda: Alföldi krónika. A szajoli klubkönyvtár kórusának műsorából. Portrékamera nélkül. Operettrészletek. Válaszol a jogász Beatparádé — közben: Ifjúsági krónika. Csütörtök: Alföldi krónika. Cigánynóták. Mutató: a műszakszám. Dzsessz. Sport. Richard Anthony lemezeiből — közben: Szerte a megyében... Péntek: Alföldi krónika. A hónap hanglemezújdonságai. A munkásigazgató. Nótacsokor. Igények és lehetőségek. Tánczene, a szerzők előadásában. Szombat: Hétvégi kaleidoszkóp. Hóvégi hírösszefoglaló. Csárdások. Tavaszi fáradtság. Átallunk ... Szerkesztik a hallgatók — közben: Lapszemle a hét témájáról. Vasárnap: 9-től 10 óráig: Vasárnapi magazin. Mottó: „Április, 6 április, minden csínyre friss!” 18 óra 30 perctől 18 óra 45 percig: sport és j muzsika. Az adások mindennap, 18 órától, a 222 méteres középhullámon hangzanak el. dik a Délkelet területi felnőtt egyéni bajnokság, kötöttfogásban. A CVSE birkózói közül — az előcsatározások sorén — hatan harcolták ki a részvétel jogát: Diósi, Nagy Gy., Kézdi, Hering, Szűcs S., Botos. A Bem SE gerjei sporttelepén, 15 órai kezdettel kerül sorra a Bem SE—MOM NB 111-as labdarúgó-találkozó. Az őszi idény és a tavaszi rajt is a Bem SE-nek sikerül! jobban. Az első fordulóban s ceglédiek idegenben döntetlent értek el a Magnezit ellen, míf a M0M vereséget szenvedett e Csőszerelőtől. A 16 forduló után a Bem SE 20 ponttal — az elsőnek 24 pontja van — a hatodik, a MOM pedig, négy ponttal kevesebbet szerezve, a nyolcadik. Az őszihez képes! több helyen megváltozott a Bem SE összeállítása, remélhetőleg az „új csapat” hazai győzelemmel mutatkozik be Délután 13 órától a járás' bajnokságért a Bem SE II és Ceglédbercel csapata mérkőzik. V. L. MOZIMŰSOR Szabadság: ma és holnap: A hölgy az autóban, szemüveggel és puskával (francia). Abony: ma és holnap: Az 1-es számú ügynök (lengyel) Törtei: ma és holnap: A Sirály éjszakája (japán), Al- bertirsa: holnap: Rabszolgái! (amerikai), Kocsér: holnap Támadás hegedűszóra (szovjet). Jászkarajenő: ma és hol- nap: Felszabadítás I—II. (szovjet), Ceglédbercel: ' holnapi Jaj, ez a kislány! (szovjet). 1 I t